| Az erdő |

Odinnal a fegyvertár felé sétálunk. Sok mindent még nem tudtam meg tőle, csak annyit, hogy mutatni akar nekem ott valamit. A többit majd ott mondja el, így az oda vezető út alatt nem nagyon beszélgetünk. Bár nekem az is elég fura, hogy egy őr sincs itt velünk. Talán végre elkezdett megbízni bennem? Bár erősen kétlem, mivel még mindig elég leereszkedően beszél velem.

Beérve a fegyvertárba meg sem állunk a végéig, ahol balra fordulunk, majd egy szűkebb lehetőségnél jobbra. A folyosó végén egy kisebb szobába érünk. Eléggé el van rejtve, simán elmentem volna a kis beugró mellett. Gondolom ez is a cél vele. A helyiségben található a falra függesztve egy hatalmas arany és feketeszegélyes tükör. Elé lépek és belenézek, azonban a tükörképem és az egész felület különös fényt vet vissza. Hunyorítanom kell, hogy megnézzem jól láttam-e azt a zöldes fénysávot, amely végigsiklott a tükör felületén. Odin végig engem néz. Mikor felé fordulok, félre lép, ezzel feltárva nekem a mögötte rejlő asztalt. A kőépítményen egy üvegburok alatt található egy kulcs. Előbb Odinra pillantok, aki csak egy bólintással jelzi, hogy közelebb mehetek. Ezt követően a tekintetem ismét megtalálja az arany kulcsot. Azt az arany kulcsot.

-Ez az a kulcs, ami bezárva tartja a Tükörvilág felé vezető utat – szólal fel végül.

-És az, ami ki is nyithatja – teszem hozzá.

-Így van – bólint egyet a király.

-És amit még meg kell találnunk – fordítom a fejem Odin felé. Látszólag nem örül annak, hogy ezt kimondtam. Habár ő közölte velünk ezt a tényt. – Ugyanis a múltkor azt állította, hogy ez nem az igazi – megfordulok és nekidőlök a kőasztalnak, majd összefonom a kezem a mellkasom előtt.

-Ebben is igazad van – vallja be nagy nehezen. – Még előttünk áll az, hogy megtaláljuk a kulcsot. Bár az Árnyak valahogy megoldották, hogy átjussanak. Nincsenek sokan, de pont elegen vannak ahhoz, hogy információt szerezzenek. Vagy pedig magukkal vigyenek.

-Hogy lehetséges, hogy máshol jöttek át? – ráncolom fel a homlokom. – Nem csak ez az egy be- és kijárat van? – mutatok a tükörre.

-De – helyesel. – De biztos találtak valami kiskaput. Egy titkos átjárót, amiről mi nem tudunk.

-Heimdall sem látja őket? – döbbenek le. Én eddig azt hallottam, hogy ő mindent is lát. Mindent, ami Asgardban és azon kívül történik. Nincs olyan, ami elkerülné a látómezejét, vagy a figyelmét! Kicsit meglep, hogy átsuhantak mellette.

-Ha olyan titkos az átjáró, hogy én sem tudok róla, akkor azt Heimdall se láthatja – kapom meg a nem túl nyugtató választ. Egy pillanatra elmerengek, a kulcson kezdek el agyalni.

-Hogy találjuk meg a kulcsot? – pillantok vissza a mellettem álló idős férfira.

-A prófécia szerint, a kulcs mindig valahol a Főnix közelében van – meglepetés ül ki az arcomra. – Ebből fogunk kiindulni.

-Nem emlékszem, hogy bármikor is láttam volna a közelemben egy arany kulcsot – nevetek fel keserűen.

-Pedig valahol meg kell lennie. És el kell kezdened gondolkodni, hogy hol futhattál össze ehhez hasonló tárggyal – tart pár másodperc szünetet, hogy fel tudjam dolgozni az információt. – Már, ha menni fog – elkerekedik a szemem arra, amit hozzá tett.

-Meg tudná nekem mondani, hogy miért ilyen lenéző velem szemben? – vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm. Meglepem a nem túl kedves kérdésemmel. – Tudtommal én vagyok az, aki megmentheti a maga csodás királyságát, aminek a tetején olyan szívesen ücsörög! Legalábbis maga, királyom – nyomom meg az utolsó szót. – Ezt említette nekem, és ha minden igaz, a prófécia is ezt írja!

