- Gyere! – szólt ki, majd nyílt az ajtó.

- Kerestél? – lépett be a várva várt személy.

Jungkook szája tátva maradt. Egyvalamire rájött a fiúval kapcsolatban. Mégpedig arra, hogy gyengéje az, amikor a fiú izzadtan, kócosan és lihegve mutatkozik előtte. Jungkook lenyelte a nyálát...

- Bocs. Futni voltam. Minjun most mondta, hogy kerestél, így egyből ide jöttem, pedig tusolni indultam.

- Kár lett volna! – mondott el magában Jungkook egy köszönömöt, ahogy végignézett a fiún, és a rátapadó pólón, ami szépen kiadta a felsőteste karcsú formáját. Haja még mindig össze volt kötve, de egy két tincs kiszabadult a hajgumi alól, ami a férfi ujjaiért kiáltott, hogy elsöpörje a kipirult arc, és a borostyán szemek elől, amikben most egy leheletnyi narancsosság is vegyült, a lámpa fényétől.

- Gyere és ülj le. – mutatott Kook a székre.

- Minjun azt mondta, hogy csak alá kell írnom valamit... - mondta Jimin bizonytalanul.

- Persze, mindjárt megkeresem. – mondta Jungkook, és rákönyökölt a papírjára, ami az asztalon hevert. – Úgy látom, hogy jobban vagy.

- Igen. – erősítette meg a fiú. – Köszönöm. – motyogta még az orra alatt.

- Mit? – kérdezte a férfi meglepve.

- Jin mondta, hogy te hoztál nekem gyógyszert. – magyarázta a fiú.

- Semmiség volt. – mosolygott Jungkook. – Örülök, hogy jobban vagy.

- Szóval igaz. – gondolta magában Jimin, mert addig a pontig nehezen hitte el, hogy tényleg tőle kapta az orvosságot.

- Hogy érzed magad itt? – kérdezte Jungkook jobb híján, mert más nem jutott eszébe.

- Miért érdekel? – érdeklődött Jimin, és máris felvette a gyanakvó álarcát, amivel jött az állandó, férfivel szemben tanúsított viselkedése is.

- Csak egy egyszerű kérdés volt. Mindenkitől megkérdeztem, hogy mi újság, miért éppen te volnál a kivétel? – hazudta Jungkook.

- Akkor minden rendben. – válaszolta Jimin kimérten.

- Reménykedtem, hogy nem leszel velem ilyen távolságtartó. – mondta Jungkook. – Bárhogy is nézzük, hülye egy helyzet, de ha van rá mód, hogy jól kijöjjünk egymással, akkor állj elő vele kérlek, mert ez már kezd az idegeimre menni.

- Bocs, hogy idegesítelek! – mondta Jimin dühösen. – Akkor add ide a papírt, hogy aláírhassam, aztán itt sem vagyok.

- Ne kapd már fel a vizet állandóan. – nyugtatta Kook. – Nem fáradsz bele az állandó mérgelődésbe? Neked ez termelődik valahol? – szúrta azért oda a fiúnak, aki a rég hallott fújtatással jutalmazta a férfit.

- Tessék, erről beszéltem cicám. – kuncogott Jungkook.

- Még mindig nem vagyok a cicád. – vágott közbe Jimin.

- Tisztában vagyok vele Törpe. – válaszolta Jungkook, és látta, ahogy a fiú éppen mondana valamit az újabb becézés hallatán, de inkább visszanyelte, csak hogy neki legyen igaza a mérgelődést illetően.

- Csak barátkozni próbálok. Komolyan. – szólalt meg ismét Kook.

- A te próbálkozásaidnak, sosem egy baráti csevej lett a vége. – morogta Jimin, és erre nem is tudott semmivel visszavágni, ugyanis a fiúnak igaza volt.

- Oké, sajnálom! – mondta Kook. – Ilyen értelemben gyenge vagyok.

- Azt vettem észre. – jegyezte meg Jimin.

- De csak ha rólad van szó. – egészítette ki Jungkook az előző mondatát, miközben figyelte azokat a gyönyörű íriszeket, hogy miként reagálnak.

- Ebből is az következik, hogy a barátságunk eleve halálra van ítélve. – mondta Jimin komolyan, de a kijelentése neki is okozott egy kis szúrást szívtájékon.

- Miért vagy ennyire elutasító velem? – dőlt hátra Kook a székben, úgy faggatta tovább a fiút.

- Nem vagyok elutasító, de ez nem egy normális főnök- beosztott kapcsolat. – bukott ki a fiúból. – Illetve oké, még nem vagy a főnököm, de lehetsz, és ez teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat.

Jungkook csak pislogott, miközben a fiút hallgatta.

