Jungkook elégedetten tette le a telefont, és pötyögött egy üzenetet Sannak, hogy mindent elintézett, és délután mehet a fickóhoz, aláírni a papírokat, hogy haladjon az adás-vétel. Még alkudnia is sikerült belőle egy kicsit, nem sokat, de abból legalább kitudják javítani a homlokzatot.

Felhívta a kivitelező barátját is, aki hétfőn fog kimenni a helyszínre, hogy felmérje, és terveket készítsenek. Így mire vége lesz a kis tábornak és hazaér, már kész tervek várják majd. Minden tökéletesen alakult, és egyre izgatottabb lett.

Rápillantott az órára. Dél múlt kicsivel. Azután a kanapéra pillantott, ahol Jimin aludt éppen. Kook tudta, hogy úgy fél órája szundított el, fülhallgatóval a fülében. Tudta, mert végig figyelte. Nézte, ahogy jóízűen megette a szendvicset, amit hozott neki, azután megitta a kávét, rá húsz percre pedig, a koffein ellenére mégis elaludt, miközben még mindig abba a féloldalas pózba tekeredve volt, ahogy a kilátást nézte az ablakból, egyik kezét a támlára téve, fejét pedig azon pihentetve.

Hogy izgatta-e Jungkook fantáziáját a fiú? Hogy a viharba ne! Minden potenciális cicusjelölt érdekelte, de tudta, hogy a kanapén fekvő vadmacskát nem lesz egyszerű az ágyába cipelnie.

- Főnök! – rontott be az irodába minden előzetes nélkül Yoongi, Jungkookot kirántva ezzel a gondolataiból, Jimint pedig az álmaiból. Előbbi szemeit forgatva dőlt hátra a székben, az utóbbi pedig ijedten ült fel, miközben kikapta a fülhallgatókat, és álmos szemekkel próbált rájönni, hogy hol is van éppen.

- Jó reggelt! – mosolygott Kook a fiúra, mit sem törődve az előtte toporgó titkárával.

Jiminnek tényleg kellett pár pillanat, mire minden eszébe jutott, lassan felkelt, és kibotorkált az ajtón, majd becsukta maga után. Jungkook felvont szemöldökkel nézett utána, majd a titkárához fordult, ugyan olyan kérdő tekintettel.

- Igen?

- Most telefonáltak, hogy odaértek, de gond van a szálláson. – hadarta Yoongi.

- Milyen gond? – kérdezte Kook komolyan.

- Nincs víz. – jelentette ki Yoongi.

Jungkook feszülten masszírozta a homlokát.

- Hol nincs víz? – kérdezte.

- A fürdőkben. Nincs meleg víz. – válaszolt Yoongi, miközben a kanapé felé sandított és megforgatta a szemeit..

- Szóltatok a karbantartóknak? – tudakolta Jungkook.

- Igen! De csak holnap reggel tudnak kimenni, és megnézni, hogy mi lehet a probléma. – sóhajtott az asszisztens.

- Oké, akkor a következőt fogjuk csinálni. A kis házban van meleg víz? Ha jól tudom, akkor az külön hálózat, nem?

- Igen, ott minden rendben! Legalábbis a takarító személyzet szerint. – érkezett a válasz.

- Akkor engedjétek be oda a fiúkat. A mellette lévő vendégházba pedig a lányokat, az most úgyis üres. Ennyire egyszerű... - sóhajtott Kook.

- De, az a te privát részed. Biztos nem lesz gond? – kérdezte Yoongi meglepetten.

- Az isten szerelmére, mi gond lenne már belőle? Ne csináljatok ekkora ügyet egy kis vízhiányból. Ott a medence, meg a tó, ezenkívül ott a fürdőm, amit bármikor használhatnak, ameddig meg nem javítják a vizet. Ennyi. – zárta le a témát Kook.

- Rendben Főnök. – nyugtázta Yoongi, miközben Jungkook homlokát ráncolva gondolkodott el valamin.