-Vigyázz, hogy beszélsz velem! – emeli fel a hangját.

-Mert mi lesz, ha nem? – nevetek fel, majd el is lököm magam az asztaltól, hogy szembe tudjak vele fordulni. – Hazaküld? – nevetek fel ismét. Odin nem túl kedves pillantásokat vet rám egyetlen szemével. – Az nem lenne bölcs döntés, nem igaz? – tartok egy kis szünetet, majd mivel nem szól semmit, így újra magamhoz veszem a szót. – Szóval megtudhatom, miért viselkedik így velem?

-Mert nem téged vártalak! – kiabálja el magát, mivel már betelt nála a pohár. Felhorkantok válaszára.

-Akkor mégis kit? – tárom szét a kezeim, majd a combomnak csapom őket. – Arra számított, hogy magát választja ki a Főnix? Vagy az egyik fiát? Bocsánat, nem adná oda akármelyiknek, hiszen Lokiban nem bízik – egyetlen szeme elkerekedik. – Thorra számított? Vagy egy erős asgardira?

-Egy férfira! – folytja belém üvöltésével a szót. A megdöbbenésem erősen leolvasható az arcomról. Nem gondoltam volna arra, hogy nem mindegy neki milyen nemű az, aki elvileg megmentheti a királyságát és családja otthonát. Feszült mosoly kúszik az arcomra, a tekintetem is lesütöm. Mikor újra az előttem állóra pillantok, nyel egy nagyot. Gondolom nem tetszik neki, hogy narancssárga szempár néz vissza rá. Megfeszül az állkapcsom, nagyon türtőztetnem kell magam annak érdekében, hogy ne csináljak hülyeséget.

-Ha ennyire nem tetszik, öljön meg! – sziszegem. – Aztán hátha egy férfit talál meg az erőm.

Azzal gúnyosan rámosolygok és kijövök a kis szobából. Igen, faképnél hagytam Odint, Asgard királyát! De nem érdekel. Itt aggodalmaskodik, hogy a Tükörvilágbeliek átszivárognak, hogy lehet információkat szednek össze. Fél attól, hogy maguk mellé állítanak, hogy nekik segítenék, ha ők lépnek hamarabb. Erre ilyet vág a fejemhez, hogy neki nem mindegy, kiben van a Főnix ereje. Nem tök mindegy, ha segíteni akarok?

Már a palota folyosóit szelem. Még mindig olyan idegesség van bennem, hogy amikor elhaladok egy nagy zöld levelű növény mellett, szinte oda se fordulok csak hagyom, hogy lángra lobbantsam. Ezt követően kicsit nyugodtabbnak érzem magam. De a hangra és az égő növény illatára már jönnek is az őrök, hogy megoldják a helyzetet. Persze én már ott sem vagyok. A szobámba érve, miután becsukom az ajtót, jobb öklöm azonnal találkozik vele. A kemény arany ajtótól a középső ujjam alatti bütyköm vérezni kezd.

-Beléd meg mi ütött? – a hang irányába kapom a fejem, és meglátom Lokit, ahogy épp az erkélyről lép be a szobába. Meglep, hogy itt van.

-Te mégis mit keresel itt? – kérdezem csodálkozva. Közben bal kezemmel a jobb kézfejem fogom, ezzel is próbálom elérni azt, hogy a vér ne csöppenjen le a földre.

-Gondoltam megvárlak – elém lép, hogy jobban szemügyre vegye a kezemet. – Kíváncsi voltam, mit akart tőled Odin. És hát számítottam rá, hogy ideges leszel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire – próbálja megfogni a kezem, hogy jobban lássa a sebet, de elhúzom tőle. – Hadd nézzem meg! – tekintetünk találkozik. Pár másodpercig így állunk, várja a válaszom, az engedélyem. Megfeszül az állkapcsom. Lokin tényleg nem lehet eligazodni.

