M Á R T O N   H E D V I G                        8 évvel ezelőtt, november 9.

-Nem, nem, nem, nem! - Kátay Szilárd dühösen csapott az asztalra. Előtte az a fekete laptop feküdt, amelyet annak idején ello... kölcsönvettem az irodájából. Megnyitva a képernyőn az Országgyűlés oldalára feltöltött képviselői profil. A Progresszív Akció ifjú politikusa, immár Budapest V. kerületének újdonsült, a gyors és váratlan győzelem miatt máris választási csalás alapos gyanújával körülvett képviselője, minden személyes adattal: vagyonnyilatkozat, születési dátum, végzettség és egy friss, határozottan előnyös kép az önelégült, tenyérbemászó képéről. - A picsába az egész Rácz-üggyel! Tehet egy szívességet és bekap...
- Azt mondtad, vállalod. - emlékeztettem.
- Mert akkor még nem gondoltam, hogy én leszek az, akit utolsónak, hangsúlyozom, utolsónak tájékoztatnak arról, hogy ez a kretén Bánffy megnyerte a kibaszott választásokat!
Ja, meg azt hittem, a kedves munkatársaim nem azért kapták meg a jogi diplomájukat, hogy tétlenül csücsüljenek rajta! - rátámaszkodott az íróasztalra és egy kicsit elhajtotta vérvörös fejét, hogy a nyitott ajtón át lássa a másik szobában unottan egy köteg papírt lapozgató Huszár ügyvédnőt. - Mert ugye, az ügyvédek általában egy ügyet védenek, Imola, tudod? Dolgoznak! Innen jön a kibaszott név! Ügy-véd!
Kátay az elmúlt időben igencsak ingerült volt. Jó, nagyon-nagyon ingerült volt. Kibaszottul, ha a jelenleg felvett stílusában akarom megfogalmazni a dolgot.
Rengeteg ügyfél érkezett, mind bonyolult és sok munkát igénylő esettel, és szinte mindet Szilárd vállalta el, a többiek jóformán csak a lábukat lógatták. Igaz, Szilárd erősködött:"Miért ne bírnám? Talán az egyik legmenőbb jogász vagyok főváros szerte, évek tapasztalatával a hátam mögött, bevált rutinnal. Mit nekem az a tengernyi ügy? Menni fog, csak hinnem kell a képességeimben és a tehetségemben! "
Önámítása... Khm, bizakodása ellenére a papírmunka, a telefonálgatások, a fogalmazványok, az utánajárások, a felkeresni-ezt-felkeresni-azt-majd-újból-kezdeni-mert-valamelyik-idióta-félregépelte-a-telefonszámot-meg-az-e-mail-címet, a túlórák, a hazahurcolt anyagok mind kikezdték a főnököm eredetileg meglehetősen stabil idegrendszerét.
- Hálás vagyok, amiért felhívtad a figyelmemet az "ügyvéd" szó összetett mivoltára. - mormogta az ügyvédnő, fel sem nézve a papírkötegről.
- Bazdmeg! - Kátay keze fogcsikorgatva ökölbe szorult, úgy parancsolt rám, vágjam be az ajtót. Lábammal meglendítettem, s az magától becsapódott. Szilárd forrongott.
- Most mit fogsz csinálni? - kérdeztem. Őszintén szólva, örültem, hogy Kátayt elárasztották a más ügyek és így kevés ideje volt gondolkodni a kapjuk-el-Bánffyt- akción. Rácz mindennap hívogatta, ami már felért egy zaklatással. Vagy, legalábbis szerintem felért. A végén már csak azonnal felkaptam a nyüves telefonkagylót, majd azzal a mozdulattal ki is nyomtam.
- Hogy mit csinálok? Megmondom, mit csinálok! Veszem a laptopot, megnyitok egy szállás.hu-t vagy egy trivago-t vagy faszom tudja milyen utazási oldalt, lefoglalok valami négy, hangsúlyozom, négy csillagos apartmant mondjuk Panamában vagy Kubában, bánom is én, csak elég messze ettől a tehetetlen, balfasz csürhétől! - ezt követően felemelte a hangját, hogy az odakint unottan papírkötegeket lapozgatók is meghallják a falakon át: - Egyszerűen ki vannak az idegeim, halljátok? Felrobbanok!
Majd visszafordult hozzám.
-Ja, várjál! Mégsem mehetek Panamába, mert a laptopom valahogy önálló életre kelt, és a végén még Alaszkába foglalna helyet valami hülye igluba!
- Alaszkában vannak igluk?
Gyilkos pillantást vetett rám.
- Honnan tudjam? A lényeg, hogy megteheti, mert ugyebár önálló életre kelt! Gondol egyet és csak úgy heppből hangfájlokat törölget ki a mappákból!
Jaj. Oké, nyugi, Hédi, nyugi, semmi esély sincs arra, hogy tudja!
- Ezt mondta a szervizes.- szóltam megszeppenten. Mármint, ezt mondta azután, miután lecsippentettem egy kis jattot a félmillámból, hogy ezt mondja, ha Szilárd esetleg meg szándékozná tudakolni, mégis mi a fészkes fene van a gépével.
Na! Bejött, úgyhogy igenis jó ötlet volt!
- Faszomért van ennyi idióta! Még, hogy memóriahiba! Meg, hogy biztonsági mentést kellett volna csinálni! - utánozta a szeplős szervizes fiú magas hangját. - Faszom, nem vagyok már fiatal, de azért egy számítógépet tudok kezelni! Egy gépet, ami rohadtul nem okosabb nálam, és ami rohadtul nem kel önálló életre, basszus!
Szinte már sikított, ami eléggé bántotta a fülemet. Jobb lesz, ha most szép csöndben meghúzódom és meg sem nyikkanok. - Egy élettelen tárgy! Hogyan kelhetne önálló életre?! A picsába!
- Szilárd, jobb lesz ha megnyugszol. - hozzátegyem a "légyszi"-t? Mármint, megelőzendő a gyanúsítgatást...
- Megnyugodni? - kiabált rekedten. - A fickó, akit el kell, pardon, el kellett volna kapnom, épp hátradőlve élvezi a hülye bársonyszékében a hülye sérthetetlenségét, miközben én...
- A bársonyszék nem csak minisztereknek van?
- Faszomat érdekli! Ott mereszti a seggét és a markába röhög, amiért a kibaszott mp3 fájl volt szíves csak úgy magától eltünedezni a gépről! - roskadt le a székre. Kezdtem sajnálni szegényt, de azért közben fohászkodtam, hogy továbbra se kapcsoljon, és ne próbálja gyanúba fogni a kollégáit. Vagy esetleg az alkalmazottait... Gyorsan meg kellett szakítanom a gondolatmenetét.
- Sajnálom, Szilárd! - nyögtem ki.
- Kész csődtömeg vagyok. - vártam, hogy arcát tenyerébe temesse, de csak ült ott, mint egy zsák krumpli, tehetetlenül, lelógó kezekkel. Valóban hajszolt és használhatatlan volt.
- Pihenned kéne.
- Mi lesz az ügyekkel? Holnapután is lesz egy tárgyalás, gőzerővel kéne dolgoznom, ehelyett itt ordibálok, mint egy eszelős... Ahj!
- Szeretnél lazítani egy kicsit a hétvégén? - vetettem fel, remélve, végleg elterelem a figyelmét az "elromlott" laptopról.
Felcsillant a szeme, alig láthatóan egy ér rándult meg vastag nyakában.
- Veled bármikor!
Egy hónapja szakítottam vele, (vagy nevezzük akárminek is a nincs-több-affér dolgot), de Szilárd, persze, mintha meg sem hallotta volna. Folyamatosan nyomult, még intenzívebben, mint azelőtt. Apró homlokpuszik, kis ajándékok, virágcsokrok, vacsorameghívások... Ez már nem is nyomulás, hanem udvarlás. És basszus, még csak titkolni sem akarta!
- A feleségeddel. Ha szeretnéd, nézhetek valami hétvégi kiruccanást kettőtöknek. NEm rossz ötlet. Rád fér.
Szilárd egy percre elnémult, talán nyomós érvek között vacillált, ami majd engem meggyőzött volna arról, hogy nekem kell vele tartanom, nem pedig a feleségének. Végül, arckifejezéséből ítélve, feladta.
- Mostanában valóban kevés időt töltök vele... Ő is fáradt, gondolom, jót tenne neki is.
- Na, pont ezért! Majd én lefoglalok nektek valami szép helyen egy apartmant, ne neked kelljen ezzel törődnöd.
Hálásan dőlt hátra, szája sarkában őszinte mosoly bujkált.
- Csehország?
- Ha azt akarod, akkor irány Csehország!
- Köszönöm. Ezért kedvellek annyira, drága!
- Szedd össze magad, még erre az egy napra! - biztattam egy villanásnyi mosollyal, majd kiperdültem az irodából.

