Hiába volt félhomály, Jimin érezte, hogy vörösen égő feje miatt akkor is látna, ha teljes lenne a sötétség, mert bevilágítaná előtte az utat.

Ahogy a fehér köd lassan visszahúzódott, és kezdett tisztulni a tudata, borzasztóan zavarban érezte magát, és mérhetetlenül kínosnak a szituációt, amit pár perce átélt, és ő maga tett lehetővé.

- Istenem, de ciki! – nyögött fel, miközben becsukta maga után az ajtót, háttal nekidőlt, és fejét a tenyerébe temette. – Hogy voltam képes... - sóhajtott fel az emlékek sokaságára, ami elöntötte az ő elméjét is.

Félelmetesnek érezte az egész szituációt, nem hitte el, hogy a vágy mibe képes beletaszítani őt, anélkül, hogy felfogná, mert csak a férfira, és az általa benne keltett perzselő vágyra képes figyelni. És ami még jobban meglepte az az volt, hogy hiába kutatott az emlékei között, de ilyen szenvedélyt és sóvárgást egyik barátnőjével sem élt meg, mint amit Kook váltott ki belőle.

Jiyun volt az addigi legkomolyabb és leghosszabb kapcsolata, a maga másfél évével, amikor is a lány szakított vele. Őrülten bele volt bolondulva, és folyamatosan kívánta őt, amit a lány minden alkalommal szívesen viszonzott is. De még vele sem érezte azt, amit most. Pedig mind a kettejüket kívánta, de...vajon mi volt a különbség köztük.

Rápillantott az órájára, vacsoraidő volt, de nem érezte, hogy éhes lenne. Legalábbis a gyomra nem volt éhes, a testével ellentétben, mert az alfele még mindig félárbocon bizsergett, és nem is úgy nézett ki, hogy egyhamar levonnák a zászlót.

- Francba. – sóhajtott fel elgyötörten, majd egyenesen a fürdőszobába ment. Húsz perc múlva, elcsigázva dőlt el az ágyon. Legszívesebben felhívta volna az egyetlen és igaz barátját, hogy egy tüdővel elmesélje minden baját, de fogalma sem volt, hogy hogyan magyarázza meg amit érez, és nem akarta Woot mindig zaklatni.

Végül fogta magát, és mint eddig minden este, bebújt az ágyába, magára húzta a takarót és imádkozott, hogy minél hamarabb elaludhasson anélkül, hogy az a rengeteg gondolat, ami a fejében keringett távol tartanák az álmait.

***

És láss csodát, a reggel gyorsan érkezett, Jimin pedig frissen, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kipihenten kelt. A szomszédos ágyon Minjun is nagyokat szuszogva aludt, és minden teljesen csendesen volt odakint is. Éppen ezért nem tarthatta vissza semmi attól, hogy beiktassa a szokásos reggeli kocogását a reggeli előtt.

A levegő még friss volt, de már lehetett érezni, hogy egy forró nap elé néz majd. Nagyot szippantott a friss illatból, amitől még könnyebbnek érezte magát, mint amikor felkelt. A szokásos útvonalon indult el, azon a kis ösvényen, ami a tóhoz vezetett. Nem messze az úttól látta az épületet, ahol Jungkook talán még mindig aludt, és ahogy az út elkanyarodott, majd a ház is eltűnt a háta mögött, furcsa érzés kerítette hatalmába. Akkor eszmélt rá, hogy csalódott. Szinte vágyakozva nézett vissza, hogy talán a férfi pont most lép ki edzőruhában és futócipőben, majd a tiltakozása ellenére végig követi, és végül együtt futják le a reggeli kilométereket.

Kissé lehangoltan fordult vissza, majd kanyarodott le a tóhoz, hogy a frissen nyírt pázsiton átvágva közelebbről is szemügyre vegye a tavat, amivel nem tudott betelni.

- Esküszöm, azt hittem, hogy idiótát csinálok magamból, és feleslegesen ácsorgok itt. – hallotta meg a félreismerhetetlen hangot. Jungkook a parton sétált felé, amikor éppen leugrott egy kisebb dombszerűségről a víz partjára.

- Nem lenne tőled szokatlan. – vágott vissza Jimin, majd elmosolyodva guggolt le a víz mellett.