-Nem kell – lépek egyet hátra, majd elindulok a fürdő felé. – Nem először fordul elő – már hangosabban beszélek, hogy hallja, amit mondok. – Lemosom a vért, aztán egy kis kötés és kész is – lemosom a mosdókagylóból az oda folyt vért, majd a kezemet is megtörlöm. Visszasétálok a szobába, hogy kivegyem a szekrényből a táskám. Szerencsére Thor nem pakolta ki a benne lévő dolgaim, így a kötszerem is benne maradt. Mindig hordok magammal, ugyanis nem egyszer fordult már elő az, hogy munkaidőben, vagy hazafelé hozzá kellett nyúlnom. Nem vagyok az a fajta nő, vagy ha úgy jön ki a lépés, újságíró, aki hagyja magát. Miután végzek a sebem bekötésével, Loki felé fordulok.

-Gyere – int a fejével, majd el is indul az ajtó felé.

-Hova? – vonom össze a szemöldököm.

-Levezeted a feszültséget – kapom meg a választ. – Nyugi nem edzeni viszlek – nevet fel, miután meglátja az arcom, illetve ahogy felé mutatom a sebes kezem.

-Akkor hova? – kérdezem kíváncsian, majd elindulok felé.

-Majd meglátod.

X

-Ez most komoly? – nevetek fel, majd meg is torpanok. Loki felnevet, majd hátra pillant rám mosolyogva. Közben persze meg sem áll.

-Még sose lovagoltál? – kérdezi.

-Egyszer – válaszolom, majd közelebb lépek az egyik lóhoz. Gyönyörű fehér szőre van, és szép hosszú sörénye. Simogatni kezdem, miközben folytatom. – Még kiskoromban.

-Na, akkor itt az ideje feleleveníteni – pillant vissza rám, majd fel is pattan a lóra. Követem a példáját. Miután elhelyezkedem, ismét megsimogatom a lovat. – Menni fog, vagy magyarázzak valamit?

-Majd, ha sikítok azért állj meg – válaszolom nevetve. Loki, miközben irányba állítja a lovat, mosolyogva rám néz a válaszom miatt. – Merre megyünk? – kérdezem.

-Csak kövess – kapom meg a választ.

-Tele vagy meglepetésekkel Loki. – nevetek fel.

-Laufeyson – teszi hozzá, mire én halvány mosollyal bólintok. – Te pedig? – vonja fel halványan és egyben kérdőn a szemöldökét

-Norton – kapok egy halvány, épp, hogy látszó mosolyt, majd hirtelen el is indul. Megforgatom a szemem és én is elindulok a lovammal. Nem telik bele pár másodpercbe és már vágtázunk is. Nem gondoltam volna, hogy az az egy óra, amit a lovagló iskolában töltöttem így megmaradt bennem! Persze közel se vagyok profi, és az is látszik, hogy Loki sűrűbben csinálja. De azért amennyire tudom, tartom a tempóját. Ugyan kicsit félek, nehogy valami olyat csináljak, amit a ló félreérthet és másfelé kanyarodjon, vagy épp ledobjon magáról.

Végig vágtázunk a kastély udvarán. Szerencsétlen férfi nem vesz minket időben észre, így a bokorba esik miattunk, amit mi megnevetünk. Jó idő van, a szél a sebességünk miatt kellemesen hűsítő és a hajunkba is belekap. A kastély hátsó kapuján távozunk, amiről én ezidáig nem is tudtam. Az aranyfalak mögött egy csodálatos füves puszta fogad minket. Érezhető, hogy már nem a járdán, hanem a füves földön vágtázunk. Elámulok a látványtól. Előttünk a távolban egy erdő látható és egy kisebb hegység. Felszabadító érzés a semmi közepén vágtázni, érezni a hideg szellőt, azt, ahogy a szél belekap a hajunkba. A friss levegő beáramlik a tüdőmbe, teljesen feltölt és lenyugtat. Szinte kiűzi belőlem az idegességet, ami az Odinnal való beszélgetésem során rám talált.

Egy ideig tudom tartani a tempót Lokival és a gyönyörű fekete lovával. De mivel én most ülök másodjára lovon, egyértelmű volt, hogy egy idő után le fog hagyni. Hamarabb ér az erdő széléhez. Így szembe fordul a lovával, majd le is száll róla. Miután oda érek, én is lepattanok a gyönyörű állatról.

-Innen gyalog folytatjuk – mondja Loki, majd elengedi a lovat.

-Figyelj, ha most azért hoztál ilyen messzire, hogy megölj – kezdek bele, miközben simogatom a ló nyakát. – Akkor remélem, valami szép helyen teszed ezt meg – nevetek fel a végére.

