| Tudod te egyáltalán, kihez vonzódsz? |

Miután visszaszerzem az eszméletem, ismét a szokásos kis cellámban ébredek. Már unom, hogy mindig ide dobnak be, ha nem tetszik nekik valami. Viszont most muszáj vagyok igazat adni nekik. Nem abban, hogy megérdemlem a büntetést, mert a királyra támadtam. Hanem mert megsebesítettem Lokit. Ha Thor és Odin nem lépnek közbe, ki tudja, mi történt volna. Elfog a félelem. Loki vajon, hogy van?

-Destiny! - szólít meg a mogorva, idős hang. Felülök az ágyban és felé fordulok.

-Szép jó reggelt! - vigyorgom rá, miközben azt a pontot masszírozom a fejemen, ahol megütött az egyik őr.

-Átlépted a határt.

-Én? - horkanok fel. - Előbb maga tette meg ezt. Azt hitte, szó nélkül hagyom? - felállok és a sugárfalhoz sétálok. Az első pár lépésem bizonytalan, megszédülök és a fejem is lüktetni kezd.

-Meg akartál ölni - csattan fel Odin.

-Meg ám!

-Nem is tagadod? - ráncolja kérdőn a homlokát.

-Nem - sziszegem a fogaim között. - És tudja, miért? Mert elhitette velem, hogy a bátyámat megölték! Tudta, mit jelent a számomra Ben, hogy már csak ő van nekem! Kijátszotta azt a gerinctelen kártyát, amiért ölök - ördögi, hideg vigyorra kanyarodik az ajkam. Az őrök szorosabban fogják kezükbe a fegyverüket.

-Bevallom, nem kellett volna ezt a lépést megtennem.

-Valóban? - nevetek fel. - Miből jött rá erre?

-Csak azt akartam, hogy azzal foglalkozz, amivel kell! Hogy hagyd Lokit és a próféciára, a gyakorlásra koncentrálj!

-Amikor időm engedi, gyakorlok! Ha nem tűnt volna fel seggfejkém, akkor elég sokat fejlődött a képességem!

-Vigyázz a szádra! - emeli fel a hangját.

-Mert mi lesz? Hazaküld? Megölet? - nevetem el magam. - Szüksége van rám! Úgyhogy hagyjuk a finomkodást és azt, hogy mit kellene csinálnom. Tisztában vagyok vele! Azon vagyok! De nagyon megnehezíti a nyugodt perceim!

-Nem hagyhatom a tetted bűntetetlenül.

-Hogy van Loki? - kérdezem.

-Az most ne izgasson.

-Már pedig igenis izgat! Maga miatt történt vele az, ami! - förmedek rá.

-Nem - rázza meg a fejét Odin. - Csak is te vagy az oka annak, hogy Loki megsebesült. Te sebesítetted meg, mert nem tudtál uralkodni magadon, az indulataidon! Nem sok híja volt, hogy megöld - lefagyok utolsó mondatát hallva. Megremeg a térdem. - Ezért és az ellenem fellépő gyilkossági próbálkozás miatt, meg kell, hogy büntesselek.

-Jól van? - ennyit tudok kipréselni magamból. Tekintetem könnybe lábad. Nem érdekel, mit beszél Odin, milyen büntetést akar kiszabni. Csak tudni akarom, hogy van Loki.

-Elviszünk a legalsó szintre, ott majd megtanulod, hogy legközelebb ne támadj a királyra - azzal faképnél hagy. Egy könnycsepp megszökik a szememből. Lassan végiggördül az arcomon. Nem vagyok képes megszólalni. Hagyom, hogy az őrök besétáljanak, megfogják a felkarom és elvezessenek. Nem figyelem, merre megyünk, merre és mikor vesszük a kanyarokat. Melyik ajtón megyünk be, hány lépcsőt járunk meg. Remegek, a könnyeim potyognak. Majdnem megöltem Lokit...

