Két napja nem láttam David arcát. David egyszerre hiányzott, és éreztem azt is, hogy ez a legjobb nekünk. Elfogadtam azt, hogy undorítóan hűtlen vagyok Lewishoz, és azt, hogy a tükörbe sem tudok nézni. Hosszú órák óta nem találom önmagam. Lewis az éjszaka szexelni akart, de én arra hagyatkoztam, hogy fáradt vagyok. Szegény mindent elkövetett azért, hogy legalább öt percet szánjak magunkra. De én és a hűtlenségem teljesen hátat fordított neki. Ott szúrtam ahol a legjobban fáj neki. Lewis nem ezt érdemelte, én mégsem tudtam közeledni felé. Egyszer próbáltam kitörölni David emlékét, abból pedig egetrengető sírás lett. Minden éjszaka rá gondoltam. Hiányzott, azt pedig utáltam, hogy ilyen érzéseket vállt ki belőlem.

Hajnal egy órakkor sétáltam a nappaliba, és ittam egy korty vizet. Mint mindig, most is a gazdátlan kanapé felé pillantottam, a fejemet pedig lehorgasztottam. Az lesz a legjobb ha elfelejtem őt. Az lesz a legjobb ha kitörlöm az emlékeinket. Nem tudok mit kezdeni vele. Muszáj tovább lépnem. Mégis létezett. Létezett az, hogy egy hét alat szerettem bele. Létezett az, hogy megtaláltam önmagam és a szabadságot. Mellette minden más volt. Mellette minden igazi volt.

A meggondolatlanságom miat húztam magamra egy kardigánt és egy cipőt. A kezembe vettem a kocsim kulcsát, és sétáltam az ajtó felé. Ismertem Lewist. Ő nem szokott kijárni vécére vagy inni. Ő képes egy pózban az egész éjszakát végig aludni. De nekem látnom kellett őt.

Végűl pedig nem nyert az akaratom. Elindúltam David háza felé.

Egy kedves tóparti ház mellett parkoltam le. Tipikus vikkend ház, szabadságot és nyugalmat árasztott felém. Régi kopott cserepeit csak a fehérre mázolt fal egészítette ki. A fa tornácról már lepattogzott a festék, mégis tetszett nekem az elötte terpeszkedő tűzrakás és a pad. David ült a padon, egy hosszú gallyal piszkálta a lángoló tűzben a megmaradt parazsat. Hevesen dobogó szívvel sétáltam felé, és rágcsáltam a szám szélét.

- Szia - pár lépésre álltam meg mögötte, és sóhajtottam fel hangosan. David felém fordúlt, mintha nem lepődött volna meg azon, hogy itt vagyok.

- Menj el Líz - fordított hátat. - Egyáltalán nem kellene itt lenned - még az sem zavarta őt, hogy egy hállóing van rajtam. Hiszen még is csak az éjszaka közepén szöktem el otthonról.

- Én nem tudom, hogy mit mondjak. Hiányzol David - tártam szét a karomat. - Nem vagyok szerelmes Lewisba - sóhajtottam szomorúan. - Sok dologra tanított meg engem, de... mindig is hiányzott valami az életemből.

- Azért jöttél, hogy Lewisról beszéljünk? - fordúlt felém felvont szemöldökkel. A tűz megvilágította az arcát. Egyszerre volt szomorú és határozott is.

- Nem. Igazából nem - sétáltam mellé. - Én csak... - kerestem a szavakat kétségbeesetten. David hol a combomat, hol az arcomat fürkészte. Mintha küzdene a saját érzelmei ellen. Mintha küzdene valami ellen ami a felszínre fog törni.

Hírtelen fogta meg a kezem, és húzott magához. Végig cipározta a pulcsimat, és a földre dobta. Felnézett rám, a két kezével a mellemet maszírozta. A lassú körös mozdulatai igézően hatottak rám, a vállába kapaszkodtam, és nyitottam ki a számat.

- Ez olyan jó - lehunytam a szemem, és hallkan felsóhajtottam.

- Nem állt szándékomban elengedni téged - karolta át a derekamat. - De választanod kell köztem és Lewis közt - megfogta a hállóingem szélét, és felgyűrte a mellkasomhoz. - Választanod kell - tűrelmetlenül nyújt a bugyimba, és érintette meg ott lent. A testem ívbe hajolt, lábam megremegett.

