| Az Árnyak Bibliája |

A hosszadalmas lépcsősor végét csak a katakombából felszűrődő gyér fény jelzi. Loki testtartásából kiolvasom, hogy szerinte egyáltalán nem jelent jót, ha fény van idelent. Főleg, hogy erről a föld alatti helyiségről - ami ki tudja, mekkora -, senki sem tudott. Még mielőtt kilépnénk a lépcsőházból, megállunk, falnak vetjük a hátunkat. Hallgatózunk. Halk beszédet, mormogás, lépések dobbanását, csoszogását keressük. Megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el a torkomat, amikor ezek egyikére sem kapom fel a fejemet. Nagy valószínűséggel nincs a közelünkben senki és semmi.

Kilépve a fal takarásából két oldalra hosszú folyosó húzódik, itt-ott megszakítva egy ajtóval vagy épp egy elágazással. Túl sok a sötét folt a folyosón. Jobbra mellettünk fent a falon fáklya lobog, a következő jóval messzebb van.

-Fogadok öt aranyban, hogy Árnyak járnak idelent! - Ha nem ilyen helyzetben lennénk, elnevetném magam. Loki is valószínűleg feszültségoldásnak szánta.

-Tartom! - Nika ajka széle megrezzen, mosolyra húzódik. Azonban ez a szeméig már nem ér el. Loki hátrapillant rám. Vigyora csalókás, mert szeme sötéten csillan. Megforgatom a szemem.

-Rendben! - Adom be én is a derekam. - Merre menjünk? - Újra végigpásztázom a sötét, kőbe vájt folyosókat. A hideg végigfut a gerincemen, vastag pulóverem és a kezemen lobogó tűz ellenére érzem, hogy libabőrős leszek.

-Ott van egy nyitott ajtó - bök az állával abba az irányba Loki, amerre a faajtót megpillantotta. Nikával egy néma bólintással jelezzük, hogy mehetünk. A falhoz tapadva, árnyékok között mozgunk. Bár nem láttunk és nem hallottunk idelent eddig senkit, igyekszünk minél óvatosabbak lenni. Egy rossz lépés, vagy elég lelöknünk valamit, a visszhang kilométerekre elérhet.

Az ajtóhoz érve megállunk. Loki óvatosan és lassan mozog, bepillant a szobába. Leeresztett vállából látom, hogy minden rendben, nincs odabent ellenséges lény. Követjük be az ajtón. Egy négyzetalakú, nagy asztal áll a helyiség közepén, szélein itt-ott gyertya pislákol. Nem ül por az asztalon, a falakat övező könyvespolcokon. Járt itt valaki és nem is olyan régen.

Nika az asztalon heverő könyvekhez lép, míg mi Lokival a polcokon lévőket futjuk át. A végéhez érve fejrázással jelezzük egymásnak, hogy egyikünk sem talált semmi említésre méltót.

Újra a folyosót járjuk, több kereszteződésen átmentünk már. Volt, hogy elfordultunk jobbra, vagy ha kedvünk úgy tartotta, akkor balra. Minden ajtón, ami attól függetlenül, hogy zárva volt, vagy nyitva, benéztünk. Sajnos nem találtunk semmit idelent és szerencsénkre nem találtuk szembe magunkat az ellenséggel sem. Az előző kereszteződésnél várnunk kellett, mert morgásokat hallottunk. De végül elhaltak.

Könyvekkel teli szobákat néztünk át. Volt amelyik üres volt, volt amelyikben asztalok és székek sorakoztak csak. Étkezőhöz és hálószobákhoz hasonló helyiségekben is jártunk. Cellákkal teli folyosók sokasága között is áthaladtunk, szerencsénkre egyiknek sem volt lakója. Legalábbis most. A csontok és ruhamaradványok azt jelezték, hogy egykor, réges-régen voltak idezárva élőlények.

