B Á N F F Y    L E V E N T E                                    8 évvel ezelőtt, április 20.

Az orvos notesze egy nagy rakás... használhatatlanság. Semmi információ a titkos alagutakról, a lezárt járatokról, amiknek lelakatolt kapuját pókháló és a rég elfeledettség selyemhálója szövi be. Semmi, semmi információ arról, hogyan lehet innen meglépni.
Semmi, semmi, semmi. Dobd el, fölösleges ezzel foglalkozni.
-Nem, várjunk csak. - ahogy még egyszer átpörgettem a lapokat, színekre lettem figyelmes. Zöld, sárga, piros, fekete. Az oldalak széle -ha éppen nem kávéfoltos volt-, beszínezve, de ami még érdekesebb volt, azok a fel-feltűnő, rajzolt emberfejek, portrék voltak. Néhányuk ismerősnek tűnt.

Zöld szekció harminchetedik lapja. Kopaszodó, sovány képű férfi. Arca, mintha citromba harapott volna.

"Tamás, 47 éves. Vezető panasza a mindennapos jelenségként fellépő intenzív álmosság. Pihentető, 8+ órás alvás sem segít. Az állapot immár az 5. hete tart, munkáját nehezen látja el, szoc. funk. romlása. Pszichoaktív szer használatának jele nincs.
F51.1 ?
Z.osztályi elhelyezése nem indokolt."

Uncsi. Lapoztam még párat.
A lap széle itt már piros, mint a vér.
Huszadik lap.

"Zita, 36 éves. Öngy. kísérlet miatt hozták be. Népes rokoni kíséret,még a távoli unokatesója is meglátogatta itt tartózkodása folyamán - rendezettnek tűnő szoc. háttér. Beszélgetésünk során kiderültek: tartósan bizonytalan énkép, nikotinfüggőség, hosszabb-rövidebb ideig tartó érzelmi labilitás, párkapcsolati kudarcok, elmondása szerint ezek mind feltűnően intenzív érzelmek, kapcsolatok voltak. Haragosság, stressz: ez szinte állandó állapot, súlyos félelem a gyermektelenségtől és egyedül maradástól. Pedig egész csinos csajszi.
! öngyilkossággal való fenyegetőzés ! 02.15.
! öngy. fenyeget. ! 03. 04.
F60.31
202-es szoba. "

Pff. Még uncsibb.
A következő oldalon viszont már nemcsak egy ismerős arcra bukkantam, hanem egy olyanra, aki az enyémmel szemközti ágyon ült. A neve nem volt újdonság: Szabolcs, 22 éves.
Szabolcs naphosszat hevert az ágya foltos matracán, kezeit művészinek szánt mozdulatokkal a levegőben hullámoztatva. Ha viszont mégsem ezt csinálta, akkor a külön számára fenntartott "jóga-puffján" pazarolta az idejét, (bezzeg az én fotelem!) amin, nem nehéz kitalálni, mit is csinálhatott.
A jóga procedúra napfelkeltétől - itt fontos megjegyezni, hogy a tag halálosan rettegett bárminemű sötétségtől. Nem a metaforikus sötétségtől, hanem a konkrét fizikai jelenségtől. Napokig nem csukta be a szemét egy pillanatra sem, alvásról hírből sem hallott. A szemei lassan meredezve álltak ki a koponyájából, mintha csak úgy mellékesen, utólag ragasztották volna oda őket. Ez még nem is zavart volna engem, sőt, valamilyen szinten szórakoztatott is, hiszen órákig tartó farkasszem versenyeket tudtam vele rendezni. Annyiban voltam érdekelt a történetben, hogy félelmének hála a 203-as szobában esténként folyamatosan égett a villany. És bár, mostanában megtanultam, hogy el tudjak aludni akármilyen erősségű fény mellett is, a szememnek és a fejemnek egyáltalán nem tett jót a folyamatos világosság. Az állandó fény lassan villódzássá alakult át, egy nap pedig arra ébredtem, hogy színes szalagok és alakok játszadoznak a szemem előtt. Lila, sárga, kék, zöld, rózsaszín színekben pompáztak, és akkor értettem meg, Szabolcs miért nem akarja leoltani a villanyt, és mire csinálja a kezeivel azt... azt, amit csinál. Azt a művészieskedős izét. Megkérdeztem egyik nap a dologról, de ő csak bambán bámult rám és valami Tan Kapujáról meg bolygóállásokról meg idézésről meg Buddháról meg bardóról meg mantrákról meg gonosz szellemekről meg móksáról meg  pratítja-szamutpádáról beszélt. Ő bizony nem látta a szalagokat. Mindenesetre kipróbáltam én is a művészieskedő izét, meg a jógát Szabolcs segítségével.
Halálosan, végtelenül unalmas volt. A szalagok napról-napra halványabbak lettek, az alakok sértegetni kezdtek, Szabolcs hümmögése és ohm-olása az idegeimre mentek, a magyarázkodása a szanszkrit meg mittomén milyen tibeti szerzetesek és az ezoterikus, mágikus ufók azonosságáról pedig az őrületbe kergetett, a fény pedig egyre jobban irritált. 
Ennyit a megjegyzésről.
Szóval Szabolcs jóga-procedúrája napfelkeltétől  tartott reggeliig, majd az újabb kör reggeli után kezdődött és egészen estig tartott. Az igaz, nem voltam biztos ezekben a határidőkben, hiszen a nappal egybefolyt az estével és viszont. Közben a világosságtól a szemeimet majd kikapartam a helyéről, a fejem zúgott, és ami ennél még rosszabb: a visszatértük.
Öld meg! Öld meg! Láááátlak! Ta-dam, ta-da-dam, ta-dadam, egy, kettő...
Szóval az irritációm egy nap olyan erőssé fokozódott, hogy háromra egyszer csak a jógázó, ohm-mogató Szabolcshoz léptem, nemes egyszerűséggel kihúztam alóla a jóga-puffját és kivágtam az ablakon. Kivágtam volna, hiszen az ablakra rács lett felszerelve, a puff meg meg felakadt a rácsok között. Lett nagy cécó, az ápolók szidtak, mint az oviban a rossz kisfiút, Szabolcs átkokat szórt rám, de mind hiába, a puff nem került vissza se a kórtermünkbe, se nem esett ki az udvarra. Ott ragadt, és nem volt az a földi vagy túlvilági erő (Szabolcs legnagyobb bánatára), ami onnan kimozdíthatta volna.
Szabolcs azóta állva jógázik, de legalább egy ujjal mindig megérintve a beragadt puffot, hiszen a kontaktus is a rituálé fontos része. De azóta nem ohm-ozik, hála az égnek. Meg Buddhának. Na jó,  meg Bánffy Leventének.
Ja, meg persze neheztel is rám, sértődötten szemlél, ahogyan most is teszi, miközben én meg az ő elcseszett kórképét olvasgatom Pethő noteszében.
Skizofrénia. Mágikus gondolkodás. Katatónia.  
Amúgy nem tudom mit vár. Kérjek bocsánatot? Vegyek neki egy új puffot? Faszt, mi vagyok én, szeretetszolgálat?
Meg amúgy annyira nem is érdekel.
Tovább lapoztam, a fekete rész következett. Itt a lapok üresen meredtek vissza rám, kivéve egyet.
Szembe találtam magamat... Magammal. Összehúztam a szemöldököm. Miért vagyok a fekete lapon? És az ott... Mi a faszom az ott?? Most komolyan ott van az a sebhely a homlokomon? Meg a szememnél? És az ott mi a faszom? Horzsolás? Most komolyan??

