B Á N F F Y   L E V E N T E                8 évvel ezelőtt, január 1.

- Levente! Levente, ébredjen!
Hosszan elnyújtott nyögést hallattam.
- Hall engem? Ébredjen!
A sötétben arany és neon színekben ragyogó elektromos vonalkák villantak fel. Sajgott a fejem, tudtam, hogy ha meg is akarnám emelni, csak tehetetlen hústömegként zuhanna vissza a párnák közé. Hiába, a gravitáció legyőzte.
- Levente!
Mintha tetvek mászkálnának a hajamban, és én le akarnám rázni őket, megrándult a fejem. A mozdulat akaratlan volt, úgyszólván ösztönös.
Mondom. Tetvek.
- Ha hall engem, válaszoljon!
Látom a szavaidat, illatuk megcsípi az orromat, fülemben zúgnak, mint szívverésem, ezért nem akarok válaszolni. A te szavad az én lüktetésem. Ha-hall-en-gem-vá-la-szol-jon. Idejöttél, hogy újra ritmust adj az életnek, a ritmusnak meg életet, dam-dam-da-dam, teljesítetted a rád szabottakat, de most menj innen.
- Ébresztő!
Óra. Ketyeg a gyomrom, tik-tak, tak-tik, látod, nekem saját ébresztőm van, nem kell a tiéd, nem akarom a tiédet, ezért el kell menned innen.
- Levente! A pszichiátere vagyok, doktor Pethő Ármin. Kérem, nyissa ki a szemét!
Nem nyithatom ki, mert olyan dolgokat láttam vele, amiket te nem foghatsz fel. Ha szemhéjam felnyílik, a rám, egyedül énrám bízott víziók elszöknek, és a töméntelen mennyiségű információ túlhevíti az agy elektromos működéseit, lecsapja az áramköröket és egész Budapest felgyullad. Látom ezeket a dolgokat, ezeket a nem evilági dolgokat, tudom, hogy a valóság por, száraz és mint az oszló dög, minden nedv kifacsaródott belőle. Csak a lángokra vár, hogy sorsa valahára bevégezze, és örök martalékká váljon. Tapintom őket, érintésem nyomán minden kigyullad és boldogan síkit fel, amiért végre elérte a megváltó halál. Én őrzöm ezeket, az egész univerzum terhe egyedül rajtam van.Én vagyok a gépezet, az egyedüli, ami elbírja ezt, ami feldolgozza ezt, ami teljesíti a parancsot, szívemtől a szemeimen át az agyamig, és te szétrombolni akarod ezt a mesterművet, ezért takarodj innen!
Hideg, száraz ujjak húzzák szét szemhéjamat, majd gyémántszín fénygömbök ringatóznak előttem, táncuk valósággal megbabonáz. Ketten vannak.
Hát itt vannak.
Ó, Fény vagyok és Tűz!
- Hall engem?
Hallasz minket?
- Ébredjen!
Ébredj!
Kezdődik.
Égj, Budapest, égj!