- Mit szeretnél ma csinálni?

David mellém feküdt és magára húzott. A tusfürdő miatt jó illata volt. A haja pár tincse még a homlokához tapadt amit én hátra söpörtem. Alaposan megvizsgáltam az arcát. Erős és határozott vonalait az arcán növekvő borosta egészítette ki. Határozott személyiség volt, a homloka mindig ráncba rándult mikor figyelt valamit. Tökéletes férfi volt, tökéletes mosollyal. Az ember fia félne tőle ha meglátná. Hiszen David, magas izmos és tele van tetoválásokkal. Az ő tenyere nagyobb mint az enyém, a nyakán néha megduzzadnak az erek, a nadrág feszül a kidolgozott combján és fenekén. Ő egy testesebb ember, de az én emberem.

- Hm... maradjunk így egész nap - kezemmel a hasát simogattam. Éles hasizma cirógatta a tenyeremet a köldöke alatti szőrt is leborotválta. - Te és én - néztem mélyen a szemébe. David elmosolyodott. Gyönyörűszép mosoly volt. Őszinte és makulátlan. Egy mosoly amit nekem szánt.

- Bárcsak így lenne - két erős kezét a fenekemre csúsztatta. Lábát felhúzta, így közelebb kerültem hozzá. - Ma a fodrászhoz kell mennem. Utána pedig időpontom van a... - ekkor megsimította a tarkóját. - Nos időpontom van a tetoválószalonba - ujjaival a fenekemet simogatta, tekintetével a számat fürkészte. Közelebb hajoltam hozzá. Számat az ajkára tapasztottam, kezemet a boxerébe vezettem és megmarkoltam a férfiasságát. Éreztem, hogy az egész teste megfeszül.

- Szeretlek - hajoltam el tőle.
Ekkor az arcomra tette a kezét.

- Én is szeretlek téged. Nagyon - egy mozdulattal rám feküdt. A teste súlya olyan nehéz volt, hogy köhögve nevettem el magam. Megtámaszkodott a térdén, a bugyim szélét az ujjai közé vette.

- Milyen tetoválásod lesz? - halk sóhaj hagyta el a számat ahogy a bokámnál kiszabadított a fehérnemüből és a padlóra dobta. Oldalra hajolt. A második óvszert vette a kezébe. Kibontotta és magára húzta.

- Hát öhm... - ujjaival a hasamat simogatta. Minden mozdulat közbem a lábam közé vándorolt. Megfordította a kezét, az ujjaival megérintett. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam. - Lesz egy kereszt középen. A két szélén pedig angyalszárny - megnyalta az ajkát miközben kényeztetett. Nem tudtam a gondolataira figyelni. Elvarázsolt a mozdulata. A szívem hevesebben dobogott. Néha halk nyögés is kiszakadt a torkomból.

- Csodálatos lesz - kezem a tarkójára csúsztattam. Ezzel jeleztem azt, hogy mit akarok. Oldalra biccentette a fejét.  - Tudom, hogy mit tudsz a nyelveddel.

- Igazán? - hajolt hozzám és csókot lopott tőlem.

Délután két órakkor a fodrászüzletben ültem. Egy katalógust olvastam amiben különböző repülőutakat és buszos utazásokat hírdettek, ajánlottak. Néha mosoly húzódott az ajkamra. Megsimítottam az egyik képet. Előre pillantottam. David rövidre szeretné vágatni a haját. Mármint rövid, rövidre. Én pedig engedtem neki. De álmomban sem gondoltam volna azt, hogy a végeredmény ennyire szexi lesz.

- Kösz mester - átadta a pénzt amit a fodrász mosolyogva megköszönt. Oldalra pillantottam. Kezem a tarkómra csúsztattam. Kellemetlenség járta át minden porcikámat.  - Indulhatunk? - fürkészte az arcomat. A szemébe néztem. Teljesen megváltozott. Azt hittem, hogy szeretem a haját ami néha a homlokába hullik. De teljesen oda vagyok a rövidre nyírt hajáért.

- Rosszfiús - mosolyogtam.

A városban sokan ismernek minket. Próbáltunk diszkrétek lenni. Próbáltunk csak barátként sétálni egymás mellett. Nem fogtuk egymás kezét. Így is a tűzzel játszottunk.