- Téged választalak - kapcsoltam ki az övét. - Te vagy számomra az igazi - amint kimondtam, David lehúzta a bugyimat, és az ölébe húzott. Megfogta a tarkómat, és lehunyt szemmel megcsókolt. Mérhetetlenül nagy szenvedéllyel és annál több érzelemmel csókolt. A nyelvével a nyelvemet kereste. Megtalálta és játszott vele. A kezét még mindig nem vette ki a bugyimból, ott volt ahol a legjobban eset. Még megis fogtam a csuklóját, hogy segítsek a kézmunkában. Ott ültem este az ölében, ami olyan érzés volt mintha a menyországban lennék. Lehúztam a sliccét, kicsit lejjebb húztam a nadrágját. Pont addig, hogy a farkát kivegyem. Aprót harapot az ajkamba, a derekamat kicsit megemelte, ezzel jelezte azt, hogy mit akar. - Örökké a te karjaidban szeretnék lenni. Azt kívánom, hogy mindig te vigyázz rám - amint éreztem azt, hogy belém illeszti magát, lassan ültem rá, a nyomás miatt hangosan felnyögtünk. Hihetetlen ez a férfi. Mintha ugyan azt akarnánk. Mintha egy dologra gondolnánk. Segített nekem mozogni. A vállába kapaszkodtam, az ingjét markolásztam. Soha semmi nem volt még ennyire jó érzés. Elvesztettem a fejem. Teljesen.

Másnap reggel egy idegen ágyban ébredtem. Talán már nemis volt annyira idegen. Kényelmes és puha volt. Gondosan bevoltam takarva, éreztem azt, hogy a fejem nem egy párnán nyugszik. Amikor kinyitottam a szemem David mellkasán pihentem, aki mélyen szuszogott. Némán ásítottam egyet, a számat óvatosan szorítottam össze. Lassan takartam ki magam, és fordúltam el. David fehér pólója a küszöbön pihent, ezért magamhoz vettem és magamra húztam. Felvettem a fekete cicás bugyimat, és felkötöttem a hajam. Rajongással pillantottam David felé aki álmában fordúlt egyet. Összefontam a karomat, és elmosolyodtam. Azt hittem, hogy bűntudatom lesz a történtek után. De boldog voltam. Boldog és minden pillanatban mosolyogtam.

- Hm...érzem azt, hogy nem vagy mellettem - David a párnába nyomta az arcát, ahogy sóhajtott úgy a hátán minden izma megfeszült és megduzzadt.

- Nyugodtan pihenj csak. Én készítek neked reggelit - sétáltam a konyha felé. David lakása kicsi volt, de nagyon otthonos és szép. Világos és mindent könnyű megtalálni.

- Édes vagy - a hátára fordúlt, a kezét a homlokára helyezte, a takaró pedig lecsúszott a hasáról, a combjára. - Mit nézel annyira? - fürkészte a meztelen testét.

- Biztos, hogy ti testvérek vagytok Lewissal? - támaszkodtam neki a konyhapúltnak. Ekkor David megköszörülte a torkát, és hallkan felsóhajtott.

- Talán haza kellene menned - bólintott. - Ha Lewis gyanakodni kezd akkor... - sütötte le a szemét.

- Nem fog! - ültem az ágy szélére, a tekintetemmel a lila sebeit és a hegeit néztem. - Sajnálom ezeket - helyeztem a mellkasára kezem. - Nyílván rossz emlékként tekintesz rá - ráztam meg a fejem szomorúan.

- Gyere ide - David magára húzott, és engedte azt, hogy rá feküdjek. Minden porcikánk összesimult, pusztán az érintésétől is liftezni kezdett a gyomrom. - A tűzszerészeknek nagyon nehéz dolga van. Én szerettem csinálni, de hatalmas nagy koncentráció, és nagy fegyelem kell ahoz, hogy egy bombát kitudjak iktatni. Ha megremeg a kezem, vagy ha a levegőt rosszúl veszem, akkor minden felrobbanhat körülöttem.

- Ezt mégis, hogy képzeljem el? - súgtam hallkan.

- Ha valaki elött egy aknamező van akkor hagyományos módon tudatjuk vele. Háromszor azt kiabáljuk, hogy vigyázz, robbantás - simogatta a kézfejemet. - A bomba kiiktatása pedig egy másik téma. Egyetlen megfelelő szerszámmal szabad elvágni egyetlen madzagot. Akkor csináltuk jól ha már nem számol vissza - amint kimondta, elnevette magát.

- Komolyan? - érintettem az orromat az ő orrának. - Nem gondoltam volna! - fintorogtam.

- Elisabeth? - kulcsolta össze a kezünket

- Igen? - súttogtam.

- Csak miattad éltem túl minden bevetést. Miattad vagyok túlélő. Te vagy az őrangyalom - nyomot egy puszit a fejemre.