- Kérlek! – horkant fel Kook. – Egy kis elismerést azért kaphatnék? Nem egyszerű ám korán kelni, és ráadásul hajnalban a víz mellett elég hűvös is van. – panaszkodott a férfi.

Jimin szíve pedig nagyot dobbant, és nem a futástól. Nem gondolta volna, hogy a férfi képes lesz hajnalok hajnalán kijönni a tóhoz, csak azért, hogy végül összefussanak. És ez miatt volt képtelen elrejteni a mosolyát is.

- Azt hiszem, hogy egy vállveregetésbe nem fogok belehalni. – adta meg az elismerést Jimin.

- Khm... – köszörülte meg a torkát Kook. - Ha már veregetésről van szó...

- Kizárt! – vágott közbe Jimin, majd felállt, és indult vissza az ösvényre, hogy folytassa a reggeli rutint, miközben Kook hangos nevetése kísérte.

- Ugye nem bánod, ha csatlakozok hozzád? – lépett mellé a férfi.

- Úgy kérdezed, mintha számítana a válaszom. – nézett Jimin Kookra.

- Pedig igenis számít! – vágta rá a férfi határozottan, de Jimin nem volt biztos benne, hogy komolyan is gondolja. Viszont nem is az volt az a pillanat, amikor ki akarta próbálni. Inkább csak biccentett egyet a fejével, és laza tempóban elindult a kis ösvényen.

Jungkook vigyorogva figyelte a távolodó alakot, akinek alakját kifogástalanul körberajzolták a nap sugarai, majd elindult ő is.

- Úgy tűnik sikerült kipihenned magad rendesen. – jegyezte meg Kook, jó tizenöt perc múlva, amikor Jimin mellé lépett.

- Miből gondolod? – kérdezett rá.

- Mióta elindultunk nem álltál meg egyszer sem. – magyarázta Kook. – Nem vagy szomjas?

- Már nem sok van, kibírom. Futáshoz nem szoktam hideg élelmet pakolni. – válaszolt Jimin.

- Érthető. – bólintott a férfi. – Én viszont szomjas vagyok.

- Szívesen belenyomom a fejed a vízbe. – kuncogott Jimin, miközben a tó felé invitálta a férfit.

- Egy hűsítő, reggeli lubickolás veled...hm...nem is hangzik rosszul. – tűnődött el a férfi, és már látta, hogy Jimin nyitja a száját, hogy közbeszóljon, így megelőzte. – De nekem jobb ötletem van. Gyere! – szólt oda a fiúnak.

Jimin értetlenül pislogott, de elindult a férfi után, mert hajtotta a kíváncsisága. Pár perccel később rájött, hogy Jungkook rejtekhelyére tartanak, csak éppen egy másik irányból, mint legutóbb.

- Miért megyünk oda? – kérdezte is meg egyből, miközben már csak sétált a választ várva.

- Nyugi. – fordult hátra Kook, majd megállt, hogy bevárja a fiút. – Tudom, hogy lehetetlent kérek, de most bízz bennem. – kacsintott a fiúra.

- Örülök, hogy tisztában vagy a körülményeiddel. – mondta elismerően Jimin, majd egy nagy sóhaj után elindult, immár a férfi mellett sétálva.

Pár perc eltelte után meg is érkeztek, és ami egyből feltűnt Jiminnek, hogy a pár napja történt kis baleset után, a törött pad helyén, egy nagyobb állt. Elég masszív építménynek tűnt, a vastag deszkákkal és a támlával.

- Ezt meg honnan szerezted? – érdeklődött Jimin.

- Egy egész délutánom ment rá, de megcsináltam. – vigyorgott Jungkook.

- Nehogy azt mondd, hogy te csináltad? – kérdezte Jimin inkább kételkedve, mint csodálkozva.

- Tényleg elszomorít, hogy nem nézed ki belőlem. – biggyesztette le a száját a férfi, majd közelebb lépett Jiminhez és felmutatta az egyik ujját. – Nézd! Itt a bizonyíték. Sikerült rábasznom a kalapáccsal. – magyarázta Jungkook, Jimin pedig hangosan felnevetett a vérhólyag láttán.

Mondjuk nem csak egyszer sikerült neki, de annyi bizonyíték éppen elég volt. Akkor délután vetődött arra, amikor a fiú beteg volt. Úgy gondolta, hogy majd egy kis fabrikálás eltereli a gondolatait, így nekifogott, hogy készítsen egy újat. Viszont az esze sokszor elkalandozott a munka közben, és pár váratlan helyzet állt elő, mint például az ujjak püfölése, a szögbe térdelés, vagy szálkahalászat, mert nem vett fel kesztyűt.

