M Á R T O N   H E D V I G                  8 évvel ezelőtt, december 27.

-Biztos, hogy nem! Sári, ez rohadt drága, nekem erre nincs pénzem... - ejtettem el ezt a kis füllentést, mert a félmillából még mindig volt egy kicsivel több, mint háromszázezer forint. Apránként akartam törleszteni a tartozásom, más különben Sári olyan kérdéseket tett volna fel, amikre eszem ágában sem lett volna őszintén válaszolni. Így egyszerűbb volt, ha azt mondom, Kátay fél évig jutalmat ad minden hónap elején az előző havi munkámért cserébe. Ez, annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy bármelyik munkáltató adna havi százezer forint körüli összeget az alkalmazottjának, csak úgy, mert jutalom, olyan hétköznapi volt, hogy Sára agytekervényei nem kezdtek el forogni. Végülis, addig jó nekem.
-Nem ismersz, ha azt hiszed, hagyni fogom, hogy szilveszterkor itthon csücsülj. - emelte meg kihívóan állát.
-Elmehetünk szórakozni, egyáltalán nincs ellenemre, de Sári, a Mix Club? Oda csak a milliomosok, meg celebek, meg prostituáltak járnak. Hivatásosok, basszus!
Visszafordultam a szekrényemhez, megragadtam egy adag ruhát és az ágyra dobtam őket. Ma reggel, mikor az álomtól komásan kitártam a szekrényajtókat, borzasztó látvány fogadott. Ha van csúcstartó a rendetlenségben, akkor üzenem neki, hogy azonnal postázhatja a trófeáját. Úgyhogy eldöntöttem, az estém lágy zenével, egy pohár vörösborral és a ruhatáram rendezésével fog telni. Sári jelezte, hogy majd segít. Naivan azt gondoltam, hogy a rendrakásban, de amint az egyre gyorsabban ürülő boros üveg is tanúsíthatja, a barátnőmnek egészen más elképzelései voltak a "segítségnyújtás a rendrakásban" fogalmáról.
Kiitta poharából az utolsó kortyot, majd törökülésbe helyezkedett az ágyamon.
- De ez a buli hatalmas durranás lesz! Évbúcsúztató, világhírű dj-k, gazdag pasik...
- Méregdrága pia, tömegnyomor, ki tudja, milyen partidrogok... - közelebb hajoltam hozzá és kivettem kezéből a poharat.- Ebből pedig elég lesz.
- Ugyan már! Csak egy ilyen alkalom van az évben, és Kristóf tud jegyet szerezni.
A poharat letettem az éjjeliszekrényemre, minél távolabb Sáritól, majd elkezdtem kiválogatni és összehajtogatni az ágyra dobott ruhákat.
- Mondtam, menjetek akkor ketten.
- De nélküled nem ugyanaz! - ajkai gyermekiesen görbültek le. - Múltkor is tök jó volt, elképesztő voltál, ahogy ott táncoltál!
-Elképesztő, aztán majdnem lesmároltak. - húztam el undorodva a számat.
-Ne csináld már!
Felsóhajtottam.
-Sári, ez a buli is csak a lerészegedésről meg a fogjunk-pasit-Hedvignek nevű akcióról fog szólni, ahogyan az elmúlt két hónapban is erről szólt. Köszi, hogy gondolsz rám, de meg vagyok egyelőre magam is, nincs szükségem egy kapcsolatra.
Sári huncutul nézett fel rám a szemöldöke és ébenfekete frufruja alól.
- És szexre sincs! - mondtam határozottan, és ez egyszer tényleg komolyan is gondoltam. Rájöttem, hogy ha minél kevesebbet fantáziálgatok szépséges férfiakról, valahogy nem érzem szükségét a dolognak. Egyszerűen csak el kellett kerülnöm a férfiak tekintetét és másra irányítani a sajátomat. Jó, persze nem ilyen egyszerű, de eddig egész tűrhetően működik. Minél kevesebbet foglalkozok a... Nevezzük így, függőség-félémmel, annál kevesebb lesz a kísértés. Figyelemelterelés, résen levés és unaloműző foglalatosság tökéletes keveréke a receptje a kiegyensúlyozott szexuális vágyaknak és életnek. Legalábbis nálam kezd beválni.
