M Á R T O N   H E D V I G              8 évvel ezelőtt, január 1.

Csókunk véget ért, mikor a lemezlovas lehalkította a számot és belekiabált a mikrofonba, hogy tájékoztassa az embereket: három perc múlva éjfélt üt az óra!
A legtöbben megindultak, hogy vegyenek egyet a hatalmas bárpultra előre odakészített pezsgők közül. Erik elengedett, lelkemre kötötte, hogy maradjak, ahol vagyok, el ne mozduljak onnan, a táncparkett kellős közepéről. Nevetve bólogattam, majd Erik a bárpult irányába szökdelt.

-Nyugtatót! Hozzanak nyugtatót!
-Ne merészelje! - egy újabb, eddig még nem halott, parancsoló férfihang szólalt meg valahonnan messzebbről. A zajongás és a sírás még mindig nem maradt abba, így az újonnan érkezett férfi ezeket túlharsogva folytatta:
-Mit vett be?
-Nem tudjuk. - az a fickó válaszolt, akit a többiek az előbb doktor úrnak neveztek. - Ismeretlen összetételű partidrog, ötletem sincs, mi lehetett benne, csináltattunk labort, még várjuk az eredményt.
Határozott léptek kopogtak, az újonnan érkezett férfi hangját immár egészen közelről hallottam. Meleg, érdes ujjak fonták körbe a kezemet, és egy hüvelykujj szorult rá a csuklóm belső részére.
-Egyikőjüknek sem adtatok be semmit?
-Kis adag nyugtatót a lánynak. Amint behozták, stabilizáltuk az állapotát, egész idáig eszméletlen volt. - hadarta el fontoskodva doktor úr egy.
-Doktor úr, az előbb magához tért, de most nagyon gyenge!
A magas férfihang, ezek szerint doktor úr kettő, megnyugtatóan válaszolt édesanyámnak.
-Ébresztgesse! Ha a lányának szerencséje van, csak izmos másnaposságot fog érezni.

Ó, szentséges ég, ez a fiú! Ahogy tánc közben a testet becézgettem, az inge alatt is ereztem, ahogy kidudorodnak az izmai. Fenébe az elhatározásaimmal! Egyetlen egy alkalomra elfelejthetem őket, nem igaz?
Ha a srác betartja az ígéretét, és én is az enyémet (hogy maradok, nem mozdulok innen), hamarosan közvetlen közelről érezhetem ezeknek az izmoknak az összehangolt, gyönyörű és gyönyört okozó munkáját. Össze akartam törni alatta, azt akartam, hogy jó legyen, hogy robbanjon, mindenestül át akartam adni magam neki. Én akartam odaadni magamat, nem akartam, hogy ő vegyen el. Ez a szex egy egyenlőségen alapuló dolog lesz, te adsz, én adok, te kapsz, én kapok. Nem fogok megalázkodni előtte, végképp nem fogok könyörögni a dugásért. Azzal, hogy azt mondtam, tegyen olyan mocskos és sötét dolgot velem, csak felhatalmazást adtam.
De most minek is gondolkozom ezen?
Inkább a közelgő gyönyörre koncentrálj, Hédi! Hadd történjen, aminek történnie kell!
Édes borzongás futott végig rajtam, ösztönzésére ringatózni kezdtem a lassabb, lágyabb, szexisebb dallamra, amit a dj abban a pillanatban tett fel. Habkönnyűnek, mámorosnak, lebegőnek éreztem magam, ahogy a pezsgőszín ruhámban a klub közepén, akár egy nyugodt folyó, hullámzok a zenére. A fények elhalványultak, immár olyan félhomály uralkodott, ami kuncogva rejtegetni akart valamit a kíváncsi szemek elől. Talán meglepetést?
Elmosolyodtam és próbáltam kivenni a sötétből Erik -reményeim szerint két pohár arany pezsgővel visszatérő - lélegzetelállítóan csinos alakját.

