Jungkook, teljesen a gondolataiba merülve ült az asztalnál. Még arra sem reagált, hogy Tae és Hobi párszor megszólították. Csak forgatta a villát az ujjai között, miközben az ablakon bámult kifelé, bár a kilátásból semmi sem maradt meg a fejében. És, hogy mi volt, amin ennyire elbambult? Kivételesen nem egy újabb cicust szemelt ki magának, csak az előző órán gondolkodott, amikor is bemutatót tartott az ifjoncoknak, az egyik régi ismerőse, Harin segítségével. A nőt még versenytáncos korából ismerte, és még mindig jó kapcsolatot ápolnak a régi szép idők emlékére.

Szóval a bambulás oka nem más volt, mint az, hogy Jungkook elrontott egy lépést, amit ráadásul nem is vett észre, csak Harin szólt neki az előadás után, és Kook először el sem hitte, de miután visszanézték a felvételt, és kiderült, hogy a nőnek van igaza. Kookon eluralkodott a maximalizmusa. Az élet minden területén igyekezett a legjobbat hozni, ez alól a tánc sem volt kivétel. Főleg egy olyen helyzetben, ahol neki kellene remekelnie, és nem is egy új koreográfiáról volt szó, hanem egy jól begyakorolt sorozatról, amivel ráadásul elhozta a nemzetközi második helyezést.

Harin meg is jegyezte neki, hogy olyan, mintha teljesen el lenne varázsolva, ami ellen persze akkor kézzel-lábbal tiltakozott. Ugyanakkor tényleg nem tudott elsiklani a tény felett, hogy délután végre megmutathatja a tánctudását a kis vadmacskának, név szerint Jiminnek, és ettől olyan izgalommal teljes várakozás söpört végig a tudatán, ami még őt is meglepte.

- ... szóval elég erősnek mondható a mezőny. – hatolt be végre pár mondat Kook agyába, amit fel is tudott dolgozni. – Már az első csoportból megvannak a befutóim. Tényleg úgy érzem, hogy évről-évre egyre több tehetség adja be a derekát és próbálkozik meg az előadóiparban. – ecsetelte Tae a véleményét.

- És kik azok? – kérdezte egyből Kook, aki már élénken figyelte a beszélgetést.

- A tuti befutóm Minjun. – válaszolt Tae komolyan. – Nagyon különleges hangszíne van. Talán túlságosan is kitűnik a többi közül, de ettől olyan izgalmas, és más, mint az eddigiek. Hallani, hogy képezte a hangját, és nekünk már nem sok dolgunk lenne vele. Ami hiányzik belőle, azt rutinnal megszerezheti, úgy még hatásosabb is.

- És ki a másik?

- A lányoknál Jia keltette fel a figyelmem. Igaz, hogy vele többet kellene dolgozni, de nagyon ígéretes, és a délelőtt úgy éreztem, hogy nagyon gyorsan tanul, és szívesen veszi a tanácsokat. – mesélte tovább Tae.

- Nincs más? – kérdezte Jungkook, miközben megpróbálta leplezni a rátörő csalódottságot.

- Ami azt illeti, van még valaki... - sóhajtott Taehyung, mire Kook azonnal felkapta a fejét, a szíve pedig kihagyott két ütemet. – Jimin. De nem is tudom...

- Mi van vele? – vágott közbe Jungkook, hogy siettesse Taehyungot.

- A hangja az eddigi legjobb. Egyszerűen minden stílushoz passzol. A dal alatt nem rontott, tökéletesen a helyén volt minden. Egyszerűen nem lehet hibát találni benne...

- De? – kérdezte Kook türelmetlenül.

- Hogy is fogalmazzam... - gondolkodott el Tae. – Amikor hallgatod, akkor mindig várod a tetőpontot, mindig úgy érzed, hogy na, most elő jön az a valami, és a feszültség is szinte tapintható az előadása közben.

- De ez jó, nem? – kérdezte Hobi.

