Megvetően, viszkető tenyérrel bámulom az életem e szakaszának megrontóját. Legszívesebben a pokolra kívánnám, bár lehet nem ez lenne a méltó bűntetés számára. A szőke nőszemély ahelyett hogy önelégülten vágná hozzám, hogy sikerült tönkretennie engem, rezzenés telen pókerarccal néz.
- Válaszolj, ha kérdezlek. Mi jogon toltad ide a képed azután, amit tettél? Elérted amit akartál, szétszakítottál minket Ádámmal. Most ünnepelned kéne.
- Nem veszekedni jöttem. Bárrmilyen meglepő, beszélni akarok veled. Komoly a dolog, és segítened kell - egy másodpercre sem szakítja meg a szemkontaktust.
- Miért segítenék én pont neked? - vonom fel szemöldökeim.
- Nem nekem kell segítség. Hanem Adamnak. Nem önmaga, és a Hoffenheim azt fontolgatja, hogy felbontják vele a szerződést. Folyton részeg, az edzésekre sem jár be. Senkinek nem veszi fel a telefont, még az anyjának sem.
- És ezen én hogy tudnék segíteni?
- Tegyétek rendbe a dolgokat magatok között, én meg eltűnök az életetekből.
- Komolyan?
- Igen. Ádám fontos nekem, és ahhoz hogy boldog legyen, az én eltűnésem a kulcs, akkor rendben. Nem állok az utatokba. Csak béküljetek ki végre, mert ez Ádámot a sírba fogja vinni.
- Jól van - sóhajtok. - Amilyen gyorsan csak tudok, indulok hozzá.
- Már megelőztelek - ránt elő két repülőjegyet. - Holnap reggel nyolckor indul egy járat oda. Én is azzal megyek majd.
- Hol fogsz aludni addig?
- Egy hotelben, valószínűleg. Vagy egy itteni barátomnál, még eldöntöm.
- Mindenesetre, ide is jöhetsz, ha szeretnél. Van egy vendégszobám.
- Ühm, köszönöm, nagyon kedves vagy. De, azt hiszem megoldom. Szia.
- Szia.

Megdöbbentőleg hat rám Angelina viselkedése. Jó útra térhetett? Fogalmam sincs, de úgy tűnik, az Ádámmal való barátsága nem puszta színjáték.

XXX

- Szalai Bianka, kikészítesz - szólok erélyesen a lányomra, aki harmadszorra sem akarta megérteni, hogy nem dobáljuk a műanyag tányért, amibe a vacsoráját kapja. - Igazán elhagyhatnád ezt a szófogadatlanságot kislányom...
- Apa - mondja a mostanában kedvenc szavát.
- Így van, tőle tanultad - nevetek.
- Apát akajom - biggyeszti le alsó ajkát.
- Holnap találkozunk vele, kincsem - mosolygok.

Várom már a találkozást. Készen állok arra, hogy a történteket semmissé tegyem az elmémben, és tiszta lappal kezdhessek. A többi meg Ádámon múlik majd. Akárhogy is legyen, segítek visszatérni neki az útra, amiről letért. Mégis csak a gyermekem apja. Az esti műszak összes többi lépése könnyebben ment, beleértve a fürdést, és a lefektetést is. Ágyba bújtatva őt itt volt az ideje, hogy bepakoljak holnapra. 1 heti ruhatárunkat elrakom, mert én max addig tervezek maradni, de ha tovább, akkor sincs baj mert az emlékeim szerint Ádám németországi lakásán hagytam párat a ruháinkból, puszta elfeledettségből. Miután sikeresen megtöltöttem a bőröndöket, aludni térek.

- Kérem csatolják be az öveiket. Hamarosan leszállunk - hangzik a hangos bemondóból.

Nekünk ezt nem kell teljesítenünk, mert mindvégig bekötve utaztunk. Bianka semmit nem érzékel a külvilágból, jelenleg a Bogyó és Babóca sokkal jobban foglalkoztatja a 3 és fél éves lányt.
- Mi történik? - néz rám nagy szemekkel.
- Megjöttünk - közlöm mosolyogva.

