| Kerti törpék és sárkányok |

-Nem láttad Desyt? – állítom meg a folyosón Fandralt. Nem túl biztos járásából azonnal levonom, hogy ivott. Azonban a vérző orrát nem tudom hova tenni.

-De – neveti el magát. Igen, részeg. – Kint van a tetőn – mutat abba az irányba, amerről jött. Mire én meglepetten felvonom a szemöldököm. Desyvel volt? – Vigyél bort – zavartan pillantok rá. – Nagyon szereti – nevet fel ismét, majd tovább indul.

-Basszus – szitkozódom magam elé, majd elindulok a tető felé.

-Ja és vigyázz, gyorsan és erősen üt – kiáltja utánam, mire én csak gyorsabbra veszem a lépteim. Most már legalább tudom, miért vérzik az orra. Le merem fogadni, hogy ismét próbálkozott volna, de Desy nem hagyta neki. Ezek szerint még észnél van, nem itta le annyira magát.

*Destiny szemszöge*

Több óra telt el azóta, hogy eljöttem Odintól. Odin, Odin, Odin. De nem bírom azt a palit. De ő se engem, szóval ez kölcsönös. Bár nem a legjobb, de na. Egyébként nagyon finom borok vannak ám itt. Bor, bor, bor. Finom. Bár kólával jobban szeretem, de azt nem találtam. Kint ülök a tetőn egyedül, és nézem a csodálatos naplementét. Vagyis most már megint egyedül. Egy kis ideig itt volt a szöszke. Izé. Fandral. Iszogatott velem, de mikor bepróbálkozott, bemostam neki egyet. El is kezdett vérezni az orra. Pedig szerintem nem ütöttem nagyot. Bár nem tudom. Lehet az volt.

Hogy miért jöttem ide, és miért iszom ezt a csoda finom bort? A gyász, a fájdalom és a düh miatt. Tudom, tudom. Nem ez a legjobb megoldás és nem is ezt csinálnám egyébként. De hát minden más menekülési opciómnak annyi. Nem mehetek le a bátyám családjához. Pedig most nagy szükségem lenne rájuk, ahogy nekik is rám. Biztos hívnak, de senki sem veszi fel nekik a telefont.

Legördül egy könnycsepp az arcomon, így újra belekortyolok a pohárba.

Igen, szereztem poharat is. Azért annyira nem süllyedek mélyre, hogy az üvegből igyak. Pedig elgondolkoztam rajta. Legalább öt percig keresgéltem a konyhában, már majdnem feladtam. Bár a konyhát több idő volt megtalálni.

A másik menekülési pontom Loki lett volna. De tudjuk, mi történt. El akar lökni magától, haza akar küldeni. Pedig azt hittem, érez valamit. Mert én érzek. Hah. Össze is jött neki, hogy ellökjön magától. Kicsit bánom, hogy úgy nekiestem. Mármint a karddal. Amiket a tetőn mondtam neki, azokat megérdemelte. De csak, mert ő is fájdalmat okozott nekem. Most tényleg nagy szükségem lenne rá. De nincs itt. Nem is tudom jó lenne-e, ha így látna. Azt akarom, hogy itt legyen és megbeszéljük. Vagy nem? Nem tudom, mi lenne a jó. Lehet inkább az, hogy ne legyen itt. Ki kell szellőztetnem a fejem, mielőtt beszélnék vele. Meg nem ártana kijózanodnom sem.

Az a baj, hogy az ital nem megoldás. Addig, amíg hat, könnyebb. Legalábbis ezt érzem, de mégse tudok másra gondolni, csak rájuk. Loki és Ben. Ben és Loki. Ben. Loki. Ha pedig kimegy a bor hatása, újra rossz lesz. Nagyon rossz.

Hallom, hogy kinyílik mögöttem az ajtó, így hátrafordulok. Épp szólnék, hogy Fandral húzz el, mikor meglátom, hogy nem ő jött vissza. Hanem Loki jött ki. Jesszus, annyiszor gondoltam rá, hogy megjelent. Ez para. Inkább iszok még egy kortyot. Vagy kettőt.

-Nem lesz már elég? – kérdezi finoman, miközben helyet foglal mellettem. Ráemelem a tekintetem, mire ő csak szomorkásan elmosolyodik. Úristen, milyen helyes, amikor mosolyog!

-Mit keresel itt, istenke? – kérdezem, miközben a kezébe nyomom a felbontott boros üveget. - Igyál te is!

Loki elidőzik az üvegen, de végül elveszi és beleiszik. Na ez a beszéd! Legalább nem iszom magamban. Nem számítottam vendégekre, így nem hoztam több poharat. Így csak az üveg marad neki. Ez az opció elnézhető.

