| Megöltem |

*Loki szemszöge*

-Ne! – állok fel, ugyanis a földre esve érkezem vissza Asgardra. Aggódva nézem, ahogy a kapu bezárul, majd Heimdall felé fordulok. – Vissza kell hoznod!

-Mégis mit képzeltetek? – rivall rám Odin. Ekkor tűnik csak fel, hogy ő, Thor és még öt másik katona is itt várt ránk. Elfog a düh, amiért nem cselekszik annak érdekében, hogy visszahozza Desyt.

-Heimdall, hozd vissza! – pillantok az emelvényen álló sötétbőrű férfira.

-Nem parancsolsz neki – sétál közelebb hozzám Odin. Lassan felé fordítom a fejem, miközben állkapcsom megfeszül. – Megvan?

-Egyáltalán nem érdekel, hogy túléli-e? – nevetek fel keserűen. – Ő kell ahhoz, hogy megmentse a seggedet! Te pedig ott hagyod azzal az Árnnyal?

-Rátok találtak? – kérdezi meglepetten Thor.

-Igen – pillantok inkább rá, mivel Odinra egyszerűen nem bírok ránézni. – Nem magamnak lőttem szét a vállam – amint kimondom az utolsó szavakat éles fájdalom nyilall belém. Az idegességtől és az adrenalintól el is felejtettem, hogy megsebeztek. Addig nem is éreztem a fájdalmat, míg rá nem vezettem magam. – Hozd vissza! – nézek vissza Odinra, tekintetemmel, ha tudnék, már rég megöltem volna.

-Atyám, igaza van – áll mellém Thor.

-Lássátok el – szól hátra a király a katonáknak. Idegesen összevonom a szemöldököm és fújtatok is egyet. Azonban még mielőtt mögém érnének, egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálok felszaladni az emelvényre, hogy beindítsam a Bifrösztöt. Nem járok sikerrel, ugyanis a katonák még azelőtt megragadják a kezem, hogy hozzá bírtam volna érni a palloshoz. Meglepettségemre Heimdall nem próbált meg visszatartani, hagyta volna. Próbálok kiszabadulni az őrök fogása alól, de alulmaradok. Levezetnek a lépcsőkről és Odin felé fordítanak. – Aztán vigyétek vissza! – teszi hozzá Odin, közben majd szétrobban a feje, olyannyira ideges. Arckifejezését látva halvány, de annál önelégültebb mosoly ül ki az arcomra.

-Atyám, mi lesz Desyvel? – lép mellénk Thor.

-Ha túléli, úgyis szól majd Heimdallnak – válaszol Odin, mire ismét elfog a düh. Lenézek a markomba, amelyben benne van a kulcs.

-Parancsolj! – köpöm neki a szavakat, majd elédobom a kulcsot. Pattan párat az aranyszínű padlózaton, majd Odin csizmájának ütközve megáll.

*Destiny szemszöge*

Kivédem az következő ütését, majd rákontrázok. Azonban ő is elég ügyes, így nem találom el. Megpróbálom oldalba rúgni, de elkapja a lábamat és ahogy csavar rajta egyet, megpördülök, majd pedig el is dob. Nekiesek a falnak, ami tele van csövekkel. A földre érve szinte minden levegő kipréselődik a tüdőmből, így szaporábban kezdem visszavenni. Mikor az Árny elindul felém, felé lövök egy tűzgolyót. Az első elől kitér, de a következő kettőre nem számít. Egyik az oldalát égeti meg, míg a másik a mellkasát találja el. Mivel az utóbbitól lángra lobban a felsője és ismét elkezd olvadni a maszkja, ezeket kapálózva és sietve le is veszi magáról. Előbb a fekete felsőt dobja el messzire, majd a maszkot kapja le magáról. Mindkettő ruhadarab tovább ég a földön. Időközben nehezen felállok, ugyanis a becsapódástól iszonyúan fáj a hátam. Mikor ismét ránézek, lefagyok. Arca jobb oldala kicsit megégett, de így is tisztán kivehető a férfi arca.

-Damian? – kérdezem ledöbbenve, miközben könnyek gyülekeznek a szememben. Az előttem álló férfi elvigyorodik, majd vesz egy mély levegőt.

