| Hagysz zuhanni |

Szemeim kipattannak. Asgard cellasorának plafonja néz vissza rám. Remek. Igazából csodálkozom, hogy még élek és nem végeztek ki, mert meg akartam ölni a királyt. Most, hogy újra ébren vagyok, a gyász ismét körbe öleli a szívemet. Könnyeim gyorsan ellepik a szemem, majd meg is szöknek belőle. Pár pillanatra lehunyom a szemeim, hagyom, hogy a sós folyadék végig guruljon az arcomon.

-Jól vagy? – hallom meg Loki aggódó kérdését, mire elfog a düh. Gondolkodás nélkül hirtelen felülök az ágyon, amin eddig feküdtem, majd egy tűzgolyót dobok a hang felé. A köztünk lévő aranyfal felfogja a lövedéket, majd pedig szertefoszlik. Loki felráncolja a homlokát, majd a szemembe néz. – Nyugtass meg, hogy tudtad, hogy van egy fal közöttünk!

-Persze – hazudom, majd visszadőlök az ágyra. Veszek egy mély levegőt, majd megtörlöm a nedves arcom. Loki hümmög egyet, ezek szerint kivette, hogy nem tudtam a falról. -Mióta vagyunk itt?

-Pár órája – válaszolja. – Nemrég keltem én is.

Erre nem válaszolok csak fekszem és bámulom a plafont. Nem tudom elhinni, hogy Ben meghalt. Ráadásul miattam. Szólnom kellett volna neki, mikor lent voltunk múltkor, hogy menjenek el egy kis időre. Összeszorul a szívem. Egyedül maradtam. Se anya, se Ben. Apámról meg ugyebár inkább ne is beszéljünk, eléldegél ő a házában az alkohollal. És ekkor bevillan. Bennek volt felesége és két lánya. Azonnal talpra ugrom és az átlátszó aranyozott sugárfalhoz szaladok. Ököllel rácsapok, mire az ott álló őr felém fordul. Loki érdeklődve néz.

-Beszélnem kell Odinnal! – mondom ellentmondást nem tűrő hangon.

-Nincs súlya a szavaidnak – válaszólja az őr monoton hangon.

-Mi van a lányokkal? – kérdezem szinte már ordítva, szemeimből könnyek potyognak. Már tüzes ököllel csapok a falba. Nem kapok választ, ezért újra és újra a falba ütök. Az erőmnek köszönhetően, így, hogy lángol a kézfejem nem sérül.

-Desy! – Loki már a két cella találkozásánál áll. Hangja aggodalmat tükröz.

-Mi van a lányokkal? – kérdezem, amint abbahagyom a cellafal ütését. Hangom már halkabb, fájdalommal teli. Megfordulok, nekivetem a hátam a falnak, majd lecsúszom a földre. Idegesen beletúrok a hajamba. Szemem sarkából látom, hogy Loki a szomszédos cellában leguggol.

-Milyen lányokról beszélsz, Desy? – kérdezi finoman. Elgondolkodom azon, hogy nem válaszolok neki.

-A bátyámnak van két lánya – nem nézek rá, lehunyt szemekkel beszélek hozzá. Nem válaszol rögtön, de így is tudom, hogy döbbenet ül ki az arcára. És ugyanaz a kérdés fut végig benne, ami bennem. Ha Ben halott, vajon a lányokat is megölték? És ezt követi a többi, rosszabbnál rosszabb gondolat. És a feleségével mi lett? Vagy arra értek haza, hogy apa nincs többé? Mi van, ha a lányok találtak rá a holttestre? Végig pörgetve ezeket a kérdéseket, újra könnyek hagyják el a szemem.

Léptek zaja hangzik fel a folyosó végén, ahogy közeledik úgy lesz egyre hangosabb. Többen jönnek. Lehet csak megvárták, hogy felébredjek, most visznek majd kivégezni. Tök cukik. Loki felegyenesedik és az érkezők irányába fordul. Én azonban ugyanúgy ülök tovább.

-Mi folyik itt, testvér? – kérdezi. Ezek szerint Thor az egyik, aki idetévedt.

-Desyért jöttem – kapja meg a választ a csínytevések istene. Én csak halkan felnevetek.

-Meg fogtok ölni? – fordítom feléjük a fejem. Thorral együtt nyolc őr érkezett. Ez nem túlzás kicsit?

-Nem – válaszolja. Tekintetéből kiolvasom, hogy sajnálja a történteket.