- Ha rajtam múlik, akkor van. - kacsintott.
-Sári, ez nekem nem megy. Mondtam már, változást akarok. - simítottam ki szépen egy fekete pólót, majd egy kis idő után halkan folytattam- Lehet, hogy anyáékkal kéne töltenem az év utolsó napját. Tudod, ilyen kis ünneplés, hogy megint jóban vagyunk.
Sári többször is elmondta, mennyire örül, amiért sikerült többé-kevésbé rendezni a kapcsolatomat a szüleimmel. Mindig is nyaggatott ezzel, és most szentül hitte, hogy ez a noszogatása látszott beérni, így most rettentő büszke volt magára, hogy elért valamit nálam. Most mégis a homlokát ráncolta.
- Majd megünneplitek elsején, szerintem az találóbb lenne, elvégre új év, új kezdet, új esély, új Hedvig, újra együtt a família.
- Ünneplés masszív másnapossággal?- sóhajtottam fel.
Egy pillanatra elgondolkozott.
- Akkor másodikán!
Felvont szemöldökkel néztem rá. Sári ciccentett egyet, mellém húzta magát és átkarolta a vállamat.
- Kérlek! Szeretném, ha te is ott lennél. Egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni! Szent ég, Hédi, ez egy elit hely! - úgy festett,  mint a gyermek, aki nagyon-nagyon  szeretett volna moziba, vagy tudom is én hova, menni, de a szigorú és gonosz szülei nem engedték el őt. Így könyörgéshez kellett folyamodnia.
- Az ára is elit. Máshova nem mehetnénk? Biztos vannak más, sokkal jobb programok harmincegyedikén, tök jó bárokban, klubokban...
- Elit hely! - Sári ezt a két szót már reklámfilmbe illő kecsegtetéssel énekelte.
Kezdtem kifogyni a türelmemből. Nem csak Sári miatt, hanem azért is, mert a kezembe került a borvörös ruha. Az a vörös ruha. Mielőtt felötlöttek volna bennem a kérdések Bánffy Levente novemberi hívásával kapcsolatban, gyorsan blokkoltam az agyamat, egy gondolatot sem engedtem kiszabadulni arról a bizonyos hátsó, poros emlékpolcról.
Sári azonnal kikapta a kezemből a ruhát, felsikkantott, hogy igen, ezt kell felvenned, majd felpattant és a testéhez igazgatta a szekrényajtó belsejébe ragasztott tükör előtt. Fejemet csóválva pillantottam rá, majd visszatértem a többi ruhához.
- Nincs kedvem magamról megfeledkezve valami idióta remixre vonaglani, aztán meg félájultan belezuhanni valami nemibeteg ágyába.
Sári felnevetett a "nemibeteg" szó hallatán.
- Menjünk el egy cuki kis helyre, ahol kevesebb ember van, -javasoltam.-  Ja, és nem szükséges leinni magunkat a sárga földig.
Kezében a vörös ruhámmal, Sári visszahuppant mellém.
- Említettem már, hogy elit hely, hatalmas táncparkettel, nagyon kapós, és szerencse, hogy Kristóf tud belépőt szerezni?
- Sára...
- Az egyetemen egyesek szó szerint ölni tudnának egy ilyen lehetőségért, Hédi.
- Sári...
- Ha ez kell, fizetem az italodat. Kérlek!
- Sári, nem.
Közel hajolt, úgy kellett félrehúznom az arcomat, hogy az orra még véletlenül se érjen hozzá az arccsontomhoz.
- Légyszi, légyszi, légyszi, légyszi! - nyivákolt.
- Utoljára mondom: nem!