- Sajnos nem. Ez azt jelenti, hogy nincs ott az a plusz, amitől elöntene az elégedettség, legalábbis nem hosszútávon. Pár szám, maximum egy album erejéig biztos kitartana ez a titokzatosság, de aztán rájönne a közönség is, hogy nincs benne több. – magyarázta Tae. – A nélkül a plusz nélkül, ami vagy benne van, vagy nincs, csak olyan, mint az összes többi hang, hiába tökéletes.

- És ha benne van? – kérdezte Jungkook, aki már az ujjaival dobolt az asztalon, amit a benne keringő feszültség váltott ki.

- Akkor van még hat napja, hogy elővarázsolja. – vigyorodott el az énektanár, majd visszafordult az ebédjéhez, és jókora salátalevelet tömött a szájába.

- Holnap meghallgatom őket. – szólalt meg egy kis gondolkodás után Jungkook.

- Rendben. – vonta meg a vállát Tae. – Te vagy a főnök.

- Ne már! – csattant fel kissé mérgesen Hobi. – Azt akarod, hogy egyedül foglalkozzak velük?

- Ne húzd már a szádat mindig, ha egy kicsivel több meló pottyan a nyakadba. Különben is, ha jól tudom, akkor csak egy koreót kell holnap begyakoroltatnod velük. Gondolom, az nem okoz nagy nehézséget. – forgatta meg a szemeit Kook.

- Nem, az nem okoz. A gondot az okozza, hogy át kell dolgozniuk a saját stílusukban, és így nekem kell segítenem mindenkinek. – nézett Hobi Jungkookra. – És te pont most akarsz lelépni, amikor ez is a te kreatív fejecskédből pattant ki.

- Úgyis megoldod. Ezért vagy te a fő koreográfus, vagy tévedek? – kérdezte Kook, majd azzal a lendülettel fel is állt az asztaltól, otthagyva Hobit, had főjön a saját levében. Rápillantott az órájára, és egy elégedett sóhajjal nyugtázta, hogy van még negyed órája a kezdésig a délutáni tánccsoporttal.

Útját a park felé vette, hogy kicsit lazítson és rendbe tegye a gondolatait, így lépteit sietősre vette a folyosón, illetve vette volna, ha nem látja meg a barna vadmacskát, amint pár barátjával a táncterem ajtajában beszélgetnek. Kook lelassította a lépteit, és kíváncsian figyelte Jimin, ahogy éppen hangosan nevet valami sztorin. A fiú magasságán képtelen volt nem elmosolyodni. A körülötte állók szinte fölé magasodtak, így neki kellett felnéznie rájuk. Felnézni azokkal a csillogó, vidám szemekkel, amiket most nem árnyékolt be semmiféle harag, önteltség, feszültség vagy bármi egyéb, ami mindig volt közöttük, ha a fiú Jungkook előtt állt.

Karba tette a kezeit, nekitámaszkodott a falnak és onnan figyelte tovább a nevetgélő társaságot, miközben azon gondolkodott, hogy hogyan érhetné el ugyan ezt a fesztelen beszélgetést Jiminnel, ha kettesben vannak. Persze nem volt semmi hátsó szándéka, csak megdönteni a cicust, és megadni neki mindent, azzal együtt, amit el sem tud képzelni.

- Megadni neki mindent? Hm? – motyogott Kook az orra alatt, majd kissé megrázta a fejét is mellé, és egyik kezével megmasszírozta a halántékát, mintha csak valami gombot keresne, amit ha megnyom, akkor minden ilyesféle hülye gondolat eltűnik a fejéből, és akkor talán a szívverése is normalizálódik végre.

- Szóval ő az. – szólalt meg mellette egy kellemes női hang, ami kirántotta a révületéből.

- Mire is gondolsz? – kérdezett vissza Jungkook, miközben megfordult és elindult visszafelé.

- A termed a másik irányban van. – szólt utána Harin, akinek a szája egy kis huncut mosolyra húzódott.

- Csak iszok valamit. – vágta rá Kook, miközben megtorpant a megmentő automata előtt, majd a zsebében kotorászott némi apró után.

