A házban dübörgő zaj hatására veszem a bátorságot, és kimegyek a teraszra. Igazi télies időjárás uralkodik odakint, így összehúzom magamon a fekete vászonkabátomat, amit az előbb kerestem elő a többi kabát által alkotott kupac alól. A süvítő szél a hajamba kap, amitől az kissé felborzolódni látszik. Lehunyom a szemeimet, majd egy nagyot szippantok az élénkítően ható hideg levegőből, melynek hatására egy kisebb transzba esek. Ebből kifolyólag semmit nem érzékelek derekam körüli két kar összefonódásából, sem puha ajkak kényeztetéséből. Ádám parfümjének jellegzetes illata térít vissza a valóságba. Az élvezet hevében hátra döntöm a fejemet. A férjemből nem erősen, de alkohol szag árad. Én is lehajtottam már 1 - 2 pohár koktélt, ezáltali határozottsággal fordulok Ádámmal szembe, kezdek vele egy heves csókcsatát. Ujjaim zselézett hajában kalandoznak el, az ő tenyere egyenesen a fenekem felé tart. Ha nem lennék enyhe alkohol hatása alatt, leállítottam volna, de ez esetben meg sem fordul a fejemben. Ajkaimról áttér a nyakamra, mire a alhasamban érzéki érintésétől görcs keletkezik. Jólesően, hangosan felsóhajtok, ahogy ő egyre erősebben csókolja nyakamat. Fogai közé veszi az érzékeny bőrt, és szívni kezdi. A hirtelen ért fájó érzés hatására megmarkolom Ádám fehér ingének puha anyagát.
- Ezt nem egy teraszon kéne - kapkodom a levegőt.
- Igazad van - helyesel. - Kapom a kabátom, és lépjünk le.
- Nem mehetünk csakúgy el - nevetek Ádámon. - Maradjunk még egy kicsit.
- Jó, de otthon kezelésbe kaplak - kacsint rám pajkosan.

Tarkón ütöm, majd úgy téve mintha mi sem történt volna, leülök Zsófi mellé, aki épp fröccsözik Diával, Gulácsi Péter feleségével, Petrával és Zsókával. A négy nőszemély rám vezeti a tekintetét. Dia szó nélkül ad egy fröccsel teli poharat a kezembe.
- Hova szívódtál fel ilyen gyorsan? - kíváncsiskodik Zsófi, fél vigyorral az arcán.
- A teraszon voltam, levegőztem egy kicsit - mondom semleges hangnemben, de az elvörösödő arcom rendesen elárul.
- Áh, ha jól sejtem egy Szalai is volt azon a teraszon - vigyorog csibészesen Dia.
- A kis huncutok - nevet Petra. - Jól meg kell gondolnom, kikhez viszem majd át Liát játszani...
- Jaj, hagyjatok már - csúszik leljebb a fotelen, takarva paradicsom piros árnyalatú arcomat.
- Nolám, Szalai Hannát sikeresen zavarba hozták - boxol játékosan a vállamba Zsóka.

Így igaz, a fejem a vörös összes árnyalatát felvette. Kezeimmel legyezgetem magam, ez a lányok kedvét még jobban feldobja. Hangos kiabálásra leszünk figyelmesek. Ádám hangját tisztán ki tudom szűrni, ezért urrá lesz rajtam az ijedtség. A lányokkal a hang irányába eredünk. Az utcán találjuk magunkat, egy férfias dúlakodás közepette. Ádám Balázst fogta vissza, ki egy számomra teljesen ismeretlen fickóval ordibál. A pasas arcán ahelyett hogy idegesség, vagy méreg jelei lennének láthatóak, elégedettség fut át. Némiképp megnyugodtam, hogy nem Ádám került bajba, de nincs szükség egy sérült férfira sem. Balázs nem valami józan, csinálhat hülyeséget is.

- Takarodj te szemétláda - hajtja el végül Priskin Tamás a fickót.
- Te ne avatkozz bele, Priska - néz megvetően Tomira az illetlen vendég.- De hogy Dzsudzsi ne robbanjon fel féltékenységi rohamában, leléptem.

