- Most azonnal szólj a pasidnak, hogy gyertek értem! - mondta Jimin határozottan a telefonba, miközben sietős léptekkel igyekezett valahová, bár még ő sem tudta, hogy hova tart. Csak annyi volt biztos, hogy minél messzebb Jungkooktól.

- Jimin! Nyugi! - szólt rá Woo. - Rosszul vagy? Megsérültél? Mi a baj? - kérdezte aggódva.

- Nem, semmi ilyesmi, de haza kell mennem! Nem maradhatok itt tovább! - mondogatta Jimin. - Woo, kérlek! Ha a barátom vagy, akkor most azonnal elindultok értem. Nincs olyan messze, de itt nem találtam senkit, aki most haza tudna vinni.

- Értem. - sóhajtott megkönnyebbülésében Woyoung. Már azt hitte, hogy valami komoly baj van, bár még ezek után sem nyugodott meg teljesen. - Elmondod, hogy mi történt?

- Nem lehet! - vágta rá Jimin azonnal. - Csak... így nem maradhatok itt tovább. Nem kellett volna. Tudtam, hogy nem kellett volna! - magyarázta, miközben végre megállt és leguggolt az egyik fa tövében. Majdnem olyan hatást keltett, mint aki el akar bújni.

- Jimin. - szólalt meg Woo, miközben igyekezett nyugodt hangon beszélni. - Nyugodj meg kérlek és mondd el, hogy mi a baj. Talán tudok segíteni.

- Nem akartam Woo, tényleg nem. - vett egy mély levegőt Jimin. - És most nem tudom, hogy mit csináljak.

- Mit csináltál Jimin? - kérdezte Wooyoung, és az elmúlt napok beszélgetéseikből, na meg a mellette ülő és feszülten figyelő Sanból kifolyólag igencsak kezdett aggódni. Amit tetézett, hogy Jimin, hosszú másodperceken keresztül meg sem szólalt, csak a halk szuszogását hallotta.

- Én... lefeküdtem vele. - nyögte ki halkan Jimin, ami ismét úgy hasított az elméjébe, mint száz éles tőr.

- Oh. - sóhajtott Woo. Bár a szemei igencsak kikerekedtek a hír hallatán, de próbálta nem túl reagálni. - Meséld el, hogy mi történt, aztán kitalálunk valamit. Nem hiszem, hogy ezért egyből haza kell rohannod.

- Nem érted ugye? - kérdezett vissza Jimin idegesen. - Ha ez kiderül, akkor nekem végem. Semmivel sem vagyok jobb annál a szarházinál. - motyogta idegesen.

- Milyen szarháziról beszélsz? Jungkookról? - kérdezte Woo.

- Nem! Minhoról!

- Ki az a Minho? - érdeklődött Woo, mert teljesen elveszett.

- Jungkook exe. - hallatszott a telefonba San hangja.

- Igen, az exe. Aki megcsalta, átverte, tönkretette a karrierjét, és mindezt csak azért, mert önerőből képtelen volt bármit is elérni. - magyarázta Jimin idegesen.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de szerintem kettőtöket össze sem lehet hasonlítani. - szólalt meg Woo.

- Jungkook a főnököm! Illetve a leendő főnököm. Tőle függ, hogy mi lesz a sorsom. Én meg...

- Csak meséld el, hogy mi történt. Megnyugszol, ha beszélsz róla egy kicsit. Aztán higgadt fejjel te is másképpen látod majd a dolgokat. - tanácsolta Woo ismét, aki éppen átkarolta San vállát, mert a férfi nem volt rest odabújni és hallgatózni.

- Meghívott vacsorázni, de végül nem jött el. - kezdett bele Jimin. - Dühös lettem, ezért elmentem számon kérni, hogy miért hagyott faképnél. Aztán beszélgettünk. Elmesélte, hogy mi történt vele. Kicsit megsajnáltam.

- Aztán megvigasztaltad. - kuncogott fel Wooyoung.

- Woo! - szólt rá Jimin a vonal másik végén lévő fiúra. - Megköszönném, ha nem most viccelődnéd el a dolgot!

