- Jó reggelt! – kiáltott fel Jungkook, amire az előtte álló összerezzent, a folyosón állók pedig kíváncsian néztek feléjük.

- Jó a fenéket! – morgott Namjoon. – Ezek után ne is számíts rá, hogy segítek az elszámolásnál!

- Jól van már! – kuncogott Kook, majd megborzolta Nam haját.

- A francba már, hagyd abba! Ha valaki ezt meglátja, azzal teljesen aláásod a méltóságomat. – bosszankodott, miközben ellökte Jungkook kezét, és körbenézett a folyosón.

- Sosem tudtam, hogy miért szórakoztatott ez téged régen. – mondta elgondolkodva Kook. – De azt hiszem rájöttem, elnézve a mérges fejed ilyenkor. – kuncogott a férfi.

- Attól, hogy kétszer olyan széles lettél, mint én, még nem jogosít fel arra, hogy átvedd az én szokásaimat. – mondta Namjoon, miközben megigazította a haját.

- Miért? – horkant fel Kook. – Meg sem tudom mondani, hogy hányszor vágtad gallyra a tökéletesen beállított sérómat, amit majd egy óráig szárítottam és zseléztem a tükör előtt. Neked meg csak egy mozdulat volt. Hát most kölcsön kenyér visszajár. – vonta meg a vállát, és elindult a folyosón.

- Egyébként meg, mi a fenétől van, ilyen ijesztően jó kedved? – kérdezte Namjoon, miközben utolérte a másik férfit.

- Honnan veszed, hogy jó kedvem van? Mindig jó kedvem van! – tanakodott Jungkook.

Nam gyanúsan méregette a mellette sétáló férfi bárgyú arckifejezését. Végül megcsóválta a fejét.

- Akkor annyit árulj el, hogy ki az a szerencsétlen!? – kérdezte végül.

- Te most miről beszélsz? – vetett felé Jungkook néhány kérdő pillantást.

- Biztosra veszem, hogy valakit sikerült az ágyadba cipelned. – adta meg a választ Namjoon.

- Na, barátom! Ebben most tényleg tévedsz! – kuncogott Kook – Inkább azt mondd meg, hogy hova akarsz először menni, ének vagy tánc?

- Persze, hogy a hangjuk érdekel legfőképpen. – vágta rá Nam.

- Oké, akkor irány a kaja, aztán mehetünk is. – bólintott rá Jungkook.

- Sziasztok! – köszönt rájuk Harin, amikor beértek az ebédlőbe. – Szia Namjoon! Mesélj, hogy tetszik, amit látsz? – érdeklődött a nő.

- Eddig még nem sokat láttam, de azt hiszem, hogy ma lesz lehetőségem felmérni őket. – mosolygott a férfi.

- Csak vigyázz, nehogy tehetségtúltengésed legyen. – lépett melléjük Hobi, akinek a kezében már egy megpakolt tálca volt.

- Azt kizártnak tartom! – nevetett fel Nam. – Tényleg ennyire jók? – fordult Kook felé a kérdéssel.

- Azok, bizony! – szólt közbe Tae, aki Hobit követte.

- Mi a fene! Mindenki most lett éhes? – kérdezte Jungkook csodálkozva.

- Nem, csak te nem jársz erre mostanában. Mindig együtt reggelizünk. – kacsintott Harin, és a férfi kezébe nyomott egy üres tálcát.

- Azért remélem, hogy ebből nem csináltok rendszert, ha hazamentünk? – szólt a munkatársai után vigyorogva.

- Te tényleg nem változol meg soha, ugye? – tette fel a költői kérdést Nam, majd a pult felé fordult, hogy megnézze a reggeli kínálatot.

- Túl sokat foglalkozol velem ma reggel. – állapította meg Jungkook. – Inkább együnk, aztán menjünk. Csomó dolgunk van, a holnapi eredményhirdetés előtt.

- Látom, hogy te is izgatott vagy már. – vigyorgott Namjoon.

- Még szép! – vágta rá Kook. – Alig várom, hogy hazamehessek. – kacsintott, amiből Nam nem sok mindent értett.

Fél órával később már az énekterem felé sétáltak, amikor megállították őket.

- Jó reggelt Főnök. – köszönt Minjun illedelmesen. – Beszélhetnék magával egy kicsit?

- Persze, mit szeretnél? – kérdezte Kook.

- Négyszemközt, ha lehetne. – mondta a fiú, miközben Namjoonra mosolygott.

