| Rossz érzésem van |

Nika a mai nap korábban végzett, így hamarabb tudtunk átmenni Lokival, hogy együtt folytassák a könyvek átvizsgálását. Most kivételesen nem a rendelő melletti irodába telepedünk le, a gyógyító ragaszkodott hozzá, hogy felmenjünk az emeletre, ami a lakásául szolgál.

A nappaliban foglalunk helyet, a kis asztal és a szőnyeg nagy részét ősrégi, poros könyvek borítják. Lokival nem vesződtünk sokat az öltözékünkkel. Annyi időnk volt otthon, hogy együnk egy keveset és átöltözzünk valami kényelmesbe. Így melegítőnadrág és pulóver mellett döntöttünk.

Gyertyafények pislákolnak a lakásban valamicske fényt adva nekünk. Nika a kanapén foglal helyet ölében egy vaskos könyvvel. Loki az egyik fotelban, míg én a szőnyegen. Az erkély üveges ajtaja felől beszűrődik az alattunk húzódó utca gyér fénye. Halk beszélgetés hallatszik fel a résnyire nyitott ablakon keresztül, asgardiak haladnak el a rendelő előtt. Hangjuk gyorsan szertefoszlik.

Mivel nem értek az ősi nyelven, így nekem olyan könyvet adtak, amely a közös nyelven íródott. Nem sok esélyt látok rá, hogy ezekben a kötetekben bármi hasznosra is bukkannék, de nem lehet tudni. Loki épp ezért hozta el ezeket a könyvtárból, hátha szerencsével járok velük. Elsőként mindig a tartalomjegyzéket futom át - már ha tartalmaz ilyet a könyv -, ezt követően elsőként azokat a fejezeteket nézem át, amik rejthetnek magukban hasznos információt, utána pedig azokat, amik kimaradtak. Lényegében az egész könyvet gyorsan átfutom. Megfigyelem a rajzokat, beleolvasok az oldalakba, hátha megakad valamin a szemem.

Megdörzsölöm fáradó szemeim, majd a fülem mögé tűröm előre szabadult fehér tincseimet.

Az egész napot a palotában töltöttük, ki sem mozdultunk a könyvtárból. Hol a könyvek felett görnyedtünk, hol a hatalmas asztal felett álltunk Thorékkal. A rossz idő sem segített a kedvünk javításán, ahogy az sem, hogy ma sem jutottunk túl sokra.

Frigga egyszer látogatott le hozzánk, továbbra sincs a legjobb állapotban. Odin nyomára sem sikerült még rábukkannunk. Sif és Hogun vezette a mai napon a keresést, már másodjára járták be a palota minden egyes zugát. A hercegek már a legrosszabbra gondolnak, miszerint a királyt az Árnyak világában tarthatják fogva. Természetesen ezt nem említettük meg Friggának. Még nem.

Lapozok egyet az előttem heverő könyvben és belekortyolok a gőzölgő, finom teámba. Loki már az ötödik könyvet helyezi le a földre. Ezek szerint ebben sem talált semmi érdemlegeset. Gyógyító barátnőm hatalmasat ásít, szorosabbra vonja maga körül a puha, fehér takarót. Gyönyörű szőke haját kivételesen leengedte, a combja közepéig ér. Nem csodálom, hogy a munkához inkább befonja vagy felköti. De az tény, hogy többet kellene kiengedve hordania.

-Hozok még teát - bontakozik ki a takarójából alkotott gubóból Nika. - Tölthetek majd nektek is? - Tekintete kettőnk között cikázik, majd lenyúl az asztalra helyezett teáskannáért.

-Igen - küldök felé egy mosolyt.

-Köszönöm! - Bólint Loki is. Fel sem tűnt, mikor ihatta ki bögréje tartalmát a herceg. Fáradt tekintetünk találkozik, néma üzenetet küld. Még fáradtan is gyönyörű vagy! Lehajtom a fejem és az előttem földön heverő oldalt kezdem el pásztázni, hogy véletlenül se láthassa, hogy vér szökik az arcomba. A feladatoddal foglalkozz, ne a flörtöléssel! Nevetése végig visszhangzik a fejemben, de nem szól többet.