Végül a stressz levezetése helyett még idegesebb lett, amitől a gondolatai is egyre sötétebb vizek felé eveztek, már ami az akkori helyzetét jelentette a cicuskával, és ebből jött az az esztelen ötlete is, amikor elkapta a fiút a lépcső tetején. Évek óta egy kiadós szexszel vezette le a feszültséget, és bár nem oldott meg semmit vele, de jól esett.

- És most a kis patakból akarunk inni? Az tisztább vagy mi a fene? - nevetett még mindig Jimin, amit Kook már majdnem személyes sértésnek vett. Szeretett volna visszaszólni, de inkább a pad mögé lépett és előhalászott egy kis táskát, és meglóbálta a fiú előtt. – Mégis mi ez? – kérdezte Jimin.

- Előbb üljünk le. – ajánlotta Kook, majd a padhoz lépve helyet foglaltak, közöttük a táskával, majd előhúzott belőle egy papírtasakot, és két üveget, amiben első ránézésre talán narancslé volt. A papírzacskóból pedig egy szalvétába tekert croissant került elő, amit Jimin kezébe nyomott.

Amikor a fiú megfogta, érezte, hogy még meleg, és bár rohadt korán volt még a reggelihez, az isteni illattól összefutott a nyál a szájában.

- Mi ez a kifli? – kérdezte Jimin megilletődve.

- Te most lekiflizted a franciák egyik legnagyobb vívmányát? – tágultak ki Jungkook szemei. – Ez olyan, mint amikor kettétörve főzöd meg a spagettit. Az ilyenektől tuti kileng az EKG-juk. – motyogta, majd nagyot harapott a kiflibe.

- Komolyan kérdeztem. – húzta össze a szemöldökeit Jimin, amitől egész feszült ábrázata lett.

- Reggeli. – jelentette ki Jungkook, mintha teljesen egyértelműnek kellett volna lennie a fiú számára. Elégedetten dőlt hátra a padon és majszolta a péksütit.

- Te most tényleg képes voltál reggel korán elfutni idáig, hogy ezt idehozd? – kérdezett Jimin ismét, és a meglepettség egy új szintre lépett benne a férfival kapcsolatban.

Igazság szerint... golf kocsival. – vallotta be töredelmesen Kook, a fiú pedig felkacagott. – De a lényegen nem változtat. – vonta meg a vállát. – És ha már itt van, akkor meg is ehetnénk, ameddig ki nem hűl.

Jungkook látszólag teljesen természetesen és nyugodtan kezelte a helyzetet. Belül viszont rengeteg kis Jungkook hadakozott egymással, amint próbálták meggyőzni a másikat, hogy abban a gesztusban, hogy ő reggelit szolgált fel a fiúnak, az ég világon semmi romantikusa sincs, és szimplán csak megalapozza az ígéretüket, bebiztosítva magát.

Jimin, miután kinevette magát, még mindig mosolyogva nézte a kezében lévő croissant. Igazából nem tudta mire vélni a dolgot és kicsit össze is zavarta a férfi, mégis érezte, ahogy a kezében lévő, még meleg finomság felmelegíti a szívét is.

Jungkook elégedetten elvigyorodott amikor Jimin végre megkóstolta, és elismerően hümmögött egyet. Jobban be volt szarva, mint gondolta, attól, hogy a fiú fogja magát és vesz egy hátra arcot.

- Honnan hoztad? – kérdezte Jimin, miközben jóízűen falatozott.

- Itt készítik. – magyarázta a férfi. – Ez lesz a reggeli, de mire odaértek addigra teljesen kihűl, és ez melegen legfinomabb.

- Ez igaz. – bólintott a fiú, majd elfogadta a kis üveget Kooktól, amiben tényleg narancslé volt.

- Mi a mai program? – kérdezte a férfi, hogy ne csak kukán üljenek, mire a fiú egy „most szórakozol?" pillantással illette. – Oké, tudom, hülye kérdés volt. – kuncogott Jungkook. – Csak... az az igazság, hogy nem igazán tudom, hogyan kell ismerkedni. Vagy, valami ilyesmi...

