| A vihar |

-Szóval el tudnátok mondani, mégis mi történt? – von kérdőre minket Odin, aki kényelmesen ül a trónján és onnan néz le ránk. Lokival összenézünk, majd vissza Odinra. Thor testéve mögött áll.

-Olyan édes, hogy minden egyes alkalommal, mikor történik valami, amiről maga egyébként mindent tud, megkérdezi, hogy mi történt – vigyorodom el gúnyosan.

-Nincs rád jó hatással Loki – állapítja meg.

-Szerintem előtte is ilyen volt – motyogja Loki, mire egy pillanatra halványan elmosolyodom. Thor köhög egyet jelezve, hogy komolyodjunk meg.

-Szóval mi olyat szeretne tudni, amiről már amúgy is tud? – vonom fel kérdőn a szemöldököm.

-Mégis, hogy jutott eszedbe ellenszegülni a parancsomnak és kihozni Lokit? – kapom meg az első kérdést pár másodperc hallgatás után. Gondolom, már most sikerült kellőképpen felhúznom. Legalábbis az ordítva feltett kérdése után azt gondolom felhúztam. Elhúzom a számat kérdését hallva, majd látom, hogy a testvérpáros rám néznek.

-Előre leszögezném, hogy nem akarok tiszteletlen lenni, de szerintem össze fogom hozni – ráncolom fel a homlokom egy pillanatra. – Korábban is említettem már, hogy maga nekem nem parancsol. Azért vagyok itt, mert Maga idehozatott, hogy segítsek. Szóval, ha azt nézzük, maga miatt vagyok itt, és maga miatt van szabadon Loki is – vonok vállat.

-Vigyázz a szádra ifjú hölgy! – mutat rám, hangja türelmetlenül és idegesen verődik vissza az aranyozott falakról.

-Tudom, tudom – emelem fel védekezőn a kezem. – Különben megöl. Ezt már hallottam – nevetek fel halkan, mire szinte mind a hárman elkerekedett szemmel néznek rám. Odin most Lokira néz, rámutat, majd még mielőtt megszólíthatná, közbeszólok. – Nem tőle tudom – közelebb is lépek Lokihoz, hogy Odinnal minél hamarabb fel tudjuk venni a szemkontaktust.

-Desy – szól rám halkan Thor. Ami csak annyit jelent, hogy vissza kellene fognom magam. A szemem sarkából azonban látom, hogy Loki elmosolyodik, majd pedig végignéz rajtam.

-Nem tetszik, hogy Lokival vagyok. Jó – vonok vállat. – De ez nem ok arra, hogy megfenyegesse. Se velem, sem pedig az anyjával!

-Hogy? – lép előre egyet meglepetten Thor.

-Elég legyen, Destiny! – szól rám a király.

-Felőlem vissza zárathatja – ráncolom fel a homlokom. – Ki fogom hozni.

-Én pedig segíteni fogok neki ebben – száll be Thor. – Úgy, ahogy múlt éjjel is tettem – Odin meglepődik fia szava hallatára.

-Te nem is mondasz semmit? – pillant Lokira a király. A csínytevések istene előbb rám, majd bátyjára néz. Végül fel Odinra.

-Nem hagynak szóhoz jutni – von vállat, majd felnevet.

-Örülsz, hogy megmentenek? – vonja fel kérdőn a szemöldökét Odin.

-Engem nem kell megmenteni – nevet fel Loki. – Megoldanám egyedül is. Nincs szükségem senkire ahhoz, hogy kijussak a cellámból. És csak, hogy tudd, Atyám – az utolsó szót enyhe gúnnyal ejti ki. – Te vagy Desyre rossz hatással, nem én – a feketehajú férfira nézek, de ő továbbra is a trónon ülőt fürkészi. – Tudtommal megegyeztetek. Ha beteljesíti a nekünk kedvező próféciát, – egy pillanatra elhallgat, mire én idegesen megnyalom a számat. – hazaengeded. Nem lenne szép dolog egy királytól, ha megszegné a szavát.

-Elég lesz – szól közbe Odin. Végignéz rajtunk, majd a terem csöndjét először egy halk égzengés tölti be, majd pedig Odin hangja. – Menjetek – egyikünk se mond semmit. Megfordulunk és elindulunk ki a trónteremből. – De maradjatok a palotán belül – kiált utánunk. – Nagy vihar közeleg.

X

A palota mögötti, már szinte a kedvenc helyemmé vált erdőben vagyok. Természetesen a tó mellett ücsörgök és a halakat bámulom. Kezd feltűnni a tó felett magasadó hegy felett a sötét felhő. Odin azt parancsolta nekünk, hogy maradjunk a palotában a vihar miatt. Azonban elég távolinak gondoltam ahhoz, hogy kijöjjek egy kicsit. A nyugodt erdei csöndet néha-néha halkabb égzengés töri meg.

