A szobában csend volt. Egy halk és egyenletes szuszogáson kívül, semmit sem lehetett hallani. Az ablakon keresztül látni lehetett, hogy hajnalodik. A nap első sugarai csak annyira szűrődtek be a sötétítőn keresztül, hogy pontosan ki tudja venni a mellette fekvő arcvonásait.

Jungkook, azt a békés és nyugodt arcot látva, éppen azon gondolkodott, hogy látta-e már a fiút olyan gondtalan arckifejezéssel. Nagyon jól tudta, hogy az este túl rámenős volt, és elég vékony jégen táncolt, amikor magával rángatta Jimint a kis lakásába, de egyszerűen nem tudta nem kihasználni az alkalmat. A kis baleset miatt túl feszült volt ahhoz, hogy csak úgy elengedje.

És ott volt még a gondolatainak a következő tárgya is, a nyugtalanság. Ugyanis, a dugipajtik nem aggódnak úgy egymásért, mint amit ő érzett előző este, amikor meglátta Jimin vérző fejét. Ugyan látta, hogy semmi komoly baja nem esett, legalábbis a fiú viselkedéséből azt szűrte le, mégis érezte, ahogy a feszültség feltört benne. És, ami azt illeti, még csak azt sem mondhatta el magukról, hogy barátság extrákkal, mert pont az extra rész hiányzott.

És, ha már szex..., hogy a picsába volt képes a fiú, olyan gondtalanul és nyugodtan aludni mellette?

Mivel Jungkooknak nem sikerült valami sokat aludnia éjjel, ezért teljes mértékig tisztában volt vele, hogy a fiú, az éjszaka nagy részében, mint egy kiscica, összegömbölyödve feküdt, de reggelre sikerült minden gátlását sutba vágnia, mert kiterülve feküdt az ágyon. Jungkook hálát adott az istennek, hogy legalább nem a fiú formás feneke volt az első, amit reggel meglátott.

Mint mindig, most is próbálta megfejteni, hogy miért érdekli annyira, hogy olyan messzire képes elmenni érte, és számára oly távolinak tűnő érzéseket kiváltani belőle. Nem tudta azt sem, hogy miért kívánja minden egyes porcikáját a nap huszonnégy órájában, csak azt érezte, hogy ott volt az az elemi erő, ami folyamatosan vonzotta, és képtelen volt kiverni a fejéből, vagy mással helyettesíteni.

Kook, akkor reggel, első alkalommal vetette fel a gondolatát annak, hogy talán, de nem minden kétséget kizáróan szerelmes. Viszont ezt azonnal el is vetette. Úgy gondolta, hogy a szerelem nem lehet ilyen egyszerű. A szerelem minden esetben fájdalommal jár. Rengeteg ki nem mondott szóval, és még több bizalmatlan beszélgetéssel.

Kook mindig is úgy gondolta, hogy ő nem pesszimista, csak reálisan nézi a dolgokat. Elvégre nincs olyan, hogy valaki elfogadja a másikat úgy, ahogy van. A viták java pedig abból származik, hogy képtelenek egymással megértőek lenni. Vagy legalább lennének őszinték! De nem! Inkább lenyelik a békát, vagy másra terelik szót, hogy még véletlenül se derüljön ki, hogy éppen mi a gond. A problémák pedig csak gyűlnek, míg végül egy hatalmas robbanással szilánkokra nem törik az egész, vagy simán maguk alá temeti az egész kapcsolatot.

Az ő esetében a múltban, robbant.

Szóval, elő sem fordulhat az, hogy valaki csak úgy besétáljon az életébe, aztán felforgasson mindent, és folyamatosan gondot okozzon, ő pedig még csak nem is dühös miatta. Nem létezik, hogy ahelyett, hogy rég elküldte volna a francba, valahol mélyen megnyugtatja és örömmel tölti el az a feszültség, amit a fiú kivált belőle.

Az a feszültség, amit gondolkodás nélkül úgy vezetett le, hogy fogta magát és megpöckölte az alvó Jimin orrát.