- Nem elviccelem, ne haragudj. - kért bocsánatot Woo. - De ez csak idők kérdése volt.

- Ezt mégis hogy érted? - kérdezte idegesen.

- Nézd! Ismerjük Jungkookot. - magyarázta a barátja. - Az első pillanattól látszott rajta, hogy bejössz neki, ezt mindenki láthatta. Te pedig... nos..

- Ne most kezdj el dadogni kérlek! Én mi? - sürgette Jimin.

- Beszéltünk már róla párszor, és bár nem adtad egyértelmű jelét annak, hogy neked is bejön Jungkook, mégis éreztem, hogy a másik éned nem tud megnyugodni teljesen, ha a közelében vagy.

- Én csak... - magyarázta volna Jimin, de Woo közbe szólt.

- Nyugalom. Nem kell megmagyaráznod. Tudom milyen érzés akarni valakit. - mondta Woo, miközben San szemeibe nézett.

- Fogalmam sincs, hogyan alakulhatott így. Egyszer csak elvesztem. - magyarázta volna Jimin, de nem tudta megfelelően körülírni a dolgot.

- Hidd el, hogy megértem anélkül, hogy megmagyaráznád. - mosolygott Woo. - Ha így érzed, akkor legalább élvezted. És a kis fóbiádnak is búcsút mondhatsz végre. Szabad a pálya.

- Nem egészen... - motyogta Jimin zavartan. Eleve égett a feje, de fel kellett hívnia valakit, akivel megbeszélheti a dolgot, és konkrétan a szexről beszélni a legjobb barátjával, olyan új és idegen volt így, hogy ráadásul ő a főszereplő, hogy szeretett volna elsüllyedni.

- Nem értelek? Akkor nem volt jó? - kérdezte Wooyoung egyenesen, Jimin pedig érezte, hogy így is lángol az egész feje, ami a sötétben úgy nézhet ki, mint egy fáklya. Mi lett volna, ha ezt most személyesen kell megbeszélnie a barátjával? Megolvad alatta a talaj és elsüllyed?

- De jó volt. - motyogta ismét zavartan Jimin, bár a fejében a fantasztikus, elképesztő, döbbenetes, szédületes és ehhez hasonló szavak jelentek meg. És ami még ennél is rosszabb volt, hogy ha egy percnél tovább gondolt volna rá, tuti, hogy feszülő gatyával battyog volna vissza a szállására. - Csak... addig nem mentünk el...

- Mi?- hallatszott San döbbent hangja a telefonba, aztán Woo, ahogy lepisszegte. Jimin pedig érezte, hogy megnyílik alatta a föld, hogy elnyeljék a forró lángok. Bár, ha jobban belegondolt azok a lángok közel sem lettek volna olyan forróak, mint amiket Jungkook élesztett benne.

- Akkor csak cumi volt? - érdeklődött Wooyoung, mintha csak egy jógaóráról beszélgetnének.

- Mn. -hümmögött Jimin.

- Hát ez szuper. - vigyorgott Woo. - És? Miben maradtatok?

- Ezt hogy érted? - hökkent meg Jimin.

- Mit beszéltetek meg? Jártok vagy mi van? - kérdezte Woo.

- Nem beszéltünk. - mondta Jimin, miközben a földről, az ég felé emelte a tekintetét.

- Az meg hogy lehet?

- Eljöttem. - válaszolta Jimin. - Előtte pár perccel bizonygattam, hogy én nem vagyok olyan, mint a volt pasija, erre ez történt. Fogalmam sem volt hogyan nézzek a szemébe.

- Miért? Holnap jobb lesz vele beszélni? - kérdezte Wooyoung.

- Pont ezért kell eltűnnöm innen. Feladom ezt az egészet. Nincs semmi értelme. - panaszolta Jimin.

- Most a táborról vagy Kookról beszélsz? - kérdezte Woo.

- A táborról. - válaszolta Jimin. - Neki meg úgyis csak ennyire kellettem.

