| Már megtörtem |

A cellámban ébredek. Fogalmam sincs, mikor vesztettem el az eszméletemet. Hogy a vérveszteség ütött-e ki, vagy a fájó emlékek, esetleg az információ, amit a tudtomra adott. Vagy ezek mind együttesen.

Nem bírok felülni az ágyban. Olyan fájdalmaim vannak, hogy képtelen vagyok megmozdulni. A szememet is több perc elteltével tudom csak kinyitni. De lehet csak órák múltán. Nem érzem már az időt. Nem tudom, hány napja vagyok idelent, hány napja kínoz már az a férfi.

Sikerül megmozdítanom a kezemet. Ujjaimat finoman az orromhoz érintem. A sebem még nem gyógyult be. Kitépte a piercinget az orromból. Ujjbegyem tapintása elindít egy kisebb fájdalom hullámot az orromban és a fejemben. Nevetett, mikor megtette. Élvezte. Élvezettel figyelte a fájdalomtól eltorzult arcomat. Nézte, ahogy az orromból meginduló vér ráfolyik az ajkamra. Belemegy a számba és átszínezi a fogaimat.

Kezem ismét mozdulatba lendül. Lassan, óvatosan. Tenyeremet finoman ráfektetem a combomra. Érzem a kötést rajta. Az a fasz átdöfte a combomat. Nedvességet érzek. Átázott a géz. Nem tudom ki látta el a sebeimet, de azzal nem törődött, hogy lemossa a véremet. Az arcomat, az ajkaimat, mellkasomat, kézfejemet még mindig a rászáradt vérem borítja. Valószínűleg nem hagyták a gyógyítónak, hogy megmosdasson.

Könnycseppem végiggördül az arcomon. Lüktet a combom. Olyan fájdalom járja át a testemet, amit még sohasem éreztem. A vágások körül a bőröm ég, lüktet. De a lelkemben mardosó fájdalom elviselhetetlen. Jobban fáj, mint a testemet borító sebhelyek.

Kezdem azt hinni, hogy itt valami félrement. Odin ennyire kegyetlen és romlott nem lehet, hogy ilyennek vessen alá. Hiszen szereti Thort és Friggát. Valahol mélyen biztos vagyok benne, hogy Lokit is. Nem alakult ki vele jó kapcsolat, de nem tenne ki ilyennek. Biztos vagyok benne, hogy nem ezt parancsolta meg a férfinak. Mióta idekerültem, nem láttam. Nem ellenőrizte a munkáját, nem jött, hogy megkérdezze másképp állok-e a dolgokhoz. Loki nem hagyná, hogy ezt tegye velem. Már ha tudja egyáltalán, hol vagyok és min megyek keresztül.

Loki...

A férfi azt mondta, hogy a párom, hogy egymásnak vagyunk teremtve. A prófécia megírta ezt. Egyikünk sem tudott erről. Loki legalábbis nem adta jelét annak, hogy tudná. Mégis kialakult.

–Nem tudom, hogy te hogy vagy már ezzel az egésszel. Tényleg belezavarodtam. Most is láttam rajtad, hogy nem tetszett, ahogy kimondtam, hogy visszajövök.

-Persze, hogy nem tetszett – csattan fel.

-Miért? – Kérdezem azonnal. – Mond el, miért?

-Mert azt akarom, hogy maradj – emeli fel a hangját. – Hogy velem maradj – teszi hozzá halkan.

Az emlék éles képként vág belém. Nem egyszer éltem már újra ezt a beszélgetést, köszönhetően a férfinak. Fájdalmat keltett bennem. Meg akarta tudni, miképp állok Lokihoz. Sikerült neki. De ezzel a tettével, és azzal, amit a tudtomra adott, engem is ráébresztett valamire.

Loki szeretné, hogy itt maradjak. Hogy vele maradjak. Végre felismertem a mélyen bennem kavargó érzést. Hogy szeretem őt. Hogyha ennek az egésznek vége és ismét erre kér, hogy maradjak, maradni fogok.

-Tudod, mire képes még ez a gép? - Vigyorát látva elfog a rémület, ismét remegni kezdek. - Képes emlékeket törölni.

