Jungkook a közeledő utazáshoz készülődött, és a titkárával ültek éppen az irodájában, hogy átbeszéljék a dolgokat, amiket a távollétében Yoonginak kell majd intéznie.

- Ja, és még valami! – szólalt meg Kook, megzavarva az asszisztense szorgosnak nem mondható jegyzetelését. – Szeretném, ha San körmére néznél néha a fotózással kapcsolatban. Egyeztettem vele mindent, jobban mondva a titkárnőjével, de nem vagyok benne biztos, hogy minden simán fog menni.

- Miért? – kérdezte Yoongi. – San sosem volt felelőtlen, ha munkáról volt szó. Kiváló művész és fotós. Évek óta ismered, és már dolgoztatok is együtt. Mi ez a fene nagy gyanú?

- Ebben igazad van. – bólogatott Kook szaporán. – Viszont most átkozottul szerelmes.

- És az baj? – kérdezte Yoongi. - Szerintem, ez csak pozitív hatással lehet rá. – vigyorodott el az asszisztens.

- Ha kapcsolatba kerülsz valakivel, akkor fel kell készülnöd arra, hogy búcsút mondhatsz a haveroknak, a saját döntéseidet kidobhatod a kukába, a szabadidőd pedig soha nem látott mélységekbe zuhan... - sóhajtott Jungkook. A legnagyobb probléma viszont ott kezdődött, hogy ő ezt komolyan is gondolta.

- Te hol a fenébe élsz? – nevetett fel Yoongi.

- Ez mind semmi! – horkant fel Jungkook. – Tudnám még fokozni, csak nem lenne értelme!

- Már ennek sincs semmi értelme. – vágta rá Yoongi, majd elkezdett pakolászni, hogy távozhasson. Az évek alatt ő is megszokta a főnöke stílusát és nagy igényeit, de mivel ő is párkapcsolatban élt, sosem tudta nyugodtan tűrni, hogy a főnöke ilyen elveket vall, és a szerelem gondolata olyan távol áll tőle, mint két naprendszer egymástól.

- Figyeld csak meg! – bizonygatta tovább az igazát Kook. – Eltelik majd pár hét, és máris jönnek a gondok. Semmivel sem lesz jobb, hogy sülve-főve együtt vannak. Jönnek majd a veszekedések, az állandó viták, és valakinek mindig be kell adni a derekát, hogy nyugi legyen.

- Látszik, hogy nem volt még részed békülő szexben. – vigyorgott Yoongi az orra alatt.

- Nem, mivel nincs rá szükségem. Mielőtt összevesznék valamelyikkel, úgyis kiadom az útját. – vonta meg a vállát. – Nem hiszem, hogy nagyban különbözne a sima szextől.

- Ahogy gondolod Főnök! Mindig igazad van Főnök! – motyogott tovább az asszisztens, kihangsúlyozva a főnök szót, miközben felállt az asztaltól, és megcélozta a saját kis irodáját. – Akkor, ha megbeszéltünk mindent én lépek is.

- Persze-persze! Menekülj csak! – vigyorgott Kook, de egy intéssel elengedte Yoongit, majd a laptopjához fordult, hogy dolgozzon még egy kicsit, de a gondolatai már ismét a közelgő utazása körül forogtak. Büszke volt magára, hogy kitalált egy tökéletes tervet, amit főleg ő fog élvezni. Arról nem is beszélve, hogy körül lesz véve potenciális cicusjelöltekkel, és ez máris beindította az amúgy is élénk fantáziáját. Már csak azon imádkozott, hogy ne jöjjön közbe semmi, mint a legutóbbi alkalommal, amikor haza kellett utaznia egy botrány miatt, aztán fuccsba ment az összes ígéretesnek tűnő program.

- Miért kötelezném el magam valaki mellett, ha az élet tele van kalanddal?! – állapította meg, majd az órájára pillantva látta, hogy még három óra volt a soron következő megbeszéléséig. Ami nem mással volt, mint a barátjával. A napokban történt, hogy rábukkant egy gyárépületre a város szívében, és erős késztetést érzett, hogy megvegye. Úgy gondolta, hogy remek lehetősége nyílt arra, hogy végre nyisson egy saját klubot is, és mindennél jobban akarta, hogy San is betársuljon mellé.

