M Á R T O N   H E D V I G              8 évvel ezelőtt, március 12.

- Mi a szar?!
A saját eldobható, rózsaszín, virág mintás nyelű borotvám pengéjével néztem farkasszemet. A kéz, amely egyfajta lefegyverzés gyanánt felém tartotta a "halálos fegyvert", kissé remegett. Gazdája nem szólt egy szót sem, úgy látszott, két meglepett, zavarba esett kisgyerek vagyunk, akik rányitottak apura meg anyura, és most nem tudják eldönteni, hogy amit látnak, helyénvaló-e vagy sem.
Bár, mivel Bánffy Levente nem tulajdonosa és nem is lakója a Benczúr utca 49. szám alatti lakásnak, egyértelmű, hogy jelenléte az említett lakás fürdőszobájában határozottan nem helyénvaló, azt hiszem.
Lassan elengedtem a kilincset, félve attól, hogy bármiféle hirtelen mozdulat a részemről olyan eseménysort indíthat el, ami egyáltalán nem lenne kívánatos. Bánffy Levente kék szemeivel végig követte a mozdulatot. Szaporán vette a levegőt, és kitartóan szegezte az orrom elé a borotvát. Döbbentem bámultam rá: Ő lenne az a szép férfi, aki annyira tetszett nekem? Tényleg ő az?
A haja kócos és zsíros volt, állán és arcán vastag, vörös borosta húzódott, a szemei alatt lila karikák éktelenkedtek, a bőre pedig... már nem volt olyan fehér, és mint egy csiszolópapír, öreg volt és tele karcolásokkal és apróbb karmolásokkal, az orra pedig ferdén állt, mintha csak úgy mellékesen ragasztotta volna oda. Egy szakadozott, bolyhos, foltos pulcsit, felette egy, valakinek az ükapja által hordhatott büdös farmerkabátot és egy kopott fekete nadrágot viselt, ami biztosan nem az övé volt, legalábbis a méretből ítélve egészen biztosan nem. Elképedve álltam, próbáltam meggyőzni magamat, hogy ugyanazt a Bánffy Leventét látom, csak... csak nem is tudom... nem okésabb kiadásban?

Most mi a francot csináljak? Mit keres egyáltalán itt? Hogyan jutott be? És hol a pi... fenében volt eddig? Meneküljek el? Bántani fog? Hagyjam itt? Vagy szólítsam meg? Mi van, ha támadásnak veszi? Hisz megmondták, hogy teljesen beszámíthatatlan, vigyázni kell vele...

Hiszen...
Hiszen látom rajta, látom, hogy nem józan. Az lenne a legjobb, ha hívnám az apját. Igen, azt hiszem, ez a legjobb ötlet. Oké, akkor most óvatosan...

Hátrálni kezdtem, mire Levente még jobban rámarkolt a borotvára és fenyegetésképpen megrázta. Arca eltorzult, de inkább egy szörnyen bizonytalan és rettegő arcot láttam benne, mint egy támadni készülő eszelősét. De nem lehetek biztos benne... Ha most rám ugrik, nekem annyi, az bizonyos. Minél előbb el kell távolítani a fürdőből...
Ekkor Levente előre lépett egyet, s én ijedtemben újra megragadtam az ajtókilincset, kiugrottam a fürdőből és becsaptam magam mögött az ajtót, majd rázártam. Lihegve dőltem neki, amikor Bánffy belülről ráncigálni kezdte a kilincset. Gyorsan elléptem az ajtótól, mellkasomra helyeztem a kezem, hogy egy kicsit megnyugtassam a légzésem.
-Hé! Bezártad az ajtót! - rekedt hangja tompán szűrődött ki. Idegesnek tűnt, emiatt pedig roppantul örültem, hogy így tettem. Ó, de még mennyire, hogy bezártalak!
Gyorsan átrohantam a nappaliba, megkerestem a telefonomat, már pötyögtem be Bánffy Máté számát...
Gyerünk, gyerünk!

...Mikor nagy dörömböléssel kinyílt, khm, jóformán kiszakadt a helyéről a fürdőszoba ajtó, s Bánffy bukdácsolt ki rajta, kezében a kis borotvával. Meglepettnek látszott, mintha nem számított volna rá, hogy a zár ilyen hamar a rendelkezésére fog állni. Tátott szájjal álltam a nappaliban. Most komolyan? De most tényleg?
Basszus, basszus, basszus!

Két kezemmel szorítottam a telefonom, mintha attól várnám a védelmet, miközben lélekben már készültem a legrosszabbra...
De Bánffy nem indult meg felém. Mindössze egy nagyon-nagyon mérges nézést kaptam, majd megfordult és visszament a fürdőbe.
Kocc! Kocc!
Mi a...?
Halkan visszamerészkedtem, s az ajtófélfának támaszkodva leskelődtem.
Levente a falhoz simult, és a borotvát ütögette a csempének. Hol a pengéjét, hol pedig, miután ügyesen megforgatta az ujjai közt, a virágmintás nyelet.

Kocc! Kocc!

Zavartan pislogtam. Oké... Legalább most már tudom, hogy nem a csap rakoncátlankodik, nincsen buli a szomszédban és nem dobálnak sörös üvegeket a járdára. Helyette az (hmm, hány hónapra is?) eltűnt és most a fürdőmben (!) megkerült pszichés beteg Bánffy Levente kocogtatja a csempét a virág mintás eldobható borotvámmal, el sem tudom képzelni, miféle okokból.

De hát én voltam a hülye, amiért nem gondoltam erre az eshetőségre is. Jól van, végülis helyben vagyunk...