- Miből gondolod, hogy ennyivel vége is?

- Pont te mondtad, hogy ismerjük már, hogy milyen. Nem?

- Igen, igaz. - ismerte be Woo. - Ettől függetlenül nem hiszem, hogy azonnal haza kellene jönnöd. Szerintem inkább aludd ki magad, és tiszta fejjel gondold át, aztán ha még holnap is el akarsz jönni, akkor elmegyünk érted. - tanácsolta Wooyoung, miközben kérdő tekintettel nézett a mellett heverő férfira, aki beleegyezően bólintott.

- De ha ez kiderül...

- Mi derülne ki Jimin? Ha csak te nem készültél kiplakátozni az egész táborban, hogy mi történt köztetek, akkor attól sem kell félned, hogy Jungkook veled fog holnap a reggelinél dicsekedni. Nem úgy ismerem.

- Nem is tudom... - sóhajtott Jimin. - Mit kellene tennem...

- Te csak koncentrálj a holnapi feladataidra egyelőre. Aztán majd minden szépen letisztul.

- Rendben. - sóhajtott Jimin egy hatalmasat.

- Holnap reggel hívj fel nyugodtan. Most pedig pihenj egyet, az jót fog tenni a gondolataidnak is.

- Oké. - mondta beleegyezően. - Hé! Woo!

- Igen?

- Köszönöm!

- Nincs mit tesó! Szia!

Jimin maga mellé tette a telefont, a földre, majd térdeit felhúzva, kezeit rátéve és fejét rajtuk pihentetve próbált rendet tenni a gondolatai között.

- Már biztos észrevette, hogy eljöttem. - mormolta magának, ahogy eszébe jutott, hogy csak úgy lelépett.

A pulzusa megemelkedett, ahogy visszagondolt arra, hogy Jungkook még hosszú perceken keresztül csókolta, hol gyengéden, hol pedig olyan szenvedélyesen, hogy szinte képtelen volt vele lépést tartani, miközben a hátát simogatta vagy a csípőjét markolta, esetleg a tincseivel játszadozott. Azután pedig csak húzta magához, miközben fülében hallotta a férfi egyenletes légzését, ahogy az ölében ülve, fejét Kook nyakába temette, és belélegezte azt a félreismerhetetlen, különleges és egyedi illatot, ami a bőréből áradt.

Nem kért többet annál, mint amennyit Jimin adott neki. Bár fogalma sem volt, hogy végül mennyit lett volna képes odaadni magából a férfinak. Teljesen elragadták az érzelmei, és olyan szinten nem tudta kontrollálni a testét, ami bár meglepte, mégsem hatott egy idegen érzésként, mert végül önként hagyta magát elmerülni bennük.

Ahogy számot vetett a történtekről, el kellett ismernie, hogy élvezte. Minden egyes érintést és csókot, minden szót és mozdulatot, amit a férfitől kapott. Az erős, mégis gyengéd kezek, a fájdalmasan átsuhanó gyönyör az egész testén, a mély hang, amivel Jungkook a fülébe duruzsolt, a hatalmas karok, amikben most biztonságban érezte magát. Visszagondolva, még az a nagyképű stílusa is megmosolyogtatta kissé, és bár az arca vöröslött attól, amit a férfi kérésére tett, mégis élvezte minden pillanatát.

Jimin kényelmetlenül feszengett kicsit, mert érezte, ahogy a bizsergés erősödik öl tájékon, jelezve, hogy szívesen venne részt a folytatásban, ha a tulajdonosa nem ellenezné ennyire.

És hogy mi volt ez az érzés, ami keringett benne mindezek hatására? Szerelem semmiképpen sem. Az több kell, hogy legyen ennyinél. Ez csupán sima testi vágy volt. Színtiszta vágy, ami felemésztette belülről, és a végére mintha újjászületett volna, ahelyett, hogy szertefoszlott és végleg eltűnt volna.