Rosszul estek Loki szava. Vagyis inkább csak az a része, amikor azt mondta, haza megyek a prófécia után. Ezt ígérte Odin, és be is fogja tartani. Lehet nem bírom annyira az öreget, és ő se bír engem. De haza fog engedni! Hogy honnan vagyok biztos ebben? Nos, örül majd, ha megszabadulhat tőlem. És nagyon úgy néz ki, hogy nincs okom maradni.

A Földön viszont ott van Roxy és persze a bátyám és a családja. Lehet, ha visszamegyek, egy kis időre elmegyek hozzájuk. Most is szükségem lenne rá! Hiányzik. Mindig is jó tanácsokat adott, vagy épp helyre rázta a lázadó fejemet. Van okom hazamenni, meg maradni is lenne okom. Fájó emlékek kötnek már a lakásomhoz, és az elmúlt pár évemhez. Nem szívesen mennék most vissza abba a lakásba. Damian miatt. Ezért is gondoltam arra, ha itt végzek, a bátyámhoz megyek inkább. Még ha csak egy kis időre is. A lányoknak is biztos hiányzom. Mindig úgy örültek mikor meglátogattak, vagy mikor én mentem hozzájuk. És mindig pityeregve váltunk el. Tündérek.

-Már nem biztonságos kint lenned – nem számítok a társaságra, így ijedten fordulok a hang irányába. Döbbenve konstatálom, hogy Loki az. Elidőzhettem, mivel a felhő már bőven az erdő felé ért. Észre se vettem, milyen sötét lett tőle. – Nem láttam a lovad – mutat vissza az ösvényre, majd közelebb sétál.

-Gyalog jöttem – válaszolom. A feketehajú férfi időközben mellém ér, és leül a fűbe. – Jól esett egy kis séta – tekintetem a sötét miatt már foszforeszkáló halakra terelődik.

-Gyorsan eltűntél a beszélgetés után – pillant rám Loki.

-Csak gondolkodni akartam.

-Min?

-Sok mindenen.

-Desy, ne csináld már – nevet fel szomorúan Loki. – Én nem Odin vagyok – itt felé fordulok és a tekintetünk találkozik. Ám ez nem marad így sokáig, mivel elfordítom a fejem. Egy hangosabb mennydörgés tölti be a csöndet. Loki az égre néz, majd elfintorodik. – Szóval? – pillant vissza rám.

-Csak azon agyaltam, mi legyen azután, hogy – azonban nem tudom befejezni a mondatom, mert az eddigieknél is hangosabb égzengés rázza meg Asgardot. A következő pillanatban felettünk az égen egy lila színű villám jelenik meg. A kis ágacskái pedig rózsaszínbe mentek át. Elkerekedik a szemem ezt látva, sőt még a szám is tátva marad. Loki azonban nem áll le csodálkozni. Szinte azonnal felpattan, visszanyúl az egyik kezemért, majd engem is felránt.

-Mennünk kell! – mondja idegesen és siettetve. Válaszolni se tudok, ugyanis továbbra is a kezemet fogva elkezd szaladni az ösvény felé, majd pedig végig azon. A mennydörgés egyre sűrűbben hallatja hangját. Amint kiérünk a tisztásra, Loki lova felé vesszük az irányt. Oda érve azonnal felpattan rá, majd lenyújtja a kezét, hogy felsegítsen maga mögé. Látom, ahogy a ló másik oldalán a távolba becsap egy piros és narancssárga villám. – Elkaplak, ha zuhansz – szólal meg Loki nyugodtan és lágyan. Meglepetten a szemébe nézek, majd a felém nyújtott kezére, amit meg is fogok és felülök mögé. Átkarolom a törzsét, hogy ne essek le út közben. Loki megbizonyosodik róla, hogy biztosan ülök-e mögötte, majd elindítja a gyönyörű fekete lovát.

Próbál minél hamarabb visszaérni a palotába. Miközben a füves pusztán vágtázunk, szinte a mennydörgésen kívül nem is lehet mást hallani. A dörgéseket pedig színesebbé teszik a villámok, melyek szó szerint minden színben előfordulnak. Vannak egyszínűek, vannak átmenetesek. Ahhoz képest, hogy milyen durva vihar kerekedik itt lassan, gyönyörűek a villámok. Nem gondoltam volna, hogy Asgardon ilyen egy vihar.

