M Á R T O N   H E D V I G                        8 évvel ezelőtt, november 9.

Van az az eset, amikor a fiú megígéri, hogy majd keres. Aztán te, a meleg szobában, már-már sírásra biggyedt szájjal, szétzilált hajjal, a telefonról le nem vett tekintettel várod a hívását, vagy egy üzenetét, vagy bármiféle életjelet, miközben ő asztalra dobott lábakkal valami koktélt iszogat, amiben több a tömény alkohol, mint az egy koktélnál elvárás lenne, és az ölében egy nagymellű macával az egyéjszakás per egycsókos exén röhög. Vagyis rajtad. És amikor elképzeled ezt a jelenetet, rájössz, hogy esze ágában sincs újra kapcsolatba lépni veled. Ismerős szitu?
Na, nekem az volt, és bár korántsem nevezhetem magamat Bánffy Levente exének (haha), nem is ígért semmi felhívósdit, valamiért mégis a fent leírtak ugrottak be, és meglehetősen ostoba és kiszámítható úgyis-balul-fog-elsülni-meg-ne-próbáld-Hédi-mert-csak-leégeted-magad kimenetelű szerepjátszásba kezdtem. Magam sem tudom, miért.
- Azt mondtad, felhívsz.
A vonal végén hosszú csend.
-Te mi a faszról beszélsz?
Nem megmondtam? Hülye, hülye, hülye. Még egyszer hülye.
- Hát, gondoltam, azután a csók után...- próbáltam menteni a még menthetőt és úgy tenni, mintha ezt eleve értenie kellett volna.
Megint hosszú csend.
- Te mindig is ekkora barom voltál? - majd, válaszomat meg sem várva, folytatta:- Várj. Inkább kímélj meg a választól. Légyszi.
- Mit akarsz?
- Gondoltam, összefuthatnánk. Tudod, tea, kávé, forralt bor meg ilyesmik... Ne játszd már a hülyét! Bár, őszintén szólva, már is eljátszottad azzal, hogy felvetted a telefont...Vagy kijátszottad. Érted, a hülye-kártyát.
- És most te mi a faszról beszélsz?
Levente jóízű nevetést színlelt, majd hangszíne szigorúvá és feddővé vált.
- Nem váltottam jegyet a "Jaj, én nem tudok semmiről, fogalmam sincs, miről beszélsz" című színdarabra. Kedvem sincs hozzá, úgyhogy rövid leszek...
-De most komolyan beszélek. Miről kéne tudnom? Miért hívsz fel hirtelen, körülbelül három hónap után, és jössz itt nekem...
- Te. Jóságos. Ég. - szakított félbe hitetlenkedve.
- Mi az?
- Te számoltad a napokat? - szinte láttam magam előtt, ahogy szája gúnyos kacajtól remeg meg. Basszus.
- Én... Nem, egyáltalán nem! - hazudtam.
Még nevetett egy ideig. Rettentő kínosan éreztem magam. Mekkora egy barom vagyok! Valóban, nem érdemlek mást, csak egy jó alapos kiröhögést. Hülye, hülye, hülye.
- Hedvig - hagyta végre abba -, az előzőt kivéve, már így sem vagyok kedélyes állapotban, mert kifogyóban van a Beam, és ezen a rohadt 17 745 négyzetméteren képtelenség szerezni még egy üveggel , úgyhogy ne akard te is felcseszni az agyamat! - Ennek ellentmondva hangja teljes nyugalmat sugárzott. - Add át üzenetem a... várj...
Egy pillanatnyi némaság után megint röhögve folytatta:- a Főnöknődnek! Igen, ez jó lesz,annyira illik rá, nem? - kortyolás a háttérben, amit egy húzásnak tippeltem a Beamből, amit feltételezem, a kezében tartott, üvegpohárban. Felsóhajtott, mint mikor az emberek általában egy jóleső korty whisky után szoktak.
-Szóval. Tudok róla, látom minden mozdulatát és ismerem minden gondolatát, mielőtt még az megfogant volna nyomorult kis neuronsejtjei között. Mondd meg neki, Hedvig, még akkor is, ha ezt most hallja: Előttem nincsen titok, sem cselszövés, sem ügyeskedés. Mindent tudok és még azelőtt homokszem kerül a gépezetbe, mielőtt beindulna. Ezt jól jegyezzétek meg!

yeeep, bocsi a borítóképek eltűnése miatt, de megszűnt az oldal, amint azt láttátok kiírva. szomorú. újakat majd készítek, ha lesz kedvem. bocsi.