Mintha enyhe megbánást is érzett volna, amiért szó nélkül lelépett. Amikor Jungkook halkan a fülébe suttogta, hogy ő elmegy és gyorsan letusol, ő pedig maradjon nyugodtan, akkor úgy érezte, hogy nem akarja elengedni a férfit, mert félt valamitől. Végül rájött, hogy attól tartott, ha egyedül marad, még ha pár percre is, a bizonytalanság, a szégyen, zavartság és az összes többi gondolat, ami összezavarhatná, hatalmas lendülettel árasztják majd el az elméjét, hogy végül menekülésre késztessék.

Jimin úgy gondolta, hogy semmivel sem jobb Minhonál. Pedig őt nem az motiválta, mint a srácot annak idején. Ő csak sodródott az árral, ami kellemesen meleg hullámokkal sodorta a végzete felé, és érezte, hogy még mindig nem csitultak. Úgy érezte, ha most ott maradt volna, végül képes lett volna mindenét a férfinak adni, feltételek nélkül, csak folytassák, amit elkezdtek és Jungkook segítsen neki csillapítani azt a perzselő vágyat, ami ott hullámzott még a sejtjeiben is.

Folytatás?

- Hahh, az kizárt! - nevetett fel Jimin fájdalmasan. Ő azért jött ide, mert esélyt kapott, hogy az legyen, aki mindig is lenni akart. Énekelni akart, táncolni, világot látni, a rajongóit szórakoztatni és koncerteken üdvözölni őket, miközben ő a színpadon áll a reflektorfényben. Nagyon akarta. És pont ezért tartotta kizártnak, hogy ennek a dolognak folytatása legyen.

Hosszú percek teltek el, mire úgy érezte, hogy megfogadja Woo tanácsát, és megpróbál pihenni, hátha másnapra letisztulnak a dolgok a fejében. Lassan visszaindult a szállása felé, mit sem törődve az eddig minden alkalommal megcsodált tóban, aminek a felszíne most teljesen nyugodt volt, vagy a hatalmas fűzfát, ami mellett ismét elhaladt. Öntudatlanul is a hátsó bejáratot használta, hogy ne fusson össze senkivel. Ugyan úgy a legtávolabbi lépcső ment fel, majd kanyarodott be a folyosóra és végül nyitott be a szobába, ahol még nem volt senki.

Megkönnyebbült, hogy nem kell magyarázkodnia Minjunnak, vagy a meg nem történt vacsoráról mesélnie. Egyből a fürdőbe ment, letusolt, majd lefeküdt, és alvást színlelve a fejére húzta még a takarót is.

Viszont a reggel semmivel sem volt könnyebb és nem hozta el a várt megvilágosodást. Pár órát sikerült aludnia, ami arra sem volt elég, hogy eltüntesse a karikákat a szeme alól. És, amikor szemét dörzsölve felült az ágyon, az első gondolata Jungkook volt, és a délelőtti énekóra, amin bizony ő is részt vesz. Legalábbis ezzel köszönt el a tegnap táncóra után. A fejfájás és a szédülés egyből rátört, ahogy a gondolatok elkezdtek cikázni a fejében, majd a gyomra is összerándult kissé.

- Jó reggelt! - hallotta meg a szobatársa hangját.

- Reggelt! - motyogta vissza, miközben kinyújtózkodott.

- Ahhoz képest, hogy elég hamar visszaértél a vacsoráról, elég nyúzott vagy. - nevetett Minjun.

- Egyszerű volt, mivel nem mentem el. - füllentett Jimin, és remélte, hogy ez nem is fog kiderülni.

- Hogy-hogy nem mentél el? - kérdezte meglepődve Minjun.

- Mindegy. - legyintett Jimin. - Hagyjuk inkább. - próbálta ennyivel elintézni a dolgot.

- Hát oké. De remélem, hogy nem beteget akarsz jelenteni, mert totál úgy nézel ki. - jegyezte meg a szobatársa. - Szóljak valakinek, hogy hozzon gyógyszert? Lázad van?

És jött a megoldás, mint derült égből a villámcsapás. Ráadásul még nem is fog átverni senkit, maximum csak felnagyítja a dolgot egy kicsit, mert tényleg nem érezte magát valami fényesen.