- Oké, akkor én előre megyek, és felmérem a kínálatot. – mutatott a terem felé a férfi.

- Te csak ne méregess semmit! – szólt utána Kook, majd karba tett kézzel fordult a fiú felé. – Hallgatlak!

- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy van mostanság? – érdeklődött Minjun.

- Én remekül vagyok köszönöm, de nem böknéd ki végre, hogy mit akarsz? – kérdezte határozott hangon Kook.

A fiút meglepte a férfi, majdnem ellenséges hangneme, de a mosolyt az arcáról nem lehetett levakarni.

- Csak azért kérdeztem, hogy hátha szüksége van valamire. – válaszolta Minjun. – Tudja, mostanában elég ingerültnek láttam, így gondoltam, hogy felajánlom a segítségem, hátha tudok segíteni a feszültség levezetésében valamilyen módon. – lépett kicsit közelebb Kook felé.

- Rendes tőled, hogy így figyelsz a körülötted lévőkre. – jegyezte meg Jungkook, bár a szarkazmus nem biztos, hogy átment.

- Nem mindenkire. – válaszolta Minjun. – Úgyhogy ez kivételes bánásmódnak számít. – halkította le a hangját a fiú, miközben Jungkook tekintetét figyelte.

- Köszönöm a figyelmességed, de minden rendben van, és a feszültséget magam is le tudom vezetni. – mondta Kook a fiúnak, miközben állta a tekintetét. Nehogy már megfutamodjon egy kis zöldfülű előtt. – Szóval, ha nincs más, akkor azt hiszem, hogy mind a kettőnknek dolga van.

- Igen. – mondta Minjun, még mindig mosolyogva. – Sajnálom, hogy feltartottam, de kérem, emlékezzen rá, ha úgy adódik.

- Hogyne! – vágta rá Kook félvállról, majd sarkon fordult, és ő is a zeneterem felé vette az irányt.

- Minden rendben? – kérdezte Nam, amikor Jungkook nagy lendülettel ült le mellé.

- Persze, csak nagyon nyomul. – sóhajtott Kook, majd felvett egy csomó papírt az asztalról, miközben már szállingóztak a hallgatók.

- Akkor koptasd le. – vonta meg a vállát Nam.

- Fiatal még, szerintem csak nem találja a helyét. Majd rájön, hogy ezzel nem sokra megy. - motyogta Jungkook az orra alatt.

- Ahogy gondolod, de vigyázz vele! – figyelmeztette Namjoon. - Az ilyen emberek elég elvetemültek tudnak lenni időnként.

- Nekem aztán nem kell bemutatnod! – horkant fel Jungkook, miközben visszatette a paksamétát az asztalra és körbenézett a termen. Nem is kellett sokáig kutatnia, hogy megtalálja, amit keresett. Pár pillanat múlva egy csillogó szempárral akadt össze a tekintete. A látványtól egy elégedett mosoly ült ki az arcára.

- Mit mosolyogsz? – kérdezte Nam, majd követte Jungkook tekintetét, és miután feldolgozta az információt, vigyorogva könyökölt az asztalra, úgy nézett a mellette ülőre. – Te most nem szórakozol ugye? – kérdezte, mire a férfi kérdőn nézett rá.

- Fogalmam sincs. – sóhajtott végül Kook.

- És én még naivan azt hittem, hogy tényleg sosem fogsz megváltozni. - kuncogott halkan Namjoon.

- Ne ess túlzásokba! – szólt rá Kook. – Nem az van, amire gondolsz!

- Miért, szerinted mire gondolok? – kérdezte meg Nam.

- Arra, hogy beleestem egy cicuskába, és elvesztettem a józan eszemet. – motyogta Jungkook, miközben kezébe vett egy tollat.

- Szóval akkor nincs igazam? – érdeklődött Nam, miközben egy félmosoly még mindig ott játszott a szája sarkában.

- Nincs! – tiltakozott Jungkook. – A józan eszem még meg van. – motyogta az orra alatt.

- Tudtam! – szólalt meg egy kicsit hangosabb a kelleténél Namjoon, mire az egész csoport figyelme rájuk szegeződött.

- Örülnék neki, ha az itt tartózkodásod alatt, maradnál az a visszafogott személy, aki általában vagy. Nincs szükségem a kotnyeles oldaladra, hogy összekuszálj mindent! – sziszegte Jungkook komolyan.

