„Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás."

Hiányzik Forks. Hiányoznak Cullenék...összegezve minden hiányzik abból a kisvárosból.
Hat hete jöttem el onnan, azóta a munkába temetkezek, hogy még gondolni se gondoljak a megtörtént eseményekre. Még mindig nem képes az agyam felfogni, hogy hogyan lehettem akkora balfasz, hogy lefekszem Jasperrel. A legnagyobb gond viszont az, hogyha még egyszer olyan helyzetben találnánk magunkat, akkor újra megtennénk, ezért is jöttem el onnan.
Rosalie, Edward és Emmett semmit sem sejtenek az egészből. Alice egy szót sem szólt az miatt, hogy lefeküdtem a palijával, sőt minden nap felhív és megkérdezi hogy vagyok, egy cseppet sem haragszik rám, ami engem nagyon rosszul érint. Azt szeretném, hogy utáljon, hisz velem volt Jasper, de azt mondja, hogy ez előfordulhat. Folyamatosan kéri, hogy menjek vissza, de mindig nemet mondok, azt még nem szerettem volna elmagyarázni neki, hogy ha visszamegyek, akkor lehet, hogy megint megtörténik.
Viszont akadnak még gondok: szeptemberben kezdődik az egyetem és kénytelen leszek visszamenni Forksba, mert az ügynökeim azonnal gyanút fognának, ha én valamiért nem mennék vissza, azt meg nem mondhatom nekik, hogy azért nem megyek vissza, mert félek, hogy megint megdugatom magam a barátnőm pasijával. Charlie amúgy is faggatott, hogy mégis mi volt ez az egész Jasper és köztem, elmeséltem neki, de azt kihagytam, hogy ezzel megcsaltam Carlisle-t.
Márpedig két hét és itt az egyetem...Ráadásul Helent sem akarom magára hagyni.
A hatalmas nagy sötétbarna asztalomnál ülök, ahol az ügynökeim jelentését nézem át, de félbeszakítanak, ugyanis Ryan kopog az üvegajtón.

– Gyere! – mondom.

– Szia, Jess!

– Ugye tudod, hogy már megbeszéltük, hogy nem kell kopognotok, be is nyithattok.

– Tudom, csak jómodorom ezt kívánta...

– Vagy csak nem akartál rám nyitni, miközben valaki a kanapén kefél? Mert tőlem már az is kitelik, hogy egy vad idegennel fekszek le...

– Jess, ne emészd már magad...ez...megtörtént és kész... – sóhajt fel.

– Ezt úgy mondtad, mintha tök természetes lenne megcsalni a párodat...

– Természetesen nem az, de nem te tehetsz róla. – mondja.

– Akkor ki?

– Minden is. – sóhajt fel.

– Mit akartál mondani? Gondolom nem azért jöttél be, hogy a nyavajgásomat hallgasd.

– Nem jössz egyet bulizni a többiekkel? Lehet rád férne.

– Nem buli, ha nincs Helen...Helen pedig Forksban maradt, szóval nem, nem megyek.

– Ne csináld már!

– Az életem helyrehozásával akarok foglalkozni jelen pillanatban. – mondom, majd folytatom a jelentések átnézését.

– Milyen életed? Nincs is életed! A munkába temetkezel, nincs egy szabad perced, mert minden ügyet magadra vállalsz. Ugyanazt csinálod, amit Riley elvesztésénél! Legyen már életed és ne csak másokkal foglalkozz!

– Arra tettem fel a nyomorult életemet, hogy embereknek segítsek és nem arra, hogy magamnak. Te és Helen is ugyanezt csináljátok, ne győzz meg ennek ellentétéről!

– De mi foglalkozunk saját magunkkal! Minket érdekelnek a saját érzéseink is és nem csak másoké és tudod mit érzek most? Szomorúságot miattad és mit csinálok, hogy ne legyek szomorú? Megpróbálom a makacs főnökömet meggyőzni, hogy kezdjen valamit az életével, mielőtt beleőrül a fájdalomba. És te mit csinálsz? Elfojtod az érzéseidet és másokkal törődsz! Térj észhez ez így nem lesz jó, Jess...

– Nincs dolgod? – mordulok rá.

– Ha akarod ezt máshogy is lerendezhetjük, de annak nem lesz jó vége, egyszer mentünk egymás ellen és majdnem meghaltam, szóval, ha megint így akarod elintézni gondolja arra, hogy a barátod megfog halni, de én készen állok rá, mert így legalább valami érzést viszek beléd és nem leszel egy Walking Dead-ből kirúgott zombi.

– De hülye vagy! – forgatom a szemem.

