| Tudom, ki az Árnyak vezetője!  |

Ugyan az éjszakát a házunkban töltöttük, reggel ébredés után mégis visszatérünk az elvarázsolt barlangba. Nagyon nehéz nem azonnal belekezdeni a felújításba és rendezkedésbe. Annyi ötletem van már most, hogyan alakítsuk ki, miképp rendezzük be közös otthonunkat.

Az előttünk álló nehéz napok ellenére, a múlt éjjel sikerült minden rossz, negatív gondolatot elűznöm. Még csak nem is törtem magam, hogy elfeledjem ezeket. Loki a tettével, a meglepetésével, a jövőnkkel azonnal elűzte. Olyan dolgot kaptam tőle, amit még soha. Egy boldog jövő ígéretét. Egy olyat, melyben ő is benne van, melyben azzal az emberrel lehetek, akit tiszta szívemből szeretek.

Ha visszamennék az időben arra a napra, amikor találkoztam Lokival, leülnék magammal szemben Mike kávézójában és azt mondanám, hogy ő lesz az Igazi, a párom, biztos vagyok benne, hogy a múltbéli énem képen röhögne. Bármit mondhatnék magamnak, nem hinném el. Most azonban, hogy itt vagyok, ennyi idő elteltével is alig tudom felfogni, hogy mindez velem történik. Hogy én vagyok a kulcs a világok megmentéséhez, hogy boldog párkapcsolatban élek és épp egy háborúba készülök.

Annyi érzés kavarog bennem, mint égen a csillag. Annyira kuszák a gondolataim, mint a dobozból kiszedett karácsonyi égősor, amit tavaly szépen összetekerve tettek el, mégis úgy összegabalyodott, hogy órákba telik kibogozni.

Egyszerre vagyok leírhatatlanul boldog az elmúlt éjszaka miatt, azonban a kellemes, meleg érzés mellé beköltözött a hideg félelem is, mely egyre erősebb lesz, ahogy közeledünk a könyvtár felé.

Mindössze arra volt időnk, hogy lezuhanyozzunk és átöltözzünk. Thor sürgősen a palotába hivatott bennünket, útközben ettem meg a reggelinek nem nagyon nevezhető almámat. Egy kávé még igazán ráférne a szervezetemre.

Loki a szokásos ruhájában van, míg én kivételesen a tőle kapott páncélom egy részét viselem magamon. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt kell magamra öltenem, és nem a könnyed anyagú, asgardi ruhák egyikét, melyek a szekrényben sorakoznak gondosan felakasztva.

A könyvtár a mai napig lenyűgöz szépségével, nagyságával. Pedig elég sokat vagyunk itt mostanában. Kellemes érzést kölcsönöz mindazok ellenére, amik idebent történnek. A könyvek és polcok poros, dohos szaga megcsapja az orromat, ahogy belépünk a hatalmas, kétszárnyú ajtón.

Mintha most még több fegyveres katona állna a palotában. Tartásuk feszültebb, mint eddig bármikor. Történt valami. Ez abban a pillanatban még bizonyosabbá válik, amint meglátom Thor arcát. Az Árnyak fekete vére borítja a ruháját, mely keveredik néhol a sajátjával. Gyomrom lesüllyed, nehezebbé válik.

A kör alakú asztalnál álldogál még Odin és Volstagg, az utóbbit szintén vér pettyezi. Loki izmai megfeszülnek, ahogy meglátja testvérét és a harcost. Vonásai megkeményednek, arcáról semmiféle érzelmet nem lehet leolvasni.

-Mi történt? - Kérdezi a fiatalabbik herceg. Odinból olyan düh árad, hogy szinte már füstöl a füle. A mennydörgések istene ránk pillant, tekintetében gyűlölet és félelem tükröződik.

