| Ne legyél az, akinek apánk lát téged. Legyél az, akinek én látlak! |

A fekete-fehér képen egyértelműen az a nő néz vissza rám, aki felnevelt bennünket. Aki mindent meg szeretett volna tenni annak érdekében, hogy boldog családban éljünk. Hatalmas szeretetet kaptunk felőle, mindannak ellenére, hogy apánk milyen volt. Nem csak vele, hanem velünk is Bennel. Annyira szeretett bennünket, mi pedig még jobban őt. Mindig minket helyezett előtérbe, bármiről is volt szó, nem számított, ha ő kimaradt belőle.

Biztonságban akart bennünket tudni. Mindig megvédett apától, megmentett tőle. De magát már nem tudta. És azon a sötét napon, amikor autóbalesetet szenvedtünk és elveszítettük, tudtam, hogy az életem fenekestől fel fog fordulni.

Onnantól már csak ketten voltunk Bennel, csak egymásra számíthattunk. Nem állt mellettünk egy felnőtt, csak a mindig részeg és erőszakos apánk. Magunkra voltunk utalva.

Ugyanaz a nő van a papírra rajzolva, mint aki engem felnevelt. Minden egyes vonása teljesen megegyezik. Szőke haj pont, mint azelőtt az enyém. Kis pisze orr, tökéletes bőr, szelíd szeretetteljes mosoly. A szemében pedig fájdalom ül, melyet mindig is próbált leplezni. Legalábbis előttünk. Annyi a különbség, hogy mellkasát nem egy régi póló vagy épp egy kopott pulóver fedi, hanem egy gyönyörű asgardi ruha.

Nem gondolkodom. Tisztában vagyok vele, hogy amit tenni akarok, azzal csak még jobban ártok magamnak. A fejem annyira zúg, hogy nem tudok tisztán gondolkodni. Sőt egyáltalán nem tudok. Fülem sípol, miközben a többiek kérdések sokaságát teszik fel nekem és Odinnak. A remegésem alábbhagy, helyét a düh veszi át. A kialakult vitának köszönhetően senki sem veszi észre első lépéseimet.

A lábam, mintha magától mozogna. Először csak megfordulok, majd lassan egyik lábamat helyezem a másik elé. Fokozatosan gyorsulnak a lépteim. A többiek csak akkor veszik észre, hogy eltűntem, amikor meghallják a hatalmas ajtók nyikorgó hangját. A küszöböt átlépve rohanni kezdek.

-Desy! - Kiáltja utánam Loki. Elsietünk egymás mellett egy katonával. Arca félelmet sugall, de nem állok meg. A végtagjaim maguktól mozognak, ha akarnék sem tudnék megálljt parancsolni a lábaimnak. Nincsenek tiszta és értelmezhető gondolataim. Csak az üresség és a fájdalom honol testemben.

-Királyom, ezt látnia kell! - Torpan meg Odin előtt a katona.

-Ne most! - Csattan fel. Hangja mennydörgés-szerűen visszhangzik végig a könyvtár poros polcai között. A katona megrezzen, de kitart.

-Az Árnyakról van szó! - Lihegi.

-Menj Desy után, én ezt elintéz... - Thor Lokihoz intézi szavait. Vagyis hozzá szerette volna, azonban testvére már a nyomomba szegődött.

Kiérve a palotából sem lassítok. Végigszaladok a népes utcákon, a helybéliek meglepetten fordulnak utánam. Majd suttogni kezdenek, ahogy Loki is elszáguld mellettük. Desy, hova mész? Nem válaszolok, csak szaladok tovább. Légzésem szaporább lesz, tüdőm szúrni kezd. A hideg levegő már égeti a torkomat. Kérlek, várj meg!

Már látom a hatalmas aranyozott kapukat, mely mögött a szivárványhíd húzódik. A távolban pedig ott a Bifröszt. Talpam alatt a talaj megváltozik, egyszerre kemény és puha, ahogy kiérek a hosszú hídra. A színek kavarognak minden egyes lépésem alatt.