Nyomás keletkezik a mellkasomban. Nem akarom, hogy törölje az emlékeimet! Azt mondta, meg fogja tenni. Biztos vagyok benne, hogy nem a levegőbe beszél. Élvezi, hogy szenvedek. Meg fogja tenni!

El fogom felejteni Lokit. Azt, ahogy megismerkedtünk, ahogy a kapcsolatunk alakult. Ahogy megmentette az életemet a bálon, kiállt értem és védett. Hogy lekísért a Földre bátyámhoz, velem jött a Kulcsért. El fogom felejteni csillogó, vágyakozó tekintetét. Csókjának ízét. Azt, hogy megmutatta nekem a tavat a világító hallakkal. Hogy utánam jött a viharban, aztán együtt menekültünk. Ott volt velem, mikor megöltem Damiant, velem volt aznap este. El fogja feledtetni velem a jót és a rosszat.

Ki kell jutnom innen!

Nagy fájdalmak árán oldalra fordulok. Előbb a véres és sebes kezemet, majd a bekötött lábamat teszem le a hideg padlóra. Fogcsikorgatva megemelem magamat. Azonban sebes végtagjaim nem bírják megtartani a súlyomat. Leesek az ágyról. Úgy fordulok, hogy a hátamra érkezzek. A fájdalom végig lüktet az egész testemen.

Így fekszem egy darabig. Próbálom normalizálni a légzésemet. Hagyom, hogy fájdalmam csillapodjon annyira, hogy újra mozgásba bírjak lendülni.

Sikerül elkúsznom a sugárfalig. Ha tudnám használni az erőmet, akkor könnyedén kijuthatnék innen. Fáradt és fájdalommal teli tekintetem a csuklómra terelődik. A fekete karkötőre, amely bele van nőve a bőrömbe. Másik kezem megmozdul. Ismét kaparni, tépni kezdem a bőrömet az ékszer körül. Próbálom kizárni a fájdalmat, a vér illatát, érzését. Azt, ahogy a folyadék végig csorog a kezemen és kisebb nagyobb cseppekben a fehér padlóra hullik. Próbálok fogást találni rajta, hogy le tudjam tépni.

Émelyegni kezdek. Látásom homályossá válik. Nem foglalkozom vele. Muszáj leszednem magamról! Vissza kell kapnom a képességemet, hogy kijussak ebből a rémálomból. Ki kell jutnom! Meg kell keresnem Lokit! Nem érdekel most semmi más, csak hogy megtaláljam. Nem fogom tovább bírni! Bele fogok roppanni ebbe az egészbe. Nem hagyom, hogy kitörölje az emlékezetemet! Hogy elfeledtesse velem őt! Ki kell jutnom, hogy aztán megöljem azt a szadista férget!

Lépések zaja visszhangzik a folyosón. Jönnek értem, hogy visszavigyenek hozzá. Körmöm a húsomba mar, éles fájdalom nyilall belém. Szédülni kezdek.

Le kell szednem magamról!

Már nem látom a csuklómtól lefelé a bőröm színét, eláztatta a vérem. Elfog a rosszullét, öklendezni kezdek. Nem tudok mit kihányni. Mikor ettem utoljára?

Egyre közelebbről hallom a lépéseket. Sípolni kezd a fülem, megszédülök és elterülök a padlón. Véráztatta kezem nyomot hagy a kötésemen, a ruhámon. Tompán hallom, ahogy a férfi felnevet. A sugárfal felserceg és eltűnik mellőlem.

-Szánalmas próbálkozás, Úrnő! - Loki becézését hallva megszökik egy könnycseppem. Utálom, ha ez a szadista így hív. Hallásom rosszabb lesz, csak mormogást hallok. Az őrökkel beszélget. Eltelik egy perc. - Nem érdekel, hozzák le! - Összepréselem a szememet, némán sírni kezdek. Az őrök - akik mindig hoznak és visznek - felültetnek, bekötik szétszaggatott bőrömet a karkötő körül. Belém fecskendeznek valamit, majd talpra állítanak. Nem bírom megtartani magamat, így muszáj lesz vinniük. A fekete csuklyás férfi mögöttünk lépked. Nincs erőm felemelni a fejemet, hogy végre láthassam, merre visznek. - Az a kis szérum, amit imént kaptál ébren fog téged tartani - hideg fut végig a gerincemen. - Csak, hogy tudjak veled játszani!