Értetlenül nézek össze Zsófival. A férjem megpillant, majd elengedi az idegességében fortyogó Dzsudzsákot, és hozzám lép.
- Ez meg mi a fene volt? - támadom le rögtön kérdésemmel.
- Haza kéne menned - fogja körbe mindkét tenyerével arcomat. - Roli nem ivott annyit, ő el tud vinni. Nem sokára én is megyek haza.
- Hogy mi van? - akadok ki. - Arra kell kijönnöm, hogy Balázs torka szakadtából ordibál valakivel, és csak annyit mondasz hogy haza kéne mennem?! Legalább azt mond meg, ki volt ez a férfi, és mit akart itt?
- Később elfogom magyarázni, megígérem. Roli, hazavinnéd?
- Persze - bólint Ugrai Roland.
- Nyugodj meg, rendben? - ad egy rövid csókot a számra. - Szeretlek.
- Én is szeretlek.

Nem csak engem tanácsoltak haza. Priskin valamit nagyon magyarázott Petrának, amit az említett hasonlóképpen reagált le mint én. Ádám egy utolsó puszit nyom a homlokomra, majd előkotorja a zsebéből a kocsi kulcsot, és Roli kezébe dobja. Nem akarok úgy elmenni innen, hogy ez az ügy nem tisztázódik, legalábbis a kérdéseimre vonatkozóan, de úgy érzem Ádámra kell hallgatnom, már a határozottsága miatt is. Máskor bizonyára a végsőkig nyúznám a magyarázatért, de ez most nem az a szitu. Roli látszólag tud valamit az előbb történtek hátteréről, mert nagyon kerüli a pillantásomat. Eljátszadozom a gondolattal, hogy itt a kocsiban kín vallatás alá vetem őt, hogy minél több mindenről értesüljek. A kocsiban szokatlanul nagy a csend, nincs közös témánk. Vagy direkt nem szól semmit, hátha elszólja magát.

- Te tudod mi volt ez, ugye? - töröm meg a csendet. Roli semmit mondóan vállat ránt.  - Roli...
- Hiába ostromolsz, nem árulok el semmit - markolja meg a kormányt.
- Ádámnak köze van hozzá? - kérdem félve. - Ezt jogom van tudni, Roli. Ő a férjem. Emellett egy kicsit meg is nyugtatnál.
- Nincs köze hozzá - válaszol Roli, az én szívemről egy nagy kő esik le. - Ádám ragaszkodik hozzá, hogy ő beszéljen veled erről.

Bólintok. Kezd egyre jobban érdekelni a dolog. Mióta tarthat, miért nem beszélt nekem erről előbb, elvégre mégis csak férj és feleség vagyunk, az esküvőnkön megfogadta nekem, hogy a lehetőlegőszintébb lesz velem. Erre jön ez. Picit azért nyugodtabb vagyok, tudván hogy nem Ádám érintett a dologban, hanem valaki más, feltételezem Balázs.

- Bejössz? - kérdezem félmosollyal az arcomon, amikor megállunk a házunk előtt.
- Ha nem haragszol, most nem. Késő van már, és holnap sok elintézni valóm lesz. És még az autómért is vissza kéne mennem.
- Hát akkor, szia - teszem ki a lábamat az autóból.

A házba belépve, mosolyogtató látvány fogad. Anna és Vilmos egymásra dőlve aludtak el a kanapén. Nem volt szívem felébreszteni őket, szóval halkan felosonok a szobámba, de előtte benézek Biankához. Ő is békésen szunyokált a kis ágyában. Megsimogatom puha kis arcát, és én is aludni indulok.

Vagyis, szerettem volna.

Csak forgolódom az ágyon, és nem tudok elaludni. Megszoktam, hogy mindig Ádám mellkasán alszom el, de ő most nincs itt, s még elaludni se tudok. Az a kicsi álmosság is kimegy belőlem ami volt, úgyhogy a mobilommal kezdek szórakozni. Ahogy feloldóm, üzenetem is érkezik.

Zsófi: Te sem bírsz aludni? 🖑
Hanna: Nem nagyon, nem szoktam meg hogy egyedül alszom.
Zsófi: Egyedül? 😮 Ádám hol van?
Hanna: Még a bulin. Engem elhozatott az  Ugrai Rolival, ők meg lerendezik azt a balhét.
Zsófi:  Tényleg, az mi volt?
Hanna: Egyenlőre még nem tudom, de sík ideg vagyok miatta... Roli azt mondta, Ádámnak nincs hozzá köze, de elég komoly dologról lehet szó, ha Balázs ilyen ideges lett.
Zsófi: Szerintem is...Dzsudzsi nem az a könnyen elvesztem a fejem fajta ember.