Nagyon beleélte magát az új lehetőségébe. Már a hirdetésben szereplő képek láttán beleszeretett a helybe, és rengeteg megvalósítható ötlet jutott az eszébe, amikkel fel lehet majd dobni a belső tereket. Viszont a klubvezetést még pont nem próbálta, ezért remélte, hogy Sant rá tudja majd venni, hogy társuljanak. A barátja volt az egyetlen személy, akiben eléggé megbízott ahhoz, hogy egy közös klub vezetésébe vágjanak bele.

- Basszus! Már mindent elterveztem. Ha nemet mondasz, akkor esküszöm, hogy kinyírlak! – sóhajtott Jungkook, majd lecsukta a gépet, és felállt az asztaltól. Felkapta a telefonját és határozott léptekkel elhagyta az irodáját, hogy harminc perccel később az edzőteremben gondolkodhasson tovább.

- Helló Főnök! – köszönt rá az egyik pult mögött álló alkalmazott, aki éppen soron volt műszak szerint.

- Hogy megy az üzlet? – kérdezte Kook, miközben elhaladt előtte.

- Minden rendben. Az összes személyi edzőnk be van osztva, szinte egész nap. Éppen beszélni akartam veled arról, hogy nem ártana felvenni még valakit. – válaszolta a srác, aki láthatólag maga is rendszeres vendég volt a kondi gépek rengetegében, mert igencsak feszült a bicepszén a póló.

- Ha szerinted szükséges, akkor áldásom rá. Intézkedj! – mondta Jungkook, még mindig menet közben, majd el is tűnt az egyik ajtó mögött, ami egy kis irodába vezetett. Ott volt a saját kis öltözője, így gyorsan átvette a ruháját, ránézett a gépre, hogy van-e valami elintéznivaló, majd megcélozta a termet, ahol a gépek voltak.

Mivel elég gyakran tért be edzeni, ezért ismert volt már a vendégek körében is. Nem tudott megtenni tíz lépésnél többet anélkül, hogy valaki ne köszönjön rá, vagy állítsa meg pár szóra. De Kook ezt élvezte. A hatalmas társaságot, ami mindig körülvette.

De nem csak ezért állították meg lépten-nyomon. Azzal is tisztában volt mindenki, hogy mekkora vadász is ő valójában. Tudták, hogy nála bármikor be lehet próbálkozni, mert sosem volt foglalt. Sokszor hagyta el az edzőtermet legalább öt-hat telefonszámmal, vagy egy cicuskával a hóna alatt, akivel végül a szállodai szobájában kötött ki.

Nem volt ez másképpen most sem.

Kook, ez alkalommal kimondottan futni akart, így megcélozta a terem sarkát, ahol az erre alkalmas gépek voltak. Kint nyárias meleg volt, így nem akart megfőni a napon, ezért választotta most ezt a megoldást. Felállt a gépre, megnyomott pár gombot, majd egy gyorsabb, de még számára kényelmes fokozatba kapcsolta.

Nem telt el 5 perc, amikor valaki fellépett a mellette lévő gépre, majd egy kissé lassabb tempóban mint Jungkook, elkezdett futni. Tekintetét párszor végigfuttatta a mellette lévőn, és pár pillantással felmérte. A fiatalabb srác, talán fél fejjel volt alacsonyabb nála, vékony, szálkás testtel volt megáldva, ami igencsak bejött Kooknak. Fekete hajából már izzadtságcseppek hullottak, feltehetőleg az edzőteremben volt már egy ideje. Az atlétája is teljesen a testére tapadt, így kissé láthatóvá téve a kidolgozott felsőtestét, a rövidnadrágban pedig tisztán láthatóak voltak a hosszú lábai, és izmos combjai.

Párszor találkozott a pillantásuk is, és a fiú minden alkalommal elég rámenős tekintettel nézett vissza rá, miközben egy apró mosoly bujkált folyamatosan a szája sarkában. – Jó fogás! – állapította meg magában Kook, de még nem akarta abbahagyni a futást, így csak játékos pillantásokat váltott a sráccal, hogy fenntartsa az érdeklődését.

