| Bújtattam a Főnixet |

Futólépésben haladunk vissza a lépcsőhöz. Legalábbis nagyon remélem, hogy Loki megjegyezte az utat. Annyira egyforma idelent minden, könnyen el lehet tévedni a katakombákban. Mögöttünk kiabálás visszhangzik, lábak dobognak. A sarkunkban vannak. Szerencsénkre még nem futottunk össze az Árnyakkal, de nem kerülhetjük el őket. Akkor semmiképp, ha eltévedünk.

Ajtók rengetege mellett haladunk el, balra majd jobbra kanyarodunk és ismét jobbra. Odin, az isteneknek hála, tudja velünk tartani a lépést. Nika kíséri a királyt, én zárom a sort. Sűrűn hátrapillantok a vállam felett. Ahogy Loki is sokszor hátrafordul, hogy meggyőződjön róla, mindannyian megvagyunk még, és hogy nem értek még be minket a követőink.

A csínytevések istene lefékez egy sötétbarna faajtó előtt. Amennyire halkan csak a vaskeret engedi, kitárja és beterel bennünket. Mikor mellé érek, megszólal.

-Így lerázhatjuk őket! - Bólintok és belépünk a helyiségbe. Földbe gyökerezik a lábunk, amint meglátjuk mi fogad bennünket idebent. Az ajtó halkan becsukódik mögöttünk.

Koporsókhoz hasonló tárgyak sorakoznak a falak mellett. Öt a jobb oldalon és öt a bal oldalon. Több ilyen blokk van, melyeket folyosók választanak el. A szám is majdnem tátva marad a hely nagysága és tartalma végett. A kék, átlátszó előlap miatt belátunk a koporsókba. Loki elkáromkodja magát.

-Asgardiak - leheli Nika, hangja megremeg. Közelebb sétálunk az első ötös sorhoz. A bal oldal itt tele van, a jobb oldal viszont üres. Felfogni sem tudom még, mi ez a hely. Loki előrébb megy a következő blokkhoz, hátha ott válaszokra lel, vagy megérti, mibe futottunk bele, mi vesz minket körbe.

-Nem - fordul felénk. Kérdő pillantásunkat látva azonnal folytatja. - Itt vannak hárman a jobb oldalon, a velük szembe lévő koporsók viszont üresek - mellé sétálok, hogy szemügyre vegyem a bennük raboskodó embereket. Olyan, mintha hibernálták volna őket. Előbb megnézem magamnak a bal oldali sort, majd a jobbat. Kihűl az ereimben a vér, amikor rájövök, mit találtunk meg.

-Árnyak.

-Tessék? - Odin és Nika is beér bennünket.

-A bal oldalon Árnyak vannak - mutatok arra. A könyvvel kapcsolatos érintkezés miatt még nem teljesen tiszta az elmém. Igyekszem összeszedni a gondolataimat. - Míg a jobb oldalon asgardi lakosok - újabb, cifrább káromkodás hagyja el Loki ajkát. Leesett neki a dolog. Nika a jobb oldalon található nőhöz lép.

-Őt ismerem - érinti meg a kék ajtót.

-Azt akarjátok mondani, hogy több Árny van odafent a városban? - Fordul velünk szembe Odin.

-Igen! - Kiráz a hideg. - Azok az asgardiak akik itt vannak és a szemben velük lévő koporsó üres, azoknak a helyét az Árnyak vették át. A bal oldalon lévő Árnyak felvitelével pedig még várnak, vagy valami miatt még nem történt meg a csere.

-Köztünk élnek! - A düh tisztán kihallható a király szavaiból.

-Mióta lehet ez így? - Nika nem fordul felénk kérdése közben. Az ismerős és fogva ejtett arcot fürkészi.

-Az lényegtelen - Lokinak igaza van. - Így, hogy rátaláltunk erre a helyre, tudjuk, kik helyét vették át az Árnyak. Kell itt lennie valami feljegyzésnek, ahol pontosan le vannak írva a kicserélt asgardiak nevei - tekintetünk találkozik.

-Keressük meg - Nika szavaim hallatára felém fordul. Zavarodottság tükröződik az arcán.

-Nem hagyhatjuk őket itt!

-Tudom, nem is akarjuk ezt! - Látom a szemeiben ülő fájdalmat. Biztos vagyok benne, hogy az a nő az egyik vendége volt. Ki tudja, mióta van idelent, és mióta vizsgálja az Árny változatát. - De egyelőre nem tehetjük ezt meg. Biztosra kell mennünk. Ki kell iktatunk a fent lévő Árnyakat és csak utána felvinni a lent lévő asgardiakat.