Ebben a pillanatban lép be az ajtón Ádám, fáradt tekintettel.

Hanna: Megjött Ádám. Majd beszélünk.

Szótlanul befekszik mellém. Megcsap tusfürdőjének erős illata, amiből azt a következtetést vonom le, hogy megfürdött. Közelebb bújok hozzá, fejemet a mellkasán pihentetem, ő a hátamat simogatja.

- Minden rendben? - nézek fel rá.
- Most már - puszil a hajamba. - Ne haragudj hogy eddig nem szóltam neked erről, úgy gondoltam hogy semmi jelentősége nincs a te szempontodból.
- Jó, nem gond. De mi volt ez, és ki az a pasas akivel ennyire összevesztetek?
- A neve Szélesi Gábor.  Amikor a Bernd lemondott a szövetségi kapitány posztról, ő vette át ideiglenesen a helyét, egy fajta próba idősként. Alkalmatlannak találtuk, mert semmi érdeklődése nem volt a foci iránt, és a csapatokat sem úgy állította fel, ahogy azt egy tapasztalt szövetségi kapitány tenné. Először ennek nem tulajdonítottunk akkora figyelmet, mert eleve egy kezdővel volt dolgunk. De amikor elzárkozott a tanácsaink elől, értékes embereket menesztett a csapatból, és ahogy tudta, úgy szedte szét a csapatot, jelentést tettünk az igazgatónál, aki ezt az egész ügyet intézi. Javasolnunk kellett valakit az általa felsorolt emberek közül, aki a mi elvárásainknak megfelel. A bátyját, Zolit választottuk, nem csupán azért mert tapasztalt, hanem még a  válogatottban is részt vett.
- És Balázs miért van rá ennyire kiakadva? - faggatozóm.
- Csapatkapitányként nyilván a csapat érdekeit nézi, ezért ő támogatta a legjobban azt, hogy Gábor helyett Zoli legyen, s természetesen emiatt Gábor alaposan berágott rá. De nem ez a közvetlen oka. Balázsnak egy ideje alakuló kapcsolata van egy Edina nevű nővel. Ez az Edina Balázs előtt Gáborral volt évekig, csak beütött valami gebasz, és szétmentek. Állítólag barátként váltak el, és Edina elmondta Gábornak, hogy Balázzsal kavar. Innentől gondolom sejted.
- Edina visszament hozzá - sóhajtok.
- Pontosan.

Nem volt több kérdésem, csak Ádámhoz hajolok, és lágyan megcsókolom. Visszahelyezem a fejemet a sajátos kis "párnámra", s gyorsan elalszom.

Kipihentebben nem is kezdődhetett volna a reggelem. Ráadásul kicsit a nap is kisütött, tehát mondhatni ez a reggel jól kezdődik. Egyedül az rontotta el picit a kedvemet, hogy Ádám hűlt helyét találom magam mellett. Már a keresésére indulnék, amikor a kedvenc péksüteményeimmel, és egy bögre teával tér vissza a hálóba.
- Ezt meg miért? - csodálkozom.
- Mert megérdemled kicsim, azért - helyezi le óvatosan a törékeny tárgyat az ágyunkra, és homlokon puszil. - Jó reggelt!
- Már az - virulok.
- Mindjárt jövök, behozom Biankát. Addig eszegess nyugodtan.
- Jól van - ragadom meg a mini kakaós csigát, és a tál fölött jóízűen eszegetem.

Percek múlva a férjem a lányunkkal battyog hozzám, ezzel elérve, hogy ne a kaja foglalkoztasson, hanem az, hogy a gyermekemet minél gyorsabban a karomban tarthassam. Ádám ezt jól tudja, ezért a átadja nekem.
- Jó reggelt, kicsi csillag - gügyögök. - Jól aludtál? Igen?
- N-nem - ejti ki első, érthető szavát.