Ahogy egyre mélyebbre hatolunk a palota alatti titkos katakombákban, úgy nő a nyomás a mellkasomban. Mintha azt jelezné, hogy közeledünk valami felé. Mint egy fémkereső. Folyamatosan hangot ad ki magából, de ha fémet - ez esetben bajt - érzékel, gyorsabb és hangosabb lesz a pittyegés. Próbálom nem a többiek tudtára adni, mit érzek. De nem vagyok biztos benne, hogy Loki nem érzi. Annyira új még számunkra ez a kötelék és az azzal járó képességek, hogy fogalmunk sincs pontosan, mikor érezzük a másikat. Mindenesetre Loki sem adja semminek sem jelét.

Egészen addig a pontig, amíg el nem érjük az egyik folyosó végi zárt ajtót. Amint megállunk mellette és Loki megérinti a kilincset, fájdalom nyilall a mellkasomba. Loki azonnal elengedi a fémet és a mellkasához kap. Ő is érezte. Nika tekintete zavartan cikázik kettőnk között. Egyből leesik neki, mi történt, amint találkozik a tekintetem Lokiéval.

-Érezted? - Fordul vissza Loki felé. Alig hallom a feltett kérdését.

-Igen - a herceg válasz közben nem néz a gyógyítóra, folyamatosan az arcomat fürkészi. Megfeszül az állkapcsom, tűz lobban a szememben. - Mondd, mit érzel!

-Van bent valami - lehelem.

-Árnyak? - Loki kezében egy zöld villanással megjelenik egyik tőre.

-Odin?

-Nem tudom megmondani - tekintetem az ajtóra tapad. - De nem jó - Loki az ajtóhoz lép, óvatosan ráfekteti egyik tenyerét, majd megtámasztja a fejét a hideg, ősi faajtón. Hallgatózik. Nika rámarkol a combjára erősített vágófegyver markolatára. Eltelik egy perc. Kettő. Három. Loki elemeli a fejét, hátrapillant ránk és megrázza a fejét. Tehát nem hallott odabent mozgást.

Olyan óvatosan és halkan, amennyire csak lehet, kinyitja az ajtót. Belépve egy rövid folyosó fogad bennünket. Három- három cella van a folyosóba építve. A sárga sugárfalak zizegésén kívül nem hallunk semmit. Nincs bennük senki. A rövid folyosó végén egy tér található, szembe pedig folytatódik tovább a cellasor. Óvatosan az asztalhoz lépek, Loki és Nika pedig továbbmennek, hogy megnézzék van-e valaki a sugárfalak mögött.

A papírhalmokat gyertyák és vaskos könyvek szakítják meg. A faggyú néhol ráfolyt már a gyertya alatti papírra. Az egyik könyvön megakad a szemem. Fekete, bőr kötésén középen egy körben Asgard távoli látképe látható fejjel lefelé. Ezüsttel árnyakat mintáztak köré. A könyvet máskor zárva tartó lakat most az asztalon hever. Rossz érzés hullámzik végig a testemen. Szemem sarkából látom, hogy Loki felém pillant.

A folyosó folytatása, amit most bejárnak, hosszabb és a távolban egy elágazás található. Sűrűbben vannak a cellák közötti tartóoszlopokra helyezve a fáklyák. Ez sem valami biztató.

Tekintetem visszavándorol a fekete könyvre, melyen az árnyak címere látható. Még mindig tűzben égő alkarom egy szempillantás alatt kialszik. Nincs már szükségem a fényére. Közelebb lépek a könyvhöz és felé nyúlok. Suttogások ütik meg a fülemet, amint ujjbegyem hozzáér a fekete kötéshez. Mintha a könyv beszélne. Néha kiveszek egy-két értelmesnek tűnő szót, de rájövök, hogy esélyem sincs megérteni, mivel az ősi nyelven beszél.

Az asztal széléhez vonom a vaskos kötetet, hogy jobban láthassam. A suttogás továbbra sem tűnik el. Loki és Nika nem adta jelét annak, hogy ők bármit is hallanának. Kinyitva a könyvet a hangok elhalnak, helyét a hideg veszi át.