Már látom Heimdallt, ott áll a bejárat előtt. Alakja egyre nagyobb lesz, ahogy közeledek felé. Szorosabban fogja markában az aranyozott kardot, mellyel a gépezetet lehet aktiválni. Ő az, aki lát mindent, aki elől nem lehet elbújni. Sarkon fordul és bemegy a félgömbbe.

Arcomon végig gördül egy könnycsepp. Loki már nem csak a mentális kapcsolatunkon keresztül szólongat. Folyamatosan a nevemet kiabálja.

Ahogy beérek a Bifröszthöz, a kapu már aktiválva van. Egy pillanatra összetalálkozik a tekintetem a sötétbőrű férfiéval. Aprót bólint, ezzel megadva az engedélyt, hogy belépjek a kapuba. Nem várom meg Lokit.

-Heimdall, ne engedd át! - Ez az utolsó mondat, amit hallok még mielőtt eltűnnék a szivárvány színeinek kavalkádjában.

X

Talpam találkozik a faajtóval. Darabkái a levegőbe repülnek, ahogy nagy csattanással találkozik a kopott, fehér fallal. Ha nem nyomós indok miatt lennék itt, akkor a gyomrom biztos fel-leszánkázna, émelyegnék. Sose szerettem itt lenni, visszajönni pedig minden egyes alkalommal egyre nehezebb lett.

Mikor legutoljára itt voltam, akkor Lokival kerestük a kulcsot. Akkor is jelen volt a félelem, az undor és a pánik a testemben. Most azonban csak a harag vezérel. Semmi mást nem engedek ki a négy fal közül, ahová zártam őket. Nem adok utam a félelmemnek és a rossz emlékeknek. A hangnak, ami azt kiáltja, hogy meneküljek innen.

Ahogy beljebb lépek, azonnal megcsap az alkohol tömény, undorító szaga. Átlépek egy zacskót, melyben üres pizzás dobozok és gyorsételeknek szánt műanyag tálak vannak. A nappaliból szűrődik csak fény és némi zaj. Biztos vagyok benne, hogy azon a roskatag fotelben ül, és épp valami agyzsibbasztó hülyeséget néz. Kezében sörrel, a mellette lévő asztalon pedig valami egészségtelen étel várakozik arra, hogy magába tömje.

Nem hezitálok sokáig, nem hagyok időt arra, hogy meggondoljam magamat. Belépek a nappaliba.

Szembe találom magamat az apámmal, aki felém fordulva áll. Úgy tartja az üres sörös üveget, hogy bármikor, amikor csak szükséges, el tudja hajítani. Nem ütötte még ki magát annyira, hogy ne figyeljen fel a nagy zajra, amivel érkeztem. Arra számított, hogy betörtek hozzá.

Azonban amint meglát és felismer, leereszti az üveget. Elkerekednek a szemei, ahogy végigmér. Ahogy végignéz a Lokitól kapott páncélzatomon, fehér hajamon. Végül belenéz narancssárgán izzó tekintetembe.

-Destiny? - Leheli maga elé. Az üveg kicsúszik a kezéből, halk koppanással ér földet a foltos, ósdi szőnyegen. Felismerés csillan a szemében. Tudja, miért nézek ki így, hogy honnan jöttem. - Te...

-Tudtad? - Hangomban nem cseng érzelem. Nem érzek ez iránt a férfi iránt már semmit. Sem sajnálatot, sem szeretetet. Ajkai szétválnak, mondana valamit, de nem tudja megformálni a szavakat. - Hányadik üveged? - A fotel mellé pillantok, le a földre. Négy üres doboz és két üveg van lehajítva. Bár az is lehet, hogy napok, akár hetek óta ott várakoznak már. - Első? Vagy így délelőtt kilenckor már a tizediket vedeled?

-Mi ez a ruha rajtad?

-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád! - Elfintorodom. - Válaszolj a kérdésemre!

-Nem lett volna szabad...

-Ne kertelj! Ne próbálj meg magyarázkodni! - Öklöm lángba borul, szemem erősebben izzik. Hátrál egy lépést. Helyes. Éveken át rettegtem tőle, féljen most ő is. - Tudtad, hogy anya nem midgárdi? - Pár másodperces csönd áll be közénk, melyet hirtelen feltörő nevetése szakít félbe. Megfeszül az állkapcsom.