-Egy órával ezelőtt merényletet próbáltak meg elkövetni anyánk ellen - az információ olyan hirtelen zúdul ránk, hogy egyikünk sem tud mit szólni. Párom szemében tűz villan. A nyakék, melyet Árnyénem adott át nekünk, megcsillan a nyakában. A kék fény olyan hirtelen tűnik el, ahogy megjelent. A kristály felerősíti az erőnket és ezek szerint az érzelmeink is hatással vannak rá.

-Frigga? - Mindössze ennyit bír kipréselni magából.

-Nem esett baja - válaszolja Thor. Lokival szinte egyszerre könnyebbülünk meg, vállaink lejjebb ereszkednek.- De elkülönítettük. Fandral elvitte, csak ő tudja hol van, senki más.

-Ez elég felelőtlen lépés volt az Árnyaktól - jegyzem meg, majd összevonom a szemöldökömet. - Mit akartak vele elérni? Figyelemelterelés?

-A kapu érintetlen - szólal meg végre Odin is. - A kulcs is nálunk van.

-Mivel nem a kapun keresztül jöttek be, így arra gyanakodunk, hogy nem sikerült még minden beépült Árnyat rács mögé dugnunk - folytatja Thor.

-Használhatták a titkos átjárókat - teszi hozzá Loki. Ha valaki, akkor hát ő tudja itt a legjobban, hogyan lehet észrevétlenül be- és kijutni Asgardból. - A Boszorkány Körökkel Asgardba is el lehet jutni, nem csak más birodalmakba - egy pillanatra megáll, hezitál. - Illetve vannak még más nyílások is.

-Miért van olyan érzésem, hogy te ezeket erőszeretettel használtad? - Odin hangjában harag csendül. Fogadott fia, azonban nem veszi fel a sértést, a gúnyolódást.

-Mi történt a merénylőkkel? - Kérdezem a két harcos között járatva a tekintetem. Attól, hogy a vérük a ruhájukat, páncéljukat szennyezi, még nem jelenti azt, hogy ki is végezték őket. Bár, ha az én anyámat próbálták volna megölni, nem gondolkodtam volna sokáig. Biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna tiszta fejjel állni a történtekhez és szinte azonnal megöltem volna a támadókat.

-Holtan fekszenek a szobában - a Thor szavaiban csendülő ridegség még ismeretlen számomra. Nem lepődöm meg a válaszán, erre számítottam. Bólintok.

-Holnap este lesz a Sötét Hold - veszi magához a szót Odin. - A katonáink készen állnak, hogy átlépjenek az Árnyak Birodalmába - a hideg végig szánkázik a gerincemen. Egy hajszálra vagyunk a csatától. A rengeteg vértől, szenvedéstől és haláltól. Loki megérezheti aggodalmam, így észrevétlenül megsimítja a kézfejemet.

Gyengéd érintésére eszembe jutnak a múlt este ejtett szavai...

Mindannyian visszajövünk!

Meg szeretném alapozni a jövőnket.

A félelem tesz bennünket erősebbé!

Bárhogy is végződjön ez az egész, együtt jövünk vissza onnan! Együtt vészeljük át!

-Mikor indulunk? - Tekintetem összeakad Odinéval. Magabiztosságom még engem is meglep, hangom egyáltalán nem mutatja azt, hogy mennyire is rettegek ettől a háborútól. A félelem már gyökeret vert a bensőmben, és ahogy egyre közelebb érünk az időponthoz, úgy lesz egyre nagyobb a fa, melyet szorongásom növeszt.

-Holnap napnyugtakor átlépünk a kapun - ismét érzem Loki érintését.

-Miért adunk esélyt arra, hogy feljöjjön a Sötét Hold? - Állok bele Odin tervébe. Valószínűleg az elmúlt napokban azt taglalták a zártkörű megbeszéléseiken - melyen Thor is részt vett -, hogy mikor lenne a legalkalmasabb elindítani a támadást. Még azelőtt, hogy az ellenségünk lépne. - Úgy volt, hogy élünk a meglepetés erejével, hogy nem adunk esélyt arra, hogy erőt nyerjenek a Holdból! - Hangszínemmel kiérdemlem Odin szúrós pillantását.