-Kár – állok fel. Válaszomra Loki meglepetten felém fordul. – Bár úgyis mindegy lenne. Nem lehet választanom? – kérdezem összevont szemöldökkel. A testvérpár zavartan összenéz. – Mert akkor inkább a halál – mosolyodom el. – Úgysincs már kiért élnem – vonok vállat, közben tekintetemet Lokiéba fúrom. Fájnak neki szavaim. – És legalább láthatnám újra a bátyámat – nézek most Thorra.

-Ne mondj ilyeneket! – szól hozzám halkan.

-Csak a gyász beszél most belőled – teszi hozzá Loki.

-A tetőn a düh beszélt, most a gyász – fordulok felé. – Az előbbit nem hitted el, ezt most elhiszed? – vetem oda neki rosszallóan a kérdést. A feketehajú férfi idegesen félre pillant, majd megnyalja ajkait. A következő pillanatban kinyitják a cellám és négy őr lép be rajta. Kettő megragadja a felkaromat és kivezetnek a cellából. A másik kettő mögöttünk jön, míg Thor megy elöl.

Már épp beszólnék a másik négy őrrel kapcsolatban, mikor Loki cella fala is szertefoszlik. Meglepettség ül ki az arcomra. Kivezetik a csínytevések istenét, majd utánunk indulnak. Nem értem. Most ő is jön trécselni a királlyal? Mert hát egyértelmű, hogy engem oda visznek. Mindig ott kötök ki. Kezdem unni. Desy meg kell próbálnod lenyugodni, lehetőleg most majd ne ugorj neki a mindenek atyjának. Felnevetek. Á, miért is akarom nyugtatni magam. Úgyis nekiesek.

Mire feleszmélek, már a fő folyosón lépkedünk. Azonban engem az egyik oldalsó ajtó felé fordítanak. Zavartan összevonom a szemöldököm, majd hátrapillantok Lokira, akit viszont viszik tovább a trónterem irányába. Megrántom a kezeim, próbálok kiszabadulni az őrök szorításából. De nem járok sikerrel. A szemem sarkából még látom, hogy Loki is megpróbálkozik elszabadulni. Neki sem megy, főleg, hogy a rátett karperec miatt nem is tudja használni a képességét.

Egy tárgyalóteremszerűségben kötök ki. Legalábbis szerintem az. A hosszú asztalból és rengeteg székből körülötte mindenki más is ezt tippelné. Szembe ablakok, melyből Asgardra tekinthetsz le. Az őrök balra fordítanak, így szembe kerülök Odinnal. Fújtatok egyet. Körülötte, ahogy a helyiségben még több helyen, őrök állnak. Az a két aranypáncélos, aki eddig fogott most elengednek.

-Kicsit merész, nem gondolja? – pillantok le szabad kezeimre. Azonban elszóltam magamat, mivel a következő pillanatban a csuklómon kattan az a bizonyos bilincs, ami Lokin is rajta van. Elfintorodom.

-Így már nem - ráncolja fel a homlokát Odin.

-Így viszont már az őrökből van nevetségesen sok – nézek bele mélyen a szemébe. Pár pillanatig csend áll be közénk, majd végül megszólal.

-Gondolom csodálkozol, miért nem büntetlek meg amiatt, amit megpróbáltál megtenni – kezd el fel-alá járkálni.

-Azért meg megpróbáltam leválasztani a fejét a nyakáról? – pillantok félre. Nézelődök, ugyanis nagyon nem izgat, mit szeretne most mondani nekem. – Igazából az elején még csodálkoztam, hogy élek. De aztán rájöttem, hogy kellek még magának – vigyorodom el.

-Ennyi szerencséd van – sziszegi, mire én csak mosolyogva vállat vonok. – A támadásról szeretnék veled beszélni.

-Előbb le szeretnék menni Midgárdba – vágok a szavába.

-Nem – rázza meg a fejét.

-A lányok jól vannak? És Liz, a felesége? – kérdezem már komoran.

-Ha befejezted a küldetést, megtudod.

-Nem – nevetek fel. – Nem játszunk ilyet – rázom meg a fejem, még mindig nevetve. – Elmondja, hogy mi van a lányokkal, és lemehetek hozzájuk pár órára és segítek továbbra is. És biztos lehet benne, ha végeztünk, elmegyek innen. De ha nem engedi ezeket meg, akkor biztos, hogy nem leszek a segítségére!

-Fenyegetőzöl ebben a helyzetben? – emeli fel a hangját.

-Ami azt illeti, én vagyok itt a legjobb helyzetben – mosolyodom el. – Kellek, ezért nem öl meg. Kellek, ezért enged le a családomhoz.

