| Fogd be vagy elvágom a torkod! |

Kínkeserves sikoly visszhangzik végig a sötét folyosón. Egyetlen gyertya sem pislákol a szűk járatban. Egyetlen fényforrás a két végén lévő ajtók alól szűrődik ki. Meglendül a kalapács. Kegyetlenül lesúlyt vele a karomra. Ismét velőtrázó, fájdalmas sikoly hagyja el a torkomat. Csont roppan, vér serken. A férfi pedig csak vigyorog és fel-felnevet. Miután végez az alkarommal, az ujjaim után nyúl.

Csontjaim már épek, összeforrtak. Mivel keze csontos és vékony, gyenge, így nem az öklét használja. Egy bokszkesztyűhöz hasonló, kicsit keményebb kézre való van egy bot végére erősítve. Amelyet, ha meglendít és jól céloz, eléri a kívánt hatást az arcomon. Bal szememmel már alig látok, úgy bedagadt. Orrom vérzik és eltörött. Jobb szemöldököm felett felrepedt a bőröm, vérem a szemembe folyik. Fehér hajam vége vörösen tapad a felsőtestemhez. Mikor újra lesújt, fejem félre csapódik. Beverem a szék fejtámlájába. Ismét megszédülök. De nem hagyja abba. Újra és újra megüt. Addig folytatja, míg el nem veszítem az eszméletemet.

Célba dob. Apró kis fém csillagokat dobál felém. Nem okoz halálos sebet, ahhoz túl kicsik a fegyverek. De kegyetlenül tudnak fájni. Lábszáraimban már összesen három van. Mellkasomból kettő, míg karjaimból öt áll ki. Vérem vékony patakokban folyik végig a testemen.

A csillagoknak nyoma sincs. Most egy kis tőrt tart kezei között. Apró vágásokat ejt mind a két alkaromon, fel teljesen a vállamig. Ezt követi a mellkasom, a combjaim. Nem emlékszem, mikor öltöztettek át. Fehér melltartó és rövidnadrág van csak rajtam. Amik inkább már rózsaszínűek a ráfolyt vértől.

Fordítva ülök a széken. Mellkasom neki préselődik a hideg háttámlának. Hideg ujjai hozzáérnek a bőrömhöz, ahogy kikapcsolja a melltartómat. Nem esik le rólam. Szabaddá akarta tenni a hátamat. Ostor csattan mögöttem. Rá kell harapnom a számba helyezett bőr darabra, amikor az ostor belevág a húsomba. Újra és újra lesújt vele. Ívben feszül a hátam minden egyes ütést követően. Vér folyik a hátamon, szerteszét fröccsen a szobában. A székem körül friss és már megszáradt vérfoltok tündökölnek. Könnyeim némán gördülnek végig az arcomon.

Zihálva zuhanok vissza a valóságba. Alig kapok levegőt. Éreztem mindent. Úgy fájt, mintha ténylegesen megtörtént volna. Igyekszem normalizálni a légzésemet. Melltartómon és nadrágomon nyomokban lehet már csak észrevenni a fehér színt.

-Tetszett? - Kérdezi izgatottan.

-Miféle beteg fasz maga? Hogy tud ilyeneket létrehozni azzal? - Állammal hetykén a gépezet felé bökök, melynek nagy részét továbbra is elfedi a feketeség. Még mindig tompa vagyok egy kicsit. A férfi egy pillanatra megdöbben, ezt a testtartásából olvasom ki.

-Létrehozni? - Motyogja. Nevetése olyan hirtelen tör fel, hogy összerezzenek. - Ezek a te emlékeid, Úrnőm! - A hideg végig fut a gerincemen. Emlékek? - Ezek mind megtörténtek - A padlóra meredek. Nem. Nem történhetett meg. A férfi kiolvassa félelmet tükröző szememből a gondolataimat. - Azta! - neveti el magát. - Védelmi mechanizmus! A legkegyetlenebb részeket elfeledtette veled? Olyan mélyre temette benned, hogy azt hitted, ez csak illúzió? - Ráemelem fátyolos tekintetem. Ekkor érzem csak meg. Az egész testem sajog és lüktet. A hátamon érzem az ostor nyomát, amelyek életem végéig ott lesznek majd. Végig pillantok a karomon, combjaimon. Észreveszem az apró kis vágásokat, a dobócsillagok okozta kis pöttyöket. Elered a könnyem. De a csontjaim. - Jó gyógyítóink vannak - mintha olvasott volna a fejemben. - A sebhelyeket kértem, hogy ne tüntesse el teljesen, viszont a csontjaidat mindig helyre hozattam - vigyorától elfog a hányinger. Mindig. Hányszor törhette el a csontjaimat? A karomat, lábamat és bordáimat.