Azt hiszem, hogy én vagyok a világ legrosszabb barátnője. Sírnom kéne, de boldog voltam. Tegnap veszekedtem Lewissal. Nem akarta elfogadni azt, hogy nem akarok vele lefeküdni. Nem akarta elfogadni azt, hogy nem kívántam őt. Egy embert kívántam, de őt rohadtúl. Davidre pillantottam. Tudtam, hogy a gondolatai hasonlóak az enyémhez. Mit fogunk csinálni? Miért nem süllyedünk el szégyenünkben? Miért nem ostromoljuk magunkat?

Mi lett volna, ha nem jön haza?
Mi lett volna, ha nem találkozunk?
Mi lett volna, ha nem megyek el vele fánkot enni?

Minden kérdésben hibás voltam.
Én voltam a legnagyobb hibás.
Engedtem egy tiltott szerelemnek.

- Beszélnem kell Lewissal - súgtam a járdát bámulva. - Szakítanom kell vele.

- Ez lesz a legjobb döntés - csúsztatta zsebre a kezét. - Mindennap eszembe jut. Az amit a háta mögött csinálok. Ha nem jöttem volna haza akkor... - az ég felé pillantott. A száját beharapta a kezét a tarkójára csúsztatta.

- Nem voltam vele boldog. Közel sem voltam az. A kapcsolatunk jobban hasonlított egy majdnem tökéleteshez. Mindig hiányzott valami - ekkor megtorpantam. - A mi kapcsolatunk csak szavakból állt. Szex közben sem éreztem semmit. Viszont veled - fúrtam a tekintetem a szemébe. - Veled minden annyira intenzív és mámor. Még mindig végig fut rajtam a bizsergés - sütöttem le a szemem.

- De gáz - pillantott át a vállam felett. - Mármint - a kezét csípőre tette. A pólója feszült a széles vállán és a keskeny csípőjén. - Amikor Afganisztánban szolgáltam néha napján elővettem a közös képeteket. Láttam azt, hogy a te mosolyod nem igazi. Volt benne valami, ami elárulta azt. Mindig arra gondoltam, hogy ha egyszer haza térek akkor... én boldoggá tudlak tenni. Önző vagyok? Igen! Elvettem azt ami a testvéremé? Igen! De! - ekkor feltette a mutatóujját. - Kint, a háború közben mindent szabad. Akkor a szerelem sincs korlátozva.

Este nyolc órakkor átmentem Lewishoz. Beszélnem kell vele. Muszáj végre beszélnünk. A konyhában ácsorgott. Melegszendvicset csinált magának. Minden porcikám remegett a feszültségtől. Eljött a pillanat amitől féltem. Lewis rám pillantott. Mosolyra húzta a száját, a pultra támaszkodott. Oldalra biccentette a fejét és bólintott.

- Mióta kefélsz a testvéremmel?

A kérdése gyomron rúgott.
Nem akartam elhinni.
Mióta tudja?

Megtorpantam. Az ujjaimat tördeltem, a számat halk sóhaj hagyta el.

- Lewis...én...

- Ezt érdemlem?! - kiabálta. - Megcsaltál a saját testvéremmel? - nézett a szemembe. - Mégis, hogy lehetsz ekkora ribanc?!

- Ne kiabálj! - tettem fel a kezem. - Jól tudod, hogy a kapcsolatunk nem volt igazi!

- Nem volt igazi? - nevette el magát. - Nem volt igazi! - horkantotta. - Felfogod azt, hogy mit tettél velem? - Az nap éjszaka elmentem David házához! Bent alig pislákolt a fény! Csak az ablakon néztem be! Feltudod fogni azt, hogy milyen látvány volt nekem az, hogy téged dug?! - egy mozdulattal söpörte le az asztalról a tányért ami apró szilánkokban a padlóra zuhant.

- Elakarok menni! Elakarok menni Lewis - súgtam könnyes szemmel. - Ami megtörtént az... megtörtént. Kérlek, legyen vége - könyörögtem.

- Legyen vége?! - tárta szét a karját. - Tényleg ezt kéred tőlem? Ha vissza mersz menni ahoz az emberhez, akkor... megölöm! - sziszegte.

- Te nem vagy normális! - sütöttem le a szemem. - Te tényleg nem vagy normális!

- Tudod mit? - kiabálta. - Gyere! Menjünk beszéljünk a testvéremmel! - felém sétált. Megfogta a kezemet. Kinyitotta az ajtót és a kocsi felé húzott.