- Arra gondoltam... - kezdett bele Harin, miközben bedobott egy érmét a gépbe, majd megnyomta az egyik gombot. -... hogy talán végre megtörik a jég. – fejezte be a mondatot a nő, majd kivette a nyílásból az ásványvizes palackot és Kooknak nyújtotta.

- Nem igazán értem, hogy miről beszélsz. – vágta rá Jungkook, majd biccentett egyet köszönetképpen a vízért és elvette a nőtől.

- Ismerlek, mint a rosszpénzt. Kettőnk közül, csak magadnak tudsz hazudni, de azt sem csinálod valami jól. – sóhajtott Harin, majd leült az egyik székre az automata mellett. – Minho óta nem néztél így senkire.

- Jobb lenne, ha nem gondolnád túl. – vágta rá azonnal Jungkook, miközben leült a nő mellé. – Igaz, hogy nagyon elvinném egy körre, de ennyi, semmi több.

- Hány éve is? – gondolkodott el hangosan Harin. – Lassan hat, ha jól emlékszem. Nem akarsz végre túllépni a történteken? – kérdezte komolyan.

- Amint látod, már réges-régen túlléptem a dolgon. – válaszolta Kook, majd meghúzta a hideg, szénsavas vizet.

- Igen, látom, hogy milyen remekül bebújtál a kis csigaházadba, ahonnan eszed ágában sincs kimászni, csak beráncigálni másokat, majd kidobni őket, ha már meguntad. – jegyezte meg a nő, kissé epésen, ami nem kerülte el Jungkook figyelmét sem.

- Szerintem ez nem rád tartozik. Az én életem, és úgy élem, ahogy nekem tetszik. – szólt vissza, kissé mogorván.

- Jah, persze. Ameddig minden rendben volt, addig naponta hallgattam, hogy mennyire szerelmes vagy, de miután megtörtént a baj úgy bezárkóztál, hogy semmiről nem vagy hajlandó mesélni csak az átkozott munkádról.

- Mert nincs is miről mesélnem. – vonta meg a vállát a férfi.

- Oh! Tényleg? Hát úgy látom, hogy hamarosan lesz miről beszélned. – bökte oldalba Jungkookot, és megeresztett egy barátságos mosolyt is, de a férfitől csak egy ideges pillantást kapott válaszul. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy be vagy szarva? – kérdezte Harin, kikerekedett szemekkel.

- Na, most fejezd be! Nem vagyok kíváncsi a kombinálásaidra. – tiltakozott Kook.

- Haha! – nevetett fel a nő. – Ez nem kombinálás. Fogadni mernék rá, hogy be vagy szarva egy új kapcsolattól, mert félsz, hogy úgy jársz, mint Minhoval!

- Baromság! – rázta meg a fejét Jungkook, és megeresztett egy mosolyt is mellé, mintha csak valami rossz viccet hallana.

- Nézd Kook! Ami történt, megtörtént. Nagy szemétség volt, és biztos, hogy nem egyszerű túltenni magad rajta, tudom, mert végignéztem az egész színjátékot. De könyörgöm, meddig akarod még ezt csinálni? Nem minden pasi egyforma... - sóhajtott Harin, és kérdőn nézett Jungkookra.

- Nekem tökéletesen megfelel a jelenlegi helyzet. Nem vágyok komoly kapcsolatra, élvezem, hogy szabad vagyok, és megkaphatok, akit csak akarok. – válaszolta a férfi, miközben összegyűrte a kezében lévő, immár üres flakont.

- Rendben. Látom még mindig ugyan olyan fafejű vagy mint akkor. Csak hogy, ez a viselkedés akkor sem vezetett semmi jóra, és most sem fog. – csóválta meg a fejét a nő. - Akkor mit szólnál hozzá, ha egy kis extra előadást tartanánk a következő csoportnak? Minden hátsó szándék nélkül. – mosolygott, és erre a mondatra már Jungkook is felkapta az eddig lehajtott fejét, és egy vigyor ült ki az arcára.

- Akkor menjünk, ugyanis be kell melegítened, mert a következő lépésekhez már túl öreg vagy! – nevetett fel Kook, majd felpattant és a táncterem felé vette az irányt.

