- Mi történt? – kérdezte Minjun, amikor Jimin lehuppant a számára kijelölt ágyra, majd egy nagy sóhajjal hátradőlt, és a hófehér mennyezetet nézte. – Nem voltál a buszon, így azt hittem, hogy neked máris meszeltek, aztán Hobi mondta, amikor cuccoltunk a szobákba, hogy te is jössz, csak késel egy kicsit.

- Voltak pillanatok, amikor én is azt hittem, hogy végem. – mosolyodott el Jimin. A kocsiban ülve, miután lecsendesítette a kusza gondolatait Jungkookról, már csak azt vette észre, hogy a férfi lökdösi, hogy megérkeztek. Annyira igyekezett láthatatlanná válni akkor, hogy végül ismét elnyomta az álom, így az út további részében nem folytatták a beszélgetést, amit így utólag, majdnem sajnált.

- Na, mesélj már! – faggatózott tovább a srác, majd oda is ült Jimin mellé.

- Lekéstem a buszt, így Jungkook hozott el, de ennyi. Nem történt semmi különös. – magyarázta, majd felült az ágyon. – Mikor lesz a megbeszélés?

- Hétkor, azaz egy óra múlva. – válaszolt Minjun.

- Nem nézünk szét addig? Vagy te már körbejártad a helyet? – kérdezte Jimin, mert ő kezdett unatkozni, és kíváncsi volt a helyre.

- Csak ebben az épületben néztem szét, meg beszélgettünk a többiekkel. Szóval felőlem mehetünk. – bólintott rá a srác, és fel is állt az ágyról.

- Szuper. – állt fel Jimin is, majd elindult Minjun után. Menet közben rápillantott a tömött utazótáskára, de végül csak megvonta a vállát, és úgy gondolta, hogy a kicsomagolással még bőven ráér.

Egy kétszintes épületben kaptak szállást, ami egy tó partján volt, körülötte több, kisebb épülettel. A főépület felső emeletén voltak a szobák, mindegyik kétágyas. Örült, hogy Minjun lefoglalta neki a helyet, így szobatársak lettek.

Az emeleten voltak ismeretlen arcok is, olyanok, akiket nem látott a reggeli értekezleten. Minjun tájékoztatta, hogy egy másik tizenöt fős csapat is van itt, de ők sportolók, és pár nap múlva távoznak majd.

- Gyere, először a tánctermet akarom megmutatni. Óriási, minden értelemben. – mondta lelkesen, majd benyitott az egyik ajtón. Egy hatalmas terem volt, az egyik fala csak tükörből állt. A padló csak úgy csillogott, ahogy megvilágították a plafonba süllyesztett led lámpák. Két hatalmas hangfal állt a terem két sarkában, az egyik mellett pedig egy asztal, rajta egy laptoppal. Mégis a leglátványosabb a tükörfallal szemben lévő felület. Azon a falon ugyanis, egy hatalmas, egybefüggő és színes graffiti volt. Mindenfelé táncoló alakok különféle pózban, épületek a háttérben, egy utcarészlet és még megannyi kép díszítette, középen egy hatalmas felirattal, ami szintén változatos színekben pompázott, precízen árnyékolva: TÁNC. Lenyűgöző látvány volt, az a hatalmas alkotás.

- Jó mi? – kérdezte Minjun, ahogy ismét megcsodálta.

- Eszméletlen. – bólintott Jimin. – Kár, hogy ilyet én nem tudok csinálni. Tuti így nézni ki a szobám.

Pár percig még legeltették a szemüket a falon, hogy minden apró részletet megtudjanak nézni maguknak, csak azután indultak a másik terembe.

Az énekteremben, mert hogy az volt kiírva az ajtóra, egy hatalmas Steinway zongora állt az egyik sarokban, ami szinte tekintélyt parancsolt, amint belépett az ember. A másik sarokban egy gitár árválkodott pár székkel, valamint volt még pár asztal, egy nagy kivetítő vászon, és csomó mikrofonállvány. Jimin azonnal otthon érezte magát abban a teremben, és izgatottság futott végig rajta.

- Nézzünk szét kint is. – mondta Jimin, miután alaposan kigyönyörködte magát a zongorában is. Bár azon éppen nem tudott játszani, de mindig lenyűgözte, ha egy kiváló zongorajátékot hallott. Gitározni viszont nagyon is tudott.

Ahogy kiléptek az udvarra, úgy érezte, hogy egy hatalmas parkba csöppent. Mindenfelé zöldelltek a fák, a bokrok és a fű. A keskeny kis utak fehér kaviccsal voltak felszórva, úgy kanyarogtak végig, hogy mutassák az utat. Padok és kisebb-nagyobb pavilonok mindenfelé, a távolban egy nagyobb domb magasodott, ami mögött a nap készült lebukni, amikor eljött az ideje.