- Nagyon sajnálom a múltkorit. Nem lett volna szabad megtörténnie, de abban a pillanatban én is elgyengültem, amit nem engedhetek meg magamnak többször. Azt is sajnálom, hogy nem voltam veled őszinte már akkor, úgy talán nem vontál volna le téves következtetéseket.- fejezte be Jimin az érvelést.

- És ha nem lennék a főnököd? – kérdezte hirtelen Jungkook.

- Ezzel most nem azt akarod mondani, hogy kirúgsz, mert nem fekszek le veled, ugye? – kérdezte Jimin, miközben végigfutott rajta a pánik és a döbbenet egyaránt. Nem létezik, hogy a férfi ilyet tenne.

- Dehogy! Ne érts félre, csak kérdeztem. Érdekelne, hogy akkor lenne-e esélyem. Csak tudni szeretném, ha itt nem te kerülnél ki győztesen, akkor milyen választ adnál.

- Ez még viccnek is rossz, azt ugye tudod? – kérdezte Jimin aggódva. – Szerinted ezek után mi fog járni a fejemben egész idő alatt, amíg ezen az istenverte helyen vagyok veled összezárva?

- Oké, sajnálom. De nem tudom máshogy kérdezni, mert itt vagyunk, és ezt már nem tudom megváltoztatni. De ugye ez nem Minho miatt van? – kérdezte Kook.

- Én nem ő vagyok. Nincsenek hátsó szándékaim. Ha figyeltél volna, akkor megmondom, ha valami bajom van. - vágta rá Jimin, bár azért ez is ott motoszkált a fejében.

- Nyugi, ezt észrevettem. – sóhajtott fel Jungkook, és kezdte elveszíteni a reményt, hogy egy normális beszélgetést tudjon lefojtatni a fiúval. - Mi a helyzet a koreográfiával? – váltott témát, hátha azzal el tud érni valamit. – Láttam, hogy a végére sikerült befejezned a mozdulatot, elég hatásos lett.

- Hála neked. – mondta ki nagy nehezen Jimin. – Már azon voltam, hogy megpróbálok mást, szóval köszönöm.

- Semmiség volt. Csak azért tudtam segíteni, mert több a tapasztalatom. A kidolgozás a tiéd, és el kell ismernem, hogy kiváló munka, ahogy megkeverted a stílusokat. – dicsérte Kook, de nem csak a levegőbe beszélt, mert tényleg így gondolta. – És az a lépés az első harmadban, csak nem tangó? – kérdezte mosolyogva.

- Nem hittem volna, hogy észreveszed, mert csak a lépés iránya egyforma, a testtartás és a karmozdulat nem pontos. – csodálkozott el Jimin.

- Pedig elsőre kiszúrtam. Engem nem tudnál megtéveszteni. Még egy kicsit el is érzékenyültem. – vallotta be Kook.

- Végül is, tőled jött az ötlet. – mondta Jimin, mire a férfi ismét szélesen elmosolyodott. De az a mosoly, most teljesen más volt, mint az eddigiek, és ezt a fiú is észre vette. Abból a mosolyból gyengédség és szeretet áradt, amitől a szíve nem volt rest pár nagyobb kalapálást produkálni. Sőt, megmert volna rá esküdni, hogy kicsit bele is pirult.

- Ez megtisztelő. – bólintott Jungkook. – És, mik az ötleteid a folytatáshoz? – érdeklődött őszintén a férfi. A tánc, úgy tűnt, hogy közös pont lesz számukra.

- Még nem tudom. Kicsit bonyolult, hogy meg kell tartanunk az eredeti koreográfia nagy részét. Nem mindegy az ütem, és az sem, hogy hogyan passzolnak a lépések. Azt már sikerült kitalálnom, hogy a Hobi által mutatott koreó tele van alaplépésekkel, és minden olyasmivel, amivel alapesetben próbálkozna az ember. Gondolom így zártátok ki annak a lehetőségét, hogy minél egyszerűbben megtudjuk oldani a feladatot. – tippelt Jimin.

- Nem semmi, hogy rájöttél. - kuncogott Jungkook. – De nem lehetetlen feladat, főleg nem egy olyan kiváló táncosnak, mint te, akinek az improvizáció a kisujjában van. – emelte meg a szemöldökeit a férfi, mintha csak kihívást intézett volna a fiúhoz.

- Ebben igazad van. – pirult bele a dicséretbe Jimin, ami nem kerülte el a férfi figyelmét sem, aki legszívesebben körbecsókolta volna azt a zavarban lévő arcot, hogy még pirosabb legyen. Egyenesen lángoljon. – De ez egy tapasztalt táncosnak sem okoz gondot.