- A szemtelenség mikor ragadt rád? – szólt utána Harin duzzogva, de felcsigázta Jungkook kijelentése, így mosolyogva és mindenre elszántan indult meg a férfi után.

Amikor Jungkook belépett a terembe a diákok már éppen nyújtottak, amit elégedetten vett tudomásul. Egy valaki állt csak az egyik sarokban, rámeredve a telefonjára, és szokás szerint fülhallgatóval zárva ki a külvilágot. Lassan odasétált a fiúhoz és megállt mellette.

- Nem félsz, hogy bemelegítés nélkül meghúzódik az egyik izmod, vagy esetleg megsérülsz? – kérdezte, mire Jimin kissé megrezzent, de gyorsan úrrá lett az ijedtségén, így még időben felvehette azt a közömbös arckifejezést, amit mindig magára öltött a férfi előtt. – Bár, ha tovább gondolom, akkor egész jól tudok masszírozni, szívesen segítek rajtad, ha rosszul sülne el. – vigyorgott a férfi.

- Nem is gondoltam volna, hogy mindenhez is értesz. – sóhajtott Jimin unottan. – De el kell, hogy keserítselek. Már nyújtottam. – nézett fel a férfira.

Jungkook eddig nem vette észre, mert a fiú lefelé nézett, de most láthatta, ahogy néhány barna hajtincs a homlokára tapadt, ami igazolta a kijelentését. Mi több, egy kósza csepp éppen elindult a halántékától, lefelé, a szépen ívelt arcélén, ami a kissé piros arcát keretezte. A fiú észrevette, hogy Jungkook tekintetében valami megváltozik, mint általában, amikor beszélgetnek. Megfogta a törölközőjét, és éppen megakarta törölni az arcát, amikor a férfi elkapta a karját, hogy megállítsa a mozdulatot. Kook a másik kezének mutatóujját a fiú halántékához érintette. Pont oda, ahonnan a kis csepp is elindult, majd lassan végigkövette az útját, úgy, ahogy már annyiszor lejátszotta a képzeletében. Annyi különbséggel, hogy akkor éppen ő izzasztotta a fiút, aki minden mozdulatára kéjesebbnél kéjesebb hangokkal válaszolt, miközben ő vadul mozgott benne, Jimin körmei pedig a hátába mélyedtek, és képtelen volt mást mondani azon kívül, hogy „még".

Jimin látta, ahogy a férfi tekintete pillanatok alatt elfelhősödik, hallotta azt a halk remegő sóhajt, ami elhagyta az ajkait, és ami langyos szellőként simogatta felforrósodott arcát. Érezte azt az izgalmas bizsergést, amit a férfi ujja hagyott maga után, és ami nem hogy halványult volna, ahogy teltek a másodpercek, hanem még erőteljesebb lett.

Jungkook már a fiú állát fogta, és érezte, ahogy a gombóc egyre nő a torkában, hiába nyelt egy hatalmasat.

- Akkor kezdhetünk?- lépett be a terembe Hobi, mire ők ketten úgy rebbentek szét, mintha valami rosszaságon kapták volna őket. Hobit, Harin követte, aki egyből a laptophoz sétált, majd elindított egy random számot, és elkezdett nyújtani.

Jungkook zavartan köszörülte meg a torkát, majd egy mély levegővétel után elfordult a fiútól, és pár pillantással felmérte a helyzetet, de szerencsére senki sem szúrta ki az iménti kis jelenetet. Meg egyébként is, tőle semmi sem furcsa, szóval nincs szüksége semmiféle magyarázatra a helyzetet illetően.

- Mi a faszt művelek?– kérdezte meg mégis magától, ahogy tétova léptekkel közelített a rögtönzött színpad felé a terem sarkában.

- Ez jó lesz? – kérdezte Harin miközben a kijelzőre mutatott, amikor Kook mellé ért.

- Miért pont ez? – kérdezett vissza Kook. – Ezt csak szórakozásból csináltuk annak idején.