-Mégis mióta vagyok itt? - Remegő hanggal teszem fel a kérdést. Tetszik neki, hogy így megtörök. Hogy meg tudott törni, és azóta sem jöttem helyre. Minden egyes alkalommal mentálisan és fizikálisan is bántalmazott. Sose kímélt. Addig csinálta, míg el nem vesztettem az eszméletemet. Már az elején elveszítettem az időérzékemet. Nem tudom milyen időközönként hoznak-visznek, mennyi ideig vagyok idelent vagy épp odafent.

-Az maradjon még az én titkom! - Nincs időm, sem pedig erőm reagálni erre. Egy kattanással ismét bekapcsolja a gépet. Szörnyebbnél szörnyebb emlékeket vetít le nekem. A rossz után jön a jó, a szívfacsaró. Lokit látom.

X

Egy pillanat erejéig körbe pásztázom a kávézót. A tekintetem megakad egy feketehajú férfin, aki velem szemben ül egy másik asztalnál és engem néz.

X

-Jöttél meglátogatni? - vigyorog rám az isten.

-Nem éppen - ráncolom össze az orrom. - Hol tudok innen kijutni?

-Keresnek? - Pillant el a lépcsőkre Loki.

-Csak sétáltam egyet és eltévedtem - válaszolom komoran.

X

-Kit szeretsz a világon a legjobban? - Kérdésem után zavartan összevonja a szemöldökét, majd rám is néz.

-Ez könnyű - csukja be a könyvet. - Magamat - válaszát hallva megforgatom a szemem.

X

-Nem vagyok biztos benne - súgom magam elé. Loki a tekintetem keresi, amit pár másodperc elteltével talál csak meg.

-Nem? - kérdezi halkan.

-Van valakim - sütöm le a tekintetem. Loki idegesen megnyalja a száját, felpillant, majd csalódottan elmosolyodik. Mikor újra ránézek, ismét a távolba néz, majd hunyorít, mintha látna valamit.

X

A kezünkre pillantok, melyet most nagyon gyengéden megszorítok. Tekintetem, most a hajára kapom, ugyanis fehérebbé válik. Elkerekedik a szemem, látva, mit váltott ki az érintésem. Már épp, hogy csak egy kicsit szőke.

X

-Tudtad, hogy Asgard olyannyira eltér az otthonodtól, hogy a vadvíz néhol nem jéghideg, hanem kellemesen meleg? -Ráncolja fel a homlokát kérdőn.

-Mi? - Nevetek fel furcsa kérdését hallva. Azonban még mielőtt leesne, miért kérdezi, vagy épp választ kapnék, rászorít a kezemre és egy könnyed mozdulattal a vízbe lök. Felkiáltok, majd belecsobbanok a vízbe. Meglepetésemre meleg a víz, pedig arra számítottam, hogy meg fogok benne fagyni. Mikor a fejem kibukik a víz alól, felkiáltok. - Nem tudok úszni! - Loki arcán egy pillanatra átsuhan az ijedtség, majd nem habozik tovább, utánam ugrik. Vicces lett volna azt közölni Odinnal, hogy megfulladtam! A lábaimmal fenntartom magam és várom, hogy Loki feljöjjön a víz alól. Próbálom visszatartani a nevetésem, amikor megfog és próbál fenntartani. Azonban mikor tekintetünk találkozik, elnevetem magam.

-Nem hiszlek el! - forgatja meg a szemét Loki, majd el is neveti magát. Azonban még így sem enged el.

-Átvertem a csínytevések istenét - mondom nevetve. Karjaimmal Loki vállát támasztom, hogy könnyebb legyen megtartania. Mikor tekintetünk újra találkozik, alábbhagy a nevetésem, majd a számat is megnyalom zavaromban. - Mennünk kellene - mondom halkan, tekintve, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz.