- Miért akarsz megismerni? – kérdezte Jimin meglepetten.

- Tudod, ahányszor csak mondtam, mindig komolyan gondoltam, hogy szeretném, ha barátok lennénk. Ha már így összehozott minket a sors és a barátink is közösek, akkor sokkal jobb lenne így. – magyarázta a férfi. – Azon kívül, San az egyetlen igaz barátom, és nem szoktam csak úgy beengedni mindenkit a személyes terembe, ezért kissé kiestem a gyakorlatból. Az eddigi partnereim sem nagyon igényelték, hogy arról faggassam őket, hogy például mi a kedvenc ételük. – mesélte Jungkook, miközben végzett az evéssel.

- A palacsinta. – mondta halkan Jimin. – A palacsinta a kedvencem.

Bár nem volt egy nagy információ a fiút illetően, Jungkook arcára egy újabb molyos ült ki tőle, és úgy érezte, hogy az arcizmai már tőle függetlenül működnek.

- Bocs. – kapta fel a fejét Jimin. – Tudom, hogy nem kérdezted, csak kiszaladt. – szabadkozott zavartan.

- Többször is lehetne ilyen nyugodt őszinteségi rohamod. – válaszolta Jungkook. – Akkor talán megérteném, hogy mi folyik köztünk. – motyogta az orra alatt, kijelentésétől pedig Jimin kezdte magát nagyon kellemetlenül érezni, mert az elmúlt napok szaftos pillanatai egyből megpróbáltak a felszínre törni, amit eddig sikeresen elfelejtett, de biztos volt benne, hogy a férfi erre gondolt.

- Figyelj, én azt...

- Ne! – szólt rá Jungkook. – Inkább ne is mondj semmit. Most jó kedvem van, és nem akarom, hogy megint egy kellemetlen beszélgetéssel végződjön az egész.

Ami azt illeti, Jimin sem bánta, hogy nem kell újra emlékeztetnie a férfit, hogy hányadán is állnak. Főleg azért, mert halvány gőze sem volt róla. Inkább csak elmajszolta az utolsó falatokat, és megitta a maradék narancslevet, utána pedig ő is hátradőlt és onnan nézte a kis patakban csobogó vizet, amin a fák lombjai között áttörő napsugarak csillogtak. Percek teltek el így, mire végre Kook megszólalt.

- Azt hiszem, hogy ideje lenne mennünk. – hívta fel a figyelmet az időre, majd felállt, és kezét nyújtotta a fiú felé.

- Rendben. – mondta Jimin, majd egy pillanatnyi hezitálás után elfogadta a segítőkezet. A férfi keze most gyengéd volt, mégis határozott, miközben óvatosan húzta fel a padról.

- Köszönöm. – mosolyodott el Jimin, majd kissé csüggedten indult el a kis ösvény felé, amin érkeztek. Nem gondolta volna, hogy végül Jungkookkal fog reggelezni, amit ráadásul a férfi készített elő, azt meg pláne nem, hogy jól is fogja magát érezni a társaságában. Olyan nyugodt volt minden körülötte, azon az eldugott kis helyen, hogy nagyon szívesen maradt volna még, akkor is, ha csak csendben ülnek egymás mellett.

Az igazi meglepetés pedig csak ezután érkezett, két erős kar formájában, amik hátulról ejtették csapdába. Persze, hogy meglepődött, persze, hogy lefagyott, hiszen Kook megígérte... ő pedig elhitte... ismét. Annak ellenére, hogy váratlanul csaptak le rá, mégsem mozdult, csak állt, és hallgatta a férfi szuszogását a füle mellett.

- Mit csinálsz? – csak ennyit kérdezett a férfitól.

- Nem volt ingyen a reggeli Manó. – válaszolta Jungkook, és még szorosabbra fonta a karjait Jimin körül, amikor érezte, hogy ellenkezésnek nyoma sincs. Olyan kicsinek és törékenynek érezte, mégis ott bujkált benne az a rengeteg energia és makacsság, amivel folyton sikeresen ellenállt, ahányszor csak közeledett felé.

- Olyan számító vagy. – dünnyögte Jimin, mintha mérges lenne, de a hitelességét már az első hangnál elvesztette.

- Legalább van egy hasonlóság köztünk. – kuncogott Jungkook

- És mi az, hogy Manó? – kérdezett rá az új becenévre Jimin. – Ez most előléptetésnek vagy lefokozásnak minősül?