- Igen, tudom, hogy csak unaloműzésképpen raktuk össze ezt a koreográfiát, de jobb, mint az előző. Feltéve, ha még emlékszel rá!? – kérdezte a nő kihívóan. Jól ismerte a férfit, tudta, hogy mivel és mit érhet el, főleg ha a táncról volt szó. És mivel éppen kétségbe vonta Jungkook képességeit, a férfi kapott is az alkalmon.

- Adj öt percet, hogy megnézzem a felvételt, és jobb lesz, mint volt. – mondta Kook, kissé sértődött hangon, és már le is ült a színpad szélére a laptoppal az ölében, majd minden figyelmét a videónak szentelte.

Jungkooknál már csak Jimin volt zavartabb állapotban. Az ő zavarával viszont egy kis felháborodás is keveredett. – Mi a fenét képzelt ez az átkozott? – mérgelődött az orra alatt, miközben teljesen szárazra törölgette magát a kissé remegő kezeiben tartott törölközővel. Hiába akart kézzel-lábbal tiltakozni a férfi ellen, és azok ellen az érzések ellen, amik rátörtek Kook jelenlétében, nem tagadhatta, hogy vonzódik a férfi iránt. De hát ki ne vonzódna egy láthatóan izmos, vonzó, jóképű, gazdag és látszólag magabiztos félistenhez? – Nyugi! Ez csak egy szimpla kis vonzalom. Végül is nem vagyok fülig beleesve! – magyarázkodott magának, de a tekintetét nem tudta levenni a férfiról, aki éppen egy számára ismeretlen nővel beszélgetett.

- Készen vagytok? – fordult Hobi Kook és Harin felé, akik bólintással válaszoltak, majd a nő vette át a szót.

- Sziasztok. – lépett előre. - Először is pár szót szeretnék mondani magamról. A nevem Harin, Jungkook egykori táncpartnere. Jelenleg táncoktatóként dolgozom, illetve most elvállaltam egy kis társadalmi munkát, hogy Kooknak ne egyedül kelljen megtartania a bemutatóját. Remélem hasznos lesz a kis előadás, és ha bármiben tudok segíteni, akkor keressetek meg nyugodtan, pár napig még itt leszek és lógatom a lábam. – mosolygott a nő barátságosan, amivel azonnal levette a lábáról a sztárjelölteket.

- Oké, szerintem ennyi már bőven sok is. – szólalt meg végül Jungkook is, egy laza szemforgatás közepette. – Szeretném felvázolni ennek a csoportnak is a menetrendet. – kezdett bele a mondandójába miközben minden szem rászegeződött a teremben, köztük a kis vadmacskáé is.

- A következő pár percben egy általunk összeállított koreográfiát fogtok látni. Alapjaiban véve tangót fogtok látni, de tettünk bele más elemeket is, amik szerintünk passzoltak bele, így formáltuk a saját ízlésünk szerint, míg végül szépen egybesimult a saját stílusunkkal. És itt lenne a lényeg. A feladat a következő lesz. Meg kell tanulnotok egy koreográfiát, amit Hobi fog megmutatni nektek, és a következő napokban saját magatokhoz kell alakítanotok, ahhoz a stílushoz, ami a legközelebb áll hozzátok, de meg kell tartanotok az eredeti koreográfia legalább nyolcvan százalékát.

A teremben lévő csend hirtelen hangos duruzsolássá változott, ahogy a kis tanoncok meglepettségükben aggodalmaiknak adtak hangot.

- Ha meg kell tartanunk a koreográfiát, akkor hogyan formáljuk a sajátunkká? – kérdezte egy hang az első sorból.

- Egy mozdulatot nagyon sokféleképpen lehet előadni, és sok minden befolyásol. – magyarázta tovább Jungkook. – Vegyünk egy sima karkörzést példának. – a teremben ismét suttogások és halk kuncogások bújtak elő. – Azt a bizonyos kört megtudod tenni gyorsan vagy lassan, összecsapottan vagy kecsesen, szomorúan vagy vidáman, spárgázva vagy vigyáz állásban. Mindegyik megoldással mást tudsz megmutatni. Lehetsz egy mozdulattal fenséges hattyú vagy mogorva törpe is. – fejezte be a magyarázatot, és nem bírta ki, hogy az utolsó megjegyzésénél Jiminre ne pillantson. Szinte hallotta, ahogy a fiú fújtat egyet a törpe szó hallatán, aminek hatására Kook mosolyogva lépett fel az ideiglenes színpadra.