- Mn. –nyögdécselt a fiú, ahogy megérezte a nem várt támadást. Lassan nyitogatta a szemeit, miközben megdörzsölte az orrát.

- Jó reggelt Hófehérke. – köszöntötte Jungkook.

Jimin ismét egy hümmögéssel felelt, miközben kinyújtózkodott. Aztán leesett neki, hogy hol is van. Álmos szemhéja alól gyanúsan méregette a mellette, féloldalasan fekvő alakot, miközben nyakig felhúzta a takarót, és megfigyelő állásba helyezkedett.

- Feltételezhetem, hogy nem minden reggel úgy kelsz, mintha egy kémfilmben lennél a főszereplő? – kuncogott Jungkook.

- Minimum thrillernek mondanám. – motyogta Jimin, miközben megdörzsölte a szemeit.

- Igen! Mondd csak azt, hogy miattam borzongsz folyton. Zene lenne a füleimnek. – vigyorgott Kook a fiúra. – Hogy van a fejed? – kérdezte rögtön utána, majd kezét kinyújtva megtapogatta a kötést, hogy a helyén van-e.

- Nem érzek semmit. – rázta meg a fejét Jimin, még mindig félig a takaró alatt.

- Hányinger? Szédülés? Milyen nap van ma? – kérdezgette Jungkook, miközben a mosoly ott bujkált az arcán.

- Nincs semmi bajom. – mondta határozottabban Jimin.

- Ne felejts el benézni Jinhez. – figyelmeztette a fiút. – Majd ő szépen leszedi neked. Nem hiányzik, hogy felszakítsd a sebet, akármilyen kicsi is.

- Én is ott voltam, emlékszem, hogy mit mondott. – sóhajtott Jimin. – Nem kell ennyire aggódni apuci.

- Nem vagyok oda a szerepjátékokért, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor kipróbálhatjuk. – vonta meg a vállát Kook, mire Jiminnek leesett, hogy minek is nevezte a veszélyes gondolatokkal megáldott férfit. – De ha engem kérdezel, akkor sokkal jobban eltudlak képzelni egy bőrszerkóban, betömött szájjal, kikötözve, mint egy iskolai egyenruhában. – folytatta Kook, mintha éppen arról beszélgettek, hogy milyen lesz az aznapi időjárás.

- Hát nekem egyik se jön be. – motyogta Jimin az orra alatt. Azt már meg sem említette, hogy ismét témánál vannak. Valahogy észrevétlenül is hozzászokott, hogy Kooknál elég sűrűn téma a szex.

Jungkook látta, ahogy a fiú még fentebb húzza a takarót. Már jól tudta, hogy azért teszi, mert zavarban van, és ha világosabb lett volna, akkor biztosan láthatta volna azt is, ahogy elpirult.

- Akkor?! – kérdezte Jungkook hirtelen, miközben közelebb hajolt Jimin fejéhez, és megpróbálta lentebb húzni a fejét beborító anyagot. – Mi jön be neked?

Jimin hálát adott az égnek, hogy az emberek feje nem fluoreszkál, amikor elvörösödnek. Fogalma sem volt róla, hogy mégis hogyan kellene válaszolnia kérdésre, ezért inkább csendben maradt.

- Ha elmész Jinhez, akkor említsd meg neki, hogy talán mégis agyrázkódásod van, ami kihatott a beszédközpontodra. – nevetett fel Kook. – Nem szoktál te ilyen csendben lenni. Általában mindig van egy epés megjegyzésed vagy egy sima prüszkölés válaszul.

- Haha, nem volt vicces. – morogta Jimin, immár elég jól hallhatóan, mert Jungkook addig rángatta a takarót, hogy végül kibukkant a fiú feje. – De...köszönöm. –mondta ki végül, lesütött szemekkel, amit Kook nagyon aranyosnak talált.