-Midgárd? - Megtörli a kezét a már így is foltos felsőjébe. Nem sűrűn vált ruhát, a mosatlan is biztos halmokban áll a fürdőben. És még ki tudja, hol. Az alkohol bűze mellett érezni a romlott ételek szagát is. Ráférne már a házra egy alapos takarítás. - Utáltam, mikor anyád így beszélt a Földről.

-Tehát tudtad - szemem visszanyeri eredeti színét. - Tudtad, hogy asgardi. Hogy csak miattad hagyja ott békés és csodás otthonát. Miattad! - Öklömet körbeölelő lángok felizzanak és feljebb kúsznak. Ezt látva elszáll a bátorsága és a nagy szája. Ismét félelem és rettegés költözik a tekintetébe. - Te pedig verted, erőszakos voltál vele, tiszteletlen! Nem hagytad, hogy itt hagyjon!

-Ő döntött így! - Hangja erős, mégis megremeg. Nem fogom hagyni, hogy rám ijesszen. Próbálom mélyre temetni magamban azt a kislányt, aki rettegett tőle. Akit bántott és aki mindent megtett azért, hogy elkerüljön itthonról.

Felnőtt nő vagyok, megerősödtem. Nem fogom hagyni magam, és ha bármivel is próbálkozna, könnyedén leszerelem. Egy pillanat erejéig felmerül bennem, hogy a képességemet is használhatnám. De nem fogom megtenni. Nem leszek olyan szörnyeteg, mint amilyen ő volt.

Ő ásta meg magának a saját sírját, ő tettet tönkre a jövőjét. Ott volt a lehetőség, hogy boldogan éljen a családjával. Volt egy csodálatos és gyönyörű felesége, aki minden rossz ellenére szerette őt. Ott volt a fia és a lánya. De ő jobbnak gondolta mindezt eldobni.

-Nem hagytál neki más választást! Tönkretetted őt! Aztán pedig megölted!

-Ne merészeld rám fogni anyád halálát! - Megemeli a hangját. Tűzbe burkolt alkarom ismét felizzik, nagyobb fényt ad az amúgy is sötét szobának.

-Részeg voltál! - Szűröm a fogaim között. - Igenis a te hibád, hogy meghalt!

-Desy! - Léptek zaja szűrődik be kintről. Loki utolért. Megnyikordul a talpa alatt a mocskos fapadló. Hátrapillantok a vállam felett, tekintetünk összeakad. Egy mozdulattal tűzfalat emelek elé, ezzel egy kis időt nyerve magamnak.

-Lám, mi lett belőled! - Undor jelenik meg apám arcán. - Egy asgardi boszorkány! - Visszafordulok felé. Desy, ne bántsd! Megtudtad, amit akartál! Gyere haza! Loki szavai, könyörgése betölti a tudatomat. Haza. - Pont olyan lettél, mint az anyád. Egy másvilágbeli szörnyeteg! - Megfeszülnek az izmaim szavai hallatán.

-Ha tisztában voltál vele, hogy ki ő és honnan jött, miért vetted el? Miért hagytad, hogy itt maradjon veled?

-Meg akartam állapodni, szerelmes lettem, nem törődtem ezzel! De ahogy telt az idő, úgy lett erősebb a honvágya. El szeretett volna menni, de én nem hagytam. Nem akartam máshol élni, másik világban! - Hűvös szellő csapja meg a hátamat. Loki használta a képességét és eloltotta a tüzemet.

-Menj - hangja kedves és lágy. Azonban nem hozzám, de nem is apámhoz intézi a szavait.

-Tönkretetted! - Siető léptek zaja, majd hirtelen csend.

-Tiny, ne csináld - a hang hallatán izmaim elgyengülnek. Narancssárga, izzó tekintetem eltűnik. Helyét könnyek veszik át. Ahogy megfordulok, a bátyámmal találom szemben magam. Apám szava elakad. Fogalmam sincs, mikor láthatta utoljára Bent. - Nincs értelme. Elszenvedi a tetteit.

-Megölte anyát - hangom elcsuklik.

