| Nem fogsz lemaradni a haláláról. |

Ismét vér szivárog az orromból. A térdem sajog, viszketni kezd, ahogy sokadszorra is a tető rücskös, kemény felszínéhez ütődik. Ahogy remegő lábakkal ismét felegyenesedem, egy pillanatra odatéved a tekintetem és látom, hogy vérem elkezdte elszínezni a fehér anyagot.

Az Árnyak Vezére, vagy ha úgy tetszik Királynője, a tető másik végében ácsorog. Mióta feljutottam hozzá, meg sem mozdult. Sötét felhő gyülekezik felettünk az égen, fekete szeme szinte izzik. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen sötét szín ennyire tud világítani. A gyűlölet és a düh fénylik benne, ez árad a testtartásából is. Olyan erő lakozik benne, amit elképzelni sem tudtam mindezidáig.

A Varázsló, akit értem küldött, kellőképp legyengített, így nem vagyok erőm teljében. Már látva, mire képes, esélyem sem lenne ellene. Nem tudom, mit képzeltem, amikor otthagyva Lokit és Nikát egyedül szálltam vele szembe. Loki folyamatosan próbálja velem felvenni a kapcsolatot, de nem válaszolok neki. Nikát amúgy sem engedtem volna a nő közelébe, de biztos megsértettem, amikor átvertem őket és feljöttem ide.

Loki arcát pedig, amíg élek nem fogom elfelejteni. Az a meglepődés és fájdalom, ami kiült rá, amikor nélküle indultam el, megrepesztette a szívemet. Azok után főleg, amit odalent mondtunk egymásnak, amit tettünk. Nem volt ideje utánam jönni, mivel abban a pillanatban, hogy eltűntem, az épületben rengeteg Árny vetette rá magát. A kötelékünkön keresztül érezem, hogy nincs semmi baja. Sokkal erősebb, mint azok az üresfejű Árny Katonák, nem féltettem tőlük.

Tudom, hogy Loki próbál feljutni, de az előttem álló nő ezt nem hagyja neki. Hiába tűnik úgy, mintha teljesen rám fókuszálna, nekem szentelné minden képességét és figyelmét, ez közel sem így van. Én mindössze egy kis porszem vagyok. Mert amellett, hogy engem próbál távol tartani magától és próbál felhúzni, mellette irányítja a katonáit. Emiatt sem jut fel ide Loki egyhamar, hirtelen sokkal többen lettek az épület körül, mint azelőtt.

Muszáj kiköpnöm a számban felgyülemlett vért. Egy könnyed mozdulattal megtörlöm a számat és megengedek magamnak egy gyors pillantást az alattunk húzódó útszakaszra.

-Nem kell miatta aggódnod - a nő - azaz az anyám hangja - rideg, halált ígérő. Ismeretlen. Az igazié mindig lágy és meleg volt, még akkor is, amikor sírt, amikor fájdalmai voltak, hozzánk mindig szeretettel a hangjában beszélt. Ráemelem a tekintetemet. - Nem fogsz lemaradni a haláláról.

-Úgy, ahogy a lányod sem maradt le róla?

-Ő gyenge volt - enyhén oldalra billenti a fejét. - Nem értette, mit adhat számunkra a képessége, félt, így tovább adta. Ezzel megvéste lánya és férje fejfáját. Magának köszönheti, hogy elvesztette a családját - ereim izzani kezdenek a dühtől. Egy csepp bánatot sem hallani a hangjában. Nem gyászolja lányát és unokáját.

-Tévedsz. - Hagyom, hogy a képességem utat törjön, lángba borítva ezzel a karomat. - A lányod bátor volt. A jó ügy érdekében cselekedett, amikor találkozott velem. Segíteni szeretett volna, azt akarta, hogy te elbukj.

-És lám, mire ment azzal, hogy felvette veled a kapcsolatot - gúnyos grimasz ül ki az arcára. - Látom, semmit sem adott, vagy tett annak érdekében, hogy erősebb legyél - alaposan és lassan végigmér. Pillantása égeti a bőrömet. - Ideküldött egy gyermeket! Fogalmad sincs, mi rejlik benned, hogy mire vagy képes. Ezzel pedig a halálodba sétálsz leány.

-Azt majd meglátjuk.