- Mintha egy szabadidő parkban lennék... - ámuldozott Minjun, Amint sétáltak még egy kicsit, a fiú kijelentését alá is támasztotta, a teniszpálya, a fedett röplabdapálya, és a hatalmas úszómedence.

- Pofám leszakad. - bukott ki Jiminből is, amikor még tovább sétálva megpillantották a tavat, amin még csillogott a rávetülő, esti napfény. A partján állt pár csónak és vízi bicikli is, egy stég mellé kikötve. – Kíváncsi lennék, hogy kié ez a gyönyörű hely.

- Nem is kell olyan messzire menned, hogy megismerd. – nevetett fel Minjun, mire Jimin zavartan nézett rá. – Nem, nem az enyém! – hahotázott a fiú. – A Főnöké, bár ha jól tudom, akkor csak résztulaj. Még egy saját kis lakása is van itt valahol. Elméletileg a mi csapatunk ma az ő fürdőjét használja. Már ami a fiúkat illeti.

- Most csak szívatsz ugye? – hihetetlenkedett Matt ismét.

- Mondtam, hogy érdekes fazon. – vonta meg a vállát Minjun. – Úgy hallottam a buszon, hogy az egyik srác csak miatta jelentkezett, igazából nem is érdekli az előadóipar, csak így akarja felhívni magára a figyelmét.

- Nem értem...- motyogta Jimin, miközben tovább sétáltak a tó partján.

- Én sem értem, hogy miért veszi el mástól az esélyt a tanulásra, csak azért, hogy bevágódjon nála. – bólogatott Minjun is.

De Jimin nem a srácra gondolt, hanem Jungkookra. Nem értette, hogy hogyan élhet valaki ilyen életet. Jimin imádta a hosszú és tartalmas kapcsolatokat, bár eddig nem sokhoz volt szerencséje, de tudta, hogy még fiatal és van ideje bőven. Ennek ellenére mégsem váltogatta naponta, sőt, ha rajta múlt volna, akkor havonta sem a partnereit. Szinte a hideg is kirázta a gondolattól, és nem tudta elképzelni, hogy miért jó mindig más mellett felébredni, és ugyan azt eljátszani újra és úja, amikor minden lehetősége megvolt a férfinak, hogy egy tökéletes és nyugodt hátteret biztosítson a párjának és boldogan éljenek.

Hét óra előtt pár perccel léptek be az egyik terembe, aminek a közepén egy hatalmas, ovális asztal állt, körülötte székekkel. Odasétáltak két üres székhez, majd helyet foglaltak. Taehyung és Hobi már ott voltak, és halkan beszélgettek. Jimin körbenézett, de Jungkookot nem látta sehol, és végül az értekezlet is nélküle kezdődött el.

Hobi ismét elmondta, hogy ő lesz az egyik táncoktató, és hogy mi lesz a felosztás. Tíz fős csapatok fognak rotálni, hol ének, hol pedig tánc foglakozás lesz, de voltak a tervben más programok is. Jungkook jó húsz perc múlva lépett be a terembe, miközben a telefonját nyomkodta, és leült az egyik üres székre. A haja kissé vizes volt, és át is öltözött. – Biztos fürdött... - állapította meg magában Jimin.

A két tanár még ismertette a menetrendet egy darabig, felváltva beszéltek a táncról és az énekről, mindent elmagyarázva. Utána Kook állt fel, és kezdett el beszélni. Amikor megszólalt, az ő hangján kívül még a légy zümmögését sem lehetett hallani. Az addigi beszélgetés és sutyorgás mind megszűnt, és az összes tekintet csak rászegeződött. Egy pillanat alatt megszerezte mindenki osztatlan figyelmét, ahogy magas alakja felemelkedett és mély, mégis dallamos hangján megszólalt. Arról beszélt, amit már Jiminnek is elmondott a kocsiban, így a fiú figyelmét annyira nem kötötte le, hogy ne máson kezdjen el járni az agya. Ugyanis most, mivel mindenki a férfit nézte, a lebukás veszélye nélkül mérhette végig, a tőle pár méterre álló alakot.

