M Á R T O N    H E D V I G                             8 évvel ezelőtt, szeptember 3.

Elmerengve fürkészte az arcomat. Hideg tekintete igencsak frusztráló volt, kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Pillantása lefegyverzett, szája egyenes, rezzenéstelen vonallá változott.
Borsódzott tőle a hátam, de még így is lélegzetelállítóan szexinek találtam. Hasonlított valakire. Igen, nagyon is. Talán valami régi francia filmben láthattam hasonló pasit...
Megfigyeltem arcának minden egyes részletet: a fehér, már-már sápadtnak ható bőrét, mereven tartott állát, az apró, halvány anyajegyet a bal orcáján, a harciasan összehúzott vörös szemöldökét, a nagy gondolkozásban a homlokára szökött ráncokat.

Alain Delon.

Igen, első ránézésre teljesen egy Delon- hasonmás.
Haha. Bánffy Levente, az ötvenes évekbeli filmsztár.
Elképzeltem, ahogy a következő pillanatban előkapja cigarettáját, rágyújt, majd hagyja, hogy a szája sarkából kilógjon, haját hátrazselézi, biccent egyet, és rekedt hangon szól, hogy "hé, bébi!".
Az a férfi volt, akinek elég egy kisujját mozdítania, és máris végzetes sebzést okozott a nő szívében. Ezt már akkor is megállapítottam, mikor először megláttam, de itt, a kocsiban némán ülve és egymást vizslatva, bizonyossá vált.
Vajon milyen lehetett az érintése, mikor keze végigszánt a testeden? Milyen lehet meztelenül, az ágyban, lihegve és kipirulva a vad szextől?
Jesszusom, lehet tényleg nimfomán hajlamom van...
- Mire gondolsz, Hedvig? - reszelte hófehér fogai között.
Elpirultam. Nyilvánvalóan hazudni fogok neki.
- Azon gondolkodom, miként szabadulhatnék meg tőled.
Fölényes, magabiztos mosoly jelent meg arcán. Lazított szigorú, zord tartásán.
- Meg akarlak fejteni, Hedvig. - simított végig felső ajkán. Éreztem, ahogy a hormonok a fejembe zúdulnak és megakadályoznak mindenféle értelmes gondolat megteremtésében.

Szentséges ég. Ez a pasi szívdöglesztő.

- M-micsoda?
- Úgy hiszem, több vagy egy csinos pofinál meg két szép, hosszú combnál.
Sután pislogtam. Látva ezt, Bánffy felsóhajtott, ahogy egy tanár szokott, mikor a rossz tanuló felel.
- Hadd magyarázzam el. - kezdte tudálékosan. Látszott, mennyire szerette magát, mikor valami okosat kell mondani. - A nők szeretik a férfiakat. Eddig megvan, ugye?
- Nagyon vicces.
- Várj, még nem lőttem le a poént. - emelte fel mutatóujját. -  Figyelsz? A férfiak is szeretik a nőket.
- Hú, te aztán tudsz valamit.
Megfogta fekete zakójának nyak részét és megrántotta,  amolyan "ki, ha én nem?" stílusban. Elmosolyodtam. Jó, a poénkodást még egy sorozatgyilkostól is szórakoztatónak találom.
- Tehát. Vannak férfiak, akik jobban szeretik a nőket, mint az átlag, ezért minél többet igyekszenek az ágyukba hurcolni. Gondolom ettől érzik magukat igazi férfinak meg vonzónak, meg dominánsnak meg ilyesmik. Ezeket a férfiakat a köznyelv "nőcsábásznak" nevezi.
Aztán van ugyanez az eset, csak a szebbik nem képviselőinél. A köznyelv az ilyen nőket "ribancnak" titulálja.
Míg az előbbi viszonylag nem kelt nagy felháborodást ismerősi körökben meg társadalmi szinteken sem, utóbbi rögtön határozott elítélést vált ki. Gondolj csak bele, mire kapnak rá jobban az emberek: "Brad Pitt bevallotta, hogy ötszáz nőt fektetett meg" vagy, hogy "Angelina Jolie bevallotta: ötszáz férfi hálószobájában bukkant fel"! Melyiken fognak hüledezni?
- Nem szeretem Brad Pitt-et. Ja, és észrevettem, hogy szofisztikáltan leribancoztál, bunkó. - emeltem fel államat sértődötten.
- A nő kikéri magának, hogy leribancozzák, azt mondja, hogy joga van választani, hogyan él; a pasi viszont büszke, még dicsekszik is, pedig ha objektíven szemléljük, erkölcsi és etikai szempontból erősen kifogásolható ez az "életforma", legyen szó bármelyik nemről. Hosszútávra meg egyenesen rossz befektetés, hiszen minden nőnek és minden férfinak ugyanaz van a lába között, egy idő után senki semmi újjal sem tud szolgálni, sivár lesz a dolog, és legfőképpen céltalan.
- Állj, állj, állj! Igenis jogom van eldönteni, hogy hány emberrel fekszem össze! Ez az én életem, én döntök róla. Nekem így jó.