-Basszus! - Loki halk szavai még ide is eljutnak. Nem pillantok fel a könyvből. A hideg végig járja a testemet, beleissza magát a csontjaimba. Remegni kezd a kezem, a térdem. Összeszorítom a fogaim, hogy azok semmiképp se vacogjanak. Lapozok és elém tárul a könyv címe. Mivel nem tudom elolvasni, továbblapozok. Két soron kívül semmi sincs ezen az oldalon, így hajtok egyet. Már látom, az orromból kiáradó levegőt. Oldalakat oldalak követnek, tele fekete tintával írt, számomra idegen szöveggel.

Sűrűbben pörgetem a lapokat addig, amíg szemet nem szúr az egyik rajz. Egy hatalmas madarat ábrázol. Teljesen olyan, mint a Főnix madár, amit az asgardi könyvekben láttam már. Annyi különbséggel, hogy szárnyai és a csőrét elhagyó erő nem narancssárga, mint a tűz, hanem kék. Olyan, mint egy vízből és jégből keletkezett madár.

Továbblapozva megpillantom a Főnix madarat is. Az oldalak csak pörögnek addig, amíg újabb rajzhoz nem érek. Itt ismét a jégmadár látható, alatta arany páncélt viselő férfiak, koponyák. Jég és halál. Az asztal pereme jegesedni kezd. Én azonban nem bírom bezárni a könyvet, vonzza a tekintetem.

-Destiny! - Suttogja egy távoli hang. Mintha maga a könyv szólítana. Egy újabb képet találok, ahol a két madár egymásnak esik. Tűz és jég száll csatába. Az alattuk elterülő koponyák rémületet ébresztenek bennem. - Destiny! - A hang most hangosabb, mélyebb. Továbblapozok. Több tíz oldalnyi szöveg után olyan képbe botlok, amit elsőre nem tudok felfogni. A Jégmadár legyűrte a Tűzmadarat.

-Desy! - Meleg kéz fonódik a csuklómra, míg egy másik becsapja előttem a könyvet. A hang mellőlem érkezik. Loki egy könnyed mozdulattal maga felé perdít. Tekintetem hirtelen kitisztul, hallásom visszatér. Loki zavart tekintetével találom szemben magam. Gyönyörű kék szemében félelem és pánik csillan. - Mi volt ez? - Hangja egyszerre rémült és erős. Nem válaszolok mivel léptek zaja üti meg a fülemet. Elpillantok a folyosóra, amelyet átnéztek. Nikát pillantom meg, ahogy maga mellett terelgeti Odint.

-Ő az? - Ennyit tudok egyelőre kipréselni magamból. A hideg lassan, nagyon lassan hagyja el a testemet, csontjaimat.

-Igen - bólint Loki. - Mi ez? - Állával a már csukott könyvre bök, de tekintetét nem szakítja el az enyémtől.

-Az Árnyak Bibliája - hangom megremeg, de nem a hidegtől. Mintha itt se lett volna. Nem vagyok biztos benne, hogy Loki tisztában van vele, mi az a Biblia. - A Sötétség fényes jövője - Loki keze a könyv felé mozdul, szabad kezemmel azonnal elkapom. - Ne nyisd ki! - Hangomban rémület csendül. Az előttem álló, feketehajú férfi az arcomat vizsgálja, próbál leolvasni róla valamit. Bármit. Végül bólint.

-Felvisszük - nem ellenkezem, hagyom, hogy magához vegye. Nika és Odin mellénk érnek.  A Király arcán egy seb éktelenkedik, de ennél többet nem látok. Bír a saját lábán járni, tekintete tiszta. Így nagy baja nem eshetett. Legalábbis olyan nem, ami látszana.

-Minden rendben? - Nika hangját hallva, felé fordulok. Még mielőtt válaszolhatnék, éles sikolyok visszhangoznak végig a folyosókon.

-Kinyitottad? - Odin hangjában nem csendül él.

-Igen - állkapcsom megfeszül, feltörnek az érzések, melyeket a könyv váltott ki belőlem. Loki aggódva pillant végig rajtam. Jól vagy, Kedvesem? Lágy hangja megsimítja a tudatomat, melegséggel tölt el. Majd fent elmesélem.

-Megérezték - pillant a nyitott ajtó felé. - Mennünk kell!