Az érkező és induló vonatok zaja, a hangosbemondó nő idegesítő hangja mind mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap legyen a világon a legrosszabb. Nem elég, hogy az a szemét csaj kirúgatott a cégtől, még a főnökömet is sikerült annyira behálóznia, hogy megutáljon egy életre. De miért is gondolkodok ezen annyit? Most legalább lesz időm kipihenni magam, amíg találok valami könnyebb munkát.

Bosszankodásom közepette észre se vettem, hogy az útban álltam meg. Az emberek fújtatva kerültek ki és néztek vissza rám, mintha egy tankkal álltam volna be eléjük. Éppen ezért félrehúzódtam, és nagyot sóhajtva a telefonomra pillantottam. Még öt perc, és itt a vonatom - állapítottam meg egy mosollyal az arcomon. Felnéztem az égre, ahol a körénk gyűlt viharfelhők szakadozni kezdtek. Kár! Pedig szeretem a vihart.

Lenyúltam a derekamra kötött kardigánomhoz, hogy előkeressem a fülesemet. A másfél órás út zene nélkül kivitelezhetetlennek tűnt. Mire megtaláltam, az öt percem is lejárhatott, ugyanis az előttem levő vágányon egy ismerős szerelvényt láttam meg. Se baj, majd felszállok előre, oda úgyse sétál el senki - vontam vállat.

Még be se dugtam a fülembe a szilikont, mikor valaki megfogta hátulról a kezem. Nem fordultam oda, mivel hirtelenjében elém lépett, és egy pimasz mosollyal a tenyere közé vette az arcom. Annyira ledöbbentem, hogy ellenkezni se volt időm. Érezve egy idegen ajkainak a melegét az én számon sokkoló volt. Olyannyira, hogy először el se húzódtam. Hagytam, hogy lecsúsztassa ujjait a nyakamhoz, és nyelvével elmélyítse a csókot, hogy aztán pár másodperc múlva elhúzódjon tőlem.

Kipirult arccal, és értetlen fejjel álltam előtte. Ki ez a fazon? Mit képzel magáról?

- Ez furcsa - vonta fel a szemöldökét, miközben méregetni kezdett. Jobbra-balra hajolgatott, úgy éreztem magam mint egy kiállítási tárgy. - Pedig mindent úgy tettem, ahogy írva volt - elővett a farzsebéből egy vékonyka újságot, és kinyitotta középen. - Vagy lehet, hogy te-

Nem tudta befejezni a mondatát, akár mit is akart mondani. Nem érdekelt. Felbőszült állapotban léptem egyet felé, és csaptam arcon, amilyen erővel csak tudtam. A sokk elmúlt, düh vette át felettem az irányítást.

- Mit képzelsz magadról?! - kiáltottam felé, választ persze nem várva. Elsuhanva mellette felszálltam a vonatra, az eldöntöttel ellentétben hátulra, ahol meglepően kevesen voltak. Mire lehuppantam, úgy éreztem magam mint egy vadkan. Ha most bárki elém állna, lehet nekimennék. Mégis ki volt ez? Soha nem láttam. Ebben biztos vagyok, mert egy ilyen arcot megjegyeznék. Be kell látnom, nem nézett ki rosszul, azokkal a mélybarna szemekkel, és a félhosszú hajával. De ez még nem jogosítja fel arra, hogy ilyet tegyen!

Lassan telt az idő, még úgy is, hogy én közben folyamatosan a történteken agyaltam. Észre se vettem, hogy a vonatnak már legalább tíz perce el kellett volna, hogy induljon. Felnéztem a kijelzőre, de nem láttam semmit, ezért felálltam, és az ajtóhoz siettem. Biztos rossz szerelvényre szálltam.

Azonban mikor az ajtó kinyílt előttem, meghallottam a hangosbemondót.

,,- Tisztelt utasaink. Rendőrségi ellenőrzés miatt a vonat fél órás késéssel fog indulni. Kérem, tartózkodjanak a szerelvényben, amíg az ellenőrzés tart."

- Hát ez remek! - ültem vissza a helyemre. Most, hogy jobban megnézem, ezen a részen szinte senki sincs. A hátsó két ülést a magasság miatt nem látom, de nem hiszem, hogy ott lenne valaki.

Elővettem a telefonom, és olvasgatni kezdtem a híreket. Legszívesebben kifutottam volna innen, mert már rég otthon akartam lenni, de tudom, hogy ezt milyen szigorúan veszik. És milyen jó, hogy nem mentem sehova! Amint felemeltem a fejem, három feketébe bújtatott pingvin kinézetű férfi lépett be az ajtón, közrefogva egy szőke hajú apró nőt. Körbenéztek, és mivel csak engem szúrtak ki, ezért odajöttek hozzám.

- Köszönjük az együttműködését - hajolt meg, én pedig viszonoztam. - Kim nyomozó vagyok. Mutatnék Önnek egy képet, kérem szóljon, ha felismeri a férfit. - Hátranyúlt, mire a férfi a kezébe adta azt a bizonyos fotót. Felém fordította, én pedig már nyitottam is volna a számat, ha nem ismertem volna fel a képet. De hisz ez a csókos csávó! - Ezek szerint ismeri - szűrte le a következtetést, mikor észrevette a fejem.