-Lassan úgy is őrségváltás lesz - ért egyet Loki. - Nem kellene bajba kerülnöd - bólintok egy aprót, majd Loki lassan elenged és mind a ketten a partra úszunk.

X

- Szakíts vele! - Ejti ki a szavakat halkan és gyengéden.

-Miért? - Kérdezem rekedtesen.

-Mert már nem szereted - hüvelykujjával gyengéden megsimítja az arcomat, mire én pár másodpercre lehunyom a szemeim.

-Nem elég - nézek a szemébe újra. - Adj egy okot, és szakítok vele!

-Már hosszú ideje nem vagy vele boldog, Desy - ráncolja fel finoman a homlokát.

-Nem elég - folyik le egy könnycsepp az arcomon. Loki izmai megfeszülnek, azonban látom rajta, hogy mondana valamit. - Mond ki! - Kérem meg finom hangon.

-Mégis - rázza meg zavartan a fejét. Nem hagyom, hogy befejezze.

-Egy szó - tekintetünket még mindig nem vesszük le a másikról. - Nyolc betű.

-Nem tehetem.

-Miért?

-Mert nem lenne igaz - azzal elengedi az arcomat és a kezemet is. A szememet elhagyja egy könnycsepp. Loki lép egy lépést hátra.

-Hazudsz - ejtem ki rekedtesen.

X

- Miért csináltad? - Loki nem válaszol, csak hirtelen elindul felém. Megáll előttem, egyik kezével ismét megfogja az arcom és olyan közel húz magához, hogy összeér az orrunk.

-Ezt? - Leheli az ajkaimra a kérdést. Zavaromban hirtelen nem tudok mit válaszolni. Megfeszül az állkapcsom a közelségére. Válaszképp csak bólintok egy aprót. - Én magam sem tudom - folytatja. - Csak meg akartam tenni.

-És most? - Kérdezem szintén halkan. - Most mit szeretnél tenni? - Csend áll be közénk, nem válaszol azonnal. Nem tud. Habozik.

-Ugyanazt, ami akkor nem sikerült - válaszolja végül.

-Biztos vagy benne? - Kérdezem, mire még közelebb hajol hozzám. Ajkaink már csak pár milliméterre vannak egymásétól.

-Sokkal biztosabb, mint akkor - kapom meg a választ, mire összepréselem a szemem, amit szinte azonnal elhagy egy könnycsepp.

X

- Elkaplak, ha zuhansz!

X

-Nem akarlak bántani - ráncolja fel lágyan a homlokát. Még jobban felhúzom magam szavaira. Hirtelen ellököm magam tőle, mire mind a ketten elengedjük a másikat. Megpördülünk és szinte ugyanabba a pózba esünk a másiknak.

-Mégis megtetted! - Mondom halkan, remegő hangon. Loki nem találja a szavakat, tudja mire gondolok. Szerintem se ő, sem pedig én nem gondoltuk volna, hogy ennyire rosszul fog nekem esni az, amit a tetőn mondott. Ujjaimat lassan felemelem, majd el is veszem a kezem a csuklójától. Ugyanezt teszi. Leengedjük a kardunkat a másik nyakától. - Azt mondtad, elkapsz, ha zuhanok - nézek a szemébe könnyes tekintettel. - Most azonban hagysz zuhanni - lefolyik egy könnycsepp az arcomon. - Pont, mikor a legnagyobb szükségem lenne rád!

X

-Te se segítettél - pillantok rá pimaszul, mire ő szórakozottan megforgatja a szemeit. Már nem érzem magamon az érintését, mivel leveszi magáról a felsőt. Ledobja a földre. Elidőzök felsőtestét látva.

-Én se nézelődtem ennyit - jegyzi meg egy ravasz mosollyal az arcán.

-Ó, dehogynem - nézek a szemébe mosolyogva. Még közelebb lép, kezeit a derekam köré fonja. Érintésétől izzik a bőröm. Én az enyéim a nyaka köré fonom. Testünk egymáséhoz simul.

-Megengeded? - kérdezi halkan, majd a számra pillant.

-Múltkor se kértél engedélyt.

X

-Lefeküdtetek? - Kérdezi nevetve, de mégis kíváncsian.

-Nem! - Fordulok meg, mivel már elindultam Loki után.

-Akkor alakul valami - kezd el hangosan gondolkodni.

-Jaj, Ben - forgatom meg a szemem.