-Tudom. - Átnézek bátyám válla felett, egyenesen Lokira. Miért hoztad ide? Párom ajkán lágy, szomorú mosoly jelenik meg. Tudtam, hogy rám nem hallgatnál ebben a helyzetben. - És aznap végleg megpecsételte a sorsát. Hagyd, hadd élje azt!

-Sokkal jobb életünk lehetett volna, ha anya visszamegy. Velünk - ismét végig csurog egy könnycsepp az arcomon.

Apám szólásra nyitja a száját. Zöld villanás történik mögöttem és tudom, hogy Loki a képességének köszönhetően elnémította. Ben szeme egy pillanatra elkerekedik, ahogy meglátja a zöld szájzárat apánkon. A férfi idegesen morogni kezd és próbálja lehámozni magáról a szerkezetet.

-Tudom - bólint egy aprót Ben. - De nem így történt és ezen nem tudunk változtatni.

-Te tudtad?

-Nem - rázza meg a fejét. Tehát neki sem volt semmi fogalma arról, ki is valójában az anyánk. Hogy honnan származott, és mit adott fel ezért a férfiért. - De most már értem, miért lettél az, aki.

-Nem tudsz semmit - nem bírok megálljt parancsolni könnyeimnek. Fogalma sincs róla, miért lettem én a Főnix. Nem tudja, hogy anyánk Árnyénje akarja elpusztítani a Hét Birodalmat. Nem tudja, hogy megölte a saját lányát, a vejét és az unokáját. A lányomat.

-Igazad van - hangja olyan gyengéd. - De abban biztos vagyok, hogy annak oka volt, hogy te lettél a Főnix. Ne legyél az, akinek apánk lát téged. Legyél az, akinek én látlak! - Szemei csillognak. Lángjaim eltűnnek, összepréselem a szememet. Végül bólintok.

Ben elindul felém, azonban még mielőtt átölelhetne, erős fény árad be a leeresztett redőnyök résein. Loki azonnal az ajtóhoz siet. Megdermedek, ahogy meghallom szitokszavait. Az ajtó nagy csapódással bezáródik.

-Árnyak! - Lép vissza a nappaliba. - El kell vinnünk a bátyádat és az apádat - a fejem ebben a pillanatban teljesen kitisztul. Ben ijedtem rám kapja a tekintetét. Loki elém lép és közrefogja az arcomat. - Tudom, hogy ez most nehéz, de tisztítsd ki az elmédet, temess el mindent! Csak arra koncentrálj, hogy kimenekítsük innen a családodat. - Ajkaim egy vonallá préselődnek. Kihúzom a fejemet Loki kezei közül, szembe fordulok Bennel és az apámmal. Az utóbbinak egy zöld villanás kíséretében eltűnik a szájzár az arcáról. Fenyegető pillantással méri végig Lokit, aki erre csak vészjóslóan elmosolyodik.

-A hátsó ajtó - Bennel összeakad a tekintetünk, hangom jelzi számára, hogy nem vagyok hajlandó vitatkozni ezen. - Nyomás!

-Ti? - Kérdezi, miközben megragadja apa könyökét és maga után húzza. A bejárati ajtó a következő pillanatba berobban. Összerezzenek.

-Megoldjuk - vigyorodik el Loki.

-Menjetek! - Ben hezitál, nem akar itt hagyni. Még így sem, hogy tudja, mire vagyok képes. Félt és óvni szeretne, ahogy azt eddigi életében mindig tette. - Ben! - Kiáltok rá.

-Vigyázz magadra! - Azzal eltűnnek a folyosón. Loki kezében megjelennek tőrei, én pedig lekapom a hátamról a kardomat. Pengéje azonnal lángba borul.

-Úgy látom, Midgárdon is ilyen jól telnek a családi összejövetelek - akaratlanul is elmosolyodom szavait hallva. Biztos, ő is tudna mesélni. Megjelenik az első Árnykatona a folyosón. - Zárjuk rövidre.

-Benne vagyok! - Azzal támadásba lendülünk. Hagyom, hogy érzelmeim kiszabaduljanak a falak közül, ahová zártam őket. A támadónk ellen fordítom a fájdalmamat, a dühömet és a félelmemet. Nem fogom vissza magam, most nem.