- De előtte... - szólalt meg végül. - szólj Hobinak, hogy menjen be, és tüntesse el a flakonokat meg a gumikat. – jegyezte meg Kook, csak úgy mellékesen, mire Yoongi sarkon fordult és elindult kifelé.

- Ez a fiú...? – állt meg az ajtóban, és kérdőn nézett vissza a főnökére.

- Ő az egyik résztvevő. Én viszem el. Említsd meg ezt is Hobinak, meg azt is, hogy este érkezünk, de a megbeszélésen ott leszünk. – sorolta tovább Jungkook.

- Oké! – mondta Yoongi, majd elhagyta az irodát.

Jungkook éppen azon gondolkodott, hogy mikor tanulják már meg végre kezelni az ilyen piti helyzeteket az alkalmazottak nélküle, amikor megint nyílt az ajtó, amin Jimin lépett be. Először körbepislogott, hogy egyedül vannak-e, majd lassan odasétált Kook elé.

- Elnézést, elaludtam. – motyogta még mindig félálomban a fiú.

- Semmi gond Csipkerózsika, de kár, hogy nem vártad meg, hogy én ébresszelek fel. – mosolygott Jungkook, mire Jimin csak fújtatott egy gyengébbet, majd visszament a kanapéhoz és leült.

- Lassan indulnunk kellene. – folytatta a beszélgetést a férfi. – A megbeszélésre szeretnék odaérni.

- Rendben. – ásított még egyet Jimin, majd vissza felállt, és felvette a táskáit.

- Még egy pillanat. Gyorsan átöltözök. – tette hozzá Jungkook, majd a falhoz lépve elhúzott egy tolóajtót.

Jimin látta, hogy ruhák lógnak benne. Meg dobozok és egyebek, de nem látta tisztán, hogy mi volt még ott. A férfi kikapott pár göncöt, majd elkezdte kigombolni az ingét, a következő pillanatban meg már a fekete szövetnadrágot tolta a bokájáig, mindezt a fiúnak háttal.

Jimin egy halk nyikkanás közepette esett vissza a kanapéra, és szorította össze a szemeit, de már késő volt. Az agya úgy szívta magába az információkat, mint a papír a tintát. Gyorsan és kitörölhetetlenül.

Mire ismét kinyitotta a szemeit, Kook kérdő tekintetével találta szembe magát, aki immár egy szürke pamutnaciban, és egy fehér pólóban pózolt előtte.

– Mehetünk?- kérdezte a férfi, amire gyorsan bólintott párat, és célba vette az ajtót. – Most hova rohansz ennyire kis Gyalogkakukk? – szólt utána Jungkook nevetve.

- Futok a gonosz és csúf Prérifarkas elől, aki szerencsére annyira idióta, hogy soha az életben nem tud elkapni. – szólt vissza Jimin, majd eltűnt az ajtó mögött.

- Ha ez egy kihívás akart lenni, akkor állok elébe. – mondta Jungkook, majd egy ravasz vigyorral az arcán elindult a fiú után, akit már csak a parkolóban ért utol.

- Na, melyik a te kocsid? – kérdezte Jimin teljesen felpörögve. Úgy érezte, hogy az a kis alvás teljesen feltöltötte, és túltengett benne az energia.

- Az én kocsim nem itt van. – állt meg karba tett kezekkel Jungkook.

- Csak azt ne mondd, hogy repülővel megyünk.... – tátotta el a száját Jimin, megjátszott döbbenettel az arcán.

- Látom kipihented magad Törpe. – jegyezte meg Kook, majd elindult az épület mellett, és menet közben elővette a kocsi kulcsot, majd megállt egy garázsajtó előtt. Színpadiasan megemelte a kezét, majd megnyomott egy gombot, az ajtó elkezdett felemelkedni, Jungkook pedig Jiminre kacsintott.