-Szervusz, Des! Meglepődtél? – a következő mozdulatára egy kard terem a kezében. Egyszerűen nem tudok hinni a szememnek. Ez valami tévedés lesz! Évek óta ismerem. Az nem lehet, hogy végig egy Árny volt.

-Mégis? – kérdezem rekedten. Nem hagyja, hogy befejezzem, mivel a szavamba vág.

-Ők küldtek ide, hogy figyeljek rád – kezd bele örömtelien, míg bennem hatalmas fájdalmakat kelt ezzel. – Hogy ne hagyjam, hogy Asgardba kerülj. Persze ezt elbuktam, mert hamarabb vittek el, mint azt gondoltuk volna – nevet fel keserűen. – Az volt a terv, hogy a megfelelő időben elviszlek magammal, és hogy így nekünk fogsz segíteni – legördül egy könnycsepp az arcomon. – Beadtunk volna valami kamu történetet, hogy miért ők a rosszak és nem mi – von vállat. – És ennyi lett volna.

-Hazudtál nekem – ejtem ki halkan a szavakat.

-És milyen profin, nem igaz? – kérdezi nevetve. – Az utóbbi időben éreztem már rajtad, hogy valószínűleg nem szeretsz. Bár én se szerettelek, csak úgy kellett tennem, de ez most lényegtelen – legyint egyet szabad kezével, majd lassan elkezd felém lépkedni. Megfeszül az állkapcsom szavaira, tekintetemet pedig leveszem róla. Loki érintése éget, csúnya nyomot fog hagyni. Ennek tetejébe a hátam is fáj. És most még egy adag lelki roncsolódást is rám dob Damian. – Bár az is benne volt, hogy megölünk, miután segítettél nekünk. De mivel elcsúsztak a dolgok, így a bálon próbálkoztunk – elkerekedik a szemem. – Kicsit bánt, hogy olyan bénán céloztam, de megzavart Odin elsőszülöttje.

-Te lőttél meg? – kérdezem döbbenten.

-Igen – mosolyog válasza közben. – Lokit is el akartuk intézni, de meglépett és még időben mentett meg téged – fintorodik el csalódottan. – Milyen vicces, nem? – nevet fel. – Azt hitted, ő játszik veled, bár az elején így is volt. Közben pedig mindvégig én voltam, aki kihasznált és a saját javamra akartalak fordítani! – időközben elém ér és az állam alá helyezi kardja élét. – Most viszont meg kell, hogy öljelek!

Mikor tekintetünk újratalálkozik, az előttem álló Damian szemei elkerekednek narancssárga szememet látva. Érzem, ahogy az ereim felforrósodnak, majd pedig narancssárgán izzani kezdenek. Tudja jól, mi fog most következni, ezért hátra lép és próbál minél messzebb kerülni tőlem. Elsőként a kezem borul lángba. Én is elindulok felé, kezemmel pedig próbálom elvenni tőle a kardját. Védekezni próbál a fegyverével. Az első pár suhintására nem jár sikerrel, ahogy én sem tudom azt tőle elvenni. A következő pillanatban nem védem magam egy ütésemet követően, így lehetősége nyílik lecsapni, amit nem is halaszt el. Megvágja a mellkasomat, mire én fájdalmamban felszisszenek. Elkezd a sebemből vér szivárogni és a nyílt sebem körül lüktetni a bőröm. Az adrenalin, ami azután átjárja, hogy sikerült megsebezni, nem csillapodik, így következőleg a karomat célozza meg, azonban elolvad a kardja.