- Találkoztunk már? – kérdezte a sráctól, úgy tíz perc múlva, mert nem bírta tovább türtőztetni magát.

- Még nem, de szívesen megismernélek! – vágta rá határozottan a mellette futó, majd leállította a gépet, és kissé nekidőlve nézte Kookot. – Jiho. – mutatkozott be a srác.

- Jungkook. – mutatkozott be ő is.

- Igen, tudom. – mosolygott a srác, majd lelépett a gépről. Kook is kikapcsolta, majd a gép melletti padhoz sétálva felvett egy törölközőt, hogy azt a pár izzadságcseppet látványosan letörölgesse. A srác még mindig kihívóan nézett rá, miközben az alsó ajkát beharapva figyelt minden egyes mozdulatot.

- Van kedved meginni valamit? – kérdezte, miközben a vállára csapta a törölközőt.

- Mikor? – kérdezett vissza Jiho.

- Most azonnal! – válaszolt, miközben a cicuska elé lépett, és végigsimított az állán.

- Nem igazán vagyok úgy öltözve. – tanakodott a fiú, mire Jungkook közbevágott.

- Csak ide megyünk! Az irodámba. – pontosított, és egy sokatmondó félmosolyra húzta a száját.

- Benne vagyok. – sóhajtotta Jiho, majd követte Kookot, akinek az arcáról bárki le tudta volna olvasni, hogy milyen elégedett abban a pillanatban.

- Gyere be! – szólt hátra a fiúnak, amikor kinyitotta az ajtót majd belépett. Jiho követte, majd miután mind a ketten bent voltak, Jungkook kulcsra zárta az ajtót. A kattanó hang elérte a fiú füleit is, aki elégedetten mosolyogva ült fel az íróasztalra, lábait pedig széles terpeszbe tárta.

- Máris így csalogatsz? – simított rá Jiho nyakára, a hatalmas tenyerével. Mintha azt vizsgálta volna, hogy hol harapja át. – Nem leszek kíméletes. – morogta a fiúnak.

- Nem is vártam. – nyögte Jiho, ahogy Kook hátralökte az asztalon, majd egyből elkezdte leráncigálni róla a nadrágot.

Igaz, hogy még korán volt, pontosabban még kicsivel több, mint fél órája volt Kooknak addig, amíg fel kellett vennie Sant, hogy megnézzék a leendő klubot, mégsem tudott tovább várni, mert már annyira izgatott volt. Így, miután pár menetet lezavart a fekete és dögös cicuskával az irodában, egyből a barátja lakása felé vette az irányt, nem sokkal később pedig már csengetett is.

Igen nehezményezte, hogy nem mehetett be csak úgy, mint mindig, de nem akarta őket megint összegabalyodva találni, a lakás valamelyik pontján, mint pár nappal ezelőtt, amikor a stúdióban kényeztették egymást éppen, amikor belépett. Kookot mulattatta a látvány, és jót kuncogott, miközben alaposan szemügyre vehette Woo fiatal és kimondottan jó testét.

És már nyílt is az ajtó.

- Szia! – köszöntötte Wooyoung az ajtóban. – Gyere, fent van a nappaliban.

- Mondd, hogy legalább eljön megnézni!? – motyogta Jungkook türelmetlenül, miközben a fiút követte felfelé a lépcsőn.

- Beszéltem vele róla, és szerintem ő is egész sokat agyal a felvetéseden. Ha kedvesen mosolyogsz rá, akkor nem lesz gond. – vigyorgott Woo, ahogy felértek a lépcsőn.

- Helló! – köszönt rá San, aki elterpeszkedve feküdt a kanapén.

- Látom, hogy kimondottan unatkozol. – jegyezte meg Kook, miközben ő is leült az egyik öblösebb fotelba.

- Azt nem mondanám, hogy unatkozok. Engem van, aki lefoglaljon. – közölte San, miközben letette a telefonját a dohányzóasztalra és felült. – Korán jöttél.

- Már lassan ott tartok, hogy nélküled is belevágok, mert annyira beleéltem magam.

- Akkor teljesen felesleges, hogy elkísérjelek, nem? – húzta San, a láthatóan ideges barátját.