- Mármint a kórházi ellátásra gondolsz? – kérdezte Jungkook, mire Jimin bólintott. – Nagyon szívesen. De nem bánnám, ha a hátralévő időben már nem csinálnál semmiféle hülyeséget, illetve azt is szeretném tudni, hogy kinek a nevére számlázhatom az ellátást. – vigyorgott a férfi.

- Sóher! – duzzogott Jimin, majd hirtelen minden elfehéredett a szeme előtt, majd lassacskán megjelentek a kis, színes buborékok.

Reggeli csók.

Ki hinné, hogy reggel korán, amikor az ember teste szinte még félig alszik, az idegek ugyan olyan, sőt, ha nem gyorsabban szállítják az ingereket a kelleténél, ha akarja az ember, ha nem. Jimin csak erre tudta fogni, hogy Jungkook ajkainak az érintés egy szempillantás alatt kerítette a hatalmába. Másodpercek alatt olvadt el a finom simogatástól, ami nem a férfitől megszokott tolakodás volt, hanem gyengéd érintések sorozata. Már nem szólt vissza és nem is kérdezett semmit. Már nem volt benne az a félelem, amivel mindig olyan heves ellenállással küzdött. Jungkook lassan, de biztos átformálta benne azt a fáradhatatlan tiltakozást, így képes volt átadni magát az érzéseknek, amiket oly sokáig megtagadott magától, pedig igenis vágyott rá. Bár a pillanatnyi meglepetéstől nem reagált azonnal, de amint elengedte magát és az az ismerős, kellemesen bizsergető érzés szétáradt minden sejtjében, már mozdultak is az ajkai, hogy lágy mozdulatokkal viszonozza a férfi rövid, de annál meghittebb mozdulatait.

Jungkook, nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a fiú milyen készségesen merült el az aprónyi érintésektől, így a vágy egy sokkal békésebb hulláma terjedt szét a bensőjében. Szabad kezével lassan benyúlt a takaró alá, be, egészen a fiú pólója alá, hogy a tenyerén érezhesse ismét azt a finom bőrt, amikor pedig megérezte Jimin kezét, ahogy ujjai a hajába siklanak, ösztönösen markolta meg a fiú csípőjét, és mind a ketten jólesően sóhajtottak fel. Jungkook nem akart sokat időzni azon a veszélyes helyen, mert érezte, hogy csak egy hajszál választja el attól, hogy megszegje az ígéretét, így kezét kibújtatva a takaró alól, tenyerével óvatosan betakarta Jimin piros arcát.

Percekig csak egymásból lélegeztek, mert egyikük sem volt hajlandó megtörni azt a hosszan tartó, nyugodt és bensőséges pillanatot. Végül Jungkook mozdult először, és megszakítva a csókot, kissé eltávolodott, pont annyira, hogy hüvelykujjával megsimogathassa a fiú kipirosodott és kívánatos ajkait.

- Azt hiszem ennyi elég lesz. – szólalt meg végül.

Jimin hallotta, hogy a férfi hangja rekedtes kissé, és ahogy kinyitotta a szemeit, láthatta azt a vékony fátylat is Jungkook szemén, ami elválasztotta a valóság és a lehetséges jövő gondolatait. Azt a vékony kis határvonalat, ami szürke lepelként telepedett a mélyfekete szemekre, és amit a férfi vágyakozása okozott. És ami azt illeti, maga Jimin is egy hasonlóan vékony küszöbön egyensúlyozott, és egyedül azt a gondolatot tartotta ijesztőnek, hogy még csak nem is kellett volna nagy erőfeszítést tennie, hogy átlépjen azon a kis akadályon.

Így történt, hogy nyelvét kibújtatva pirosan duzzadt ajkai között, lassan végignyalt Jungkook ujján. A férfiből egy reszketeg sóhaj tört fel, miközben összeszorított szemekkel próbált uralkodni magán. Végül vett egy mély levegőt, majd egy mozdulattal felrántotta Jimin fejére a takarót és felkelt az ágyról.

