| Kíváncsi leszek, te meddig bírod majd |

Egyedül ülök otthon, a televíziót kapcsolgatom kezemben egy pohár teával. Mivel nem találok semmi nézhetőt, úgy döntök, elmegyek sétálni. Felkapom a kopott sportcipőm, a térdig érő, fekete szintúgy kicsit megviselt kabátomat és a táskám. Lecsattogom a negyedik emeletről, majd kisétálok a nagy világba. Azonnal megcsap a kipufogók büdös, csípős szaga, ami keveredik a virágok friss és édes illatával. Emberek között szlalomozom, még így is, hogy délután öt múlt, rengetegen vannak. Céltalanul járom a járdákat és utcákat, végül arra leszek figyelmes, hogy bemegyek a város egyik parkjába. Mivel még nincs kedvem hazamenni, keresek egy csendes helyet és ott leülök egy padra.

A padon ülve rajzolgatok az egyik jegyzetfüzetembe. Az égre emelem a tekintetem. Várok. Semmi. Furcsa érzés kerít hatalmába, de nem tudom megfejteni, miért és nem tudom mihez kapcsolni sem. Visszanézek a füzetembe és ekkor konstatálom, hogy egy palotát rajzoltam. Eddig fel sem tűnt, csak a tollat mozgattam a kezemben. Rámeredek a rajza. Mégis honnan jutott ilyen az eszembe? Hol van ez a palota?

Vállat vonok és inkább hagyom is a megkezdett rajzomat. Egy másikba fogok bele. Mindig is szerettem rajzolgatni, festeni. Kikapcsol. A fekete tollam teljesen magától mozog, nem agyalok azon, hogy mit, hogyan csináljak. Csak csinálom. Ismét elfog egy különleges érzés. A toll megáll a kezemben. Nem emelem fel a fejem, de a tekintetem a járdára szegeződik. Van egy olyan érzésem, hogy látnom kellene ott valamit. Felkapom a fejem és körbe nézek. Sehol senki. De lennie kellene, nem? Most kellene találkoznom valakivel? De kivel? Nézelődöm még egy darabig, majd inkább visszamerülök a rajzolásba. Hiányérzetem támad.

*Másnap*

-Ne haragudj kedvesem a megjegyzésem miatt, de elég nyúzottnak tűnsz – lép az asztalom mellé Mick. – Történt valami, vagy csak megint sokáig dolgoztál?

-Nem aludtam ki magam és igen, a munka – nevetek fel keserűen, majd küldök egy halvány mosolyt az idős férfi felé.

-Tudod, lehet jót tenne neked egy kis nyaralás – vonja fel a szemöldökét. – Vagy egy munkahelyváltás.

-Mick – nevetek fel.

-Tudom, tudom - szabadkozik. – De mi bármikor szívesen látunk itt. Nem csak, mint vendég.

-Tudom és köszönöm – bólintok. – Észben tartom.

-Ennek örülök. Megyek és hozom a rendelésed, drágám!

Azzal Mick elhagyja az asztalt. Ezt a férfit nem lehet nem kedvelni. Sajnálom, hogy a felesége lebetegedett, ugyanis ő általában le is ül mellém az asztalhoz. Jókat szoktunk beszélgetni. Míg a kávémra várok, kihalászom a táskámból a telefonomat és bekapcsolom. Amint feléled, látom meg ténylegesen, hogy Roxy tízszer, míg Damian hatszor hívott.

Damian. Damian. Damian.

Fájdalmas érzés kerít hatalmába, ahogy rágondolok. Illetve a félelem is végig suhan a testemen. Megrázom a fejem. Félelem? Miért is félek tőle? Hiszen a párom. Sose volt vele kapcsolatban ilyen érzésem. Mégis bennem van. Valami nem stimmel!