- Nyugodj le haver, csak meglepődtem. – veregette meg a barátja vállát Nam. – Már lassan négy éve kergetjük a finom falatokat együtt, szóval eszembe sem jutott volna, hogy pont te leszel az, aki...

- Mondd ki és megütlek! – szólt közbe Jungkook.

- Oké. Csak, nem gondoltam volna, hogy Minsu...izé...Minjae...Minso..

- Minho! Baszki! Mégis milyen barát vagy te? Mire figyeltél, amikor én kiöntöttem neked a szívemet? – fakadt ki Jungkook. – Te voltál az egyetlen, akinek elmondtam, és így hálálod meg?

- Oh, bocs, szóval, Minho után olyan határozott voltál, és egy pillanatra sem inogtál meg soha, csak meglepett, ennyi az egész. Egyébként meg, majdnem hulla részegek voltunk, csak onnan tudok róla mert kéretlenül is eljárt a szád, szóval ne kérd számon rajtam, hogy mire emlékszem és mire nem.

- Most is ugyan olyan határozott vagyok. – jelentette ki Kook, miközben próbált az előtte lévő iratokra figyelni a barátja baromságai helyett.

- Hogyne! – bólintott Namjoon, majd tekintetével megkereste azt a személyt, hogy jobban megnézhesse magának. Szélesen mosolygott a barátai társaságában, jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak látszott. Úgy is, hogy ült, látta rajta, hogy sportos alkat, tehát teljesíteni is tud.

- Kiszúrom a szemed. – szólalt meg Jungkook, fel sem nézve a mellette ülőre.

- Arra pedig még szükségem van. – motyogta Nam, majd elfordult. Nem állt szándékában hergelni a barátját.

Eközben Jimin, csak rövid pillantásokat mert lopni, az asztalnál ülőkre. A kis vitatkozás igencsak felkeltette az érdeklődését, de nem tudta eldönteni, hogy tényleg vitatkoztak vagy csak baráti cívódásról volt szó.

- Sziasztok! – lépett be Tae a terembe.

- Hal volt a reggeli? – kérdezte Kook, miközben figyelte a férfit, aki leült az asztalhoz.

- Nem, de ebédre az lesz. – bólintott vissza széles mosollyal Jungkooknak. – Csak vissza kellett mennem a papírokért, mert a szobámba hagytam őket.

- Hobi is otthagyta? – kérdezett vissza azonnal Kook, mire kapott egy gyilkos pillantást.

- Ne is figyelj rá. – intett a kezével Nam. – Csak szerelmes. – mondta halkan, mire Jungkook hatalmas tenyere meglendült, de még időben kapcsolt, és egy ideges fejvakarás lett belőle.

- Ez volt a nap vicce. – nevetett fel Tae, majd felállt, mintha mi sem történt volna. – Akkor kezdhetjük? – kérdezte a kis tanoncoktól, akik a hangját hallva egyből elnémultak.

- Te! – mutatott Kook a barátjára. – Nem akarsz ma velem összefutni odakint a tó partján, mondjuk sötétedés után? Megnézhetnénk, hogy meddig bírod visszatartani a levegőt.

- Nem jó. – tiltakozott Nam. – Nem tudok úszni.

- A tökéletes bűntény... – dőlt hátra Jungkook a székben, miközben az állán sercegtette a borostáját.

Jimin úgy érezte, hogy rohan az idő. A délelőtti óra is olyan gyorsan eltelt, hogy már csak azt vette észre, hogy ebédel. Mintha minden ellene játszott volna, és ettől csak még idegesebb lett. Megkérte Taehyugot, hogy nézzék át a szöveget, és a férfi azt mondta, hogy tökéletes, de Jimin folyamatosan úgy érezte, hogy valami hiányzik belőle, és egyáltalán nem volt elégedett a végeredménnyel. Aztán ott volt az a két pasi, akik egész óra alatt szúrós tekintettel méregették egymást, amit felettébb gyanúsnak tartott. A koreóval is végzett, az volt a legkönnyebb feladat, semmi extra. Jimin kezdett izgulni.

- Jó étvágyat. – ült le mellé Minjun.

- Neked is. – viszonozta Jimin a köszönést, de a reggeli akció után gyanúsan méregette a szobatársát.

- Ráérsz ma este? – kérdezte Minjun, miközben nekilátott az ebédjének.