- Ebben is igazad van. – bólintott Kook ismét. – Nem várunk el bonyolult dolgokat, csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy kinek milyen az alaptudása és mennyire fogékony az új dolgokra. Ez mind olyan dolog, ami szükséges egy leendő sztár számára. A hang nem minden. A közönség imádja, ha a jó hang mellé, jó test és még jobb tánc is párosul esetenként. Nem állhat senki a mikrofon mögött, mint egy fadarab. A bonyolult dolgok még csak később jönnek. – vigyorodott el a férfi.

- Izgalmas lehet. – sóhajtott Jimin.

- Mire gondolsz? – kérdezte érdeklődve Kook.

- Az a pörgés, ami ezzel a hivatással jár. – magyarázta Jimin. – Az egész tanulási folyamat, ameddig tapasztalatot szerez az ember. A felkészülés. A gyakorlások, a határok feszegetés és átlépése. Az izgalom, hogy minden meglegyen határidőre, és tökéletes legyen. Hogy mindig a legjobb formád hozd a közönség előtt...

Jungkook figyelte azt az ábrándos szempárt, aki éppen élete legnagyobb álmáról beszélt teljes odaadással. Ha módjában állt volna, akkor abban a pillanatban megadta volna neki, minden további nélkül, csak hogy teljesítse a kívánságát. Tiszta romantikus! – A francba...már megint.

- Ez mind valóban izgalmas. – bólintott a férfi. – De mi van az ezzel járó stresszel? Azzal, hogy mindig lesznek olyanok, akik kifogásolják a munkád és megpróbálják aláásni a karriered?

- Igen, megvan az árnyoldala is, de ha csak erre gondolna az ember, akkor végül mindenki feladná, még mielőtt megpróbálta volna. Úgy hiszem, hogy ha az ember szívből csinálja, és vannak, akik ezt értékelik, akkor az elég erőt ad ahhoz, hogy elfeledtesse a dolog negatív oldalát. – mondta Jimin határozottan.

Jungkook tudta, hogy nagyon sokan vágtak már bele ilyen gondolatokkal, akik úgy érezték, hogy figyelmen kívül tudják hagyni a sok negatív kritikát, csak és kizárólag a pozitív dolgokra koncentrálva, de a dolog nem ilyen egyszerű. Viszont most minden porcikája azt kívánta, hogy bárcsak igaz lenne.

- Téged imádnának az emberek. – végül csak ennyit mondott. – Olyan sokszínű vagy, és annyi oldalad van, hogy kiismerni is sokáig tart, megunni pedig lehetetlenség – vigyorgott Kook.

Jimint ismét meglepte a férfi, azon az estén már másodszor. Fogalma sem volt, hogy Jungkook komolyan gondolta-e amiket mondott, vagy csak ösztönözni próbálta így, hogy ne adja fel a próbálkozást, de kimondottan jól estek neki a szavai.

- Szóval, akkor mit kellene aláírnom? – kérdezte Jimin újfent, mert kicsit elkanyarodtak a témától.

- Persze, a papír. – dőlt hátra Kook, majd Jimin elé tolta az aláírandó dokumentumokat. – Két példányos. – tette hozzá.

Jimin megfogta a tollat és gyorsan szignózta a két lapot, amiket Kook utána le is pecsételt, majd az egyik példányt a fiú felé nyújtotta.

- Tessék, ez a te példányod. – mondta Jungkook, és az agya már ezerrel pörgött, hogy mivel tartsa még ott a fiút egy kicsit, mert abban a pillanatban nem volt kedve elválni tőle.

Jimin vette volna el a papírt, de Jungkook ujjai erősen fogták, ezért kérdően nézett a férfira.

- Nincs kedved velem vacsorázni? – kérdezte Jungkook egy hirtelen ötlettől vezérelve, amit Jimin is meglepve fogadott.

- Már megjöttem a veled való vacsorázgatásból. – mondta a fiú, megeresztve, egy mindent tudó mosolyt, miközben kikapta Jungkook kezéből a papírt, amit egy hangos szisszenés kísért a férfi részéről.

Jimin visszafordult, hogy egy epésebb megjegyzést tegyen a férfi reakciójára, amit a visszautasításra adott, de Jungkook csak ült a széken, miközben a kezét nézegette.

Jimin felvonta a szemöldökét, úgy nézte a férfit.

- Elvágta a papír. – panaszolta Jungkook, miközben igyekezett a szája és nyelve segítségével eltüntetni a kis vércseppeket, amik a fájdalmas kis vágásból szivárogtak.

- Tényleg ennyire béna vagy? – sóhajtott Jimin, de nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el.

