M Á R T O N   H E D V I G                               8 évvel ezelőtt, január 25.

A villamos leghátsó kocsijára szálltam fel, kinéztem magamnak egy ülést a jobb sarokban és helyet foglaltam. Pontosan reggel tíz óra volt, a csúcsforgalom ekkora már lecsillapodott, az emberek szinte teljesen eltűntek az utcáról és a közlekedési eszközökről, hogy elbújjanak az irodák, üzletek, kórházak, kávéházak, iskolák, óvodák és ki tudja, még milyen munkahelyek kis zugaiban. Az életük megy tovább, forog a film, mintha mi sem történt volna, és senki sincs tekintettel arra, hogy az én életem többé már nem tud igazodni a mintha-mi-sem-történt-volna sémához.

A rendőrségről jöttem, ahol végre huszonkét nappal a két nyomozó, Váczi és Kozma urak első látogatása után megtekinthettem az italraktárban készült felvételeket, megerősíthettem a történteket és újfent válaszolhattam a nyomozó kérdéseire.
És hogy miért kellett várnom több, mint három hétig a felvételekre?
Először is, Váczi és Kozma nyomozó urak, fogalmazzunk úgy, hogy nem az alkalmasságukról híresek a nyomozóirodában. Kifogás persze volt, miszerint az urak " igen elfoglaltak", ugyanis még egy pár ügyben nyomoznak, amik rettentő fontosnak, fontosabbnak bizonyultak az én ügyemnél, így egy kicsit megengedték maguknak a pár-napi-félretolás luxusát. Nem hibáztatom őket, anyámékkal ellentétben még csak fel sem háborodtam, hiszen nekem is jobban esett volna, ha hamar pontot tehetek a történtek végére, és az egész Bánffy-ismeretség után végre, mintha mi sem történt volna, az életem visszatérhet a normális kerékvágásba. Nos, valamilyen szinten vissza is tért, de persze ez nem lenne az én szerencsétlenségem, ha semmi sem változott volna. És e változás alatt nem csak az olyan semmiségeket értem, mint például a teljes ruhatáram felfrissítését. Mert megtettem ezt is, naivan azt gondolva, hogy elég lesz ennyi változatosság az életemben, legalább ez is valami újdonság. Az új ruhákat abból a pénzből vettem, ami a félmillióból maradt. Ezt a döntésemet mertem arra alapozni, hogy Sári az idők végezetéig is kivárná, amíg visszafizetem neki a tartozásomat, a másik oka pedig az volt, hogy végre nem maradt semmi, ami emlékeztethet engem a történtekre. Persze nem titkolt szándékom volt a külsőmön való aprócska változtatással kifejezni a külvilág számára azt is, hogy nem törtek meg az események, sőt, tapasztaltabb és ezután óvatosabb leszek.
Nem kértem az aggódásból, nem kértem a fölösleges kérdésekből, az elnyúló herce-hurcából.
Visszamentem dolgozni, néhány ivócimborával töltöttem az estéimet, persze csak gondosan kerülve a nagy szórakozóhelyeket, fel-felugrottam anyáékhoz, szépen elvoltam Sárival, s vártam, hogy ne történjék semmi Bánffy Leventéhez hasonló érdekesség az életemben.
Aztán múlt héten jött egy reggel, és mint utóbb kiderült, ez a reggel volt a hunyó a felvétel megtekintés késedelmében.
Ugyanis ezen a reggelen felkeltem, kócos hajammal mit sem törődve öltöttem magamra a kosztümömet, majd elindultam az ügyvédi irodába. Mivel nincs messze Sári lakásától, és az idő is kellemes volt, gyalog mentem. Közvetlenül a háztömb előtt, melyben az iroda volt kialakítva, állt egy újságosbódé. Anno, a legelső munkanapomon, hogy a kezdők zavarát elfojtsam és hogy mégis eltöltsem valamivel az időt, amíg Kátayra vártam, vettem egy nőknek íródott lapot az öreg úrtól, aki a bódéban ült reggeltől kora délutánig (s a rossz szájak szerint olykor-olykor, a legnagyobb titokban meghúzott egy pálinkásüveget). Ezen kívül soha nem vettem ott semmit, még csak rá sem néztem az újságosbódéra, simán elmentem mellette. Azonban azon a reggelen, ha csak egy pillanatra és csak fél szemmel is, de rápillantottam az újságokra.
Szokták mondani, hogy a megdöbbenéstől elkerekedik az ember szeme, a szája pedig tátva marad. Nos, csak így tudtam magam elképzelni, amikor megláttam a fotót egy elsőrangú pletykalap címlapján, rajta Bánffy Leventével, jómagammal és az ominózus italraktárral.
A lélegzetem is elállt, s vérvörös fejjel rohantam haza, még mielőtt bárki hasonlóságot vélt volna felfedezni köztem és a képen látható lány között.
Igen, ezért kellett három hetet várnom. Ugyanis a felvételek valamilyen úton -módon kiszivárogtak a rendőrségi archívumból, másnap pedig már az említett címlapon, illetve más újságok fedőlapján is ott virítottak. Vácziék erről elfelejtettek tájékoztatni engem, pardon, nem akartak tájékoztatni, mert belső vizsgálat indult, és mivel az én ügyemben ők az illetékesek, így őket vették elő elsőnek. A három hét alatt folyamatosan vizsgálták az ügyet, mégsem tudtak rájuk bizonyítani semmit, nem is hiszem, hogy a két nyomozónak köze lett volna az esethez.
Elérni nem tudtam egyikőjüket sem (csak huszonnegyedikén, azaz tegnap telefonáltak először a három hét alatt, amikor is behívtak felvételeket nézegetni), így magam próbáltam lépni valamit: bár a fotókon az arcom csak oldalról, és ebből a nézetből is alig látszott, úgy gondoltam, jobb, ha változtatok a külsőmön, megelőzve azt, hogy bárki felismerjen. Vállig érőre vágattam a hajam, sokat elvárva a dologtól, és egy ideig az "álcám" sikeres is volt, azonban valahogyan Kátay kezébe került a pletykalap. A nőben, akin éppen Bánffy ügyködött, a titkárnőjét vélte felfedezni és azonnal összerakta a dolgokat. Ha én már a kép elkészülte előtt ismertem Bánffyt, ami a szembesítéskor mutatott arckifejezésemből ítélve így volt, akkor a laptopról is én segíthettem eltüntetni a bizonyítékokat! Azonnali hatállyal rúgott ki, és még nekem is kellett könnyeimmel küszködve megköszönnöm, hogy az együtt eltöltött "kellemes" pásztorórák emlékére való tekintettel nem jelentett fel a lopásért és nem követelt megtorlást az értékes információk kiszivárogtatása miatt.
Búcsút mondhattam hát az állásomnak, és ezzel a helyezettel világossá vált, hogy hülyeség volt elkölteni a félmilla maradékát. De hát senki sem látja előre a dolgokat...
Pedig milyen könnyebb lenne minden! Az élet nem tartogatna meglepetéseket, mindig fel lennénk készülve, s nem rázna meg minket semmi. Vagy csak kevés dolog. Nos, a kirúgásom, bár sajnáltam a pénzhiány miatt, nem érintett meg olyan mélyen, mint ahogy az elvárható lett volna. Itt szükséges pontosabban fogalmaznom, miszerint önmagában még nem érintett meg olyan mélyen.
De erről később.