-Gyorsan le szeretnénk zavarni - Thor pillantása óvatos.

-És úgy gondoljátok, hogy amint átlépünk a világukba, azonnal végre tudjuk hajtani az elpusztításukat? - Őszintén meglep a hozzáállásuk.

-Desynek igaza van - szólal fel Loki. - Bármi közbejöhet! Ha megcsúszunk és nem a terveitek szerint alakulnak a dolgok, esélyünk sem lesz ellenük. Hiába vannak nálunk az erősítő kristályok, hogyha a csapataink nagy része elveszik! Nem seftelhetünk az életekkel!

-Ez a te szádból elég érdekesen hangzik, fiam! - Loki arca egy pillanatra eltorzul Odin szavait követően. Visszafogja magát, de én nem tudom.

-Akkor oldja meg maga! - Hangom emelkedni kezd. - Rohadtul semmibe nézi Lokit, ahogy engem is, holott mi kellünk magának! Rajtunk áll vagy bukik a maga királysága! Felfoghatatlan számomra, hogy ilyen hanyag tervvel volt képes előállni. Ha elbukunk, a segge nem érintheti többet azt az undorító trónt!

-Destiny! - Thor arca döbbenetet sugall, míg Volstagg inkább meghúzza magát, kimarad a beszélgetésből.

-Lehet, meg kellett volna öletnem téged, főleg akkor, hogyha esélyem lett volna megtudni, hogy milyen személyiséggel és nagy szájjal rendelkezik az erő tulajdonosa! - A szám is tátva marad ezt hallva.

-Próbáld csak meg! - Loki tekintetében zöld fény csillan, hangja halálos nyugalmat és hideget rejt. Képes lenne szembe szállni Odinnal.

-Megölnéd a királyodat? - Tekintetük találkozik. Ökölbe szorul a kezem, készen állok arra, hogy megvédjem magunkat, ha szükséges. Loki felhorkan.

-Ha a párom élete múlik rajta, akkor ez számomra nem kérdés. - Még mielőtt bármelyikünk is reflektálhatna erre, mielőtt tovább nőne a feszültség, a könyvtár ajtaja kicsapódik. Mindannyian megfordulunk, hogy láthassuk, ki jön be rajta. Nika szó szerint rohan. Köztem és Volstagg között állapodik meg. Nem vesződik azzal, hogy lecsillapítsa légzését. Nem kér elnézést, nem köszönt senkit, azonnal belekezd.

-Tudom, ki az Árnyak vezetője! - Döbbent és feszült csend áll be közénk.

-Beszélj! - Kéri meg barátnőmet Thor. Nika az asztalra helyezi a gyűrött papírt, melyet ezidáig szorongatott. Egy kép található rajta. Meghűl az ereimben a vér, térdem megremeg.

-Ez az a papír, amiben a kristályok voltak becsomagolva - pillant ránk. - Az Árnyéned ezzel is üzenni szeretett volna nekünk.

-Biztos vagy benne, hogy ő az? - Kérdezi Odin. Nika közelebb tolja a királyhoz a papírost. Képtelen vagyok levenni a tekintetemet a képről, az arcról.

-Teljes mértékben! - Nika még mindig szaporán veszi a levegőt, majd rám emeli a tekintetét. Azonban, ahogy meglátja az elfehéredett arcomat, és feltűnik neki remegő kezem, szemeibe félelem költözik. Nem kell Lokira néznem ahhoz, hogy tudjam, ő is felismeri az arcot. Látta már az emlékeimben.

-Desy, jól vagy? - Hajol közelebb Thor.

-Ismered? - Barátnőm kérdésére ismét megremeg a térdem. Semmit sem értek. Teljeséggel képtelenség, hogy igaza legyen. Loki ujjait az enyém köré fonja, de most érintése kivételesen nem segít. Nem illan el a rosszullétem, nem hagy alább a remegésem. Továbbra is forog velem a világ, kérdések sokasága cikázik a fejemben.

-Ő az anyám.