Bárhogy is próbálkoztam, szemhéjaim nem emelkedtek fel, és ha fel is emelkedtek, ólómsúlyként azonnal visszacsukódtak.  Így maradtam a sötétségben, és mint egy vak ember, kénytelen voltam minden más érzékszervemmel a történésekre összpontosítani. Doktor úr kettő ellépett az ágyam mellől, úgy tippeltem, a kollégájához ment, aki jóval messzebb foglalatoskodott az én fekhelyemtől. Talán a mellettem lévő ágynál? Vagy inkább a velem szemköztinél?
-És neki?
-Semmit. - nyögte ki izgatottan doktor úr egy. - A mentőben kelt fel, azóta őrjöng. Nem mertem kockáztatni. Fogalmam sincs, hogy ez most a kábszer vagy valami másnak a hatása lehet-e.
A ritmusos puffanás egy időre abbamaradt, valaki hangosan levegőért kapkodott, majd egy fémes tárgy csapódott egy másik fémes tárgynak.
- Álljon már le!
-El fogja szakítani a szíjat, fogják le! - ugyanaz a nő rettegett, mint aki az ajtó-kitépősdit is megjósolta.
Valaki felkacagott, olyan mániákusan és ijesztően, mély torokhanggal, mintha valamiféle gonosz szellem szállta volna meg. Testem a nevetésből áradó jéghidegségtől és kegyetlenségtől reszketni kezdett.
Egy férfi felkiáltott, mint akit hasba rúgtak.
- Szíjazzák le a lábát is!
Néhány ember olyan kiáltásokat, fojtott, fogcsikorgatós szitkozódásokat hallatott, mintha küzdenének valamivel. A másik zaj, amit hallottam, csak a nevetés volt, ami néha hörgéssé alakult át. Doktor úr egy és immár kettő is hol egymást próbálták meggyőzni a nyugtató szükségességéről, hol pedig nyugtatni próbálták az őrülten vihogó beteget, de az - a hangokból ítélve - a füle botját sem volt hajlandó mozdítani az ügy érdekében.
-Ricsi, gyere el onnan! - anyukám a másik kezén lévő ujjait is a bőrömbe marta. Közel volt ahhoz, hogy végleg kiboruljon. - Gyere már el!
-Menjen, menjen innen! -kelt ki magából doktor úr egy.
Arrébb toltak egy széket, sietős, bizonytalan léptek közeledtek az ágyam felé. Anyu eleresztette a karomat, felpattant a székről, amin ült.
-Ülj le, ülj le ide!
Következőnek apukám kimerült lélegzésére lettem figyelmes. Újra szédülni kezdtem, éreztem, ahogy megered az orromból a váladék, a torkomat még inkább bedagadtnak és most már kiszáradtnak éreztem, de azért meg biztonságosan tudtam levegőt venni.
Minden erőmet össze kellett szednem, hogy kitudjam nyögni ezt az egy szót:
-Vi-vizet!

-Pezsgőt?
Miután megpördültem, két kék szempárral találtam szembe magam. És azok a szempárok is... Olyan furcsák voltak, a pupillái úgy meredeztek rám, mint két széles, óriási, egymást elnyelni akaró fekete lyuk.
Várjunk. Nem! Csak egy pár szeme volt. Fúh, emberesen be vagyok b... rúgva.
Ezt demonstrálva, felnevettem, majd megszédültem és tenyérrel az ismeretlen férfi mellkasának zuhantam. Elröhögte magát, s ebből a röhögésből úgy ítéltem meg, ő sem volt teljesen józan. Részegségtől csillogó szemekkel néztem fel rá. Kék szemei fagyosan fúródtak a tekintetembe, mégis vágy és vadság keveredett benne, mintha a tüzet jéggel keverted volna, pillantása, mint a kés, áthatolt a szívemen. Ajkaim szétnyíltak, szám kiszáradt, sürgősen be kellett nedvesíteni. Pezsgővel vagy csókkal. Vagy pezsgővel és csókkal. Ösztönösen, szép lassan, mégis szenvedéllyel telve simítottam végig finom, selymes ingén. Mintha kemény, bársonyba burkolt acélon játszadozott volna a kezem. A férfi felsóhajtott és ez a sóhaj mélyről, talán egészen hasi tájékról érkezett, egy szóval beleadta minden erejét, ami egy férfit férfivá tehet.
Kifújt levegője gyengéden lobogtatta meg az arcomba logó hullámos tincseket. Szemhéjamat összehúztam, hogy jobban lássam, de csak a sziluettjét véltem kivenni. Erősnek és nagynak tetszett, férfiasabbnak, mint szőke Erik, egy másodpercre meg is rettentem egy kicsit.
Az ismeretlen a szájához emelte a jobb kezében tartott pezsgős poharat és ivott egy kortyot, ezután bal keze puhán végigszántott a derekamon, átkarolt. Egészen közel húzott magához, teste forróságától megakadt a lélegzetem.

Velőtrázó csattanás és egy anyag szakadása, majd dulakodás hangjai.
- Szent ég!
- ERESSZETEK!
- A lányom vizet kér! Vizet, hozzon valaki vizet!
- Judit!
- Ne, ne, ne, ne, ne!
- Fogják le! Fogják le!
- Vigyék innen!
- NE-EHEM!
- Judit!
- Nem zárhatnak össze egy ilyen őrülttel!
- MENEKÜLNI! MENEKÜLNI! ELJÖNNEK, EL FOGNAK JÖNNI!
- Doktor úr! Pethő doktor úr!
- Fogja be a pofáját!
- Kérem! Richárd, csinálj valamit!
- Valaki! Valaki!
- Eressze el, megfojtja!
- Engedjenek ki, a lányom szomjas!
- NEMNEMNEMNEMNEMNEM!
- A rohadt kurva anyádat!
- Szentséges ég!
- Ne ordítsanak már! Így nem lehet dolgozni!
- Kata, nem mehetsz ki!
- Judit!
- Utoljára mondom, fogja be!
- Bazdmeg! Bazdmeg, te pszichopata vadállat!
- Richárd!
- NEMAKAROKMEGHALNINEMAKAROKMEGHALNI!
- Doktor úr!
- Nyugtatót kell adnunk neki!
- Nyugodjon le, kérem, nyugodjon le!
- Én vagyok a pszichiáter és azt adunk neki, amit én mondok! Judit!
- Vigyék már el inne-ehen!
- Nem akarok itt lenni! Valaki, kérem!
- HALLGATTASSÁK EL ŐKET! HALLGATTASSÁK EL ŐKET!
- Judit! Hozzon 80 milligramm Zipwellt!