Már nem vagyunk messze a kapuktól, mikor messzebb tőlünk becsap egy fehér, fekete átmenetes villám. Mind a ketten arra kapjuk a fejünket. Majd szorosabban ölelem át Lokit, ő pedig próbálja a lovat gyorsabban futtanti. Szerencse, hogy a ló nem ijedt meg a mellénk becsapódó villámtól. Mert különben már a fűben feküdnénk. Azonban a természet nem éri be ennyivel. Most két villám is becsapott a tisztásra. És egyre közelebb érnek hozzánk.

-Loki!

-Megoldom – kiabálja hátra az istenség. A következő villám egyre közelebb ér, azonban az most a másik oldalunkon csapódik be. Így a ló a jobb oldal felé kezd el húzni. Majd a következő a jobb oldalunkra csap, így a bal oldalra megy el az állat. Mintha szlalomoznánk. Csak ez életveszélyes, főleg, hogy már egyre sűrűbben csap le ide. Már nem csak mögöttünk és mellettünk, hanem már elénk is becsap egy-egy. Azonban a következő olyan közel csapódik be hozzánk, hogy a ló ledob a hátáról minket. Így mind a ketten a magasba repülünk, majd elkezdünk a föld felé közelíteni. Még mielőtt elérhetnénk a füves talajt Loki egyik kezével a derekam, míg a másikkal a nyakam karolja át és úgy fordul, hogy ő legyen alul. Miután becsapódunk, még így egymáson gurulunk egy kicsit a fűben, majd megállunk. – Jól vagy? – kérdezi, miközben kezeit az arcomra teszi és próbálja felemelni a fejem a mellkasáról.

-Igen – nézek a szemébe.

-Akkor nyomás tovább! – azzal legurulok róla, majd miután mind a ketten felálltunk, szinte azonnal futásnak is eredünk. Már nincs messze a kapu, azonban közben annyira besötétedett a felhőktől, hogy a fáklyáknak és a villámok által adott fénynek köszönhetően tudjuk csak, hogy merre kell mennünk. A kapun beérve még végig kell rohannunk egy rövid járdán, majd szinte betörve az ajtót beesünk a palotába. Azonnal bezárjuk az ajtókat, majd hátunkat azoknak vetjük. Próbálunk levegőhöz jutni. Azonban mikor egymásra nézünk, kitörik belőlünk a nevetés. Olyanok lehetünk kívülről, mint két kisgyerekek, akik egy hatalmas fogócska után lepihennek. Elpillantok a Loki mögött húzódó sötét folyosóra, majd szinte azonnal el is komorodom. A csínytevések istenének sem kell több, ellöki magát az ajtótól és megfordul. Azonban csak Frigga mosolygós arcát látja.

-Szerencsétek, hogy nem esett bajotok – lép közelebb a királynő. Felnevetek ezt hallva, Loki pedig elmosolyodik. – Sipirc – bök a fejével a mögötte elnyúló folyosóra. Loki egy kézmozdulattal fáklyát teremt a kezébe, majd pedig elindulunk.

-Csak én éreztem magam úgy, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett? – kérdezem, miután kellő távolságba érünk.

-Nem – válaszolja mosolyogva Loki.

X

-Elárulod, mi ez az apokaliptikus vihar? – kérdezem, majd felülök Loki ágyára. Az egész palota sötétbe borult, és a kinti sötét fellegek se engednek át sok fényt. Sőt, szinte semmit. – Asgard csillog-villog, mindig tündököl, fürdik a fényáradatban – nézek az előttem elhaladó férfira. – De amint jön a vihar, mintha a pokol legsötétebb bugyrában lennénk.

-Ritkán van vihar – kezd bele Loki. – De ha van, akkor az nagy és több fázisa van.

-Több fázis? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. Loki elmosolyodik, majd közelebb sétál az ágyához. Feljebb ülök, hogy le tudjon rá ülni. Amint leül, megfogja a kezem, ezzel jelezve ne menjek messzebb. Halványan elmosolyodom tettére, majd miután elengedi a kezem, választ kapok.

-Az elején még csak a sötét fellegek jelzik a vihart. Amit te is láthattál, amikor elindultál a palotából.

-Fekete volt – helyeslem.

-Azt követi a mennydörgés – folytatja. – Először csak ritkán és halkan hallani, majd egyre sűrűbb és erősebb lesz a hangja, ahogy közeledik Asgard felé. Ezt követi a villámlás. Amit meg is tapasztalhattunk kint – bök a fejével az erkély felé, melynek ajtaja most be van zárva. – Az is egyre sűrűbb lesz, míg nem lesz egy biztonságos pont sem a szabadban. Ezt követi egy kis esőzés égzengéssel – jelenleg itt tartunk. - Majd az eső végeztével jön a szél.