-Majd megmondod te, hogy szép-e – vigyorog rám, majd elindul be az erdőbe. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy tényleg utána menjek-e. Hogy biztos nem akar-e bántani. De egy fejrázással azonnal el is hesegetem ezeket a gondolatokat. Ha meg akarna ölni, nem beszélt volna arról, hogy nem Odinék az igazi szülei, nem akarta volna megnézni a sebem, nem várt volna rám a szobában! Bár az is lehet, hogy ez is része az egésznek. De kétlem. Azt az őszinte mosolyt, amit azelőtt küldött felém, mielőtt elindultunk, nem hiszem, hogy ilyen jól meg lehetne játszani. Igazából nem akarok a dolgok mögé gondolni! Úgyis kiderül, hogy csak beszélgetni jöttünk-e, vagy azért, mert ki akar nyiffantani. Lehet azért vissza se küldenék a cellájába, Odin biztos örülne neki.

-Hogy-hogy ilyen messzire eljöhetsz? – teszem fel a kérdést, miközben a kitaposott kis ösvényen lépkedünk.

-Nincs rajtam nyomkövető – nevet fel. – Igaz, azt mondták, hogy ne hagyjam el a palota területét, de gondolom, ha felügyelettel vagyok, akkor nincs gáz – pillant hátra rám.

-Addig nincs, míg nem csinálsz olyat, amivel visszaküldhetnek.

-Szerinted tennék olyat?

-Nem tudom – vonom meg a vállam. – Bízom benne, hogy nem!

-Miért? – szólal meg pár másodperc után. Gondolom megleptem a válaszommal.

-Ha már részben én intéztem el neked, hogy kint legyél. Örülnék neki, ha nem dobnád el azonnal – nevetek fel halkan.

-Azonnal nem fogom – kapom meg a választ. Hallom a hangján, hogy mosolyog.

-Kinek mi az azonnal – teszem hozzá, mire felnevet. Mivel a lábam elé nézek, hogy ne bukjak fel egy kidőlt fában, így miután azt átlépem, neki megyek Lokinak. Azonnal felpillantok, hogy miért állt meg és a szám is tátva marad. Az erdő mélyén vagyunk, ott, ahol már meredeken elkezd felfelé nyúlni a hegység. Szinte fel sem lehetne mászni rajta. Pár lépésre előttünk van egy gyönyörű kékszínű tó, melybe egy vízesés csatlakozik a hegyről. – Ez a hely, még mindig meg tud lepni – nézek körbe.

-Üljünk le – azzal Loki el is indul. Nem sokkal ezután már a tó partján ülünk.

-Miért hoztál ki ide? – fordítom felé a fejem, közben kérdő pillantást vetek rá.

-Mondtam már – pillant rám, majd vissza a tóra. – Hogy lenyugodj – azzal megvonja a vállát. – Jobb mintha szétvernéd a szobát, vagy a kezed.

-Gondolom az is érdekel, mi volt Odinnal? – tekintetem most nekem is a tóra vándorol. Halkabban és kedvetlenebbül tettem fel neki a kérdést. Loki nem válaszol azonnal.

-Csak ha meg akarod velem osztani – kapom a meglepő választ a csínytevések istenétől. – Ha nem akarod elmondani, nem kell. Nem azért hoztalak ki ide – von vállat. Lesütöm a tekintetem és gondolkodóba esek. Otthon, ha volt bármi is, azt mindig vagy Roxyval vagy Mickkel és a feleségével osztottam meg. Persze a bátyám is tud mindenről, de nem tudunk minden nap beszélni egymással. Nekem ott a munkám, ahogy neki is és emellett a családja. Hétvégén szoktuk általában felhívni a másikat. Akkor beszámolunk mindenről, ami az utolsó hívás óta történt velünk. Én szinte mindig a munkáról beszélek neki, néha van, hogy úgy veszi fel a telefont, hogy azt mondja, bármiről csak a munkáról ne. Ezen mindig jót nevetek. Imádom, mikor a lányairól kezd el mesélni, hogy milyen nagyok már, milyen ügyesek, mennyi mindent tudnak már. Hogy épp milyen vicces dolgot csináltak a héten. Gyakran küld róluk képet is. Imádom a kis csajokat. A nagyobbik tiszta anyjuk, míg a kisebb inkább rám hasonlít. Mármint személyiségileg. Kis vadóc. Most jöhet a kérdés, hogy mi van Damiannel? Nos neki csak azt mondom el, ami miatt nem akad ki. Persze mindig kiderülnek a rendőrségi ügyeim, de ő az utolsó, aki megtudja. Az ilyen problémáimmal mindig vagy Micket vagy Roxyt hívom. Bátyám nem is érti, hogy lehetek még vele együtt. Nagyon keveset mesélek neki róla, és állítja, hogy hallja a hangomon, hogy nem is boldogan teszem ezt meg, ha sor kerül rá. Szerinte nem illünk össze.

