„Lelki társ az, akivel legnagyobb örömünket és legbenső félelmeinket is megoszthatjuk, akinek legsúlyosabb bűneinket és javíthatatlan hibáinkat is bevallhatjuk, aki által legnagyobb reményeinket és talán megfogalmazhatatlan álmainkat is tisztázhatjuk."

A nyár őszbe fordult át, három napja köszöntött be a szeptember Forksba, így három napja kezdtem el az egyetemet, amit bevallom nagyon élvezek. A kapcsolatom Carlisleal mi sem változott, nem csinálunk semmi olyat, amit egy pár szokott, viszont a békülésünk óta már háromszor aludtunk el egymás karjaiba nálam, pontosabban én aludtam.
Az álmomról nem beszéltem senkinek, még a két társamnak sem. Carlisle azt javasolta, hogy próbáljak nem gondolni az álomra és ne mondjam el senkinek, mert az álom felidézése megint rohamot válthat ki belőlem, így inkább magamban tartom és nem gondolok rá, bár elég nehéz nem rá gondolni. És hogy apám mit szólt, hogy a garázsnál meglátta Forks legjobb orvosának autóját? Semmit. Apám nem feltételezi, hogy Carlisle érez valamit irántam, meg is értem őt, mert míg én a tomboló tűz vagyok, addig ő a jéghideg nyugalom. De most mit tehetnék? Ellentétek vonzák egymást.
Jasper és köztem sem történt semmi Rosalie szülinapja óta. Mindig úgy hozzuk össze a beszélgetéseinket, hogy ne csak ketten legyünk, hanem legyen valaki mellettünk, így nem tudunk egymásnak esni. Azt, hogy hogyan állítottam meg Jasper dühöngését a mai napig nem tudtam felfogni és a többiek sem tudtak rá magyarázatot adni, még Carlisle sem.
Az egyetemen én lettem a nagy sztár, aki túlélt egy kegyetlen támadást. Az első napomon szinte mindenki megnézett és a legtöbben odajöttek, hogy részvétet nyilvánítsanak a sérülésem miatt. A tanárok úgy kezelnek, mint egy depressziós és öngyilkosságra hajlamos hallgatót, így szinte, ha akarnám még az egyetemet is felgyújthatnám, azért sem ítélnének el.
Szinte a forksi gimnázium összes végzőse ide jelentkeztek, így a volt osztálytársaimmal megint egy intézménybe járok.
Az egyetem a gimnáziumtól két kilométerre található, egy forgalmasabb helyen, körülbelül ugyanakkora, mint a gimnázium.
A mai nap a negyedik órámon vagyok túl és az ebédlőben várom Angeláékat. Jobbnak láttam, hogy melléjük telepszem, minthogy Jasperhez.
Az ebédlőben a sárga színek dominálnak és kis kerek faasztalok vannak benne, ahol egyszerre hét ember férhet el. (Nagyon jól néznénk ki Helennel együtt a Cullenéknál, de nem kockáztatom meg, hogy odaüljek.) Helen mellettem foglal helyet.
Az étkező másik végéről Tyleréket pillantom meg, így oda intek nekik, hogy jöjjenek hozzánk.

– Sziasztok! – köszönünk egyszerre Helennel.

Visszaköszönnek, majd letelepszenek mellénk. Tök átlagos dolgokról beszélünk, amikor megpillantom Angela gyűrűsujját, ami történetesen bevan kötve.

– Mi lelte az ujjadat? – kérdezem tőle.

– Ó, ez? -bök az ujjára. – Ez semmi, ahhoz képest, ami veled történt. – legyint.

– Szeretném én azt tudni, hogy hogyan történt? – kérdezem.

– Jaj, de rossz valakinek a fantáziája. – kuncog. – Rácsaptam az ajtót, nem történt semmi olyan...

– Aha, értem, azt hittem volt egy durva éjszakád. – nevetem el magam.