X

Már akkor az ájulás szélén álltam, amikor odaértek a cellámhoz. Mégis végig ébren voltam, amíg levonszoltak ide. A fehér padlózatot vörösre színezte a vérem. Mikor viszont leértünk az utolsó szintre, már nem láttam semmit, olyan sötét volt. Fekete falak és padló, két nagy vasajtó. És a második mögött ott az a szék a géppel, amitől sosem fogok megszabadulni. Ha egyszer kijutok innen, kísérteni fog rémálmomban.

Csattan a hátam és koppan a fejem, ahogy a székre dobnak. Nincs erőm ellenkezni, nem is törődnek azzal, hogy lefogjanak, amíg odakötöznek. Érzem a hideg fémet a csuklómon, felkaromon és bokáimon. Kattan a zár. Nem húzom el a fejemet, amikor a férfi rátapasztja a halántékaimra a kis korongokat. A két őr elhagyja a kis helyiséget, bezárják maguk mögött a vasajtót. Az egyetlen kiút innen. Felzúg a gép. Halk morajlása elnyomja az idelent uralkodó halálos csendet. Volt olyan, aki meghalt ebben a székben?

A férfi beszél hozzám, de hangja nem jut el a tudatomig. A vérveszteség miatt még mindig kába vagyok. Látásom hol éles, hol homályos. Néha sikerül annyira összeszednem magam, hogy ne a padlót nézzem, hanem őt. Mosolya az elmebetegekével vetekszik. Fájdalmon és fáradtságon kívül semmi sem ül ki az arcomra, testtartásomra. Tudom, mit jelent ez a mosoly. Minden egyes alkalommal így néz rám, amikor elkezdi. A következő pillanatban elindul a gép, én pedig elveszek az emlékeim és az illúziók között. Nem tartom vissza a könnyeimet, már nem próbálok meg erősnek mutatkozni.

Anya holtteste felé kúszok a fűben, kis testem fáj a balesettől. Őt szólongatom, de hiába. Vér borítja mindenhol, üveges tekintetével engem néz. A bátyám húz el tőle.

Az esőtől csontig áztam, hajamból folyik a víz. Asgardban vagyok, a tetőn Lokival. Veszekedünk. Azt akarja, hogy menjek haza, ha mindennek vége. Tudom, hogy csak azért mondja, mert biztonságban akar tudni. Fél, hogy rossz hatással lenne rám. Ajka végül találkozik az enyémmel.

Négy holttest előtt térdelek. Megölték a bátyámat. Ezúttal a feleségét és a lányait sem kímélték. Nem maradt senkim. Ha őket elveszítem, nincstelen leszek, nem lesz kihez fordulnom. Az agyam alig bírja felfogni, hogy ez nem a valóság. Hogy jól vannak, nincs semmi bajuk és nem is lesz. Mégis érzem, hogy egyedül maradtam, érzem a sötét mélységet magamban. A gyászt.

Letépek egy vascsövet a falról, nagy lendületet veszek és eldobom. Átdöfi Damian mellkasát. Azét a férfiét, akit egykor szerettem. Aki elhitette velem, hogy szeret. Miközben végig egy árny volt, és azért küldték mellém, hogy időben maguk mellé állítsanak. Élettelen teste lezuhan a tetőről.

Majdnem megölöm Odint, amikor közli velem, hogy miattam meghalt a bátyám. Felesége egyedül maradt a két lánnyal. Akkor is Loki állta az utamat. Pont, mint akkor, amikor visszajöttünk a Földről. Akkor halálosan megsebesítettem őt. Ott feküdt az ölemben, mikor lehullott róla a varázslat.

Anya támad nekem. Abban a ruhában van, amiben meghalt, teste véres és sebes. Szeme tele van gyűlölettel. Utál engem, szörnyetegnek nevez a képességem miatt. Azt ordítja, sose voltam a lánya és nem is leszek. Neki nem kell ilyen lány. Aki ilyen pusztító képességekkel rendelkezik. Aki elhagyná az otthonát egy idegen, kegyetlen isten miatt. Anya nem ilyen volt! Nem bántott volna soha! Meg akart védeni mindentől! Apától is! Sose kiabált velünk!

