M Á R T O N   H E D V I G                     8 évvel ezelőtt, szeptember 7.

- Ja, a Rácz-ügy? -kérdezett vissza Kátay Szilárd, miközben felhúzta hájas alsó felére a nadrágot. Egy kiadós, feszültség levezető szex után mindig felszabadultabban és készségesebben beszélt a munkájáról. Azzal, ha napközben, az irodában zaklatom kérdéseimmel, csak az őrületbe kergetem és ilyenkor általában udvariasan elutasít. Így erősen vissza kellett fognom magamat, mikor Rácz Szilveszter -láthatóan nyugodtabb idegállapotban, mint érkezésekor- elhagyta az irodát. Nem szabadott lerohannom Kátayt. Várnom kellett a ma délutáni légyottig.
Kátayné a héten külföldön tartózkodott, úgyhogy az egész kertes ház kettőnké volt, mind a két szintjével, a pezsgőfürdős jakuzzijával és a hatalmas, puha, besüppedős franciaágyával is.
(Ez az utóbbi mondat teljesen olyan volt, mintha egy romantikus regény hősnőjétől idéztem volna, aki fellélegezve a feleség-veszély elhárulása után így ujjong: "édes kettes egész hétvégén! Juhé!" Haha. Márton Hedvig és Kátay Szilárd, a titkos szeretők. Fúj.)
Szóval munka után eljöttem vele, de persze nem azért, mert annyira lázba hozott volna a személye- és főleg (fúj) a teste. Hanem Bánffy Levente ügye annál inkább.
- Elég különleges eset ez most. - itt biccentett egyet - Végre valami más. Rácz most nem a vádlott, hanem a vádló volt, akit ráadásul csúnyán átejtettek.
Felvontam a szemöldökömet, hasra fordultam az ágyban, államat megtámasztottam egyik tenyeremmel, a másik karomat pedig keresztbe raktam melleim előtt.
- Igen? - kérdeztem kíváncsian.
- Aha. Rácz egy kicsi és jelentéktelen politikai pártot vezet, a Progresszív Akciót. Hallottál róla?
Megráztam a fejem. Politika terén nem vagyok jártas.
- Egész idáig én sem. Rácz kicsit furán is ráncolta a homlokát, mikor mondtam, hogy én bizony nem ismerek semmiféle Progresszív Akciót. -nevetett, közben visszamászott mellém és az ágytámlának dőlt.
- Szóval mi is történt?
- Milyen kíváncsi vagy ma, drága! Nyugtass meg, hogy azért másra is az vagy. - vigyorgott kéjenc módjára és rácsapott a fenekemre. Fúj.
Gyorsan magamra húztam a takarót. Még egy drága, és és és és... És nem tudom mi lesz, de éreztem, hogy lassan felment a pumpa.
- Szóval az történt, hogy valami Bánffy Máté, aki ennek a pártnak az elnök-helyettese, megirigyelte azt a csekély hatalmat a pártvezető Rácztól, ezért leakarta mondatni. És azt találta a leghatásosabb módszernek, ha megfenyegeti. Pontosabban nem ő, hanem a fia. De egyébként te is bent voltál, mikor lejátszottuk a felvételt.
- Igen, de nem igazán figyeltem - hazudtam. - Lefoglaltak a mappák. Annyi rémlik, hogy le kell mondania a pártelnöknek. Meg valami fényképek... Jaj, meg a pasi egy kislányt is említett.
- Mármint Rácz? - nyúlt az éjjeliszekrényen lévő cigarettásdobozért. Előhúzott egy szálat, szájába helyezte, majd rágyújtott. - Igen, igen, készültek a lányáról erotikus felvételek, amiket Bánffyék el akartak adni a sajtónak. Ezzel zsarolták.
Micsoda? Erotikus képek? Bánffy? Nem kellett színlelnem meglepettségemet.
- Honnan vannak a képek?
- Valószínűleg valamelyik Bánffy készítette őket. Gondolom a fiatalabb, hiszen a lány még csak tizennyolc éves, nyilván nem az idős pacákkal fog kavarni.