A durva éjszakákról tudnék mesélni...a legdurvább akkor, ha tudomást szerez róla a pasid, hogy megcsaltad őt...
Grr...
Már a gondolattól is rosszul leszek.

– Tudjátok ki látott el? – súgja oda nekünk.

– Dr. Cullen? – érdeklődik Helen.

– Igen! Olyan gyengéden csinálta, hogy meg sem éreztem, pedig eltört! Kíváncsi lennék mit tud azokkal a kezekkel...– kuncog.

Helen egy nevetéshez hasonló röfögést ad ki magából és a térdemet kezdi el lökdösni az asztal alatt, rácsapok a kezére, mert éppen azon vagyok, hogy ne nevessek vele én is és ne szóljam el magam, hogy azok a kezek elég jó dolgokat tudnak művelni.

– Angela! Miért Jess előtt mondod? – pirít rá a másik Jessica.

– Jaj! – csap a szájára.

– Nyugi csajok, én aztán nem mondok semmit a gyerekeinek.

Úgyis hallották.

– Kérdezhetek egy személyeset tőled, Jessie? – kérdezi Mike.

– Csak nyugodtan.

– Igazak a pletykák, hogy van közöd Edwardhoz?

Most én adok ki olyan hangot, mint Helen az előbb.

– Nem, nem vagyok vele együtt és nem is leszek, nem az én esetem.

Nekem az apja jön be...meg a tesója, ami miatt utálom magamat.

– Ééés voltál már náluk? – kérdezi Jessica.

– Többször is és Helen is.

Azt azért nem akarom hozzáfűzi, hogy a kanapén mik történtek...
Hála a jóanyának többet nem kérdeznek róluk, így nyugiban megehetem a szendvicsem.
Legalábbis addig nyugtom volt még nem állít oda mellénk egy kidolgozott testű, barna hajú, jólfésült srác, akit történetesen Jasonnek hívnak és ő volt addig a leghelyesebb pasi az egyetemen, ameddig ide nem jöttek Cullenék. Mivel én ülök kívül ezért én csodálhatom meg teljes egészében a srácot. Mi a szart esznek ezen a lányok?

– Te vagy a csaj, akit megtámadtak? – kérdezi.

Gondolom én vagyok, mert csak engem támadtak meg, leszámítva Helent, de róla nem cikkezett az újság.
Angela és a másik Jessica gyorsabban kezdi szedni a levegőt, ebből leszűröm, hogy nagyon oda vannak ezért a selyemfiúért.

– Én. – válaszolom egyszerűen.

– Nem jössz át hozzám ma tanulni? – kérdezi kacsintva.

Oké. Bejövök ennek a srácnak és az első gondolata az, hogy az ágyban akar látni.
Tipikus mai Z generációs felfogás.
Undorító.

– Nem érek rá. – jelentem ki.

– Ugyan cica, biztos szeretnéd...– vigyorog.

Ez le cicázott???
Ha nem tűnik el innen leütöm.

– Azt hiszem, Jess egyértelműen azt mondta, hogy nem. – segít ki a helyzetemből Helen.

– Pedig nagyon jó dolgokat művelhetnénk nálam, mindenhol legyen szó az ágyról vagy fürdőben...

Ha megemlíti a kanapét lecsapom, isten az atyám...

– Nem. – nyomatékosítom.

– Úgyis az enyém leszel...– vigyorog rám nagyképűen.

Kár, hogy nincs tisztában vele, hogy ebben a teremben vannak vámpírok is, akiket a sors nagyszerű hallással áldott meg, és ahogy Jasper közeledik valószínűleg ez lesz a veszte is...

– Baj van, Jess? – kérdezi tőlem.

Megcsóválom a fejem, hogy ne aggódjon ura vagyok a helyzetnek, de a Jason gyerek neki áll feljebb.

– Ő lenne a pasid? Szerintem tudnék vele versenyezni...