Jimin szemei a takaró alatt akkorára nyíltak a döbbenettől, hogy félő volt ki is esnek a helyükről. Lehúzta a fejéről az anyagot, majd a férfi felé pillantott, aki háttal állt neki. Látta, ahogy a férfi idegesen túrt a hajába, majd csípőre tett kézzel fordult felé.

- Én most megyek és letusolok. – mondta el a tervét, majd lenézett az igencsak feszülő alsójára és hozzátette: - Meg kezdek ezzel is valamit. – sóhajtott, majd lépett párat az ajtó felé, és visszaszólt Jiminnek. - A ruhád már biztosan száraz, a konyhában pedig van tej meg müzli, vagy narancslé, ha éhes vagy. Bár a helyedben megvárnám a reggelit. – kacsintott Jiminre, majd álló farokkal kiszambázott az ajtón.

Jimin hallotta, ahogy a férfi dübörgő léptekkel megy le a földszinti fürdőbe, ami pedig pont a szoba alatt volt. Visszahúzta magára a takarót.

- Idióta. – motyogta halkan, és kissé sértetten, miközben összegömbölyödött az ágyon, és összeszorította a combjait is, nem mintha az enyhülést hozott volna a számára.

Fél órával később Jungkook akkor nyitott be a szobába, amikor Jimin éppen magára rántotta a pólóját.

- Kész vagy? – kérdezte a férfi.

- Igen. – motyogta Jimin zavartan, anélkül, hogy a férfira nézett volna.

Jungkook észrevette a fiú feszengését, így egy féloldalas mosoly kíséretében mögé lépett, majd hátulról átölelte a fiút.

- Minden rendben? – kérdezte Kook, miközben nagyot szippantott Jimin frissen mosott, menta illatú hajába.

- Mn. – hümmögött Jimin igenlő hangsúllyal, és óriási késztetést érzett, hogy megforduljon, majd fejét a férfi mellkasába fúrja. De nem tette. Őszintén megélt minden percet, amit Jungkookkal töltött, de a lelkiismeret furdalás, amit minden kis kalandjuk után érzett, egyre nagyobb volt. Most is, ahogy ott álltak az ablak előtt, teljes nyugalomban, mintha egy pár lennének, és ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, Jimin szíve fájdalmasan szorult össze a gondolattól, hogy annak a játszadozásnak, ami köztük zajlik, végül milyen fájdalmas vége lesz.

- Nekem most el kell indulnom, hogy időben kiérjek a reptérre. – mondta Kook, még mindig Jimint ölelve. – Fel kell vennem pár díszvendéget. – kuncogott fel a fiú füle mellett.

- Szóval igaz... - gondolta magában Jimin, majd hang nélkül egy aprót bólintott.

- Itt maradhatsz, ameddig csak akarsz. – folytatta Jungkook. – De a reggelit ne hagyd ki, utána pedig nyomás Jinhez! – szólt rá szigorúbban a fiúra.

Jimin érezte azt a kényelmetlen szúró fájdalmat akkor is, amikor megemelte a kezét, hogy megfogja az egyik kart a mellkasa előtt.

Kook elengedte Jimint, maga felé fordítottam, majd álla alá nyúlva felemelte a fiú fejét.

- Jimin... én... - kezdett bele zavartan, de ahogy összetalálkozott a tekintete azzal a szempárra, ami visszatekintett rá, azonnal elhallgatott, majd elengedte a fiút.

- Megyek. – mosolyodott el, ami nem éppen a legőszintébbre sikerült, majd sarkon fordult és elindult. – Mi a fene volt ez? – kérdezte magától, ahogy sietős léptekkel szedte a lépcsőfokokat, majd szélesre tárta a bejárati ajtót. – Én? Mi én, a francba is?! És mi volt az fájdalmas tekintet? – nézett vissza a lépcső felé eltöprengve, majd végül kilépett az ajtón és becsukta maga mögött.

Jimin nem érezte úgy, hogy maradnia kellene. Inkább ő is lesétált a földszintre, majd kilépett az ajtón. Viszont nem a szállásra ment, hanem a tó felé vette az irányt, majd céltalanul bolyongani kezdett a kis parkban.