- Tudod, hogy mennyire tud fájni egy ilyen izé... - motyogta Kook, miközben egy zsebkendőt is használatba vett. - ...és ráadásul vérzik is.

Jimin mosolyogva figyelte a nagydarab pasit, aki egy kis vágás miatt panaszkodott.

- Francba már... - morgott Jungkook, és elkezdett kotorászni az asztalfiókban, hogy keressen egy ragtapaszt, mert még el kellett küldenie az aláírt papírokat, lehetőleg vérfolt mentesen.

- Az úgy nem lesz jó. – kuncogott Jimin. – Ott egy ragtapasz nem lesz elég, mert folyamatosan mozgatod. Le fog jönni.

- Nem baj, csak fél órát bírjon ki, addigra befejezem ezt. – mondta Jungkook, aki próbaképpen megmozgatta az ujjait, de a hüvelyk- és mutatóujja közötti tapasz egyik fele azonnal elvált a bőrétől.

- Mondtam. – nevetett fel Jimin. – Segítek. – ajánlotta fel, és egyből Jungkook mellé sétált, megkerülve asztalt. – Jin valami olyasmit mesélt, hogy elég sokat jártál nála. Nem tanultál tőle semmit?

- Miket mesélt még? – kérdezte ijedten Kook.

- Na, mi ez a reakció? – kacagott Jimin a férfin, közben a fiókban matatott, hogy valami hosszabb és erősebb dolgot találjon, ami biztos a kezén marad.

- Semmi, csak... a sötét múltam... - mondta zavarta Jungkook. Nem igazán akarta, hogy kiderüljenek bizonyos dolgok, amiket még fiatal fejjel csinált. Mint például amikor a saját nyelvét akarta átszúrni tűvel, mert piercinget akart. Eleinte semmi baj nem volt, sőt, nagyon jól titkolta, mert alig beszélt. De végül akkorára dagadt a nyelve, hogy nem tudott enni, így Jin apját kereste meg, hogy segítsen rajta, mert a szüleihez nem mert fordulni. Eltávolította a fémdarabot és lekezelte a sebet, gyógyszert adott, de azt mondta Kooknak, hogy a nem biztos, hogy megússza a nyelve, lehet, hogy le kell majd vágni. Jungkook pedig úgy bepánikolt, hogy átbőgte az egész napot, mert hát egy ápoló csak jobban tudja. Pár nap múlva derült csak ki, hogy vicc volt az egész, és csak el akarta elvenni a kedvét az újabb próbálkozástól. Ha nem lett volna ott a kis Jin, aki felfedte az igazságot, Jungkook tuti elszökött volna ijedtében.

- Ezzel csak még kíváncsibbá tettél. – mondta a fiú, aki közben talált egy kis gézt. Levágott egy apró darabot és a vágásra tette, ami elég mélyre sikerült, és még mindig vérzett. Nem nagyon, de ahhoz tényleg elég lett volna, hogy a férfi mindent összekenjen vele. Egy hosszabb darabbal pedig próbálta a férfi tenyerén és csuklóján átvezetve mozgás biztosra csinálni a kötést. – Lehet, hogy elugrom Jinhez és megkérem, hogy meséljen még rólad. – húzta a férfit, miközben kötözte a kezét.

Jungkook nem válaszolt egyből, mert lekötötte a fiúból felé áradó férfias illat. Ugyan ilyen illata volt, amikor egymáshoz simulva ültek a kanapén és együtt hajszolták a gyönyört, hogy végre átjárja az egész testüket. Jimin izzadtan ült az ölében, miközben a szex halvány illata keringett körülöttük.

És most ez a fiú ott volt előtte ismét. Közvetlenül előtte, lehajtott fejjel éppen Jungkook kezét kötözte, amit a férfi már régen elfelejtett, mert a Jimin nyakán lévő kis folt, amit ő hívott elő az érzékeny bőrön, megint ott volt előtte.

Előbb mozdult, mint gondolkodott, melynek következményeként lassan végignyalt a halványuló kis folton.

- Mit csinálsz? – ugrott arrébb Jimin a meglepetéstől, miközben tenyerét a nyakára tette.

- Sajnálom, én csak...- motyogta Jungkook, miközben az ép kezével megfogta Jimin derekát.

- Annyira tudtam! – mondta Jimin mérgesen, majd megpróbált ellépni a férfi mellett, de az visszatartotta. Sőt. Kezét lentebb csúsztatva, a fenekébe markolva emelte meg a fiú könnyű kis testét, majd felültette az asztalra, hogy ne tudjon elmenekülni.

- Bármit is mondok, úgysem értesz meg. Ugye? – kérdezte Jungkook, miközben magával küzdött, hogy megőrizze a hidegvérét.