-Igaza van Desynek - Odin szavai meglepnek, de nem adom jelét ennek. - Abban a tudatban kell hagynunk az Árnyakat, hogy nem vettük észre a cselüket - Loki ez idő alatt tovább indul a koporsók sokaságában. Biztos vagyok benne, hogy ettől függetlenül fél füllel hallgatja a párbeszédünket. Lépések dübörögnek az ajtó előtt. A minket üldöző Árnyak tovább haladnak, nem tudják, hogy itt vagyunk. - Meg kell bizonyosodnunk róla, hány asgardit érint ez az egész. Diszkréten kell eljárnunk.

-Már ha nem lépnek ők előbb! - Loki csak annyira emeli meg a hangját, hogy biztos eljusson hozzánk. Odin szúrós pillantással fordul a hang irányába.

-Keressük meg a feljegyzést, aztán jussunk ki innen - közelebb lépek barátnőmhöz. Lágyabb hangnemet ütök meg szavaimmal. Így is elég zaklatott lehet a kialakult helyzet miatt, nem akarom, hogy azt érezze, én sem állok mellette. Tekintetéből kiolvasom, hogy látja rajtam is a feszültséget. - A többit biztonságos közegben megbeszéljük. De biztosíthatlak, hogy nem áll szándékunkban annál tovább idelent tartani az ártatlanokat, amíg szükséges. Biztonságos közegbe szeretném visszavinni őket, nem háborús övezetbe. Olyanba pláne nem, ahol kettő van belőlük - gyengéd, meleg hullám járja át a testemet. Nem nézek arra, de tudom, hogy Loki küldte.

Nika nem szól többet, bólint és elindul a blokkok között. Odinnal mi is így teszünk. Rögtön az első kereszteződésnél külön válunk.

Olyan, mintha egy hullaházban sétálgatnék fel és le. Bár a koporsóknak kinéző ládákban az asgardiak és az árnyak nem halottak. Legalábbis nagyon remélem, hogy az előbbiek életben vannak.

A halál fagyos lehelete simogatja a tarkómat. Mintha maga a Halál jelen lenne idelent. Mintha ez azt jelentené, hogy ez az egész terv, a csata nem sülhet el jól, végzetes lehet számunkra. A hideg elér a csontjaimig. Ami ironikus tekintve, hogy milyen képességgel rendelkezem. Olyan ez a hideg, mint amit akkor éreztem, amikor a könyvet lapoztam. Felvillan bennem a Jégmadár képe.

-Destiny! - A suttogást hallva egy kereszteződés közepén torpanok meg. Fel sem tűnt, hogy milyen messzire eljutottam már. Körbe pillantok, de nem látok senkit. Ez egyszerre nyugtat meg és fog el rémülettel. - Destiny! - A hang a jobb oldalamról érkezik. Arra kapva a fejemet látom, ahogy két blokkal arrébb elsuhan valaki. - Destiny! - Elindulok felé. Egy halk belső hang azt ismétli a fejemben, hogy kövessem. A hideg levegő már égeti a torkomat. Felgyorsítom a lépteimet. Egy kanyart bevéve ismét látom elillanni, most balra ment. Így játsszuk ezt egészen addig, amíg szembe nem találom magam... magammal.

Mintha egy tükör előtt állnék. Azonban mégsem teljesen én nézek magammal farkasszemet. Az a nő, aki előttem áll, vékonyabb, arca csontos, fáradt. Bőre sápatag, szürkés. Távolról szinte észre sem lehetne venni a különbséget, nem annyira szembetűnő ez a sok kis apróság. De így szemtől szemben jól látható. Nem kell sokáig agyalnom, ki áll előttem. Tűzből született kardom azonnal megjelenik a markomban.

-Nem akarlak bántani! - A hangja is egy az egyben az enyém. Nem válaszolok, próbálom felmérni a terepet. Hallgatózok, hátha itt van Loki vagy Nika a közelben. - Nincs itt senki, de már keresnek téged. Az Árnyak is hamarosan rátok találnak.

-Már meg is találtak! - Halvány mosoly jelenik meg az ajka szélén, ahogy felfogja, hogy rá gondoltam.

-Igazad van, de mégsem - szemöldökeim kérdőn felszaladnak. Tesz egy lépést felém, mire én magunk közé emelem fegyveremet. Azonnal megtorpan. Izmaim megfeszülnek, készenlétben állnak. Megjelenik a kezében ugyan az a kard, mint az enyém, csak kék színben tündököl. A levegő körülötte füstölög. Jégből van.