-Jöttem megnézni, hogy vagy – hangja még mindig finoman cseng. Újabbat kortyol, én is ezt teszem.

-Szarul – részeg szavak, józan gondolatok. – A bátyám meghalt. Miattam – keserűen felnevetek, közben érzem, hogy újra könnyek gyülekeznek a szememben.

-Nem miattad történt – próbál segíteni.

-Aha – nevetek fel. – Odin pedig nem hagyja, hogy lemenjek a családjához. Ráadásul azt se mondta el, életben vannak-e még – itt már lefolyik egy könnycsepp az arcomon. – Azt mondta, ha végeztem, megtudom – ismét egy korty, amiből három lesz.

-Sajnálom – kihallom mondandójából, hogy komolyan gondolja.

-Ráadásul te is el akarsz küldeni – nevetek fel halkan, mire most Loki iszik. Hoppá. Gondolom, ez ismét betalált.

-Nem igaz – mondja. – Nem akarlak! Csak nem akarom, hogy pont miattam maradj – tekintetünk találkozik. Azok a gyönyörű szemek!

-Hát Fandral miatt nem akarok – itt halkan felnevetünk. – De komolyan. Ha maradnék, az csak miattad lenne – csend áll be közénk, csak szemezünk. Cirip-cirip. Végül ő töri meg a csendet.

-Maradnál?

-Ha te is ezt szeretnéd – mosolyodom el halványan, amit viszonoz. Megint az a mosoly!

-Ezt majd beszéljük meg akkor, ha józan leszel – nevet fel, majd kortyol.

-Mert, most miért nem beszélhetjük meg? – kérdezem vigyorogva.

-Mert a józan éned jelenleg nem kedvel – válaszolja komoran. – Elég durván nekem esett a reggel folyamán. És tudom, hogyha józan lennél, most nem beszélnénk.

-Akkor majd reggel folytatjuk – bólintok rá.

X

-Volt valakid? – kérdezem kíváncsian. Egy órával később vagyunk és már a második boros üveget fogyasztjuk, mióta itt van. Fejenként. Már Loki is elengedte magát. Már nem csak én vagyok becsípve! Hehe! – Szerelmed – pontosítok.

-Hát – nevet fel.

-Jaj, akkor lehet jobb, ha nem folytatod – nevetem el én is magam.

-Nem, ne értsd félre – pontosít. – Volt, igen. De ne úgy képzeld el, hogy egyszerre több is.

-Ez nyugtató – mosolyodom el, majd iszok. – Szóval?

-Volt egy pár – válaszolja feszengve.

-Lányok? – kérdezem. – Vagy fiúk?

-Kicsit mindkettő – nevet fel halkan, mire én csak elmosolyodom. Koccintunk és újra iszunk. – De legyen elég ennyi.

-Ahogy akarod – emelem fel védekezőn a kezeim. Kicsit mindkettő. Meglepett vele, de nem rossz értelemben. Mindenki megérdemel maga mellé valakit. És ezek szerint Loki még nem találta meg az igazit. – És nem ér visszakérdezni – mutatok rá szúrós tekintettel.

-Hidd el, nem akartam – mosolyodik el szomorúan. De cuki. Mármint csak azért, mert tudja, hogy nekem csak Damian volt. És hát róla inkább ne beszéljünk. Így is van elég gondom, nem akarok még egy ilyen témát is felhozni.

-Még valami – mutatom fel a mutatóujjam, egyes gyanánt. – Csak egyetlen egy kérdés – Loki felnevet. – Ha nem szeretnél rá válaszolni, nem kell. Bár az is egyfajta válasz – vonok vállat.

-Igen? – szakít félbe, jelezve, hogy térjek ki a lényegre.

-Voltál, úgy igazán szerelmes? – Loki arcán meglepettség suhan át, majd gondolkodóba esik. – Mert oké, hogy voltak kapcsolataid – folytatom. – De nem alakulhatott ki mindenkinél az a nagy betűs szerelem. Persze javíts ki, ha tévedek! – pillantok rá.

-Nem tévedsz – mosolyog rám halványan. – Egyszer voltam szerintem igazán szerelmes – tekintete a már csillagos eget fürkészi. Visszagondol a személyre. – A többieknél nem alakult ki az a nagy betűs szerelem, ahogy te mondanád – rám pillant, mire elmosolyodom, majd vissza az égre. – Vagy nem volt rá idő, mert addigra szétváltunk. Vagy nem tudom. Tévedhettem is – von vállat.

-Persze – bólintok rá. – Mindenki tévedhet – ezt követően iszom egy kortyot, majd ásítok.

-Álmos vagy? – felráncolt homlokkal felém fordul. Na ez! Hu! Olvadok belül.

-Igen – bólintok.