- Mit kellene megértenem? Azt hogy megint elérted, hogy leengedjem a védelmem veled szemben és te ismét ki akarod használni? – kérdezett vissza Jimin, akin az iménti mozdulattól remegés futott végig, és már a torkában érezte, ahogy a szíve dobog.

Jungkook látta, hogy a fiú szemeiben aggodalom és ijedtség keveréke tükröződik.

- Nem akarom kihasználni, de egyszerűen nem bírom. – mondta kissé idegesen a férfi. – Azt hittem, hogy a múltkori elég lesz ahhoz, hogy ne járj folyton a fejemben, de nem így lett. Ahogy állandóan visszautasítasz és ellöksz magadtól, közben meg minden nap látom, ahogy riszálod előttem azt a formás kis hátsódat, és újra a fejembe kúszik az illatod...

- Nem riszálom. – tiltakozott Jimin, amint eljutottak hozzá a szavak és fel is tudta őket dolgozni.

- A lényegen nem sokat változtat. – közölte Kook, és kicsit lentebb húzta Jimint az asztalon, így az ölük, most csalogatóan simult egymáshoz.

Jimin a hirtelen mozdulattól egy apró sikolyt hallatott. Jungkook nyugtatásképpen mind a két kezével megfogta a csípőjét, és erősen markolta.

- Engedj el! Nem ismétlődhet meg, nem engedem! – tiltakozott Jimin.

- Amint végeztem elengedlek. – mondta Jungkook, miközben kezeivel végigsimított a fiú oldalán, felhúzva egy kicsit a pólóját, majd egy másik mozdulat után már a bársonyos bőrön folytatta az útját, Jiminből egy reszkető sóhajt kicsalva

- Most mit akarsz? – kérdezte Jimin még mindig idegesen, de a teste valamiért nem akart engedelmeskedni. A lábai nem mozdultak, hogy arrébb rúgja a férfit, ahogy a kezei sem, hogy ellökje magától. Csak kapaszkodott az asztal szélébe, mintha azzal szögezné oda magát.

- Meg foglak csókolni. – közölte Kook, egyenesen a borostyán színű íriszekbe, amik feszültségtől csillogtak. Közben egyik keze a fiú mellkasára tévedt, hogy futólag megérinthesse a kis mellbimbókat. Mind a kettővel csak egy kicsit foglalkozott. Óvatosan megdörzsölte és az ujjai közé fogta, hogy előcsalogassa őket.

- Nem. Nem fogsz. – tiltakozott Jimin, Jungkook érintésétől kissé remegő hangon, és megijedve saját magától, mert az utolsó pillanatban tudta csak visszafogni magát, hogy kidomborítsa a mellkasát, hogy újra érezhesse a férfi játékos nyelvét.

- De igen, és te élvezni fogod. – Jungkook máris érezte, hogy a vére egy hirtelen hátra arcot vesz és elkezd gyűlni az ölében, miközben a golyói már szüntelenül bizseregtek, és a fiú kezéért kiáltottak.

- El kell, hogy szomorítsalak, mert nem fogom. – mondta Jimin, de a mondat vége szinte elhalt, ahogy Jungkook a nyakára hajolt, miközben a férfi újra a csípőjére fogott és igyekezett a köztük lévő távolságot még jobban lecsökkenteni. Jimin, ennél a pontnál már csak azt vette észre, hogy a feje oldalra dől, felkínálva a bőrét a férfinak, aki egy elégedett sóhajjal nyugtázta a mozdulatot, majd teljes erejével szívni kezdte az érzékeny bőrt, fogaival is megcakkozva a lilás foltos. Jimin egyik kezével a férfi fejéhez kapott az éles fájdalomtól, de Kook, a fiú mozdulatát érezve egyből finomabb mozdulatokra váltott, így Jimin keze végül Jungkook hajában kötött ki, erősen kapaszkodva bele.

- Nyöszörögve fogod kérni a folytatást. – mormolta Jungkook, miután elszakadt a finoman sós bőrtől, és ismét a fiú szemeibe nézett, ahol a borostyán színű íriszeket kezdte felemészteni a fekete pupilla sötétje. Kook látta a fiú tekintetében, hogy kezd elveszni, amitől a farka acél keménységűre váltott pillanatok alatt.

- Nem szoktam nyöszörögni. – bukott ki a tiltakozás Jiminből, ahogy megérezte Jungkook meleg leheletét, amint a fülét simogatja, majd azt a furcsa, megszokhatatlan, mégis bizsergető érzést, amikor a férfi nyelve végigsiklik a fülkagylóján, majd morogva harap rá.

- Sóhajtva is jó lesz. – súgta Kook a fiúnak, majd apró csókokkal árasztotta el Jimin arcélét.