- És ettől most el kellene ájulnom? – kérdezte a fiú unott arccal.

- Téged nem egyszerű lenyűgözni ugye?- sóhajtott Kook, de azért belül elégedett volt, hogy Jimint tényleg nem lehet levenni a lábáról egy kis pénzzel. Ez mindenképpen plusz pontnak számított.

- Próbálkozni attól még lehet. – mondta, majd ő is karba tette a kezeit, és kérdőn nézett a férfira. – Akkor indulunk?

- Igenis Főnök! – mondta Jungkook, majd beszállt a kocsiba, kiállt a garázsból, megvárta, amíg a fiú bedobja a cuccait a csomagtartóba, és miután beült mellé, lassan kigurultak a parkolóból.

Amikor beszállt, azért Jimin sem tudta elrejteni a meglepettséget az arcáról. Már kívülről is látta, hogy egy csúcskategóriás járgányról van szó, de belül minden várakozást felülmúlt.

- Tetszik a kicsike? – kérdezte elégedetten Jungkook.

- Nem rossz... - nézelődött Jimin.

- RS 3-as, imádom! – mondta Kook átszellemülve. – Kényelmes, mint egy limuzin, mégis sportos kívül-belül. – magyarázta a férfi, miközben egy kézzel tekergette a kormányt, hogy kilavírozzon a kis utcákból a főútra.

- Most magadra asszociáltál? – kérdezte Jimin váratlanul, mire Junkook rákapta a tekintetét.

- Ez most bók akart lenni? – kérdezett vissza a férfi, mire Jimin inkább a mellette lévő ablak felé fordította a fejét, úgy nézelődött tovább.

- Persze, hogy nem. – jegyezte meg azért fiú, majd csend következett, egészen addig, amíg ki nem értek a városból.

- Ha szomjas vagy, akkor mögötted van ásványvíz, még reggel vettem pár palackkal. – ajánlotta fel Kook.

- Köszönöm, de kibírom. – utasította vissza Jimin, majd elkezdett kotorászni a zsebében és elővette a telefonját a fülhallgatóval együtt.

- Ha most azzal be akarod dugaszolni a füled, hogy azt se halld, amit mondok, akkor istenre esküszöm, hogy kiteszlek valami kietlen helyen, és otthagylak a keselyűknek. – szólt rá Jungkook, ami meglepte a fiút, majd ismét fújtatva egy nagyot, visszatette a zsebébe a kütyüket.

- Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csinálhatok és mit nem. – jegyezte meg Jimin.

- Akkor ebben egyformák vagyunk. – mosolygott Kook. – Inkább mesélj valamit. Szöuli vagy, vagy te is költöztél, mint a barátod?

- Valamelyik kizáró ok? – kérdezett vissza Jimin.

- Nem. – válaszolt Kook, de nem igazán értette a kérdést.

- Akkor miért akarod tudni? – emelte meg a szemöldökeit Jimin.

- Ne legyél már ilyen ellenséges! – szólt rá ismét Jungkook, kissé ridegebb hangon. – Mindig is azt gondoltam, hogy egy végtelenül nyugodt és türelmes ember vagyok, de te pillanatok alatt képes vagy kiborítani egy kibaszott mondattal.

- Oké, bocsánat! – mondta ki nagy nehezen Jimin. – Költöztem. Busanban éltem, onnan költöztem el három éve. Reméltem, hogy Szöulban több esélyt kapok arra, hogy valaki felfigyeljen rám.

- Nehéz volt? – kérdezte Jungkook.

- A költözés? – kérdezett vissza Jimin, mire a férfi csak hümmögött egyet. – Az nem, mert nagyon el akartam jönni. Inkább a saját lábamon megállni volt nehéz.

- Szüleid? – tudakolta Kook.

- Ott maradtak. – válaszolta Jimin. – Anyámmal tartom a kapcsolatot, de apámmal lassan egy éve nem beszéltem.

