| Nem lehetek együtt a csínytevések istenével | 

Kiérve a tetőre egy pillanatra összezárom a szemem és elfordítom a fejem az arcomba csapódó esőcseppek miatt. Mikor nagyjából megszokom a szakadó csapadékot, előre fordulok és meglátom, hogy van egy kisebb kupola a palota tetőterén. És alatta ott áll Loki. Hiába van fedett helyen, a csata miatt még mindig csurom víz. A kilátás még így viharos időben is csodálatos. A városra látni, illetve a távolban elnyúlik a szivárvány híd, majd pedig a Bifröszt. Nem időzök tovább, mivel nem akarok jobban elázni, így gyors léptekkel besietek a kupola alá. Kicsavarom fehér hajamból a vizet, majd pedig megigazítom a septum piercingem. Most tűnt csak fel, hogy a csata hevében elfordult benne az ékszer. Lassan Loki mellé lépek, majd ahogy azt ő is teszi, a távolba meredek.

-Miért mentél el? – kérdezem halkan, nyugodt hangon. Egyikünk sem néz a másikra, csak a távolba meredünk. Enyhe szél kap bele a hajunkba, majd halkan a távolban mennydörgés hallatszik. Kezdődik előről a vihar.

-Mert hideg vérrel gyilkoltál – válaszolja ridegen, mire én csodálkozva felé fordulok. – És nem álltál volna le, ha nem szólok rád.

-Most komolyan? – itt már ő is felém fordul, tekintete kérdő. – Pont te mondod ezt nekem? – Loki idegesen felnevet, majd megnyalja ajkait.

-Igen, pont én – hangjából kihallom, hogy felhúztam az előző kérdésemmel. Folytatná, de a szavába vágok:

-Mert nem épp valami hiteles pont tőled hallani ezt – ráncolom fel a homlokom.

-Most mi van veled?

-Megtámadtak minket, megsérültél. Körül vettek minket, és te komolyan azt vártad volna, hogy megkérjem őket, hogy menjenek haza? Vagy hogy bocsánatot kérjek tőlük, miután megütöm őket? – hadarom.

-Nem – rázza meg a fejét. – Nem erről van szó!

-Akkor miről?

-Hogy Odinnak igaza volt! – emeli fel a hangját, ideges és feszült. Lefagyok. Csak nézem a csínytevések istenét, keresem a szavakat.

-Tessék? – ennyit bírok csak kinyögni, azt is nagyon halkan.

-Rossz hatással vagyok rád – mondja ki pár másodperc hallgatás után Loki. Megforgatom a szemem, majd inkább a távolba nézek el. – Figyelj, lehet, hogy te ezt – kezd bele, azonban beléfojtom a szót.

-Rohadj meg, Loki! – vágom az arcába a szavakat ingerülten, majd hátat fordítok neki és elindulok vissza a palotába. Azonban még mielőtt az ajtóhoz érnék, az eltűnik. Felhorkanok, mivel tudom, hogy Loki csinálta. Mikor megfordulok, meglepődöm, ugyanis már mögöttem áll.

-Igaza van – mondja halkan.

-Nincs – ráncolom fel a homlokom. Az eső még mindig szakad, így újra vizesek leszünk. Arcunkon szinte minden második másodpercben lefolyik egy vízcsepp, hajunk ismét csurom víz lesz, ahogy ruhánk is. Sose fogok megszáradni.

-A bálon is durva voltál – kezd bele finoman, mire én csak összepréselem az ajkaim. – Ma pedig nagyon. Nem voltál ilyen!

-Mégis honnan tudod, hogy milyen voltam? – nevetek fel, majd mélyen a szemébe nézek. Egy pillanatra lesüti a tekintetét. Most megfogtam. Amint újra megszólalok, felveszi velem a szemkontaktust. – Nem ismertél azelőtt, hogy idekerültem volna. Lehet, hogy akkor nem égettem el valaki nyakát, vagy gyújtottam fel egy tucat embert. Akkor még nem mertem használni a képességem, féltem tőle!

-Most azt akarod mondani, hogy mi tettünk ilyenné, azzal, hogy megtanítottuk használni az erődet? – kérdezi meglepetten a feketehajú isten. Idegesen félre kapom a fejem, majd vissza rá.

-Nem – rázom meg a fejem. – Tudod te hányszor kerültem börtönbe? – Loki meglepetten felvonja a szemöldökét. – A beképzelt pojácák képét vertem be sokszor. Volt, hogy kihoztak, mert rájöttek, hogy nekem van igazam és elengedtek. De volt, hogy pár napig bent kellett maradnom. Akkor lehet nem a képességemmel voltam durva – az utolsó szót erősen megnyomom, mire Loki elfintorodik. – Igazam volt, átlépték a határt. Én pedig bevertem az arcukat. De volt, hogy csak szimpla kocsmai bunyóba keveredtem – vonok vállat, mire Loki felhorkan. Gondolom azon, hogy ilyen félvárról veszem ezt a dolgot.