Ma, január huszonötödikén Kozma nyomozóval tudtam beszélni, aki bocsánatot kért, hibásnak érezte magát, úgy gondolta, hogy ha nem húzták volna a nyomozást, talán nem történhetett volna meg ez az egész. Arra jutottunk, hogy mivel az újságokban más képeket is közzétettek, amiken kizárólag Bánffy szerepel, egyedül valamint egy másik nő, valami újságírónő társaságában, nem éppen előnyös ittas-drogos-skizofrén állapotban, a kiszivárogtatás csakis egy lejárató hadjárat része lehet, amiben Kozma szerint valami nyomozó fejes, esetleg maga a rendőrfőkapitány keze is benne lehet, mert elmondása szerint "az egy korrupt disznó". A nyomozó szerint a biztonsági kamera felvételei január negyedike környékén szivároghattak ki, ugyanis ő és a kollégája két nappal később, hatodikán, hajnalban tudták meg a dolgot.
Megdöbbentem a lejáratás dolgon, hiszen Levente a parlamentben egyes-egyedül árválkodott Progresszív Akció színeiben, ráadásul függetlenként, senkinek semmi politikai haszna nem lett volna őt kipaterolni a Házból (ami immár sikerült is neki).
Kozma, miután gyorsan ledaráltuk a raktári felvételt, megkérdezte, nem ismerek-e valakit, aki ártani akart volna Bánffy képviselő úrnak. Sok mindenki számításba jöhetett, ott volt például a megtört Ágota, meg Rácz, akinek lánya lett megszégyenítve. De ki tudja, hány ellensége van még Bánffy Leventének?
Mégsem mondtam el semmit, azon egyszerű oknál fogva, mert valami azt súgta, ne tegyem. És ez a valami olyan erősen ingerelt, hogy a nyomozó legnagyobb csalódottságára megráztam a fejem.