-Te vagy a Jégmadár, aki a könyvben is szerepel! - Inkább mondom ezt magamnak, mint neki. Döbbenet és düh lengi körbe szavaimat.

-Tehát megtaláltad a könyvet - leereszti a fegyverét, mellyel kiérdemli meglepett pillantásomat. - Helyes.

-Te tetted oda?

-Igen - bólint. - Gondolom tudod, hogy Én Te vagyok.

-Az árnyam - fejtem ki jobban, mire ő bólint. - Úgy tudtam, belőlem nincs még egy - leeresztem a fegyverem, de továbbra is éberen figyelek. Desy, merre vagy? Loki szavai először megrémítenek, nem számítottam rá. Minden rendben? Aggódik. Igen, de találtam valamit. Szinte azonnal válaszol. Úton vagyok!

-Főnixből nincs még egy - pontosít.

-Miért akartad, hogy megtaláljam a könyvet és téged? - Biztos vagyok benne, hogy ő hívott, hogy találkozásunk nem a véletlen műve. Láthatóan nyel egyet. Feszült és ideges. Test beszéde is arra utal, hogy fél valamitől.

-Segíteni szeretnék az Árnyak elleni csatában - halk nevetés hagyja el a torkomat. - Az Árnykirály, akivel csatában álltok már készen áll. Nemsokára el is indul a seregével.

-A Sötét Hold - ejtem ki halkan a szavakat.

-Igen! - Bólint. - Nem várhattok addig. Sokan vannak, de nem számítanak rátok. Élnetek kell a meglepetés erejével!

-Miért kellene hinnem neked? - Szorosabban fogom a kardom markolatát.

-Asgardnak van egy Árny oldala, minden lakos ugyanúgy létezik ott, mint itt - zavartan összevonom a szemöldököm. Ezzel eddig is tisztában voltam. - Nem csak Odin, Thor és Frigga létezik a királyi családból - tart egy másodpercnyi szünetet, keresi a szavakat. - Vagyis már igen - szemeim egy pillanatra elkerekednek, összeszorul a mellkasom. - A királyunk megölte a páromat, több száz évvel ezelőtt.

-Loki - olyan halkan ejtem ki a szavakat, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy tényleg megszólaltam. Kezem megremeg a gondolatra. Fennáll a veszélye annak, hogy én is elveszíthetem Lokit a csatában.

-Igen - az Árny énem szemében könnyek gyűlnek. - Ezzel büntetett. Megölte azokat, akiket szerettem!

-Mit csináltál? - Félve teszem fel a kérdést.

-Bújtattalak - egy könnycsepp legördül csontos arcán. - Bújtattam a Főnixet. Nem bíztam a királyunkban, tudtam, hogyha csatába vonulunk, nem éljük túl. Szerettem volna a családommal lenni. De nagy hibát követtem el ezzel - ajkai remegnek. A minket övező hideg kezd eltűnni. - Nem akartam ártatlan embereket ölni. Nem akartam világokat pusztítani - levegőt is alig kapok. Ő volt a Főnix. - Amint lehetett, továbbadtam a képességemet.

-Ez lehetséges? - Desy, Kedvesem, merre vagy? Nem válaszolok Loki szavaira. Nem vagyok képes rá. Össze vagyok zavarodva.

-Sajnos az - keserű mosoly jelenik meg az arcán. Fájdalmas emlékek cikáznak benne. - Mikor a királyunk erre rájött, kínzások sokaságának vetett alá. Azt hittem, sose lesz vége. Azt akarta, hogy eláruljam, ki a Főnix. De nem adtam meg neki, amit akart. Ekkor talált meg a Jégmadár.

-Ki volt a Főnix? - Újabb könnycsepp gördül le az arcán. Lélegzete akadozni kezd.

-A kislányom - az összes levegő kiszökik a tüdőmből. Hogy ki? Az Árny Lokinak és nekem gyermekünk született. Egy lányunk. Újra lejátszódik bennem az a párbeszéd, amikor Lokival a gyermekvállalásról beszéltünk. Ha Asgardban és az Árnyvilágban ugyanazok az emberek élnek, akkor ez azt jelenti, hogy... Szemem szúrni kezd a feltörni készülő könnyektől. - Nem voltam hajlandó elárulni neki, ki a Főnix. Így megölte Lokit és a lányomat azon a napon, amikor te megszülettél, és akkor álmomban megkeresett a Főnix. Én pedig hozzád küldtem - könnycsatornámból megszökik egy sós csepp. A lányom volt az előző Főnix.