Sári éppen zuhanyozott, mikor hazaértem, így hanyagul levágtam a táskámat a dohányzóasztalra és kimerülten a kanapéra rogytam. Levettem a zoknimat és nagyokat jajgatva masszírozni kezdtem a lábfejemet. Egész nap magassarkúban rohangáltam, nem csoda, hogy úgy festett, mint ami épp elüszkösödni készült. Felsóhajtottam, úgy terveztem, kicsit agyalok a folytatáson (mármint az egész Kátay-Rácz-Bánffy ügyön és úgy am block az életem folytatásán), de még mielőtt bármiféle gondolatfoszlány hatolhatott volna az agyamba, megszólalt a telefonom. Benyúltam a táskámba és a kijelző ellenőrzése nélkül kinyomtam.
Ó, nem! Az egyetlen ember, akivel ma még beszélni akarok, az a barátnőm. A többiek hagyjanak békén! Különben is, mennyi az idő? Már sötét van, ilyenkor már illik aludni!  Az órára pillantottam, mikor újra csöngött.

Privát hívó

- Nem! - sziszegtem a mobilnak, majd ismét letettem. Hátradőltem, kezemben sajgó lábammal és egy kiáltással sürgettem Sárit.
- Ma még én is szeretnék fürdeni, ha nem bánod!
És a mobil újra rezgett. Az idegesítő dallam ellenére, amit még mindig nem sikerült lecserélnem, ezúttal hagytam, hadd csöngjön. Egyszer csak megunja.

Privát hívó

- Hédi, idáig behallatszik! Vedd már fel, rohadt idegesítő! - jelent meg Sári vizes fejbúbja a fürdőszoba ajtóban, hogy aztán egy másodperccel később el is tűnjön.
Felsóhajtottam, ezúttal az ahj-ki-a-fene-az-már sóhajjal, ami a hívásfogadás előtt oly sok ember ajkát hagyja el türelmetlenül.
Felkaptam a mobilt, zöld gomb.
- Halló, tessék!
- Szia újra, Hedvig.