M Á R T O N   H E D V I G                     8 évvel ezelőtt, szeptember 12.

-Ülj le!- Bánffy az ezüst, dupla ajtós hűtőszekrény előtt állt, az ajtóra támaszkodva, és egy üveg whiskyvel szemezett. Beszívta alsó ajkát, mintha ellenállni akarna a kísértésnek. Majd, meggondolva magát, becsapta az ajtót és a konyhaszigethez lépett.
Megráztam fejemet, hogy a buja képzelgések, mint a szőnyegről porolás során a kosz és a por, messze szálljanak, és elvesszenek  levegőben. A kanapéhoz tipegtem, helyet foglaltam. Meglepetésemben majdnem elkiáltottam magamat. Ó, te magasságos ég, hogy lehet valami ilyen kényelmes? Mosolyogva hátrahajtottam a fejemet.
- Kell nekem ez a kanapé. - címeztem hozzászólásomat Levihez. Válaszra sem méltatott,  eltűnt a sziget mögött, majd egy pillanat múlva felegyenesedett, kezében áfonyalével.
- Áfonya?
- Még sosem kóstoltam... - vallottam be elpirulva. Mi? Most például miért kellett elpirulnom? Jesszusom!
- Akkor itt az ideje! - vigyorgott.
Letette a dobozt a sziget krémszínű gránitlapjára, hátat fordított nekem, felnyúlt egy felső konyhaszekrényhez és kivett belőle két poharat. Ügyesen a jobb kezébe csúsztatta őket, másikba az áfonyalevet vette, és elindult felém.
Akaratlanul is flörtre kész félmosoly jelent meg arcomon, mikor a dohányzóasztal mellé ért és előrehajolva lerakta a poharakat és a kezembe nyomta az áfonyalevet.
- Szolgáld ki magad!
Letekertem a kupakot, közben tekintettemmel követtem Bánffyt, aki a lakótérrel egybenyitott,  félkör alakú helyiséghez ment, ahol egy négyszemélyes, modern, fekete tölgy étkezőasztal állt. Kicsit furcsának tetszett nekem, mert olyan volt, mintha a téglalap alapterületű nappali-konyhához csak úgy utólag csapták volna oda. A déli nap fakó sugara, köszönhetően a méretes ablakoknak, megvilágította az egész lakást, az az érzésem támadt, hogy a lakás egybeforrt a körülötte lévő őszi, vörös-barna-sárga tájképpel és a végtelenül tágas térnek csak a budai hegyek csúcsai tudtak megállj parancsolni.
Levente levette szürke zakóját, az egyik szék támlájára dobta, majd a nyakkendőjével kezdett el foglalatoskodni. Mivel a kanapé az ablakokkal párhuzamosan volt állítva, háttal nekik, csak oldalról tudtam szemlélni. Hihetetlenül erotikus volt, ahogy kihúzta gallérja alól a fekete nyakkendőt, rátekerte kézfejére, majd bevágta a zsebébe.
Oh, szent ég...
Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy feltűri ingujjait és láttatni engedi izmos alkarját. Vörös haját a beszűrődő fény kiemelte, és én köpni-nyelni nem tudtam férfias szépsége láttán.
Beleharaptam alsó ajkamba.
Amint a bal ingujjával ügyködött, oldalra sandított, egyenesen rám nézett.
- Hedvig, a gyümölcslevet a pohárba szokás önteni, nem az asztalra. - mondta.
Gyorsan a dohányzóasztal felé kaptam a tekintetem, és ekkor fogtam csak fel, hogy a markomban tartott doboz megdőlt és az áfonyalé szép egyenletesen folyt ki az asztal üveglapjára. Felpattantam, gyorsan megragadtam a kupakot és rácsavartam a dobozra.
Jesszusom, Hédi!
- Annyira sajnálom!
Levente felsóhajtva konyhapulthoz lépett, megfogott egy papírtörlőt és felém dobta. Két kézzel, meglehetősen ügyetlenül (ne már, Hédi!) kaptam el. Leszakítottam belőle pár darabot és elkezdtem felitatni az édes, bordó színű nedűt.
Zsebre tett kézzel állt meg, közvetlenül mellettem és érdeklődve figyelt. Egy kicsit nyomás alatt éreztem magam, azt hiszem, mint rabszolga, gazdája szigorú szemei előtt. Felnéztem rá, de azonnal az asztalra és a gyümölcslére kellett koncentrálnom, mivel ingének felső három gombja ki volt bújtatva a helyéről, és visszafogottnak nem nevezhető módon bepillantást engedett csupasz mellkasára.
Basszus, basszus, basszus!
Újra tiszta pír voltam. Nem, ennyi vér tényleg nem lehet a fejemben!
- Senkit sem láttam még ilyen erotikusan takarítani.
Úgy, ahogy voltam, lehajolva, egyik kezemet a térdemre helyezve, hajamat fülem mögé tűrve, már-már pucsítva,  az asztalt tisztogatva, megdermedtem. 
Levente kuncogott, majd leült egy vajszínű, hosszú, a kanapéval egy magas lábtartóra, így szembe került velem. Előrehajolt, kezeit összefonta szája előtt.
- Szólj, ha végeztél!
- Örülnék, ha nem bámulnál.
- Hülye lennék! Roppant szórakoztató vagy.
Továbbra is gúnyos mosollyal meredt rám. Pár perccel később végeztem. Vérvörös fejjel egyenesedtem fel a nedves papírdarabokat az asztalon hagytam, megigazítottam a szoknyámat és leültem.
Miért ilyen kínos ez az egész?
Bánffy elvette szája elől a kezét, könyökét térdére támasztotta. Felvette a  már jól ismert, Bánffy-féle komolyságot. Feszült csend következett.
- Ne higgy neki. - mondta szigorúan.
- Micsoda?
- Találkoztál Ágotával.
Felvillant reggeli találka emléke, vele Ágota összeroppanása. És igen. Mi az, hogy ne higgyek neki?
- Honnan tudsz róla? - ráncoltam homlokomat.
- Láttam, ahogy kutakodik a telefonomban. Gondolom, az összes nővel találkozni fog, akivel üzenetet váltottam. Azt hiszi, minddel összefekszem.
- Talán oka van azt hinni. - keltem a menyasszony védelmére.