-Miért mondod ezt most el nekem? - Nem bírok uralkodni remegő hangomon. Desy!

-Hogy bízz bennem! - Fegyvere eltűnik a kezéből. - Hogy tudd, nem akarok nektek ártani, segíteni szeretnék! Meg kell ölnöd az Árnyakat, el kell pusztítanod a világunkat! - Desy, kérlek válaszolj!

-Ha ezt megteszem, te is meghalsz.

-Már nincs vesztenivalóm - keserű mosoly húzódik az arcán. Könnyei továbbra sem apadnak. Feladta a harcot, kész lenne meghalni azért, hogy megbosszulja szerelme és lánya halálát. Hogy újra találkozhassanak.

-Desy! - Loki hangjára megpördülök. Könnyáztatta szemem láttán félelem suhan át az arcán. Mögötte Nika siet felém. Kezében már nem csak az Árnyak Bibliáját tartja, hanem egy vékonyabb jegyzetfüzethez hasonló könyvet. Megtalálták a feljegyzéseket. Párom előttem terem. Tekintete arcomról a fegyveremre siklik, majd újra vissza. - Mi történt? - Hátra fordulok, de nem látom már sehol sem az Árny énem. Loki követi a pillantásom. Megérinti a felkarom és maga felé fordít. Tekintete rémült, semmit sem ért. - Desy, kérlek mondj valamit! - Nika a környező elágazásokba pillant be. Hiába keresi őt, már nem fogja megtalálni. Odin pár lépéssel fia mögött áll meg.

-El kell tűnnünk innen - nézek gyönyörű kék szemébe. - Kifutunk az időből!

-Miről beszélsz? - Arcvonásait látva meghasad a szívem. El kell mondanom neki mindent. De nem itt és nem most. A fejem fájni kezd a sok új információtól és ingertől. Loki puha kezei megtalálják az arcomat, közrefogják. Tekintetünk összefonódik. Megijesztesz. Újabb könnycsepp gördül végig az orcámon, melyet Loki egy könnyed mozdulattal eltűntet. Jól vagyok. Állkapcsa megfeszül, tudja, hogy hazudtam. Nem úgy tűnik. Mély levegőt veszek, a hideg már teljesen eltűnt. Majd elmesélem. Nika visszasétál Odin mellé. Mindketten a körülöttünk lévő folyosókat pásztázzák. Nem nyugtatsz meg.

Fekete lándzsa csapódik a mellettünk lévő falba. Időm sincs felfogni, mi történik, már Loki mögött találom magamat. Kipillantok válla felett. Négy elágazással feljebb Árnyak kanyarodnak ki, egyenesen felénk tartanak.

Nika kezéből egy zöld villanás kíséretében eltűnik a két könyv. Egy pillanatig értetlenül nézi a már üres karját, gyorsan felfogja, mi történt. A könyv helyét átveszik a fegyverek.

-Sokan vannak? - A gyógyító Odin elé lép.

-Az igazat mondjam, vagy hazudjak? - Loki megpörgeti tőreit a kezében, majd mind a kettőt elhajítja. Célt találnak, két Árny összeesik a felénk rohanó sokaság elején. A társaik rájuk sem hederítenek. Könnyűszerrel ellépnek fölöttük.

-Ezzel már válaszoltál is! - Sosem hallottam még Nikát így beszélni. Ilyen nyugodtan, mégis erőteljesen. Loki jobb oldalára lépek, míg barátnőm a baljára. Tűz lobban kardom pengéjén. Loki félrehajol egy újabb fegyver elől, ami mögötte szúródik a kövezetbe.

-Tűnj el! - Szavait Odinnak intézi. Nem fordulok hátra, de így is hallom siető lépteit. Nincs olyan állapotban, hogy harcoljon, fegyvere sincs. Remélem, nem fut össze ellenséggel a lépcső felé vezető úton. - Jöttök öt arannyal.

-Ha épp bőrrel kijutunk innen, tízet adok! - Azzal egy tűzcsóvát küldök előre. Három férfi lángra lobban. Loki elvigyorodik, majd ő is támadásba lendül. Nika fegyverei is célt érnek. Szúrunk és vágunk. Zöld fény villan a bal oldalamon.