-Akkor gyere! – áll fel. Meglep, milyen stabilan fel tud állni. Kezét felém nyújtja, amit el is fogadok.

X

A szobámba érve letesszük a boros üvegeket és poharat az egyik asztalra. Míg ideértünk, mindkettő kiürült természetesen. Enyhén fura járással az erkélyhez megyek, majd behúzom a függönyt. Nem mintha sokat védene. Bárki bejöhet így is rajta. A mumus, démonok, vagy sárkányok. Huh. Sokat ittam. Vagy a legrosszabb! Kerti törpék! Ne mesélje be nekem senki azt, hogy kis cukik és csak tárgyak! A-a. Nem-nem. Iszonyú ijesztőek, kis apró gyilkosok! Inkább egy sárkány!

Miután behúzom a függönyöket, visszasétálok a szekrénysor elé. Leveszem magamról a pólómat, majd az egyik székre dobom. Mikor megfordulok, esik csak le, hogy Loki még bent van. Rajtam pedig felül már csak egy melltartó van. Basszus! Egy ideig szemezünk egymással, de feltűnik, hogy néha lejjebb pillant. Végül elindul felém. Úr isten! Ne!

-Mi történt a hátaddal? – kérdezi komolyan, miközben tekintetünket le se vesszük a másikéról. Már itt áll előttem. Közel. Nagyon-nagyon közel. Olyannyira, hogy érzem az illatát. Az az illat. Azonban a kérdés hallatán lekonyul a képzeletbeli mosolyom.

-Tényleg most akarsz erről beszélni?

-Lehet nem – tekintete megint elvándorol. Érzem, ahogy jobb karomat végigsimítja. Beleborzongok gyengéd érintésébe. – Gyönyörű vagy!

-Egyedül érzem magam – azzal a mellkasára pillantok. Loki felnevet. Kezével most a hasam kezdi el simogatni, majd pedig az oldalam. Mikor tekintetünk ismét találkozik, halványan elmosolyodom, mire ő bólint egy aprót, majd hozzá teszi:

-Nem tiltakozom – finoman felnevetek.

-Te se segítettél – pillantok rá pimaszul, mire ő szórakozottan megforgatja a szemeit. Már nem érzem magamon az érintését, mivel leveszi magáról a felsőt. Ledobja a földre. Elidőzök felsőtestét látva.

-Én se nézelődtem ennyit – jegyzi meg egy ravasz mosollyal az arcán.

-Ó, dehogynem – nézek a szemébe mosolyogva. Még közelebb lép, kezeit a derekam köré fonja. Érintésétől izzik a bőröm. Én az enyéim a nyaka köré fonom. Testünk egymáséhoz simul.

-Megengeded? – kérdezi halkan, majd a számra pillant.

-Múltkor se kértél engedélyt.

X

A nap sugaraira kelek, ahogy a függönyök közötti apró résen besütnek a szobába. Megdörzsölöm a szemeimet, majd ki is nyitom őket. Aranyozott plafon, fehér díszítésekkel. Ásítok egyet, majd mikor oldalra fordítom a fejemet, megáll bennem az ütő.

-Úr isten! – mondom hangosan, ahogy meglátom a mellettem fekvő, félmeztelen Lokit. A férfi kinyitja szemeit, majd amint meglátja az arcomat, elneveti magát. Felül, így jobban elém tárul felsőteste. Ekkor döbbenek rá, hogy én is meztelen vagyok felül. – Úr isten! – ismétlem meg, majd a mellkasomról a nyakamig felhúzom a takarót. Azonnal fel is kelek és kipattanok az ágyból. Természetesen a takarót mindvégig magam előtt tartom. Alul ugyanaz a rövidnadrág van rajtam, amiben kimentem tegnap este a tetőre. Szétnézve a szobában kiszúrom a pólómat a széken, a melltartómat az ágy mellett, míg Loki felsőjét nem messze a széktől, amin az enyém van. – Mit tettél? – szegezem neki idegesen a kérdést.

-Tessék? – fordul felém ültében. Arca sértettséget és meglepettséget mutat. – Nem csináltam semmit! – áll fel, majd fordul velem szemben. Próbálok nem lenézni izmos felsőtestére.

-Akkor mégis miért vagyok félmeztelen? – hangomból kiszűri, hogy kezdek ideges lenni.

-Mert részeg voltál – ráncolja fel a homlokát.

-És te mégis, hogy kerültél ide? – kérdezem zavartan.

-Nem emlékszel semmire? – vonja fel kérdőn a szemöldökét.

-Addig képbe vagyok, míg bevertem a szöszkének, utána csak foszlányokra emlékszem – vonok vállat, mire Loki felnevet. – Loki, válaszolj már! Nagyon nem tetszik ez nekem!