- Miért? – érdeklődött tovább Jungkook.

- Amikor elmondtam nekik, hogy biszex vagyok apám kis híján kitagadott. – mesélte Jimin, majd nagyot sóhajtott mielőtt folytatta volna. – Nem is tudom mi lett volna, ha azt mondom, hogy meleg vagyok. Így is megtiltotta, hogy egy pasit mutassak be neki, mint párom.

- És az anyukád? – kérdezett ismét Kook, és egyre jobban élvezte, hogy Jiminnel normális beszélgetést folytatnak, annak ellenére, hogy a téma már nem is volt annyira vidám.

- Anyu... ő szokott nekem egy kis pénz küldeni, hogy támogasson, de csak apám háta mögött. – válaszolta Jimin. Igazából őt már nem érdekelte a dolog annyira. Elfogadta a helyzetet, az apjával pedig tényleg csak ritkán beszélt. Legutóbb a születésnapján hívta fel, és akkor is megjegyezte, hogy reméli lesznek majd unokái.

- Szóval akkor dolgozol?

- Igen. Két állásom is van jelenleg. Az egyik egy pincér munka, heti öt alkalommal, a másik pedig egy színházi munka. Néha vállalok mellékszerepeket. Tudod, mint a harmadik falusi, vagy a szederbokor szerepe. – nevetett fel Jimin. – És te? – kérdezte a férfit.

- Én? Én, törzsgyökeres Szöuli vagyok. – válaszolta egy kis habozás után Kook, mert nem gondolta, hogy a fiú vissza is kérdez. – Bár még kiskoromban elköltöztünk, és csak tizenhárom év múlva költöztem vissza a nagyvárosba. – tette hozzá nevetve, amire Jimin is felkacagott kissé.

- Miért költöztetek el? – kérdezett a fiú ismét.

- Nem is igazán tudom, csak hat-hét éves voltam, aztán meg nem is érdekelt. – vonta meg a vállát a férfi.

- Szüleid?

- Nekem nincs olyan sztorim, mint másoknak, amikor outoltak. Nekem jól fogadták, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Karácsonykor például mindig hazamegyek.

- És miért költöztél vissza Szöulba? – tette fel a következő kérdést Jimin, mire Kook elhallgatott, és kínos csend telepedett rájuk. Jimin nem faggatta tovább.

- Mindenkinek van múltja, és mindenki másképp igyekszik elfelejteni. – szólalt meg pár pillanat habozás után Kook. – Nekem ez jelentette a megoldást.

- És sikerült? – kérdezte Jimin, miközben oldalról a férfira nézett. Látta, amint Jungkook ujjai elfehérednek, ahogy a kormányt szorította, de nem válaszolt. Újabb csendben eltöltött percek következtek, ami elnyúlt, és csak jó félóra elteltével szólalt meg a férfi.

- Nem gond, ha megállok valahol? Kezdek éhes lenni. – kérdezte Jungkook, de már ki is tette az indexet, és lekanyarodott valami útszéli étteremnél.

- Gyere, meghívlak! – szólt oda Jiminnek, majd kiszállt, kinyújtózkodott, és ruganyos léptekkel megindult a bejárat felé. A fiúnak igencsak szednie kellett a lábait, hogy utolérje az óriást.

- Egy BBQ burgert kérek. – mondta Kook, amikor a pulthoz ért. – Te mit kérsz? – fordult Jimin felé, aki éppen a kínálatot fürkészte.

- Fűszeres csirke szárnyat kérek. – mondta, miután döntött.

- És még két kávét is kérünk. – fejezte be Jungkook a rendelést, majd követte Jimint, aki már helyet is foglalt egy kis asztalnál. Nem telt sok időbe, mire kihozták a rendelést.

- Azt hittem, hogy szeretsz egészségesen enni. – kérdezte Jimin, ahogy az óriási hamburgert nézte Jungkook kezében, amiből csak úgy csöpögött a zsíros szaft.