-De az, hogy bevered valaki képét nem egyenlő azzal, hogy megölöd – emeli fel a hangját. – Vagy szénné égeted!

-Most miért akadsz fenn ezen? – vonom össze a szemöldököm.

-Hogy? – lepődik meg a kérdésemen.

-Miért akadsz fenn azon, hogy megöltem azokat az Árnyakat? – ismétlem meg a kérdést, kicsit kibővítve. – Te is öltél. Midgárdon egy teljes városrészt leamortizáltál. Ehhez képest én semmi voltam.

-Helyben vagyunk – nevet fel keserűen.

-Te vittél bele – nevetek fel.

-Már bánom – emeli fel a hangját.

-Én is!

-Te mégis mit? – vonja össze a szemöldökét zavartan.

-Hogy a te válaszodra vártam – nevetek fel. – Képes lettem volna mindent feladni, hogy itt maradjak! De látom, hogy te ezt nem akarod – Loki szemei elkerekednek, mire az én állkapcsom megfeszül. – A csínytevések istene ismét átvert valakit – mosolyodom el keserűen. Loki vesz egy mély levegőt és egy pillanatra félre is néz. Fájnak neki a szavaim, látom az arcán. Szólna, de nem hagyom neki. – Tudod, én már tényleg elhittem, hogy érzel valamit – keserűen felnevetek. – De te is csak játszottál velem! Úgy, mint Damian – utolsó mondatom betalál, mert rám kapja a tekintetét.

-Ne hasonlíts hozzá! – sziszegi.

-Miért? – kérdezem, mire arca érzelemmentes lesz. – Őt szeretni egy vesztes játék volt – várok, mivel elszorul a torkom. Most tudatosul csak bennem, hogy miket is mondok neki. Loki állkapcsa megfeszül, tudja, mit fogok mondani. – És ezek szerint ez is az – hangom a mondat végére elcsuklik és egy pillanatra elkapom róla a tekintetem.

-Ez nem igaz – pillant rám lassan, mire én szomorúan elmosolyodom.

-Rideg vagy – ejtem ki a szavakat nagy nehezen. Ha tényleg egyet ért Odinnal, lehet jobb lesz, ha ellököm magamtól. Soha nem mondtam volna neki ilyet, de most úgy érzem muszáj.

-Nem gondolod komolyan – arca szomorú.

-De – bólintok egy aprót, hangom remeg. Már nem csak az esőcseppek folynak az arcomon, hanem a könnyeim is. – Már komolyan gondolom.

-Akkor nem sírnál – összepréselem az ajkaim. – Ismerlek már ennyire – teszi hozzá. Szomorúan elmosolyodom szavait hallva.

-Hogyne – nevetek fel. – Természetesen ismersz – mondom fintorogva.

-Csak óvni próbállak! – kiabálja el magát, mire én ledermedek. – Nem akarom, hogy bajba sodord magad azzal, amiket csinálsz!

-Azzal, amiket csinálok? – horkanok fel. – Te tényleg nem veszed észre, hogy nagyon nem állsz mellettem? Most rohadtul nem – már én is felemelem a hangomat.

-Ez nem igaz – vág a mondandómba, azonban én ugyanúgy folytatom.

-Döcögősen indult a barátságunk, de mindig figyeltél rám és ami a legfontosabb, hogy mellettem álltál! – még mindig nem viszem lejjebb a hangerőm, most nagyon felhúzott. – És most rohadtul nem mellettem állsz, hanem az apád mellett!

-Ő nem az apám! – ordít rám, mire én hátra hőkölök. Loki is azonnal észreveszi, hogy mit tett. Miközben a szavamba vágott, lépett egyet előre. Sajnálkozva és bocsánatkérőn néz rám. – Nem akartalak bántani – hangja halkan cseng.

-Lehet mégis igazad van.

-Mi? – nevet fel keserűen.

-Igazad van abban, hogy rossz hatással vagy rám – mosolygok el szomorúan. – Sőt, mindenkire.

-Desy, az előbb tényleg nem akartalak megijeszteni – lép közelebb, mire én is lépek egyet hátra. Megáll, így én is. Szemezünk. – Nem bízol már bennem, igaz? – horkan fel.

-Nem tudom – rázom meg a fejem gyengéden.

-Persze, hogy nem – nevet fel, mire én zavartan összevonom a szemöldököm. – Hisz' nem vagyok megbízható, csak a hatalom és a trón kell nekem, nemde? Loki Laufeyson csak átverni tudja az embereket, kihasználja őket! A saját javát tartja csak szem előtt.