Az információk, melyeknek az utóbbi egy órában a birtokába kerültem, ismét fenekestől felforgatták az életemet és megkavarták az érzéseimet. Az űr, melyet anya hagyott maga után a lelkemben, most még mélyebb és sötétebb lett.

Thor és Loki akaratom ellenére vitt el Asgardba. Azért nem engedtek haza, mert én vagyok az, aki véget vethet a kirobbanni készülő háborúnak. Fogalmam sem volt róla, hogy igazából haza vittek. Hiszen anya asgardi, tehát félig én is az vagyok.

Loki könnyűszerrel kioltja az első Árny életét. Kikerülöm a páromat, és megsuhintom a kardomat. Égett hús szaga tölti be a teret, ahogy függőlegesen végigmetszem a katonát. Vére beteríti a padlót, ruhája szélei megégnek.

Vajon akkor is így alakult volna az életem, ha Asgardban növök fel? Akkor is rátaláltam volna Lokira? Lehet, hogyha úgy alakult volna, most nem ő lenne mellettem, nem találtam volna meg a társamat, a páromat. Nem lennék mérhetetlenül boldog vele. Nem terveznénk a közös jövőnket.

Nem ölnénk most Árnyakat.

Folyamatosan nyomakodnak be egymás után az ajtón. Egyszerűen nem akarnak elfogyni. Kinyújtom szabad kezemet és egy hatalmas lángcsóvát küldök feléjük. Az elöl álló pár katonát hamuvá égetem, azokat, akiket nem ér el teljesen az erőm, csak megégetem. Kínkeserves kiáltozás szakad fel a torkukból.

De még így is hátrálnunk kell. Lábam beleütközik a lépcső első fokába. Lokival összeakad a tekintetünk.

-Váljunk ketté - vetem fel az ötletet. Megfeszül az állkapcsa, de bólint. Közben újabb katonák tűnnek fel az ajtóban. Kikerülik égő társaikat és átgázolnak a hamun, amik egykor szintén Árnyak voltak. Loki szabadjára engedi az erejét, zöld fényhullám hasít végig a földszinten. Beleremegnek a falak, fotók esnek le a falról és törnek darabokra a földön. A fogas, melyen egyetlen egy kabát árválkodik, felborul. A szemét szerteszét szóródik.

Kihasználjuk a pillanatot. Loki a folyosó vége felé veszi az irányt, a hátsó ajtóhoz siet. Míg én a lépcsőn szaladok fel. Remélhetőleg sikerül szétválasztanunk őket.

Végigszaladok a folyosón, egyenesen a szobánk felé sietek. Az idős falépcső recseg-ropog a talpuk alatt, ahogy néhányan utánam igyekeznek. Vállammal belököm az ajtót, majd be is csapom magam mögött. Gyorsan odatolom a plüssállatokkal teli komódot. Ezzel legalább nyerek annyi időt, hogy ki tudjam nyitni az ablakot. Azonban az megmakacsolja magát. Idejét sem tudom, mikor volt ez utoljára kinyitva, beragadhatott. Visszacsúsztatom a kardomat a hátamon lévő hüvelyébe és már két kézzel feszülök neki. Semmi. Oké, új ötlet kell!

Hátrálok pár lépést. Abban a pillanatban, ahogy megállok, fém csapódik a fába. Rájöttek, hogy melyik szobában vagyok és be akarják törni. Magam elé emelem a kezemet. Öklöm felizzik, majd teljesen lángba borul. A tűzgolyó megteszi a hatását, kirobban tőle az üveg.

A faajtóm végül megadja magát, szilánkokra törik. Nincs időm falat emelni magam elé. Az egyik nagyobb darab a vállamba fúródik. Pont kikerüli a vállvértemet. Fájdalmas sikoly szakad fel a torkomból. Arcomból vér serken, ahogy egy másik darab felsérti a bőröm. Fájdalomhullám indul el a vállamból, szétterjed a karomban és a mellkasomban. Tudom, hogy ezt Loki is megérezte.