De mi van Levente menyasszonyával? Tudnia kellett erről az egészről, hiszen biztosan hosszabb időt töltött együtt a lány meg Bánffy. Azt pedig nem lehet csak úgy eltitkolni, nem? Egyébként nagy kő esett le a szívemről, most, hogy kiderült: a kislány nem is olyan kicsi. Ezek szerint, elvileg van józan döntésképessége. És bár, Levente szikrázó vonzereje tagadhatatlan, jobb esetben egy tizennyolc éves azért mégsem dönt úgy, hogy csak úgy odaadja magát egy hét évvel idősebb férfinak. Nem minden lány olyan, mint én. Vagy mégis?
Szentséges ég, szerencsétlen lány! Bánffy, te meg egy hatalmas szemétláda vagy!
- De Rácz miért hozzád fordult egy ilyen üggyel? Nem az ügyészségen kell feljelentést tenni?
Szilárd kifújta a füstöt.
- De bizony. Csakhogy az ügyészt, Koós Botondot, aki ráadásul a legfőbb ügyész, a Bánffy fiú hamarabb érte el, mint Rácz. Nem tudjuk, hogy mekkora összeggel, de lefizette. Ügyész barátunk így érdemi vizsgálat nélkül és mellébeszéléssel akadályozta meg a vizsgálatok indítását, a felvételt pedig még csak meghallgatni sem volt hajlandó. - mondta - Ráczot azzal utasította el, hogy a feljelentés tárgya „nem bűncselekmény", ezzel a Büntető törvénykönyv írott szabályaitól és íratlan szellemiségétől teljes mértékben eltekintett, tekintélyes főügyészi tisztségét mindezekkel pedig pimaszul szembe köpte.
Szilárd mosolyogva rám nézett.
- Bocsánat a fogalmazásért, az ügyvéd beszél belőlem.
- Nem gond, van gyakorlatom a megértésében. - mosolyogtam, majd megjátszott szörnyülködéssel húztam mellkasom alá a párnát - Borzalmas, milyen emberek vannak.
Kátay bólintott.
- Rendőrség? Náluk nem próbálkozott? - kérdeztem.
Nem tagadom, valamiért aggódni kezdtem Bánffyért, csak még én sem jöttem rá, hogy miért. Mindenesetre jobban kifejezte volna akkori érzéseimet az a kiegészítés, hogy "ugye náluk még nem próbálkozott?".

- Az ügyészség után első útja a főkapitányságra vezetett. Most már két vád is volt az asztalán: zsarolás és korrupció. Azonban Bánffyék megint egy lépéssel előtte jártak. Egy kis lóvé a rendőrfőkapitány zsebébe és az máris széttárt karokkal fogadta Ráczot: ő bizony tehetetlen. A hangfelvételt meg, természetesen nem találta többnek egyszerű koholmánynál.
- Huh, szegény fickó! Akkor most mit fog tenni?
- Éppen ezért jött el hozzám, mert tanácstalan. Valahogy el kell kapnunk Bánffy Mátét. Rácz foga viszont inkább az ifjabb Bánffyra fáj, mert az apja őnélküle tehetetlen. Azt mondja, elsősorban rá kell koncentrálni, mert a fiú mozgatja a szálakat, és Rácz szerint meglehetősen ravaszan.
Szólnom kellett Leventének.
Várjunk. Állj, állj, állj. Mi közöm volt nekem ehhez? Nem tartoztam felelősséggel Bánffy Levente iránt. Ő cseszte el, hát most egye meg, amit főzött! Jobb nem beleavatkoznom a dologba, mert korántsem voltam olyan óvatos és rafinált, mintsem hogy túléljem ezeket a játszmákat.
Mégis...
Valahogy...
Miért szorult el szívem, ha magam előtt láttam Bánffy Leventét a bíróság mesterien faragott fapaneljei között, közre fogva két büntetésvégrehajtó által, a bíró szigorú tekintete előtt, bilincsben?
- Mit tervezel, hogyan akarod elkapni őket?
Kátay egy hosszú pillanatra maga elé meredt. Szívott egy slukkot. Az ezüstös füst az orrlyukán át távozott, kacskaringós utat leírva.
A szívem kalapált. Basszus, Szilárd, basszus. Mondd már!
- Még nem tudom. Túl nagy össze-visszaság van most a fejemben. Még rendszereznem kell a dolgokat és friss, tiszta elmével elkezdeni gondolkodni. Ezért is jó, hogy itt vagy nekem...-mondta, miközben benyúlt a takaró alá és megmarkolta a fenekemet. Fúj.- Érdekes, de a kemény feneked valahogy mindig elfedteti velem a munkaügyeket.