-Ne mondj ilyet! – feszül meg az állkapcsom. Szomorúság fog el. Loki most valószínűleg a tudta nélkül adja ki magából, hogy mit is gondol magáról. Mert egyértelmű, hogy őt mások véleménye nem érdekli. Legalábbis ezt állítja. És csak most tör a felszínre, hogy igenis megmaradnak benne a sérelmek. És hogy már ő is ezeket hiszi magáról. Loki felnevet közbeszólásomra.

-Miért? – kérdezi ördögien vigyorogva. Nyelek egy nagyot.

-Mert nem igazak.

-Eddig mást állítottál – nevet fel.

-Mert felhúztam magam – ráncolom fel a homlokom. – Ideges voltam.

-Akkor mi akadályoz meg abban, hogy elmond az igazat? – kérdéséből kihallom, hogy ismét kezd fogyni a türelme.

-Az, hogyha mindennek vége, elmegyek – nézek mélyen a szemébe. – Már te is el akarsz küldeni – nevetek fel, majd egy pillanatra a távolba nézek. – Ugyanis ezt mondtad! Én maradtam volna, felhagytam volna a Mindgárdi életemmel, de látom már, hogy ez nagy baromság lett volna tőlem – ismét hangosabban beszélek a kelleténél.

-Én csak neked akartam jót azzal, hogy visszaküldelek! – kiált rám Loki.

-De ne nekem akarj jót, hanem magadnak! Kettőnknek!

-Vesztes játék lenne! – használja ellenem a nemrég elmondottakat. Könnybe lábad a szemem.

-Persze, hogy az lenne – kiabálok nevetve. - Nem lehetek együtt a csínytevések istenével! –Pillanatok töredéke alatt történik meg. Semmire sincs időm. Se reagálni, se felfogni. Épphogy befejezem a mondatot már előttem áll. Kezeit az arcomra helyezi, majd közelebb lép, felemeli a fejem és ajkait az enyémre tapasztja. A kezeimet a csuklójára teszem és megszorítom. Elején még csókja indulatos a veszekedésünk miatt, azonban ez gyorsan alábbhagy. Ajkai már gyengéd táncot járnak az enyémmel. Nyugodtság tölt el. Mintha nem is vitáztunk volna ezelőtt. Nem messze tőlünk becsap a villám. Hangja visszhangzik az üres városban. Ismét egy hatalmas mennydörgés rázza meg Asgardot és a villámok egyre sűrűbben cikáznak felettünk. Az eső továbbra is esik, ennél jobban már nem tudunk elázni. Végül én vetek véget csókunknak. Összepréselem az ajkaim és a szemeim is a történtek miatt.

-Mit szólnál Asgard hercegéhez? – súgja lágyan. A következő pillanatban felpillantok rá, majd egy könnycsepp hagyja el a szemem.

-Nem lehetek a hercegnőd – hangom remeg, miközben lassan kiejtem a szavakat. Mivel még mindig a csuklóját fogom, így könnyedén húzom el a kezét az arcomról.

-Nem is lehetnél – meglepnek szavai, melyek szomorúan csengenek. Próbáljuk túlharsogni a vihar zaját. – Mivel sose leszek király, így nem szeretném, hogy hercegnő legyél.

-Megint itt tartunk? – kérdezem keserűen nevetve.

-Hol? – kérdezi zavartan.

-Hogy a trón kell – nézek mélyen a szemébe. – Másra se tudsz gondolni, igaz? Csak a trónra, a hatalomra. Nagyon jó színész vagy Loki – mosolyodom el gúnyosan, de szemeim szomorúságot tükröznek.

-Nem – vonja össze a szemöldökét.

-Hazudsz.

-Nem – nevet fel. – Nem érdekel a trón. Sem a hatalom – közbe vágnék, de nem hagyja. – Csak az érdekel, hogy te jól legyél – ezek után viszont már megszólalni sem tudok. Csak állunk egymással szemben az esőben. Egyszerűen nem jutok szóhoz. A mostani veszekedésünk ellenére, és azok ellenére is, amiket hozzá vágtam és jelenleg gondolok úgy érzem, ez most őszinte. Sokszor éreztem ezt tőle az elmúlt időben, hogy őszinte velem, hogy érez valamit. De most elbizonytalanított. Azonban ez a kijelentése most megingatott. Még jobban.

Mind a ketten a fal felé kapjuk a fejünket, mivel halljuk az ajtó nyílását. Ami azért furcsa, mert Loki eltűntette. Az ajtóban, még a palotán belül, hogy ne ázzon el ott áll Frigga. Tekintete ijedt és aggódó.

-Mi történt anyám? – lép mellém Loki.

-Desy, azonnal a könyvtárba kell jönnöd! – mondja remegő hanggal.