- Miért? – kérdezett vissza Jimin. Nem volt kedve a döntő előtti estét kosarazással vagy bármi mással tölteni. Még gyakorolni akart egy kicsit.

- Szeretném, ha megnéznéd a koreómat. Kicsit beszartam így a hajrában, és szükségem lenne egy kis megerősítésre. – sóhajtott Minjun.

Jimin látta rajta, hogy tényleg feszült.

- Abból, amit órákon láttam, teljesen rendben van. – mondta Jimin komolyan.

- Az órákon szándékosan nem mutattam mindent. – magyarázta Minjun. – Nem akartam bárkinek is ötletet adni.

- Ha így áll a helyzet, akkor főleg rendben van, mert amit eddig láttam az is kiváló volt. – visszakozott továbbra is Jimin.

- Csak pár perc. – győzködte tovább a fiú. – Nem kell velem gyakorolnod, nem is lenne értelme, mert teljesen egyéni volt, csak szükségem van egy szakértő szemre.

Jimin habozott, de Minjun ideges arckifejezését látva, végül rábólintott.

- Ha ennyire akarod, akkor megnézem. – mondta Jimin végül. – De lehetne egy kicsit több önbizalmad, mert szerintem remek munkát végzel.

- Haha. – nevetett fel Minjun, ami elég kényszeredettre sikerült. – Majd, ha ezt megnyertem, akkor előhalászom a béka segge alól. Olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben kiszaladnék a világból.

- Nem vagy vele egyedül. – értett egyet Jimin is. – Olyan érzésem van, mintha a kivégzésemre készülnék. Sosem voltam még ennyire ideges.

- Azért ennyire nem vészes a helyzet. – nevetett fel Minjun. – Attól, hogy elszúrsz egy hangot, még nem fognak lefejezni.

- Csak összetörik az álmom. Ismét. – sóhajtotta Jimin. –Az már majdnem ugyan az.

- Hiába! Ezt a fajta érzést, csak azok értik, akik komolyan is gondolják a karrierjüket. Nézz rám! – mondta Minjun, miközben félretolta a tányért. – Nem vagyok már tinédzser, és lassan kiöregszem abból is, hogy meghallgatásokra járkáljak. Neked azért van még pár éved.

- A tehetség nem életkorhoz van kötve. Ami pedig engem illett... az ember belefáradhat a folytonos elutasításba is. – tolta félre Jimin is a tányért. Teljesen elment az étvágya.

- Oké, azt hiszem én végeztem, inkább megyek és bemelegítek Hobi délutáni kínzására. – állt fel Minjun az asztaltól. – Te jössz?

- Felszaladok a szobámba a cuccomért, aztán megyek. – állt fel Jimin is, majd mind a ketten megindultak. Minjun balra, a terem felé, Jimin pedig jobbra a lépcsők felé vette az irányt. Mivel ismét Jungkooknál volt az éjjel, így a telefonja vészesen küldte a jeleket felé, hogy nem lenne nagy baj belőle, ha végre feltöltené.

Ahogy belépett a szobába, a táskája helyett, bekanyarodott a kis fürdőbe, majd megállt az ajtóban. Nem telt el fél perc sem, amikor hallotta, hogy valaki belép az ajtón, majd be is csukja maga után. Aztán csend lett. A behatoló megállt a szoba közepén, Jimin pedig nesztelenül kilépett a fürdőből.

- Nem vagy túl jó abban, hogy kövess valakit. – szólította meg a szoba közepén ácsorgó alakot, miközben belülről bezárta az ajtót.

- Nem is egy akciófilmben vagyunk, és ha nem lennél berezelve attól, hogy valaki meglát minket, akkor nem kellene ilyen hülyeségeket csinálnom. – morgolódott Jungkook.

- Te akartál látni! – szólt vissza Jimin a férfinak. – Legközelebb írd meg azt is, hogy hol, akkor nem kell utánam settenkedned... - vigyorgott a fiú. -... egy ekkora behemótnak nem lehet egyszerű feladat.

- Hiába is próbálsz sértegetni, nagyon jól tudom, hogy ez a test teljesen levett a lábadról. – kuncogott Kook, miközben közelebb sétált a fiúhoz.

- Fogalmam sincs, hogy miből gondolod, hogy nekem ez bejön. – sóhajtott Jimin, miközben pimaszul mosolygott a férfira, aki már előtte állt.