– Szerintem meg húzd innen a beled, míg szépen kérik.
– jön a mondat Emmettől, aki időközben idejött Edwarddal.

– Van egy komplett háremed otthon? Része lehetek? – nyomul tovább.

– Ha nem szeretnéd, hogy a golyóid a seggedbe kössenek ki én a helyedbe elhúznám innen a csíkot. – mondom fenyegetően.

Szúrós tekintettel néz vissza rám, érzelmeiből kiderítem, hogy nem szereti, ha egy lány visszautasítja az ajánlatait. Lett egy utálóm az egyetemen...

– Kurva. – sziszegi nekem.

Jasper iszonyú dühös lesz és pillanatokon belül a földre löki őt. A kurva szótól én alig bírok kapcsolni, de kijózanodom a gondolataimból és felpattanok, hogy megállítsam Jasper további megtorlását.
Megfogom a kezét és magamfelé rántom, hogy a szemembe nézzen.

– Jasper, semmi baj, csak egy köcsög, ne foglalkozz vele! – nyugtatom.

A Jason nevű gyerek alig tud feltápászkodni a földről, egyszer vissza is esik.

– Bazdmeg helyettem is. – vicsorogja Jaspernek.

Jasper megint elindul felé, de visszarántom, úgy, hogy csakis a szemembe tudjon nézni.

– Ne foglalkozz vele! Csak rám nézz, oké? – mondom.

Hallgat rám, így pillanatokon belül lenyugszik.

– Menj innen! – förmedek Jasonre.

Végre meghátrál, így nyugodtan folytathatom tovább a kajálást.
A szerencsének hála most nem volt semmi forró pillanatunk Jasperrel.
Angela feltűnően néz rám, így én is elkezdem őt nézni, viszont ő nem sejti, hogy a fejébe turkálok.

– Jasperrel sem járok. – jelentem ki mosolyogva.

Csak dugtunk egyszer...
Ahogy Angela tekintetéből kiolvasom nem hisz nekem.
A tanítás hátralévő idejében nem történik semmikülönleges.
Remélem ez a nap nem tartogat már meglepetéseket.
Sajnos hamarosan rájövök, hogy tévedtem.

Mikor begurulok a kocsimmal a garázshoz meglátom apámat kint az ajtónál.

– Szia, apa! – köszönök.

– Szia! Nekem sürgősen be kell mennem dolgozni, de jött egy látogatód.

– Kicsoda? – ijedek meg.

Ne Jasper legyen!

– Fogalmam sincs, nem emlékszem a nevére, de itt volt veled még, amikor a támadástól féltünk, egy huszonéves fiú, szőke haja van és kontaktlencse van a szemében, ami vörös.

Az nem kontaktlencse...

– Caius itt van? – lepődök meg.

– Na hát akkor ezért nem emlékeztem a nevére, olyan régimódi.

Igen, mert már vagy ezeréves.
Mit keres itt?
Adja a jóég, hogy nem pont most kell a Volturinak a segítségem...
Meg se várom még apu elmegy azonnal a szobám felé veszem az irányt.

– MIT KERESEL ITT? – torkollom le.

– Jess , nagyon fontos dolgot szeretnék neked mondani és mutatni, szóval kérlek most az egyszer ássuk el a csatabárdot. – mondja, miközben felteszi a két kezét, jelezvén, hogy nem ártani jött.

– Mit akarsz? És mióta becézgetsz engem? Jess?
Életedben nem mondtad ki ezt a nevemet. – förmedek rá.

– Ülj le. – kérlel.

– Ül a halál! Takarodj innen!

Felpattan majd az ágyra ültet, miközben ő is úgy fog meg, ahogy Jasper szokott.
A vámpíroknak ez valami fétisük?!

– JÓ! Leülök, csak ne így fogj meg! – kérlelem.

– Ígérd meg, hogy most az egyszer végig hallgatsz és azt csinálod, amit mondok. Nem olyan dolog, ami másoknak vagy neked ártana, csak kérlek, ígérd meg. – mondja komolyan.