Miután megkapom a kávémat, belemerülök a gondolataimba. Olyannyira, hogy észre sem veszem, hogy a mellettem lévő asztal időközben megüresedik, és hogy ketten is belépnek a kávézóba. A tegnap este történteken kattog még mindig az agyam. Illetve azon, amit Damian neve láttán éreztem. Valami nem stimmel! Egy pillanat erejéig körbepásztázom a kávézót. A tekintetem megakad a velem szemben lévő asztalon. Üres. Tovább nézem és érzem, hogy valaminek történnie kellene. Ismét körbe nézek. Keresek valakit, pont úgy, ahogy tegnap is. De nem találom. Igazából azt sem tudom, kit kellene keresnem. Ismét elfogott a hiányérzet, hogy történnie kellene valaminek. Mégis mi folyik itt? Ezidáig ilyet még nem éreztem. Elfelejtettem volna valamit? Ismét előveszem a mobilom, de nem történt változás. Kissé dühösen beledobom a táskámba az eszközt. Kiiszom a csészém tartalmát. Tekintetem ismét megakad az előttem lévő üres asztalon. Ülnie kellene ott valakinek.

X

Hazaérve bekapcsolom a tévét, de nem azért, hogy nézzem csak, hogy szóljon valami a háttérben. Lehuppanok a kanapéra és ismét előveszem a jegyzetfüzetem. Elidőzőm a tegnap rajzolt palotán. Kis méretben vetettem papírra, de mégis hatalmasnak hat. Nem evilági. De valahonnan ismerem. Hirtelen felvillan bennem egy kép, egy teremről. Csodaszép, fényűző. Egyszerre fog el a kellemes érzés és a félelem. Egy bálterem képét látom. Mégis miért félnék egy csodaszép bálteremtől? A figyelmem elvonja egy pillanatra a tévében szóló műsor. Majd mikor tekintetem visszaterelődik a füzetemre, ismét rajzolni kezdek. Egy szem, majd még egy. Orr, ajkak, csodás, lélegzetelállító mosollyal keretezve. Fekete, vállig érő haj. Csak rajzolok és rajzolok. Mikor befejezem a kis arcképet, ismét meglepődöm magamon. Ez meg mégis ki? Ismerősnek hat, de mégsem. Nem találkoztam még vele. De a mosolya... Összecsapom a füzetem. Lehet kezdek begolyózni.

A feketehajú férfival álmodok. Először a bálteremben van velem, majd egy fákkal övezett, eldugott helyen. Beszél hozzám, rám mosolyog. Hozzám ér. A lerajzolt palotában is velem van, különleges ruha van rajtunk. Majd, amikor ajka hozzáérne az enyémhez, felriadok.

Kapkodom a levegőt. Ekkor fogom csak fel, hogy mennyire vágytam arra, hogy hozzám érjen, hogy megcsókoljon. Mégis milyen álom ez? Még sose ébredtem fel úgy álom után, hogy éreztem volna azt, amit az álombeli énem. Üresség keletkezik a mellkasomban. Hiányzik a férfi. De hát nem is ismerem, sose találkoztunk. Mégis vele akarok lenni.

X

-Na, milyen érzés? - a rideg, dermesztő hang hallatán kipattannak a szemeim. Egy könnycsepp legördül az arcomon. - Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés lesz ezt veled elhitetni - a kapucnis alak a szoba sarkából beszél hozzám. Elfog a pánik. Nem, nem lehet, hogy nem szabadultam innen ki! Szaporábban veszem a levegőt. - Felemelő érzés nézni, ahogy szenvedsz kislány!

-Mégis miért tart ilyen pszichopatákat Odin a palotában? - köpöm felé a kérdést.

-Itt sem minden fenékig tejfel kedveském - dermesztő kacaját hallva hideg fut végig a gerincemen. - És ez még csak a kezdet. Csak bemelegítettünk - hallom a hangján, hogy vigyorog. - Ez a gép csodákra képes az elmével. És az a legjobb, hogy ténylegesen átéled azokat az érzéseket - hatásszünet. - Kíváncsi leszek, te meddig bírod majd - azzal ismét beindítja a gépet.