Hatalmas szemekkel, és vigyorral vizslatom a férjemet. Mindkettőnk arcáról lerí, hogy ez az 1 másodperces jelenet egy újabb meghatározó részlete az életünknek. Bianka kimondta a legelső szavát! Eddig csak babagügyögéseket hallatott, szóval előre léptünk egy szinttel ezzel a "nem" szócskával. Hagytam, hogy Ádám is megdicsérhesse a kislányát, és ismét a péksütik kötik le a figyelmemet. Teli hassal tápászkodom fel az ágyról. Megszédülök egy pillanatra, de hamar visszanyerem egyensúlyomat. Bent a házban pont jó a hőmérséklet, így egy szimpla fekete cicanadrágban, egy úgyszint fekete trikóban, és egy vékony blézerben állapodok meg.

XXX

Unottan pakolászok a nappaliban, megtalálva a legunalmasabb elfoglaltságot magamnak. Ádám lelépett délelőtt, mert az öccseivel megy valamerre, azóta egyedül tengetem itthon a perceimet. Felvetődött, hogy velük tarthatnék, de nem akarok a pasis programjuknak az elrontója lenni. Ádám szerintem titkon örült is neki, hiszen nem sokszor adódik olyan alkalom, amikor kizárólag is a testvéreivel foglalkozhat. Berci és Vili is elfoglaltak, Ádám még annyira, és ha Ádámmal itthon is vagyunk, max pár órára tudnak találkozni. Ez az ő napjuk, amibe nem fér bele egy plusz kerék. Viszont, már úton van az egy fős felmentő seregem, Csilla személyében. A nőszemély zokszó nélkül látogat meg, mert egyrészt, imádja a kislányomat, másrészt mellette szert tettem némi határozottságra, ami olykor fenyegetőnek hangozhat, pedig egyáltalán nem annak szánom, pusztán így jön ki. Mikor Csilla betoppan, egyből Biára veti magát.
- Ki mondta az első szavát - közlöm nagy örömmel. - Azt mondta, nem.
- Kétségtelenül tőled tanulta - nevet Csilla.
- Oh, nem értem miért gondolod ezt...

Bianka nem sokkal Csilla érkezése után kidőlt, szóval miután lefektetem, átváltottunk felnőtt üzemmódba. Elmeséltem neki a ma éjjel történteket, amitől az álla a padlót verdeste.
- Ez azért kemény - állapítja meg. - Nem lennék Balázs helyében.
- Én sem. Sosem láttam még ennyire kiborulva. Eszméletlen volt.
- És mit fognak most tenni?
- Semmit, szerintem.

Ekkor csöngettek. Felpattanok, s kinyítom az ajtót. Egy nem várt személy fogadott az ajtó mögött, halovány mosollyal. Én nem tudom viszonozni ezt a mosolyt...Már készültem rácsukni az ajtót, amikor ő simán átslisszolt rajta.
- Menj el, légyszíves - utasítom.
- Beszélni szeretnék veled - mondja Lia. - Fontos lenne.
- Nekünk nincs mit megbeszéljünk egymással...
- Nem lennék itt, ha nem jelente nekem sokat, ha beszélhetnénk. Négyszemközt.
- Fel megyek Biához - kel fel a kanapéról Csilla. - Beszélj vele, Hanna.

Sóhajtok egyet, majd megvárom amíg Csilla felmegy. Fejemmel a fotel felé biccentek, jelezvén hogy üljön le oda.
- Kérsz valamit inni, vagy enni? - esek át az alap udvariassági kérdéseken.
- Nem, köszönöm. Azért vagyok most itt, hogy helyrehozzam a barátságunkat.
- Azt már rég nem lehet helyrehozni - jegyzem meg motyogva.
- Azért megpróbálhatnánk, mert úgy érzem, nem lesz több lehetőségem rá, hogy még egyszer idejöjjek hozzád, és megpróbáljam újra.
- Hogy érted ezt? - zavarodok össze.

Felfigyelek a papírra, amit az ujjai között forgat. Felém nyújtja, alsó ajkát beszívja. Kinyitom, majd átfutattom rajta a szemem. Egy orvosi papír. Megállok egy nyugtalanító szónál, amely ez, Leukémia.

Sziasztoook! :)
Megérkeztem az új résszel, ami sokkal hosszabb lett az előzőeknél, szóval  remélem tetszeni fog, és hagytok nyomot magatok után. Ma meccs lesz, szóval tessék nézni a tv-t, és szurkolniii! RIA RIA HUNGÁRIA! ❤⚽💚