Azt a rohadt, így sem láttam még őt.

– Jó. – mondom röviden.

A párnámhoz mutat, amin egy nagyon régi könyv van, barna bőr borítással, a közepében a Volturi címere.

– Ha megtudja Aro, hogy azt elhoztam lehet lefejez, még akkor is, ha neked hoztam, ez a könyv a legtitkosabb dolog a Volturinál, csak én, Marcus és Aro olvashatja, szóval háláld meg azzal, hogy elolvasod azokat a részeket, amiket megjelöltem neked.

– Mi ez?

– Egy könyv, ahogy mondtam, tudod, olvasni szokták...

– Rájöttem, te barom. Milyen könyv, akkor úgy kérdezem.

– Meglátod, ha beleolvasol. Segíteni akarok neked.

Na erre már nagyon hülye képeket vágok, az egy dolog, hogy kimondta, hogy segíteni akar, de hogy még igaz is, amit mondott az egy kicsit mellbe vág.

– Miért? Miért akarsz segíteni? – kérdezem.

– Nem vagy a kedvenc vámpírom, Jess, de szerintem ez magától értetendő, viszont ez egy olyan dolog, amit csak én érthetek meg és nem akarom, hogy úgy járj, mint én. Szóval nyisd ki és olvasd a megjelölt helyeken.

Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ez jó nekem.

– Rossz lesz? – kérdezem szinte remegve.

– Eleinte mindenkinek rossz. – vonja meg a vállát.

Kinyitom a könyvet, a lapok elvannak sárgulva és meg vannak gyűrődve. Latinul íródott, így elő kell bányásznom a latin tudásomat az agyam hátuljából.
Odalapozok az első megjelölt részhez és olvasni kezdem:

A társas kötelék, (lelki társ) egy olyan kötelék, amit a vámpír nem saját maga, hanem a sors választ meg. Két vámpír között jön létre, bármelyik nem között létre jöhet, legyen szó két férfiról vagy két nőről vagy ellenkező neműekről. Ez a kötelék már az első perctől létre jön, viszont nehezen és elég fájdalmas módon alakul ki. A vámpír ilyenkor úgy érezheti, mintha egy embervírust vagy fertőzést kapott volna el, tünetei közé tartozik a rosszullét, hányinger, hidegrázás, ájulás, majd mindezek után szörnyű étvágy. Ez a reakció kétszer keletkezik a vámpírban, egyszer e kötelék kialakulásának a közepén és egy a végén, ha a másodiknál a rosszullét elmúlik és a vámpír felszabadultnak érzi magát, akkor kialakult a társas/társi kötelék. Fontos tudni, hogy a két vámpír között ez eltérően alakul ki. Férfiaknál hamarabb, míg nőknél később, tehát a férfi előbb tudja meg, hogy ki a társa.

Remegve lapozok a következő oldalra.

A két vámpír a kezdetek óta vonzódnak egymáshoz és ha nincsenek egymással, akkor úgy érzik, mintha hiányozna az egyik felük. A kapcsolatuk egyfajta szerelemmel indul, úgy érzik, hogy szeretik egymást, viszont, ha a felek megtalálták már a párjukat, akkor egy olyan érzés fogja el őket, mintha két embert szeretnének. Ez a romantikus viszony, viszont nem tart tovább egy évnél. VISZONT vannak kivételek: ritka esetekben előfordul, hogy a két vámpír nem tud egymásból kiszeretni.
A köteléküket csak akkor tudják összekapcsolni, ha mind a két fél rájött a kapcsolatukra.

Rosszul leszek. Újabb oldal következik.