- Hm, talán ezért? – vonta fel a szemöldökeit Jungkook, majd egy gyors mozdulattal lehajolt, Jimin feneke alá nyúlt, és az ölébe kapta a fiút. Úgy tartotta, mintha egy könnyű kis tollpárnát ölelgetni.

Jimin próbálta teljesen elnyomni a nevetését, de egy halkabb kacagás azért kiszalad a száján.

- Oké, igazad van. Nagyon hasznos! – bólintott Jimin, miközben lábaival átkulcsolta a férfi derekát, kezeit pedig a nyaka köré fonta. – Ha egyszer eltörik lábam, akkor tudom, hogy kinek kell szólni.

- Állok szolgálatodra! Minden értelemben. – vigyorgott Jungkook.

- Miért akartál beszélni velem? – kérdezte meg végül Jimin, ugyanis, a férfi, ebéd előtt küldött neki egy üzenetet, hogy találkozzanak, mert beszélni akar vele. Jungkook semmi többet nem írt, Jimin pedig éppen ebédelni készült, ezért úgy gondolta, hogy majd ebéd után felhívja a férfit.

- Én csak... - kezdett bele a férfi, de abban a pillanatban el is veszett. Csak nézte az előtte lévő, helyes arcot, amiről két csillogó szem tekintett vissza rá, és a szája széles mosolyra húzódik. Még a vak is letudta volna olvasni arról az arcról, hogy abban a pillanatban boldogság széles skálája tükröződött róla. -... elfelejtettem. – mondta végül Jungkook.

Jimin nem tudta hova tenni a férfi vizsgálódó tekintetét, ami az arcát pásztázta, és úgy döntött, hogy inkább elbújik, és fejét a férfi nyakhajlatába temette. Addig fészkelődött Jungkook karjaiban, míg hozzá nem simult teljesen, majd egy apró kis csók után a férfias illatú bőrre, csak csendben ölelte a férfit.

Jungkook abban a pillanatban úgy érezte magát, mint egy kamikaze vajdarab, ami önként sétál ki a déli tűző napra, majd teljesen elolvad. Megszelídítette a világ legaranyosabb, legcukibb és legbolyhosabb perzsacicáját, amivel valaha is dolga volt. Ott tartotta a karjaiban, és a halk szuszogása a fülében volt, a legdallamosabb dorombolás, amit valaha is hallott.

Kezeit felcsúsztatta Jimin derekára, amitől a fiú lábai még jobban körülfonták, majd karjaival átölelve szorosan húzta magához a karcsú testet, miközben egy mély sóhaj szökött ki a száján, ami tele volt őszinte ragaszkodással, gondoskodással és odafigyeléssel. Pár pillanattal később Jungkook kissé eltolta a fiút magától, hogy miután még egyszer megnézte magának a mosolygó arcot, lassú és érzelmes csókkal teli perceket élhessen meg. Abban a pillanatban nem is akart többet. Nem érzett kényszert, hogy ágynak döntse, vagy, a még mindig piszkos fantáziájának adjon hangot. Csak érezni akarta azt, amitől évekig távol tartotta magát.

- Már csak pár nap és az enyém leszel. – kacsintott a fiúra, és a kijelentésétől, Jiminben sem a szokásos aggódás futott végig.

Jungkook nem sűrűn gondolkodott el a szavai mélyebb jelentésén, Jimin, pedig nem mert mélyebben elmerülni a férfi szavaiban.

Pedig azon a ponton, kettejük gondolatai már nagyon is megegyeztek.

- El fogunk késni. – állapította meg Jimin. Jungkook pedig abban pillanatban értette meg Sant, hogy miért nem dugták ki napokig az orrukat, miután hazacipelte Wooyoungot. Amikor Minhot megismerte, az életük elég sűrű volt, és nem igazán volt idejük arra, hogy elvonuljanak. De abban a pillanatban, amikor Jimin ki akart szállni az öléből, mindent megadott volna azért, hogy felkaphassa a fiút, hazacipelje, és mit napokra?, hetekre! magukra akarta zárni az ajtót.

- Akkor menjünk. – sóhajtotta végül Jungkook. – De este látlak? – kérdezte a fiút.

- Ki nem hagynám! – mondta határozottan Jimin, majd a fejével az ágya felé bólintott. – Ezekhez az ágyakhoz képest, a tiéd olyan, mint az ötcsillagos szállodákban. Kifejezetten pihentető az alvás benne. - magyarázta lelkesen.