- Ne szórakozz már! Először nézzük meg a helyet. Hidd el, hogy első látásra bele fogsz szeretni! – győzködte Jungkook, miközben elvette a csészét Wooyoungtól, aki éppen kávét szervírozott nekik. – Köszi!

- Láttam a képeket, amiket átküldtél. Nem mondom, hogy reménytelen, de messze van még a hely megnyitótól. – mondta San, miközben ő is elvett egy csészét. – Köszönöm Édes!

- Oké! Tudom, hogy van mit csinálni rajta, de nem tagadhatod, hogy rengeteg lehetőség van benne. – magyarázta Kook.

– Annyi klub van még a városban. Miért kell neked egy saját?

- Tudom, és vannak köztük jók is, de egyik sem olyan, amit én akarok. – rázta meg a fejét Jungkook.

- Nem biztos, hogy mások is azt akarják, amit te haver. Ezt nem árt, ha szem előtt tartod. Főleg a te ízléseddel.

- Nem egy kuplerájt akarok! – tiltakozott egyből Kook.

- Akkor mit akarsz? - kérdezte San, miközben a kávéját kortyolgatta és a barátját méregette.

- Csak egy helyet, ahol mindenki jól érezheti magát, attól függetlenül, hogy heteró, meleg vagy transz... - fejtegette.

- Csomó ilyen klub van. Inkább azt találd ki, hogy mitől lesz más, mint a többi. Ha előállsz valami ötlettel, ami biztosítja azt, hogy van jövője és megéri belefektetni egy kis pénzt, akkor esetleg beszélgethetünk róla. – mondta San.

- Mondtam, hogy eléggé felcsigáztad már. – szólt közbe Woo, és Kookra mosolygott.

- Azt azért nem mondanám. – javította ki San, aki éppen elkapta Woo kezét és az ölébe húzta, majd a nyakába csókolt. – Csak kész vagyok befektetni, ha látok benne fantáziát. Ennyi az egész.

- Én is szívesen segítek. – ajánlotta fel Woo.

- Még a sulival sem végeztél cicus! – mondta Kook.

- Nem is lenne rá szüksége. – mosolyodott el San, miközben megsimogatta párja arcát. – Ha látnád, hogy milyen tervei vannak, akkor te sem kételkednél benne. Kár, hogy a tehetséghez nem jár azonnal diploma is. – a kijelentésére pedig a fiú úgy pirult el, mint egy piros alma, és a fejét San nyakhajlatába temette, miközben szorosan átölelte.

Az elmúlt pár év után, Jungkooknak nagyon furcsa volt, a barátja látható és őszinte szerelme Woo iránt. Sokszor figyelte őket, és bár a hideg is kirázta a kapcsolatoktól, de azt az odafigyelést és törődést, ami a párocskából áradt, lehetetlen volt nem észre venni. Amikor egyedül volt, vagy éppen valaki társaságát élvezte, és eszébe jutott San jelenlegi kapcsolata a fiúval, mindig azon gondolkodott, hogy ő miért nem igényli már ezt a fajta kapcsolatot.

Az idejét sem tudta, hogy mikor becézett valakit olyan szeretetteljesen, mint San Woot. Vagy mikor érintett valakit gyengéden, és aggódott valakiért teljes szívéből. Nagyon rég volt szerelmes, és annak a szerelemnek az utolsó halvány emlékfoszlányait is igyekezett örökre eltüntetni, a szíve legmélyebb részeiből is.

- Oké! Nekem ne bizonygassatok ilyen formában semmit! – szólt közbe Kook, mielőtt megint felfalják egymást a szeme láttára. – Inkább induljunk, a terveidet pedig megnézem később cicám. – mondta Wooyoungnak, amikor a fiú kilesett San nyaka mellől.

- Ott lesz az ingatlanos ilyen korán? – kérdezte a barátja, miközben Woo kiszállt az öléből, majd a fiú a konyha felé vette az irányt, a két kiürült kávéscsészével a kezében.

- Azok úgyis mindig előbb mennek. Ilyenkor eltüntetik az aggasztó bizonyítékokat. – válaszolt Kook, miközben ő is felkelt.

- Jól kezdődik... - sóhajtott San.

- Amúgy... mi ez az isteni illat? – kérdezte Jungkook, majd körbenézett a lakásban.