Most, hogy nincs esélyem egyikőjükkel sem beszélni, bevallom nem valami könnyű. Mindig is megoldottam magamban mindent, de azt utána jó volt elmesélni valakinek. Kicsit könnyített a lelkemen, hogy nem csak én vagyok az, aki tud róla. Könnyebben tudtam feldolgozni dolgokat is.

-Igazából – szólalok fel percek múltával. Loki lágyan felráncolt homlokkal felém fordul. – Annyi volt, hogy megmutatta a tükröt és a kulcsot.

-Vagyis a hamisítványt – teszi hozzá a feketehajú férfi. Még mindig nem nézek rá, inkább a földet bámulom magam előtt.

-Igen – helyeslem. – Elmondta azt is, hogy minél hamarabb meg kell találni az igazit, és hogy valahol az én közelembe kell lennie. Mivelhogy mindig a Főnix erejét birtokló személyhez közel jelenik meg a kulcs – ezt követően nyelek egy nagyot és hirtelen felkapom a tekintetem a tóra, majd vissza a földre.

-Történt még valami, igaz? – kérdezi halkan.

-A végén elég lenézően beszélt velem, ahogy szinte eddig mindig – nevetek fel keserűen, majd idegesen meg dörzsölöm a bal felkarom. – És megkérdeztem, miért – Loki hallgat, várja, hogy befejezzem. – Azt mondta azért, mert nem rám számított. Hanem egy férfira – Loki itt finoman megforgatja a szemét. Tekintete ezután is megtalál, és most kivételesen én is ránézek. – Erre azt mondtam, hogyha nem tetszik neki, öljön meg. Úgy hátha egy férfit talál meg a képességem.

-Te megőrültél – reagálja le Loki, mire én felhorkanok.

-Másképp nem lehet tudtommal lepasszolni a Főnix erejét – vonok vállat. – És ha ezzel megszabadulhatok ettől az egésztől, én nem ellenkezem.

-Befejezted? – ráncolja fel a homlokát Loki. – Én a helyedben már csak azért is maradnék – vonja meg a vállát. – Ezzel legalább még jobban elérheted, hogy ne tetszen neki a dolog.

-Ez is átfutott az agyamon.

-Megölni úgysem fog – folytatja. – Ahhoz már túl késő lenne – vigyorodik el.

-Kösz – nevetek fel. Ezt követően pár perc csönd áll be közénk, amit végül én török meg. – Szóval azt mondod, ne okozzak neki ilyen téren örömöt?

-Én ezt tenném – mosolyodik el, én pedig megnevetem a válaszát. Persze, mi mást is tenne! Felé pillantok és látom, hogy valamin nagyon gondolkodik. Többször meg is próbál megszólalni, de inkább visszafogja a hangját.

-Mondjad, mit szeretnél kérdezni Laufeyson! – nevetek fel a reakcióját látva.

-Csak eszembe jutott, mikor beszéltem neked Odinról és Friggáról – vonja össze gondolkodva a szemöldökét.

-És érdekel az én történetem? – mosolyodom el, közben felvonom az egyik szemöldököm. Ezt követően fel is nevetek, látva az arcát. Nagyon nem ért ő ehhez.

-Az, hogy érdekel, az túlzás – vigyorodik el.

