M Á R T O N   H E D V I G                                    8 évvel ezelőtt, január 31.

Csak a saját, nehézkes szuszogásom dübörgött a fülemben. Óvatosan, lassan haladtam a kis folyosón, és mivel koromsötét volt minden, ki kellett tapogatnom a falat, majd teljesen hozzátapadtam.
-Va-valaki? - bár válasz eddig még nem érkezett, és azzal is tökéletesen tisztában voltam, hogy valószínűleg, akár itthon van a ház grófura, akár nem, nem is fog. Nem mellesleg, még mindig megnyugtatóbb volt saját hangomat hallgatni, mint ezt a nyomasztó, masszív csendet. Kezeimet kinyújtottam, megelőzve azt, hogy nekimenjek valaminek. Ne adj' Isten, valakinek...
Ám ujjaim hirtelen sima, egyenletes felületbe ütköztek. Megtorpantam, izgatottan simítottam végig az anyagon, amit fának tippeltem. Kezem lejjebb csúszott, és egy hideg fém tárgyat markolt meg.
Kilincs.
Egy pillanatra visszafojtottam lélegzetemet, amikor lenyomtam.
Nem nyílt.
Másodszori próbálkozásra sem.
Talán bezárták.
- Ha-hahó?! - furcsamód magamon kevésbé éreztem azt az intenzív félelmet, ami miatt így megremegett a hangom.
Kis ideig hallgatóztam, azonban válasz továbbra sem érkezett.
Oldalra fordultam hát és tovább tapogattam. Megpróbáltam vázolni magamnak a helyzetemet: tehát, végigjöttem a folyosón, ami a zárt ajtóval végződött. Balra fordultam, ami azt jelenti, hogy háttal vagyok a folyosó azon falának, amit előzőleg tapogattam.
Jó, ha tehát itt szépen végigmegyek, visszajutok az előszobába. Rendben, csak szép lassan, nehogy megbotoljak valamiben. Aztán, uzsgyi, mintha sosem jártam volna itt.
Különben is. Levente hivatalosan is eltűntnek lett nyilvánítva. A rendőrség nem járt volna a lakásában? Mert nem, hiszem, hogy ők hagyták volna ilyen állapotban... Vagy lehet, hogy jártak, és a felforgató utánuk jött volna ide? Különben is, miért nem figyeltetik egy eltűnt személy lakását? Vagy nem is szokták?
Lassan kezdtem magam úgy érezni, mint egy rossz krimi főszereplőnője...
-Ahhhh! - sikkantottam fel ekkor, a rossz krimi rossz forgatókönyve szerint, mert hirtelen eltűnt kezeim alól a támasznak szolgáló fal és arccal előre terültem el a padlón. Újfent.
Világosság gyúlt, ami egy rövid másodpercre elvakított. Hunyorogva pillantottam körbe, keresve az esetleges személyt, aki bizonyítja, hogy nem vagyok egyedül a lakásban, ám ez a kísérletem hamar füstbe ment, ugyanis kézfejem abban a pillanatban iszonyatosan megfájdult, mintha ezer kést szúrtak volna belé.
Szentséges ég!
Üvegszilánkok!?
Gyorsan felpattantam, s megpróbáltam leporolni tenyereimet, amitől a szilánkok talán még jobban fúródtak a húsomba. Az üvegtörmelék ropogott a talpam alatt, lábujjhegyre kellett ágaskodnom, hogy ne fúródjanak át a cipőmön. Egy nagyobb darabkát jajgatva, de sikeresen kihúztam a kezemből, aztán felpillantottam.
A szoba, ahová beestem, a hatalmas, barna franciaágyból ítélve a háló lehetett és rajtam kívül senki sem tartózkodott benne.
Sajgó, lüktető kezeimet dörzsölgetve, a kisebb-nagyobb tükör darabokat arrébb rugdosva lépkedtem előre. Először is a széttört tükör forrását kerestem meg, amit egy beépített, plafontól padlóig erő szekrényben találtam meg. Látszott, hogy ép korában négy ajtaja közül kettő matt, fekete fa borítás, a másikat pedig egy-egy méretes tükörlap fedett. Múlt idő, mert a tükrökből immár csak csonkok maradtak az ajtókeretben, a többi, ahogyan személyesen is sikerült megtapasztalnom, a földön hevert. Valaki szilánkosra törte.
A szekrény előtt ingek, zakók, nadrágok, sportmelegítők és cipők voltak szétdobálva, néhány ing darabjaira szaggatva.
Némelyik ruhadarabot magam is láttam Bánffyn...
Mintha ezer meg ezer éve lett volna...
A szekrénnyel szembeni fal helyén, akárcsak a nappaliban, falméretű ablakok húzódtak. A redőny mindegyiken le volt húzva, ez adta a vaksötétet.
Jut eszembe, világosság.
Ki oltotta fel a villanyt?
Félve pillantottam át a vállam fölött, de a folyosó még mindig üresen állt. De ha nincs itt senki, akkor... hogyan...?
Hát persze!
A sajgó fájdalom ellenére tapsoltam kettőt a tenyereimmel. A fények azonnal kialudtak. Újabb két taps, és tádám! Lett világosság!
Ha jó kedvem lett volna, ha nem mardosott volna a félelem, hogy bármelyik pillanatban rám nyithat valaki, a düh és ha nem lettek volna üvegszilánkok a bőrömben, talán nagy élvezettel el is játszottam volna valami kis tapsikolós játékot. De nem voltam jó kedvemben.
Elhatároztam, hogy körülnézek. Mondhattam volna azt, hogy azért, hátha kideríthetem merre járhat most Bánffy, de nem vagyok sem a rendőrség, sem valami hülye magánnyomozói iroda. Hédi Holmes rendel!
Ja, nem. Azt az orvosok szokták.
Az ágy és az ablakok közötti rést egy szép, fekete íróasztal töltötte ki.
Körülötte papírgalacsinok, tollak, félig vagy egészen kettészakított, csíkokká, fecnikké szétszabdalt papírok maradékai. Mindezek tetején pedig egy piros notesz feküdt, amolyan nemtörődöm módon a kupacra hányva. Odamentem, félresöpörtem a papír es mappadarabkákat, amik még útban voltak, majd a kezembe vettem. A füzetecske szélei meg voltak perzselve, de korántsem dekorációs szándékkal. Úgy tűnt, mintha valaki szándékosan akarta volna elégetni...