Jimin egy darabig küzdött. Akkor még akart. Minden erejével, tiltakozni akart, mert nem akart a férfi csapdájába esni, de az ellenállása folyamatosan csökkent, ahogy hallgatta, de főleg érezte a férfit. Abban a pillanatban, amikor elengedte Jungkook haját, majd lassan hátradőlt az asztalon, már fogalma sem volt róla, hogy miért akart hadakozni a férfival. Csak el akart merülni újra abban a fehér ködben, érezni akarta azokat a hatalmas kezeket és a vágytól égő ajkakat, amik csak rá vágytak és nem másra.

Jungkook döbbenten nézett végig Jiminen, aki egyszer csak ott feküdt előtte, felkínálva magát, átadva a testét, miközben kissé megremeg az izgalomtól, és a szemeiből színtiszta vágy sugárzik. Úgy csapott le a fiúra, mint egy vadászsólyom a magasból. Ugyan olyan gyorsan, és pont olyan szélsebesen is süllyedt, csak ő nem a levegőben, hanem gondolatban zuhant a legmélyebb vágyai tengerébe.

Jimin fölé hajolt, majd ajkait megcélozva kezdte el ostromolni őket. Nem várt semmiféle engedélyre, ezen a ponton már türelme sem lett volna hozzá, illetve éppen elég beleegyezésnek tekintette azt, ahogy a fiú felajánlotta magát. A nyelve olyan éhesen csusszant át a fiú szájába, hogy Jimin alig tudott tempót tartani vele, és egy idő után nem is akart, csak hagyta, hogy a teste irányítsa őt. Átadta magát az érzéseknek, amiket Jungkook váltott ki belőle, és amik hullámokban öntötték el forrósággal a testét. Egy hullám, amikor Kook erősen markolt a csípőjébe, hogy még jobban az asztalhoz szegezze. Egy hullám, amikor a férfi kiéhezetten kapott az ajkai után, majd megérezte az ismerős fémes ízt, ami a fogai után maradt. Egy újabb hullám, amikor Jungkook erősen csippentette ujjai közé kemény mellbimbóját. Minden egyes hullám az ölében kötött ki, és érezte, ahogy éledező pénisze a férfihoz préselődik, amitől hangosan felnyögött és még jobban megemelte a csípőjét.

Jungkook hangos morgással vette tudomásul, hogy Jimin is felizgult vele együtt. Csípőjét hozzápréselte a fiúhoz, így a nadrágok vékony anyagán keresztül érezték egymást. Jiminből egy jóleső sóhaj szakadt fel, amikor megérezte a méretes szerszámot. Jungkook lassan, kínzóan lassan mozgatta a csípőjét, úgy izgatta a fiút és saját magát, miközben egy másodpercre sem volt hajlandó elengedni Jimint.

Végtelennek tűnt az a pár perc, amíg így, egymáshoz dörgölőzve kényeztették egymást. Csak hogy ez Jungkooknak ismét nem volt elég. Amikor megérezte Jimin ujjait, ahogy a hátába kapaszkodik, a lábait, ahogy a csípője köré fonódik, hogy a lehetetlennél is tovább húzza magához, úgy érezte, hogy ha nem könnyíthet magán azonnal, akkor azonnal szétfeszíti vágy.

Az tette fel az i-re a pontot, amikor Jimin, igenis nyöszörögve mondta ki Jungkook nevét, és a vékony, mégis erős és formás test, egy kisebb gyönyörhullámtól megfeszült alatta, miközben lábaival rántott egyet Kook csípőjén.

- Úristen, mennyire kívánlak. – nyögte Jungkook, amint kicsit felegyenesedett, és lenézett a nadrágjukra, ami láthatóan átázott már, és nem titkolta a két meredező péniszt sem. A látványtól ismét felszisszent, majd megmozdította a csípőjét, ami hozzápréselődött Jimin fenekéhez, aki, bár akaratlanul, de hangosan felnyögött.

- Mennyire? – szakadt ki a kérdés Jiminből, ami alapesetben szégyennel töltötte volna el, de most nem érdekelte, csak tudni akarta a választ.

- Úgy érzem, hogy teljesen elvesztem a kontrollt. – sóhajtotta Jungkook. - Ahogy elképzelem a meztelen tested, ahogy az ágyamban fekszel...- Jiminből is hangos sóhaj szakadt ki. -...ahogy a gyönyörű és kemény farkadból szivárgó nedvtől csillognak a kívánatos kockáid... - Jimin egy újabbat rántott Kook csípőjén. -...és ahogy kíméletlenül beléd hatolok, te pedig úgy rám szorítasz a rád törő kéjtől, hogy érzem, már attól is képes lennék elélvezni. – nyögte a férfi, aki már azon volt, hogy lerángatja a fiúról a nadrágot, és azonnal tövig merül benne, mert annyira kívánta, ami már kezdte felemészteni a testét belülről.