-Szerinted mi történt? – vonja fel kérdőn a szemöldökét, majd elindul felém.

-Ne gyere közelebb, kérlek! – teszem ki magam elé az egyik kezem, míg másikkal még mindig a takarót szorongatom magam előtt. Egyre jobban zavar, hogy félmeztelen vagyok és csak egy takaró választ el attól, hogy Loki így lásson. Kérésemre megáll, azonban pont úgy, hogy tenyerem hozzáér a mellkasához. Azonnal elkapom a kezem.

-Szerinted kihasználtam, hogy ittál? – kérdezi rezzenéstelen, komor arccal. Egy ideig csak szemezünk, megfeszülnek az izmaim.

-Nem tudom – válaszolom halkan. – Remélem, hogy nem– sütöm le a tekintetem.

-Mond el, mi van meg neked! – kér meg lágy hangon. – Mire emlékszel?

-Arra, hogy kijössz és iszol velem – kezdek bele. – Emlékszem olyanra is, hogy megbeszéltük, hogy valamit most reggel beszélünk meg. Mert szerinted a józan énem ki nem állhat, és hogy ne részegen beszéljük meg – itt halvány mosolyra görbül a szája. – Aztán a szerelemről beszéltünk – itt én mosolyodom el, azok miatt, amik az eszembe jutnak. – Itt szerintem mindenre emlékszem – Loki nem szól közbe, türelmesen végig hallgat. – Ezután már itt vagyunk – célzok a szobára, amelyben állunk. – Levettem a felsőm – a székre nézek, majd vissza Lokira. – Kérdeztél valamit, de mondtam, hogy ne most beszéljük meg. Simogattál, és megdicsértél – itt elpirulok. Inkább elkapom a tekintetem, bár ez se nagyon segít. – Aztán céloztam arra, hogy vedd le a felsőd, amit meg is tettél. Közelebb kerültünk a másikhoz.

-Mennyire közel? – kérdezi egy pimasz mosollyal az arcán.

-Loki! – szólok rá, mire ő csak felnevet. – Aztán megkérdezted megteheted-e, mire én azt feleltem, hogy múltkor se kértél engedélyt – itt abbahagyom. Agyalok, mi történhetett utána, de nem jut eszembe. – Ennyire emlékszem.

-Ez így tetszik – mosolyodik el újra. Szabaddá teszem az egyik kezem, amivel szinte azonnal felkaron ütöm. Látom, hogy tekintetével a takarót fürkészi, de szerencsére az ütés miatt se látszott semmi. Vetek rá egy rosszalló pillantást, majd még szorosabban magamhoz ölelem a puha anyagot.

-Tudod, ezekkel a pillantásokkal se nagyon győzöl meg róla, hogy nem volt semmi – nézek rá félve. Loki arca elkomorodik, majd ellágyul. Sajnálat ül ki rá.

-Nem teljesen így történt – zavartan összevonom a szemöldököm. – Nagyjából minden stimmel. A beszélgetés kint, majd az, hogy levetted a felsőd és rákérdeztem a hátadra – itt nyelek egy nagyot. Rossz emlékek törnek fel bennem. – Simogatás, dicsérés pipa – ismét elpirulok. – A felsőmet is levettem a kedvedért. Át is öleltük egymást...

-De hát ugyanezt mondtam el – vonom össze a szemöldököm.

-Nem volt meg az utolsó párbeszéd – mondja szomorúan. Ezek szerint azt csak beképzeltem. De ahogy elnézem Lokit, örült volna neki, ha megtörténik. – Mivel rosszul lettél. Odakísértelek az ágyhoz, betakartalak. De nem hagytad, hogy elmenjek – meglepettség ül ki az arcomra. – Megkértél, hogy aludjak veled. Valami sárkányt meg kerti törpéket emlegettél – ezt hallva megdörzsölöm az orrnyergem. Most komolyan elmondtam neki?! Loki a reakciómra nem mond semmit.

-A melltartóm, hogy került le rólam? – nézek fel rá, mikor ez az apró részlet kimaradhatott. Loki elcsodálkozik.

-Nem tudom – nevet fel kellemetlenül. – De tényleg! – erősíti meg magát. – Lehet levetted az éjszaka folyamán – idegesen megnyalom a számat.

-Le szeretnék zuhanyozni – mondom halkan. – És felöltözni.

-Persze – bólint rá azonnal Loki, majd arrébb áll. Gyorsan felkapom a földről a melltartómat, majd elsietek mellette. Utánam fordul. – Utána beszélhetnénk? – megtorpanok kérdését hallva, pedig már a fürdő ajtajában vagyok. Visszanézek rá a vállam felett.

-Ha azt szeretnéd – azzal belépek a helyiségbe és becsukom magam után az ajtót.