Jungkook még akkor is vigyorgott, amikor a kis jelöltek éppen szenvedtek a dallal, miközben előadták. Olyan volt az egész szituáció, mintha a főnök találta volna ki, csak azért, hogy szenvedni lássa őket, ő pedig kényelmesen hátradől a széken, miközben jól mulat.

Pedig a helyzet nem ez volt. Miután, a reggeli piknik végeztével visszaért a kis házba, azon kapta magát, hogy furcsa mód, de elégedett volt. Az a frusztráló hiányérzet, ami napok óta őrölte belülről ugyan nem tűnt el teljesen, de meglehetősen csillapodott, és így sokkal komfortosabban érezte magát.

És, hogy ennek mi volt az oka? Fogalma sem volt róla, vagy csak nagyon jól elnyomta magában, de mindenesetre tudta, hogy köze volt a kis barna cicushoz, akivel elfogyasztott egy kellemes reggelit.

- Nagyon élveztem a kis szólódat. - szólalt meg Jimin háta mögött, aki éppen az automatával veszekedett, az egyik szünet alatt.

- Ó, tényleg? – lepődött meg a fiú a hirtelen megszólítástól, annyira elmerült a gép szitkozódásában. – Pedig ki nem állhatom azt a számot. Nem is értem, hogyan születhetett meg. – fejtegette Jimin, miközben megütögette az előtte álló üveget, de a gép csak nem akart együttműködést tanúsítani.

- Ezt jó hallani! – kuncogott fel Kook, mire a fiú értetlenül kapta fel a fejét és nézett a férfira. Jungkook nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon azon az értetlen kis kócos fejen, amin most két nagy kerek szem csücsült és nézett rá. – Úgy értem, hogy ez rám nézve elég biztatóan hangzik, ha azt a dalt, amit ki nem állhatsz, mégis így eltudtad énekelni, akkor talán tényleg van esélyem. – vigyorodott el szélesen.

- Azért a két dolgot ne keverd össze, kérlek! – forgatta meg a szemeit Jimin, majd visszafordult az automata felé.

- Nem működik? – kérdezte Jungkook, miközben nézte a fiú dühös arcát.

- De, csak úgy gondoltam, hogy boksz zsák helyett ez mókásabb, mert szétbassza a kezem. – tette Jimin csípőre a kezeit és nézett a fel a férfira.

- Segítsek? – kérdezte Kook.

- Nem! – utasította vissza Jimin miközben visszafordult és újra megvizsgálta az említett tárgyat, hogy hol nem vágott még bele.

Jungkook Jimin mögé lépett, majd óvatosan, egyik kezével átkarolta a fiút, vigyázva, hogy közben mindenhol megérintse ahol csak hozzátudott simulni, majd a hasánál átfogva kicsit arrébb húzta.

Jimin, megérezve a hatalmas tenyeret, ami a hasára simult, hirtelen nagyon szeretett volna bárhol máshol lenni, csak ott, a folyosón nem. Aztán megrázta a fejét.

- Engedj el. – mondta halkan Kooknak.

- Csak segítek megszerelni ezt az ósdi vackot. – mondta, majd erősen rátartott a fiú hasára, hogy még véletlenül se tudjon elfordulni. Jimin ijedten nézett körbe. Tőlük balra, Jungkook háta mögött álltak páran, de a férfi melák teste miatt nem sokat láthattak.

Kook nekitámaszkodott az automata tetejének, és egy erőteljes mozdulattal megmozgatta, majd pár koppanás után a kiadónyílásban megjelent a sportital, amiért Jimin már egy ideje küzdött.

- Tessék. – vigyorodott el Jungkook.

- Köszönöm. – motyogta zavarában Jimin, mert még mindig a férfi fogságában volt.

- Látod ott azt az ajtót? – kérdezte Kook, mire a fiú arra nézett, amerre a férfi tekintete mutatott.

- Mi van vele? –kérdezte Jimin.

- Az ott egy raktár. Már azt sem tudom, hogy mi van bent, és szerintem mindent ellepett a por. – magyarázta, majd közelebb hajolt Jimin füléhez, és úgy folytatta mély, szinte már dörmögő hangon. – Most legszívesebben berángatnálak oda, és az összes polcot letörölgetném veled, miközben kiélvezem a vonzó tested és a kívánatos kis tested adta összes lehetőséget. - vázolta fel a lehetőséget a férfi, majd óvatosan megnyalta a fiú fülét. Ezután pedig elengedte, majd sietős léptekkel, és egy utolsó, sunyi kis mosollyal távozott a helyszínről.