Megfeszítem az izmaim, mire az egész testem lángra lobban. Most ez valahogy másképp hat ki rám, másabb érzés. Lehet az érzelmek miatt, amik bennem kavarognak. Düh, gyűlölet, csalódottság, szomorúság. Erősebbnek érzem magam! Azonban mikor a mellkasomat egy pillanatra kijjebb tolom, egy hatalmas tűzcsóva nyúlik ki belőle, mely egyenesen a férfi felé tart. Félreugrik ugyan, de sikerül megégetnem a lábát, így a földre esik. Fájdalmasan felkiált, majd kúszni kezd. Végül nagy nehezen feláll és nézelődni kezd, valami menedéket vagy fegyvert kereshet. Érzem, ahogy a mellkasomon lévő seb lüktetni kezd, így próbálok nyugalmat parancsolni magamra. Mikor már egyáltalán nem lángolok, amennyire tudok lenézek a sebemre és csak most veszem észre, hogy ömlik belőle a vér. Ahogy pedig az erőmet használtam, megégett körülötte a seb. Még sose volt ilyenre példa, hogy friss sebbel használnám a Főnix erejét. Gondolom, ezért is sebeztem meg magam, de biztos vagyok benne, hogy erre is van valamiféle megoldás. Lövés hangja rázza meg a csendet, mire én jobb kezemet elhúzom magam előtt ezzel egy tűzcsíkot képezve, ami azonnal el is tűnik, ahogy befejeztem a mozdulatot. A golyó elolvad benne, így nem talál el.

Rengeteg minden kavarog most bennem, aminek hatására kellőképpen felhúzom magam. Megfordulok és az egyik kilazult csövet letépem a falról, majd már azzal a kezemben indulok el Damian felé. A pisztolyból, ami nála van, ellövi a tárat. Azonban az erőmnek köszönhetően egyik sem talál el. A ház pereméhez húzódik, annál messzebbre nem tud menni. A ruhám tiszta vér, ami a sebemből szivárgott. Az arcom pedig poros. Damian próbál védekezni, de az égett lába miatt nem tud sokat tenni. Behúz egyet, de ezzel sem akadályoz meg abban, amit tenni akarok. Érte már pár ütés az arcomat, de most ez az utóbbi jól betalált. Érzem, ahogy az orromból megindul a vér. Hasba rúgom, így majdhogy nem átbucskázik a tető peremére épített kis falon.

Megpörgetem a csövet a kezemben, majd jobb lábammal hátul megtámaszkodom. Megfeszülnek az izmaim, de nem hátrálok meg. Damian arca rémületet tükröz. Végül veszek egy nagy levegőt és a rudat átszúrom a gyomrán. A férfi kínkeservesen felordít és a hasához kap. Vér csordul ki a szájából, majd tekintete találkozik az enyémmel. Elfintorodom. A következő pillanatban megrúgom, amelynek hatására átbukik a tető peremén és több emeletet zuhan.

-Heimdall – szólítom meg a Bifröszt őrét, annak reményében, hogy meghall és visszavisz. Amint kiejtem a nevét letérdelek, mivel a vérveszteségtől szédülni kezdek, illetve hányingerem is lesz. Életemben nem véreztem még ennyit, amennyit azóta, hogy Asgardba kerültem. Kicsit kiakasztó.

A következő pillanatban már a Bifröszt padlóján fekve találom magam. Mindenki itt van. Loki kirántja a kezét az őrök szorításából, majd mellém siet. Letérdel és gyengéden felemeli a fejemet, amit a combjára fektet. Gondolom azt hiszik, hogy nem vagyok magamnál, így nem lenne vicces, hogyha a saját nyelvemben fulladnék meg.

-Desy – szólít meg halkan Loki, majd pedig végignéz rajtam. Nem nézek ki most épp a legjobban, tekintve, hogy a felsőtestem csurom vér. Lassan felnyitom a szemeim és tekintetem elsőként a felettünk álló Thoréval találkozik. Látom az arcán a megnyugvást, mire én küldök felé egy halvány mosolyt. A katonák, akik ezelőtt Lokit fogták, most mögé lépnek és már nyúlnának le érte, hogy elvigyék.

-Ne! – szól rájuk finoman, de annál határozottabban Thor. A katonák fejet hajtanak, majd pedig hátrébb lépnek. Végre találkozik a tekintetünk Lokival.

-Tudom, hogy utálod ezt a kérdést – mondja mosolyogva, mivel én meg tudom, hogy mire gondol, halkan felnevetek. – De hogy vagy?

-Szédülök és hányingerem van – válaszolom őszintén.

-Mind a kettőtöknek a gyengélkedőre kell mennetek – szól ránk Thor, mire Loki bólint. Óvatosan felültet, majd pedig segít felállni.