-Érdekel mi van veled hugi! - Tárja szét a kezét. - Alakul valami és nem akarja, hogy vissza gyere. Nem?

-De - fonom össze a karom a mellkasom előtt. - Vagyis...

-Már mindegy, kimondtad - nevet fel.

X

-Rendben - bólint rá. Időközben felérünk a megfelelő emeletre, és mivel az én szobám közelebb van a lépcsőhöz, így az ajtóm előtt állunk meg. - Ha szükséged van valamire, szólj!

-Tetszik ez a Loki - mosolyodom el halványan, majd lenyomom a kilincset. Ám még mielőtt beléphetnék a küszöbön, Loki megfogja a kezem és maga felé fordít.

-Szóval tetszem? - Hátam találkozik az ajtófélfával. Loki magasabb nálam, így fel kell rá néznem. Szemei csillognak, de nem a könnyektől. Testemben az izmok megfeszülnek, amikor egyik kezemen végigsimít.

-Nem ezt beszéltük meg - súgom. Olyan közel került hozzám, hogy még a suttogásom is hangosnak tűnhet.

X

Szemeim kipattannak, könnyeim megállíthatatlanul csorognak végig az arcomon. A férfi előttem áll. Vigyorog. Kezében fogja a kését, melyet ismét az én vérem színez. Ekkor hasít csak belém a fájdalom. Miközben a gép dolgozott, ismét ejtett rajtam pár vágást.

-Öljön meg - nehezemre esik kiejteni a szavakat. Komolyan gondolom. Nem bírom már tovább. A lelkem és a szívem darabokban. A testemnek lassan nem lesz olyan felülete, amelyet ne borítana sebhely. Mindenem fáj, elfáradtam. Egész testemet a bőrömre száradt vérem borítja. Hajam kócos és foltokban vörös. Fáradt vagyok. Egyszerűen nincs már erőm. - Öljön meg! - Ismétlem meg, kicsit hangosabban. Próbálok határozott lenni. A férfi elneveti magát.

-Öljelek meg? - Fejem lebicsaklik. Összepréselem a szemeim, próbálom összeszedni magam annyira, hogy tudjak vele beszélni. Meg kell ölnie! Forog velem a szoba. Túl sok vért veszítek. Felszisszenek, ahogy a pengje felsérti az arcomat. Nem sokkal az előző vágás alatt. Könnyeim az ölembe potyognak. Puffanást hallok, de ennél több figyelmet nem fordítok a hangra.

A penge hegyét az állam alá helyezi. Megfeszül a fegyver, emelkedni kezd a fejem. Nem szól semmit. Csak halk, egyenetlen lélegzetvételeit hallom. Lassan felnyitom a szemhéjaim. Tekintetem megállapodik dermesztő vigyorán. Újabb puffanás, az előzőnél kicsit hangosabb.

-Meg szeretnél halni? - A vasajtó kicsapódik, a férfi pedig rémülten ugrik félre és fordul meg. Fejemet nagy erőfeszítések árán sikerül megtartanom. Elszorul a torkom. Könnyeim gyülekeznek a könnycsatornámban. Alig tudok hinni a szememnek. Felnyögök. Fájdalmamban, megkönnyebbülésemben.

Loki áll az ajtóban. Mögötte a folyosón a két őr holtan hever a fekete padlón. Vérük pocsolyába gyűlik, megtörik rajta a fény. A csínytevések istenének ruháját vér pöttyözi. Közel sem annyi, mint az enyémet. Loki arca rémületet tükröz. Lassan pillant végig rajtam. Minden egyes sebhelyemen, vérfoltomon, zúzódásomon megakad a tekintete. Két könnyáztatta szempár találkozik. Az övé azonban gyorsan megváltozik. A félelmet és döbbenetet átveszi a düh. A halál maga csillan meg a szemében. A mellettem álló férfire néz. Loki tesz egy lépést előre, majd kővé dermed. A csuklyás férfi ördögi nevetésben tör ki.

-Üdvözöllek, ifjú herceg! - Köszönti. Némán sírok tovább. Egyszerűen nincs erőm megszólalni, hangot kiadni magamból. Loki megfeszíti a testét többször is. Próbál kiszabadulni az igézet alól. Azonban nem jár sikerrel. - Nem gondoltam volna, hogy ide fogsz találni! - Elpillant Loki válla felett. - Őket nagyon szerettem ám - cicceg. - Jól időzít hercegséged! Pont most akartam folytatni!