- Woo főz. – közölte San, a lehető legtermészetesebben, de majd szétvetette a büszkeség.

- Ne bassz fel! – nevetett fel Kook, de azért a konyha felé vette az irányt, hogy megbizonyosodjon a barátja állításáról.

- Nem viccelődnék ilyennel. – mondta határozottan San, aki a barátja után sétált.

- Tényleg tud főzni? – kérdezte Jungkook, még mindig hihetetlenkedve, mire San csak mosolyogva bólogatott. – Mit főzöl cicám? – kérdezte, miközben a fiú mellé lépett.

- Gombás, baconos csirkét, rizzsel és friss salátával. – közölte Woo, miközben úgy mozgott a konyhában, mint egy több éves rutinnal rendelkező háziasszony.

- A pofám leszakad! – dörzsölte a homlokát Jungkook, majd Sanra nézett. – Egy kibaszott szakács veszett el kölyökben, én meg hordtam nektek a kaját napokon keresztül?

- Ez azért túlzás, de köszönöm. – vigyorgott a fiú, miközben visszatolta a tepsit a sütőbe.

- Na, inkább húzzunk, mielőtt eldurran az agyam! – fordult sarkon Kook.

***

Jimin idegesen toporgott az ajtóban. Remélte, hogy tényleg nem lesz más a lakásban a barátján kívül. Nem szívlelte Sant, és tudta, hogy az érzés kölcsönös lesz, de már nagyon látni akarta Woot. Egész nap az estét várta. Még vásárlás közben is a gombás csirke járt fejében, aminek hála, az egyik felsőből sikerült egy számmal kisebbet választania, amit már csak otthon vett észre. Végül becsengetett, és pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó.

- Szia! Gyere be! – köszöntötte Woo mosolyogva, miközben megfogta Jimin kezét, és berántotta az ajtón.

- Szia! – köszönt ő is, de a szemét lefoglalta lakás belseje, azon belül is a rengeteg kép, ami a folyosó két oldalát borította.

- Gyere! Menjünk fel! – mondta a barátja, majd el is indult felfelé egy lépcsőn. – Nagyon vártam már, hogy végre találkozzunk.

- Ne is mondd! Már a tököm ki van! Tudod milyen unalmas az a ház így, hogy nem vagytok ott? – morgolódott Jimin, de azért a mosoly ott ült az arcán, mire felértek a lépcsőn, ahol újabb sokk érte, a tágas és világos nappaliban.

- Sajnálom. – fordult felé Woo, bánatos kiskutya szemekkel. – Üljünk le itt egy kicsit.

- Ugyan, csak vicceltem. – dobta le magát Jimin is a barátja mellé. – Mesélj inkább, hogy megy a sorod? – érdeklődött egyből.

- Velem minden rendben, sőt, már néha úgy érzem, hogy túl tökéletes minden. – válaszolt is Woo.

- Igazán megérdemelted már, hogy végre boldog legyél. A húgoddal mi újság? – érdeklődött tovább.

A barátjának a helyzete, mondhatni, egész speciális volt. Évek óta éltek egymás mellett, és ugyan elkapott néha egy-egy elejtett szót, Woo mégsem mesélt neki soha arról, hogy miért költöztek olyan a fiatalon a városba, és a kiskorú húga miért vele élt. Párszor megkérdezte ugyan, de látta a barátján, hogy nem szívesen beszél róla, így nem firtatta a dolgot, inkább segített neki, ahol csak tudott.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogja magát érezni vidéken. Komolyan mondom, hogy jobb, mint az eddigi összes terápia.

- Egy mázlista vagy haver. – bólogatott elismerően Jimin. – Jöhetne egy kis szerencse nekem is. – vigyorgott a barátja felé.

- Szerintem elég szerencsés vagy már így is. Nem téged vettek fel valami menő céghez? – kacsintott Woo.

- Ne is mondd! Olyan ideges vagyok, hogy ma már ötször kapott el a hasmenés. – nevetett fel Jimin. – De amúgy tényleg. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak, és ahogy közeledik a megbeszélés időpontja, én egyre jobban be vagyok szarva.

