M Á R T O N   H E D V I G                                  8 évvel ezelőtt,  január 31.

- Hedvig! Ne merj elrohanni! - Sári épp időben csúsztatta be egyik lábfejét a a szobám záródó ajtaja és az ajtófélfa közé, így képtelen voltam az orra előtt becsapni az ajtót, amit valójában azért akartam, hogy semmiképpen se lássa, ahogy a párnámba sikítok.
- Elég ebből, folyamatosan be vagy zárkózva! Mi a fasz történt veled?
- Sári, hagyj békén! Magam akarok lenni!
- Ó, nem, ezúttal nem titkolódzol előttem!- kiáltotta, s hogy mondandóját nyomatékosítsa, belökte az ajtót.
- Sári, menj ki!
- Hédi! Drágám, eddig mindent elmondtál nekem! Mi van most? Folyamatosan sumákolsz és bezárkózol! Hédi, kérlek!
- Semmi sincs! Mi lenne? Megviseltek a történtek, ennyi.
Sári aggódva ráncolta homlokát, közelebb lepett és megfogta a kezem.
- Hédi! Mi ez az egész? Tudom, hogy könnyen feldolgoztad a történteket, te mindig is ilyen voltál. De mostanában, nem is tudom, talán úgy egy hónapja teljesen magadba fordultál... Miért nem beszéljük meg a dolgokat, ahogy régen?
Elengedtem a kezét, lehuppantam az agyamra és reszkető tenyerembe temettem arcokat. Sári értetlenül állt az ajtónál, s azon gondolkodhatott, annyi megválaszolatlan kérdése közül melyiket tegye fel nekem először.
- Hédi...Mi van, ha köze van a lány eltűnéséhez?
- Nem érdekel és nem is tudom, Sára! Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen ehhez az egészhez! - csattantam fel.
- De hiszen mar nyakig benne vagy! -Sára kiabált, aligha láttam valaha ilyen dühösnek. - Már csak arra kell várnunk, hogy a rendőrség Bánffyn keresztül eljusson hozzád...
- Azt hiszed, tettem bármit is? Azt hiszed, közöm van ehhez az egészhez?
- Hedvig... Én nem tudhatom... e-ez az ember... ki tudja, mibe rángatott bele...
- Ezt nem hiszem el! Miért gyanúsítgatsz?
- Ezek és azok után amik történtek, minden okom megvan rá! Mondd, ki ez a Bánffy Levente, Hedvig? Ki ez?!
- Miért hiszed, hogy bármit is...
- Válaszolj, Hédi, az Isten szerelmére! Én azt hittem, csak összejárkáltok, kamatyoltok és ennyi. De most valami Bonnie és Clyde sztorit látok kikerekedni ebből!
- Mi van? Te nem vagy normális! Egyszer keféltünk, ennyi. Ezen kívül ő egyáltalán nem több!
- Ne hazudj nekem!
- Miért hazudnék?! Mégis, hogy...
- Miért találkozgattál vele? Ne akard nekem azt beadni, hogy "csak egyszer és hogy semmi több"! Jól ismerlek, tudom, nem tudsz ellenállni egy férfinak sem!
- De hát...!
- Oké, akkor kérdezem máshogy: Honnan a büdös francból volt neked félmillió forintod kápéban? Ne mondd, hogy Kátay előléptetett!
- Te turkáltál a cuccaim között? -cincogtam összeráncolt szemöldökkel. Hangom egészen furán szökött ki a torkomból, magam előtt elképzeltem, ahogy mérges kisegérként toporzékolok a barátnőm előtt.
- Takarítottam és lám, mit találok az ágyad alatt?! Különben se nézz hülyének, észrevettem, hogy mostanában a legmárkásabb cuccokban jársz! Honnan lett volna pénzed rá, mikor meg engem sem vagy képes kifizetni?! Mi ez az egész?
- Elég ebből! - pattantam fel, mint egy felhúzott rúgó. - Én ezt nem hallgatom tovább!
Azzal, egy nagy, méregtől izzó nyögéssel viharoztam ki a szobából, egyenes az előszobába, és mintha öltözési versenyre készülnék, úgy kaptam fel a cipőmet és a kabátomat.
- Hédi! Most komolyan? Olyan vagy, mint egy gyerek!
Fittyet hányva legjobb barátnőmre, ingerülten vágtam be a bejárati ajtót. Az egész lépcsőház csak úgy remegett belé.
Dühödt fúriaként siettem végig az utcákon. Hogy lehet Sári ekkora szemétláda? Mégis mi közöm lenne Ágota meg Levente eltűnéséhez? Egyáltalán, mi az, hogy eltűntek? Hogyan lehet ennyire nem figyelni egy olyan közveszélyes őrültre, mint Bánffy Leventére?
Egy hideg esőcsepp érkezett az orromra. Megálltam, s felnéztem az égre. Bár az eső közeledett, mégis úgy festett, mintha a tűzvész utáni száraz, szürke hamuvá vált erdő lenne. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy a megszaporodó cseppek leszállópályaként használják.
Közveszélyes őrült.
A gyerekem apja...
A gyermekem...
Szám lassan sírásra görbült.
Nem, én ezt nem akarom!
Én nem...!
Lehajtottam a fejem, mivel hidegebb lett, összehúztam magam előtt a vékony kabátot. Az arcomon legördülő cseppek immár könnyeimmel keveredtek, harmatuk égette bőrömet.
Nem akarom...!
Én nem...!
Sári nem értheti, nem mondhatom el neki! Nem, nem és nem!
Futni kezdtem, mintha ezzel magam mögött hagyhatnám a rám törni készülő sírást.
Hagyjatok békén! Nem kell nekem sem Bánffy, sem az átkozott gyereke! Nem akarom, hogy gyanúsítgassanak! Én ártatlan vagyok!
Én nem...
De mi van, ha Bánffy igen?
Hiszen egy nap tűntek el mindketten.
Mi van, ha Levente rabolta el Ágotát? Ha a saját hazából kellett megszöknie, akkor nem hiszem, hogy túljutott volna a pszozisán... pszichopatizmusán... ajj, hogy mondta Pethő?
Pszichózis, igen! Szóval a pszichózisán.
Megtorpantam. Szentséges ég!
Ha Leventének valóban köze van Ágota eltűnéséhez...
Szentséges ég, ki tudja, mit tesz vele!

Üdv nektek! Észrevettem, hogy a legutóbb feltöltött részeknéél a 62-esnél kevesebb a nézettség, mint a 63-asnál.
szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy bizony van egy 62-es rész is. ^^
csakhogy ne maradjatok le semmiről.

Szép napot!