- Kész vagy nagyfiú? – lépett mellé Harin vigyorogva, majd felvették a tangóra jellemző kezdő pózt, olyan pontossággal, ami a nagykönyvben meg van írva.

Jimin még mindig kétkedve nézte az emelvényen álló két személyt. Harint hamarabb eltudta képzelni táncosnak, de csak azért, mert Jungkookot nem akarta. Ugyanis a férfival való ilyetén képzelgése egyszer már rosszul sült el. Bár itt eltudna futni... az autóból nem tudott.

Gyors, vidám és dallamos zene szólalt meg a hangfalakból. A gitár és a dob játéka mellé egy kellemesen mély női hang is társult, és bár nem értette, hogy miről énekel, de nagyon könnyen eltudta képzelni, amihez nagy segítséget nyújtott a színpadon mozgó két személy. A mozdulataik a zenével ellentétben lassúak voltak, egyfajta puhatolózásnak, ismerkedésnek hatott az egész, mintha most találkoznának először.

Jimin magában felnevetett. – Ez is csak a sablonos koreográfia a szokásos történettel. Megismerkednek, meghódítja, magáévá teszi. Teljes győzelem. – könyvelte el magában, de nem tagadhatta, hogy ritkán jól működtek együtt táncpartnerként. A kezdeti bizonytalan mozdulatokat, amik a megismerkedést tükrözték vissza, lassan felváltották a határozottabb és gyorsabb mozdulatok. Az átmenet szinte észrevehetetlen volt, olyan jól egybeolvadt a mozdulatsor. Számára túl sok volt benne az emelés, és úgy gondolta, hogy biztos így akarták kihasználni a melák főnök testi erejét. Bár Jiminnek el kellett ismernie, hogy tökéletesen voltak időzítve és egy külső szemlélőnek fel sem tűnt volna. Ellentétben azokkal a túlfűtött erotikus elemekkel, amik körülbelül egy perc után folyamatosan jelen voltak. Na, azokat mindenki tisztán láthatta.

Kookot az első percben teljesen lefoglalta, hogy felelevenítse a lépéseket, így mire elértek ahhoz a ponthoz, amikor a váltás jön, vagyis a partner meghódítása volt a soron, addigra már ő is magabiztosan mozgott, és lophatott pár pillantást a közönségtől is, akik a legnagyobb megelégedettségére tátott szájjal figyelték. Bár, azt hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a profizmusának és a hibátlan előadásának szólt, vagy csak a szokatlan látványnak. A következő forgásnál pedig eltudta kapni a lényeget is. A kis vadmacska tekintetét, aki még mindig a legnagyobb lelki nyugalommal fürkészte őket, mintha semmilyen hatást sem váltott volna ki belőle az előadás. Ez az észrevétel viszont azonnal kicsapott egy biztosítékot Jungkookban.

- Vannak ennek a törpe sziáminak érzései? – duzzogott magában, majd egy hirtelen mozdulattal átfordította Harint, hogy akadálytalanul állhasson Jiminnel szemben, és tekintetét a fiúéba mélyesztve, ajkaival finoman végigszántott Harin nyakán. Érezte, ahogy a kezei között lévő kis test megfeszül. Csakhogy az a test nem Harin teste volt, hanem a fiúé.

Ahogy Jimin a jelenetet figyelte, és ahogy rabul ejtette az a fekete szempár, egy pillanatra lefagyott. Abban a pillanatban még azt is elfelejtette, hogy miért van ott egyáltalán, és hogy neki éppen fontos információkat kellene begyűjtenie és elraktároznia, hogy sikeresen megtudja majd oldani a kiszabott feladatot. Helyette inkább a férfi óvatos, kutató mozdulatait figyelte. Olyan volt, mintha Jungkook kóstolgatta volna a táncpartnerét, lassan kitapasztalva, hogy mennyi az, amit elvehet.