Nika pár perc elteltével vissza is tér hozzánk a konyhából, mindkettőnknek tölt a friss, meleg gyümölcsteából, majd helyet foglal a kanapén. Az ő pohara is tele lesz, a kanna pedig visszakerül a tálcára. Óvatosan kortyol bele, miközben az ölébe helyezi az imént félretett könyvet.

-Nika, lehet egy nem ide kapcsolódó kérdésem? - Pillantok fel rá a földről.

-Persze!

-Lehetséges az, hogy a párok kötelékén keresztül vészjelzést adnak le a másiknak? - Kérdőn felszalad a szemöldöke. Válaszolok fel nem tett kérdésére: Mikor elkezdtem sejteni, hogy nem Odinnal sétálok az udvarban, fura érzés kerített hatalmába. Loki pedig utána azt mondta, érezte, hogy valami nincs rendben, hallotta a hívásomat - a hercegre pillantok, aki egy bólintással támasztja alá a történetet.

-Pontosan mit éreztél? - Fordul Loki felé.

-Nyomást éreztem a mellkasomban, mintha valaki ráült volna. Fájdalmat éreztem - gyengéden a szemembe néz. Ismét érezte, hogy fájdalmaim vannak, hogy újabb sebeket szerzek. - Nem erősen, de éreztem. Többször is, hullámokban tört rám - Nika felé fordul, aki türelmesen és kíváncsian hallgatja a herceget. - A hangodat is hallottam - zavartan vonom össze a szemöldököm.

-Nem próbáltam meg beszélni veled akkor.

-Mit mondott? - Támaszkodik meg térdein a gyógyító. Loki csodálatos tengerkék szeme megtalálja az enyémet. Ujjaim ropogása tölti be a kialakult rövid csendet. Egyáltalán nem emlékszem, hogy szóltam volna neki bármit is.

-A nevemet - összepréselem az ajkaimat.

-Korábban meséltem már neked a párok kötelékéről - nagy nehezen tudom csak elfordítani a tekintetemet Lokiról. Bólintással jelzem a barátnőmnek, hogy emlékszem rá. - Minden pár más. Épp ezért lehetséges, hogy a ti kapcsolatotokra ez a jellemző, hogy segítséget tudtok kérni. Ez többnyire érzésekben, fájdalomban jelenik meg.

-És mi van azzal, hogy hallottam a hangját? - Fordul felé Loki. - Máskor is éreztem már a fájdalmait, de beszélni ilyenkor még nem hallottam - a felhozott emlékre elszorul a torkom. Muszáj vagyok inni egy kortyot, könnyeimet igyekszem bent tartani. Uralnom kell ezeket az érzelmeket, nem hagyhatom, hogy akárhányszor feljön a téma elgyengüljek.

-Vannak olyanok, akik képesek egymás gondolataiban is beszélni - visszadől a kanapéra és maga alá húzza lábait. - Én sem tudom pontosan, hogyan működnek ezek a képességek, van-e határ. De nem hiszem, hogy ha kialakul a kötelék, akkor csak egy valamire képesek a sok közül. Előfordulhat persze, hogy csak például a fájdalmakat érzik, de az is, hogy emellett sok másra is képessé válnak - megáll egy pillanatra, lassan pillant végig mindkettőnkön. - Nem tapasztaltatok ilyet? Beszélgetést?

-Tapasztaltuk - válaszolja Loki.

-Csak nem gondoltuk, hogy ez az lehet - ami azt illeti, most jöttünk rá, hogy ezt csináltuk. - De egy-két mondatnál sose jutottunk többre.

-Gyakorolni kell - mosolyodik el Nika. - Ahogy a segélykérést is.

-Miért?

-Véletlenül hívtad aznap Lokit - ebben teljesen igaza van. Fogalmam sem volt róla, hogy Loki érzi a fájdalmaimat akkor, hogy segítséget kértem tőle. Csak a végén tudatosult bennünk, mit csináltunk, mikor már Odin fejével a kezemben álltam előtte. - Ha gyakorolnátok, akkor legközelebb tudatosan tennétek meg ezt. Ez nem vesz igénybe akkora erőt, mint a gondolatátvitel. Edzeni kell az elméteket is és akkor nem csak két mondatig fogtok eljutni.

-Akkor holnap reggel megpróbálkozunk velük - Loki féloldalas mosolyát látva minden aggodalom és rossz emlék elillan belőlem.

-Mindenképp számoljatok majd be róla!