- Ezzel még nem szegek szabályt. – vonta meg a vállát Jungkook, miközben végre belépett az ebédlőbe, mert már farkaséhes volt.

Jimin pedig csak állt az automata előtt, kezében erősen szorította a flakont, a lábai remegtek, miközben próbálta rendezni a légzését, ami abban a pillanatban inkább hasonlított egy fuldokló levegőkapkodásához. Végül is... ő is fuldoklott, csak ő a rátörő vágy tengerében, amit Jungkook olyan orvul használt fel, és könyörtelenül suttogott a fülébe.

- Jimin! – hallotta meg az egyik csoporttársa hangját a háta mögött, mire riadtan fordult meg.

- Mi az? – kérdezte idegesen.

- Csak azt akartam, kérdezni, hogy jössz-e velünk ebédelni. – mondta a srác, majd várta Jimin válaszát.

- Nem, menjetek csak, én még elugrom a mosdóba. – válaszolta, majd egy intéssel elváltak, és ahogy mondta is, végül a mosdóban kötött ki, bőszen arcot mosva, mivel valahogy el kellett tüntetnie a vörös arcát.

- A fenébe már... - suttogta a tükörképének. – Azt hittem, hogy sikerül távol tartanom. Nem lehetek többet a közelében, mint ami szükséges. – magyarázta magának, miközben próbálta kiverni a fejéből Jungkook szavait és hangját.

Ebéd után félve lépett be a táncterembe, de pár perccel később nagyot sóhajtva könnyebbült meg, amikor Hobi egyedül sétált be és be is csukta maga után az ajtót. Végül Kook csak az utolsó fél órára csatlakozott hozzájuk, és akkor sem foglalkozott többet Jiminnel, mint ami szükséges volt.

- Este kosarazunk egyet? – lépett Jimin elé az egyik csoporttársa, név szerint Subin, amikor éppen az óra végeztével nyújtottak. Jimin érdeklődve nézett fel. – Minjun mondta, hogy érdekel téged is a kosár. – magyarázta a fiú. – Egy meccset akarunk lezavarni a másik csoport ellen, tudod, amolyan barátságos vetélkedés. – húzta vigyorba a száját Subin. – Szóval, ha van kedved, akkor nyolckor találkozunk a pályán. – biccentett a fejével Jimin felé, majd sarkon fordult és távozott.

Így vacsora után, miközben a hűvösebb szél igyekezett lehűteni az aszfaltból felfelé szálló forróságot, a kosárpályán gyülekezett majdnem az összes tanonc, mert ugye itt is voltak azért különcök, de többségükben fiatal és kalandvágyó felnőttek voltak. A fiúk a pályán melegítettek be, miközben a lányok a lelátóról húzták vagy bátorították őket. Inkább az előbbi.

Még az oktatók is kíváncsiak voltak, így kezükben egy-egy üveg sörrel ültek le ők is a lelátóra, és onnan figyelték a fiatalokat, miközben beszélgettek. Jungkook egyből kiszúrta Jimint, és miután a tekintetük találkozott, egy széles mosoly társaságában emelte a fiúra az üveget, majd nagyot kortyolt bele, jelezve, hogy ő bizony neki szurkol. Jimin gyorsan el kapta a fejét, de a pillanatnyi öröm nyomai azért átsuhantak az arcának vonásain.

- Főnök! – kiabált oda egy ismerős hang Jungkooknak, mire a férfi biccentett egyet a közeledő fiúnak. – Remélem, hogy láthatom amint nekem szurkol. – mondta Minjun, miközben minden fenntartás nélkül lekapta a pólóját, hogy felvegye a mezt, ami majd megkülönbözteti őket. Ezután egy kacsintást követően távozott.

- Jungkook... - szólalt meg Taehyung a férfi mellett.

- Nem! – vágta rá Kook azonnal. – Semmi közöm nincs hozzá. – mondta határozottan, majd ismét belekortyolt a sörébe. Aztán elkezdődött a meccs.

Jungkook el sem tudta képzelni, hogy a pici cicus hogyan fog majd boldogulni, de Jimin lenyűgözte. Látta már a fiút táncolni, de az a mozgékonyság, amit levágott a pályán, egy teljesen más szinten volt. Úgy cikázott labdával a kezében, és olyan fürgén kerülte ki a blokkokat, hogy Kook néha majdnem szem elől is tévesztette.