Még akkor sem érdekel, mi történik velem, amikor egy sötét folyosón vezetnek végig, melynek végében egyetlen ajtó áll. Már mélyen járunk a palota alatt, fázom. Az ajtó kinyílik, a helyiség közepén egy szék foglal helyet. Leültetnek és odaszíjaznak. Azzal az őrök eltűnnek. Nem tudom, meddig voltam egyedül. Lehet csak pár percig, lehet órákig. Végül egy csuklyás, csontsovány idős férfi lép be a szobába. Beszél hozzám, de szavai nem jutnak el a tudatomig. A sötétből előhúz egy gépet. Nyomkodja, állítgatja. Még az sem érdekel, hogy a könyök hajlatomba szúr egy tűt, melyen keresztül valami lila folyadék jut a testembe. Egy-egy hideg korongot feltapaszt a halántékaimra.

-Nagyon kifinomult gépezet - ekkor végre felé fordulok. Arcom kifejezéstelen, szemem könnyes. Fáradtságot, kimerültséget sugall. És mérhetetlen fájdalmat, bűntudatot. - Képes nem létező képeket vetíteni, illetve olyanokat is, melyek megtörténtek. Nem erre lett kitalálva, de csodáson fog működni. És persze fájni is fog - kacag fel akadozottan, majd köhög egy sort. - Az illúziók, emlékek mellé érzéseket is tud táplálni. Vagyis inkább előhívni - nem szólok, így folytatja. - Szenvedni fogsz - halkan felnevet. - Kezdjünk illúzióval. Ebben az a jó, hogy elhiszed, hogy a valóságban vagy. Ez még nem olyan vészes, de majd idővel nehezítünk - csuklyája alól kivillan sárga, ferde, rothadó fogsora. - Így nem élvezetes, hogy nem beszélsz. Hogy nem könyörögsz - csalódottságot vélek felfedezni a hangjában. Ez kettyós. - Tudod te egyáltalán, ki vagyok?

-Rohadtul hidegen hagy - nehezen bírok csak megszólalni.

-Á, fel van vágva a nyelved - ismét dermesztő vigyort villant. - Jól fogjuk magunkat érezni! - azzal bekapcsolja a gépet.

X

Az első illúzió végeztével remegni kezd a lábam. Tényleg olyan volt, mintha a valóság lenne. Mintha sose találkoztam volna Thorral és Lokival. Mégis vártam rájuk. Vágytam rá...

-Na, milyen érzés? - a rideg, dermesztő hang hallatán kipattannak a szemeim. Egy könnycsepp legördül az arcomon. - Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés lesz ezt veled elhitetni - a kapucnis alak a szoba sarkából beszél hozzám. Elfog a pánik. Nem, nem lehet, hogy nem szabadultam innen ki! Szaporábban veszem a levegőt. - Felemelő érzés nézni, ahogy szenvedsz kislány!

-Mégis miért tart ilyen pszichopatákat Odin a palotában? - köpöm felé a kérdést.

-Itt sem minden fenékig tejfel kedveském - dermesztő kacaját hallva hideg fut végig a gerincemen. - És ez még csak a kezdet. Csak bemelegítettünk - hallom a hangján, hogy vigyorog. - Ez a gép csodákra képes az elmével. És az a legjobb, hogy ténylegesen átéled azokat az érzéseket - hatásszünet. - Kíváncsi leszek, te meddig bírod majd - azzal ismét beindítja a gépet.

Újra átélem a balesetet. Azt, amikor elveszítettem anyát. Minden egyes pillanatát pontosan újra kell élnem. Nem egyszer, nem kétszer. Háromszor játssza le az elmém az eseményt, a fájó emléket. Mindent érzek, amit akkor. Testi és lelki fájdalmat. Nem tudok kiszabadulni. Megpróbálok többször kitörni, megakadályozni az emléket. De nem járok sikerrel. Újra és újra odakúszom anya élettelen testéhez. Újra átélem, hogy a kocsi a levegőben pörög, ahogy becsapódik, ahogy a biztonsági öv nyomot hagy a nyakamon és mellkasomon. Érzek mindent.