- Mindenképpen haladásnak mondanám. – felelte Jungkook, majd egy apró csókot adott Jimin nyakára, ott ahol pont elérte. Nem volt hosszú, és nem adta bele az összes érzelmét sem, ami abban a pillanatban keringet benne. Egy apró csók volt csupán, ami pont annyira volt elég, hogy Jiminben bennakadjon a levegő, majd visszafúrta a fejét a fiú nyakhajlatába. – Mindjárt elengedlek, csak maradj így egy kicsit.

Az a csók, az a rövid kis érintés, olyan bensőséges és őszinte volt, mentes minden mesterkéltségtől vagy alakoskodástól, hogy Jimin érezte az apró kis remegéseket a mellkasában. Akkor és abban a pillanatban teljes biztonságban érezte magát, mert a szíve tudta, hogy a férfi igazat mond. Az volt az első olyan pillanat, amikor szeretett volna teljes egészében csak a szívére hallgatni és elmerülni az érzéseiben.

Talán egy percig állhattak ott szótlanul, mire végre Jimin vette kezébe az irányítást.

- Tényleg mennünk kell. – figyelmeztette a férfit, aki egy panaszos sóhaj közepette elengedte a fiút, majd nézte, ahogy vissza sem nézve elindult a kis ösvényen. Jungkook a tenyerére pillantott, ahol még pár másodperccel azelőtt a fiúból áradó melegség töltötte ki a kis barázdákat, majd felszívódtak a bőrén keresztül, hogy minél tovább őrizhesse.

****

- Helló! – köszönt rá Minjun, amikor benyitott a szobájuk ajtaján. A fiú éppen egy pólót rángatott magára. – Merre jártál? Majdnem elindultam nélküled reggelizni. – vigyorgott Jimin felé. – Igyekezz, mert éhen halok.

- Menj nyugodtan. – mondta Jimin, miközben kivett egy váltás tiszta ruhát a szekrényből. – Kihagyom a reggelit.

- Étvágytalanság? – kérdezte Minjun. – Tudod, hogy kell az energia.

- Majd később eszem pár falatot. Most letusolok, mert a futás kicsit megizzasztott. A teremben találkozunk. – válaszolta, és már a fürdőszobában is volt. Miután végzett, és megnézte mennyi az idő, reménykedve vette kezébe a telefont és tárcsázott.

- Szia. – köszönt is bele Woo párcsörgés után.

- Szia! – vidult fel Jimin. – Azt hittem, hogy már nem érlek el reggel.

- Még itthon vagyok. Tízkor kezdődik az első órám. – magyarázta Wooyoung.

- Akkor mesélj! Milyen a suli? Visszarázódtál már?– kérdezett rá Jimin.

- Szörnyű. – közölte Woo egyszerűen.

- Sajnálom. – érzett együtt Jimin a barátjával. – De tuti, hogy csak azért mondod, mert több időt akarsz a pasiddal lenni. – kuncogott fel halkan.

- Van igazság abban amit mondasz, de valójában nagyon unom. Szeretnék inkább dolgozni. – mondta Woo nyúzottan.

- Szerintem ráérsz még a melóval. Élvezd ki hogy fiatal vagy. – mondta Jimin.

- Úristen Jimin! Honnan ez a nagyi duma? – kérdezte Woo nevetve.

- Fogalmam sincs, de nem tudom, hogy mit mondjak, és ez jó ötletnek tűnt. – nevetett fel Jimin is.

- Az a gond, hogy egy-két tárgy kivételével halálra unom magam, de szükségem van a papírra, szóval muszáj lesz kibírnom. –sóhajtott a fiú. - És most te jössz. Hogy halad a nagy megmérettetés? – érdeklődött őszinte kíváncsisággal.

- Egész jól. Rengeteget tanultam, főleg apró trükköket, amikkel könnyebben és egyszerűbben boldogulok. Először azt hittem, hogy egy cirkuszba kerültem, de be kell ismernem, hogy a tanáraink vérprofik. Nem érzem úgy, hogy le lennék maradva a többiektől, de az biztos, hogy van jó pár vetélytársam. – mesélt Jimin is egy kicsit.

- Ilyenkor egy kicsit azért féltékeny vagyok. – vallott színt Woo. – Izgalmas lehet egy olyan pörgős helyen lenni.

