M Á R T O N   H E D V I G                            8 évvel ezelőtt, szeptember 12.

Gondolataimból egy vaskos, kissé gyűrött boríték puffanása zökkentett ki.
Félmillió forint... Jesszusom...
Miközben legyőztem a késztetést, hogy belenézzek és kitapintsam a friss bankók ropogását, felvettem az üvegasztalról, majd magamhoz szorítottam.
És most?
Nem mertem az előttem zsebre tett kézzel álló Leventére pillantani.
Ennyi lett volna?
- Számold meg, ha akarod. - rántotta meg a vállát. Mármint, nem láttam, de ehhez a mondathoz nyilvánvalóan ez a mozdulat illett.
- Kátay és Rácz... - kezdtem nyökögve. Úgy számoltam, ezt még elmondom neki, aztán nehéz szívvel (jó, inkább csak sajgó, kielégítetlen hormonokkal), de gyors léptekkel távozom és megpróbálom elfelejteni őt. Egy életre. Azt hiszem.
De mi van a kis egyességgel? Hogy ő, a "tökéletes úriember" majd "finom hölgyet" farag belőlem? 
Nem, nem, nem, nem. Azt hiszem, az a hajó is elúszott. Minek mentünk egyáltalán bele? Úgysem tudnék megváltozni, ahhoz olyan csoda kéne, amire a szüleim, Sári (és még jómagam is) tátott szájjal ámuldozna, hogy "jé, ez aztán valami olyan, de olyan, ami végre észhez téríti ezt a felelőtlen és kelekótya Hédit!". Olyan esemény, amely alapjaiban rengeti meg elkényelmesedett, enyhén önző és élveteg magatartásomat, és amit Levente sehogy sem lett volna képes összehozni.
Várjunk csak. Létezik egyáltalán olyan valami, mi több, valaki, akinek hatására összeszedném magam és többé nem lennék a lány-aki-rendszeresen-összefekszik-a-főnökével-meg-egyéb-ismeretlen-férfiakkal-és-még-élvezi-is?
Hm, kötve hiszem.
- Mi van velük? - kérdezte. Felnéztem rá.
És amit Levente sehogy sem lett volna képes összehozni...
- Nem érdekel, mire jutottak?
Felkacagott. Őrületnek nyoma sincs, vonásai kisimultak.
- Rég lezártam az ügyet, mielőtt bármire is juthattak volna. Már nem számítanak. - egy másodpercre elgondolkozott. - Na jó, csak kevésbé.
- Tessék?
Mosolyogva sétált vissza a konyhába, feltépte a hűtőajtót és most már nem ellenállt a bent csöndesen várakozó alkoholnak. Kivett egy üveg Scotch-ot, majd meghúzta.
- Indulok az országgyűlési választásokon.
Szemeim elkerekedtek. Levente becsapta a hűtőt és lustán konyhaszigetre könyökölt.
- Tessék?- kérdésem most még inkább értetlenebbül és sutábban hangzott, mint az előbb.
- Nem vagy süket, hallottad. - még egy húzás. Amint elemelte ajkától az üveg száját, szinte megrészegülve sóhajtott fel. Tanulmányozni kezdte a whisky címkéjét, közben folytatta: - Bánffy Levente, országgyűlési képviselőjelölt, az ön képviselőjelöltje! Egész jól hangzik.
- Ennek mi köze Kátayhoz?
Még egy húzás, ezúttal hosszabb.
- Tudod, mi jár a mandátummal?
- Ezekben cseppet sem vagyok jártas, Levente.
Ellökte magát a pulttól, lassú, bizonytalannak tetsző léptekkel indult felém. Ennyi whiskytől nem rúghatott be, igaz? Még csak az kéne. A részeg pszichopata, akivel jelenleg én vagyok összezárva ebbe a gyönyörű luxuslakásba.
Csodás.
Közvetlenül előttem állt meg, olyan közel, hogy egy lépés hátrálásra késztetett. Lehelete a gabonaaromától erős és érces volt. Szemeiben tűz lobogott, ezúttal talán...
Az elmebaj és a fanatikus hatalomvágy keveréke?
Mindenesetre hátráltam még egy lépést. 