-Engedje el! - Loki hangjában él csendül, fenyegetés. A férfi felnevet. - Ha hozzá mer érni még egyszer... - nem tudja befejezni, mivel a szája összeragad. Újabb varázsige, amelyet fogva tartóm intézett felé. Loki rángatózik, izmai megfeszülnek és elernyednek. Azon van, hogy kitörjön a férfi szorításából.

-Hol is tartottunk, Úrnőm? - A férfi ismét elém lép, azonban én végig Lokit nézem. A testemet és lelkemet gyötrő fájdalmak eltompulnak. Itt van. Eljött értem. Még egyszer láthattam őt utoljára. - Tudatnád a kedves pároddal, hogy mire kértél az imént? - A pár szót hallva Loki szemét elhagyja egy könnycsepp. A csuklyás idegen megmozdítja a kezét. Vér serken a mellkasomon. Loki megfeszül. Tudom, hogy érzi a fájdalmamat.

-Hogy öljön meg - nem ismerem fel a saját hangomat. Annyira meggyötört vagyok, olyan fájdalom járja át a bensőmet és a testemet, hogy eltorzult a hangom. Loki megfeszül, üvöltene, ha tudna. Nyakán kidüllednek az erek, csak morgását hallom. Tovább feszegeti az őt fogva tartó láthatatlan köteleket. A penge ismét találkozik a bőrömmel. Össze kell préselnem a szemeimet.

-Még mindig ezt akarod? - Kérdezi dermesztő hangsúllyal. Lokira nézek.

-Igen - ekkor már végig gurul a sós csepp az arcomon. Beletéved friss sebembe. Csípős érzést hagy maga után. Loki ismét feszeng, próbál kiszabadulni. A férfi ejt még rajtam három vágást. Az utolsónál felszisszenek. Loki szemei izzanak a gyűlölettől, a tehetetlenségtől. Attól, hogy így kell látnia engem. Friss és száradt vérrel, fáradtan, fájdalmakkal küzdve. Tudom, hogy látja az arcomon, hogy vége. Hogy feladtam.

-Nagyon jó - kacag fel. - Azonban nekem jobb ötletem van! - Rákapom a tekintetemet. Dermesztő rémület szalad fel és alá a gerincemen. Már jó pár lépéssel eltávolodott tőlem, a gép konzola mellett áll. Egy gyors mozdulattal felém fordul. Már csak azt érzem, ahogy a kis tőre átfúródik a jobb vállamon. Felsikoltok. A férfi nevet, Loki is üvöltene, ha tudna. - Olyan jó! - Nevet fel ismét. - Látod Loki herceg, mikről maradtál itt le?! Ha nem szerettél volna belé, talán meginvitáltalak volna, hogy nézd végig! - Loki tekintete mindent elmond. A rémülete szinte tapintható. Mikor sikerül annyira összeszednem magam, hogy felemeljem a fejemet, tekintetem összefonódik az övével. - Most van itt az ideje, hogy töröljem az emlékeidet! - A levegő kiszorul a tüdőmből, a torkom elszorul. Loki szeme enyhén kikerekedik. Azonban egyikünk sem néz félre. Ő próbál kitörni, hogy megakadályozza a férfi tervét. Tompa üvöltés szakad fel a torkából. Könnyei lassan gördülnek végig csodás arcán. Mély levegőt veszek. Kiélvezem, hogy még láthatom őt. Hogy még emlékszem rá. - Annyira izgalmas! - Utolsó két gombot lenyomja, majd csettint egyet.

-Nem! - Ordít Loki. Ez a féreg hagyja neki, hogy pont most tudjon beszélni. - Nem! Nem! Ne tegye! Engedje el! - Hangja és aggodalma a lelkemig hatol. A férfi csak kuncog magában.