Azon a ponton már fogalma sem volt, hogy mit akar. Kizártnak tartotta, hogy bármilyen kapcsolatba is belekezdjen a főnökével. Minden elvével ellentmondott ez a gondolat. Nem kockáztathatta a karrierjét, mert hiába mondta Woo, hogy számtalan pozitív példa létezik a nagyvilágban, ő csak egy kis senki volt, aki a nulláról akart elindulni, és a világ nem olyan elnéző a nincstelen kis senkikkel, hogy simán átlépjen a dolog felett. Illetve nem akart hasonlítani Jungkook exére sem, mert ha mégis rosszul sülnének el a dolgok, akkor teljesen biztos, hogy előszedték volna azt a régi ügyet is.

Arról nem is beszélve, hogy mindennél jobban kívánta a férfit, de azt is érezte, hogy érzelmek nélkül nem biztos, hogy képes lenne kiszolgáltatni magát Kooknak. Nem akart még egy frusztráló emléket, amihez gyötrő szégyenérzet is párosult volna. Elég volt egyszer átélnie, a lehetséges ismétléstől összerándult a gyomra.

Miután elsétált a tóig, majd kicsit megpihenve nézelődött a hatalmas fűzfa lelógó ágai alatt, végül pont visszaért, mire felszolgálták a reggelit. Futólag körbenézett, amikor belépett az ajtón, de nem látta Minjunt, hogy csatlakozzon hozzá, így végül sorba állt a reggeliző pultnál.

- Jó reggelt. – köszönt a pult mögött álló hölgynek.

- Jó reggelt! – köszönt vissza rekedt hangon az idős nő. – Mit adhatok? Ajánlhatom a mai specialitást reggelire?

- Jó lesz, köszönöm. – válaszolta Jimin, majd fél perc múlva át is vette a hajhálós nőtől a tálcáját.

Csak nézte a tányért, miközben ezernyi érzés száguldott végig a mellkasában. „A helyedben megvárnám a reggelit." és „A reggelit ne hagyd ki!" mondtatok, megismétlődtek a fejében, Jungkook mély, dörmögő, mégis vidám hangján.

A fehér porcelánon egy halom gyönyörűen aranyszínűre sült palacsinta magasodott, a tetején olvadó vajjal, a széleiről pedig, az illatáról félreismerhetetlen juharszirup csepegett le, majd folyt végig a kis palacsintatornyon.

- Mi a baj? Mégsem kéred? – kérdezte meg a pult mögött álló nő, amikor Jimin már vagy fél perce szoborrá dermedve állt, feltartva a mögötte csak halmozódó sort.

- De! Kérem! Köszönöm! – vágta rá habozás nélkül, majd elindult egy asztal felé, miközben a Kookal folytatott beszélgetésük pár emlékfoszlánya derengett fel az elméjében. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen apróságot ennyire megjegyez majd a férfi, és rá pedig olyan erővel fog nehezedni a tudat, miszerint Kook törődése ekkora mértéket öltött, hogy legszívesebben a szobájába ment volna, hogy ott fogyassza el a reggelijét, miközben hol hisztérikusan nevet, hol pedig a könnyeit törölgeti.

- Hát itt vagy! – jött a felkiáltás és egy istenes hátba verés hátulról, amit Minjun és Subin alakja követett, akik helyet foglaltak az asztalnál Jimin mellett.

- Mi van a fejeddel? – kérdezte Subin.

- Próbáltalak felhívni, de ki voltál kapcsolva. Már a frász kerülgetett! – mondta Minjun is rosszallóan.

- Bocs. Lemerültem, és nem volt nálam a töltőm. – hazudta Jimin ugyanis szándékosan kapcsolta ki.

- Uhh! – szólalt fel Subin, ahogy megtapogatta Jimin fejét a kötésnél. – Varrni is kellett?

- Nem. Egyáltalán nem volt vészes, csak úgy nézett ki, de ti nem hittetek nekem. – tette karba a kezeit Jimin, mintha dühös lenne.