- A következő egy hétben ennek legalább az ötvenszeresét fogom lemozogni, úgyhogy nincs gond. – kuncogott Kook, majd egy nagyot harapott a kajaóriásba.

- Értem, szóval előre megjutalmazod magad. – mosolyodott el Jimin, miközben bekapott pár sült krumplit, ami a szárnyak mellé járt.

- Valami olyasmi. – motyogta teli szájjal Kook, de azért még két darab sült krumpli befért a szájába, amit Jimintől csórt el, és aki menet közben rácsapott a kezére.

Csendben és rekordidő alatt pusztított el mindent, a két egészséges szervezettel rendelkező személy.

- Kajakóma. – sóhajtott Kook, amikor beült a kocsiba.

- El sem hiszem, hogy beléd fért az a szörny. Már azt néztem, hogy kérsz még egyet. – nevetett fel Jimin.

- Nem, a sült krumplid kitöltötte az űrt. – vigyorgott Jungkook, majd beindította az autót, lassan kigurult az útra és haladtak tovább.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Jimin pár perc múlva.

- Amit csak szeretnél. – válaszolt egyből Jungkook.

- Hogy értetted azt, hogy lemozgod a kaját? – tudakolta. Volt egy megérzése, miszerint Jungkook nem véletlenül lesz ott a tábor alatt.

- Jelenleg több ötletem is lenne rá, hogyan mozogjam le... - pislantott Kook a fiú felé.

- Komolyan kérdeztem! – szólt rá Jimin.

- Én pedig komolyan mondtam. – és Jungkook hangja tényleg határozott volt, de ezúttal nem fordult a fiú felé, csak várt.

- Nálam hiába próbálkozol, szóval inkább válaszolj. – mondta végül Jimin.

- Táncot fogok oktatni. – válaszolt Jungkook a kérdésre, Jimin pedig az állát kapargatta, ami éppen az ölébe esett. – Legalábbis remélem, hogy lesz időm rá.

- Most csak szórakozol ugye? – kérdezte ismét a fiú, és tényleg le volt döbbenve.

- Nem áll szándékomban ezzel viccelődni, mivel imádok táncolni. – mondta komolyan a férfi. – Kétféle gyakorlat lesz. Ének és tánc. A tánchoz pedig két oktató lesz, és az egyik én vagyok. – magyarázta Kook. – A tábor alatt fogunk kiválasztani két személyt, akikkel tovább foglalkozunk a cégnél. Aztán egy-két hónapon belül kiderül majd, hogy megéri-e valamelyiküket felkarolni. Bár ezt mind este kellett volna közölnöm veled, a többiekkel egyetemben. – húzta egy kis mosolyra a száját Kook.

Jimin ismét ledöbbent, mert erről szó sem volt. Azt tudta, hogy válogató lesz a megbeszélés után, és azt is, hogy elutaznak majd valahová, ahol felmérik őket. Viszont így hallani máris kétségbeejtő volt. Egy darabig csendben ült, és az esélyeit latolgatta magában. Annak a lehetősége, hogy egy hét múlva már lehet, hogy otthon csücsül, kissé idegessé tette. Éppen ezért, csak úgy reszketett a bizonyítási vágytól, attól, hogy megmutathassa, hogy mire képes. De minél tovább gondolkodott...

- Szóval... melyik része érdekel jobban? – kérdezte Jungkook, miközben az útra koncentrált, de néha a fiúra pillantott, aki csak meredt az útra. Látszott rajta, hogy gondolkodik valamin.

- Mármint? – kérdezett vissza Jimin, mert nem értette hirtelen, hogy mire is vonatkozott a kérdés.

- Az ének vagy a tánc? – pontosította a férfi mosolyogva.