-Loki! - Lehelem magam elé. Kattan a zár a csuklómon. A bokámat ideszegező fémpántok következnek, míg végül a felkarom is kiold. Loki nem hagyja abba, fenyegetőzik, könyörög. Hiába, hogy eloldott, egyszerűen nincs erőm felállni. A vállamból továbbra is kiáll a tőr. Vére már kezd megalvadni. - Loki! - Sikerül kicsit megemelnem a hangomat. Ezzel már elérem azt, hogy a herceg rám nézzen. Hangja elhal, finoman rázni kezdi a fejét. Tekintetünk egy pillanatra sem szakad el. Mindent, mindent, mindent ki tud olvasni most a szememből. Mióta itt vagyok, most először őt látva, tudva, hogy eljött értem, halványan elmosolyodom.

A csuklyás férfi ekkor aktiválja a gépet. Még hallom, ahogy Loki felüvölt.

A gyér világítás nem bántja a szememet. Nagyokat pislogok, próbálom teljesen visszanyerni a testem felett az irányítást. A karomba, lábamba, hátamba az élettel együtt kezd visszatérni a csontig hatoló, elviselhetetlen fájdalom is. A vállam ég és lüktet. Egy kés áll ki belőle. Persze, hiszen a csuklyás férfi dobta bele.

Tekintetem megakad a pár lépéssel mellettem álló férfin. Nyögést hallva félre kapom a fejemet. Egy férfi térdel a kövön. Arca csillog a könnyektől, fekete-zöld ruháját vér pöttyözi. Csak térdel ott és engem bámul.

-Öld meg! - Tanácsolja finom és lágy hangon a csuklyás férfi. Felé pillantok. Miért a feketehajút, miért nem őt? Aki napokig kínzott idelent. Sok mindenre nem emlékszem, annyira ki vagyok már merülve. - Ő hozatott ide téged! - A térdelő férfi izmai megfeszülnek. - Ő parancsolta, hogy ezeket tegyem veled! Ha megölöd, akkor vége mindennek! - Mély levegőt veszek, erőt gyűjtök. Dühtől izzó tekintetem összeakad az ő rémülttől és fájdalomtól csillogó szemével.

-Desy? - Hangja megremeg. Én viszont támadásba lendülök.

Még mielőtt elérném, feláll. Ütök, rúgok. Mindet kivédi, azonban nem támad vissza. Minden porcikám sajog, sebeim fájnak. Az utolsó csepp erőmre is szükségem van, hogy állva tudjak maradni. Sikerül bevinnem egy ütést. Körmöm felsérti az arcát. Próbálja elkapni a kezemet. Meg akar állítani. Ha ő hozatott ide és ő parancsolta azt, hogy ezeket tegyék velem, miért nem üt vissza?

-Desy! - Hangja fájdalmat sugall. Az arcán éktelenkedő sebből vér serken. Öklöm találkozik az arcával. Következő ütésem elől sikerül kitérnie, végül pedig elkapja a csuklóimat. - Desy, Loki vagyok! - Szédülni kezdek a vérveszteségtől. Megrázom a fejemet, össze kell szednem magamat. Megrántom a kezeim, de nem szabadulok a szorításából. - Loki vagyok! - Teszi hozzá halkabban. Arcán fájdalom suhan át.

-Öld meg! - A hang a sötét sarkok egyikéből jön. Olyan mintha egy kígyó sziszegne a helyiségben.

-Jelentenie kellene számomra valamit a nevednek? - Szűröm ki a fogaim között. A férfi arca megváltozik, ellágyul, fájdalom csillan a szemeiben. A csuklyás férfi valahol a sötétben felnevet. Hangja visszhangzik a folyosón. Térdem eltalálja Loki gyomrát. Elengedi a csuklómat és hasát átölelve hétrét görnyed. Kapok az alkalmon és oldalba rúgom, így a földre esik. Megpördülve felkapom az asztalról a tőrt. Azt, amivel napokig, talán hetekig kínzott a csuklyás férfi. Aki csak azért tette ezt meg, mert Loki azt parancsolta neki. Szembe fordulok a földön fekvő istennel.

-Desy, hazudik neked! - Nem próbál meg felállni, elmenekülni, szembe szállni velem. Ujjaim elfehérednek, ahogy a markolatra szorítok. Elindulok Loki felé. - Mindezidáig téged kerestelek! Fogalmam sem volt róla, hogy itt vagy, hogy mit tesznek veled! - Hangja elcsuklik, könnycseppje végig gurul az arcán. Elé érek. - Ne haragudj, hogy nem jöttem hamarabb!