- Igen, az. – mondta Jimin egyszerűen, mert igazság szerint az izgalmas része neki nem a tánctanulásnál és az énekóráknál kezdődött, hanem Jungkooknál. Persze lenyűgöző és érdekes volt a tanulási folyamat is, amit ott élt át, mégis a pulzusa csak akkor vert mindennél gyorsabb tempóban, amikor a férfi mellett volt... vagy legalább látótávolságban.

- Nagyon sokszor eszembe jutsz, és annyira szurkolok neked. Olyan szuper lenne, ha téged választanának, mert nagyon megérdemled. – sóhajtott Wooyoung, Jiminnek pedig jól estek a barátja szavai. – És vele mi újság? – kérdezte még meg félve.

- Mi lenne vele? Semmi! – vágta rá túl gyorsan Jimin.

- Kár, pedig azt hittem, hogy már összegabalyodtatok azóta. – kuncogott Woo, miközben húzta a barátja agyát.

- Azt éppen nem, és nem is sok esélyt látok rá. – mondta Jimin lemondóan.

- Gyanús vagy. Mi történt? – komolyodott el Woo.

- Kötöttem vele egy megállapodást. – mondta zavartan Jimin.

- Na, ez érdekesen hangzik. – szólt vissza Woo izgatottan. – Mesélj csak!

Jimin nagyon zavarban volt, mert nem érezte úgy, hogy képes lenne elmesélni azt, ami előző este történt. Végül úgy döntött, hogy az előzmények részletes beszámolóját most kihagyja.

- Azt mondtam neki, hogy lefekszem vele, ha a tábor alatt nem fekszik le senki mással. – árulta el végül.

- Baszki! – nyögött fel Wooyoung a telefonba. – Úristen, ezt nem néztem volna ki belőled haver. – barátjának a hangja egyre izgatottabb lett. – És mit szólt hozzá?

- Egy kicsit kiakadt?! – válaszolta Jimin, bár azt is tudta, hogy Kook kiakadása nem éppen a kis fogadásuknak szólt, mintsem inkább annak, hogy sikerült visszavonulót fújnia pont a lényeg előtt.

- Várj! – szólalt meg Woo. –El kell képzelnem az arcát, amikor a nagy Jeon Jungkookot éppen parkoló pályára teszik. – kuncogott fel a fiú. – És szerinted kibírja? – tette fel a nagy kérdést.

- Egyértelműen azért fogadtam vele, mert kizártnak tartom, hogy sikerülne. – mondta határozottan Jimin.

- És ha sikerül neki? – kérdezte Woo, csak úgy mellékesen.

- Akkor rohadt nagy szarban leszek... – nyelt egy nagyot Jimin.

- Nyugi haver, valami azt súgja, hogy tényleg nem fogja kibírni addig, az még legalább öt nap. – próbálta nyugtatni a barátját, bár nem ismerte még annyira Jungkookot, és pont ezért el is határozta, hogy megkérdezi Sant, ameddig az egyetemre tartanak. – Egyébként meg, nem járnál jobban te is, ha őszinte lennél vele? – kérdezte Woo. – Talán még segíteni is tudna.

- Az kizárt, hogy elmondjam neki. Annyira ciki az egész, főleg előtte. Nincs köztünk az égvilágon semmi, amiért be kellene avatnom az ilyen jellegű dolgaimba.

- Te tudod, és nincs is ezzel semmi baj, egészen addig, ameddig el nem kap valahol és végül úgy elragad benneteket a hév, hogy... khm...érted!? – nevetett Wooyoung, pedig Jimin nem tartotta olyan mulatságosnak, ugyanis ez valószínűbb volt, mint az, hogy Kook kibírja a fogadást. Főleg azok után, hogy már nem egyszer ragadta el őket a „hév"...

- Nem. Jó lesz ez így. – mondta végül Jimin kicsit leverten. – Ha hazaértünk, akkor különválnak az útjain.

- És ha te leszel a befutó? – kérdezett rá Woo.

- Akkor meg pláne nem lehet közöttünk semmi. – vágta rá egyből Jimin.

- Miért nem? Ugye nem a volt pasijára gondolsz?