Acut poliform pszichotikus zavar. Viselkedés bizarr elemekből áll, agresszív, meglepően veszélyes a többi beteghez képest. (kieg. betegség, szem.zavar?) Megérkezésékor fokozott izgalmi állapot, paranoid doxasmatöredékek, majd teljes catatonia. Fél órával később röhögőgörcsök. Hallucinatio: acustikus, vizuális (?)
Negál. Betegségbelátása nincs

medicatio/alk.therapia: Zipwell, Rivotril, Fluanxol (?)

diag. DIFFERENCIÁLATLAN(???) SCHIZOPHRENIA

Legalább a bizonyítékom már megvan. Rám aggatják az elmezevart (itt áll, tessék, fekete-fehéren!), hogy itt tudjanak tartani. Tudom én, mi folyik itt! Értemén, igen! Összejátszotok, ha? Nem rossz, nem rossz... Ám késő!
Sürgősen véget fogok vetni ennek, méghozzá mi hamarabb. Vagyis! Sürgősen! Nem késhetek el a feladatommal, különben... Különben... Bele se merek gondolni, mi lesz...
Becsuktam a noteszt, gondosan elrejtettem -  majd azt hiszitek, elmondom, hova, mi? Hát a fa... fenét! - majd felálltam, elővettem a másik rejtekhelyről a telefont, amit a 208-as szobában lakó női beteg szerzett nekem kétes ügyletek -értsd: elcsórta az egyik szobatársától, aki az egyik ápolótól lopta- árán, visszaültem az ágyra, bepötyögtem egy számot (nem, nem mondom el honnan tudom) majd vártam, hogy kicsöngjön. A várakozó zeneként betolt boldogság-túltengéses dallam idegesítően kúszott végig a hallójárataimon, már majdnem levágtam a telefont, mikor egy negédes női hang szólt bele a kagylóba.
-Üdvözlöm, itt a Mediashop telefonos ügyfélszolgálata. Miben segíthetek?
Nem teketóriáztam, azonnal a tárgyra tértem és megrendeltem a terméket, amit a bőrfotel mellé még anno akartam, de akkor pórul jártam, mert megszakadt a vonal.
-Ezen kívül még valamit?
Elgondolkozva simítottam végig a borostámon.
-Hm. Tükröt árulnak? - kérdeztem, majd tekintetem Szabolcsra tévedt. Már nem engem bámult, hanem nyújtott. Az jóga rituáléhoz készülődött.
Hm. Na jó.
- És jógamatracokat?