- Nem, köszönöm. Van nálam pár szem gyógyszer, azzal megoldom. De ha megkérlek, akkor szólnál Taehyungnak, hogy sajnálom, de nem érzem jól magam.

- Persze haver. - vágta rá Minjun. - Inkább maradj itt, mint lefertőzz mindenkit. - kacsintott a fiú.

- Kösz! Mondd meg neki, hogy este megkeresem, a mai óra pótlásával kapcsolatban.

- Persze, megmondom. - bólintott a fiú. - Hozzak valami kaját?

- Nem. Nem vagyok éhes, de azért köszönöm! - mondta Jimin, majd visszadőlt az ágyba, és ismét magára húzta a takarót. Érzett egy kis lelkiismeret furdalást, amiért kihagyja a napot, mert tudta, hogy rengeteget tanulhatna Taehyungtól és Hobitól, de az erősödő fejfájása lassan elnyomott mindent. Még hallotta, ahogy Minjun letusol, majd öltözködik és elköszön, de az utána bekövetkezett csendben, lassan újra álomba merült.

***

Az énekteremben nagy volt a nyüzsgés. Voltak, akik hangoltak éppen, beszélgettek, vagy a hangszereket próbálgatták, és valami zenefélét igyekeztek összehozni. Izabella az egyik asztalnál ült és a papírjait nézte, időnkét odaszólva valakinek, és kijavítva a hangot, vagy éppen a helyes légzést mutatta meg. Még tíz perc volt a kezdésig.

Jungkook, amúgy sem rövid lábaival, most még nagyobbat lépkedett, és ha a tempó is gyorsabb lett volna, már ráfoghatták volna, hogy szalad. Lendületesen vágta be az ajtót, majd elmormolt egy reggelt köszönésképpen, és egyből a jelenlévőket pásztázta.

Persze, hogy Jimint kereste, és majdnem ki is fordult a teremből, amikor tudatosult benne, hogy nincs ott. Taehyung állította meg, mikor utána szólt.

- Jó reggelt Jungkook! Van valami kérésed a mai órával kapcsolatban? - érdeklődött.

- Nem. Nincs. - torpant meg Kook az ajtóban. - Valami olyat találj ki, amivel megmutathatják, hogy mire képesek. - tette még hozzá, és már nyúlt volna a kilincsért, amikor Tae ismét megszólította.

- A feladatukkal kapcsolatban akartam kérdezni, hogy mindegyikük előadását végighallgatjuk, vagy csak részletet belőle? - tudakolta tovább.

- Nem tudom még. Ezen nem gondolkodtam. - fordult meg Jungkook. - De még van pár napunk kitalálni nem?

- Persze, időnk az van, csak az utolsó nap beosztása nem mindegy. Mert ha mindenkit meg akarsz hallgatni, akkor az eltart egy darabig. Ha javasolhatom, ebben az esetben legyen csoportos koreográfia. Ha neked így megfelel, akkor viszont Hobival is beszélni kell, hogy nem lesz külön táncbemutató.

Jungkook feje zúgott a zsivajtól és Tae kérdéseitől. Alapesetben elordította volna magát, hogy KUSS, ezzel egy csapásra csend lett volna, aztán megmondta volna Taehyungnak, hogy oldja meg. Most viszont nem volt hozzá kedve, csak el akart vonulni, és csendet akart maga körül, hogy gondolkodhasson.

- Taehyung, beszélhetnénk pár szót? - lépett oda hozzájuk az egyik hallgató. Jungkook egyből felismerte, Tudta, hogy Jimin barátja, mert mindig együtt látta őket.

- Jó reggelt Főnök! - köszönt oda Kooknak is. - Alig várom a táncórát délután, remélem ma is mutat valamit, amiből rengeteget tanulhatunk.

- Mn. - hümmögött Jungkook.