-Nem csak magadat sodrod veszélybe, azzal, hogy idejöttél felkészületlenül. Hanem a párodét és a barátnődét is. A családod és a barátaid mind halottak lesznek, mire új nap virrad. - Ördögi vigyor terül el az arcán. - Abban pedig biztos lehetsz, hogy életben foglak tartani, csak hogy végig tudd nézni. Téged öllek meg utoljára!

Eleget hallottam. Tűzgolyók és sávok indulnak meg felé. Árnyékai védik, de arra késztetem, hogy végre megmozduljon. Hogy miattam kelljen odébb lépnie. Botját, mely még nála is magasabb megpörgeti a kezében, felém lendíti. Sötét erő áramlik ki belőle. Tűzfalat képzek magam elé, ezzel hárítva a csapást.

Sötétség és fény találkozik. Olyan erő szabadul fel a belsőmben, amit eddig ritkán tapasztaltam meg. Mindössze csak párszor, mikor az érzelmeim irányítottak. Most is dühből cselekszem. Folyamatosan bombázom, így muszáj arrébb lépnie. Az egyik lövedékem elől épphogy el tud hajolni. Gyilkos pillantását rám szegezi. Helyes.

Sikerül közel kerülnöm hozzá, szinte már egész testemben lángolok. Botját és karját sötét árnyak keretezik. Támad, aztán hárít. Én támadok, lépek, védekezem. Ujjaim kardom markolata köré fonódik. Pengém találkozik éjfekete botjával. Kieresztem az erőmet, hátra tántorodik. Fekete vér serken az arcán ejtett vágásból. Következő négy tőröm elől kitér. Botja végét nekem szegezi, a lövedék oldalba talál és hátra esem.

-Lehet, még sem vagy annyira ügyetlen, mint sejtettem. Mint amilyen a lányom volt. - Hideg nevetés hagyja el az ajkát. Próbálom nem összehasonlítani anyáéval. Ez a nő nem Ő. Mégis, amikor meglátom vérző arcát, eszembe jut, anya. Amikor az ő arca, orra vérzett apám miatt. - De így sem vagy elég.

Az útról a csata zaja továbbra sem múlik sőt, szerintem erősebb lett, mint volt. A halál hangja visszhangzik végig New York szívében. Újra.

-Ezt elég sokszor hallottam már. - Ismét talpra állok, már nem is tudom, hanyadszorra, mióta feljöttem hozzá.

-Mélyen legbelül, pedig tudod, hogy igaz.

Árnyékok kúsznak végig a földön, melyek egyenesen felém tartanak. Még mielőtt elérhetnék a lábamat, az épület falához közel elsüvít valami. A Vezér is és én is odakapjuk a tekintetünket. Vasember emelkedik a magasba. Amint eléri a megfelelő pontot, elengedi Lokit. Zuhanni kezd, kezében tőr jelenik meg. Stark tovább halad, folytatja a városa védését. A Vezérnek nincs elegendő ideje megfelelően reagálni.

Loki közvetlenül előtte ér földet. Fegyvere megpördül a kezében és halálos sebességgel szeli ketté a kettőjük közötti rövid távot. Pengéje célba talál, sikerül megszúrnia a nőt. Közben ellenségünk is éberebbé válik. Loki következő csapását kivédi, kiüti a kezéből a fegyvert. Torkon ragadja és úgy fordítja, hogy jól lássam.

Az árnyak tovább indulnak, alakot öltenek. Még mielőtt bármit is tehetnék megragadják a kezemet, lábamat és a földre kényszerítenek. Szemem felizzik.

-Ne próbálkozz, Főnix! - Harsogja az anyám. Íriszeim azonnal visszaváltanak narancssárgáról, amint megpillantom, hogy Loki torkának szegezi azt a tőrt, amit az imént magából húzott ki. Fekete vér csöpög kettőjük közé. Botja ellentmondva a gravitáció szabályainak csak áll mellette. Nem dől el, nem tartják árnyékok. - Ha megmozdulsz, elvágom a torkát.

Az elmosódott árnyékok szorítása erősebbé válik. Találkozik a tekintetünk Lokiéval. Mégis mit gondoltál? Küldöm felé a kérdést. Mosolya halvány. Ezt én is kérdezhetném, Drágám. Ki kell találnom valamit. Mielőbb.

