Édesanyám lágyan simogató kezére ébredtem. 

- Sasuke...indulnod kell iskolába. - suttogta fülembe, mire én, értetlen szemekkel.

- Vasárnap van...

- Mi? Dehogy is...Sasuke, nem értem mi van veled, tegnap lógsz óráról, mert egy barátoddal vagy...most meg ez - Lassan kisétált a szobámból, mire én próbáltam felfogni szavai jelentőségét. 

Az egészet csak álmodtam, mindent...vagyis nem...Narut ismerem, és találkozom vele ma reggel de...

Nem történt meg a randink...

Az első csókom sem...

Nem jöttünk össze...

Lassan mereven, könnyes szemekkel bámultam ki fejemből, miközben elnyílt szám elé tapasztottam egyik kezem.

Narutot akarom, Narut, azt, hogy öleljen, csókoljon, és simogasson. Azt, hogy szeressen!

Könnyes szemmel zombiként másztam ki ágyamból és készültem fel a mai napra, hisz hiába Álom így álom úgy, de nem kéne megint igazolatlanokat szereznem. 

Levettem cuccaim, és elfintorodva vettem tudomásul, ronda vonásaim. Egy sovány boxzsáknak néztem ki. És Narutonak még így is kellek...legalábbis az álmomban.

Térdre rogyva zuhantam padlóra, s karjaimmal fontam körül testem. Vissza akarok menni oda!      Tekintetem az ágyamra vezettem, azon gondolkoztam, hogy szerzek altatót és vissza alszom. 

- Sasuke! Siess kérlek! - hallottam tompán édesanyám hangját, de még így is, oly halkan, képes volt felverni az önsajnáltatás gödréből, s rávenni arra, hogy ha robot mozdulatokkal is, de kezdjem el venni ruháim.

Lassan kiléptem szobámból, majd a konyhába leérve, láttam a cetlit, miben az állt, hogy anya már elment. Mintha ez már megtörtént volna...

Elvettem a bentot az asztalról és elindultam Narutohoz. 

Az érdekes kérdés, hogy képes leszek vele szembenézni egy ilyen álom után, de egyszer élünk basszus...ezt is én mondom mi? 

Tekintetem a felém közeledő vonatra vezettem, hirtelen kedvem támadt elé ugrani. Álmom súlyától megszabadulni, érzéseimtől megszabadulni, életemtől megszabadulni. 

Végül csak hagytam, hogy elsuhanjon előttem, hajam felborzolva.

A sárga épület falain belülre érve ezer és ezer szempár tapadt rám, mik amit beazonosították személy azonosságom azonnal, érdeklődésüket elvesztve akasztották le rólam.

A terem közelébe érve néha, megremegtek lábaim, hisz tudtam ki fog bent fogadni, és nem, nem leszek képes feldolgozni, hogy Naruto nem ugyan az a Naruto aki velem töltött annyi időt, aki mindenkinél jobban ismer.

  Remegő kezeim a kilincsre helyezve benyitottam, majd beléptem. Naruto először hidegen nézet az ajtó irányába, majd meleg mosolyra húzva ajkait, karjait kitárva várta ölelésem. Én pedig lassan, bukdácsolva, oda mentem hozzá, és elmélyedtem ölelésében.

Nagyot sóhajtottam, azt is remegő hangon és belefúrtam fejem mellkasába, majd mikor megéreztem karjait körülöttem, vállaim is megremegtek.

- Mi a baj Sasu? - kérdezte lágyan válaszra várva, mit én megtagadtam tőle, ezért hát újra meg kérdezte, de jobban fájt mint ezernyi kés szúrás.- Mi a baj szerelmem? Megijesztesz?

- S-shemi...

- Ne hazudj! - morrant fel, majd állam alá tette ujjait és letörölte könnyeimet, melyekről azt sem tudtam, mikor kerültek oda. - Mond el mi a baj! - szólalt meg egyszerre parancsolón és szeretet teljesen. Ilyen hangra szerintem csak ő képes.

Én mint egy idióta szajha mindenféle előzmény nélkül ajkaira tapadtam, majd mikor rájöttem tettemre azonnal eltávolodtam tőle. Abban a pillanatban csak a földet voltam képes nézni.

A következő pillanatban, testem mozgását figyelmen kívül hagyva, magához húzott és lelket is kiszívta belőlem, oly szenvedélyesen és hevesen csókolt.

- Szeretlek!

- Én is szeretlek Naruto, én is...- gördült le egy könnycsepp arcomról .

Remélem még élnek és virulnak az agysejtjeitek, ez után a rész után is.

Sztori time: Ezt a fejezetet  hajnali két órakkor találtam ki.

Következő rész tartalmából

Elhitted! Mivel ez egy különleges helyzet nem kaptok...