- A kis pimasz! – mordult fel Kook, majd kezeit visszacsúsztatta a fiú fenekére, és mind a két oldalon alaposan belecsípett. Jimin felszisszent a fájdalomtól és szabadulni igyekezett a férfi kezei közül.

- Megkérem a kedves urat, hogy vegye le a piszkos kezeit a fenekemről, főleg akkor, ha a jövőben meleg fogadtatásra vágyik a részéről. – morogta Jimin a férfinak.

Jungkook szemei elsötétedtek a fejében végbemenő robbanás miatt. A bomba már ott volt egy ideje, de Jimin szavai meggyújtották a kanócot. A robbanás ereje pedig elég nagy hatással volt a testére. Főleg egy bizonyos testrészére. Szó nélkül letette a fiút, összeszorította a fogait, majd lassan és komótosan elcammogott az ajtóig.

- Kegyetlen vagy. – szólt még vissza a fiúnak, majd kilépett az ajtón, Jimin pedig hangosan kacagva követte a férfit. A terem előtt váltak el, mert Jungkooknak, Namjoon társaságát kellett élveznie, a férfi pedig kötötte az ebet a karóhoz, hogy meg akarja nézni a másik csoport énekóráját is.

Mielőtt Jimin beléphetett volna az ajtón, egy hang megállította.

- Beszélhetnénk egy kicsit? – kérdezte Jia, amikor a fiú mellé ért.

- Ne haragudj, de mindjárt kezdődik az óra. – próbált hárítani Jimin.

- Csak egy pillanat. Kérlek! – győzködte a lány.

Jimin beletörődve sóhajtott, mielőtt bólintott volna, aztán félreálltak az ajtóból, és elhúzódtak a folyosó egy csendesebb részére.

- Figyelj Jia... - kezdett bele Jimin, de a lány közbeszólt.

- Hallgass meg először engem! A tegnap történtek miatt én is hibás vagyok nem csak te. Értékelem, hogy őszinte voltál, de akkor is összezavart. Ha nem keltettem volna fel a figyelmed, akkor nem is történt volna semmi közöttünk. – a lány hangja, nem csengett valami magabiztosan, inkább kétségbeesett volt, mint határozott. – Szóval, én tényleg csak abban reménykedem, hogy talán meggondolod magad. Szerintem te tényleg egy kivételes férfi vagy, és a tábor alatt nagyon megkedveltelek, és vonzódom is hozzád...

- Jia! – állította le Jimin. – Tényleg sajnálom, ahogy azt a tegnapi csókot is, de ez akkor is lehetetlen. Nagyon szép és csinos lány vagy. Biztos vagyok benne, hogy minden ujjadra akad egy epekedő pasi, de én nem vagyok köztük.

- Nem gondolnád át esetleg? – kérdezte a lány, miközben a szemében könnyek gyűltek, ami igencsak meglepte a fiút.

- Sajnálom Jia, de nem. – mondta ki az utolsó szavakat, majd gyenge bátorításképpen megsimogatta a lány karját, és elindult a terembe.

A kis közjáték után, Jimin végre koncentrálhatott az utolsó táncgyakorlatára. Legalábbis azt hitte, de a gondolatai mindig másfelé vándoroltak. Kissé megdöbbentette Jia érzelemkitörése, ami rögtön Kook villámlátogatása után történt, amikor is a férfi szavaitól, szinte elhitte, hogy a táborban eltöltött utolsó nappal, az ő történetük sem fog véget érni, és talán ő sem reked meg azon szinten, ahol csak meghallgatásokra jár, és folyton csak reménykedik.

- Utolsó nap. Utolsó nap. Holnap! – kattogtak a szavak Jungkook fejében, amiktől egyre idegesebb és feszültebb lett. Még a tánccal sem tudta lenyugtatni magát teljesen. Úgy érezte, hogy szétveti az energia, mégsem tudta levezetni rendesen.

Végül a délutáni foglalkozás jól elhúzódott, mert mindenki Hobin lógott, hogy még utoljára tanácsot kérhessen. Így, mire végeztek, már javában vacsoraidő volt. Sietve szedte a lábait az ebédlő felé, hiszen rengeteg dolga lett volna még az este folyamán. Ahogy befordult az ebédlőbe, egy ismerősen nagy mellkassal találta szembe magát.

- Fogtam valamit. – kuncogott Jungkook halkan, miközben elkapta Jimin.

- Szép fogás! – kacsintott Nam rájuk, majd egy sokatmondó mosoly kíséretében távozott.