A férfi, bő egy fejjel volt magasabb nála, ami már az első találkozásuk alkalmával is megdöbbentő volt, mivel azért Jimin sem volt olyan alacsony, csak... olyan átlagos. Viszont, még sosem állt annyira magas ember mellett, akire csak úgy tudott felnézni, ha hátrahajtotta a fejét, mintha csak az eget kémlelné. Ez eleinte nagyon zavaró volt, és meg is állapított, ha sokáig kellene a férfival beszélgetni ácsorgás közben, akkor tuti megfájdulna a nyaka. A gondolatmenettől Jimin elmosolyodott kissé.

Kook lábai hosszúak voltak, de nem aránytalanul. Csípője keskenyebb volt a vállánál, de nem volt éles a kontraszt, mert onnantól megfelelően szélesedett, ahogy haladt felfelé. A mellizmai még a bő pólón keresztül is kidomborodtak, miközben néha megmozdultak, ahogy hatalmas és erős karjaival gesztikulált beszéd közben.

Mindig is azt hitte, hogy őt taszítják az izmosabb, nagydarab pasik, ezért soha nem is szentelt nekik figyelmet. De most rá kellett jönnie, hogy egy teljesen új világba csöppent, ahogy a férfit nézte, és közben elképzelte, hogy milyen lenne azok között az erős karok között lenni.

Jimin villámgyorsan kapta el a tekintetét, és nézett az ablak felé, hogy a lassan lenyugvó nap által, narancssárgára festett eget nézze inkább. Azt, hogy megnézze a jó pasikat, sosem tagadta meg magától, és nem is vágyott többre. Egyszerűen ennyi elég volt számára. Csakhogy eddig nem is gyorsult fel a pulzusa annyira, hogy a fülében dübörögjön, miközben éppen egy általa jónak ítélt testet nézegetett.

Kissé előredőlt a széken, és kétoldalt megmarkolta, hogy elterelje a figyelmét, miközben hallgatta az előadást. Éppen a holnapi programról esett szó, és valami táncbemutatóról, ami felkeltette a figyelmét, és Jungkookra nézett. Egyenesen két, olaj fekete íriszbe, amik akaratán kívül, de rabul ejtették a tekintetét.

***

- Beszarás... a kis heteró mi? - vigyorgott magában Jungkook, miközben lapozott, és azt nézte, hogy miről nem beszélt még.

A gondolatai pedig nem másnak szóltak, mint Jiminnek. Kook nagy vadász volt. Rengeteg mindent látott, tapasztalt és csinált már életében, ezért nagyon is jól tudta, hogy mit csinált éppen Jimin, azokkal a kiéhezett szemeivel az imént, egészen addig, amíg hirtelen el nem vörösödtek a fülei, és elfordult.

Jungkook mindent látott, és legszívesebben hangosan felnevetett volna, de most nem tehette, mert ő volt a felelős vezetője ennek a kis tábornak, így a helyzet megkívánta, hogy legalább most komolyan viselkedjen. Úgy tervezte, hogy később elkapja a kis Törpét és majd számon kéri, ha kettesben lesznek.

Ahogy beszéd közben körbefuttatta a tekintetét a jelenlévőkön, köztük a fiún is, nem tudta megállni, hogy magában ne mulasson. A délutáni neheztelése a fiúra, amiért elaludt a kocsiban, azonnal elpárolgott. A cégtől a táborig két óra volt az út. Jungkook úgy tervezte, hogy kerülő úton mennek, hogy kicsit megismerje Jimint, és úgy gondolta, hogy egy százharmincas tempóval száguldó autóból megszökni sem nagyon tud a fiú.

Igen. Megszökni azt nem, de ismét bealudni azt simán, amitől Kooknak pillanatok alatt lett magas vérnyomása. Kétszer próbálta meg felébreszteni az alvó fiút, de az csak hangosan nyöszörgött, hogy hagyja békén...

Ezek után Jungkook már nem volt hajlandó feleslegesen autókázni, így a tervezettnél két órával hamarabb érkeztek meg. Beállt a parkolóba, kinyitotta a fiú felőli ajtót, és otthagyta a parkolóban, egy „remélem kifordulsz az ülésből" jókívánsággal.

Miután vége lett a megbeszélésnek, és a tanárokkal véglegesítették a programokat, Jungkook a saját szállása felé indult. Látta, hogy pár srác is célba veszi a kisebb épületet, és először szentségelni akart, amiért eszébe jutott az, hogy felajánlja a fürdőjét, de aztán csak elmosolyodott magán, sarkon fordult és úgy döntött, hogy sétál egyet.