-Szó sem lehet róla – emeli fel a hangját. – Az erőd is fejlődött, mivel képes voltál előhívni a kardod. Veszélyesebb vagy, sok benned az indulat. Nem tudsz jelenleg tisztán gondolkodni!

-Maguk miatt nem tudok! – kiabálok már én is. - Maga miatt, meg az idióta próféciája miatt. A mostoha fia miatt. Meg a bátyám halála miatt! Nem tudom, miért van ezen meglepődve!

-A támadásig szabadon járhatsz a palotán belül – vált témát a király, mire én csak félrekapom a tekintetem és felnevetek. – Holnap összeülünk és megszervezzük a támadást. Ne aggódj, neked nem kell részt venned rajta.

-Még szerencse – fújtatok.

-Majd értesítünk a végéről.

-Szuper – mosolyodom el, majd elindulok az ajtó felé. – Majd Midgárdba üzenjen, lent leszek a családomnál – amint ezt kimondom, az ajtóban álló őrök keresztezik előttem lándzsáikat. – Nem hiszem el! – beszélek magam elé.

-Sajnálom, de ebben a helyzetben nem hagyhatom, hogy elhagyd Asgardot.

*Loki szemszöge*

Az őrök a szomszédos szobába vezetnek be. Azonban amint beérünk, elengednek és kimennek a teremből. Zavartan nézek utánuk. A következő pillanatban kattan a zár a bilincsen, ami ezt követően egy hangos koppanással a földön landol. Kérdőn nézek előbb a csuklómra, majd pedig a földön heverő tárgyra. Elmosolyodom, mikor eszembe jut, ki képes ilyenre.

-Hogy vagy fiam? – kérdezi Frigga lágy hangon, majd előlép az egyik oszlop mögül.

-Még élek – gyanúsan körbe nézek. – Miért vagyok itt?

-Ne aggódj, ez nem csapda – mosolyog rám lágyan. – Nem vernélek át.

-Te lehet, hogy nem – a másik irányba fordulva is körbe nézek. – De ki tudja, mivel fenyegetett most meg Odin.

-Nem tud róla, hogy kihozattalak – meglepődöm.

-Miért? – ráncolom fel a homlokom. – Miért nem jöttél le? Miért kellett idejönnöm?

-Mert amíg ő Desyvel beszélget, addig nem figyel rád – körbe mutat a teremben. – És így nyugodtan tudunk beszélgetni.

-Miről szeretnél beszélgetni anyám? – vonom fel kérdőn a szemöldököm.

-Rólad és Destinyről.

-Szerintem már nincs mit beszélni kettőnkről – nevetek fel szomorúan. – És ne gyere azzal, hogy a prófécia nem tévedhet.

-Ezt is fel akartam hozni – süti le a tekintetét mosolyogva, majd újra a szemembe néz. – De előtte azt szerettem volna mondani, hogy látom – ismét felvonom kérdőn a szemöldököm. – Loki látom, ahogy ránézel, ahogy segíteni szeretnél neki, és ahogy aggódsz érte – felnevetek, közbe akarok szólni, de nem hagyja. – És ez Desyn is ugyanúgy látszik. Most lehet van egy kis nézeteltérésetek, de..

-Nem is kicsi – horkanok fel.

-A lényeg, hogy én nem vagyok ellenetek – meglepnek szavai. – Loki, te is megérdemled a boldogságot. Ne veszítsd el! – biztatóan rám mosolyog.

-Szerintem már elvesztettem – sütöm le a tekintetem, miközben idegesen dörzsölni kezdem a tenyerem. Majd fejemet hátrébb húzom, ahogy rájövök, mit csinál anyám. – Te most komolyan azt csinálod?

-Valahogy elő kell húznom az érzelmes éned – von vállat mosolyogva. – Régen többet láttam ezt a Lokit.

-Látod, voltam én ilyen, nem tudom, miért aggódsz – nevetem el magam.

-Az előző partnereid se váltották ki azt belőled, amit most érzek .

-Mondtam már, hogy ne csináld ezt – mutatok rá szigorúan. – Ne boszorkánykodj bele a szférámba!

-Jaj, Loki – nevet fel, majd elém sétál. Megfogja kezeimet, kezei, mint mindig puhák. – Nem kell ehhez boszorkánykodás. Az anyád vagyok, tudom, mikor milyen vagy.