– Megértem, hogy fáj, hisz most vesztetted el a másik feledet, de...

– A másik felem? Alig voltunk együtt pár hetet, ráadásul meg is csaltam, ha igazán szerettem volna nem teszem meg.

– Ez nem így működik!

– Akkor, hogy? Magyarázd meg!

– Jess, ő egy olyan ember az életedben, akit nem tudsz elengedni és ő sem fog téged...a vámpírok nehezen szeretnek ki egymásból és ti sem fogtok egyhamar ezen túllépni. Lehet, hogy neked itt vagyok én vagy Helen, de ő mégiscsak egy olyan személy, aki jobban megért téged. Nem bírom nézni, ahogy tönkre teszed magad!

– Nem teszem tönkre magam! Egyszerűen nem akarok arra gondolni, hogy mit tettem! Nem te voltál ott, amikor rájött, hogy megcsaltam! Az az érzés...a fájdalom, ami benne volt...elmondhatatlan... Ha azt mondom, hogy ennyire még akkor sem törtünk össze, amikor kiderült, hogy Riley vámpír lett, akkor végre megérted, hogy miért temetkezek a munkába? Ha csak egy kicsit is félreteszem a munkát arra a fájdalomra gondolok meg arra, hogy szó szerint hallotta, ahogy sikítok és nyögök Jasper farka miatt. Gondolj bele milyen lehetett neki és ezt csakis miattam faarccal tűrte, mivel ott volt apám!

– Megölöm azt a rohadékot! – morog egyet a vérfarkashangján.

– Ezt én is elcsesztem nem csak ő.

– Igen? Ki ment oda hozzád? Ki kezdeményezett? Ki nem hagyta, hogy kimenj azon a rohadt ajtón, amikor akaratodat felülmúlva ott akartad az egészet hagyni? Jessie túlzás nélkül mondom, hogy az akaraterőd és a szerelmed Carlisle iránt hatalmas erő, hisz ezt senki nem tudta volna megállni, de te megpróbáltad.

– Szóval senki nem tudna ellenállni Jaspernek?

– Nem...ez más...– mondja szaggatottan.

– Miben más? – értetlenkedek.

Ryan nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de inkább hagyja és kimegy a szobából.
Hamarosan Tom, az ügynököm állít be hozzám.

– Jess, szeretnének veled beszélni. – jelenti ki.

– Kicsoda? – nézek rá meglepve.

Melyik zsarunak van rám megint szüksége?

– Ha jól értettem Alice Cullenek hívják és állítólag ismered.

NE.
NE.
Nem akarok a szemébe nézni!

– Elküldjem? – néz rám Tom.

– Ne, semmiképpen sem! Küldd csak be hozzám.

Max becsukom a szemem és akkor nem tudok a szemébe nézni vagy gyorsan kiszúrom az asztalon lévő tollal a szemeimet...

– Szia, Jess! – köszön Alice, majd megáll az ajtóban.

A két kezemen könyökölök és a fejemet a két kezemre támasztom, szigorúan lefelé néz a fejem!

– Szia! – köszönök vissza. – Csüccs le!

– Szép ez a hely, részt vettél az épület felújításába, mert a te stílusod? – mondja vidáman.

– A keresztapám kért meg, hogy írjam össze milyen lenne egy ideális Szövetségi Nyomozó Iroda, én meg így találtam ideálisnak. – mondom a szememet továbbra sem rászegezve.

– Jess...nem fogsz rám nézni, igaz? – szomorodik el.

– Pontosan! Carlisle szemébe beletudtam még nézni, de a tiédbe már nem tudok.

– Nem haragszok rád! Megtörtént és kész...nem tudunk vele mit kezdeni.

– Ezért jöttél? – kérdezem.

– Egyrészt ezért, hogy elmondjam, hogy nem haragszom rád és nem zavar, hogy lefeküdtél vele.

– Pedig utálnod kellene engem Alice...csak azért nem utálsz, mert nem tudsz féltékeny lenni.

– Ez nem igaz! Akkor sem utálnálak, ha az tudnák lenni.

– És csalódni sem csalódtál bennem vagy  Jasperben?

– Egyáltalán nem, Jess...tudod egyszer rájössz, hogy miért. – mosolyodik el.

Én is eleresztek egy mosolyt, de nem sikerült nagyon kivitelezni.

– Mi a másik ok, amiért jöttél? – kérdezem.

– Gyere haza, kérlek!

Haza.
Haza, ahol majdnem meghaltam, ahol megtaláltam a szerelmet és azzal a lendülettel el is vesztettem, ahol új családra leltem és szinte őket is elvesztettem. Lehet egy ilyen helyet hazának, otthonnak nevezni?