Szemem narancssárgán izzik, ahogy a kardomat és a képességemet használom. Sokkal többen vannak, mint amire számítottam. Próbáltunk nem elszakadni egymástól, de ennyi Árny között ez lehetetlenné vált. Néha szúrom csak ki Nikát, vagy épp Lokit, ahogy az életükért küzdenek. Nem engedhetem szabadjára a képességemet a körülöttünk lévő koporsók és a benne elfogott asgardiak miatt. Megölném vele őket.

Megpördülök, hogy kikerüljek egy ütést. Az ellenfelem szeme elkerekedik, szája tátva marad amint ismét szemtől szemben állunk egymással. Remegő kézzel próbálja meggátolni, hogy a belsőségei a földre hulljanak. Feje a lábam előtt koppan.

Adok egy másodpercet magamnak, hogy körbe nézzek. De sehol sem látom a társaimat. Penge feszül pengének, ahogy egy újabb férfi rám támad. A másikat lángra lobbantom. Könnyűszerrel leszerelem támadómat. Lobogó pengémmel elvágom a torkát, vér fröccsen az arcomra. Elfintorodom a meleg folyadéktól. Újból támadásba lendülök.

A nagy felfordulásba nem veszem észre, hogy mögém kerülnek. Mikor megpördülök, a férfi fegyvere már a magasban van, készen, hogy lesújtson vele. Azonban félúton megáll a keze. Penge siklik át a mellkasán, vér szivárog ki a száján. Fekete vére beszennyezi a jégkék fegyvert. Földre rogyva pillantom meg a mögötte álló nőt. Magamat. Egy apró bólintással megköszönöm az Árny Desynek a segítséget. Az életemet. Viszonozza a mozdulatot. Egy tűzből álló tőrt dobok át a válla felett, mely a mögé osonó férfi koponyájába áll.

Desy belenyúl a zsebébe és kihúz belőle egy összegyűrt papírdarabot. Átnyújtja nekem.

-Ezt tedd el, kérlek! - A tenyerembe nyomja. Zavartan pillantok a papírra, belecsomagolt valamit. Végül felnézek rá.

-Mi ez?

-A könyv leírja, nincs most időm elmondani - miután kivégzünk három férfit, hozzáteszi. Szemeiben - az én szemeimben- nincs nyoma félelemnek.- Nyernetek kell! Öljétek meg őket! - Még mielőtt bármit is válaszolhatnék elveszik a társai között. Gyilkolni kezdi őket.

*Loki szemszöge*

Fekete vér borítja a kézfejemet. Rengetegen vannak, mintha nem fogynának, pedig már lépni is nehéz a körém gyűlt holttestektől. Vérük bűzétől felfordul a gyomrom, szaguk beleitta magát a ruhámba.

Elkeveredtünk egymástól Desyvel és Nikával. Azt pedig csak remélni tudom, hogy Odin épségben kiért a katakombákból. Ha sikerrel járt, akkor úton kell lennie a segítségnek. Muszáj, hogy szóljon Thornak!

Tőrömet átdöföm az előttem álló szívén, vele együtt hull a földre. Egyik kezemből a másikba dobom a nálam maradt fegyveremet és könnyűszerrel vágom el egy másik Árny torkát. Kihúzom fegyveremet a földön fekvő koponyájából és ismét mozgásba lendülök. Ütök és szúrok. Együtt mozgok a levegővel. Képességem zöld fényként villan a hátam mögött, ezt két tompa puffanás követ.

Megpillantom Desyt nem sokkal előttem. Teljes erejével harcol, küzd az életéért. Teszek felé egy lépést, hogy a segítségére siessek. Sokan vannak körülötte. Egy férfi megragadja a karomat és arrébb ránt. Majdnem elesek az egyik hullában. Megtalálva az egyensúlyomat kivédem az ütését, félre hajolok a pengéje elől. Megvágom a felkarját, majd pedig a mellkasát. Fekete vére szivárog a ruha anyaga alól. Pengéje felsebzi a homlokomat. Állkapcsom megfeszül a pillanatnyi fájdalomtól. Mögötte termek és átszúrom a koponyáját.

Desy felé fordulok, pont akkor, amikor... Amikor az előtte álló Árny átdöfi a hasát. Nem hagyja annyiban, már ki is rántja és egy gyors mozdulattal elvágja a torkát. Desy kezéből kiesik a fegyvere. Nem hallom, ahogy földet ér. Semmit sem hallok már.

Fülem sípolni kezd, látásom elhomályosul. Követem a testet. Előbb térdre rogy, majd elterül a mocskos, hideg kövön.