-Miért? – kérdezem félve. – Mi történt?

X

Félre tolom magam elől az egyik őrt, majd Odint a mögötte lévő asztalnak lököm. Azonnal dárdák emelkednek a magasba és mindegyiket rám szegezik. Thor és Loki próbálják kiküldeni az őröket a könyvtárból, végül sikerrel járnak. Azonban az ajtó előtt maradnak, hátha valamiféle bajt okoznék. Ó, és fogok is! Thor karon ragad és hátrább húz az apjától. Loki lassan mellém ballag, majd nyugtatásképp meg akarja fogni a kezem, de én félre húzom az enyémet.

-Mi van a bátyámmal? – sziszegem a kérdést. Odin előbb csak belekezdett. Amint meghallottam, hogy a bátyámmal van valami, azonnal neki estem. Ha történt vele valami miatta, biztos, hogy megölöm Asgard királyát. Még akkor is, ha utána engem végeznek ki. Odin nem válaszol. Megigazítja köpenyét, majd az ingjét. – Mi van Bennel? – ordítom el magam.

-Desy, nyugodj meg kérlek! – lép közelebb Loki, hangja halkan és nyugtatóan cseng. Ám ezzel engem csak jobban felhúz. Görcsben áll a gyomrom az idegességtől és aggodalomtól. Izmaim megfeszülnek, ahogy Odin rám néz. Érzem, ahogy az ereim forróak lesznek. Ezek szerint már narancssárgák is néhol. – Desy – ejti ki félve a nevem.

-Te nyugodt lennél, ha ugyan ezt közölnék veled? – kapom rá a tekintetem. Loki visszafojtja a szavakat. Látja a szememben a fájdalmat és a félelmet. Odin felé fordulok. – Halljam!

-Nagyon sajnálom, Destiny – elszorul a torkom. – A bátyádat megölték – kiengedem a benntartott levegőt a hír hallatán. Csak bámulok magam elé. Nehezebben veszem a levegőt, a szemeim könnyesek lesznek. Tompán hallom, ahogy Loki és Thor szólongatnak és nyugtatgatnak. – Megtudták, ki vagy, így megkeresték a testvéred – folytatja tovább. Azonban én nem vagyok kíváncsi a részletekre. – Oda kellett volna küldenem egy csapatot, hogy megvédjék – elfintorodom, majd egy könnycsepp megszökik a szememből. Undorodva Odinra nézek, szemeim izzanak a dühtől. Fáj. Iszonyúan fáj.

Elkiáltom magam, majd megindulok Odin felé. Kezemben hirtelen ott terem egy kard. Nem tudom, honnan és hogyan, de most ez nem is érdekel. Egy valamit akarok most csak. A magasba emelem a kardom. Odin ismét neki esik az asztalnak, így nincs esélye elmenekülni előlem. Meg fogom ölni Asgard királyát!

Azonban Loki a képességét használva előttem terem. A kardom a nyakánál áll meg, épp, hogy meg tudom állítani. Ledöbbenek és ijedtség ül ki az arcomra. Majdnem megöltem Lokit. Kezeit védekezőn tartja, ezzel jelezve nincs nála fegyver és hogy ő nem akar bántani. Elkerekedett és egyben rémült tekintettel nézek az övébe.

-Állj! Desy, kérlek! – szólal meg szinte azonnal, amint megáll a kardom a nyaka mellett. – Ne tedd ezt! Ne ronts a helyzeten! - legördül egy újabb könnycsepp az arcomon. Loki szeme is könnyes, azonban jelenleg nem értem, miért. Loki óvatosan megpróbálja megfogni a vállaimat. - Állj - szinte már suttogja. Annyira össze vagyok zavarodva, annyi minden kavarog bennem. Érzések, gondolatok.

-Miatta halt meg – hangom remeg. Loki lép pár lépést előre, hogy távolabb vigyen Odinól.

-Ne öld meg – folytatja halkan és lágyan. – Nem akarom, hogy emiatt bajod essen – összepréselem az ajkaim szavait hallva. Még mindig ott van a kardom a nyaka mellett. Újabb könnycsepp szökik meg, majd leengedem a fegyverem és lehajtom a fejemet is.

-Őrség! – rivallja el magát Odin. Mire megfordulok már késő, ugyanis bejöttek a könyvtárba. Thor engedte be őket, ugyanis ő már ott áll a nyitott ajtóban és befelé tereli az őröket. Mielőtt bármit is tehetnék, belém szúrnak valamit, amitől minden kezd körülöttem elsötétedni. Kiejtem a kardot a kezemből, ami szinte azonnal hamuvá lesz. Még látom, ahogy Lokit három asgardi katona tartja vissza. Majd Odin szavára őt is elkábítják.