-Hogyne – nevetek továbbra is. Majd szépen lassan alábbhagy a nevetés és a mosoly. Veszek egy mély levegőt, majd belekezdek. Próbálom röviden elmesélni neki, és nem nagyon belemélyedni a dolgokba. Annyira még nem bízom benne! És biztosra veszem azt, hogy még ő se mondott el mindent. – Hát nem nagyon vagyok egy izgalmas nő – nevetek fel. – Egyedül élek. Újságíróként dolgozom és ez bőven elveszi az időmet. Az a kávézó, ahova eljöttél értem, az nekem amolyan törzshely. Nagyon jóba vagyok a tulajjal.

-Igen – bólint rá. – Ez látszott.

-Ezen felül van egy barátnőm, aki amúgy nagyon hiányzik – mosolyodom el szomorúan. – Bár a munkám miatt sokat nem tudunk találkozni, de mindig számíthattam rá. Rá és persze a barátjára.

-Mi van a családoddal? – hallom a hangján, hogy próbálta ezt minél óvatosabban megkérdezni.

-Nos – nevetek fel keserűen. – Az apámmal nem tartom túlzottan a kapcsolatot – Loki itt meglepődik. – Van még egy bátyám. Őt imádom, bármit megtennék érte!

-Gondolom, nem szívesen beszélsz az apádról.

-Nem – rázom meg a fejem. – Kicsit nehéz. Talán majd egyszer – tekintetünk itt találkozik. Loki bólint egy aprót, jelezve, hogy megértette. Örülök neki, hogy nem erősködik. Bár, ha nem akarom elmondani, úgyse mondtam volna.

-Azt, hogy értetted, hogy nem először fordult már elő – itt a bekötött kezemre pillant és így azonnal leesik mire érti.

-Sok ember arcát vertem már be, mert nem úgy beszéltek velem, ahogy kellett volna, vagy épp mert rám mozdultak, esetleg megtámadtak – vallom be, de közben mosolygok. – Munka közben is előfordult már párszor – itt felnevetek, amit Loki megmosolyog. – Olyankor általában a rendőrségen kötöttem ki. És vagy a barátnőm, vagy a kávézó tulaja jött el értem. Persze mindig rájöttek a zsaruk, hogy ártatlan vagyok.

-Tele vagy meglepetésekkel – nevet fel Loki.

-Te beszélsz? – nézek rá. – Most te is nagyon megleptél.

-Mivel? – kérdezi halvány mosollyal.

-Ezzel – mutatok körbe. – És hogy érdeklődsz.

-Nem nézted volna ki belőlem?

-Ne haragudj meg – szögezem le azonnal. – De azok alapján, amiket hallottam rólad nem. Azt hittem, szóba se állsz majd velem, mikor melléd kerültem a cellába. Bár volt, hogy elég rideg voltál – itt egy pillanatra lesüti a tekintetét. – De pozitívan csalódtam benned.

-Azért csak légy óvatos – egy pillanatra összevonom a szemöldököm. Nem erre a válaszra számítottam. Nem tudom, mire véljem. – Velem is, és mindenki mással. Nem tudhatod, ki mit szeretne, vagy ki mit tervez.

-Te mit szeretnél? – kérdezem halkan. Közben készen állok arra, hogyha kell fussak, vagy használjam az erőmet.

-Még én sem tudom – vallja be, mire kifújom a benn tartott levegőmet. – Még csak nem rég szabadultam – mosolyodik el. – És mivel nem számítottam rá, így nem volt tervem – erre mind a ketten halkan felnevetünk. Időközben elkezdett besötétedni. – Ideje lenne visszaindulni – azzal fel is áll, én pedig követem. Kiérve az erdőből elnézek a távolba, ahol Asgard látható, azonban amint a palotára pillantok, megtorpanok. Loki értetlenül néz vissza rám, majd követi a tekintetem. – Ugye nem a nyugati szárnyban gyújtottad fel azt a növényt? – kérdezi ridegen.

-Nem – ezzel megkapja azt a választ, amit nem szeretett volna.

-Nyomás – azzal mind a ketten elkezdünk rohanni a lovainkhoz. Odaérve szinte villám sebességgel pattanunk fel rájuk és indulunk el. Nem túl nyugtató látvány, hogy a palota hátsó részének egy szakasza lángokban áll. Közelebb érve már jobban látjuk, hogy csak egy szoba ég. Amint meglátjuk pontosan hol, Lokival idegesen és egyben kis ijedtséggel a szemünkben nézünk össze.