A szememmel keresem Ádám nagyon jó barátját és csapattársát, Ermin-t, akivel még reggel egyeztettem Ádám hollétéről, és el is vállalta, hogy elvisz hozzá. A lánya is vele tartott, aki jó barátnője Biankának. Amint észre veszik egymást, az arcukon nagy a boldogság. Mindketten letesszük a gyerekeinket, majd köszöntjük egymást.
- Jó hogy látlak - mosolyog Ermin. - Térítsd észhez ezt a barmot, mert nem normális amit művel.
- Meglátom mit tehetek. Nagyon vészes?
- Otthon ücsörög egymagában, azt mondogatva, hogy elszúr mindent. A szokásosnál is többet iszik, tör zúz maga körül. Egy teljes idegroncs lett belőle. De egyetlen egy nőre sem nézett rá, mert mindenkiben téged látott.

Összeszorult torokkal és szívvel hallgatom Ermin-t. Ha ez tényleg igaz, Ádámnak nagyobb szüksége lesz segítségre, mint gondoltam volna. Most azonnal mellette akarok lenni, ezt jelzem is Ermin-nek azzal, hogy beülök a kocsijába. Ő egyenesen Ádám lakásához furikáz, majd magához ölel.
- Béküljetek ki - somolyog.
- Drukkolj - somolygok, és kiszállok a járműből.

Egyáltalán nem érzek félelmet, sem bizonytalanságot. Az előérzetem azt súgja, hogy a történetünk happy end-el fog zárulni. A túltengő adneralin közepette még kopogni is elfelejtek.
- Apa hoj van - kapkodja fejét Bianka.

Az említett megjelenik. Az tekintete fáradt, a ruhája gyűrött, a haja kocós, és bizony a környezete is arról árulkodik, hogy az alkoholt sem veti meg. A nappaliban szétdobált sörös fémdobozok vannak. Ádám nem is rajtam időzik el, hanem Biankán, aki hirtelen a nyakába is ugrott. Szorosan ölelik egymást, Ádám csomó puszival halmozza el Biankát. Mintha még a szeme is könnyes lenne.
- Kicsikém... - motyogja Ádám.
- Hoj vojtáj? - kérdi Bianka.
- Majd később megbeszéljük. Most beszélgetek kicsit a mamival, rendben?

Aprókat bólogat, majd letelepszik a kis fotelbe, a tévé elé. A fejemmel kifelé biccentek, jelezvén Ádámnak hogy kint beszélgessünk. Ahogy becsukja maga után az ajtót, megölelem. Egyből visszaölel, a fejét a nyakamba fúrja, követem a tettét.
- Idióta - küszködök a könnyeimmel. - Akkora egy barom vagy! Elszúrod az esélyeidet a Hoffenheim-nél, de piálsz, és hagyod a szüleid meghaljanak az aggódalomban, mert te nem vagy hajlandó felvenni a telefont!
- Csókolj meg, mielőtt elfogy a levegőd... - tapad az ajkaimra.

A csókjától forog körülöttem a világ. Régen éreztem már az ízt, amelyet az ő ajkai adnak nekem, ezért egyre többet és többet kérek belőle. Az érzelmek a tetőfokra hágnak, a csókunk pillanatában mintha elfelejtettünk volna mindent, és egymásnak akartunk élni.

Pont, ahogy azt régen is tettük.

- Miért van az, hogy mi mindig visszatalálunk egymáshoz? - ül ki egy halovány mosoly az arcomra.
- Egyszerű. Mert neked és nekem egymás mellett a helyünk. Okozhatunk a másiknak fájdalmat, de a sors keze állandóan egymás mellé sodor.
- Nem változtathatunk a sorson, mondjuk én nem is szeretnék - döntöm homlokom az övének.
- Megbocsájtunk egymásnak? - mosolyog Ádám.
- Másra sem vágyom - vigyorgok.
- Szeretlek - csókol homlokon.
- Én is téged, szívem.

Egy újabb heves csókcsata veszi kezdetét. Az ajkaink mágnesként vonzák egymást. Az előérzetem most sem csapott be.

A mi történetünknek boldog vége lett.