-Miért kellene hinnem neked? - Megforgatom a kezemben a fegyveremet. Kirúgja alólam a lábaim. Hátam koppan a sötét, véráztatta talajon. Fegyverem kiesik a kezemből. Loki rám nehezedik, leszorítja a kezeim, így esélyem sincs elérni a tőrt.

-Azért vagy itt, hogy segíts nekünk, hogy megakadályozzuk a Tükörvilág támadását - megfeszülnek az izmai, ahogy próbál a földön tartani. - Te és az erőd vagy a kulcsa a békének!

-Ezért tartotok idelent? - Köpöm a szavakat. Loki egy pillanat erejéig zavartan néz, majd kitapintja az ékszert a csuklómon. Mintha most jönne rá, hogy nem tudom használni a képességemet.

-Nem emlékszel a bálra? A tóra? - Zavaromban összevonom a szemöldököm. - Arra, mi történt a lakásodon? A viharra? - Hangjában megcsillan a reménytelenség savanyú hangja. Arcomat látva tudja meg a választ a kérdéseire. Semmire sem emlékszem ezekből. - Arra sem, amit megbeszéltünk? Desy, kérlek! - Lábamat a törzsére kulcsolom. Ellököm magam a talajtól és a csínytevések istenét magam alá fordítom. Még mielőtt felfoghatná mi történt, a tőr éle a nyakához simul. Tekintetünk összefonódik.

-Öld meg, kislány! - Lépteket hallok mögülem. A csuklyás férfi az ajtóban áll. Hangját hallva kiráz a hideg, félelem kúszik a bőröm alá. Ostorcsapásként villannak fel az emlékek. Hirtelen és fájdalmasan. A dobócsillagok, a tőr, az ostor, a gép. - Hazudik neked! Meg akarja úszni!

-Miért kellene hinnem bármelyikőtöknek is? - Hangom, ahogy a tőrt szorító kezem is megremeg. Loki keze a hasamhoz ér. Halvány zöld fényt látok, majd el is múlik. Lepillantok és egy kés van a kezében. Használta a képességét. Azonban a fegyvert nem szegezi nekem, nem használja. Feljebb csúsztatom a pengét a nyakán. Nem vágom meg, csupán jelzem számára, hogyha használja gondolkodás nélkül elvágom a torkát.

-Vágd el a torkát, aztán megölhetsz engem is, ha azt szeretnéd - nem mutatom ki a meglepettségemet. - Nem kell hinned se nekem, se a hercegnek.

-Desy - Loki hangja olyan halk, hogy alig hallom. Össze vagyok zavarodva. Nem emlékszem mindenre, fájdalmaim vannak. Érzem, hogy lassan elveszítem az eszméletemet. Forog velem a világ.

-Fogd be! - Szólok rá halkan. - Fogd be vagy elvágom a torkod! - A csuklyás ördögien felkacag. Összepréselem a szemhéjaim. Zakatol a fejem a gondolatoktól. Egy gyors vágás, majd hátra dobom a tőrt és mindketten meghalnak. Így kijuthatok innen. Haza mehetek.

-Szeretlek! - Szemeim kipattannak, összefonódik Lokiéval. Elakad a lélegzetem, egész testemben remegni kezdek. Őszintén mondja, hallani a hangján. Látásom egy pillanatra elhomályosul. Rászorítok a markolatra. - Elkaplak, ha zuhansz! - Könnycseppem megszökik a szememből, lassan gurul végig az arcomon. Elszorul a torkom. Ereimben a vér hevülni kezd. Az éjfekete karkötő próbálja elfolytani a képességemet. - Ha tudtam volna, hamarabb jövök. Nem hagytam volna, hogy végig menj ezeken kedvesem! A prófécia is értelmet nyert, megértettem. Éreztelek! - Testem ismét megremeg. Hallom, hogy a mögöttem álló férfi hátrálni kezd. Loki szabad kezével óvatosan megsimítja az arcomat.- Elkaplak, ha zuhansz!

-Tudom! - Lehelem. Legurulok Lokiról, aki ekkor eldobja a kezében lévő tört. A csuklyás férfi fájdalmasan felkiált. Eltalálta. Olyan hirtelen termek a férfi előtt, hogy még én sem tudom, hogy volt ennyi erőm ezt a távot megtenni. Bal kezemmel benyúlok a kapucnija alá, megfogom az arcát. A karkötő felhevül, leolvad a csuklómról. Megégetem az arcát. Kínkeserves sikolya eloszlatja a félelmemet. Ellöki a kezemet én pedig a földre rogyok. A férfi, aki mindezidáig kínzott, most menekül előlem.