Az előadás már a felénél tartott, de Kookot elégedettséggel töltötte el az a kis reakció amit Jiminből végül kiváltott. Élvezte, hogy a fiú rá figyel, még ha ezt nem is saját maga érte el, hanem egy feladat kényszeríti rá. Az izgalom ott futkosott az ereiben attól a borostyán színű szempártól, amit ha az ember közelebbről megnézett, azt szerette volna, ha rabul ejti, még ha ezáltal örök mozdulatlanságra is lesz ítélve.

Jimin már feszengve ült a széken, úgy nézte az előadást. Harin, flörtölő, kacérkodó mozdulatait, amivel kellette magát még egy kicsit, mielőtt teljesen megadja magát az őt rabul ejteni készülő férfinak. Jungkook mozdulataiból pedig már az elszántság és a megállíthatatlanság tükröződött, mintha senki és semmi sem állhatna az útjába, hogy megkapja végre, amit akar.

Kook észre sem vette, hogy mire az előadásuk a harmadik fázisba ért, addigra minden lopott pillantása Jiminnek szólt. Vagyis nem csak a pillantása. Minden mozdulata, érintése és légvétele célpontja az a kis vadmacska volt, akit végig a karjai közé képzelt, akivel éppen együtt állt a színpadon, és akit mindennél jobban meg akar kapni. Lelki szemei előtt tisztán látta az előtte álló fiút, akivel teljes összhangban mozgott, tenyere alatt érezte a formás derekat, arcán érezte a fiú meleg leheletét és érezte a testéből áradó hőt és összetéveszthetetlen illatot.

Jimin ekkorra már képtelen volt másra fókuszálni, mint a férfira a színpadon, akinek a jelenléte teljesen lehengerlő volt, amire a tökéletes előadás csak rá tett egy lapáttal. Figyelte az egymáshoz simuló testeket, a heves mozdulatokat, szemekben felcsillanó vágyat és a mozdulatokból áradó tiszta szenvedélyt. És mikor végre hagyta elmerülni magát a látványban és a látvány által rátörő érzésekben, még ha csak az elméjének a játéka volt is, de érezte a férfi bódító illatát, hatalmas tenyereit, melyekkel megtámasztja a derekát, a határozott, mégis gyengéd érintéseket melyek minden alkalommal, az ismerős bizsergés mellett, egyre nagyobb hiányt hagytak maguk után. Minden alkalommal, amikor a tekintete találkozott azzal az éjfekete szempárral, egész testében megborzongott és minden alkalommal el kellett kergetnie azt az örült gondolatot, hogy az egész előadás neki szól. Csakis neki.

Jungkook azon a ponton, amikor sikerült a külvilágra is figyelnie, nagyon sajnálta, hogy az előadás végétől már csak pár mozdulat választotta el, és lassan vissza kell térnie a valóságba. Viszont úgy érezte, hogy ezzel az előadással sikerült túlszárnyalnia addigi önmagát. Bele sem mert gondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg az a barna cicus lett volna a partnere. A következő mozdulatnál, egyik kezével Harin derekát tartotta meg, miközben kissé hátradöntötte a nőt, majd ismét ráhajolt a nyakára, mintha éppen egy ragadozó lenne, aki készül elvenni azt, ami neki jár.

Jimin alig hallhatóan felszisszent és megmert volna esküdni rá, hogy érezte a fájdalmat is, amit a férfi fogai okoztak a nyakának vékony bőrén. - Mikor lett ebből egy istenverte vámpírsztori? – mérgelődött magában, ahogy nézte az előadást, és csak egy pillanat hiányzott, hogy beteljesüljön a vágyuk, amikor is a zene hirtelen elhallgatott, mint kiderült csak két másodperc erejéig. Pont addig, amíg Harin egy határozott mozdulattal ellökte magától a férfit.