Jimin teljesen belefeledkezett a játékba. Nagyon régen volt már, hogy komolyabban játszott volna, talán még az egyetemen volt utoljára, mert azóta csak néha járt el a munkatársaival pattogtatni kicsit a labdát. Most viszont beleadhatott mindent, mert az ellenfelei sem voltak éppen kíméletesek. Jimin megtanulta az elmúlt évek alatt, hogy hogyan használja ki az átlagnál alacsonyabb termetét a pályán, és bár komoly karriert nem futhatott volna be, de egy hétköznapi meccsen, lelkes amatőrök ellen játszva, azért tudott meglepetést okozni.

Az utolsó negyed előtti szünet úgy kezdődött meg, hogy még semmi sem volt biztos, és kiderült, hogy a másik csoport is elég szívós, akikkel ráadásul volt egy kitűnő kosaras, aki egy egyetemi csapat tagja is volt. Jimin pihegve ült le a padra, és jóízűen kortyolt bele a hűvös vízbe, amit nekik készítettek oda. Hátradőlt, kifújta magát, majd elővette a telefonját, hogy megnézze mennyi az idő, illetve, hogy Woo kereste-e esetleg. A telefon jelezte is neki, hogy egy üzenete van, de hívás nem volt. Megnyitotta az értesítést és meglepve látta, hogy az üzenet feladója Jungkook volt.

„Ha megnyered, akkor hajlandó vagyok megjutalmazni téged", állt a levélben. Jimin felkapta a fejét, majd tekintetével a férfit kereste, aki még mindig ott ült a tanárokkal. Amikor pedig Jungkook is észrevette, hogy a fiú, kezében a mobiljával őt bámulja, alsó ajkát beharapva kacsintott vissza a fiúra.

Jimin érezte, ahogy kezd elvörösödni a feje zavarában, így eltette a telefont, kortyolt még párat a vízből, majd visszament a pályára.

Az utolsó negyed nagyon szoros volt. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Barátságos meccs ide vagy oda, a feszültség is egyre nagyobb volt, ami főleg a pályán volt érezhető, de a harci szellem azért elkapta a nézőket és a kispadon ülőket is.

Aztán jött el az a bizonyos pillanat. Jimin a palánk felé vezette a labdát, majd lepasszolta Subinnak, aki kicselezve az ellenfél pár játékosát még közelebb került a kosárhoz. Minjunt és Mattet is fogták, nem volt könnyű dolguk, hogy kibújjanak a védelem alól, de végül Jimin mozdult hamarabb, és elindult a palánk alá. Viszont, addigra már Minjun is kiszabadult, és ő is megindult.

- Jimin! – kiáltotta Subin, ahogy meglátta, hogy mind a ketten a passzért mennek, de Minjun mit sem törődve a felkiáltással, lendületből ugrott felfelé, rendesen meglökve így Jimint, aki szintén lendületből érkezett és ugrott, hogy elkapja a passzt.

Az eredmény pedig egy csattanás lett. Minjun úgy meglökte Jimint a levegőben, hogy a fiút a kosárpalánk fém tartószerkezete állította meg.

- Jól vagy? – lépett mellé Subin, amikor odaért.

- Persze! – vágta rá Jimin, de érezte, hogy a feje nem kicsit sajog.

- Bocs haver! – lépett oda Minjun is, miközben Subin felsegítette Jimint. – Elkapott a hév. – magyarázta.

- Semmi gond. – mondta Jimin újra. – Folytassuk!

- Hé haver! Biztos jól vagy? – kérdezte Subin, miközben megállította Jimint, aki a pályára igyekezett vissza.

- Mondom! Igyekezzünk, már nem sok kell! – nézett vissza rá Jimin.

- Akkor ez? – kérdezte, majd végigsimította az ujjait Jimin homlokán és megmutatta a neki.

- Mi a franc? – kérdezte Jimin is, Subin piros ujjait nézve, majd ő is megtapogatta a fejét, ami már ragacsos volt a vértől.

Jungkook, aki az esést követően egész testében megfeszült, de próbálta a közömböst játszani, Hobival együtt ugrottak át a korláton, amikor meglátták, hogy valami nincs rendben.

Jungkook pár lépés után már látta, ahogy Jimin fejét pirosra színezte a vér. Az aggodalom akkora hullámban vonult végig az egész testén, hogy alig tudta visszafogni magát, hogy ne kezdjen el kiabálni a többi, pályán lévő játékossal, hogy miért nem tudnak jobban figyelni.