- Oh. Hát, igazából ezen még nem gondolkodtam. Amikor megkerestek, akkor csak annyit mondtak, hogy kapok egy esélyt tanulni. Arról nem volt szó, hogy úgy fogom magam érezni, mint egy tehetségkutatóban, és még ha nyerek sem biztos, hogy én leszek a befutó. – panaszkodta el magát, de aztán már meg is bánta. Akárhogy is csavarta a dolgot, csak a főnöke... nem, pontosítsunk, a lehetséges főnöke mellett ül, és nem biztos, hogy pont ezt akarta hallani. Addig merült a gondolataiban, hogy lassan úgy érezte, hogy máris kiesett.

- Azt hiszem, hogy ez az én hibám lesz. – húzta el a száját Jungkook.

- Hogy érted? – kérdezte Jimin.

- Az eddigi válogatók nem pont ilyenek voltak. Közben meggondoltam magam, és növeltem a tétet, hogy legalább szórakoztató legyen, így kitaláltam ezt az egy hetes kis tréninget mellé. – foglalta össze röviden Kook.

- Örülök, hogy a saját szórakoztatásodra szolgál mások keserves bukása. – motyogta Jimin, amin Kook kicsit bepöccent.

- Én nem így látom. Már első körben is rengeteget tanulhatnak azok, akik figyelnek. Én viszont tényleg csak olyanokkal vagyok hajlandó dolgozni, akik kétszáz százalékot képesek beleadni. – fejtegette Jungkook. – Rostálni muszáj, különben ellenénk árasztva egynyári slágerekkel, meg olyan csillagokkal, akiknek az útja egyből lefelé ível, és csak a pénzt szívják el nyereség nélkül. Az előadó művészet üzlet. Az üzlet pénz. A pénz pedig minden, akárhogy is csavarjuk a dolgot.

- Másokon élősködni...

- Ez nem élősködés, csak a csalódottság beszél belőled, te is nagyon jól tudod. Akkor lenne az, ha te most akaratodon kívül ülnél itt, és úgy csinálnának belőled sztárt. De feltételezem, hogy neked ez az álmod. – kacsintott Jiminre. – Ez kölcsönös üzlet. Te azt csinálhatod, amire mindig is vágytál, amiért még pénzt is kapsz, meg természetesen az ügynökség is.

Jimin nem tudott belekötni, pedig nagyon akart. Szerette volna kicsit piszkálni, de úgy érezte, hogy a férfi mindent meg tudna magyarázni. Még azt is, hogy nappal valójában sötét van.

- Szóval? Akkor melyik érdekel jobban? – kérdezte pár perc csend után Jungkook ismét.

- Mind a kettőt imádom, de ha választanom kellene, akkor az ének. Imádok énekelni. – válaszolta Jimin, Kook pedig egy kis keserű ízt érzett valahol a szájában.

- Tanultad? – kérdezte a férfi.

- Igen. Hat éves korom óta képezem a hangom, szóval nem sok újat tudnak nekem mutatni. – mondta büszkén Jimin. – Mindig is imádtam dudorászni, és az a tipikus zuhany alatt éneklős ember vagyok. Rengeteg covert készítettem már, amit feltöltöttem a youtube-ra is. Volt, ami betalált, és volt, ami kevésbé aratott sikert. – mosolygott maga elé.

- Szóval akkor szereted a zenét. – állapította meg Jungkook, ami elég hülyén jött ki, a helyzetre való tekintettel.

- Nem, vízvezeték szerelőnek készülök éppen, azért ülök a kocsidban. – jegyezte meg Jimin is.

Kook elmosolyodott, majd előkapta a telefonját és elindított rajta egy számot.

- Most komoly? – kérdezte Jimin vigyorogva. – Tényleg ilyeneket hallgatsz? – kérdezte a férfitól, amint meghallotta, és felismerte a számot, ami James Arthur Impossible covere volt.

- Alapvetően mindent meghallgatok, ami kellemes a fülnek. Akár pop, vagy rock, de lehet opera vagy musical is. Különben nem tudnám felismerni azt, ha valami különlegeset hallok. - mondta Jungkook, majd minden bevezető nélkül elkezdett énekelni.