A két vámpír újabb képességet kap: Megtudják egymást állítani, ha az egyik dührohamot kap vagy éppen megakar támadni valakit. Emellett érzik egymás érzéseit és fájdalmait, ha össze vannak kapcsolva. Néhány más tulajdonságot is örökölnek egymástól például egymás harci mozgását, ezt már akkor is, amikor még nincsnek összekötve egymással.
Nem ritka a szexuális vágy sem köztük, bárhol egymásba tudnának gabalyodni. Nagyon nehezen, de letudják magukat állítani, de az hatalmas nagy dolog, hisz bizonyított tény, hogy csak azok tudnak leállni, akiknek a szerelme más vámpír iránt erős és vannak olyanok, akiknek ez a bizonyos szerelem megvan, de mégsem sikerül.

Nem lehet!

A rémálmok szinte folyamatosak lehetnek, ha az egyik fél veszélyben van, akkor pedig szinte minden naposak, jórészt egymással és egymás haláláról álmodnak.
A társak szinte mindent megtudnak egymással beszélni és kényszeredetten elmondják a bajukat egymásnak. Halálközeli állapotban az egyik fél jelenléte megnyugvást, egyfajta boldogságot ad a haldoklónak.
A kötelék első évében nagyon nagy hatással vannak egymásra: megfigyelések alapján, ha egymás szemébe néznek, akkor csak ők vannak és a külvilágot kizárják.
A kötelékük első percétől megakarják egymást védeni a rossztól. Gyakran féltékenyek egymás párjára.

Vége a megjelölt részeknek.
A könyv kiesik a kezemből, az agyam a testemmel együtt lefagyott.
Hogy lehettem ilyen vak?
Miért nem esett le?

– Minden rendben? – kérdezi Caius.

Megrázom a fejem, el is felejtettem, hogy itt van velem még valaki.

– EZ MÁR KIHALT! NEM LÉTEZIK! NEM LÉTEZHET! – kiabálom.

– Én is úgy hittem, hogy kihalt, de amikor Marcus azt mondta az erdőben, hogy nem Carlisle lesz az egyetlen férfi az életedben elkezdem gyanakodni. Marcus sem tudta pontosan megmondani, hogy milyen kapcsolatod lehet egy másik fiúval, szóval ne aggódj nem sejtik, hogy van egy társad. – mondja nyugodtan.

Jasper a társam.
Jasper kurvára a lelki társam.

– LEFEKÜDTEM VELE! MEGCSALTAM AZT AZ EMBERT, AKIT SZERETEK!

– Nem a te hibád. – nyugtat Caius.

Miért van egy olyan érzésem, hogy Jasper tudta. Tudta, hogy a társa vagyok, de nem szólt.
Helen és Ryan pedig minden bizonnyal ezt titkolta előlem.

– Miért jöttél ide? Hogy a Volturi kezére add ezt a titkot? – köpöm oda.

– Jessica, SOHA nem fogom ezt senkinek elmondani, erre mérget vehetsz. Ez egy olyan dolog, amivel nem ártanék neked.

– Miért? Miért mutattad ezt nekem meg? – kérdezem könnyes szemmel.

– Nekem is volt egy lelkitársam. Bendtnek hívták, meghalt ötszáz évvel ezelőtt, de még mindig nem tettem túl magam rajta, a fájdalom ugyanolyan mély, mint akkor volt. Ha nem megyek el mellőle egy veszekedés miatt lehet, hogy még mindig élne, de megtettem, azért akarok neked segíteni, hogy ne ess egy olyan hibába, amilyenbe én, egy lelkitárs nagyon szép dolog, ne hagyd kárba veszni.

– Lefeküdtem vele...majdnem gallyra ment emiatt a kapcsolatom. Te könnyen beszélsz...a lelkitársad nevéből eredendően fiú volt, nem lehetett köztetek semmi, de nekem fiú a társam, miközben én lány vagyok! – idegeskedem.

– Szóval azt hiszed, hogy nem volt köztünk semmi? Akkor elmondom neked, hogy igenis volt és nagyon sokszor, pedig totál hetero vagyok. Ezt hozza ki belőlünk ez a kapcsolat, szóval szerintem te ne okold ez miatt magadat. Egy év és vége, utána nem lesz ennyire erős a köteléketek.