A küzdőtéren állunk Lokival. Ez az az alkalom, amikor véletlenül a fejembe nézett. Hallom ijedt és óvatos hangját. Sajnálkozó pillantását. Odin el akarta vitetni, de nem hagytam neki. Szerintem akkor ölelt át és beszélt velem olyan hangon először.

Zuhanni kezdek. Mindenhol sötét van. Nincs alja sem teteje a térnek, ahol zuhanok. Megfeszül a testem, amikor kiszakadok az illúziókból. Arcom nedves.

-Mennyire érdekes, hogy az ifjú herceg ilyen finom is tud lenni - kacag fel halkan a férfi. - Teljesen új oldalát ismerem meg a hercegnek!

-Mi a célja ezzel az egésszel? - Sikerül annyira összeszednem magam, hogy szóhoz jussak. Szédülésem alábbhagyott, de még jelen van. Már nem érzem, hogy hányingerem lenne. Csuklóm lüktet és fáj.

-Hogy szenvedj! - Kivillantja egyenetlen, elszíneződött fogsorát. - Nem egyértelmű?

-De az - horkanok fel. - De miért teszi? Mit akar vele elérni?

-Azt, hogy megtörj!

-Pár nappal ezelőtt már megtörtem és ezt tudja jól! Érezte rajtam - egy pillanatra döbbenet suhan át az arcán. Nem tudta, hogy észrevettem. - Mégis folytatja. Odin azért hozott ide, hogy tanuljak, hogy ne essek újra neki. Mégsem kérdez tőlem semmit, nem próbál megtanítani velem semmit! - Megmozdítom a lábamat. A fájdalomtól felszisszenek. - Csak újra és újra lejátssza az emlékeim, illúziókat kelt az elmémben. Kínoz. De semmi több! - Most tűnik csak fel, hogy ott van a kés a kezében. Egy pillanatra lehunyom a szemeim. A félelem úrrá lesz a testemen, megfeszülök. Nem válaszol, viszont a távolságot lecsökkenti kettőnk között.

-Mire akarsz ezzel kilyukadni, Úrnő? - vicsorog rám.

-Arra, hogy maga nem Odinnak dolgozik - magamra erőltetek egy gúnyos mosolyt. Az övé még szélesebb lesz. Ezzel pedig megadja nekem a választ. - Ki maga? - Nem tudok úrrá lenni a hangomban megjelenő félelmen.

-Az, akit megbíztak ezzel! - A keze mozgásba lendül. Újabb vágást ejt a testemen. Nem áll meg egynél. Felhúztam azzal, hogy rájöttem, ő nem asgardi, hogy nem idevaló. Nem ejt rajtam mély sebet, nem akarja, hogy elvérezzek. Nem akar megölni. Még nem. De ha nem jutok ki hamarosan innen, akkor meg fog. Hiszen ezért küldték. Miután befejezi a munkát, zihálva lép el tőlem. A pengéről a földre hullik a vérem. - Úgy megnézném, most a kis herceg arcát. Mit érezhet, és hogy tudja-e, miért érzi? - Mély levegőt vesz. A kést az asztalra dobja, összerezzenek a csörgésétől. - Bár a kémeim szerint tudja - felkacag. - Keres téged! - Könnycsepp gördül végig az arcomon. Loki keres engem. - De itt nem fog megtalálni, nem hagyjuk neki. Csak ha már késő lesz! - A géphez lép. - Addig is emlékeztetlek rá, ki is ő valójában!

-Ő nem olyan! - Lehelem magam elé a szavakat. Nem vagyok biztos, hogy hangosan kimondtam a szavakat, addig, amíg nem válaszol.

-Ha meghalsz, ilyen lesz! - Állít a gépen. Újra meg akarja mutatni azokat a képeket Lokiról. Hogy milyen lesz, ha meghalok. Kegyetlen. Ölni és pusztítani fog. És most már tudom, hogy miattam. - Jó szórakozást, Árnygyilkos!