Jimin. Vészharang. Kongatás. Piros villogás. Meg van?

- Rendben. - sóhajtott Jimin, de csak azért, hogy időt nyerjen. – Akarsz velem alkut kötni? – kérdezte még mindig kissé ködös hangon, mire Jungkook majdnem a haját tépte, mert érezte, hogy ennek megint rossz vége lesz. - Ha senki mással nem fekszel le, ameddig tart a tábor, akkor amint hazaértünk a tiéd leszek, ahogy és amilyen formában csak akarod.

Jungkook őszintén nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, vagy csak simán leüsse Jimint és ott helyben megdugja, miközben szarik a következményekre.

- Ez most csak egy rossz vicc ugye? – kérdezte haragtól elködösült szemekkel. – Most mi ellenvetésed van a dolog ellen? – kérdezte, majd egy erőteljeset döfött a szerszámával, amitől Jimin sóhaja megrezegtette a hangszálait, és ismét csak nyöszörgés lett a vége.

- Én csak... - gondolkodott el Jimin, hogy hogyan is kellene elmesélnie a férfinak, hogy mi történt anélkül, hogy végül nevetség tárgyává válna. Pedig az a gát, ami benne volt, nem volt valami örömteli dolog. Főleg nem ilyen helyzetben, amikor már majdnem sikerült átlépnie rajta, és annyira kívánta Jungkookot, hogy azt hitte képes lesz rá, még akkor is, ha a férfi csak egy alkalomra akarja, használatba venni a testét. De tévedett, és ez már kezdte frusztrálni őt is. De főleg a nagy melákot, aki még mindig a szemeit meresztgette, és próbált napirendre térni a dolog fölött. - ... csak nem állok rá készen. – fejezte be a mondatot.

- Szűz vagy? – jött a lelkes kérdés Jungkooktól. – Ha azt mondod, hogy még szűz az a formás segged, akkor tuti itt helyben megduglak! – mondta a férfi, és a szemeiből sugárzott, hogy komolyan is gondolja.

- Nem vagyok szűz. – vágta is rá gyorsan Jimin, majd nem tudta megállni, hogy végig ne simítson Kook gondterhelt homlokán.

- Akkor mi ez már megint?- csattant fel idegesen férfi. – Csak engedd el magad, és ígérem, hogy olyat élsz át, amit eddig soha. – suttogta Jimin ajkaira, és elégedett volt, amikor a fiú megremegett alatta, így ismét erőteljesen préselte hozzá az alfelét.

- Most nem lehet. – nyögte Jimin ismét.

- Ez kész! – lépett hátra Jungkook, majd idegesen a hajába túrt. – Tényleg komolyan gondoltad, hogy megint lelépsz álló farokkal, és itt hagysz engem szintén álló farokkal? Ismétlem, mindjárt szétrobbannak a golyóim ember! Azért gondolom átérzed a helyzetem...?

- Sajnálom! – ült fel Jimin az asztalon és megigazgatta a pólóját, hogy takarja a kicsinek nem mondható kellemetlenséget, és amit Jungkook szenvtelenül nézett végig, majd zavartan folytatta. – Tudom, hogy most nem hiszel nekem, de nem így terveztem.

- Oké, most nem igazán tudom felfogni, hogy miről beszélsz. – rázta meg a fejét Kook. –Akkor mi van? Talán beteg vagy?

- Nem vagyok beteg, nincs semmi bajom. – válaszolta Jimin.

- Akkor végképp nem értem. – rázta meg a fejét Jungkook, miközben idegesen toporgott a kis irodában.

Jiminnek fogalma sem volt, hogy mit kellene lépnie ahhoz, hogy kicsit lenyugtassa a férfit és megússza anélkül, hogy pillanatok alatt kirúgják. A fogadás ötlete egy nagyon egyszerű okból kifolyólag pattant ki a fejéből. Biztosra vette, hogy Jungkook képtelen lesz betartani, mert kizártnak tartotta, hogy a férfi még napokig kibírja szex nélkül.

Viszont, ahogy végignézett magán és főképp az előtte álló férfin, a megkönnyebbülés helyett inkább sajnálatot érzett. Dühös volt magára, amiért ilyen eszközhöz kellett nyúlnia, hogy visszautasítsa a férfit, de azt a szégyent nem élte volna túl, ha el kell mesélnie, hogy honnan és miből fakadt a félelme.

Lecsúszott az asztalról, majd Kook elé lépett, lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfit.