Loki azonnal mellettem terem és az ölébe húz. Kezét véres arcomra fekteti, ügyel, hogy ne nyúljon bele a sebembe. Maga felé fordít. Gyönyörű szemei most fátyolosak. Könnyeim némán gurulnak végig arcomon.

-Annyira sajnálom! - Nem hagyom, hogy megöleljen.

-El kell kapnunk! - Nézek a szemébe. Loki meglepetten felráncolja a homlokát. Tisztában vagyok vele, milyen sérüléseket szenvedtem, ahogy arra is, hogy orvosra van szükségem. Pihennem és gyógyulnom kell. De még nem most. - Nem menekülhet el!

-Alig állsz a lábadon! El kell vigyelek innen!

-Nem! - Nyögöm, majd megpróbálok felállni. Loki látva, hogy nem hagynám neki, hogy itt tartson felsegít. - Utána megyek!

X

A palota udvarán érjük utol. Már több őr is a nyomában van, illetve Thor is. Elengedem Lokit, aki mindezidáig támogatott nehogy összeessek. Tűzcsóvát küldök előre, el az őrök lába alatt. A csuklyás férfi felbukik benne. Thor hátrapillant, és amikor meglát kővé dermed. Az egyik emelvényen megjelenik Odin.

-Mi folyik itt? - Kiáltja a király. Bicegve sétálok el az őrök mellett, az egyikük kezéből kiveszem a lándzsát. Nem áll ellen. Thor rémülten a testvérére pillant. Mikor a mennydörgések istene mellé érek, felém fordul, megpróbálja megfogni a kezem. Azonban sziszegve elkapja, még mielőtt hozzám érhetett volna. Érzi a belőlem áradó meleget. Vérem forr a dühtől, a fájdalomtól.

-Loki! Thor! - Szólítja őket az apjuk. Azonban egyikük sem válaszol. A csuklyás férfihoz érve a magasba emelem az arany lándzsát.

-Ennyi volt, Úrnő? - Hangja elgyengült, de felnevet. Testem lángba borul. - Behajtod az ígéretedet? - Fekete fejfedője már nincs rajta, nem takarja az arcát. Látszik a kéznyomom csontos, fehér és eltorzult arcán. - Nem kellett volna így történnie, ha eljössz Damiennel! Rossz oldalt választottál! Mellettünk... - elakad a szava, amint a lándzsa átdöfi a mellkasát. Hallom, ahogy Frigga felsikkant. Vért köp. Mellé lépek és leguggolok. A belőle szivárgó vörös folyadék egyre nagyobb lesz az arany padlózaton. Eléri csupasz térdemet. Mély levegőt véve már csak jobb kezemet borítják lángok. - Ha megölsz, azzal kirobbantod a háborút!

-Te robbantottad ki azzal, hogy levitettél abba a lyukba - kezem ismét az arcára téved. Üvölt az égető fájdalomtól. Thort testvére állítja meg, nem hagyja, hogy ide jöjjön. Az őrök tehetetlenül állnak. Nem tudják, mit csináljanak. Odin parancsokat kiált, de senki sem mozdul. A csuklyás férfi arcáról a bőr elkezd leolvadni. Égett hús szaga tölti meg a levegőt. Szabad kezemben egy zöld villanás kíséretében megjelenik Loki tőre. A férfi szemében most először rémület csillan. Elvágom a torkát, ezzel elfojtva a kiáltását. Miután már nem mozog tovább, elengedem azt, ami az arcából maradt. Kezemről eltűnnek a lángok. Az a kevés erő is elillan a testemből. Helyét pedig a fájdalom, a kimerültség veszi át.

-Hívják a gyógyítót! - Thor kiáltása tompán ér el hozzám. Az őrök azonnal mozgásba lendülnek. Odin is lejön a lépcsőn, felém tart. Két kéz nyúl át a hónom és a térdeim alatt. Loki az ölébe vesz és feláll.

-Elviszlek - súgja.

-Loki, várj! - Odin szavai az utolsók, amiket hallok. A fájdalom érzete eltűnik, ahogy a napfény is.