- Minden rendben? – kérdezte Jungkook, és elengedte Jimin karját, aminek a belső felén nem volt rest végigsimítani az ujjaival, lassan, egészen a kézfejéig.

Jiminen olyan borzongás futott végig, hogy még körbenézni is elfelejtett, hogy vajon hány szemtanúja volt a kis ütközésüknek. Mintha áramütés érte volna, de az igazival ellentétben, ettől nagyon szeretett volna elájulni.

- Beszélnünk kell! – mondta olyan határozottan Jungkooknak, amitől a férfi arca is megkomolyodott.

- Oda kell adnom pár papírt Namjoonnak. – pillantott a férfi az órájára. – Tíz perc múlva az irodámban jó lesz? – kérdezte feszülten.

- Igen. – válaszolt Jimin, majd sarkon fordult, és az ebédlő helyett, kiment a kertbe.

Jungkookon az aggódás minden jele mutatkozott. Ráncolta a homlokát, összehúzta a szemöldökeit, amitől a szemei résnyire szűkültek. Kiropogtatta pár ujját, és érezte a gombócot a torkában.

Miközben kinyomtatta a papírokat Namjoonnak, akkor is azon járt az esze, hogy mi baja lehet a fiúnak, de csak abban volt biztos, hogy ő nem csinált semmi rosszat.

Így amikor Nam távozott és pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó, a szíve majd kiugrott a helyéről, olyan ideges volt. Bentebb ült az íróasztalához, kihúzta magát, és felvett egy nagyon mulatságos és hivatalos testtartást. Legalábbis Jimin szerint az volt.

- Szóval, akkor mi a probléma?- kérdezte Jungkook. – Láttam rajtad, hogy valami nem stimmel.

- Hát, probléma az van. – bólintott Jimin, majd határozottan megindult Kook felé, ami meglepte a férfit, és fel akart állni a székről, de Jimin visszanyomta őt, majd helyet foglalt a férfi ölében. – Csókolj meg! –mondta férfinak, és meg sem várva a választ hajolt felé.

- Ez nem probléma... – mosolyodott el Jungkook, és készségesen teljesítette a kis cicája kívánságát. Kezeit, Jimin csípőjére tette, ott pihentette, miközben finoman simogatta a fiút. Ajkaik is lágyan simogatták egymást, elmerülve néha egymásban, egészen addig, amíg Jungkook arra nem lett figyelmes, hogy Jimin csókjai egyre hevesebbek lettek, mancsai pedig az ingének gombjaival voltak elfoglalva.

Bár, meglepte a dolog, de hagyta a fiút, és kíváncsian várta, hogy mégis miben mesterkedik éppen. Egészen addig, amíg meg nem érezte Jimin kutató kezét, amint besiklik az ölébe, a nadrág alatt.

- Na, ez már probléma! Nagy P-vel! – kapta el a fiú kezét, mielőtt létfontosságú szervet ért volna.

- Ha most azt mondod, hogy nem kívánsz, akkor meglehetősen ideges leszek! – morogta Jimin, a férfi ajkaira.

- Neked kellene a legjobban tudnod, hogy másért sem epedek napok óta, csak hogy megkapjalak végre. – válaszolta Jungkook. – De most nem lehet.

- És, mi az indok? – kérdezte Jimin, miközben lekapta a pólóját, a férfi kezét pedig a saját ágyékára húzta. Jungkook érezte a tenyere alatt, hogy a fiú kezd felizgulni, így önkéntelenül, de határozottan rásimított. Jimin fejét hátravetve, mellkasát kidomborítva feszült meg Jungkook előtt, miközben egy kéjes sóhaj hagyta el azokat a kívánatos ajkait.

- Baszki! Baszki! Baszkiiii!!!! – nyüszített magában Jungkook a fiút látva, hallva és érezve. Elvette a kezét a fiú fogásából, majd hátulról átfogta a nyakát, magához rántotta a fiút, és úgy csókolta, olyan hévvel, amit csak megengedhetett magának. Nem hagyhatta tettek nélkül azt a feltárulkozást, amit a fiú csinált, figyelmen kívül hagyva, a több napos szex mentes lét elvonási tüneteit is. Amikor már úgy érezte, hogy a fiú kezd elveszni, a derekára vezette a másik kezét, és ahogy állt fel a székről, Jimint úgy fektette fel az asztalra. Csak akkor vált el azoktól a finoman duzzadt ajkaktól, amikor teljesen a fiú fölé kerekedett.