Mikor visszakerülök a valóságba, a könnyeim csak úgy potyognak. Fáj az érzés, a látvány. A férfi pedig csak kacag.

-Milyen fájdalmas emlék - vigyorodik el. Tehát ő is látja azt, amit én. A géphez fordul, állít rajta. - Van még itt bőven! Rosszabbnál rosszabb emlékek és érzések - csodálattal beszél. Élvezi! - Nem is tudok választani.

-Miért csinálja ezt? - nyögöm ki a kérdést.

-Megkértek rá - fordul felém. - Odin mondta, hogy ne legyek túl durva. De úgy nem élvezetes, illetve nem hatásos.

-Dögölj meg! - sziszegem.

-Kezdesz felébredni - visszafordul az irányító panelhez. - Gyorsan választok akkor valamit - elfog a félelem és a hányinger. Nem tudom, meddig fogom ezt bírni. - Nincs már sok időnk, töltsük hasznosan - ismét elveszek.

X

A börtönben ébredek. Elvesztettem az eszméletem. Minden porcikám remeg, fázok. Fáj. Szenvedek. El fogom veszíteni az épelméjűségem, ha ez így folytatódik tovább. Nagy nehezen kinyitom a szemem, ekkor tűnnek csak el a képek. Forog velem a cella. Azonban azt sikerül kivennem, hogy ez nem a szokásos cellám. Mindössze egy sugárfal van, a többi kő. Nem látok semerre. A szembe lévő helyiség üres, valószínűleg nincs a közelben senki. Nincs értelme kiabálni, segítséget kérni. Nem hallja majd meg senki. Máshova hoztak, hogy ne találjanak könnyen rám. Megpróbálok felülni, de egyik alkalommal sem járok sikerrel. A szememből könnycsepp gördül ki. Fájnak az emlékek. Lehunyom a szemem, de így sem jobb. Remegek, félek, fáj. Nem tudom, mit akar ezzel elérni Odin, de hamar sikerrel fog járni. A csuklyás férfi azt állította, nem Odin kérte a durva utat. Nem tudom, higgyek-e neki. Tudja valaki egyáltalán, hogy itt vagyok? Hogy mit tesznek velem?

-Érdekesen reagálsz a fiatal herceggel kapcsolatos emlékekre - dünnyög gondolkodva a férfi. Ismét a székben ülök. Egyáltalán nem emlékszem, hogy kerültem ki a cellámból. Felemelem a fejem, tekintetemmel a férfit keresem. Az egyik sötét sarokban állhat, mivel nem látom. - Tudod te egyáltalán, kihez vonzódsz? - élvezi, hogy szenvedek. - Tudod te egyáltalán, mire képes a Te Lokid?

-Ha kijutok innen, megkereslek és megöllek - alig hallható a hangom. A kínzóm jókedvűen elneveti magát.

-Nem fogsz megtalálni - válaszolja vidáman. - És ezt egy nemnek veszem. Mit szólnál hozzá, ha megmutatnám neked, mire képes a Csínytevések istene? Milyen képességekkel rendelkezik? - ellenkezni próbálok, de nem jön ki hang a számon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire leterhel majd az emlékek felidézése és átélése. De ez is azt mutatja, mennyi seb van bennem, mennyi olyan emlék, amelyet még nem dolgoztam fel. - Élvezni fogod - megrántom a kezem, de a szíjak nem engednek. Ismét felnevet. - De én még jobban!

Először a szép részeket mutatja. A szép emlékeket Lokival. Meghasad a szívem, fájdalom jár át. A tó melletti beszélgetés, a bál, ahogy megment, a fájdalmas és sajnálkozó pillantása.