- Én már hallottalak énekelni és láttalak táncolni is. Legalább nekem hidd el, hogy nincs okod pánikolni. – próbálta bátorítani Wooyoung.

- Köszönöm! De tudom, hogy elfogult vagy velem szemben. Még akkor is csillogó szemekkel hallgattál, amikor beteg voltam, és rekedt hangon kornyikáltam neked. – vigyorgott Jimin.

- Nézd a másik oldalát. Még rekedt hangon is jó volt! – nevetett fel a barátja. – Kérsz valamit inni? Vagy kávét?

- Nem, köszönöm. Pedig jól esne egy ital, de egynél nem fogok tudni megállni, szóval inkább bele sem kezdek. – csóválta meg a fejét csalódottan Jimin.

- Ne most törj össze!- szólt rá Woo. – Ezzel ráérsz akkor is, ha vége lesz a tábornak, és elköszönnek tőled. Amit amúgy kétlek. – mosolygott a barátja. Jimin érezte, hogy Wooyoung minden erejével azon van, hogy bátorítsa, de olyan labilis volt a helyzet, és olyan kevés információt kapott, hogy tényleg aggódott. De jól esett neki a barátja minden szava.

- Nem arról van szó, hogy összetörnék vagy feladnám, mert az kizárt. Csak teljesen más álmodozni róla, vagy már csak egy karnyújtásnyira lenni tőle. Ideges vagyok. – magyarázta Jimin.

- Akkor mit szólnál, ha először ennénk valamit, utána pedig teli hassal dumálnánk, miközben elnyúlunk a kanapén? – kérdezte Woo.

- Na, látod, ebben benne vagyok! – pattant is fel Jimin azonnal, majd követte a barátját a konyha felé. – Te tényleg megfogtad az isten lábát, hallod! – ámuldozott, ahogy beléptek a konyhába. Fullosan felszerelt konyha, márvány pult, fenyő étkezőasztal, a legmodernebb eszközök, amikről sütött, hogy ezelőtt alig használták őket.

- Ami azt illeti, tényleg nem panaszkodom. – pirult el Woo, mire Jimin megveregette a vállát. – Te hogy állsz a csajokkal?

- Nem valami jól. – sóhajtott Jimin. – És most időm sem lesz rájuk.

- Talán jobb is, ha nem szaporítod a trófeagyűjteményed. – nevetett fel Woo, miközben tányérokat szedett elő.

- Nem is arra utazom. – mondta kissé sértődött hangon. – Ők dobnak mindig. Pedig mindent megtettem, amit csak kértek. Fogalmam sincs, hogy mi bajuk velem.

- És mi van a pasikkal? – tudakolta Woo kissé tartva a választól.

- Nincs az az isten! – vágta rá egyből Jimin.

- Nagyon határozott vagy. Pedig egy kudarc még nem a világ vége. – mondta Woo, miközben már a salátát szedte ki a husi mellé.

- Az nem kudarc volt, hanem életem legnagyobb hibája. – pontosított Jimin, és még a hideg is kirázta az emléktől.

- Csak addig mondod ezt, amíg fel nem bukkan egy helyes pasi. Abban a pillanatban elfogod engedni azt az egy alkalmat. – mondta el a véleményét Woo, de Jimin még mindig a fejét rázta.

- Komolyan mondom. Kilépek erről a frontról. – erősködött.

- Azt akarod mondani, hogy heteró leszel? – kérdezte nevetve a barátja. – Bár, a te esetedben még talán lehetséges is lenne, de kétlem, hogy soha többé nem mozgatna meg egy férfi sem. Vagy azt akarod mondani, hogy még csak meg sem nézed a pasikat?

- Nézelődni lehet. Az még nem fáj. – mosolyodott el keserűen Jimin, majd felvett ő is egy jól megpakolt tányért, és követte a barátját az étkezőasztalhoz, hogy leüljenek megvacsorázni. – Ez nagyon jól néz ki. – nyilatkozta, amikor végignézett a kínálaton.

- Köszönöm! Vegyél nyugodtan, amennyi csak jól esik. – mosolygott Woo a bók hallatán. – A témához pedig még visszatérünk, ha megettük a vacsit.