– Nekem nincs ott keresnivalóm. – jelentem ki.

– Hiányzol nekünk! Mindenkinek és tudom, hogy Carlisle-nak is. Látszólag teljesen rendben van, mert nem akarja elmondani a többieknek, hogy nem vagytok már együtt, de belül őrlődik, nagyon szeret téged.

– Én törtem így össze...– suttogom.

– Jess tudom, hogy ez furán fog hangzani, de nem vagy hibás ebben, ne kérdezd meg, hogy miért mondom ezt, mert bonyolult lenne elmondani, a lényeg, hogy nem tehetsz/tehettek semmiről.

– Ha visszamegyek lehet újra megtörténik. – mondom.

– Tudom...de nem baj. Együtt tudok vele élni. – mondja szinte vigyorogva.

Igazat mond és ez valahogy megrémít...

– Mi a helyzet a két klienssel? Ők azért nem haragsznak egymásra, ugye?

Nem válaszol elsőre a kérdésemre, ami bajt jelez.
Szép munka Jessica! Tönkre tettél egy családot is! Csak így tovább...
Hogyan rontsunk el egy apa-fia kapcsolatot kezdőszett első része: Feküdjünk le valamelyikkel, miközben a másikkal pedig együtt vagyunk...Biztos módszer, arra az esetre, ha tönkre akarunk tenni egy családot.

– Hát...Jasper azóta nem szólt hozzá és nem is akar a közelébe tartózkodni, nagyon szégyelli magát, amiért ilyet tett...Carlisle próbálja kerülni a feltűnést, mert már mindenkinek gyanús, hogy miért jöttél el Forksból, nem nagyon hiszik el, hogy fontos dolgod van itt...

– Alice, kérdezhetek valamit?

– Bármit!

– Tudtad, hogy Jasper odajön hozzám?

Néma csend.
Hallgatás beleegyezés...

– Én...sejtettem...de nem bírtam volna megállítani, úgyis elment volna hozzád, tudom, hisz láttam...Nézd, Jess, mióta a suliban neki ütköztél azóta oda van érted, látszik rajta és...

– Tehát Jasper literálisan azért jött, hogy megdugjon? – szakítom félbe a mondatát.

– Igen. De ha láttam volna, hogy lesz egy váratlan látogatótok, akkor bizonyára szólok, mert ez így a legrosszabbul sikerült.

– Bizonyára a legrosszabbul, mert összetörtem valakinek a szívét...

– Ha őszinte akarok lenni, akkor, ha valakit hibáztatnom kellene, akkor az Jasper...hisz ő ment oda hozzád.

– Az lehet, de én is akartam az egészet. Nem is kicsit...

– Nem te tehetsz róla, hogy akartad...– mondja szomorkásan.

– Összebeszéltetek Ryannel, mert ő is ilyesmit mondott?

Nem hittem volna, hogy ezen meglepődik, de úgy néz ki, hogy a kérdésem felkelltette az érdeklődését.

– Nem, nem beszéltem vele. A lényegre visszatérve kérlek gyere haza!

– Nem megyek, Alice. Úgyis haza kell mennem, ha elkezdődik a suli...

– A kedvemért, kérlek! – könyörög.

Újra megfog történni, tudom. Ha hazamegyek és összefutok Jasperrel biztosan megint egy ágyba fogunk kikötni és megint nem bírok majd leállni. De ahogy Alice rám néz azokkal az arany szemekkel valahogy meggondolom magam.

– Legyen! De nem találkozok se Jasperrel, se Carlisle-al. – mondom ki végül.

Ha már lefeküdtem a párjával tartozom neki annyival, hogy teljesítem ezt a kérését.

– Jupi! – ujjong Alice, majd a nyakamba ugrik.

Én is megölelem, majd, amikor elengedtük egymást a szemébe nézek.

– Komolyan eljöttél ezért ide?

– Igen, tudtam, hogy telefonon nem tudlak meggyőzni, de ha eljövök igen.

– Mire jó egy jövőbelátó vámpír...– sóhajtok fel.

Nevetni kezd, majd Ryan bújik be az ajtón.

– Szia, Alice! – köszön.

– Szia, Ryan, képzeld rávettem Jesst, hogy jöjjön vissza Forksba! – örvendezik.

– Nagyszerű! Akkor mehetsz haza pakolni! – mondja a társam boldogan.

– Te is, mert te is visszajössz velem. – jelentem ki.

– Örömmel, főnök! – szalutál.

Így a nyomás hatására visszaindulok Forksba, amit a sok szomorúság ellenére is otthonomnak tekintek.