Ha kiterjesztem a képességemet, talán Lokinak lesz egy pillanatnyi ideje kibújni a szorításából. De ha elvéti, meghal.

Esetleg szólhatnánk valakinek, hogy lépjen közbe. Nem. Ha ezt megteszem, akkor későn érne ide, tekintve, hogy Lokin kívül senki mással nem tudok némán kommunikálni. Ez az ötlet is kuka.

-Azt hittem, nagyobb kihívás lesz titeket kivégezni - csalodóttan leheli a levegőbe a szavakat. Erősebbé válik a szorítása Loki nyakán. Állkapcsa, testtartása megfeszül, próbál levegőhöz jutni.

Félelem öleli körbe a szívemet, tehetetlennek érzem magamat.

Az első ötlet beválhat. Meglepődöm. Ezek szerint a tudtom nélkül közvetítettem felé a gondolataimat. Kicsit meg tudjuk fűszerezni. Kérdő pillantás a válaszom. Nem fejti ki, mert tudja, hogy úgy is kapcsolok, amikor kell.

Loki szeme zölddé válik. Ugyanilyen színű villanással több Loki jelenik meg mellettük, akik nem haboznak, azonnal támadásba lendülnek. Párom kiszabadul a kezei alól, ő sem fogja vissza magát. Csínyeit, varázserejét most az Árnyak Vezére ellen fordítja.

Kiengedem a képességemet, ezzel az engem körbevevő árnyalakokat semmivé foszlatom. Azonban amint eltűnnek és sikerül felállnom, újak jelennek meg. Mind felém igyekszik, próbálnak visszanyomni a földre. Ahogy egyet semlegesítek, újabb jelenik meg. Alig látom Lokit, aki épp a nővel küzd.

Kikerülöm a pengéket. Támadok, hárítok és újra támadok. Zöld villanásokból tudom, hogy Loki ugyanígy igyekszik.

Aztán megérzem a fájdalmat. Szétterjed a bensőmben, megfagyasztja a véremet. A levegő kiszalad a tüdőmből egy pillanatra. Elkövetem azt a hibát, hogy feléjük fordulok. Tőrök. Török állnak ki Loki testéből. Vér szivárog a vállából, a mellkasából, a combjából. Térdre rogy a Királynő előtt, aki csak véres fogsorral vigyorog rá. Lokinak sikerült újabb sebeket ejtenie rajta.

A hideg penge felszántja a ruha anyagát, húst ér, melyből azonnal vér serken. Vörössé válik a fehér anyag. Sikolyom olyan erős és dermesztő, hogy az árnyak mozdulatlanná válnak körülöttem. Kezemet vérző hasamra szorítom. Lepillantok és látom, hogy ujjaim között vér folyik ki, mind a földre csöpög.

Nem figyeltem és megvágták a hasamat.

Remegni kezdek a félelemtől. Könnyáztatta, rémült tekintetemet Lokira irányítom. Zavart pillantása elkerekedik, amint felfogja, mi történt. Hogy miért érzi ilyen erősen és áthatóan a félelmemet. Érzi a fájdalmamat. Azonban nem a fizikait, hanem a lelkit. Loki tekintetébe félelem vegyül. Nem kell kimondanom, nem kell néma üzenetet küldenem felé. Tudja, hogy nem magamat, hanem a szívem alatt növekedő gyermekünket féltem. A ruhám és a vér miatt nem tudom megállapítani, hogy milyen mély a vágás.

-Loki - ajkaim némán formálják a nevét. Szememből megszökik egy könnycsepp, lassan gördül végig az arcomon. A Királynő felnevet.

Láttam már, ahogy Loki elveszíti a fejét, ahogy teret ad régi énjének. Amit viszont most felfedezek a tekintetében, az még számomra is ismeretlen. Vadság csillan meg kék íriszein. Üvegessé, érzelemmentessé válik.

Legyűrve fájdalmait, melyeket a tőrök okoznak, talpra áll, szeme izzik. Pillanatok törtrésze alatt olyan erő árad ki a testéből, ami azonnal a földre kényszeríti a Királynőt. Zöld fény szegélyezi testét, vérfagyasztó sikoly hagyja el az ajkát.