Jungkooknak ez volt az a momentum, ami végképp összezavarta. Nem volt ehhez hozzászokva, főleg nem sokadik nekifutásra, és ha nem lett volna az éktelenül feszítő érzés a golyóiban, akkor tuti azt hitte volna, hogy csak álmodik, méghozzá a rosszabbik fajtából. Szóval a kérdések a fejében: Most akkor álmodik vagy nem? Hozzáérhet vagy nem? Visszacsókolhat vagy nem? Megdughatja végre vagy nem????

Végül fogalma sem volt, hogy honnan gyűjtött annyi erőt, hogy ne fektesse vissza a fiút az asztalra, csak lágyan visszacsókoljon. Talán az, hogy Jimin kezdeményezte a csókot, talán a két kis kéz, ami a mellkasára tapadt, a kis test, ami alig ért fel hozzá, de most valami nagyon édes módon próbálkozott, vagy az egész helyzet, amit úgy is felfoghatott, mint egy ígéretet, egy biztos pontot.

Lentebb hajolt és megtámasztotta a fiút a derekánál, hogy mind a kettejük számára kényelmesebb legyen a helyzet, majd hagyta, hogy Jimin vezesse. Ha ez kell ahhoz, hogy végül megkapja, amit akar, akkor a következő napokra cölibátust fogad.

- Honnan tudjam, hogy nem versz át? – kérdezte Kook percek múlva, mikor a csók, amit váltottak, eléggé lelassult ahhoz, hogy pár szó ne törje meg a varázst.

- Én sem tudom, hogy te átejtenél-e, viszont abból, amit eddig elmondtál magadról, szerintem egy becsületes ember vagy, és nem hazudnál. Igaz? – kérdezte Jimin a férfi ajkaira suttogva, miközben igyekezett nem elmerülni a férfi fekete szemeiben, amikről most végképp nem tudta volna megmondani, hogy hol kezdődik a pupilla és hol az írisz.

- Máris túl jól ismersz. – morogta Jungkook, majd újra megcsókolta a fiút. Csak húzta magához, és már sokadszorra érezte, hogy nem akarja elengedni.

- Mennem kell. – sóhajtott fel végül Jimin. A férfi óvatosan engedte el, mintha összetörne, mint egy illúzió, ha kiengedi a kezei közül, és eltűnik örökre. Az érzéstől kirázta a hideg.

Jimin is lassan lépett el tőle, majd bizonytalan léptekkel indult meg az ajtó felé, miközben igyekezett elrendezni magát és nyújtani a pólóján lefelé, legalább harminc centit. Mivel a művelet hatástalannak bizonyult, így óvatosan kinyitotta az ajtót és kikukkantott, hogy van-e valaki a közelben, és úgy érezte, hogy hatalmas mázlija van, mert az egész folyosó kongott az ürességtől. Mint végül kiderült nem a csoda műve volt, csak vacsoraidő.

Jungkook ahelyett, hogy dühösen markolászta volna a haját, mert a cicuskája, a szőrét felborzolva, a farkát égnek emelve utasította vissza...ismét... szóval, helyette csak állt, és egy bárgyú mosollyal nézte a fiút, aki szerencsétlenkedve próbált kiosonni az irodából. Fogalma sem volt róla, hogy mióta volt akkora türelme, vagy hogy honnan szedett akkora önuralmat amit Jiminnel szemben tanúsított, de valamiért elégedett volt. Annak ellenére, hogy éppen frusztráltnak kellett volna éreznie magát, inkább különös nyugalom kezdett szétáradni benne, miközben nézte a kis Manót, ahogy egy utolsó pillantással, amit egy apró mosollyal fűszerezett, kilépett az ajtón, majd eltűnt.

Pár pillanatig még állt, és hagyta, hogy a feje teljesen kiürüljön, és a percekkel ezelőtti jelenet újra lejátszódjon az elméjében. Azután Jungkook a székre rogyott, kigombolta a nadrágját, majd átbuktatta a kemény és feszülő farkát az alsóján is. Nagyot sóhajtott, amikor legalább már a nadrág nem akarta elszorítani a golyóit. Egyből marokra fogta, és ütemesen izgatni kezdte. Nem akart várni, hogy eltűnjön az orrából a fiú illata, vagy a bőrének puha tapintása és ajkainak pezsdítően édes íze. Érezte, ahogy a gyönyör viharos gyorsasággal közelít, majd a feszülő golyóitól kiindulva végül egész testét elönti a kéj, melyet egy fojtott nyögés kísért, miközben elmerült az érzésben és elélvezett. Hangos szuszogása töltötte be a kis helyiséget, ahol még mindig érezte a fiú bódító illatát.

- A francba. – sóhajtotta elkínzottan. – Egyszer nem elég...