*Destiny szemszöge*

Szemeim narancssárgán izzanak a dühtől és az azzal keveredő fájdalomtól, mikor kilépek a teremből. Amint bezárulnak mögöttem az ajtók, a bilincs kinyílik és egy koppanással a földre esik. Megdörzsölöm a bal csuklóm, majd szétnézek. Egy pillanat erejéig átfut az agyamon, hogy megnézem hova vihették Lokit. De azonnal el is hesegetem ezt az ötletemet. Balra fordulok, arra amerről jöttünk, és elindulok a folyosón. Mikor kanyarodom, ajtócsapódás üti meg a fülem. Visszanézek, de nem állok meg. Egy pillanatra elkapom Loki tekintetét, aztán el is tűnők a kanyarban.

Már két folyosóval arrébb járok. Azt hittem, utánam fog jönni, de ezek szerint megértette, hogy most nagyon nem akarom látni. Hátra-hátrapillantgattam, és semmi. Mikor azonban a következő lehetőségnél balra fordulok, majdnem neki megyek. Mindig elfelejtem, hogy képes ilyenekre.

-Mi az? – kérdezem idegesen. Majd elindulok a folyosó végén lévő lépcsőhöz.

-Jól vagy? – kérdezi, miközben utánam indul.

-Nem szeretnék veled most erről beszélni – még mielőtt lelépnénk a lépcső első fokára, elém lép. Idegesen félre kapom a fejem és megnyalom a szám. A kezem után nyúl, mire én elkapom azokat és az indulattól és dühtől a kard megjelenik a kezemben. Loki gyorsan reagál. A képességének köszönhetően már az ő kezében is ott a fegyver és kivédi a csapásomat.

-Mit mondott neked Odin? – kérdezi idegesen, azonban szemei elárulják, hogy meglepődött azon, amit most csináltam.

-Mondtam, hogy nem akarok róla beszélni – sziszegem, majd mivel kardjaink egymásnak vannak feszülve, meglököm az enyémet. Így a csínytevések istene lép egyet hátra. Nem számított rá, hogy ilyen közel van hozzá a lépcső, így leesik. Azonban még mielőtt elindulna, utánam kap, így magával ránt. Legurulunk a lépcsőn, mivel ő ér le hamarabb, így én még rajta is átvergődöm. Gyorsan talpra állok, kezemben még mindig ott van vörös pengéjű kardom. Loki is ugyanígy tesz.

-Ne csináld! – suttogja. Nem válaszolok, csak elindulok felé. Minden ütésemet kivédi. Jó harcos, tudom, hogy nincs sok esélyem megsebezni. Bár nem is szeretném. Azt hiszem. Egyik ütés követi a másikat. Időközben eltávolodtunk a lépcsőktől. Hatalmas ablakok előtt pörgünk-forgunk. Egyik ütésem majdnem megsebzi Lokit, mire ő döbbenten néz a szemembe. Újra én támadok, ezt is kivédi. Következőleg teljesen egyszerre mozdulunk. Az én fegyverem megáll pár centivel a nyaka előtt, mivel szabad kezével elkapja a csuklómat. Ugyanez történik az ő fegyverével is. Mivel elkapom a csuklóját, nem ér hozzá a nyakamhoz. Erősen szorítja a kezem, hogy ne sebezzem meg, én is ugyanígy teszek. Izmaink feszülnek, farkasszemet nézünk egymással. – Desy, állj le! Mégis mi történt odabent? – hangja aggodalmat tükröz.

-Egy újabb kellemes beszélgetés a királlyal – fintorodom el, miközben könnyek gyülekeznek a szememben. Lökök egyet a kezemen, amelyet fog, de nem sikerül kiszabadulnom belőle.

-Nem akarlak bántani – ráncolja fel lágyan a homlokát. Még jobban felhúzom magam szavaira. Hirtelen ellököm magam tőle, mire mind a ketten elengedjük a másikat. Megpördülünk és szinte ugyanabba a pózba esünk a másiknak.

-Mégis megtetted! – mondom halkan, remegő hangon. Loki nem találja a szavakat, tudja mire gondolok. Szerintem se ő, sem pedig én nem gondoltuk volna, hogy ennyire rosszul fog nekem esni az, amit a tetőn mondott. Ujjaimat lassan felemelem, majd el is veszem a kezem a csuklójától. Ugyanezt teszi. Leengedjük a kardunkat a másik nyakától. – Azt mondtad, elkapsz, ha zuhanok – nézek a szemébe könnyes tekintettel. – Most azonban hagysz zuhanni – lefolyik egy könnycsepp az arcomon. – Pont, mikor a legnagyobb szükségem lenne rád – még mielőtt válaszolhatna hátat fordítok neki és elindulok a folyosón. Még mindig nem szól semmit. Én pedig most kivételesen nem a szobám felé veszem az irányt.