Ahogy ott ültem a villamoson, egy gondolat kezdett el mocorogni bennem, azt sejtette, Levente tud valamit, amit én nem.
Tudtam, hogy feltétlenül beszélnem kell vele, csak még a módját nem találtam ki, ugyanis miután átszökött és meglátogatott a toxikológiai osztályon, elszállították a kórházból, és most se híre, se hamva. Dr. Pethő annyit elárult, hogy mind a titkolódzás, mind az átszállítás az apja, Bánffy Máté kérésére történt. Emlékeztem az idősebb Bánffyra, s arra is, milyen hangnemben beszélt a tulajdon fiáról. Biztosra vettem viszont, hogy ő nem emlékszik sem rám, sem a találkozásunkra, így eleve meddő próbálkozás lenne felkeresni és a fia holléte illetve hogyléte felől érdeklődni.
De muszáj beszélnem vele, s nemcsak a lejáratás miatt.

Már csak két megálló volt hátra a végállomásig. Valójában már három megállóval ezelőtt le kellett volna szállnom. De most már úgyis mindegy, hova tartok, mert minden el lett tervezve. Más talán siethet leszállni a neki megfelelő állomásnál, elbújhat az irodák, üzletek, kórházak, kávéházak, iskolák, óvodák és kitudja még milyen munkahelyek kis zugaiban. Az életük megy tovább, forog a film, mintha mi sem történt volna, és senki sincs tekintettel arra, hogy az én életem többé már nem tud igazodni a mintha-mi-sem-történt-volna sémához. Nekik nem kell olyan döntéseket hozniuk, amelyek gyökeresen változtatják meg az életüket. Ők csak mennek tovább, forog a film, nem veszik észre, ha valaki úgy érzi, kiszakad a mókuskerékből, mert változás állt be az életébe.

Aggódó, már-már félelemben forduló ábrázattal bámultam ki az ablakon.

Mi lesz most?

Ölemben eddig tehetetlenül heverő kezem most a lassan, mintha saját akarata lenne, felfelé kúszott.

Változás...

Tenyerem reszketve, gyengéden simult rá pulóveremen keresztül a hasamra.

Mintha máris mozogna...

Elszorult a torkom. Hogy megállítsam feltörni készülő könnyeimet, nagyot szipogtam, s a könnyfátylon át tovább bámultam ki az ablakon, mintha mi sem történt volna.

Beszélnem kell Leventével!

üdv nektek! íme, itt az új és összecsapott (ezért elnézést kérek, nem megy ez az írás most nekem) rész/epizód/fejezet/amitakartok
időközben előrukkoltam egy új történettel, a címe SZILVÁSKERT, amely Kamonczi Zsike, Batsányi Bognár Szilva, Karsa Gusztáv és egy titokzatos szilvásliget különös, gótikus és szerelemmel, csodákkal, művészettel, fantomokkal, kísértetekkel és  rejtélyekkel teli történetét fogja elmesélni, XIX. századi köntösbe bújtatva. Ajánlom figyelmetekbe! ^^

várom a kommenteket, szóljatok hozzá a történetekhez nyugodtan! :*

szép hétvégét!