Még így is fojtogatóan közel volt, hát még, mikor belehajolt a arcomba, úgy, hogy csak pár rövidke centiméter válassza el orrunkat egymástól. Pár nappal ezelőtt, sőt, pár perccel ezelőtt ez a helyzet rettenetesen felizgatott volna. Most azonban, inkább megrémített, hiszen valóban úgy festett, mint az az ember, aki a kórházban megállás nélkül követ, megsérti az aurád magányért kiáltó szavát, belemászik a khm... pofádba, és elhadarja a sületlenségeit: tudtadhogyegykibaszottmegfigyelőállomásonvagyunkamarsonéscsakarravárnakhogykivegyékazagyadatésfeldolgozzákazinformációtamitCIAügynökkorszakodbanraktároztálel? Nekemnemhazudhatsztudomhogyteisügynökvoltál. Énisazvagyokdeeztsenkisemtudjaúgyhogyjólennehateiskussolnálerről.
Igaz, nem mintha gyakran jártam volna kórházba, főleg nem azon osztályokra, ahol ezek lejátszódhatnak, de azért innen-onnan hall sztorikat az ember. És, bár próbáltam elhessegetni a jelenetet, most makacsul csak azért is ez jutott eszembe Bánffyról.
- Immunitas. - sziszegte halkan.
Pislogtam. Oké...
- Nem tudod, mi az, ha? - folytatta, még mindig az arcomba mászva.
- Ne-nem igazán.
Gyanakodva méregetett, jobb szemét újfent összehúzta. Legutóbb talán a villamosmegállóban vágott ilyen ábrázatot.
Jaj, ne.
Egy pillanat csönd és fürkészés után (legnagyobb megkönnyebbülésemre és fellélegezésemre) kihúzta magát.
- Mentelmi jog. Nem vonhatnak felelősségre.
- De már elkövetted a bűncselekményt, Levente. Kátay...
Felemelte mutatóujját, félbeszakítva mondandómat.
- A-a-a! Még nem indult ellenem büntetőeljárás, a kedves ügyvéded meg az a másik balfasz még csak feljelentést sem tett ellenem. Nem tudom, mit tököltek ennyi ideig, de most már nem is számít. Három nap és kezdődik a kampány. Én pedig már  képviselőjelölt vagyok.
- És ez...?
- Azt jelenti, hogy a sérthetetlenség akkor is megillet, ha az adott cselekményt képviselői vagy képviselőjelölti minőségem bekövetkezte előtt követtem el, de az eljárás még folyamatban van, vagy meg sem indult képviselőjelöltségem vagy képviselővé választásom után. Csak azesetben indulhat büntetőeljárás, ha tetten érnek. - gépiesen szavalt, mintha csak egy tananyagot mondana fel. Látva megránduló orrcimpámat, szigorúan nézett rám. - Egy fél napon át magoltam az ehhez kapcsolódó szabályzatokat, úgyhogy kérlek, ne nézz így rám.
- Akkor...
- Volt bűncselekmény, nincs bűncselekmény. Rácz a haját fogja tépni, ha meglát a választási plakátokon - vigyorgott.
- Nem teljesen értem. Most akkor...
- Neked nem kell értened semmit. - sóhajtott fel ingerülten. - Neked csak fogni kell a pénzed, elkotródni innen és a főnököd előtt kussolni  erről az egészről.
Megrökönyödtem szavain, eszembe villant a pillanatokkal előbb kreált hasonlatom: deeztsenkisemtudjaúgyhogyjólennehateiskussolnálerről.
Nos, igen. Talán nem véletlenül hasonlította őt egy kórházban kezelt, tévképzetekben élő fickóhoz.
Tehát van ez a mentelmi jog, vagy mi, ami neki most van, mert képviselőjelölt. Akkor ő most tényleg ott fog melegedni a Parlamentben, miután lezajlottak a választások?
- Mi van, ha nem választanak meg? -bukott ki belőlem.
- Miért ne tennék? Fiatal vagyok, reklámszakember, jóképű és képes vagyok egy lehengerlő mosoly kíséretében olyan ígéreteket tenni, amiket meghallván a nyugdíjasok egymást összetaposva fognak körém gyűlni, hogy a kezembe nyomják a kopogtatócédulákat. Aztán majd éljenezve kapnak fel a vállukra: itt a megmentő! Szinte látom magam előtt, Hedvig. Sima ügy lesz.
Nem tudtam, mit válaszoljak. Talán nem is kellett semmit sem válaszolni. Ha sikerül neki, és a mentelmi jog tényleg megvédi, akkor Kátaynak esélye sincs.
Drukkolnom kellett volna Bánffynak? Magam sem tudtam.