Jimint nagyon meglepte a férfi fesztelen viselkedése.

Jungkook felhangosította kicsit a zenét, majd oldalba bökte Jimint, ami egy utasítással ért fel. A fiú, elmosolyodva rázta meg a fejét, de végül belemet a játékba. Egy erős, tapasztalatlan férfi hang, és egy jól képzett, minden tekintetben tökéletes, de közel sem olyan mélyen szóló hang keveredett az autó zárt terében. Jimin elmosolyodott azon, hogy mennyire nem illenek össze. Szinte már vicces volt. A dal szomorú mondanivalója ellenére, mind a ketten mosolyogva és nevetgélve énekelték végig a szöveget.

- És a tánc? – tudakolta Jungkook tovább kíváncsian, miután kikapcsolta a zenét.

- Kortárs tánc. – válaszolta Jimin, mire Kook elismerően füttyentett egyet, a szemei pedig felcsillantak. Úgy gondolta, hogy Jimin az a tipikus modern táncos lesz, a hiphoppal meg társaival, úgyhogy abban a pillanatban kellemeset csalódott, és izgatott fények gyúltak a szemében.

- A kiszámíthatatlanság és az improvizáció tánca. – jegyezte meg Jungkook.

- Igen. - mosolygott Jimin. - Szeretném megtalálni a saját stílusom és nagyon vonzz az improvizáció lehetősége nagyközönség előtt. Nem a begyakorolt mozdulatok véletlen összeállítása, hanem akár egy teljesen új mozdulat létrehozása a semmiből, pusztán azzal, hogy a testemre és az éppen bennem lejátszódó érzésekre összpontosítok.

- Mintha magát a kortárs tánc apját hallottam volna. – emelte meg a szemöldökeit Kook elismerően.

- Cunningham, mondhatni a példaképem. – bólintott Jimin. – Bár tudom, hogy ez csak egy hobbi maradhat, ha sikerül végre a kiugrásom a zene terén. De tanultam mást is, és több más stílus áll közel a szívemhez.

- Milyennek képzeled el a saját stílusod? – kérdezte őszinte érdeklődéssel Jungkook.

- Nem igazán tudom még. Folyamatosan változik, ahogy más és más műfajjal keverem, vagy ragadok ki egy mozdulatot, hogy átformáljam. A lényeg a kifejezés, ha az nem menne, akkor akár fel is adhatnám.

- Mondták már, hogy add fel? – kérdezte hirtelen Jungkook, mire Jimin rá is kapta a tekintetét a férfira, de látta, hogy nem kötözködni akar. Úgy gondolta, hogy talán csak arra kíváncsi, hogy mennyire van hozzá tehetsége.

- Nem! – válaszolta határozottan. – Akiktől eddig tanultam, mind megvoltak velem elégedve és a folytatásra biztattak, egy apró kis dolgot kivéve.

- Mi lenne az? – jött a kérdés ismét.

- Mindig azt mondták, hogy szinte tökéletes, de ha megtalálnám hozzá a megfelelő fűszert, akkor lenne a legtökéletesebb. – sóhajtott Jimin. – Ezért is maradtam az éneklésnél, mint fő vonal, és a tánc maradt a hobbim, amit folyamatosan fejlesztek. Az ének mellett meg simán eltudok táncolgatni, akár egy egész koreográfiát. Még jobban is, mint némelyik mai sztárocska. – vigyorgott a fiú.

- Most aztán már tényleg kíváncsi vagyok. – motyogta Jungkook miközben ujjaival dobolt a kormányon, de ezt inkább csak magának jegyezte meg, és tényleg csak halkan. Jimin nem is értette a teljes mondatot, és kérdőn nézett Kook felé, de a férfi csak rámosolygott, majd visszanézett az útra.