Összebújva nézzük a lányunkat, aki a játszótér, legfőképp a hinta bővűletében tudomást sem vesz rólunk. Ádám néha puszikat nyom a hajamba, és játszadozik a fürtjeimmel.
- Ádám - szolítom a nevén. - Ugye le fogsz állni az ivással, meg minden egyéb mással, amiket csináltál? Nem akarom hogy tönkremenj.
- Ne aggódj, édesem - fordít magával szembe. - Én még a régi vagyok. Csak nem tudtam megemészteni ezt - azt, és italba fojtottam a bánatomat, amiről most már tudom hogy nem volt helyes.
- Akkor jó - adok egy rövid puszit ajkaira.
- Apa, gyeje lökj meg - szólítja apukáját a lány, akinek gondjai akadtak a hintázással.

Hihetetlen, hogy mennyire szoros kapcsolatban állnak egymással ők ketten. Az elejétől fogva tudtam, hogy Ádám lesz a valaha volt legjobb apa, de azt nem gondoltam volna hogy ennyire. Amiben csak tudja, segíti a lányát, és a óvja még a széltől is. Elkényeztetné, bár melyik apa nem tenné meg ezt a gyerekével? Én igyekszem azért vigyázni ezzel a "rakjunk mindent a gyerek feneke alá, és lessük minden kívánságát" dologgal, mert ez sok jóra nem vezethet majd a felnőtt életében. Nem bírom megállni, hogy ezt a látványt ne örökítsem meg egy fotó formájában, amit úgy érzek, hogy a világnak is látnia kell.

@Szalaihanna: Délutáni program...😊❤

Természetesen megjelölöm rajta Ádámot.

Nyílik az ajtó, és a félmeztelen Szalai Ádám bújik elő mögüle. Beszívom ajkaimat, hiszen tetszik amit látok.
- Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de én még nem fáradtam el - kerekedik fölém.

Elnevetem magam, és hevesen megcsókolom. Rajtam pusztán egy pizsamafelső, illetve egy bugyi volt, szóval Ádámnak nem kellett annyira bajlódnia a ruha levételével, nekem meg pláne nem. Ádám lassan belém csúszik, az érzéstől hangosan felnyögök. Ujjaim a hajában boklásznak, ajkaimmal körbe csókolom arca körvonalát. Szaporán kapkodom a levegőt. Fogaim közé veszem a nyakán található vékony bőrt, és gyengéden szívni kezdem. Ádám felszisszen, s egy mordulással gyorsít a tempón.
- Az enyém vagy - susogja fülembe.
- Mindörökké - susogom.

A fejem iszonyatosan lüktet, kissé tán szédülök is. De mindezekért kárpotól a férfi, aki halkan szuszog mellettem. Pusziaimmal halmozom el arcát, majd hirtelen hányinger panaszával rohanok a mosdóba. Percekig támaszkodok a mosdókagyló peremén, míg vissza nem nyerem az erőmet. Nagy levegőket veszek, az arcom kezdi visszanyerni a természetes színét. Visszacsoszogok a hálóba, ahol a telefonját nyomogató Ádám vár engem.
- Rosszul vagy? - simít végig sápadt arcomon.
- Csak egy kicsit - fekszem mellkasára.
- Az orvosom házhoz jön, felhívom.
- Nem szükséges jól leszek. Talán nem ettem vagy ittam eleget tegnap, nem tudom.
- Komolyabb is lehet, Hanna. Aggódom érted.
- Mit beszéltünk mi az aggódásról? - puszilom meg mellkasát. - Még te mondtad, hogy nem kell aggódnom miattad. Akkor te se aggódj miattam.
- Makacs mint az öszvér... - motyogja.
- Ne motyogj az orrod alatt, Szalai.

Nem szól, csak a derekam simogatja. A hasam hangos korgása enged arra következtetni, hogy reggelizni kéne. Birtokba veszem Ádám konyháját, amely szinte már a sajátomnak is nevezhetnék. A klasszikus zabkására esik a választásom, hisz azt mindannyian imádjuk. Két kis kéz ér hátulról a combjaimhoz.
- Jó reggelt, manó - vigyorgok Biankára.