Nem. A szüleimet elkergettem magam mellől, pontosan a fiúügyeim miatt, a legtöbb fiú szívét darabokra törtem, egykori barátnőimet szinte mind elvesztettem, mert a párjuk velem csalta meg őket, sokan pedig valóban ribancnak gondoltak, nem fogadták el, hogy nekem ez így megfelel, ami végső soron senkinek sem esik jól. És még sosem szerettem senkit úgy igazán, szerelemből. Mindig csak a szex, a szex és a szex. Jól akartam érezni magamat, de az üresség, ami utána maradt, valahogy sosem került betöltésre.
Azt hiszem, erre nem mondják, hogy jó.

Levente, figyelembe sem véve előbbi mondatomat, folytatta:
- Az ember, aki eddig így élt, harmincöt-negyven évesen rádöbben, hogy ez így nem mehet tovább, gyorsan meg akar majd állapodni, hogy legyen értelme szánalmas, olcsó kis életének. Megszületnek az elkapkodott, rossz házasságok, villám-válások, majd kezdődik az egész elölről, - mutatóujjával kerékforgást imitált- mint egy véget nem érő mókuskerék, ami fogságban tart... És tudod, mi a legszomorúbb? Az, hogy azt hiszed, szabad vagy. "Én azt csinálok, amit akarok, ez az én életem, nekem így jó" stb. Közben rabja vagy a saját testednek és kontrollálatlan vágyaidnak.
Kivárt egy pillanatot, hátha reagálok valamit. Hát nem. Mit képzel, ki ő, hogy megmondja, mit csináljak?
- Na, de miért is mondom el ezt neked? Ötlet?
Megráztam a fejem.
- Hát persze, miért is lenne? - mosolyodott el lemondóan. - Tudod miért fogadják el a nőktől nehezebben a léha életet és a könnyelműséget?
Közelebb hajolt. Megcsapott friss, széna-illatú parfümje.
- Mert titeket, nőket a társadalom többre tart, mint minket, férfiakat. - suttogta sejtelmesen.
Visszahelyezkedett.
- Azt becsülik a nőben, ami eleve bennetek van. Ártatlanság, gyengédség, lelkiség, esztétikum, szeretet, meg hasonló dolgok. Ami az embert megkülönbözteti az állattól. Mondhatjuk azt, hogy többet vár  tőletek. Kicsit az egész társadalom nőiesre van beállítva, hiszen azt gondolják a legtöbben, hogy a pasi úgysem tud uralkodni magán. A nő viszont felül tud kerekedni a vágyain, és így valahol győzedelmeskedik a lusta férfi felett. Szabad lesz. Ezért tiszteli annyira a szűziességet és az anyaságot, meg minden érzést és szokást, ami ezekkel kapcsolatos.
- Ezek maradi dolgok.
- Nem, Hedvig, ezek értékek.
- És te persze ilyen szentül, ilyen konzervatívan élsz. Képzelem...
- Politikával foglalkozom. Nem minden cselekedetem van összhangban a szavaimmal... De most nem rólam van szó, hanem rólad. Te több vagy egy szőke ribancnál, tudom. Nem akarsz igazi nővé lenni, nem csak egy nedves szeméremtestté, akit használnak és aki másokat használ?
Megrökönyödtem szavain.
Mi van, ha igaza van? A bárban is felmerült bennem, hogy abbahagyom a cédaságot. Talán a sors hozta elém aznap ezt a férfit, hogy megszabadítson láncaimtól? Csak Bánffy Levente kellett ahhoz, hogy végre megzabolázhassam féktelen kéjemet, amely szinte minden kapcsolatomat megfertőzte?
- Talán motivációs tanácsadó is vagy?
Vigyorgott.
- Az esetek többségében inkább demotiváló.
- És ez most miért kivételes eset?
Pár másodpercre elcsöndesedett, gondolkodott a megfelelő válaszon.
- Szeretem a nőket. És fáj látnom, ahogyan elcseszitek magatokat.
- És miért pont engem szemeltél ki, annyi nő közül?
- A kérdés inkább az, hogy te miért pont engem szemeltél ki annyi férfi közül?
Oké. Megvett. Tetszett ez a Bánffy.
- Szóval te igazi nővé tudsz varázsolni engem?
- Garanciát nem vállalok, tőled függ minden.
Hmmm. Másnem dugunk egyet jót.
- Kíváncsian várom. Hogyan szándékozod megtenni?
- Én leszek az első fickó, Hedvig, aki nem fog téged megdugni.- vigyorgott önelégülten.