Volt a tó partján egy hatalmas fűzfa, aminek az ágai a földig értek. Már kiskorában is, amikor először járt ezen a helyen, az a fa lett az egyik kedvenc helye, ami azóta csak még nagyobb és terebélyesebb lett. Imádott alatta ülni és onnan nézni a tavat, amire tökéletes volt a rálátás a fa alól, viszont a többi szögből sem ki, sem pedig belátni nem lehetett a fa lehajló ágai miatt. Sokszor bújt el itt és játszott, különféle kitalált játékokat, mint például banditásat, aki éppen elrejtőzött a rejtekhelyén, vagy kalózosat és felfedezőset, amint éppen a fa ágain ugrándozott, vagy csak simán lekuporodott a fűbe és órákat aludt.

Mikor odaért, be is bújt az ágak alatt, majd leült a tövében, becsukta a szemeit, és élvezte a nyugalmat. Legalábbis tíz percig, mert aztán léptek összetéveszthetetlen zaja ütötte meg a fülét, majd ágak susogása, ahogy valaki éppen próbál behatolni a kis rejtekhelyére. Mozdulatlanul ült tovább és figyelte, ahogy tényleg egy alak lép be a fa alá. Szürkület lévén, már nem volt valami világos, az ágaktól rejtve pedig kimondottan sötét volt, így az alak nem vette őt észre, és gyanútlanul sétált közelebb a vízhez.

Jungkook csendben nézte az alakot, aki pedig a vizet figyelte, halkan dudorászva egy lassú dallamot. A fűzfa felnyírt ágai azon a részen, most egy sötét keretet adtak, a kívülről beszűrődő, már igencsak gyér fényben ácsorgó sötét alaknak. De a megvilágítás így is tökéletes volt és eléggé titokzatos, ahogy hibátlanul adta ki a vendég karcsú alakját, és formás domborulatait, az apró részletek nélkül.

Érezte, ahogy az izmai megfeszülnek, és ugrásra készen áll, hogy bármelyik pillanatban az áldozatára vethesse magát, és addig gyötörje, míg végül be nem hódol teljesen. Imádta az ilyen kis testeket egyben felfalni, addig ostromolni, ameddig teljesen el nem használja őket, és a végletekig hajtani, amíg végre engedi őket elmerülni a gyönyör édes tengerében. Érezte, hogy már a gondolattól is kiszárad a szája kissé, mégis nagyot nyelt.

A hívatlan vendég viszont továbbra sem vette észre, csak állt a parton és nézelődött, dudorászva azt a kellemes dallamot, ami lassan bekúszott Kook füleibe is, és lehunyt szemekkel hallgatta a tökéletes hangot.

- Csak nem elaludtál? – szólalt meg a sötét alak pár perc múlva, miután abbahagyta a dudorászást, és Jungkook felé fordult.

- Kizárt! Mivel egy ínycsiklandó falat lebeg éppen a szemeim előtt. – válaszolta Kook.

- Csak nem a délutáni burgerre gondoltál? – kuncogott fel Jimin, majd a férfi felé fordult. A fiú, a megbeszélés után úgy döntött, hogy kocog egyet a tó körül, hogy kitisztítsa a fejét, nem mellesleg éppen eleget ült már, s úgy érezte, hogy ráfér egy kis mozgás. Szóval éppen kocogott, amikor megpillantotta a hatalmas fát, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai megvilágították, és nem tudott ellenállni az impozáns látványnak, hogy útba ne ejtse. Amikor a fa alá ért, a hetedik érzéke jelzett és a szeme sarkából látta is, hogy nincs egyedül. A hatalmas testből, ami a fa tövében ült szótlanul és mozdulatlanná dermedve, tudta, hogy nem lehet más csak Kook. Nem akart megfutamodni, mert az nem rá vallott volna, így bentebb lépett, majd megcélozta a partot, és dudorászással terelte el a gondolatait, miközben a hátán érezte a férfi égető tekintetét, amitől nem egyszer meg is borzongott.

- Nem éppen arra gondoltam, de szívesen megtölteném én magam azt a kis bucit. – sóhajtott Jungkook, majd felállt, és a fának dőlve nézte tovább a fiút. Volt Jiminbe egy nagy adag pimaszság, ami izgató volt a számára. Az utóbbi időben nem igazán futott bele olyan cicusba, aki ne feküdt volna alá önként és dalolva. Persze ez volt az amit Jungkook el is várt, de érezte, hogy ha egyszer sikerülne a magáévá tenni azt a vadmacskát, olyan kezessé válna, amit még ő maga sem látott, és ettől olyan szivárványszínű buborék kavalkádban lenne része, amit talán még egy orgazmus sem váltott ki. Ez a gondolat, az éremnek...vagyis Jiminnek ez a két ellentétes oldala pedig olyan izgalommal töltötte el, hogy nehezen tudott uralkodni magán.