- Nem. Eszembe sem jut! – tiltakozott Jimin, bár párszor megfordult a fejében az is. – De nem sokban különbözne attól, ha kiderülne, hogy összefeküdtem a főnökömmel. Akkor mit szólnának mások? Mindenki elkönyvelne egy kis kurvának, aki máshogyan nem tudja feltornázni magát, csak úgy, ha mindenkivel összefekszik.

- Ez nem igaz Jimin, már a múltkor is megbeszéltük. Csomó olyan példa van rá a világon, hogy igenis működik. Csak nézz szét a híres színészek vagy énekes között, akik együtt vannak a producereikkel vagy más neves emberekkel, és mégsem bélyegezték meg őket.

- Oké, de te most heteró párokról beszélsz, én meg buzi vagyok basszus!? – mondta Jimin elcsigázva.

- Azt hittem, hogy biszex vagy...- motyogta Woo.

- Jelen pillanatban ez részletkérdés. – válaszolta Jimin.

- De akkor ezek szerint, te hosszú távra gondoltál a kapcsolatotokra? – tudakolta Woo.

- Nem! Dehogy is, honnan vetted ezt? – tagadott hevesen Jimin.

- Csak mert egy alkalmon rugózol már napok óta, aztán itt ez a fogadás is... közben a jövőre gondolsz...

- Éppen lerázni próbálom, ha nem tűnt volna fel, nem pedig felszedni! – szólt közbe Jimin, hevesen tiltakozva ismét, és szentül hitte, hogy igaza is van.

- Oké, én értem. A kérdés csak az, hogy ezt Jungkook is tudja-e? – mondta végül Woo, majd elgondolkodva hallgattak el mind a ketten.

- Na, jó. Ennyi probléma elég egy napra. Főleg úgy, hogy még csak reggel van. – szólalt meg pár pillanat múlva Jimin. – Úgyis lassan mennem kell.

- Rendben. Akkor ezután duplán szorítok neked és vigyázz magadra. – mondta Wooyoung.

- Köszi! – nevetett fel Jimin kissé kényszeredetten. – Te is vigyázz magadra.

- Van, aki megteszi helyettem. – kuncogott Woo.

- Gondolom. Na, szia! – köszönt el Jimin, majd ránézett az órára, és rájött, hogy lassan tényleg indulnia kell, ha nem akarja lekésni Taehyung óráját.

Végül teljesen időben ért oda. Még az énektanár sem volt ott, csak páran lézengtek a teremben. Keresett egy széket, leült, és elővette a dal vázlatát, amin dolgozniuk kellett szabadidejükben. Elégedett volt vele és nagyon jól halad. Témának a változást választotta, mert, ahogy hallotta, a csoport legalább nyolcvan százaléka a szerelemről és annak egyéb vonzatairól készült írni. Így elhatározta, hogy ő az életéről és a lehetséges kimeneteléről fog írni, ahol végül eléri a célját és ismert lesz. Nem mintha nem lett volna erre is vagy milliónyi példa már, de legalább a csoport nagyjától különbözött, és nem valami letargikus dologról írt.

- Megjöttél? – ült le mellé Minjun, aki szintén egy füzetet és egy tollat tartott a kezében.

- Csak telefonáltam még egyet. – bólintott Jimin.

- Képzeld milyen pletykát hallottam ma. – kezdett bele Minjun a mesélésbe.

- Nem érdekelnek a pletykák. – vágta rá azonnal Jimin, de a barátja szemei csak úgy csillogtak, annyira ráizgult a témára.

- Ez tuti érdekelni fog! – mondta a fiú határozottan. – Azt hallotta, hogy holnap vendégek érkeznek. Szám szerint három. Kiadói berkekben elég ismertek. – újságolta a nagy híreket.

- Miért jönnek? – kérdezte Jimin.

- Azt mondták, hogy mint bírák fognak részt venni az utolsó napon, addig itt vendégeskednek és figyelnek minket. – magyarázta Minjun. – De ez még mind semmi. Az egyikük, név szerint Kim Namjoon, ő legismertebb mind közül, és rengeteg helyen van befolyása, akárcsak a mi drága főnökünknek. És tippelj, kitől tanulta a főnök, az üzleti élet csínját-bínját?

- Tőle? – kérdezett vissza Jimin, mintha nem lett volna egyértelmű az elmondása alapján.