Ez most komoly? – szökött ki Jiminből a hangos kérdés, mire páran hirtelen rákapták a tekintetüket és majdnem le is pisszegték, de az előadást fontosabbnak tartották, így szinte azonnal vissza is fordultak, hogy végignézhessék a befejezést. - Komolyan visszautasította? – kérdezte, ekkor már magában. – És hol van a boldog befejezés? Akkor miért kellette magát a nő egész végig, ha végül az utolsó pillanatban kikosarazta a pasast? – Jimin agya próbálta összerakni a képet, ami abból eredt, hogy nem egy megszokott történetet látott leperegni a szemei előtt. Szinte érezte a férfi csalódottságát és végtelenül dühös volt a nőre, amiért így kijátszotta. Az utolsó pár mozdulat szintén úgy lelassult, mint az előadás eleje, keretezve ezzel a bemutatót, melynek végén a nő jött ki győztesen, és a férfi maradt a padlón.

Amint elhallgatott a zene hangos tapsolás és fütyülés riasztotta meg Jimint, aki még mindig nem hitt a szemének. Az előadás tényleg tökéletes volt, a zeneválasztás pazar, a partnerek között szikrák repdestek, mégis... Végig érezte azt, amit a nőnek is éreznie kellett. Akkor miért csinálta ezt?

- Köszönjük! – integetett Harin a kis közönségnek, miközben levegőért kapkodott kissé, de az arcán boldogság tükröződött. Ahogy Jungkookén is. Jimin nézte a férfi arcát, ahogy szája hatalmas mosolyra húzódott, a szemei úgy csillogtak, mint az éjszakai égbolt, és pár izzadságcsepp ütközött ki a homlokán.

- Mitől ilyen kibaszott boldog, ha egyszer most kosarazták ki? – duzzogott magában Jimin még mindig.

- Remélem teljesen érthető a feladat, és kíváncsian várom, hogy ti mit hoztok majd ki belőle. – zárta le az előadást Kook, majd leléptek a színpadról és Hobi mellé sétáltak.

- Hát ez állati volt, nem? – kérdezte Minjun, miközben a könyökét Jimin oldalába mélyesztette.

- Mn. – dünnyögte a fiú, szinte sértődötten.

- Téged meg mi lelt?- kérdezte Minjun, miközben kérdőn vizslatta a mellette ülőt.

- Nem! Nincs semmi! - rázta meg a fejét Jimin, majd felállt, hogy kinyújtózkodjon egy kicsit.

- Na!? Mit szólsz? – termett mellette a semmiből egy magas, nagydarab alak. – Milyen volt?

- Oh, Főnök! Biztosan állíthatom, hogy lenyűgöző volt. A mozdulatok, az összhang, a pontosság! Egyszerűen hibátlan volt! – ugrott oda Minjun, és kezdte el ecsetelni az észrevételeit, láthatóan igen- igen lelkesen.

- Értem, kösz! – bólintott Kook, majd azonnal vissza is fordult a fiú felé. Arcán még mindig ott ült az a bárgyú, elégedett mosoly, amitől Jiminben még jobban felment a pumpa.

- Őszintén szólva, lenne pár kérdésem. A végén...

- Szuper! – csapta össze a tenyereit Jungkook. – Mit szólnál, ha egy vacsi mellett megbeszélnénk?

- Nem! Várj!- tiltakozott Jimin. - Csak egy kérdés...

- Mit szólnál az este nyolc órához?- vágott közbe Kook.

- Nem- nem - nem! Egy szóval sem mondtam, hogy...

- Oké! Akkor, nyolckor várlak a bejáratnál! Vagy talán visszautasítasz egy munkavacsorát a leendő főnököddel? – húzta fel a szemöldökét Kook, majd egy, az eddigieknél is szélesebb mosoly kíséretében, sarkon fordult és visszament Hobihoz.

- Ez mi volt? – kérdezte Minjun, aki kerek szemekkel, kíváncsian, de csendben nézte végig a jelenetet. - Az hagyján, hogy engem levegőnek nézett, de neked úgy osztotta a parancsot, mintha évek óta ezt gyakorolná.

- Ennek sosem lesz vége, ugye?- rogyott le a székre Jimin, majd kifújt egy nagy adag levegőt is.

Szegénykém, ha tudná, hogy még csak most kezdődik😁