Két óra elteltével már fent ülök a szabadon maradt kanapén lehunyt szemekkel. Az egyik vaskos könyv az ölemben pihen. Lapok susogását hallom mellőlem. Loki szabad kezét a bokámon pihenteti, hüvelykujja fel-lejár a zoknim és a nadrágom szára között kilátszó bőrömön.

-Loki - szólítja meg kedvesemet Nika. Nem nyitom ki a szemeim, egyszerűen túl fáradt vagyok hozzá. Hallom, ahogy megnyikordul a kanapé, tompa lépések hangját hallom a szőnyegen. - Láttad már ezt? - A könyv bőrkötése recseg, ahogy egyik kézből a másikba csúszik. Túl nagy a csend. Lap susog.

-Nem - Loki hangját hallva azonnal kipattannak a szemeim. Barátnőm Loki másik oldalán áll keresztbefont kézzel.

-Mi baj? - Loki keze lecsúszik a lábamról, ahogy felülök. A kanapé karfája megnyomta a hátamat, sajog egy kicsit.

-Ez az első könyvek egyike volt - kezd bele Nika. - Akkor íródhatott, amikor a palota épült.

-És van benne egy térkép - az ifjú herceg nem szakítja el a tekintetét a régi, megbarnult lapokról. - Vagyis inkább egy alaprajz.

-A palotáról? - Előre hajolok, hogy jobban láthassam.

-Igen. Eddig még ezt sose láttam - Nika a könyvhöz nyúl és lapoz kettőt.

-Emiatt tartanám fontosnak - mutat a bal oldali lapra.

-Ez a könyvtár - leheli Loki, szeme villámként cikázik a rajzon, míg végül meg nem akad az egyik sarokban. Azonnal rámutat. - Eszerint a rajz szerint van egy ajtó a könyvtár végében - lapoz egyet, átfutja, majd visszalapoz. - De nem mutatja, hova.

-Miért van olyan érzésem, hogy arra gondolsz, amire én? - Ledobom a könyvet az ölemből és kitakarom magam. Ott van Odin.

-Mert valószínű arra gondolok! - Félmosolya mindössze egy pillanatig tart. - Öltözz! - Felpattanunk az ülőalkalmatosságainkról és a cipőnk felé vesszük az irányt. Egy percbe se telik és már menetre készen állunk az ajtóban. Nika épp ekkor fordul ki a szobájából, haját lófarokban felkötötte, fegyver csillan csípőjén és combján. Zavart tekintetünket látva felnevet.

-Veletek megyek! - Azzal felhúzza a csizmáját.

-Nem tudjuk, mi vár ránk ott! - Állok elé. - Nem akarom, hogy miattam bajod essen! - Eszemben sincs kockáztatni az életét, csak azért, mert útjaink találkoztak. Túl sok olyan személy keveredik bele ebbe az ügybe, akiket szeretek. Annak ellenére, hogy Nika nem rég lépett csak be az életembe, sokat jelent nekem és nem csak azért, mert összefoltozott.

-Ne aggódj, nem lesz bajom - rám kacsint, amit akaratom ellenére is megnevetek. - Segíteni akarok! - Hangját hallva elszorul a szívem.

-Rendben - lehelem a választ.

-Akkor indulás, hölgyeim! - Tárja ki az ajtót előttünk Loki.

A palota szinte teljes sötétségben úszik, itt-ott pislákol csak egy fáklya vagy épp gyertya. Az éjszakát végig álló őrök nem állítanak meg bennünket, nem kérdezik meg, mit keresünk itt ilyenkor, ahogy azt sem, ki az idegen nő az oldalunkon. Késő éjszaka van már, éjfél is elmúlt. A csend már-már ijesztő és súlyos körülöttünk. A könyvtár hatalmas ajtajának nyikorgása hangosabb, mint máskor, visszhangot ver az üres, fekete folyosókon.

A könyvtárban vaksötét van. Egy könnyed mozdulattal láng jelenik meg a kézfejemen, ez ad nekünk némi világítást. Nika és Loki azonnal lekapnak egy-egy fáklyát a falról, könnyű szerrel begyújtom nekik. Párom előkapja zsebéből a kitépett oldalt és az alapján navigál bennünket a könyvtárban.

Ahogy mélyebbre visznek a lépteink, úgy hűl a levegő is, a tűz fényét is jobban elnyelné a minket körbe ölelő sötétség. Mintha a palota, a könyvtár akarna nekünk jelezni, hogy ne merészkedjünk mélyebbre.