X

A gyengélkedőn gyorsan ellátnak mindkettőnket. A mellkasomon olyan mélyre sikerült Damian vágása, hogy össze kellett varrni. Illetve a kezem, amit Loki véletlenül megérintett, bekötötték. Ahogy sejtettem nyoma fog maradni. Elmondta az ápolónő is, hogy mostantól rajtam lesz a csínytevések istenének a kéznyoma. Lokival hamarabb végeztek, mint velem, így őt felkisérték a szobájába. Ahogy hallottam, nem lett komoly baja a vállának. Nem tudom, hogy fog dönteni Odin velünk kapcsolatban. Lehet visszazáratja Lokit emiatt, de nagyon bízom benne, hogy nem teszi meg, mivelhogy elhoztuk neki a kulcsot. Igaz, nem adott rá engedélyt, hogy vele menjek le, de Thor mellénk fog állni! Ebben százszázalékig biztos vagyok. Miután én is végzek, lassan felballagok a szobámba, kisétálok az erkélyre. Imádom este Asgardot. Olyan gyönyörű, ahogy a város fényei égnek. De ennél csak a csillagos égbolt a szebb.

Fel se tűnik, milyen sokáig kint vagyok. Emésztem a történteket. Könnybe lábad a szemem, majd le is gördül egy könnycsepp az arcomon, mikor eszembe jut, mi is történt a tetőn. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Damian ennyi éven keresztül hazudott nekem. Ahogy azt sem, hogy egy Árnnyal voltam együtt, hogy ilyen jól elhitette velem, hogy szeret. Pedig mindvégig csak egy feladata volt. Ott tartani és a megfelelő időben elvinni magával. Az elején én is oda meg vissza voltam érte, de az évek során ez kikopott, éreztem, hogy valami nincs rendben, de valahogy nem akartam magamnak ezt bevallani. Egészen addig nem ismertem fel, hogy már nem szeretem, míg nem találkoztam Lokival. Megöltem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elvettem Damian életét. Annak ellenére, hogy megtudtam ki is ő, és mi célból volt csak velem, még így is rosszul érint. Azt hittem, ismerem, elhittem, hogy teljes szívéből szeret. De tévedtem. Dühösen letörlöm a következő könnycseppet, ami elhagyja a szemem. Majd ellököm magam a korláttól és egy hirtelen ötlettől vezérelve elindulok Loki szobája felé. Muszáj vagyok valakivel beszélni erről, különben belebolondulok és felemésztem magam.

Loki szobája nincs messze az enyémtől. A szomszédos folyosó végén van, Thoré mellett. Míg a folyosót koptatom még letörlök egy könnycseppet az arcomról. Próbálom most már megnyugtatni magam, nem akarok többet sírni, sem pedig könnyezni. Mikor a szoba ajtaja elé érek, megállok és csak nézem a hatalmas aranyépítményt. Megfeszül az állkapcsom. Nem vagyok most már biztos benne, hogy Lokival kellene-e beszélnem a történtek miatt. De ki máshoz fordulhatnék ezzel? Ő volt ott velem. És bármennyire is fura, de ő áll hozzám itt a legközelebb.

Végül veszek egy nagy levegőt és bekopogok. Lehajtom a fejem, mivel elszorul a torkom és érzem, hogy ismét készül kitörni pár könnycseppem. Tördelni kezdem az ujjaim. Pár másodperc elteltével kinyílik az ajtó előttem. Lassan felemelem az előttem álló férfire a könnyes tekintetem. Loki arca először halvány meglepettséget mutat, majd szomorúságot. Loki finoman oldalra húzza a fejét, mire én összepréselem a számat. Majd a következő pillanatban, Loki fejmozdulatának eleget téve elé lépek, ő pedig szorosan magához ölel. Tudom, ahogy ő is tudja, hogy most erre volt a legnagyobb szükségem. Belefúrom a fejem a mellkasába, és hallgatom a szívverését. Érzem, ahogy fel és le mozog a mellkasa. Gyengéden szórít egyet az ölelésen, próbál megnyugtatni és nagyon jól halad vele.