- Mutasd! – szólt oda Hobi Jiminnek, miközben a többiek lenyomták a földre a fiút, hogy össze ne essen.

- Nincs semmi bajom! – mondta ismét Jimin. – Csak beütöttem egy kicsit. Nem vészes.

- Azt majd mi eldöntjük. – szólt oda neki Jungkook, aki közben leguggolt, és szintén Jimin fejét nézte.

- Szerintem jobb lenne, ha elvinnénk Jinhez. – szólt közbe Harin, aki szintén megérkezett és aggódva nézte a fiú fejét.

- Viszem! – szólalt meg Jungkook, majd késlekedés nélkül ölbe vette Jimint, aki a meglepetéstől kissé felkiáltott.

- Tudok járni! Tegyél le! – szólt a férfinak, aki azonban rá sem hederített, csak ment tovább az épület felé.

- Ti csak folytassátok! – szólt vissza a pályán ácsorgóknak.

- Tegyél már le! Tényleg nincs semmi bajom, megy ez magamtól is. – szólt rá Jimin a férfira, amikor már beértek a folyosóra.

- Tudom. – vigyorodott el Jungkook. – De nincs az az isten, hogy ne használjam ki a helyzetet. – mondta, majd még erősebben fogott rá Jiminre. – Még életemben nem vittem így senkit, úgyhogy érezd magad megtisztelve.

- Nem is te lennél... - sóhajtotta a fiú, feladva az ellenállást. Az ellenállást, ami nem is teljes erejéből származott.

- Te pedig vigyázhatnál jobban magadra! – mondta kicsit szigorúbban Kook. – Pár napja a betegség, most meg ez...

- Ez mind a te hibád! – vágott vissza Jimin panaszosan, de későn jött rá, hogy jobb lett volna, ha meg sem szólal.

- Miért lett volna az én hibám, hogy beverted a fejed? – kérdezte Jungkook meglepetten, miközben átvágott az aulán, ahol két fiú jött velük szembe, és elég furán nézték őket. Kook csak mosolyogva biccentett feléjük. – Baleset. – magyarázta a férfi, majd simán haladt tovább, de Jimin legszívesebben elbújt volna, úgy égett az arca. Ahogy elhaladtak a két fiú mellett, mint egy utolsó mentsvárként Jimin, a férfi nyakába fúrta a fejét. Még az is jobb volt, mintha meglátnák a vörösen égő fejét, ahogy éppen menyasszony pózban viszi a főnöke. Legalább így azt hiszik, hogy elájult.

Kook elmosolyodott a fiú mozdulatán. – Szóval, akkor miért is az én hibám? – kérdezte ismét és türelmesen várt a válaszra.

- Mert... – szólalt meg végül Jimin, még mindig Jungkookhoz bújva. - ... más sem járt a fejemben, csak a jutalom. – motyogta, mire Jungkook hirtelen megállt.

- Hogy mi? – kérdezte, mintha rosszul hallotta volna, és érezte, hogy megremegnek a fiút tartó kezei.

- Fáj. – suttogta Jimin.

- Mindjárt ott vagyunk Manó. – válaszolt a férfi.

- Hát, ez szép. – szólalt meg Jin, ahogy Jimin fejét nézte. – Szédülsz?

- Nem. – válaszolta a fiú.

- Látásod?

- Minden rendben. – válaszolt ismét.

- Fáj máshol is?

- Nem, csak ott, azon a ponton. – mondta a fiú.

- Úgy látom, hogy nincs komoly baj, a seb sem olyan mély. Feltehetőleg egy kisebb eret ért, ezért a sok vér. – mondta Jin. – Még csak varrni sem kell, de adok rá egy szép kis kötést, hogy tiszta maradjon a seb.

- Biztos? – kérdezte Kook Jinre pillantva.

- Sokkal rosszabbul nézett ki az állad, amikor elütött a játék traktorod nyolcévesen. Tudom, mert én halásztalak ki alóla. – mondta Jin közömbösen.

Jimin Kookra sandított, aki láthatóan totál zavarba jött. Nagyon, de nagyon nehezen tudta visszatartani a nevetését azok után, amit látott és hallott a férfival kapcsolatban.

- Kérlek, ha lehet, ne szivárogtass ki semmit a múltamról. – jegyezte meg a férfi komolyan.

- „Ne szivárogtass"? – idézte Jin. – Mi ez? Valami hadititok? – nevetett fel a férfi. – Csináltál te ennél sokkal furább dolgokat is. Azok miatt aggódj inkább!