- Oké, de basszus akkor is ijesztő, amikor egy ember fejéből folyik a vér! – rázta meg a fejét Minjun.

- A te hibád volt. Figyelned kellett volna a pályán. – korholta Subin a fiút.

- Jól van már! – morogta Minjun. – Elragadott a versenyszellem...

- Végül ki nyert? – kérdezte Jimin.

- Na, szerinted? – húzta ki magát Subin peckesen. – Bár nélküled meglehetősen nehéz dolgunk volt. Nem hittem volna, hogy ilyen jó vagy kosárban. Úgy lavíroztál a játékosok között, mint a villám. – mondta elismerően bólogatva mellé.

- Azért ne túlozzunk. – mosolyodott el Jimin, és a tányérjára pillantott, amin hívogatóan gőzölgött a palacsinta.

- És hol voltál az éjjel? – kérdezte Minjun.

- Az orvosiban! – vágta rá Jimin. – Jin ott tartott, hogy nehogy rosszul legyek. – magyarázta, miközben ismét megjelentek a képek a fejében egy meleg és erős karról, ami egész éjjel vigyázott rá.

- Tényleg? – kérdezett vissza Minjun. – Pedig mintha a dokit láttam volna elmenni az este. – boncolgatta a témát, miközben hátradőlt a széken és komolyan nézett Jiminre, aki zavartan pislogott vissza rá. – Bár sötét volt, nem biztos, hogy ő volt az. – vonta meg a vállát végül.

Jimin megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, majd felvette a villáját és nekikezdett végre az édes reggelinek.

- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez a palacsinta isteni. – szólalt meg Subin is, ahogy elnyammogott egy falatot. - Meg kell, hogy mondjam, nem szoktam reggelire édeset enni, de azt hiszem, hogy ezen változtatnom kell. – bólogatott elismerően.

- Egyet értek! – mondta Jimin is határozottan, majd mosolyogva folytatta a falatozást.

Természetesen, Jungkook nem jelent meg a délelőtti énekórán, amin Taehyung segítségével újabb gyakorlatokat tanultak, amivel magabiztosabban hallathatták a hangjukat, illetve átfutották az önálló feladatot is. Legalábbis a délelőtt első felében nem.

Ugyanis a szünetben, amikor Jimin pár barátjával elment valami frissítőért, akkor lett figyelmes négy alakra, akik az udvaron beszélgettek, nem messze a bejárattól. Az első, akit felismert az Jungkook összetéveszthetetlen alakja volt. A nagydarab, mégis tökéletesen formás testet, már bárhol és bármikor felismerte volna. Rövid ujjú pólója alól kilátszott a felkarjának egy része, amin gesztikulálás közben csak úgy táncoltak az izmok.

A másik, akit felismert, az a Namjoon fickó volt. Pontosan emlékezett az alakjára a videóból. Ugyan olyan vékony és karcsú volt, mint a felvételen. A haja még mindig feketén csillogott a délelőtti napfényben, miközben éppen ő mondott valamit Kooknak, amitől a férfi jól láthatóan csak mosolyogni tudott, majd Jungkook átkarolta a vállát, és úgy sétáltak tovább, nyomukban a másik két fickóval, akik szintén elmerülve beszélgettek valamiről.

Jimin, aprót sóhajtva fordult el az ablaktól, vett egy ásványvizet az automatából, majd visszament az órára.

Amikor délben vége lett az énekórának, Jimin egyből az ebédlő felé vette az irányt. A szokásosnál is éhesebb volt, és azt sem bánta volna, ha maradt volna pár darab palacsinta reggelről desszertnek, még akkor is, ha hideg.

Az ebédlőbe belépve, az első, amit meghallott, az Jungkook hangos nevetése volt, amit követett az egész asztaltársaság. Jimin csak futólag vetett egy pillantást feléjük, majd a pulthoz sétált.