Botja életre kel, a segítségére akar sietni. De Loki könnyűszerrel, erőfeszítés nélkül megállítja. A bot recsegve törik ketté. Az anyám ruhája a hasánál elszakad, a semmiből pedig egy tőr jelenik meg felette. Kifeszítette teste rángatózik, szabadulni akar. A bot nélkül már nem olyan erős. Árnyak kezdenek cikázni körülötte, melyet lángjaim ismét semmivé foszlatnak. Émelyegni kezdek.

Sikolya végig visszhangzik az elnémult utcán. Muszáj letérdelnem. Loki. Nem bírok megszólalni a látottaktól, a fájdalomtól és a félelemtől. Nem bírom megnézni, mi történik odalent. A fülünkben lévő füles folyamatosan recseg a kérdésektől, melyet a többiek egymásnak intéznek. Az Árny Katonák lefagytak.

Kés szúródik keresztül a Királynő tenyerein. Loki! Az, amelyik a hasa felett lebeg, lejjebb ereszkedik, eléri a bőrét. Fekete vér serken, ahogy hasán vágás keletkezik.

-Loki! - Remegő hangom most célba ér, felém fordul. Izzó zöld szeme azonnal semmivé lesz. A Királynő felett lebegő török megállnak.

Egy pillanat, ennyi az egész és már Loki karjában találom magamat. A tetőre szögezve hagyja ott az Árnyak Vezetőjét. Kiérve az épületből barátnőm után kiált. Remegésem továbbra sem hagy alább, vérzésem nem csillapodik.

Amint lelépünk az útra, Nika már mellettünk terem. Értetlenül néz végig véres, remegő testünkön. Tekintete megállapodik a hasamon. Rémület jelenik meg az arcán. Neki sem árultam el, hogy gyermeket várok, így döbbenete teljesen valódi.

Az Árnyak ismét mozgásba lendülnek. A Királynő biztos összeszedte magát, egyik követője valószínűleg a segítségére sietett.

-Desy? - Pillant rám, én viszont nem tudok megszólalni. - Vigyük be! - Mutat az épületre mögöttünk. Amíg beérünk, Nika arra utasítja a Bosszúállókat, hogy semmiképp se engedjék be ide az Árnyakat.

Loki segít lefeküdni, hogy Nika hozzáférjen a hasamhoz.

-Állj arrébb - szól rá Lokira, aki csak rémülten figyeli a hasamat. - Loki! - Nikára pillant és engedelmeskedik. Thor a villám hirtelenségével és erejével terem a helyiségben. Kérdésekkel dobálózik, de egyikünk sem válaszol. Fehér fény villan barátnőm tenyerén, amit azonnal a hasamhoz érint. Thor nem tudja hová tenni testvére szótlanságát és arckifejezését. Eltelik egy perc, majd még egy. Érzem, ahogy a bőröm összehúzódik. Könnyeim nem apadnak.

Loki mellém térdel és megfogja véráztatta kezemet. Homlokát az enyémnek támasztja.

-Miért nem mondtad? - Leheli kettőnk közé. A torkomba beköltözött gombóc most nagyobbra duzzad. Óvatosan megrázom a fejemet. Millió oka van, amiért nem avattam még be. Most már tudom, hogy hatalmas hibát követtem el ezzel. Ha elmondom neki, akkor nem hagyott volna egyedül, védett volna. Lehet így is megsebeztek volna, de legalább nem akkor tudatosult volna benne.

Fogalmam sincs, hogy történt, hiszen kihagyás nélkül fogyasztottam Nika fogamzásgátló italát. Nem szabadott volna megtörténnie, nem most!

Nika tartása megfeszül, szemhéjait összepréseli. Könnycsepp gurul végig gyönyörű, véráztatta arcán. Ezt látva akadozva felsóhajtok, megszorítom Loki kezét. Kérlek, ne!

Nika elemeli a kezét a hasamtól, Loki pedig felegyenesedik, de nem ereszti el a kezemet.

-Kérlek! - Hangom alig több mint suttogás. Nem vagyok hajlandó ezt elfogadni. Nem lehet, hogy a figyelmetlenségem, ostobaságom miatt most elveszítsem a babát. Olyan sok mindenkit vesztettem már el, annyi fájdalom ért már, ezt képtelen lennék feldolgozni. Még így sem, hogy itt van mellettem Loki.