-Gondolom, ebben is van valami csavar – érdeklődöm felvont szemöldökkel.

-Az elején még kis szellő, de nem telik bele két perbe és olyan erőssé válik, hogy könnyedén felkap itt bárkit és Asgard másik végébe repíti.

-Aszta... – döbbenek le.

-De ezt követi a legveszélyesebb része a viharnak – hangját direkt lejjebb viszi, próbál megrémíteni.

-Loki – nevetek fel, majd finoman vállon csapom. Ő is elneveti magát.

-Szóval – köhög egyet. – Tényleg a legveszélyesebb része jön – már normális hangon és komolyan mondja. – Az eső szakad, mintha dézsából öntenék, a mennydörgés szinte sose halkul el. A villámok pedig kiszámíthatatlanok és veszélyesebbek.

-És ha ennek vége, vége a viharnak is? – érdeklődöm.

-A legtöbb esetben igen – bólint rá. – De volt már rá példa, hogy a sűrű villámcsapástól ismétlődik.

-Érdekes – nézek az ajtó felé. – Midgárdon teljesen más. Ott nincs így fázisokra osztva, nem tudjuk, mikor mi következik.

-Tudod, honnan lehet tudni, hogy hosszabb ideje itt vagy? – fordul szembe velem a csínytevések istene. – Bár az is lehet, hogy szeretsz itt lenni.

-Na? – mosolyodom el.

-Midgárdnak hívod az otthonod, és nem Földnek – egy pillanatra felráncolom a homlokom meglepettségemben. Igaza van! Eddig fel sem tűnt, hogy másképp nevezném a Földet. Halvány mosoly ül ki az arcomra. – Mit mosolyogsz drágám? – kérdezi, majd feláll és az erkélyajtó felé veszi az irányt.

-Mikor kint voltunk az erdőben, megkérdezted, min gondolkodtam.

-Igen – bólint rá, majd résnyire kinyitja az ajtót, amit a következő pillanatban be is csap a szél. Elkezdődött az erős szélfújás odakint. – De nem tudtad befejezni – fordul felém.

-Csak azon agyaltam, mi legyen azután, hogy befejezetem ezt az egészet a Tükörvilággal és az Árnyakkal – válaszolom egy kis hallgatás után, majd lesütöm a tekintetem.

-Tessék? – kérdezi Loki meglepetten. Ráemelem a tekintetem és látom a meglepett és egyben boldog arcát. – Mi lenne? – komolyodik el, én pedig időközben felállok az ágyról.

-Mi legyen? – mosolygok rá szomorkásan.

-Odin megígérte neked, hogy visszamehetsz – vonja össze a szemöldökét. Bólintok egy aprót. – Nem akarsz? – indul el felém.

-Az nem csak rajtam múlik, hogy hogyan döntök.

-Biztos vagy benne? – elém érve megáll, majd tekintete lejjebb terelődik. A felkaromon akad meg a szeme, ahol egy piros kéznyom látható. Felemeli a kezét, majd odailleszti. Az ő kéznyoma. Az ápolónő szerint nem fog örökre piros maradni. Begyógyulva kicsit világosabb lesz majd, mint a bőröm. A feketehajú férfi arcát fürkészem, ami most sajnálatot és szomorúságot tükröz.

-Véletlen volt – tekintete megtalálja az enyémet. Ő is tudja, hogy igazam van. Nem engem akart megsebesíteni jéghideg érintésével, hanem az Árnyat, aki ránk támadt a tetőn. Bólint egy aprót válaszképpen.

-Biztos vagy benne, Desy? – kérdezi meg újra, mivel az előzőre nem válaszoltam. Lesütöm a tekintetem és gondolkodóba esem. Biztos vagyok benne? Egy isten, a csínytevések istene. Megfeszül az állkapcsom a gondolatmenetemtől. Egy olyan férfi, aki le akarta igázni New Yorkot, majd Midgárdot. Egy férfi, akit sokan szörnynek tartanak, egy szívtelen, egoista, hataloméhes istennek. Azonban ez nem igaz. Nekem volt lehetőségem megismerni Loki Laufeyson igazi énjét.

Gondolatmenetemből Loki fájdalmas kiáltása ráz ki. Ijedten rákapom a tekintetem és látom, ahogy a földre esik és a vérző oldalát szorongatja. Görcsbe rándul a gyomrom, de nem gondolkodom sokáig. Azonnal hátra fordulok és a jobb kezemet felemelve kilövök a támadóra egy tűzgolyót. Ami most olyan erősre sikeredik, hogy az Árny, szinte azonnal meghal. A következő pillanatban már Loki mellett térdelek.