Rámosolyogtam, megcirógattam borostás állát. Fúj.
- Feláldoztam a szombatomat emiatt.- sóhajtott fel. - Rácz megint bejön, kidolgozzuk a részleteket.
- A holnapot?
-  Igen.
- Szeretnéd, hogy bemenjek?
- Igen, kérlek. Megnyugtatna a jelenléted. Vagy inkább nyugtalanítana... - kuncogott.
Fúj.
Hümmögtem. Nem jutottam előrébb. De mégis többet tudtam, mint amennyit Bánffy Levente...
Kátay elnyomta cigarettáját az éjjeliszekrényre készített kis tálkán. Hozzám fordult, bűzös lehelete betöltötte a szobát. Legalábbis az én aurámat biztosan, amitől megborzongtam. Nem a jó értelemben.
Egy nyálas puszit nyomott a vállamra, lehúzta a takarómat, apró nyögések közepette mögém helyezkedett. Hogy a vágytól, vagy a nehézkes mozgásából adódó fájdalomtól nyüszögött, azt nem tudtam eldönteni.
Fúj. Duplán fúj.
Az ajtó fölött lógó órára pillantottam. 16 óra 03 perc.
Még van egy találkozóm Leventével. Igaz, hogy két óra múlva, de ezt Kátay nem tudta. Hála az égnek, nem kellett nagyot kamuznom.
Elkezdtem ellenkezően mocorogni a petyhüdt, kövérkés férfitest alatt. Kátay abbahagyta, amit éppen csinált (fúj), megkérdezte, mi  a baj.
Soroljam? Az idősödő pasik miért hiszik azt, hogy a fiatal szeretőjük élvezi, amit csinálnak? Vagy tudták nagyon jól a hátsó szándékokat, amik ezeket a fiatalokat az ágyukba csalogatták, és csak kihasználják a helyzetet? Ez a legkínosabb dolog, mert úgy tesz mindkettő, mintha nem az érdekek irányítanák a kapcsolatot. "Hogy mi, kihasználom? Miről beszélsz, én nem vagyok ilyen!" meg, hogy "Hogy mi? Azt mondod, hogy csak a pénze miatt lennék vele? És azt azzal támasztod alá, hogy huszonnyolc évvel idősebb nálam? Ugyan már, a szerelem kortalan!"
Hogy Szilárd játszotta-e a tudatlan szeretőt, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is tisztában volt azzal, hogy csak azért fekszem le vele, mert meg akartam tartani az állásomat, azt nem tudom.
De őszintén, nem is érdekelt.
Per pillanat egyetlen dolog foglalkoztatott: minél hamarabb eltűnni innen, találkozni Bánffyval és beszámolni neki a Rácz-ügyről.
- Nincs semmi, csak eszembe jutott, hogy nekem ma még van egy találkám fél óra múlva.
Kátay azonnal legördült rólam. Végre.
- Miért nem mondtad? Elengedtelek volna hamarabb.
- Ó, nem lényeg igazából, még odaérek időben. Csak annyit szeretnék kérni, hogy gyorsan lezuhanyozhassak... - simítottam végig arcán.
Fúj.

Pontosan háromnegyed hatra értem haza. Lehet, nem kellett volna olyan sokáig zuhanyoznom Kátaynál, de muszáj volt lesikálnom a mocskát magamról.
Sára nem volt otthon, viszont hagyott egy cetlit a konyhapulton, amiben tájékoztatott, hogy a Kristóf gyerekkel "lépett le vacsizni". Komolyan, Sári? Jobbat nem találtál?
Bementem a szobámba, feloltottam a villanyt, közben a telefonomon benyomtam egy jó kis ereszd-el-a-hajad számot (ideje egy kicsit lazítani a sok izgalom után), rögtön elriszáltam a szekrényig és kinyitottam az ajtaját.
- Mit vegyek fel? - énekeltem a vokál dallamára és közben ringattam a csípőmet ritmusra.
- A borvöröset! Abban senki sem fog szajhának nézni.
Sokkot kapva pördültem meg. Mi a...?
Világos, szürkésbarna zakóban, kigombolt inggallérral, sötétszürke nadrágban, hozzá csodásan passzoló barna cipőben, szétterpesztett lábakkal, könyökét a térdére támasztva, gyönyörű, hófehér ujjait összekulcsolva, arcán végtelenül szenvtelen vigyorral ott ült az ágyamon Bánffy Levente.