Levinek
Eljegyzésünkre

Eljegyzésünkre?
Akkor ezt csak Szilagyi Ágota írhatta.
Nem tudtam megtippelni, hogy az égésnyomok frissek-e vagy sem.
Ahogy azt sem tudtam, mennyire lenne etikus belepillantani...
Na de, hékás! Álljon meg a menet!
Ez a férfi a gyerekem apja, minden jelenlegi problémám forrása, jogom van tudni, hogy mégis ki a fene ez a bizonyos Bánffy Levente!
Nem?
Na, ugye.
Reménykedve, hogy még azelőtt sikerrel járok a notesz befejezésével, hogy valaki netalántán felkeresné a gróf urat a lakásában, egy kisebb papír és szeméthalmazt átugorva lehuppantam az ágyra.
- Who-ho-ho-hó! - sikkantottam fel. Micsoda puhaság! Szentséges ég!
Na jó, Hédi, koncentrálj!
Gyorsan kell végezned aztán uzsgyi!
Ölembe tettem a noteszt, ám mielőtt kinyitottam volna, még egyszer a szoba ajtaja felé pillantottam.
Néma csend. Üres.
Üres a lakás, Hédi.
Nyugi.

üdv újra itt, újra nektek, 

legutóbb május 9-én tettem közzé részt, ami bőven egy hónapja volt.
azta-mindenit!
rendesen elhanyagoltam a Wattpadot, a történeteimet is. 😦
remélem, azért újfent volt, akinek hiányzott a folytatás.

érettségi és egyéb nyalánkságok, jöjjetek mentségemre!

kedves és kedvtelen kommenteket még mindig szívesen fogadok, szóljatok hozzá a sztorihoz!

😚😚😚

ne menjetek sehova, ma még érkezik rész és nem is akármilyen😉