A megmaradt két férfi között átsuhan egy nyíl, ami a vállamba fúródik. Az erőtől, amivel az érkezett hátra tántorodom és átbukok a kerítésen. Zuhanni kezdek le az erkélyről. A vállam sajog a fájdalomtól, a zuhanás alatt belekapok a benne lévő nyílba, amitől csak még jobban fáj. Nem találok fogóckodót, így tehetetlenül zuhanok. Azonban nem a föld fog fel. Érzem, ahogy két kar közé esem. A nyakam hátra csuklik és megfeszülnek az izmaim. Amikor felnézek, meglátom Lokit. Azonnal befut az egy szinttel lejjebb lévő erkélyről a folyosóra. Finoman letesz a földre, én pedig a hátamat a falnak vetem.

-Jól vagy? - kérdezi aggódva, majd kisimítja a hajam az arcomból. Keserűen felnevetek a kérdése után.

-A vállamból kiálló nyilat leszámítva – köhögök egyet. – Igen.

-Nem lesz semmi baj – pillant végig rajtam, azonban látom az arcán, hogy nagyobb a baj, mint azt én gondoltam. A vállamból dől a vér, átitta a ruhám is, illetve érzem, ahogy folyik végig a karomon. A kisebb vágásokat, amit az akvárium okozott, szinte már nem is érzem.– Hívok segítséget – azzal már állna is fel mellőlem, de megfogom a kezét és nem hagyom, hogy elmenjen.

-Ne hagyj egyedül! – köhögök fel újra. Azonban ez már hosszabb, így előre is görnyedek. Loki megszorítja a kezem, amit fog. Majd amint abbahagytam a köhögést, segít szépen visszadőlni a falnak. Érzem, ahogy a számból vér folyik ki. Loki szeme elkerekedik és azonnal a nyílra pillant.

-Mérgezett – mondja döbbenten, azonban kihallom a hangjából az ijedtséget is. – Minél hamarabb ki kell belőled szedni!

Az este, amikor ittasak voltunk és a másnap reggel. A nap, amikor leszöktünk a Földre és a tetőn beszélgettünk. Ahogy viselkedett és amiket még most utólag felfedezek rajta. A fájdalmas tekintet, amikor Damian hozzám ér. A vágyakozó, csillogó szempárt, amikor rám néz. Később az esőben elcsattant első csókunk.

-Vesztes játék lenne! – használja ellenem a nemrég elmondottakat. Könnybe lábad a szemem.

-Persze, hogy az lenne – kiabálok nevetve. - Nem lehetek együtt a Csínytevések istenével! –Pillanatok töredéke alatt történik meg. Semmire sincs időm. Se reagálni, se felfogni. Épphogy befejezem a mondatot már előttem áll. Kezeit az arcomra helyezi, majd közelebb lép, felemeli a fejem és ajkait az enyémre tapasztja. A kezeimet a csuklójára teszem és megszorítom. Elején még csókja indulatos a veszekedésünk miatt, azonban ez gyorsan alábbhagy. Ajkai már gyengéd táncot járnak az enyémmel. Nyugodtság tölt el. Mintha nem is vitáztunk volna ezelőtt. Nem messze tőlünk becsap a villám. Hangja visszhangzik az üres városban. Ismét egy hatalmas mennydörgés rázza meg Asgardot és a villámok egyre sűrűbben cikáznak felettünk. Az eső továbbra is esik, ennél jobban már nem tudunk elázni. Végül én vetek véget csókunknak. Összepréselem az ajkaim és a szemeim is a történtek miatt.

-Mit szólnál Asgard hercegéhez? – súgja lágyan. A következő pillanatban felpillantok rá, majd egy könnycsepp hagyja el a szemem.

És az a pillanat, amikor megkértem, hogy addig jegeljük azt, ami köztünk van, míg vége nem lesz ennek a mizériának.

-Ezt akartam én is kihozni az egészből – a feketehajú férfi most meglepetten néz vissza rám. – Hogy hagyjuk az egészet – nézek mélyen a szemébe. Minkettőnk tekintete fájdalmat sugall.

