B Á N F F Y   L E V E N T E         8 évvel ezelőtt, január 1.

Kelj fel!
Szemhéjam szívdobbanásom lusta ritmusát felvéve emelkedik fel.
Ta-dam. Ta-dam. Ta-dam.
Hófehér angyalfény veszi el szemem világát, s én a karomat emelném, hogy látásomat védjem.
Ta-dam. Ta-dam. Ta-dam.
De mozdulni sem tudok. Minden végtagom ólomsúly, lehúz, és süppedek a habkönnyű fehérségbe.
Ta-dam. Ta-dam. Ta-dam.
Millió bogár - kékek, mint az űr mélye- zümmög a fülembe, zajongásuk ember hangjává sűrűsödik.
Jönnek.
Pilláim, mint megfeszített rúgók, szétpattannak.
- Jönnek. -suttogom.
Jönnek.
- Jönnek.
Jönnek.
Fejem oldalra gurul. Szemben sápadt sárga fal, rajta ajtó üt lyukat. Kilincsének nyoma veszett, anyaga növekszik: fa és üveg recsegve nyög fel.
Jönnek.
-Jönnek.
Kulcscsomó csörgését hallom, zár kattanását. Hangjuk, mintha rajtam nevetnének.
Jönnek.
-Jönnek.
Ó, lélek! Ó, téboly!