- Már meg akartam kérdezni korábban, hogy lenne-e ideje egy beszélgetésre. Rengeteg kérdésem lenne, és úgy tudom, hogy ön otthonosan mozog a versenytáncok között. - mondta tovább Minjun barátságosan mosolyogva.

- Nem adok különórákat. - vágta rá Kook, majd elővette a telefonját, és elkezdte nyomkodni. - Ha bármi kérdésed van, akkor keresd meg Hobit. Ő naprakész a témában és nagyon jó táncos. - zárta a témát, miközben tovább pötyögött a telefonján.

- Rendben, köszönöm. - mondta Minjun kissé csalódottan.

- Miről szerettél volna beszélni? - kérdezte Taehyung.

- Ó, igen. Jimin beteg, nem tud ma jönni, de azt üzente, hogy estére megkeres a mai órával kapcsolatban. - válaszolta a fiú.

Jungkook ujjai megálltak a kijelzőn.

- Mennyire beteg? - tudakolta Tae. - Nincs szüksége orvosra?

- Kérdeztem, de azt mondta, hogy rendben lesz, csak pihen egy kicsit. - válaszolta Minjun.

- Rendben. - nyugtázta a hallottakat Tae. - Ha kicsit is komolyodna a dolog, akkor kérlek, hogy azonnal szólj, nem szeretném, ha valami baj történne.

- Rendben. - mondta Minjun, majd biccentett egyet, és visszament az egyik asztalhoz.

- Szegény. - sóhajtott Taehyung - Pedig szerettem volna hallani a hangját ma is. Jungkook, akkor kezd... - nézett Tae Kookra, vagyis csak a helyére, mert addigra már csak a hűlt helyét látta. A férfi megrántotta a vállát, majd elkiáltotta magát, erős, mégis dallamos hangját.

- Figyelem, kezdhetünk!

Jungkook pillanatok alatt a portán volt, ahol a szobabeosztásról is volt egy példány. Az ott lévő őr természetesen nagyon együttműködő volt a főnöke fiával, és azonnal megmondta a szobaszámot. Sarkon fordult, majd elindult az ellenkező irányba. Nem azért, mert meggondolta volna magát, csak arra volt az orvosi szoba.

A doki is nagyon készséges volt vele. Jungkook gyerekkorából már nagyon jól ismerte a férfit, hiszen előtte az apja szolgált náluk sok-sok évig, de az öreg már nyugdíjba ment, és a fia vette át a helyét. Ebből kifolyólag a fia is sokat vendégeskedett ott, főleg nyáron. Nem egyszer látogatta meg az öreget, miután leesett az egyik fáról, vagy valamibe belelépett a tóban és ki kellett szedni.

Miután előadta magát, hogy az egyik gyakornoka beteg, de bizony fogalma sincs, hogy mi a baja, de gyógyszer kell azonnal, a doki csak vigyorgott.

- Vidd ezt. Biztos valamelyik a szezonális vírusból. Ez jó lázra és fájdalomra, javítja a közérzetet. De ha holnapra nem lesz jobban, akkor be kell vinned a kórházba. - mondta a férfi, miközben odaadott egy üveget Kooknak. - A tablettám elfogyott. Ezt vízben kell feloldani és meginni, de a hatása ugyan az. - magyarázta.

- Kösz Jin! - mondta Jungkook, majd egy isteneset vert a doki vállába, és távozott. Pár perccel később pedig Jimin szobájának az ajtaja előtt állt.

Először halkan kopogott, fogalma sem volt, hogy mi történik a szobában. Aztán egy kicsit hangosabban, mert nem érkezett válasz. Ezután vette elő a kulcsot, amit szintén a portáról hozott magával a biztonság kedvéért. Szóval pár pillanat múlva már nyitott is be a szobába.

- Hahó. - szólt be halkan és óvatosan be is nézett, de nem látott senkit a szemben lévő ágyon. Amikor jobban kinyitotta az ajtót, akkor pillantotta meg a másik ágyat, amin egy halom takaró mocorgott.

Jungkook halkan becsukta az ajtót, majd óvatosan az ágyhoz lépkedett, és letette a gyógyszert a kis asztalra. Az ágy fölé hajolt, és óvatosan megpróbált a takaró alá kukkantani.