-Miért? – kérdezi alig hallhatóan.

-Addig, amíg ennek az egész mizériának vége nem lesz – teszem hozzá. Látom rajta, hogy egy leheletnyit megnyugszik. – Utána meglátjuk, hogy alakul.

-Akkor nem csinálhatok ilyet? – kérdezi. Majd egy szempillantás alatt előttem terem, egyik keze a derekamon pihen, míg másik az arcomra csúszik. Ajka egyre közelebb ér az enyémhez. Azonban nem hagyom, hogy megtegye.

-Nem – súgom neki halkan.

-Pedig már nagyon szeretném – hajol ismét közelebb, mire én ismét elhúzódom tőle.

-Ha vége a csatának és akkor is még meg szeretnéd tenni – bújok ki karjai közül. – Akkor megteheted majd.

Az, amikor az ajtóban beszélgettünk, még mielőtt halálosan meg nem sebeztem, mert azt hittem Odinnal beszélek.

-Rendben – bólint rá. Időközben felérünk a megfelelő emeletre, és mivel az én szobám közelebb van a lépcsőhöz, így az ajtóm előtt állunk meg. – Ha szükséged van valamire, szólj!

-Tetszik ez a Loki – mosolyodom el halványan, majd lenyomom a kilincset. Ám még mielőtt beléphetnék a küszöbön, Loki megfogja a kezem és maga felé fordít.

-Szóval tetszem? – hátam találkozik az ajtófélfával. Loki magasabb nálam, így fel kell rá néznem. Szemei csillognak, de nem a könnyektől. Testemben az izmok megfeszülnek, amikor egyik kezemen végigsimít.

-Nem ezt beszéltük meg – súgom. Olyan közel került hozzám, hogy még a suttogásom is hangosnak tűnhet. Lépések zaja üti meg a fülünket. Nem épp a legbiztonságosabb az ajtóban így állnunk. Ki tudja, ki jön erre. És még több bajt nem akarok egyikünk fejére sem hozni. Loki látja, hogy idegesség fut végig rajtam a léptek hallatán. Elvigyorodik. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, elolvadnék a mosolyától. – Jön valaki – próbálom meg eltolni magamtól. De amint elengedem, hogy belépjek a szobámba, ő pedig ki, vissza is lép. Eddig is iszonyú közel állt hozzám, de mintha most még közelebb lenne.

-Nem erre jön – súgja a fülembe, mire kellemes hidegrázás fut végig a hátamon.

-Honnan tudod? – súgom vissza, viszont arra figyelek, hogy az ajkammal kicsit megérintsem a fülét. Mély levegővétel a válasza elsősorban. Úgy helyezkedek, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Jól ismerem a palotát – válaszolja. Tekintetünk szinte összenőtt. – Sokáig tartott rájönni, de rengetegszer mentettek már meg ezek a kis apróságok.

-Hát persze – mosolyodom el. A Csínytevések istenének tekintete most az ajkamra siklik. Még mielőtt bármit tehetne, megszólalok. – Jó éjt, Loki! – Azzal átbújok a karja alatt, ő pedig kilép a folyosóra.

-Jó éjt, Úrnőm!

Egy percre kiszakít az emlékekből. A könnyeim nem látnak maguk előtt akadályt. Most ébredek csak rá, hogy nem akarom őt elveszíteni.

-Úrnőm - kacag fel a férfi. Elfog a düh, a gyűlölet. Ismét megrántom a kezem, majd pedig a testem. Nem járok sikerrel. Meg fogom ölni! - Milyen szép emlékek! Sose gondoltam volna, hogy valaki szeretheti őt.

-Nem ismeri - sziszegem a fogaim között, mire hangos nevetésben tör ki.

-Szerintem pedig te nem ismered - kontráz. - Most megmutatom, mire képes a te párod! Jó szórakozást! - azzal elveszek a borzalmas képek között.