-Desy - Nika megköszörüli a torkát, majd halvány mosoly jelenik meg az arcán. Elakad a lélegzetem. - Minden rendben van! A baba sértetlen! - A megkönnyebbülés olyan gyorsan és erősen árad szét a testemben, hogy attól félek szétfeszít. Thor álla leesik a szavakat hallva. Fogalmam sincs, hogy képes rá Loki, de már a levegőben vagyok. Karjaival szorosan magához zár, megpördül a tengelye körül. Mikor talpam ismét talajt fog, sem enyhül a szorítása, homloka újra megtalálja az enyémet.

Nevetése halk és őszinte, mosolya széles. Mindketten mély lélegzeteket veszünk. Érzem, ahogy testéből melegség árad, boldogság. Összepréselem az ajkaimat. Kezét véres arcomra fekteti, csak annyira tol el magától, hogy könnyektől csillogó tekintetünk összefonódjon. Thor ez idő alatt Nikát kezdi el faggatni.

-Gyermekünk lesz? - Úgy teszi fel ezt a kérdést, mint egy kisgyerek, aki olyan ajándékot kap, amire már régóta vágyott. Mintha még mindig nem bírná elhinni. Csillogó tekintete és mosolya felmelegíti a testemet, a szívemet. Örül neki! Örül nekünk!

-Igen! - Ismét felnevet. Még ebben a zűrzavarban is, de egy pillanatra csak mi ketten vagyunk. Vagyis, mi hárman. Ajka megtalálja az enyémet. Csókja gyors és lágy.

-Nem akarom félbeszakítani ezt az egyébként megható pillanatot - Thor hangját hallva felé fordulunk. Nika próbálja visszafojtani nevetését Thor zavarát látva és hallva. - Gratulálok nektek! - Lokira pillant. - Megérdemled, testvér! - Párom halványan elmosolyodik, majd bólint egyet.

-Thor kellene egy kis villám! - Barton hangja recseg fel a fülemben.

-Hogyan tovább? - Pillant ránk a Mennydörgések istene. - Eléggé felbosszantottátok és helyben hagytátok a nőt. - Eszembe jut, ahogy Loki neki esett. Amit értünk tett. Felpillantok rá.

-Haza akarsz küldeni?

-Nem, mert tudom, hogy úgyse mennél - ebbe nem tudok belekötni, igaza van. - De a kicsit nem kellene veszélynek kitenni. Hogyha ezt úgy tudom elérni, hogy bezárlak a cellasorra, akkor megteszem.

-És akkor hogyan tovább? - Kérdezem egy csepp dühvel a hangomban.

-Elmennék a Világukba és...

-Meghalnál! - Lépek egyet hátra. Thor már kiment, hogy segítsen a barátainak. Mennydörgés rázza meg az épületet. Loki állkapcsa megfeszül, orra ráncba szalad.

-De ti nem.

-Nem megyek sehova! Nem fogom a gyermekünket nélküled felnevelni! Nem kérheted ezt tőlem - hangom elcsuklik.

-Tudok egy megoldást - szól közbe Nika, még mielőtt még jobban neki esnék Lokinak. - Képes vagyok egy kis mágiára. Tudok védelmet biztosítani a babának.

Nika pár pillanat alatt végrehajtja a varázslatot. Ugyan én nem veszek észre változást, nem érzek semmit, de biztosít afelől, hogy amíg ő életben van, a babának sem esik baja. Felajánlja, hogy visszamegy Asgardba, biztonságba húzódik, ezzel is csökkentve az esélyét annak, hogy megszűnjön a varázslat.

Pár perccel később már az Árnyak Birodalmában találjuk magunkat Lokival. Nem okozott nehézséget használni a kulcsot és átlépni a tükrön. Még mielőtt jobban szemügyre vehetném a helyet, egy ismerős hang magára vonja a figyelmemet.

-Szervusz, szerelmem! - Loki megfeszül mellettem, kezében azonnal megjelennek fegyverei. Én pedig alig tudok hinni a szememnek. Hiszen megöltem. Azonban Damian teljesen felfegyverkezve néz velünk farkasszemet.