– És ha abba a maradékba tartozok, akiknél ez nem csillapodik? – pánikolok.

– Ez már a jövő, Jess. Azt javaslom élj a mának.

Minden értelmet nyer. Amikor beleütköztem Jasperbe a suli folyosóján azt hittem, hogy azt éreztem meg, hogy egy vámpírba ütköztem, de nem...a kapcsolatunkat éreztem...az álmom Jasperrel, szintén emiatt volt és valószínűleg ő is velem álmodott. A rosszulléteim sem Victoria miatt volt, hanem a kötelék miatt.

– Javasolhatok valamit? – kérdezi.

Bólintok.

– Ne mondd el senkinek, hogy mi van köztetek, még Carlislenak se. Segítene a kapcsolatotokon, viszont ki tudja ki akar téged vagy a társadat bántani és ha elmondod valakinek és annak a valakinek belenéznek a fejébe és meglátják a ti köteléketeket, akkor abból semmi jó nem fog kisülni.

– Kérdezhetek valamit?

– Persze.
– Ha én itt lakok és a társam máshol, akkor a társam tudta volna magát úgy kontrollálni, hogy ne jöjjön ide?

– Nem akarom megtudni, hogy ki a társad, de gondolom egy Cullen, szóval a házuk elég messze van tőled, így igen tudta volna kontrollálni magát.

MEGÖLÖM JASPERT! Tudta, hogy nem leszek képes kontrollálni magamat, de ő mégis idejött, azért, hogy megfektessen! Az még oké, hogy úgy jött volna ide, hogy nem tudta magát kontrollálni, de így! Az is oké lenne, hogy idejött hozzám azzal a REMÉNNYEL, hogy majd megfektet, de nem ezt tette, mivel TUDTA, hogy behódolok majd neki.
TÖNKRETETT!

– Nem úgy volt, hogy ezek a vámpírok nem éreznek egymást iránt szerelmet?

– Ez az a dolog, ami nehezen megérthető. Mindenki úgy tudja, hogy ezek a vámpírok nem szerelmesek egymásba, ami lényegében igaz is, de mégsem. Szerelmesek egymásba, de ez a szerelem más, mint a többi, ez olyan, mint...

– A társszerző szeretet, a korlátolt szerelem és a romantikus szerelem elegye. – fejezem be a mondatát.

– Igen! Honnan tudtad?

– Anyámnak nem csak az idegsebészet a szakmája, hanem a pszichológia is...tőle tanultam ezeket. -
– mondom szinte némán.

Hogy tehette ezt meg velem Jasper?
Tudta.
Tudta, hogy engedni fogom neki.
Simán tudta magát otthonról kontrollálni.
De eljött hozzám.
És a kapcsolatom majdnem tönkrement.

– ÉN EZT NEM AKAROM! NEM AKAROK TÁRSAT! – kezdek dühöngeni.

– Jess, kérlek ne állj így hozzá! Ha elveszted őt és itt most nem a halálára gondolok, hanem érzelmileg veszted el, azt megfogjátok sínyleni, nemcsak te, hanem ő is. Tanulj az én hibámból és soha ne vesszetek össze, egy különleges dolog van köztetek, ne hagyd kárba veszni!

– Az én életem azt csinálok vele, amit akarok! -
– csattanok fel és elindulok kintre, hogy elmenjek Jasperhez és jól beolvassak neki.

Hallom, ahogy Caius még figyelmeztet, hogy ne csináljak hülyeséget.
Mostantól más lesz az életem.
Nemcsak magamnak okozok kárt, ha megsebesülök, hanem Jaspernek is, ha össze vagyunk kapcsolódva, lelkileg meg akkor is, ha nem vagyunk összekapcsolódva.
Utálom ezt a helyzetet.
Utálom, hogy Jasper ezt tette velem, de ennek ellenére is szeretem.
Bár ne történt volna meg mindez.