Loki idefelé beavatott bennünket, hogy ilyen mélyre a könyvtárban nagyon-nagyon régen merészkedtek már az asgardiak. Több ezer éve nem lépte át senki a negyedik szekció határát. Onnantól a sötétség mintha figyelne és várná az arra tévedő szerencsétleneket.

A nyolcas számot megpillantva veszünk egy jobbos kanyart. Könyvek sokasága között lépkedünk, próbálunk minél halkabban haladni előre. A sort Loki vezeti, mivel nála van a térkép, én jövök hátul. Alig bírom megállni, hogy hátranézzek. Olyan érzésem van, hogy nem vagyunk egyedül. Én is érzem. Csendül Loki hangja a fejemben. Van itt valami? Nagyon remélem, hogy nem lesz a válasza. Az ekkora könyvtárakban, ott, ahová már senki nem meri betenni a lábát, mindig van valami. Legalábbis a Midgardi filmekre és sorozatokra alapozva. Túl hosszúra nyúlik a csend közöttünk Lokival, cseppet sem nyugtató. Nem tudom. Mély levegőt veszek a válaszát megkapva.

Kiérünk a sorból, Loki megáll. Mellé lépünk és kíváncsian kémlelünk körbe. Előttünk régi kövekből felhúzott fal húzódik, mintha maga Odin sem merte volna már ezt a részleget felújítani. A szürke falakba díszes oszlopok vannak vésve, melyek között vagy asztalok, vagy székek állnak. Jobbra és balra tovább folytatódik a könyvespolcok sokasága. Mintha sose érnének véget.

-Elvileg itt van előttünk az ajtó - suttogja. Nikával az előttünk magasodó, pókhálós falra pillantunk. A két oszlop között kivételesen nem helyezkedik el semmi. Sem asztal, sem székek. Minden bizonnyal titkos ajtóról van szó. Ami egy kő megmozdításával, varázsigével vagy valami ehhez hasonlóval nyílik csak ki.

-Hogyan tovább? - Kérdi Nika. Egyik kezében a fáklyát, míg másikban az egyik tőrét szorongatja.

-Ír valamit az alaprajz? - Lépek hozzá közelebb és lepillantok a kitépett papírra. Ugyan a nyelvet, amivel íródott cseppet sem értem, de hátha felfigyelek valami rajzra, vagy különlegességre, ami nem illik egy alaprajzhoz. Loki rámutat egy írott sorra, majd átadja nekem a papírost.

A fal elé lép, tenyerét a hideg kőre fekteti. Szája mozog, azonban hang nem jön ki rajta. Tenyere alatt a kövezetek közötti rést zöld fény tölti ki. Úgy folyik szerteszét, mintha vér csurogna közöttük. Kiráz a hideg, Nika a hidegre való tekintettel belelehel a kést szorongató kezébe. Loki ajkai még mindig néma szavakat lehelnek a levegőbe. Eltelik egy perc, majd még egy. A két oszlop közötti fal már zöldes fényben úszik. A csínytevések istene hirtelen kapja el a kezét a faltól és hátra lép. Mintha megégette volna valami.

Visszahátrál közénk. A zöld fény továbbra sem tűnik el a kövezetek közül. Por hullik ki belőlük, ahogy a fal megmozdul, teljesen oldalra csúszik feltárva a mögötte húzódó, sötét lépcsősort.

-Katakomba - leheli döbbenten Nika.

-Rossz érzésem van - tekintetemet nem bírom levenni az előttünk tátongó mélybe és az ismeretlenbe vezető sötétségből.

-Ha maradni szeretnétek - kezd bele Loki.

-Nem! - Vágjuk rá egyszerre, de halkan barátnőmmel.

-Akkor előre megyek - Loki felém fordul, a beleegyezésemre vár. Az eszem azt súgja, hogy meneküljünk. Állkapcsom megfeszül, ahogy összeakad a tekintetem a csínytevések istenével. Elkaplak, ha zuhansz! Halvány, óvatos mosoly jelenik meg az ajkam szélén.

-Legyünk résen! - Átpillantok Nikára, aki egy bólintással válaszol. Azzal Loki előre lép, mi pedig követjük őt az ismeretlen, dermesztő sötétségbe.