- Így van! – bólintott Minjun. – És képzeld el, a pasi harmincöt körüli, de úgy néz ki, mint egy huszonéves fiatal, és ráadásul olyan angyali arca van, hogy nem néznéd ki belőle, hogy mivel foglalkozik. És mivel a mi jó öreg főnökünk egy darabig az ő társaságában vendégeskedett különböző rendezvényeken, és megbeszéléseken, valamint nem egyszer látták őket együtt vacsorázni, majd együtt is távozni...nos, hát innen már kitalálod magad is. – tette karba a kezeit, és nagyon elégedett volt az információval, amit megoszthatott.

- Szóval azt akarod mondani, hogy Jungkook és az a fickó, az a Namjoon, együtt voltak? – kérdezte bizonytalanul Jimin.

- Ebben teljesen biztos vagyok! – vágta rá Minjun határozottan. – Kíváncsi leszek, hogy felszikrázik-e közöttük az a régi tűz, ami annyira nyilvánvaló volt akkor is.

Jimin gyomra indokolatlanul is bukfencezett egyet, ahogy elképzelte a párost, bár azt a másik fickót még életében nem látta.

- Ezek csak pletykák Minjun. – mondta unottan Jimin, majd hangosat szusszantva visszafordult a szövegéhez, hogy agyaljon még egy kicsit, mielőtt Tae megérkezik és nekifognak a melónak.

- Ahogy gondolod. – vonta meg a vállát Minjun. – De láttam róluk, képeket és videó felvételeket. Bárki kiszúrhatja, hogy nem csak úgy vannak egymás mellett. – csapott végül a térdére a fiú, majd felállt Jimin mellől, és visszament oda, ahonnan jött.

Jimin nem akart rá több időt szánni, mint amennyit Minjun rákényszerített, de a kíváncsiság nagy úr. Elővette a telefonját és rákeresett, aztán döbbenten nézte a kis kijelzőt. Egy videót talált valami kisebb sajtótájékoztatóról, ahol valami megnyitóról volt szó. Ott állt Jungkook, aki már inkább hasonlított a mostanihoz, valamint az a másik fickó. Aztán rádöbbent, hogy a barátja nem hazudott, ami a kinézetét illette. Hibátlan, sima bőr. Ébenfekete, csillogó haj. Földöntúli kék szemek. Barátságos mosoly. Vékony és kecses test. Magassága épphogy csak elmaradt Jungkookétól. És, ahogy egymás mellett álltak...Jimin érezte, hogy a mellkasa szorítani kezd, ahogy nézte a két férfi boldog és önfeledt arcát, amin hatalmas mosoly terült el, ahányszor csak egymásra néztek.

- Tuti páros, mi? – jegyezte meg Jimin halkan, de nem kicsit epésen, majd kinyomta a telefont. És, a következő pillanatban be is lépett az ajtón az emlegetett páros egyik, éppen jelenlévő tagja, aki szorosan Taehyung után érkezett.

- Helló emberek! – köszönt Tae, majd Kook is bólintott, egyet. Jimin felé külön is, amitől a fiú zavartan fordult el.

- A Főnök elhatározta, hogy ma az idegeimre fog menni, és úgy döntött, hogy délelőtt csatlakozik hozzánk. Kérlek, nézzétek el a hozzá nem értését. – mondta Taehyung, majd az asztalhoz lépett, amit Kook felvont szemöldökkel, kérdőn nézett végig.

- De még mindig én vagyok a főnököd! – jegyezte meg, majd leült mellé egy székre. Olyan jó kedve volt, hogy úgy gondolta, semmi sem ronthatja el a napját.

A kis reggeli piknik sokkal jobban sikerült, mint várta, sőt, minden képzeletét felülmúlta, mert Jimin volt olyan kedves, hogy kivételesen nem küldte el a picsába. Ez pedig éppen elég indokot szolgáltatott arra, hogy a szája széle nonstop felfelé görbüljön.

- Szóval akkor... - kezdett bele Tae. – Ma mindenkitől megszeretnék hallgatni egy olyan dalt, aminek a stílusa vagy a mondanivalója a legmesszebb áll a személyiségétől. Természetesen nem kell operát énekelni vagy jódlizni. Maradjunk az észszerűség keretein belül, de attól függetlenül, hogy tetszik-e vagy sem a választott dal, most is adjatok bele mindent. Mivel nem hiszem, hogy a szöveg és a dallam ebben az esetben mindenkinek kisujjból megy, ezért nyugodtan keressetek rá segítségképpen. Kezdjünk is bele...