- Én nem ragaszkodnék hozzá a helyedben. – sóhajtott Jimin, de a keze nem állt meg, sorba kapkodta be a finomabbnál finomabb falatokat.

Egyetlen egy rossz élmény is befolyásolni tudja az ember életét. Főleg, ha az az élmény elég intimnek mondható, egy éppen felfedező kedvében lévő fiatalnak, aki próbál rájönni, hogy hova is sorolja magát az emberek között. Jimin a gimiben kezdett el játszani a gondolattal, hogy talán a fiúk is felkeltik az érdeklődését, de egészen addig csak lányokkal volt együtt. Viszont egy szép tavaszi napon betoppant egy új osztálytárs, aki megváltoztatott mindent. Magas volt, sportos, tetovált, és olyan jóképű, hogy Jiminnek akkorát dobbant a szíve, amitől még ő maga is megijedt. Attól a pillanattól kezdve gyakran gondolt a srácra, és egy idő után eljátszott a gondolattal is, hogy milyen lenne vele a szex. Nem egyszer verte ki magának, miközben arról fantáziált, hogy az a magas, istenszerű ember kényezteti éppen, és olyankor mindig akkorát élvezett, hogy utána hosszú pecekig nem tudott magáról. És pont ebből kifolyólag volt annyira izgatott, amikor kiderült, hogy talán a srác is benne lenne egy kapcsolatfélében. Mert ha már maszturbálni is isteni a gondolatra, akkor milyen lehet élesben...

Viszont a valóság már nem volt éppen kellemes. Minden tökéletesen indult, jót beszélgettek az egyik gyorskajáldában, aztán a srác fel is hívta a lakására, amit természetesen nem utasított vissza. A folytatást pedig legszívesebben kitörölte volna az emlékezetéből, mert a fájdalmon kívül nem igazán maradt meg semmi. Utána napokig azon gondolkodott, hogy hol lehetett a hiba, mert akármennyi anyagot nézett vagy olvasott a témában, mindenhonnan azt az információt kapta, hogy földöntúli érzésben lesz része. Csak azt nem mondák, hogy nem a mennyre gondoltak, hanem a pokolra.

És így esett meg, hogy Jimin ugyan elfogadta, hogy biszex, és nem egy pasit nézett meg magának az eset után is, de ennyiben ki is merült a dolog. Maradt az ellenkező nemnél, mert abban még sosem csalódott.

- Ez isteni volt! Köszönöm a vacsorát! – dőlt el Jimin a kanapén, mint egy fadarab, miközben elégedetten simogatta a hasát.

- Örülök, hogy ízlett. – mosolygott a barátja is, aki szintén helyet foglalt mellette, két bögre kávé kíséretében, amiből az egyiket Jimin kezébe nyomta.

- A pasid mikor jön haza? – kérdezte, csak hogy véletlenül se fussanak össze, mert az kellemetlen lett volna.

- Nem tudom, de még nem most. A barátjával néznek meg valami helyet, mert egy másik klubbon gondolkodnak éppen. – magyarázta Woo. – De miért nem akarsz vele összefutni? Pedig be akartalak mutatni neki.

- Hidd el nekem, hogy nem lenne túl jó ötlet. – válaszolta szűkszavúan Jimin, miközben zavartan vakargatta a fejét.

- Miért? Biztosíthatlak, hogy nem nyelne le keresztbe. San nagyon kedves és figyelmes, szóval nem értelek. – mondta kissé csalódottan Woo.

- Igen, ezt elhiszem, de most inkább váltsunk témát. Ha jól emlékszem, akkor mesélni akartál valamit. – váltott gyorsan témát Jimin, mielőtt kiderülne a kis titka.

- Igen. – sóhajtott Woo egy mélyet. – Mióta találkoztunk és barátok lettünk, mindig mellettem álltál és támogattál, nem csak engem, hanem a húgomat is. Szóval úgy gondoltam, hogy tartozom neked annyival, hogy elmondom, hogyan is lyukadtunk ki itt a húgommal. – kezdett bele, Jimin pedig komolyan figyelt a barátjára, miközben egy kis feszültséggel vegyes öröm tört rá, mivel a legjobb barátja végre a bizalmába akarta avatni.

4 fejezet van mára, addigra minden letisztul és elindul a sztori😉