Ádám is lebilleg hozzánk. Jó apa módjára elvégzi a Biankával kapcsolatos teendőket, majd visszatérve leülteti őt az etetőszékébe, és az ujjaival türelmetlenül dobolni kezd az üvegasztalon. Csúnyán nézek rá, elvégre ez a hang több mint idegesítő, de ő annál jobban csinálja. Megforgatom a szemeimet, majd végül némi fahéjat szórok a zabkását tetejére. Aztán a következő pillanatban megint a WC fölött térdelek, s küldöm ki a gyomrom tartalmát a lefolyóba. És ha ez még nem lenne elég, fázok is, és a fejfájásom az előzőnél erősebb és rosszabb. A porcikáim megremegnek, nem tartom jó ötletnek, hogy innen felálljak, mert bármikor jöhet a következő adag. Ádám guggol le mellém, és fordít szembe magával.
- Jó szarul nézel ki - állapítja meg. - Hívom az orvosomat.
- De...
- Elég legyen. Nincs hadakozás. Neked csak annyi a dolgod, hogy lepihensz. Max abban dönthetsz hogy milyen magasan legyen a fejed alatt a párna. A többi az én dolgom, nyomás.

Mivel tudom, hogy Ádám ebben a tulajdonságában hasonlít Csillára, miszerint az övé kell legyen az utolsó szó, felesleges szócsatáznom vele tovább, és bevánszorgok az ágyba, a társaságomban egy lavorral. Nyakig betakarozóm, de a vacogásom akkor sem múlik el. Mihez fogok én itt kezdeni? Utálok fekvő beteg lenni, mert ilyenkor Ádám átkapcsol "felelősség teljes és jó férj" üzemmódba, és úgymond anyáskodik felettem. Én ezt nem preferálom, mert egyrészt idegesítő, másrészt meg ez az én szerepem. Beszédhangokra leszek figyelmes. Gondolom megjött Ádám orvosa. Egy őszülő, középkorban járó férfivel szembesülök. Fekete táskáját az ágy szélére rakja, és kutakodni kezd benne a rutinos orvosi eszközök után. Miután átesünk a vizsgálós részen, kimondja a diagnózist.
- A jelek gyomorrontásra, valamint egy kisebb megfázásra is utalhatnak, de hogy biztosra menjek, írok magának egy beutalót az ultrahangra, kedves Hanna. Nem szabad kizárnunk a terhesség létezését, és ahogy Ádám arcát látom, ő jobban örülne ennek a diagnózisnak.

Valóban. Ádám arca a terhesség hallatára kivirul, és nem szabad tagadnom, ez rólam is elmondható. Azt érzem, hogy anyának lenni a legjobb érzés a világon, és ezt az érzést duplán szeretném érezni, egy második gyerekkel. Ádám nem tud uralkodni magán, és hozzám ugorva megcsókol. Ádám orvosa leteszi a beutalómat az éjjeli szekrényre, majd zavartan távozik.
- Ezt nem bírom elhinni - örül Ádám. -  Újra kisbabánk lesz, édesem.
- Még nem biztos - figyelmeztetem, de gondolatban erre vágyom a legjobban.
- Nagyon szeretlek - tapasztja ajkait a homlokomra.
- Én is téged.

Az orvosi rendelő üresen áll, csak Ádám és én várakozunk már percek óta. Nagy az izgalom, hisz egy újabb baba érkezhet a családba, aki talán helyrehozhat ezt - azt a családban. Az orvos beszólítása után, egy fagyi gombóc méretű csomóval fekszem fel az ágyra. A hasamra rákenik az átlátszó trutyi szerű anyagot, majd az ultrahang készülékkel. Ádám mindvégig a kezemet szorítja, tán a szeme sarkában könnyeket is látok felcsillanni. A kérpernyőn kirajzolódik egy kisebb kis pont, aminek a láttán az orvos mosolyogva néz ránk.
- Gratulálok, szülők lesznek - közli az orvos.

Ebben a pillanatban fogalmam sincs mit mondjak, de szárnyalni tudnék a boldogságtól. Ezt nem győzőm kimutatni a rendelő falain kívűl. Ádám felemel a talajtól, és megpörget a levegőben. Boldogságunkból azonban a mobilom hangja zökkent ki.

- Halló - emelem a fülemhez a telefont.
- Szalai Hanna?
- Igen, tessék.
- Mély sajnálattal tudatom önnel, hogy Kajtár Liliána elhunyt.

Sziasztoook! :) Megjött az új rész, jóval nagyobb hosszúsággal az előzőnél. Remélem tetszeni fog, és hagytok nyomot magatok után. :)