Desy, mi történt? Hangzik fel ijedt kérdése a fejemben. Még mielőtt válaszolnék neki, muszáj kijutnom innen. Újabb tűzcsóvát küldök a támadóim felé a még ép karommal. Van, akinek sikerül kitérnie előle, de a többség gyors halált hal. Pillanatok alatt hamuvá válnak és a gyerekszoba szőnyegére hullanak. Az ajtókeret és a fal is megég, fekete hamu ül ki rájuk. Nem halasztom el a pillanatnyi esélyemet. Az ablak felé pördülök és kiugrok. Baszd meg! Sziszegi Loki, gondolom rálát a mutatványomra.

Fájdalmamban felnyögök, ahogy a terasztetőre érkezem. Gurulni kezdek lefelé. A vállamból kiálló fa mélyebbre csúszik, ezzel még nagyobb fájdalmat váltva ki belőle. Fehér páncélom és ruhaanyagom pillanatok alatt véráztatta lesz.

A tető hirtelen tűnik el alólam. De amilyen gyorsan eltűnik, a föld olyan gyorsan talál meg. Az összes levegő kiszorul a tüdőmből egy pillanatra. Látásom elhomályosul. Fém találkozik fémmel. Nagy nehezen összeszedem magamat annyira, hogy kinyissam a szememet. Loki épp az őt követő Árnyakkal küzd. Fel kell állnom és segítenem kell neki! Ugyan idelent már nincsenek sokan, hárman, ha jól látom. De ha a fentiek lejönnek, ismét túlerőben lesznek. Nekem sem veszi sokáig hasznomat, ha Nika nem lát el perceken belül.

Nagy nehezen feltérdelek és próbálom bent tartani a reggelimet. Maradj lent! Utasít Loki. Segítek! Szállok vele vitába. Látásom egy pillanatra kitisztul, majd ismét elhomályosul. Mély levegőt veszek. Próbálom összeszedni magam. Azzal nem segítesz, ha kinyíratod magad, Drágám! Kifújom a levegőt és nehezen, de talpra állok. Abba a pillanatban érnek ki az udvarra az engem üldözők, amikor Loki megöli az utolsót. A zöldessárga fű foltokban vörössé válik. Én alattam is van egy kisebb.

Sérült kezemet a mellkasomhoz szorítom, míg másikban megjelenik egy tűzből készült tőr. Hajhatatlan vagy. Dorgál le, közben lágy mosolyt küld felém. Ahogy ráemelem a tekintetem, tűnik csak fel, hogy őt is megvágták. Vajon miért nem éreztem? Vagy csak a nagyobbakat érzékeljük? Vagy azután történt, hogy én megsérültem és nem figyeltem rá? Hogy találtak ránk? Kérdezem, majd elhajítom a tőrt, ami az egyik katona koponyájába fúródik. Amint kezem újra a testem mellé ereszkedik, újabb fegyver jelenik meg benne. Fogalmam sincs!

Az égből lenyúló hídból, ami az egyik pillanatról a másikra jelenik meg, kiszáguld a Mjölnir. Sokak veszítik életüket ütésétől. Amint eltűnik a Bifröszt által létrehozott híd, Volstagg és Sif is támadásba lendül. Loki visszahátrál hozzám, hogy védeni tudjon. Azonban továbbra sem hagyom abba a tőrök használatát.

Így, hogy Thorék a segítségünkre siettek, pillanatok alatt elcsendesedik az udvarunk.

A vérveszteség miatt a térdem feladja a szolgálatot. Loki elkapja az ép kezemet és segít leülni. A többiek is körénk gyűlnek.

-Minél hamarabb el kell látni a sebét - állapítja meg Sif is.

-Indulunk vissza! - Mondja Thor, majd tekintetét összefűzi testvérével. - Elkezdődött.

Meghűl a vér az ereimben és felnézek Thorra. A rosszullétem erősebbé válik ezt hallva. Az Árnyak támadásba lendültek.

-Megtámadták Asgardot? - Kérdezi Loki.

-Nem - rázza meg a fejét Volstagg, majd segít Lokinak felsegíteni engem. Két oldalról próbálnak megtartani. Nem tudom megformálni a szavakat a fájdalomtól. Minden rendben lesz. Nika gyorsan ellát.

-Midgárdot támadták meg.