- Engedj el! Te őrült vagy!

- Nem vagyok őrült, csak szerelmes! - az autóba lökött. Bekapcsolta az övemet. A kormány mögé ült.

Mozdulni sem mertem.

Ma este  bármi megtörténhet.
Lewis teljesen kifordúlt önmagából. Egy őrült pszichopata lett belőle. Féltékeny lett. Kurvára féltékeny lett. Sötét volt kint. Az autó fényszórója megvilágította elöttünk az utat.  Az autó kihalt volt. Egy lélek sem járt erre.

Minden porcikám remegett.
Féltem.
Tudtam, hogy ebből testvér háború lesz.

Huszonkét óra harminchat perc és tizenkét másodperc.

Lewis gyorsított.
A szívem a torkomban dobogott.
Jobban szorítottam az övemet.

Huszonkét óra harminchat perc és tizenhárom másodperc.

Egy ember biciklizett az út szélén.

Lewis padlógázt nyomott.

Tizennégy másodperc...

- Lewis állj! Fékezz! Állj meg!

Nem állt meg. Rohadtúl nem állt meg.

A szemem elé tettem a kezem.

Megtörtént a baj.

Az autó elvesztette maga felett az irányítást.

A fűre sodródtunk, és egy fának ütköztünk.

Lewis elütött valakit. Lewis elgázolt valakit!

Huszonkét óra negyven perc és három másodperc.

- Elütötted! Elütötted! Istenem! - a biciklis felé futottam aki feküdt az út szélén. Meghalt. Biztos voltam abban, hogy meghalt.

Lewis átkarolt és vissza húzott.

Tudtam, hogy az idő fontos.
Tudtam, hogy minden perc ajándék.

De ha csőbe húznak már semmi sem számít.

- Egy fiatal nő aki a figyelmetlensége miatt, késő éjszaka elütött egy biciklist. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, a helyszínen életét vesztette - súgta a fülembe. - A lányra szabott büntetés tizenhat év, és öt hónap! Eddig tetszik? Teszik a játék?

- Nem... nem én voltam! Nem én voltam! Mégis mit művelsz?! - kiabáltam. - Mégis, hogy kenheted rám?!

- Válasz Elisabeth. Engem választasz vagy a börtönt?

- Nem teheted ezt velem! Ne zsarolj meg! - üvöltöttem. - Ezt nem teheted!!

Ekkor a kezét nyújtotta.

- Gyere velem haza. Ha engem választasz, akkor senkinek sem szólok!

És így történt, hogy egy kegyetlen játék áldozatává válltam. Lewis okos és ravaszdi módon játszott velem. Egy olyan játék játékosa lettem amiből nem tudtam kiszállni. Ha Davidet választom, Lewis feljelent a rendőrségen.

Az nap éjszaka Taxival mentünk haza. Összetörtem mint egy váza. A történtek után napokig rémálmaim voltak. David mindennap jelentkezett, de Lewis széttörte a telefonomat. Ezzel egyútt engem is széttört. Apró szilánkokra. A nő, aki akkor voltam meghalt. Meghalt a lelke és a szíve.

Egy héttel később bejelentették a hiradóba, hogy késő este egy részeg biciklis veszélyeztette egy szembejövő autó épségét ami egy fának csapódott.

A legrosszabb mégis az, hogy  arról az estéről Lewisnak van egy felvétele. A mocsok előre eltervezte! Mindent alaposan átgondolt! Tudta, hogy csak így tarthat magánál. Csak így tarthat sakkban! Egy mániákus pszichopata lett belőle! A féltékenység elvette az eszét. Annyira, hogy minden bűnt képes volt rám kenni.

- És milyen jól tettem, hogy akkor elrejtettem azt a kicsi kamerát a szélvédőhöz. Mindent nagyon szépen felvett. Csodálatos ez a panoráma. Megnézed?

- Bárcsak magadat videóztad volna le! - sziszegtem.

- Annyira hülye azért nem vagyok! - mosolygott.

És ha hibázok ez a felvétel könnyen a rendőrség kezébe kerülhet. Az életemnek pedig vége.
Tizenhat évre és hat hónapra meghaltam volna.

Mert csőbe húztak.

Kegyetlenűl csőbe húztak.

VÉGE A KÖNYV ELSŐ RÉSZÉNEK