- Szia, szépségem. - suttogta az alvó Jiminnek, aki láthatóan nem volt a legjobb formájában. Nagyon izzadt, és nyugtalanul fészkelődött az ágyban. Ahogy megérintette az arcát, érezte, hogy meleg, a fiú pedig hálásan simult bele a hűvös érintésbe.

- Mindjárt kapsz valami hideget. - mondta Kook, miközben megsimogatta a fiú arcát, aki panaszosan sóhajtott egyet, amikor elvette a kezét.

Bement a fürdőbe, majd egy kisebb törölközőre hideg vizet engedett. Visszament az ágyhoz, és megtörölgette vele Jimin homlokát és arcát, miközben gyönyörködött a szó szerint lázrózsás arcban.

- Ja, az orvosság! - jutott eszébe pár pillanat merengés után. Keresett egy poharat, és pár korty vízben feloldotta a kis tablettát, majd elgondolkodva az alvó fiúra nézett.

- Egy meleg regény olvasóinak tuti bejönne ez a jelenet, de te harmadszor is képen törölnél, ha megtudnád, igaz? - mosolyodott el Kook. - Szóval ez az én kis titkom marad.

A szájába vette a gyógyszert, majd Jimin fölé hajolt, és megpróbálta úgy beadni neki a gyógyszert. A dolog elég hatásosnak bizonyult, ugyanis a fiú minden további nélkül, két nyeléssel elfogyasztotta az orvosságot.

- Jó fiú. - mondta Jungkook elégedetten.

A gondok inkább ott kezdődtek, amikor fel akart ülni. Ugyanis Jimin elkapta a tarkójánál fogva és visszahúzta a fejét. Kook lefagyva ült az ágy szélén, miközben Jiminre bandzsított, hogy mégis mi történik. Szemei még mindig csukva, az ajkai pedig perzselően forróak voltak. Lefejtette a fiú kezeit a nyakáról, majd eltávolodva kissé tőle, megsimogatta a meleg arcát.

- Bármikor feltudnálak falni gyönyörűségem. Akár ebben a pillanatban is. De most nem lehet. - suttogta a fiúnak, aki láthatóan nem volt magánál és minden bizonnyal nem is hallotta, amit a férfi mondott neki. Levette a homlokáról a törölközőt, ami meglepően hamar átmelegedett és megindult, hogy ismét benedvesítse hideg vízzel, viszont a fiú csak nem engedte.

- Tényleg makacs egy cicus vagy, igaz? - kérdezte Jungkook, miközben megfogta Jimin kezét, ami a karját szorította.

Jimin elnyöszörgött pár értelmetlen hangot, és közelebb húzta a férfit magához. Jobb híján a kezét tette a fiú homlokára, aki ismét elégedetten sóhajtott.

- Ha elengednél, akkor szereznék neked jeget. - tette meg az ajánlatot, de együttműködés az nem volt. - Hát jó. - sóhajtott, majd ismét végigsimított a piros arcon.

- Jungkook... - jött a halk, szinte sóhajszerű hang, ami nem kis meglepettséget okozott az ápolónak.

- Tudod, hogy én vagyok, vagy csak szeretnéd, hogy én legyek? - kérdezte komolyan, miközben ujjait végigvezette Jimin piros ajkain.

- Kook...- érkezett a következő remegő sóhaj. Jungkook pedig akkor is Jungkook marad, hiába akar másnak látszani, mint ami valójában.

Azonnal rátapadt a forró ajkakra és mohón falta őket. Épp hogy feleszmélt máris Jimin nyelvét érezte, ahogy ajkain végigsiklik, és becsusszan közöttük, Jungkook hangszálait pedig egy jóleső sóhaj rezegtette meg kissé. Viszont a fiú kutakodó kezeire, már egy hangosabb nyögés volt a válasz, amikor megérezte, ahogy az oldalánál a pólója alá siklik, és úgy simogatja a meztelen bőrét.