Jimin mosolyogva figyelte a párbeszédet.

- Ne vigyem inkább kórházba? – kérdezte ismét Kook.

- Nincs semmi bajom. – szólalt meg végre Jimin is.

- Te csak maradj csendben. – szólt rá Jungkook, és a határozottság ellenére, volt a hangjában egy kis gyengédség is. – Majd én azt tudom. – mondta majd visszanézett Jinre.

- Hiába nézel így rám. – vonta meg a vállát a férfi. – Elég szívós a fiatalember, és még csak csontot sem sértett az ütés. Agyrázkódásnak nincs nyoma, de azért a következő pár órában itt tartanám, hogy ránézhessek.

- De lassan lejár a munkaidőd nem? – kérdezett vissza Jungkook.

- Nem egyedüli eset lesz, hogy itt éjszakázom. – kacsintott Jin Kookra, amit megint egy furcsa arckifejezés követett a férfi részéről. – Mint például, amikor elrontottad a gyomrod, mert leetted az összes szedret a kis fáról, csak azért mert nem ízlett a vacsora. Na ott aztán történtek dolgok...

- Jin! – szólt rá Jeremy, Jimin pedig eddig bírta, és hangosan felnevetett.

- Oké! Most már szálljatok le rólam! – mosolyodott el Jungkook is, ahogy a fiú nevetését hallgatta. – Majd én vigyázok rá – jelentette ki, mire a nevetés egyből elhalt, és egy rémült szempár nézett rá, ami nem Jiné volt.

- Nem-nem! – tiltakozott Jimin. - Tudok magamra vigyázni, minden rendben lesz! – nem tudta, hogy mik a férfi tervei, de érezte, hogy azonnal közbe kell avatkoznia és meghiúsítania azokat.

- Ezt megbeszélhetitek, miközben ellátom a sebet. – mondta Jin, majd nekifogott kitisztítania a pár centis kis sebet.

- Nem! Teljesen kizárt! – tiltakozott Jimin, Kook kis lakásának az ajtajában állva, miután a sebét ellátták és a férfi elvonszolta az orvosiból. – Mondtam, hogy tudok magamra vigyázni, és egyébként sincs semmi bajom.

- Már megesküdtem Jinnek, hogy szemmel tartalak. Szerintem te sem szeretnéd, ha holnap mindkettőnk fejét leszedné. – emelte meg a szemöldökeit Kook. – Legyél egy kicsit elnéző vele, nem mai gyerek már ő sem, neki is pihennie kell. – győzködte tovább, és gondolatban bocsánatot kért a dokitól vagy ezerszer.

- De miért itt? Maradhattunk volna az orvosiban is! – próbálkozott tovább Jimin, természetesen sikertelenül, mert Jungkook karon fogta és bevezette a nappaliba, majd leültette az egyik fotelba.

- Szépen itt maradsz! Az orvosiban egyikünk sem tudott volna rendesen pihenni, és holnap mind a ketten olyanok lettünk volna, mint két harapós kutya, pedig fontos vendégek jönnek. – jegyezte meg Kook, miközben irányt vett a kis konyhába.

Jiminnek a száján volt, hogy rákérdezzen, de valamiért mégis visszatartotta, ahogy eszébe jutott a másik férfi.

- Tessék. – tért vissza Jungkook egy palack vízzel, majd a fiú felé nyújtotta. – Szóval szépen itt alszol. Így kipihenjük magunkat és tudok rád figyelni közben. – mosolygott a férfi.

Jimin, látva a Jungkook szemében lévő határozottságot, csak némán bólintott egyet, majd belekortyolt a vízbe.

- Megyek és megágyazok neked. – mondta a férfi, majd megindult az emelet felé.

- Mi? – lepődött meg Jimin. – Fent?

- Miért, hol gondoltad? – nézett vissza rá a férfi.

- És te hol alszol? – kérdezett vissza Jimin.

- Ugyanott. – válaszolta Jungkook, teljesen természetesen.

- Jó lesz nekem itt is. – mondta gyorsan Jimin. – Neked biztos kényelmesebb lesz az ágyad, én elférek ezen is. – nézett a kanapé felé.

Jungkook sóhajtott egyet, majd lassú léptekkel Jimin elé sétált, és kivette a kezéből a vizet. A fiúnak legalább száz ötlet futott át az agyán, hogy a férfi most mégis mit fog csinálni vele, de egyik sem talált. Kook, lassan és komótosan végiglocsolta a kanapét azzal a vízzel, amit a fiútól vett el, majd letette az üres palackot az asztalra.

