M Á R T O N   H E D V I G                            8 évvel ezelőtt, március 12.

Elkészítettem a tojást, meg a kenyeret, kikapcsoltam a zenét, és leültem az ócska, katódsugárcsöves tv elé. Bekapcs - agy kikapcs.

Az óra éjfélre járt, Sára még mindig nem volt itthon, mikor meguntam a századjára ismételt Szex és New York harmincötödik epizódját. Úgy döntöttem ideje nyugovóra térnem, s lélekben felkészülni a holnapra. Azaz, a ma hátralévő részére, mivel ugye most múlt el tizenkettő. Sóhajtottam és nyújtóztam egy nagyot, majd felálltam.
Kocc!
Ijedtemben összerándultam.
Mi volt ez?
Kocc!
Visszaszívtam a levegőt, kidomborodott mellkassal, kikerekedett szemekkel álltam a nappali közepén.
Mi a fene?
Mi lehet ez? Honnan jön ez a hang?
Basszus!
A lakás most csöndes volt, mint az éjféli erdő, egyedül az agyam zakatolt.
Nincs itt senki! Ha Sári hazajött volna, azt hallottam volna... ennyire nem merulhettem el Samantha csodálatos hajhullámaiban... Na meg azok a cipők!
Hédi, Hédi!
Koncentrálj! Hallasz-e valamit?
Nem. Csönd van. Valószínűleg csak a szél birizgálta meg az ablakokat valahol. Vagy az utcáról szűrődött fel egy sörösüveg hangja, ahogy a járdaszegélynek koccant.

Vagy a szomszédban partit tartanak, és a borospoharak köszöntötték egymást. Összecuppantak vagy nem is tudom...

Huh, jól van. Akkor most már csak el kell jutnom a szobámig. Majd reggel elmosogatok. Vagy Sári elmosogat, ha előbb ér haza, mint ahogy felkelek. Igen, nyugalom. Kezdesz paranoias lenni. Mióta vagy ilyen beszari? Nem lehet otthon hagyni egyedül? Bébiszitter kellene? Hát... ha valami szexi, kócos, harmincas izmos pasi lenne a bébiszitterem... jó, oké, tényleg ideje lefeküdni.

Elsomfordáltam a szobám ajtajáig, mint egy róka az éjféli erdőben, beosontam, majd óvatosan behajtottam az ajtót, két kézzel, biztos, ami biztos alapon.

Gyorsan felkapcsoltam a villanyt, és miután megállapítottam, hogy senki sem rejtőzik sem az ajtó vagy a szekrény mögött, sem az ágyam alatt, nyugodtan készülődni kezdtem. Megfésültem a hajamat, az éjjeli szekrényemre dobva pedig találtam egy babarózsaszín bugyit, amit alváshoz szoktam felhúzni. Ki akartam vágni a szennyeskupacomba, mivel használtnak látszott, de aztán észrevettem, hogy nincs más alvós bugyim kimosva...

Hát jó...

Ha most a pasik látnának... kifordítottam a bugyit és úgy húztam magamra.

Direkt kerültem a tükrömet, mert tudtam, hogy nem tudnám megállni a hasam nézegetését. És most nem akartam a gyerekre gondolni. Ma már megvolt a napi Bánffy-adagom, és valamiért határozottan úgy éreztem, egy ideig beérem azzal is. Ó, de még mennyire.

Úgyhogy bebújtam az ágyba, élveztem a pihe puhaságot, s azon ötleteltem, mit csinálhatnék a nap folyamán. Próbáljak meg sütni valamit? Annyira kívánom az édeset! Menjek el futni? Vagy kondiba? Lehet, hogy ez jó ötlet... esetleg elmehetnék valamilyen koncertre Sárival. Vagy anyáékhoz átugorhatnék... valami sütireceptért. Úgyis azt mondták, hogy bármiben segítenek, csak szóljak nekik. Igen... valami sütit fogok csinálni, talán csokisat, kávésat? Nem , a kaves az inkább keserű, mint édes. Habos, krémes? Nem, nem... Gyümölcsös kell, igen! Oké, akkor most már csak azt kéne eldönteni hogy málna vagy e...

Kocc!

Hirtelen megfagytak a gondolataim, es csak a folyamatossá váló hangokra tudtam koncentrálni.

Kocc! Kocc!

Olyan volt a ritmikája, mintha valaki bizonyos időközönként egy nagyot kiáltana, a szünetekben pedig erőt gyűjtene az újabb kiáltásokhoz.

Kocc! Kocc!

Mivel élesen hallottam a koccanásokat már biztos voltam benne, hogy a fürdőből jön. A mi fürdőnkből... ami az en szobám mellett van közvetlenül...

Basszuskulcs!

Basszus-kulcs!

Lélegzetvisszafojtva hallgattam, miközben azon morfondíroztam, hogy menjek-e megnézni a dolgot, vagy se. Illetve hogy: Vigyek valami eszközt ami eleget tehet az önvédelmemre, vagy sem?

Betörő vagy csak csöpög a csap? De a csap nem koccana... mi a fene koccanhat? Az biztos, hogy a csempe az egyik felület... mi lehet a másik?

Kocc! Kocc!

Oh, miért nincs ilyenkor itthon Sári?

Muszáj lesz kimenjek... Lehet, hogy csak vaklárma.

O, te szent ég, legyen csak vaklárma!

Elszámoltam háromig, majd ledobtam magamról a takarót és amennyire félelmem engedte, "magabiztosan" kimentem a fürdőszoba csukott ajtajához. A benti lámpa fénye egyáltalán nem szokott látszani a padlónál, -emiatt bizony sokszor is nyitunk egymásra Sárival- így most sem tudtam eldönteni, hogy van-e bent valaki.

Kopogjak, ne kopogjak? -topogtam bizonytalanul. Halkan az ajtóra tapasztottam a fülem.

Kocc! Kocc!

Ha kopogok és egy betörő van bent, felkészülhet a támadásra. Vagy kiront és úgy tamad. Mindenképpen le leszek ütve, meg megerőszakolva. Ha csak kinyitom az ajtót, akkor viszont megijed, és talán csak elfut. Vagy le leszek ütve és megerőszakolva, csak előtte meg meglepetten nézünk majd egymásra pár másodpercig.

Sehogy sem jó.

Huh, nyugi, Hédi, nyugi. Valahogy csak tudod kezelni a helyzetet. Nyugalom.

A szívem mégis a torkomban dobogott, szemhéjaim összeszorultak, mikor rámarkoltam a kilincsre és egy erőteljes mozdulattal benyitottam.

Amikor a szemhéjaim újból felpattantak, úgy a másodperc töredékével később, egyetlen mondat szokott ki a számon:

-Mi a szar?