- Ugye milyen jól elvannak? – érkezett meg Minjun, aki máris serényem magyarázta a konyhás néninek, hogy milyen elosztásban kéri az ebédet.

Jimin csak rántott egyet a vállán, majd ő is elmondta, hogy mire esett a választása, és átvette a tálcát.

- Fogadni mernék, hogy a főnök éjszakái igen aktívak lesznek a maradék pár napban. – kuncogott Minjun, miközben egy répadarabbal hadonászott, majd végül beleharapott.

Az az elejtett kis mondat visszhangzott Jimin fejében, ahogy Minjun követte az egyik asztalhoz. Miközben nem messze elhaladtak a vendégek asztaláról, tisztán hallotta a következő mondatot is Jungkook szájából elhangzani. „- Tudod, hogy bármikor állok a szolgálatodra, a nap bármely szakaszában. – mondta Kook, majd mind a kettejük szélesen elmosolyodott, miközben egymást nézték.

Jimin torkában megmagyarázhatatlanul nagy gombóc nőtt, hatalmas sebességgel. Mérhetetlenül csalódott volt a hallottak után. Nem szeretett volna az egyetlen lenni a férfi számára, és azt is tudta, hogy Jungkook képtelen lenne lekötni magát egy monogám kapcsolatban, de szeretett volna valamit, amit csak ő tudhat magáénak. Valamit Kookból, ami csak az övé, és ha vége annak a kis kalandnak közöttük, akkor azt a valamit kincsként őrizheti majd. Ami talán egy szép emlék marad, még ha meg is fakul az évek múltával.

De nem. Mert Jungkook úgy osztogatta a darabjait mindenkinek, mintha valami semmiség lenne, és ráadásul még csak észre sem vette, amikor elsétált mellette, annyira belefeledkeztek egymásba.

Szeretett volna megsértődni, de végül rájött, hogy semmi joga hozzá. Szeretett volna panaszkodni és hangot adni annak, hogy olyan könnyen félreállították, de rájött, hogy semmi köze hozzá. Ami történt, az az ő belegyezésével történt. Csak egy kis kaland, semmi több.

Az ebédszünet úgy telt el, hogy végül nem evett egy falatot sem. A délutáni táncórának úgy lett vége, hogy az utolsó szuszt is kitáncolta magából, és már alig volt ereje menni is. Nem akart mást, csak lefeküdni és pihenni.

- Oké! Figyeljetek rám egy kicsit! – hallotta meg Hobi hangját az óra végeztével. – Jungkook kérését tolmácsolom felétek, miszerint vár mindenkit kötelezően a nagyteremben, vacsora után. Felmentés nincs, és igyekezzetek a jobbik formátokat hozni, ugyanis a vendégek között, akiket be akar mutatni nektek, van egy független bíró is. – magyarázta Hobi.

- És a másik kettő kicsoda? – kérdezte egy hang.

- Ők kisebb kiadóktól jöttek. Jungkook barátai, és kíváncsiak, hogy hogyan bonyolítjuk le ezt a kis válogatót. – magyarázta ismét a táncoktató.

- Már csak ez hiányzott. – sóhajtotta Jimin. – Annyi a pihenésemnek.

- Nem lehetsz annyira fáradt. – bökte oldalba Minjun. – Én kíváncsi vagyok, hogy kik ezek a fazonok. Nem árt egy kis ismeretség. – vonta meg a vállát.

- Én azt hiszem, hogy már több embert ismerek, mint kellene. – morogta Jimin, majd felállt, hogy összeszedje a cuccait, és távozzon.

Oké, mára ennyi volt, és ami azt illeti, úgy gondoltam, hogy holnap be is fejezzük. Még 6 fejezet van, amik elég hosszúak és tartalmasak. Szóval sokk jön majd sokk után, de ezért sem szeretném elhúzni a végét, mert én is hülyét szoktam kapni, miközben a fordításokra várok, szóval együtt érzek. Viszont még át kell őket néznem előtte, bár azt hiszem, hogy hiba így is lesz benne.

Holnap tali!?