- Nem fogom megtenni, hogy aztán egy gyengébb pillanatodban felhasználhasd ellenem. – mondta komoly tekintettel Jiminnek. - És főleg nem azért, mert holnap van a vizsga, és magamat ismerve, képtelen lennék visszafogni a vágyaimat veled szemben. És hidd el nekem, hogy nagyon jól ismerem magam. – kuncogott Jungkook, láthatóan könnyedén kezelve a helyzetet, de az ujjai kifehéredtek, ahogy egyik kezével az asztal szélét szorította.

Jimin, a férfi szavait hallva hangosan felnevetett majd egyik karját a szemei elé tette. – Ideges vagyok. – mondta halkan.

Kook megsimogatta az arcát, majd egy kis csókot adott Jimin mellkasára. – Akarsz egyet futni? – kérdezte komolyan.

- Ahhoz nincs kedvem. – válaszolta Jimin.

Jungkook megfogta a fiú kezét, amivel az arcát takarta, majd felhúzta maga elé.

- Bízz egy kicsit jobban magadban. – mosolygott rá Kook. – Szinte mindenkit levettél a lábáról, még Namjoont is, pedig ő elég válogatós. Taehyungnak is megváltozott a véleménye, Hobi pedig imádja a szabad stílusod.

- És te? - kérdezte Jimin, azután rögtön elvörösödött.

- Én legszívesebben bezárnálak valahova, hogy senki se lásson belőled semmit, de ez most pont nem lényeg. – vigyorgott Jungkook. – Szóval csak azt akartam mondani, hogy add önmagad és minden rendben lesz.

Jimin bátortalanul elmosolyodott, majd leszállt az asztalról és visszavette a pólóját, amit Jungkook sokkosan figyelt. Napok óta akarta leimádkozni róla a ruhát, most meg, amikor önként vetkőzött visszaöltözteti. – Tévedtem. Elment a józan eszem is! – állapította meg magában.

- Estére felbontunk egy üveg bort. – ajánlotta fel a férfi.

- Teljesen mindegy, hogy a szex vagy a pia miatt leszek képtelen holnap bármi értékelhetővel előállni. – fejtette ki Jimin a gondolatait.

- De az italt tudom neked adagolni. – válaszolta Jungkook, meggyőződve, hogy igaza van.

- Ha csak ivás közben el nem veszted a fejed. – vigyorgott Jimin az ajtóban állva.

- Nem iszunk! – közölte Kook, majd visszaült a székre, onnan integetett a fiúnak.

Ahogy becsukódott az ajtó, Jungkook összezuhant. Homlokára kiült a verejték, ahogy lassan feloldódott a feszültség, ami már kezdte szétfeszíteni minden idegsejtjét. Percekig ült a székben csukott szemmel, míg végül hangosan felnevetett.

- Ez tuti nem normális! – állapította meg Jungkook. Alapesetben dühösnek kellett volna lennie, és amikor hanyatt vágta a fiúcskát, akkor azzal a lendülettel kellett volna tövig merülnie benne. De nem! Felnőtt emberként eltöltött éveinek minden elvével szembement pár perc leforgása alatt, és ezt nehezen tudta feldolgozni. Mégsem volt mérges és nem kívánt senkit a pokolba. Inkább, valamiféle különös nyugalom töltötte el, amitől biztonságban érezte magát.

Mire rendezte a gondolatait és megállapította, hogy még képes észszerűen gondolkodni, már csörgött is a telefonja.

- Tessék! – szólt bele a telefonba.

- Jó estét! – szólalt meg egy ismerős hang a telefonban, de hirtelen nem tudta hova tenni. – Szeretném tájékoztatni, hogy valaki megrongálta a kettes előadóterem falát. Azt mondták, hogy elsősorban önt értesítsem, mint tulajdonos.

- Hogy mi? – kérdezte értetlenkedve Jungkook. – Megrongálták? Mit ért ez alatt? – kérdezte idegesen. – Mindegy hagyjuk, azonnal megnézem! – mondta, majd le is tette a telefont.

- A jót, miért kell mindig valami hülyeségnek követnie? – motyogta mérgesen az orra alatt, majd felállt, hogy megnézze mi is történt, ahelyett hogy hazamenne, és ott várná a kóborló kiscicáját, hogy hazaérjen.

Viszont, amint belépett a terem ajtaján egyből megvilágosodott.