- Közönséges vagy. – fordult a férfi felé teljesen Jimin.

- Szerintem nem. Csak kimondom, amire vágyom. – mondta Kook, majd ellökte magát a fától, és lassú léptekkel a fiú felé indult. - Bocsi, de utálom az olyan nyálas dolgokat, mint azt mondani, hogy szeretkezni akarok veled. – közölte, mire Jimin ismét fújtatott egyet, és hátat fordított neki, tovább vizsgálva a vizet, ami már a sötét eget verte vissza, megcsillantva a fent ragyogni készülő kis csillagokat.

- Olyan vagy, mint egy mérges macska, ami folyamatosan csak a szőrét borzolja és fújtat. – kuncogott a férfi, majd megállt a fiú mögött.

- Önvédelmi mechanizmus az idióták ellen. –rántotta meg a vállát Jimin.

- Akkor ezek szerint vagy nem működik, vagy pedig nem vagyok olyan idióta mint gondolod, mert szerintem inkább kibaszottul izgató. – mondta halkan a férfi, Jimin pedig a nyakán érezte Kook meleg leheletét, ami egy újabb borzongást idézett elő, az akaratán kívül.

- Ugyan már! Ne kéresd magad. – komolyodott el a férfi. – Láttam, amit láttam.

- És ugyan mit láttál? – forgatta meg a szemeit Jimin, és a biztonság kedvéért lépett egyet előre, hogy kicsit eltávolodjon a férfitől, és az idegesítő nyomulástól, amit produkált éppen.

- Láttam, ahogy rám néztél a megbeszélésen. – mondta Jungkook azon az utánozhatatlan hangján, és ő is tett egy lépést, hogy szorosan Jimin háta mögött maradjon. Fogalma sem volt, hogy mi fog kisülni a helyzetből, de nem hagyta a vére, és tennie kellett egy próbát, a becserkészésre. Csak hogy tudja, mivel is kell szembenéznie a következő napokban. Kook elmosolyodott.

- Hova kellett volna néznem, ha egyszer éppen te osztottad azt észt? – kérdezte Jimin idegesen.

- Jó kifogás sosem rossz. – kuncogott ismét a férfi, Jimin pulzusa pedig megemelkedett, amint kiderült, hogy rajtakapták.

- Ez nem kifogás...

- Ellenkezz csak... - suttogta ismét Jungkook, miközben hátulról Jimin füle mellé hajolt, és közvetlenül ott ejtette ki a szavakat. – Ezzel csak azt éred el, hogy azonnal és itt helyben döntenélek hanyatt, majd addig izgatnálak, amíg már könyörögni sem lenne erőd, hogy elélvezhess végre...

- Tényleg undorító vagy... - mondta Jimin, amint hangjára talált. A hangjából áradó döbbenet egy része saját magának szólt. Ugyanis az esze hiába figyelmeztette, a teste akaratán kívül reagált, amikor a férfi a fülébe suttogta azokat a közönséges szavakat.

- Szerinted undorító, hogy kívánlak? – kérdezte Jungkook, miközben Jimin hasa elé nyúlt és magához rántotta, így a mellkasán érezte a fiú hátát, ami pillanatok alatt megfeszült. – Szerinted undorító ez? – kérdezte, majd másik kezével előre nyúlt, a fiú álla alá, majd eldöntötte oldalra, hogy jobban hozzáférjen az így megfeszülő izmokhoz, amik most tökéletesen kirajzolódtak a fiú nyakán, végigfutva a válláig. Kook szájában összefutott a nyál, amikor a nyelve alatt megérezte a sós ízű, meleg bőrt, miközben beleharapott, a szépen ívelő izomba.

Jimin felnyögött a fájdalomtól, ami ki is rántotta az elméjét abból a gödörből, amit a férfi szavai és érintései mélyítettek el a lába alatt. Kitépte magát Jungkook karjai közül, és szembe fordult vele.

- Ne érj hozzám! – mondta, miközben kezével a nyakához kapott, oda, ahol a forró bizsergést érezte, majd sarkon fordult és elviharzott.

- Várj! – szólt utána Kook.

- Hagyj! – szólt vissza Jimin, majd alakját el is nyelték, a fűzfa lelógó ágai.

Jungkook csak állt és mereven bámult maga elé. Nem tudta feldolgozni ezt a fajta a visszautasítást, de a felmerülő, idegesítő kérdések helyét perceken belül felváltotta a jóleső izgalom, egy kis bizsergető várakozás, és vággyal teli türelem, azért, mert már nem volt senki és semmi, ami megállítsa a vadászatban.