- Várj-várj-várj-várj... mondogatta Kook, miután elszakadt Jimin ajkaitól, amit egy panaszos nyöszörgés kísért a fiú részéről. - Tudom, hogy nem vagy magadnál, de ne kísérts, mert ha így folytatod, akkor...ahh...azonnal hagyd abba. - kapta el a fiú kezét, ami tökéletesen rásimult az alfelére. - Add ide a másik kezed is. - morogta Jungkook, mintha Jimin értené, és mivel nem is jött reakció, ezért ő maga kapta el, majd egyik tenyerébe fogta a fiú csuklóit. - Így ni, most már biztonságos. - jelentette ki, majd egy mosoly után ismét Jimin ajkaira hajolt és újra csókolni kezdte. Finoman, gyengéden, figyelmesen csókolta percekig, míg végül a fiú már nem viszonozta.

- Még soha nem csókoltam álomba senkit. - ült fel Jungkook az ágyon. - Viszont ha most elkaptam tőled, akkor elvárom, hogy ugyan ilyen kezelésben részesíts majd engem is. - mondta, bár erre semmi esélyt nem látott, ami viszont hagyott egy kis keserű ízt a szájában.

Végül felállt, és a fürdőbe lépve ismét benedvesítette a törölközőt, ami végül Jimin homlokán kötött ki. Azután az ágy mellé húzott egy széket és leült. Úgy ítélte meg, hogy mindkettejük érdekében az a biztonságosabb.

- Miért léptél le tegnap egy szó nélkül? - kérdezte halkan, majd pár pillanat múlva folytatta. - Dühös lettem, amikor megláttam, hogy eltűntél. Utánad akartam menni, de valami megállított. Összezavarodtam. Megkaptalak, bár nem úgy, ahogy akartalak, de végül az enyém lettél. A kezeim között nyöszörögtél olyan kéjesen, az én érintéseimtől sóhajtoztál, és én adtam meg számodra a gyönyört is, amitől végül erőtlenül a karjaimba omlottál. Akkor miért nem vagyok elégedett? Mit kellene tennem, hogy elmúljon ez az idegesítő érzés? - kérdezte Jungkook, miközben az előbb még derűs arca most teljesen elkomorult, aztán nem szólt többet. Csak ült az ágy mellett és gondolkodott. Időnként kicserélte a borogatást, majd visszaült, és nézte az alvó fiút, akiben végül is semmi különös nem volt, mégsem tudta magára hagyni.

Dél körül járt, amikor az órájára pillantott, és amikor a hasa is tudomásul vette, hogy mennyi az idő, hangosan jelezte, hogy nem ártana valamit enni. A helyére tette a széket, majd megigazította a takarót a fiún, és búcsúzóul megsimogatta az arcát.

- Á, Uram! - lepődött meg Minjun, amikor kinyitotta az ajtót, és Jungkookkal találta szembe magát, aki éppen távozni készült. - Mi járatban? - érdeklődött.

- Hallottam, hogy beteg, úgyhogy hoztam gyógyszert. Kötelességem ránézni, ugyanis mi is felelősek vagyunk értetek. Ha rosszabbodna az állapota, akkor azonnal szólj. - mondta Kook, majd kilépett az ajtón, hogy távozzon.

- Kérem, várjon! - szólt utána Minjun. - Nem lenne kedve velünk ebédelni? Csak köszönetképpen Jimin miatt. - magyarázta.

- Nem. Más dolgom van. -felelte Jungkook egyszerűen. - Jó étvágyat az ebédhez. - mondta, miközben elfordult, és megállás nélkül ment tovább.

Igen, Jungkook aranyos.🤩

Háttér infó: Most másoltam be az utolsó fejezetet. 8635 szó. 😱
A Megtaláltalak utolsó fejezete volt 5600 körül. Normál esetben ezt a mennyiséget szétszedik minimum 3 fejezetre, de ezt muszáj egyben olvasni, mert én is rekordot döntöttem, már ami a "khm" írását jelenti. Tényleg javíthatatlan vagyok...😏