- És te? Te mióta táncolsz? – kérdezte Jimin, kicsivel később.

- Hat éves koromban íratott be édesanyám egy klubba táncolni, hogy levezessem a felesleges energiáimat. Aztán olyan jól sikerült, hogy húsz éves koromig ott is ragadtam. – mosolyodott el Jungkook. –Ebből tíz évet verseny táncoltam is, és nem egyszer volt szerencsém nemzetközi szinten megmérettetni magam.

- Ejha! – mondta elismerően Jimin, ezt tényleg nem gondolta volna. – Szóval társastánc.

- Mn. – hümmögött igenlően Kook.

- És melyik? – kíváncsiskodott Jimin.

- Találd ki! – villantott meg Jungkook egy huncut félmosolyt a fiú felé felé.

- Hm, ez nehéz. – tanakodott Jimin, miközben végignézett Jungkookon. – Nem nézlek egy keringős embernek, bár tudom, hogy azt is tudnod kell.

Jungkook felnevetett. – Igen, természetesen azt is tudok. – mondta, de Jiminnek tényleg fogalma sem volt, hogy mit válasszon a rengeteg közül.

- Szabad a gazda? – kérdezte Kook, mert Jiminre pillantva látta a tanácstalan arckifejezését.

- Ne csigázz tovább! – szólt rá Jimin mosolyogva.

- Tangó és Paso doble a specialitásaim, de ezek mellett nem áll messze tőlem a reggeaton sem. – vigyorgott Jungkook.

- Oké, teljes a megsemmisülésem! – nevetett fel Jimin. – Ezekre pont nem gondoltam, de ha jobban megnézlek... szenvedély, érzékiség, energia és a bikaviadalok... igen, elég férfias. – bólintott mosolyogva, de elismerően.

Jungkookon jóleső bizsergés futott végig. Nem csak Jimin szavaitól, de a tekintetétől is, ahogy látta, amint a fiú végigfuttatja a szemeit a testén. Szerette volna rendesen kihúzni magát, hogy a fiú minél jobban végignézhesse, de kocsiban ez lehetetlen lett volna, és ciki.

- Ez bók akart lenni ugye? – kérdezett rá viccből Jungkook.

- Persze, ne érts félre, csak erre nem számítottam, bár a tangó benne volt a pakliban. – mosolygott Jimin. – Meg, ahogy elképzellek a csípőben szűk, mellkasnál mélyen kivágott táncverseny szerkóban... - és.. elnémult. Aminek egyetlen oka volt, még pedig az, hogy ahogy kimondta, el is képzelte a mellette ülőt, az említett szettben, amiből az következett, hogy eszébe jutott az indulás előtti vetkőzős jelenet is, amikor felmérhette a férfi izmos testét, és rá kellett döbbennie, hogy imádja az izmos pasikat. És az is egy dolog volt, hogy nem randizott pasikkal, de az istenszerelmére, attól még biszex maradt és a szemeivel sem volt probléma.

Jungkook várta a folytatást, amitől azt remélte, hogy majd az egóját fogja simogatni, de ahogy eltelt vagy tizenöt másodperc és semmi hang nem jött az utas felől, kíváncsian pislantott el oldalra.

Jimin az oldalsó ablakon nézett kifelé, és semmi hajlandóságot nem mutatott a további kommunikációra. Egyetlen egy apró kis dolog volt, ami feltűnt Jungkooknak, ami elégedettséggel töltötte el, és amitől késztetést érzett, hogy alsó ajkát kissé beharapva elmosolyodjon. Az pedig nem más volt, mint a mellette ülő rikítóan pirosló füle.

Oké, nesze neked napi egy fejezet... ma három lesz, de csak azért, mert kell végre egy kis interakció is, a két kis idiótám között. 😉
Remélem, hogy élvezni fogjátok. 😁
Szép, hosszú részek jönnek.
Kellemes időtöltést!🤗