- Nem én.. - dadogtam. Megköszörültem a torkom, és kihúztam magam. - Nem ismerem. Ma találkoztam vele először, mikor - elbizonytalanodva oldalra biccentettem a fejem. Most komolyan mondjam el nekik ezt? Ez olyan megalázó! De mivel a nő szigorú tekintetével bombázott, így nem volt más választásom. - Elém lépett, és csak úgy megcsókolt. Fogalmam sincs, ki ez az ember, de ha megtalálják üzenem neki, hogy kapja be - mutattam a kép felé, amit a Kim nyomozó rögtön el is rakott.

- Megcsókolta Önt? - döbbent meg. Bólintottam, és a másik három férfire néztem, akik komor arccal álltak még mindig. - Ezek szerint az alanynak az emberi fele van felszínen - jegyezte meg a mellette állónak, aki máris elővette a telefonját, hogy rögzítse a hallottakat. - Kérem jöjjön velünk! - csattant fel, felém címezve a kijelentést. Nem volt választásom, közrefogtak, és ha nem indultam volna el magamtól, akkor kicipeltek volna innen. Nem akartam felhajtást, vagy azt, hogy még jobban megbámuljanak az emberek, ezért csendben, leszegett fejjel követtem a három férfit, és a nyomozó csajt.

Egy szürke autóba ültettek. Kim nyomozó vezetett, ami nagyon meglepett, lévén, hogy ő volt az egyetlen nő. Mégse engedte a férfiaknak, hogy a kormány mögé üljenek. Vékony ujjaival a rádió felé nyúlt, és megnyomott egy gombot, amitől a kijelző világítani kezdett.

- Hívd Seok nyomozót! - a rendszer keresni kezdte a nevet, majd csak annyit hallottam, hogy elindítja a hívást. - Az alany az emberi lényében tartózkodik - mondta ugyan azt a mondatot, amit nekem pár perccel ezelőtt. - Itt van velünk egy civil, akivel testi kontaktust létesített, beviszem őt-

- Hé! - hajoltam előre, amennyire az öv engedte. - Csak egy csók volt! - magyaráztam, mielőtt olyat képzelnek bele, ami nem is történt. Kim nyomozó felsóhajtott, és folytatta.

- Meg kell találnunk, mielőtt felszínre tör.

- Kitépte a nyomkövetőjét. A kollégák most találták meg az egyik szemetesben.

- Értem. Keressétek továbbra is! - azzal bontotta a vonalat.

Az út csendesen telt. Nem értettem semmit, nem akartam kérdezni, amíg ilyen sokan vagyunk. Ráadásul féltem is. Úgy beszéltek arról a pasasról, mintha sorozatgyilkos lenne. Sőt, nem is. Alany. Inkább egy kísérlet. Ijesztő!

- Merre lakik? - nézett rám a visszapillantó tükörből, mikor megálltunk a pirosnál. Halkan elmakogtam neki, de mivel továbbra is kérdőn nézett rám, az utcát és a házszámot is elárultam. Végül is, nem veszíthetek vele, elvégre szövetségiek.

A házam előtt szusszantam egyet. Nem csaptak be, tényleg ide hoztak. Azonban nem engedték, hogy kiszálljak. Kim nyomozó hátrafordult.

- Megkérem arra, hogy segítsen nekünk - odanyújtott egy tollat, amit elvettem, és szemügyre vettem. Nem láttam rajta semmi furcsát. - Ha látná valahol az alanyt, vagy kapcsolatot létesít önnel, akárcsak telefonon, nyomja meg a tollat. Az majd jelez nekünk, mi pedig - elharapta a mondat végét, és sóhajtott egyet. - Végezzük a dolgunkat.

- Ki ő? Félnem kellene tőle?

- Többet nem mondhatok.

- Nem vagyok hajlandó addig együtt működni, amíg nem válaszol! Legalább arra, ki ez a férfi! - vágtam vissza haragosan. A mellettem ülő férfi kiszállt, és intett, hogy tartsak vele.

- Ez a kötelessége. A kormányért. - Zárta rövidre a nő. Idegességemben kiléptem a kocsiból, és az ajtóból bemutattam a távolodó járműnek. Kapják be! Legalább ennyit elmondhattak volna.

Nem volt kedvem semmihez, ezért rendeltem egy pizzát, és bedöglöttem a kanapéra. Valami bűnügyi sorozatot kezdtem el nézni, amivel egész jól elment az idő. Nagyjából nyolc óra lehetett, mikor hallottam, hogy csengetnek. Nem igazán tudtam, ki kereshet ilyen későn, ezért először a kukucskálóba pillantottam. Nagy döbbenettel az arcomon nyitottam ajtót Kim nyomozónak, aki meghajolt, és lehúzta a kapucniját.

- Elnézést a zavarásért. Bemehetek? - pillantott mögém, én pedig bólintva arrébb álltam. Behívtam a konyhába, és megkínáltam egy teával, amit még a pizzához főztem. - Szolgálaton kívül jöttem, úgyhogy örülnék, ha ez a dolog kettőnk között maradna. Minden - emelte ki. Nagyot nyelve ismét csak egy bólintásra telt tőlem, és közelebb húzódtam. - Tudnia kell, mibe keveredett, de a kollégák előtt nem kockáztathattam.