Egy jó ideig így állunk, majd mikor elengedem, behív a szobába. Az egyik sarokban van egy nagyobb kanapészerűség, arra leülünk egymással szemben. A szoba sötétjét néhol megtörik az égő gyertyák és az erkélyről beszűrődő Hold fénye. Pár percig csak ülünk csendben, végül ő szólal meg.

-Mi történt? – hangja halkan és finoman verődik vissza a falakról. – És ne mond azt ezek után, hogy semmi, mert látom rajtad.

-Damian – válaszolom, majd a fülem mögé tűröm az egyik kósza, fehér hajtincsem. Loki vesz egy ideges és mély levegőt. Láttam rajta, hogy nem szimpatizál Damiannel. Mennyire fogja utálni azok után, hogy elmondom, mi történt pontosan. – Ő volt az Árny, aki ránk támadt – teszem hozzá remegő hanggal. Loki szeme elkerekedik.

-Tessék?

-Elmondta, hogy sose szeretett és hogy csak azért volt velem, mert ez volt a feladata – legördül egy újabb könnycsepp az arcomon. – És hogy csak a megfelelő pillanatra várt – vonok vállat.

-Sajnálom, Desy – ráncolja fel a homlokát.

-Lehet, hogy már nem éreztem iránta semmit – vallom be Lokinak, mire meglepettség suhan át az arcán. – De akkor is fáj. Több éven keresztül a szemembe hazudott, megjátszotta az egészet. El se tudom hinni!

-Nyugodj meg, kérlek! – válaszolja.

-Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt tette – tör ki belőlem. – Hogy nem vettem észre? – kérdezem keserűen felnevetve. – Kihasznált! Játszott velem és az érzéseimmel – Loki ekkor elkapja a tekintetét rólam egy pillanatra. Gondolkodóba esik. Majd mikor folytatom, a tekintetem kezdi el keresni. – Biztos észre vehettem volna valamit! Valami apró kis jelet.

-Desy – szólít meg finoman, de nem hallom meg a fejemben kavargó gondolatok miatt.

-Az elején elvakított a szerelem, az, hogy van mellettem valaki. Van támaszom, van hova menekülnöm – ismét keserűen felnevetek, azonban most egy könnycsepp is legördül az arcomon. – Aztán csak arra figyeltem, hogy ne találkozzunk annyit. A munkába temetkeztem és azon voltam, hogy kerüljem – egy pillanatra megállok. – Egy idióta vagyok! – Loki ebben a pillanatban megfogja a kezem, mire azonnal a szemébe nézek.

- Css! – csitít. – Nem vagy az!

-Téged is megsebzett, mert nem jöttem rá időben – ellenkezem.

-Nem jöhettél volna rá. Jól leplezte magát, még nekem se sikerült rájönnöm a csavarra – hangja halk. - De sikerült legyőznöd, és visszajöttél. Nagyon erős nő vagy, Desy.

-Megöltem – nézek mélyen a szemébe. Loki nem jut szóhoz, ismét elkerekedik a szeme. – Átdöftem a testét, majd hagytam, hogy lezuhanjon – lehajtom a fejem, mivel elcsuklik a hangom a mondat végére. Loki közelebb ül hozzám, majd úgy helyezkedik, hogy ismét meg tudjon ölelni. A fejemet a mellkasára hajtom. – Muszáj voltam elmondani valakinek. Nem bírtam volna ezt egyedül feldolgozni!

-Semmi baj – suttogja.

-Sajnálom – újabb könnycseppek hagyják el a könnycsatornám, ezzel foltokat hagyva Loki felsőjén. A feketehajú férfi finoman elcsitít. Féloldalasan ölel át, én pedig mellékuporogva ülök a kanapén. Végül lehunyom a szemeim.

-Itt vagyok – suttogja, mire én összepréselem a szememet. – Nincs semmi baj - a légzésem kezd egyenletes lenni, kezdek megnyugodni. Loki gyengéden simogatja a hátamat. Sokkal jobban érzem magam így, hogy elmondtam, mi történt. Sok minden kavarog még bennem, de tudom, hogyha kell Loki itt lesz, hogy meghallgasson. Az első találkozásunkkor meg nem mondtam volna, hogy képes ilyenre. De örülök neki, hogy előttem képes önmagát adni. Végül Loki mellkasán elalszom.