- Gyere! Megmutatom a szobát. – intett a fejével, majd megindult a lépcső irányába.

- A fenébe már! – suttogta Jimin, miközben végignézett az átázott kárpiton, ami jelezte felé, hogy kár annyira ellenállnia, a férfi úgyis megszerzi, amit akar.

Az emeleti háló meglepően tágas volt, mégis kevés bútor volt benne, és a hangsúly a hatalmas fekete kárpittal borított ágy volt, amin szintén fekete színű ágynemű volt szépen elrendezve. Jimin csak állt az ajtóban és nézte az ágyat, miközben rengeteg keserű megjegyzés jutott az eszébe. Főként az, hogy nem akar mások után belefeküdni abba az ágyba. És ki tudja mennyien voltak azok a mások...

- Tessék! – nyújtott át Jungkook egy pólót Jiminnek. – Ott a fürdő. – mutatott a szemközti ajtóra. – Van ott egy mosógép is, ha a hatos menüt választod ki, akkor meg is szárítja a ruháidat, így holnap reggel felveheted. – kacsintott a férfi, Jimin pedig kezdett kétségbeesni.

- Én tényleg... - dadogta a fiú, mire Koook közbevágott.

- Jó pancsolást! – mondta, majd vett egy hátraarcot, és bement egy másik szobába. – Ha nem boldogulnál, akkor szólj! Nagyon szívesen segítek a fürdésben! – tette még hozzá, mire Jimin szemeiben felcsillant a gyilkos szándék. – Oké, vettem! – mondta a férfi megadóan, majd kisétált az ajtón.

Tíz perc múlva Jimin kimondhatatlanul zavarban volt, miközben egy szál pólóban állt a fürdőszoba ajtajában, egyelőre még belülről, mert kimenni sem mert, és nem volt rajta más, csak egy, legalább négy számmal nagyobb póló. Ismétlem, a pólón kívül semmi.

- Ez az egész egy rohadt rossz vicc! – suttogta magának, miközben próbált mélyeket lélegezni, hogy elűzze az aggodalmait, amik abból fakadtak, hogy éppen Jungkookkal készül ágyba bújni. – Hogy a francba jutottam idáig? – kérdezte magától, majd vett egy mély levegőt és kinyitotta az ajtót. Főleg azért is, mert egyre jobban hasogatott a feje, és jól esett volna ledőlni végre. Viszont a fürdőszobában ez kivitelezhetetlennek bizonyult.

Kinyitotta az ajtót, majd kilépett a folyosóra és bekukkantott a hálóba. Meglepetésére Kook nem volt ott. Ki is használta az alkalmat, és birtokba vette az ágy egyik felét, majd a takarót is magára húzva próbált eggyé olvadni a fekete ágyneművel.

A percek teltek, lassan eltelt fél óra is, majd egy egész óra, de a férfi még mindig nem volt sehol. Jimint kerülgette ugyan az álom, de nem tudott elaludni rendesen. Mikor már majdnem feladta, és úgy döntött, hogy megnézi a férfit mégis hol és mit csinál, nyílt a háló ajtaja.

Hallotta a lépéseket, majd érezte, ahogy egy nagy test ereszkedik le az ágyra, fészkelődik egy kicsit, majd végül megnyugszik. Jimin, szemeit összeszorítva feküdt az ágyon, Jungkooknak háttal és várt. Ő sem tudta, hogy mire, de ahogy teltek a percek, az aggodalma is úgy foszlott szét, és egy sóhaj formájában távozott is.

- Azt hittem már alszol. – szólalt meg Kook halkan.

- Még nem. – mondta Jimin. – Elég kényelmetlenül érzem magam. Így baromi nehéz elaludni. - adott hangot az érzéseinek.

- Igen? – kérdezte Jungkook, majd a következő pillanatban Jimin felé fordult, majd addig araszolt, ameddig a fiú teste az övéhez nem simult.

- Te meg mit csinálsz már megint? – kérdezte Jimin ijedten, miközben Kook átfogta a derekát, majd magához rántotta, így a hátán érezte a férfi meleg bőrét. Igen, merthogy Jungkookon nem volt póló, és Jimin már csak azért imádkozott, hogy legalább gatya legyen rajta.

- Ha már így is-úgy is kényelmetlen, akkor nem mindegy? – tette fel a kérdést, mintha mély igazság lapulna mögötte, majd lassan elcsendesedve, már csak a férfi szuszogását hallotta, nem messze a fejétől.